Magyar Nemzet, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-14 / 137. szám
4 A HÉT FILMJEI A vörös pecsét Ha egy film kezdő képsorain hol fehér atamánok, hol vörös lovas csapatok száguldanak keresztül egy kis falun — feltehetőleg Ukrajnában —, akkor nyilvánvaló, hogy az 1917 utáni esztendőkben, a polgárháború idején játszódik a cselekmény. Ha e száguldozás, lövöldözés közepette két tizenegy-tizenkét esztendős gyermek sorsának alakulását kíséri figyelemmel a rendező, akkor a néző már biztos lehet benne: kevés vért és kegyetlenséget, annál több — bizonyára ismerős dramaturgiával felszított — feszült jelenetet fog látni, s nem kétséges az sem, hogy a gyerekek sorsa a történet végére boldog befejezéssel zárul. Magyarán: a polgárháború vérzivatarának egy megszelídített, ám példabeszédnek alkalmas győztes epizódja pereg majd le a filmvásznon. Alekszej Moroz filmjének esetében mindezen sejtések helyesnek bizonyulnak; nincs ebben az ifjúsági filmben kegyetlenség, csak kegyetlen ábrázatú emberek vannak, akik annak rendje és módja szerint meg is lakólnak majd. Van aztán sebesült, de emberfeletti lelkierővel bíró rokonszenves komisszár, aki a gyerekek segedelmével menekül meg a fehérek elől. S van persze két aranyos, kópéképű fiúcska, akik ösztönösen vállalják a jó — a vörös lovascsapatok — szolgálatát. Egyszerű és sokszor elmondott ez a történet, ifjúsági filmhez illően minden könnyedén kiszámítható és megjósolható benne. Igazi örömöt szerez azonban a két főszereplő gyerekszínész, a csibészes mosolyú Vagyik Sumenko és a bámulatos ének- és tánctudással bíró Vologya Csubajev játéka. Az őket magyarra szinkronizáló Hazai Attila és Halkovits Zoltán alakítása az eredetivel egyenrangú, V. P. Kijacking révén eltérített és birtokba vett egyetlen járőrkocsit, s ez az üldözés nemcsak kitűnően ábrázolt robogás, hanem jó néhány vidám fordulat alkalma is. Steven Spielberg, a híres-hírhedt Cápa rendezője, érti a dolgát. Két hibát mégis elkövet. Az egyik hiba elejétől végig zavaró, ha valaki a féktelen hajsza közben egy-egy pillanatra elgondolkodik. A mese állítólag megtörtént, 1969-ben így vettek űzőbe Texasban egy szökevényt. A filmen fiatal pár téríti el a rendőrautót, előbb csupán azért, hogy állami gondozásba vett gyermekükhöz eljussanak és kiszabadíthassák, majd azért, hogy túszukkal zsarolva elérjék a gyerek kiszabadítását. Sejteni lehet csupán, hogy a hisztérikus, átlag alatti amerikai nő — Goldie Haron túlzó alakításában — maga is hibás saját sorsában, s a néző azt is megkérdezheti, még ha hivatali packázásról volna is szó, a túszejtés, az önbíráskodás, a hisztéria és a terrorizmus-e a megoldás módja. A másik hiba a befejezést zavarja meg. Talán az eddigi bizonytalanságokat akarta jóvátenni Spielberg, amikor befejezésül borongani kezd afféle társadalomfilozófiai kérdéseken? Felszínesen teszi, inkább ne tenné. Persze, a roszszul berendezett világ dolgát sem terrorizmussal, sem rendőri önkénnyel nem lehet rendbe tenni. De sem a Michael Sacks alakította rokonszenves túsznak nincs igaza, hogy elrablói sosem használtak volna fegyvert, sem a vérszomjas, tűzszomjas rendőröknek. Felötlik-e vajon a Ben Johnson alakította kapitányban, vagy a nézőben, hogy a világot kell megváltoztatni? 7. 1. Brúnó vándorlásai Gyermekes magabiztossággal készülődik szabadulására Brúnó Stroszek. Kürtjét megszólaltatja diadalmasan, az intelmeket szajkózza csúfondárosan, kikukkant a börtönkapun és kilép a külvilágba... Gyengédséggel közeledik elhagyott holmijaihoz, hangszereihez, beszélő madarához, akárcsak Évához, a prostituálthoz, új élettársához, akinek ételt és italt, nyugalmat adna, test és lélek gyógyulását segítené, dalt költ találkozásukra, útra kerekednek az Újvilágba . . . Munkálkodik szorgosan Brúnó Stroszek, mégis elveszít mindent, Éva elhagyja, házát elárverezik, kocsija elromlik, végképpen. E mérleg megvonásakor egy idegen véli: „Nem gondolsz semmit sem” és Brúnó Stroszek válaszol: „Tényleg nem”. Ekkor elindul a halálba. Nem gondol semmit sem, tényleg nem Brúnó Stroszek, az NSZK-beli Werner Herzog nagyhírű filmjének hőse. Legalábbis úgy látszik Brúnó S. majdnem kifejezéstelen, merev tekintetéből, aki jóllehet magamagát játssza most, még sincs hitele elhatározásainak, ha úgy tetszik: elgondolásainak. Míg Werner Herzog megelőző művében, a Kaspar Hauserben, Brúnó S. nehézkes, elnagyolt játéka jól illett az emberektől elzárva felnövő férfi históriájához, addig e korunkbeli történetben, kortársunkként, egyszerűsége többnyire együgyűségnek tűnik fel, nem pedig természetes, tiszta, még ép erkölcsnek. Mint a szerző szeretné. A szándék szembetűnő mindig, megint, mint a tanítói mesékben. Ki kételkedne, miért került két strici is a különben alacsony árú Éva mellé, a néhány legyintéssel megszalasztható Brúnóval szemben. Így az elvetemült erőszak mellett Brúnó megmutathatja békés természetét, valójában csak birkatürelmét. És egyszersmind magyarázat kínálkozik a menekülésre, a kóborlás megkezdésére. Ki ne tudná, miért vándoroltak ki a vén Európából, ahol éppúgy tönkre juthattak volna, mint a túlsó féltekén. Így a „korlátlan lehetőségek hazájának” közkeletű mítoszával szembesíthették Brúnó Stroszek sorsának süllyedését, e süllyedés szükségszerűségét, valójában csak szánalmasságát. Mert éledeznek az ellenvetések: ne küldjön kiszolgált utcalányt snack-bárba felszolgálónak az, aki a továbbiakban hűséges házastársat kívánna, vagy ne válasszon luxuslakóházat, ha nem is kacsalábon forgó, hanem kerekeken gördülő palotát az, akinek be kellene érnie szerényebb fedéllel. Ki tagadná ugyanakkor, hogy Brúnó Stroszek hasztalan keresné szerencsecsillagát Amerika egén. Meg kell elégedni most azzal a sugallattal, amely nem a teljességből, hanem a töredékekből sejlik elő. Nagyszerű, valószerű, némelykor virtuóz részletek vannak Werner Herzog rendezésében, különösen az amerikai farmerek, sofőrök, banktisztviselők és kikiáltók között. Egyszer látni egy koraszülöttet is, makacs kapaszkodását, nyújtózkodását, elnyugvását, néhány másodpercben pöttöm életét. Párharc Egyszercsak egymásra találnak az elszakadt szerelmesek, hitvestársak, sőt ikertestvérek, szinte fantasztikus fordulatok után, ha lehet, a legvégső percekben. Ha hihetetlen is, mégis megtörtént már hasonló, számtalanszor, klaszszikus színművekben is, komédiákban és tragédiákban egyaránt. Az efféle fondorlattal szövögetett szituációkat mégis megbocsátják sorra a szerzőknek, mikor a képtelenségek közül élő emberek rajzolódnak ki, élettel telítik meg az eseményeket, egyszóval elfeledtetik a furcsaságokat. Két katona tart hazafelé, közös hadifogságból, közös falujukba. Kisvártatva kiderül, nemcsak egyfelől jönnek és egyfelé mennek, hanem egy asszonyt is szeretnek. Mindketten nőül is vették, egyikük még a háború előtt, majd hamis halálhír hallatán, másikuk is már a háború alatt. Kié legyen a feleség, az aláaknázott erdő döntse el: a második férj meghal, az első férj megmarad. Ám az aszszony a halottat várta volna haza, így kezdődik ez az NDK-beli film, a Párharc, a korrekt műveiről nevezetes Kurt Maetzig története. Szinte hihetetlen, hogyan találkozott éppen e két ember a kijevi hadifogolytáborban. Ha találkoztak is, miért nem fedezték fel a történteket, egészen falujuk határáig. Ha pedig felfedezték, miért nem hagyták az asszonyra a választást. Hamarosan kiviláglik, a háborús konstelláció kizárólag ürügye volt a képtelen helyzetnek. Hasonló körülmények megteremtésére tör majd megannyi mesterkedés: a hősnek még egy élettársat és még egy vetélytársat kell keresnie, új házát is el kell hagynia és újra vissza kell térnie, már békeidőben egy aláaknázott terepet kell kerítenie, hogy megismétlődhessék a párharc, vagyis hogy lemondhasson a megmérkőzésről, ezúttal értelmesebben és emberibben határozzon. Jó lett volna tudni, végtére milyen ember volt. B. E. Sugarlandi hajtóvadászat Egy erényes két hibája van a Sugarlandi hajtóvadászat című színes, szélesvásznú amerikai filmnek. Erénye az, hogy tartamának túlnyomó részén kellemes látványt és könnyed szórakozást ad, valamelyes vidámsággal és ízes gunyorossággal fűszerezetten. Megannyi rendőrautó üldözi a Magyar Nemzet Meghalt Svéd Sándor Egy bécsi jelentés most adta tudtul, hogy néhány nappal ezelőtt, hetvenhárom éves korában az osztrák fővárosban, meghalt Svéd Sándor, a világhírű operaénekes, akit államunk az Érdemes művész címmel és a Kossuth-díjjal tüntetett ki. Svéd Sándor századunk legjelentősebb baritonistái közé tartozott. Zeneakadémiai tanulmányai után Olaszországban, a nagy énekesek és nagy énektanárok hazájában képezte tovább magát. Riccardo Stracciari, a kor hírneves baritonistája volt a mestere. Már 22 éves korában nagy sikerrel mutatkozott be Verdi A trubadúr című operájának Lunájaként az Operaházban; hosszú időn át azután ez volt az egyik legnépszerűbb szerepe. De Svéd Sándor repertoárja nem szorítkozott csupán Verdi-operákra: a Rigoletto címszerepe, az Aida Amonastója, a Don Carlos Posa márkája mellett gyakran énekelte a Tosca Scarpiáját, a Don Giovanni címszerepét, Figarót Mozart és Rossini dalműveiben, Tomiét, a bambát a Bajazzókban és gyakran lépett föl sikerrel Wagner zenedrámáiban is. Nemesen fénylő, minden regiszterében csillogó tisztasággal, nagy biztonsággal megszólaló baritonján a romantikus operairodalom remekei valósággal új életre keltek. Kiváló dalénekes is volt, aki különösképpen Schubert dalait adta elő megragadóan. Tehetségét a külföld is jól ismerte és csodálta; a harmincas évek közepétől a bécsi Staatsoper. 1940- től tíz éven át a New York-i Metropolitan megbecsült tagja volt. Különleges képességeit szerencsére megörökítette néhány lemez és magnófelvétel. Budapesti nyár szabadtéri színpadokon Több mint nyolcvan hangverseny és százhúsz prózai, zenés színházi, valamint táncelőadás lesz a nyáron Budapesten. A prózai bemutatók sorában az egyik legígéretesebb a körszínházi Énekek éneke, Kazimir Károly rendezésében. A színpadi játék szándéka szerint — nemcsak a szerelemről szól majd, hanem az ember és a társadalmi-természeti törvények konfliktusáról is. Az első előadást július 6-án tartják. A Városmajori Színpadon zenés bohózatot adnak elő, az idén két osztrák szerző művét, Hurrá fiú címmel. Az előadás rendezője Seregi László, a főbb szerepeket Galambos Erzsi, Haumann Péter, Balázs Péter és Csákányi László alakítja. Az egyetlen légkondicionált budapesti színházteremben, a Vidám Színpadon az idén rendeznek először —■ Nyári Komédia elnevezéssel — színházi előadásokat. Plautus vígjátékát. Az ikreket adják elő Devecseri Gábor fordításában, Agárdi Gábor, Blaskó Péter, Kránitz Lajos, Szacsvay László, Szakácsi Sándor és Voith Ági főszereplésével. A Margitszigeti Színpad az idén is az opera nyári otthona lesz. Ú. bemutató itt A trubadúr című Verdi-opera, vendégénekesek felléptével. A már tavaly is előadott Turandot címszerepét Berit Lindholm svéd énekesnő énekli, az előadást Kobayashi Kensekiro vezényli. Augusztus elején népszerű zenekari esteket rendeznek a színpadon Uli Mayer vezényletével. Új műfajt, rockoperát is láthat majd a közönség a Szigeten a zágrábi Komedija színház kétszáz tagú együttesének előadásában. A Budai Parkszínpad műsorának egyik érdekessége lesz egy trinidadi együttes Karib karnevál című előadása, valamint a Balett Brasiliero dél-amerikai folklóregyüttes bemutatkozása. Augusztus közepén a Budai Parkszínpadon két műsorral lép majd fel Alvin Ailey világhírű táncszínháza, az American Dance Theater.A Hilton dominikánus udvarában a tavalyi operákat adják majd elő s kamarazenei esteket is tartanak a Hungária vonósnégyes, valamint Benkő Dániel és Pászti György közreműködésével. A nyári komolyzenei hangversenyek három központja az óbudai Zichy-kastély, a várbeli Zenélő Udvar és a Mátyás-templom lesz. Óbudán a kastélykertben oratóriumokat adnak elő. A Zichy-kastély koncertjei közül különösen érdekesnek ígérkezik a Magyar Állami Hangversenyzenekar Strauss-estje, amelyet Kurt Wöss osztrák karmester vezényel. Július 8-án ugyanitt zenekari estet rendeznek szocialista brigádok részére. A budai várban, a Zenélő Udvarban kamaraestek, zongoraestek és Beethoven műveiből összeállított koncertek hallhatók majd. A Mátyás-templomban péntekenként orgonaesteket adnak. Három szabadtéri hangversennyel új zenei helyszínt is avatnak, a II. kerületi Marczabányi téri művelődési központ udvarát. Itt a Camerata Hungarica reneszánsz dalokat és táncokat ad elő. Némethi Attila tart zongoraestet és Borisz Gutnyikov hegedűestjét rendezik meg. Az idén a szabadtéri hangversenyeknél nem jelölnek meg külön esőnapot, hanem rossz idő esetén zárt teremben — a Zichykastély helyett a Zeneakadémia nagytermében, a Zenélő Udvar helyett pedig a Marczibányi téri művelődési központ színháztermében — rendezik meg a koncerteket, ez esetben este nyolc óra helyett fél kilenckor, örvendetes és régóta sürgetett változás az is, hogy minden hangversenyre — így a bérletsorozatokban szereplőkre is — árusítanak majd jegyeket az előadásokat megelőző napon. . Polgár Ildikó keramikusművész kiállítását a kőszegi Zuingerben rendezi meg a Jurisics Miklós Múzeum. A tárlatot június 15-én, pénteken nyitja meg dr. Zolnay László. • A Diósgyőri Várszínházban júliusban vendégszerepel az Arica Játékszín. Három estén a Férfi és nő című Madách-művet, két estén a Bethlen Miklós önéletírásából Nemeskürty István átdolgozta Noé galambját, pár pedig az Acra matiné című gyermekrímsort adják elő. A Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertsorozatát most vasárnap kezdi me°. Brahms-műveket ad elő Fischer Iván vezényletével. Június 25-én Händel Messiása hangzik el a miskolci Bartók kórus közreműködésével, Reményi János vezényletével. Csütörtök, 1919. június 14. Hazája a magyar nyelv Párizsi beszélgetés Megyery Sárival „Igen tisztelt asszonyom, köszönöm szíves sorait és könyvét. Arról a tárgykörről, melyen ön mozog, nehezebb írni egy eredeti szót, mint az anyai szeretesről, mert sokkal inkább el van koptatva. Annál nagyobb meglepetés volt számomra néhány hétköznapi sora, melyben az őszinteség fölmagasztosul és igazi költészetté válik. Szívesen üdvözli: Kosztolányi Dezső.” Megyery Sárinak íródtak 1933. március másodikán e sorok, amelyek a Magvető Tények és tanúk sorozatában Én is voltam jávorfácska címmel most megjelent életregényének függelékeként kézírásban olvashatók. Negyven éve él Párizsban, francia férjével Megyery Sári, s könyvének budapesti megjelenésére hazautazott, hogy az ünnepi könyvhéten dedikálhassa hazai olvasóinak. — A már külsejére nézve is annyira egyéni levélke számomra máig sem vesztett értékéből — mondja. — Csak a fényre vigyázz címmel, Molnár C. Pál illusztrációival 1932 decemberében megjelent első verseskötetemnek köszönhetem. Azt a szorongató meghatottságot, amelyet keltett bennem, soha azelőtt nem éreztem. Ez az irodalmi siker hozta meg legnagyobb költőink barátságát s azt az egész életemnek értelmet adó, önmagamat „önmagam” előtt igazoló érzést is, amelyet a legtöbb ember életének egy pillanatában (az egyéntől függ, mikor, miben) fölfedezni vél. A húszas években Lacy von Blondel néven ismert filmszínésznő, Megyery Sázi ekkor, Berlinből, a Mátray—Reinhardt társulattól hazatérve végképp felhagyott a filmezéssel, hogy író, költő, frisstollú riporter lehessen a harmincas évek Budapestjén. — Könyveim francia kiadása ügyében utaztam Párizsba 1938-ban. És 1939-ben André Lang újságíró, színpadi szerző felesége lettem. Férjem származása miatt nekem is bujkálnom kellett. Vendég című regényem hősnője, aki külföldön sodródott a világháború bonyodalmaiba, 1944-ben, a francia író iránti szerelem élményével, a honvágytól űzve sietett hazatérni Budapestre. Én ezt nem tehettem Az „ideiglenesnek” hitt, tartósan boldog házasság fogva tartott. Aztán egyetemi tanulmányok, Sorbonne, Cambridge, angol tanári diploma, francia nyelvű verseskötetek, regények, cikkek, s a párizsi filozófiai akadémia hallgatása — mind mostanáig. Gazdag életének mely emlékeit érlelte irodalommá életregényében? — Elsősorban a Párizst megelőző időket. Azt a negyven évet, amelybe belefért Rózsahegyi Kálmán színiiskolájának elvégzése, negyvenkilenc filmfőszerep, majd tizenhárom regény és verseskötet. S olyanok barátsága, mint Kosztolányi, Karinthy, Szabó Lőrinc, Márai Sándor, Szép Ernő, József Attila. Azt a negyven esztendőt, amelyben a fényűző dzsentri édesanya és a kiváló jogász édesapa válásba torkollt házasságának legkisebb lányaként igyekeztem lerázni családi adottságaim korlátait. Mert biztosan éreztem, s ezt akartam emlékeim megírásával a mai nemzedékkel is megéreztetni, hogy annak az úri világnak, amelybe én is beleszülettem, amelyből természetesen egy életre kiközösíttettem, szükségszerűen, menthetetlenül el kellett sülylyednie. A harmincas évek magyar irodalmának olvasói jól ismerték Megyery Sári regényeit és versesköteteit; ma néhány budapesti könyvtár őrzi őket. A Tavaszi dalom Karinthyféle áttöltése az így írtok ti jóvoltából szünet nélkül közkézen forog. Boldog vagyok, hogy Jávorfácskám most eljutott otthon, a hazai olvasók kezébe. Hiszen magyar író, bárhová kerül is élete során, bármely nagy nemzetek nyelvére ültetik is át munkáját, mindenekfölött magyar író akar lenni mindig és mindenütt, mert számára a dolgok és fogalmak csak magyarul jelenthetnek igazán valamit. Hogyan tudta anyanyelvét ilyen sértetlenül megőrizni? — Négy évtizede szinte naponta vizsgálgatom ijedten, nem lazult-e meg a lánc. Rendszeresen ugyanannyi időt fordítok kedves magyar klaszszikusaim, a kortárs írók s a legifjabb nemzedék avangard hangot hallató műveinek olvasására, az új szavak, kifejezési módok, eszközök megismerésére, mint hajdan az idegen nyelvek s a külföldi irodalom alapvető elemeinek elsajátítására. Emlékeim megírását is a magyar nyelv iránti szeretet sarkallta. A félelem, hogy a felnőtt koromban vasszorgalommal agysejtjeimbe tömött francia, angol tudásanyag kiszorítja, túlharsogja a gyermekfejembe akaratlanul rögzött beszédet. „Saint-Exupéry gyermekkorát vallotta hazájának. Én a magyar nyelvet. A magyar irodalmat” — írja Megyery Sári a Jávorfácskában. — Első ízben négy évvel ezelőtt jelent meg ez a könyvem a párizsi Magyar Műhely gondozásában. Ennek második kiadása két évvel ezelőtt Budapestre is eljutott, kis példányszámban kapható volt. Sokan vádoltak a főnévi igeneves szerkezet gyakori használatáért. Míg édes anyanyelvünk professzora, Lőrincze Lajós meg nem védett, mondván: ez nem hiba, nem franciáskodás, hanem az akkori latinos beszéd, amit nagyapámtól, apámtól, s egész környezetemtől hallottam. Ezt kottáztam le. Hogyan fogadta könyvét a külföldön élő magyar olvasóközönség? — Nagyon sok és sokféle levelet kaptam. Sok szidást, hogy „nem szégyelltem a magam és családom legbensőbb ügyeit meztelenül az olvasók elé tárni”, és a többi. De értő szavakat is. Idős arisztokratáktól például, akik már maguk is úgy érzik, hogy az az életmód nem volt tartható. És nagy-nagy örömömre fiataloktól, akik mindenekelőtt őszinteségemet köszönik és soraikból úgy tetszik, megértették, mit vágytam nekik ifjúkorom úrivilágáról mondani. S természetesen boldoggá tesz egy újabb széles körű felmérés a külföldön élő magyarok olvasmányairól, amely szerint jelenleg az elsők között vagyok. Mennyire érzi látogatását hazajövetelnek? — A szó legigazibb értelmében. Az önmagam választásában, önmagamhoz való viszonyomban töretlenül magyar maradtam. Testi-lelki alkatom a hazai éghajlatot kívánja ma is. S lelki hovatartozásom nem azonos a lakásom címével. Ki nevezte jávorfácskának? — Kosztolányi. S ő mondta nekem egyszer, hogy ha majd nem leszek „az a vékony kis jávorfácska”, meg kell írnom életem regényét. Szót fogadtam neki. Hiszen talán az ő barátságát őrzöm legféltettebb kincsemként. S életre szóló ajándék számomra, hogy tanúja lehettem Kosztolányi és Karinthy egymás iránti mélységes ragaszkodásának, tiszta nagy barátságának. Legközelebbi könyve miről szól majd? — Mivel 1897 júliusában születtem, itt az ideje, hogy megírjam mondanivalómat az öregségről, amit én, őszintén szólva, még mindig nem érzek. Tele vagyok tervekkel, életkedvvel, a fiatalok háborgása, elégedetlenkedése nélkül. Mindennel megbékéltem. S rájöttem, hogy megöregedni sokkal fájdalmasabb, mint öregnek lenni. Az öregség: ajándék. Igaz, súlyos ajándék. Heimann Ildikó A színházak mai műsora Magyar Állami Operaház: A kékszakállú herceg vára. A fából faragott királyfi. A csodálatos mandarin (Fodor J. béri. 8.) (7) — Erkel Színház: A trubadúr (béri. szünet) (7) — Nemzeti Színház: Éjjeli menedékhely (7) —Várszínház: Hasfelmetsző Jack (7) — Madách Színház: Kettős helyszín (7) — Madách Kamara Színház: Jövőre, veled, ugyanitt (L/2. bér.) (7) — Vígszeiház: A S2-es csapdája (Somló I. bér. 4.) (7) — József Attila Színház: Villon és a többiek (7) — Fővárosi Operettszínház: Kabaré (7) — Thália Színház: Chopin (7) — Vidám Színpad: Micsoda cirkusz! (7) — Zeneakadémia: az MRT Szimfonikus Zenekarának koncertje (Tavaszi bék. C/6.) (fél 8) — Állami Bábszínház: Népköztársaság útja: Gidaház az erdőszélen (de. in). Jókai tér: Repülj nóta! (de. 10) — Fővárosi Nagycirkusz: a Moszkvai Cirkuszrevü műsora (fél 8). Rövid tartalom és szereplő lista a Pesti Műsorban.