Magyar Nemzet, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-11 / 59. szám
Kedd, 1980. március 11. Üzemegészségügy I. Magasabb színvonalon Egyesek így vélekednek: nagyszerű dolog, hogy nálunk üzemorvos van, és helyben különféle szakrendelésre is járhatunk. Mások azt mondják: náluk sok benne a formaság, nem látjuk hasznát a „féllábbal és negyedgőzzel” ellátott „úgynevezett” üzemegészségügyi szolgálatnak. Az igazság valahol középütt lenne? Tény: az üzemegészségügyi szolgálat körül még ma is sok félreértés tévhit él az emberekben. Nézzük, hogy az utóbbi fél évtizedben miként jutottunk előre az üzemi dolgozók egészségének védelmében, milyen problémákkal kell szembenéznünk, hol van javítani való. Speciális ellátás Az üzemegészségügyi szolgálat alapvető feladata a foglalkozásból, munkakörből eredő várható egészségkárosodás, illetve ilyen károsodásra vezethető veszély megelőzése, kiküszöbölése, korai felismerése, s ennek érdekében speciális vizsgálatok, üzemi ellenőrzések végzése. Tehát sajátos és nem általános egészségügyi kérdésről, nem általános egészségügyi alapellátásról van szó. Az üzemorvos feladatának is csak egy részét jelenti a klasszikus értelemben vett rendelőben végzett munka (bár a külső szemlélő sok esetben csak ezt értékeli). Munkaideje más óráiban az üzemrészeket, munkahelyeket kell ellenőriznie, a vállalat gazdasági vezetőivel, társadalmi szervezeteinek munkatársaival különböző tervezési vagy munkavédelmi baleset-egészségvédelmi megbeszéléseket folytatnia. Bizonyos műszaki-technológiai ismerettel is jó, ha rendelkezik, különben a dolgozók egészségét szolgáló orvosi érveit javaslatait nem tudja kellő súllyal alátámasztani. Az üzemi dolgozók egészségesebb életre nevelése, előadások tartása, az elsősegélynyújtásra alkalmas emberek kiképzése, szakmai irányítása is az ő dolga. A foglalkozási rehabilitációval kapcsolatban is sok feladat hárul reá. Sokszor ő a kezdeményezője, hogy egy-egy régóta beteg embernek más munkakörben találjanak alkalmazást. S míg járja az üzemet, védőruhát véleményez, védőital beszerzése ügyében intézkedik, szűrővizsgálatokat szervez, és sorolhatnánk. Mellékállásban? Másoknak ez a véleményük: „A munka elvégezhető lenne három-négyórás mellékfoglalkozásban, egy stabil másodállású orvossal.” Nos, az Egészségügyi Minisztérium sokoldalú vizsgálódással szerzett tapasztalatai a következők. A néhány órás másodállásban, részfoglalkozásban ellátott üzemorvosi tevékenység majdhogynem csak receptírásra, vérnyomásmérésre szorítkozik. Legfeljebb még valami általános gyógyászati feladattal egészül ki akkor, ha lelkesebb az orvos, és törekszik arra, hogy kitöltse rendelési idejét. De igazi, teljes körű, speciális üzemorvosi tevékenység — az, amiért az üzemegészségügyi szolgálatot létrehozták — nem várható el tőle. Nemcsak azért, mert heti néhány órában nem lehet összedobni és összehozni azt a sokirányú munkát, ami egy üzemi orvosra várna, hanem mert a másodállást vállaló nem is igényli a bokros teendőket, s hogy még az üzemet is járja. A minisztérium illetékesei — az esetek nagyobb részében — csak bizonyos kényelmet nyújtó, de igaz: üzemegészségügyi szolgálatra nem alkalmas ellátásformának ítéli meg működtetésüket. Mindenképpen arra törekednek, hogy a főállásúak számának növelésével arányosan, ahol lehet, visszaszorítsák a csak részfoglalkozásban, mellékállásban vállalt üzemorvoskodást. A nagyüzemek különböző szakorvosi állására is főfoglalkozásúakat igyekeznek megnyerni, a szakrendelőket, pedig adott esetben nem is csak egy, hanem két műszakban működtetni, és „megnyitni” a környező üzemek dolgozói, vagy a lakosság számára, hogy bizonyos sajátos egészségi problémáikkal ők is odafordulhassanak.Jelenleg már negyven üzemi szakren-Idelő működik ilyen „nyitottan”. Fél évtized fejlődési folyamatának felvázolásához, s a jelenlegi helyzet értékeléséhez jó támpontot ad a minisztérium múlt évben végzett felmérése, amelynek segítségével a tárca az üzemegészségügyi - üzemorvosi hálózat fejlesztéséről 1974-ben hozott, minisztertanácsi határozat teljesítéséről kívánt képet kapni. E határozat alapvetően megszabta a fejlesztési elképzeléseket, s az öt év alatt gyakorlatilag ennek a kibontakoztatása történt meg a minisztériumi irányításban, a területi, szakmai munkában egyaránt. A fő cél az volt, hogy a szükségletnek — a foglalkozásból eredő egészségkárosodásra vezethető veszélyesség fokának — megfelelően intenzíven törekedjenek az üzemorvosok számának és munkájuk szakmai színvonalának növelésére A felmérés eredményei arról tanúskodnak, hogy a minisztertanácsi határozat megvalósulóban van. A számszerű adatokat tekintve: ez alatt az idő alatt a főfoglalkozású üzemorvosok száma 514-ről 698-ra emelkedett, így a dolgozók egészségére már 20 százalékkal több üzemben főállású üzemorvos vigyáz. (Azon üzemek száma, ahová csak részállású orvos jutott , 13 százalékkal emelkedett.) A fejlesztési koncepció szerint elsősorban a nagyüzemekben és főként, nőket foglalkoztató gyárakban fektettek különösebb súlyt az üzemorvosi hálózat megfelelő kiépítésére, és sok helyen szakorvosi ellátással is kiegészítették, így négy év alatt heti 4300-ról 5600 órára emelkedett az üzemben dolgozó szakorvosok rendelési óraszáma. S ma már majd kétmillió embernek nyújtanak közvetlen és speciális ellátást az üzemorvosok és az üzemi szakorvosok. Foglalkozási megbetegedések A szakmai munka színvonalát javító intézkedések közül említésre méltó, hogy kidolgozták és kiadták az üzemorvosok feladatát, működését ismételten és korszerűen újra megfogalmazó jogszabályt. Az üzemorvosi munka teljesebbé válása szempontjából igen jelentős volt az egészségügyi intézmények szervezeti egységbevonása, az integráció. Gyakorlatilag most már az üzemorvos ugyanannak a „családnak" a tagja, mint a kórházi orvos. Sok helyen már egészséges szakmai kapcsolat iskezd kialakulni az üzemorvosok és a kórház, illetve annak egy-egy osztálya között. Így egyrészt egyszerűbbé, közvetlenebbé vált az üzembeliek kórházba juttatása is, másrészt: a szakképzett üzemorvosnak arra is módja van, hogy „saját” kórházi intézményében belgyógyászati gyakorlatot folytathasson. A foglalkozási megbetegedések számának alakulásában vajon milyen változást hoz üzemegészségügyünk most a kibontakozás időszakában? Nos, attól, hogy több üzemorvos tevékenykedik és magasabb színvonalon, attól az várható, hogy többet vizsgálva éppen hogy több esetet szűrnek ki. Tehát jó néhány éven keresztül még semmiképpen nem az lesz az eredmény, hogy a több és részletesebb, speciálisabb vizsgálattal egyenes arányban csökken a foglalkozási megbetegedések száma. A hagyományos, klasszikus foglalkozási megbetegedések, mint például az ólommérgezés, a szilikózis, a korszerű technológia és a rendszeres orvosi vizsgálatok révén visszaszorult. Manapság ezek az esetek már a legkezdetibb stádiumban felismerhetők, orvosilag megfoghatók, gyógyíthatók. De ugyanakkor a nagyarányú gépesítés, az új vegyi anyagok széles körű felhasználása azt jelenti, hogy újabb és újabb egészségkárosító veszéllyel állunk szemben: a zaj, a vibráció, a kémiai ártalmak fokozódása újabb és újabb foglalkozási betegségekhez vezethet. Egyes vegyi anyagok esetleges egész- ségkárosító hatása, avagy a zajártalom — maradéktalanul " nem küszöbölhető ki. Az üzemegészségügy itt azt adhatja, hogy korábban ismerhetik fel a várható egészségkárosodást, még akkor, amikor biztosan megelőzhető a megbetegedés. Partnerkapcsolat Azért, hogy ne legyen, illetve kevesebb legyen a foglalkozásból eredő egészségkárosodás, a megfelelő technológia kidolgozása is szükséges. Ezért van hallatlan jelentősége annak, hogy milyen a partnerkapcsolat, az együttműködés az üzemorvos, a vállalatvezetés, valamint a közegészségügyi hálózat között. E három „fél” összehangolt, tevékenysége szükséges ahhoz, hogy az üzemekben valóban kevesebb legyen majd a foglalkozásból eredő betegség. Persze az öszszehangolónak, a nagy koordinátornak mindig az üzemorvosnak kell lennie. Az elmúlt fél évtizedben történt fejlődés egyik mutatója, hogy az előző időszakhoz képest lényegesen javult az együttműködés az üzemorvos és a gazdasági vezetés között. Az esetek nagy részében komolyan veszik javaslatait. Konkrétan 197 üzem orvosa közül 147 mondotta azt, hogy a vállalat gazdasági vezetői rendszeresen bevonják valamennyi olyan terv kidolgozásába, amelynek egészségügyi vonatkozásai vannak. Nemcsak a munkavédelmi szabályok, a kollektív szerződés kidolgozásában vesznek részt, de ha egy új üzemet akarnak létesíteni, akkor már a tervezés idején konzultálnak vele az egészségügyi kérdésekről. Az üzemegészségügyi szolgálat és a KÖJÁL jobb együttműködésére különböző próbálkozások vannak. Ez idő szerint öt megye kivételével általában közös munkatervet készítenek. De ennek tartalmi értéke változó. Még kevés helyen van az, hogy egy üzemben az ott várható, a technológiából származó, egészségkárosodást folyamatában, közösen és rendszeresen vizsgálnák és összevetnék az eredményt, hogy a technológia módosításával elérhető-e még valami javulás, avagy a dolgozó egészségére kell még nagyobb gondot fordítani. Nagy az előrelépés, de bőven van mit javítani, továbbfejleszteni. S hogy következő fél évtizedre tervezett fejlesztési elképzeléseket meg tudjuk valósítani a közép- és kisüzemekben, valamint a mezőgazdaság, erdőgazdaság területén is, ehhez elsősorban több, e nehéz és sokoldalú munkára is hivatást érző, speciálisan képzett orvosra van szükség. Csákváry Margit Salgótarjánban megkérdeztek: Hogy érzi magát a tanácstag? A címben jelzett kérdésre a közelmúltban Salgótarjánváros Tanácsának csaknem minden tagja válaszolt. Mindez, persze, így nagyon is leegyszerűsített, a Hazafias Népfront aktivistái sokrétű érdeklődésre valló, tartalmas kérdéscsokorral keresték fel a tanácstagokat. A széles körű vizsgálódás előzményeit a következőkben idézi fel Szabó Ferenc, a városi népfrontbizottság titkára : " A városi tanács tagjainak kétharmadával folytattak beszélgetéseket a városkörzeti népfrontbizottságok, a megyei elnökség javaslatára. Azzal a céllal, hogy tájékozódjunk a választókerületi munka tapasztalatairól, a tanácsi testületben kifejtett tevékenységről és a határozatok megvalósítása érdekében végzett munkáról. A tapasztalatokat minden esetben összegezték és eljuttatták a városi népfrontbizottság elnökségéhez, de az elnökség tagjai több körzetben személyesen is figyelemmel kísérték a vizsgálatot. Külalak, tartalom Mire is voltak kíváncsiak a továbblépésre serkentő tapasztalatokat eredményező beszélgetések során ? Mindenekelőtt, hogyan vélekednek a legilletékesebbek — maguk a tanácstagok — a tanácstagi munka feltételeiről. — A tanács és a tanácsi bizottságok ülésein az érintettek túlnyomó többsége részt tud venni, munkahelyi akadályoztatást senki sem tett szóvá — tolmácsolja a véleményeket Szabó Ferenc. Általában jónak tartják a tanácsülésekre elkészített írásos anyagokat is, bár ez ügyben nem hiányzott a kritika sem. Esetenként elvárnák a meggyőzőbb indoklást, szóvátették a terjengősséget, a túlméretezett terjedelmet. Basszusan emlegették a gyakran olvashatatlan stencilezést, mert emiatt fárasztó az írásos előterjesztések áttanulmányozása. Külalaki „apróság” ez, bár ha jól meggondoljuk, a tanácsülésekre való alapos felkészülést jelentősen akadályozza ez a hiba. Az elkenőtlen vagy igen halovány stencilezés kritikája mellett természetesen véleményt nyilvánítottak a tanácstagok a tartalomról is. Sokan kifogásolták, hogy az ülésekre már lényegében eldöntött kérdések kerülnek, vitára kevés a lehetőség. Hiányolják az alternatív javaslatot is. Azzal a felismerésre valló megjegyzéssel, hogy a csökkenő anyagi lehetőségek miatt még indokoltabb a teendők rangsorolása. Többen kifogásolták, hogy a tanácsi döntések előkészítésében való részvétel nem kielégítő, a „kész programokba” a tanácsi bizottságok, tanácstagi csoportok sem tudnak elég hatékonyan beleszólni. A tanácsüléseken pedig, az előre kiküldött írásos előterjesztésben rögzítetteket már nehezen változtatja meg a hozzászólás. A fenti vélemények hűen tükrözik, hogy a megkérdezettek kendőzetlenül nyilvánítottak véleményt, hasonló őszin- teséggel nyilatkoztak a taná- 1 ési szakigazgatási szervek s munkájáról is Elmarasztalva például a műszaki osztályt, ahol gyakran megalapozatlan válaszokat kap az ügyfél, il■ letve az ígéreteket nem mindig tartják be; ugyanakkor dicsérve a szervezési osztályt, ■ ahol azonnal intézkednek, ha ■ a tanácstagok valamilyen kéréssel hozzájuk fordulnak. A tanácsi tisztségviselőkkel ki■ alakított kapcsolatot már egyöntetűen jónak ítélik, megemlítve, hogy a tanács vezetői a választókörzet ügyes-bajos dolgaival kopogtató tanácstagot soron kívül fogadják. Elismerő hangon szóltak a megkérdez i zettek a lakóhelyi pártszerve■ zettel és a körzeti népfronttól zottsággal kialakított munka- kapcsolatról, ennek eredménye a társadalmi munkák szervezésében is megmutatkozik. Ketés próbálóiéi Hallgatva a vizsgálat tanulságait ismertető városi népfronttitkárt, hitetlenkedve veszem tudomásul: több kritika érte a tanácstagi alap „intézményét”. Elöljáróban: a kezdeményezésnek az a lényege. . hogy minden tanácstag ren-delkezik 12 ezer forinttal. . amit saját választókörzetében ) használhat fel. — Az az igazság, hogy ez lényegében egy új kezdeményezés, ebből erednek a viták is. Alapvetően mindenki jónak tartja — azzal, hogy csekély az összeg —, de meg kell tanulni élni ezzel a lehetőséggel. A kritikák között említették, hogy időnként elmarad a visszajelzés: arra használták-e fel az összeget, amire a ■ tanácstag javasolta, de szóvá ■ tették azt is, hogy hosszadalmas utánjárást igényel az összeg kívánt elköltése. Azaz: finomítani, „olajozni” kell a felhasználást. A városkörzeti népfrontbizottságok azt is összegezték, hogyan vesznek részt a tanácstagok a lakókerületi munkában. — Saját szerepüket a legtöbben úgy ítélték meg, hogy részesei a várospolitikai feladatok kimunkálásának, „radarként” gyűjtik össze a lakosság kéréseit, véleményeit, javaslatait — idézi Szabó Ferenc. — Többen megemlítették azt a kettős próbatételt, hogy a választók fokozottabb tevékenységre, „harcra” ösztönzik a tanácstagot, ugyanakkor az egyre jobban megismert pénzügyi korlátok határt szabnak a vágyaknak. Az igények és lehetőségek józan összevetése pedig eleve arra ösztönzi a gyakorlott tanácstagot, hogy az egész város helyzetének ismeretében megfontoltabban tolmácsolja a választókörzeti gondokat. Itt kell megemlíteni, hogy a beszélgetések során igyekeztünk azt is felmérni, hogyan, milyen módszerekkel erősítik kapcsolatukat tanácstagjaink a lakossággal. Ők maguk fogalmazták meg azt a mércét, hogy e megbízatást csak olyan személynek szabad elvállalni, aki számol azzal, hogy rendszeresen időt kell szánni a választópolgárok ügyes-bajos dolgainak meghallgatására, a panaszok intézésére és a válaszadásra. Nem zárhatja be a lakása ajtaját azok előtt, akik megkeresik, ugyanakkor menni és tudni kell nemet mondani is, ha indokolt. A formalitások illon Többen így fogalmaztak: „a tanácstagnak legalább hetente végig kell sétálnia a körzetében, felhasználva az alkalmat az informálódásra és az in- f formációk átadására is. Feltéve, ha tudnak felvilágosítással élni. Kifogásolják ugyanis, hogy néhány egyszerű ügyben — hol lesz útfelújítás, vagy park-, játszótér-korszerűsítés stb. — esetenként nem tudnak válaszolni. De hallgassuk csak a véleményeket összefoglaló Szabó Ferencet, mi mindennel is keresik meg a tanácstagokat! — Mindenekelőtt, a választóknak több mint a fele magánügyben, illetve különféle aláírások végett fordul a tanácstaghoz. A peremkörzetekben sok az adóval, a város- és közműfejlesztési hozzájárulással, segélyintézkedéssel kapcsolatos kérés. Feleslegesnek tartják a tanácstagok, hogy a bölcsődei, némely helyen az óvodai felvételi kérelmekhez is kérik az aláírásukat, hiszen ez a legtöbb esetben csak formális, jelentősége nincsen. De számon kérnek egy-egy ígért, intézkedést, ösztönzik a tanácstagokat az egyelőre viszszautasított kérések ismételt szorgalmazására. A belvárosban pedig együttélési kérdésekben, köztisztasági és ingatlankezelési ügyekben kell intézkedniük. Hogy mást ne mondjak: azonnal felcsengetik őket, ha hűl a radiátor vagy szünetel a melegvíz-szolgáltatás. Azaz: a tanácstagnak szinte a nap minden órájában választói rendelkezésére kell állni. S ehhez még hozzávehetjük a társadalmi munkák kezdeményezését és szervezését, amikor — a vallomások szerint is — „nélkülözhetetlen a tanácstag személyes, példamutató részvétele”. Sikerélményről - mellékesen A beszélgetések során természetesen javaslatokat is kértek a további, jobb munka érdekében. Melyek voltak ezek? — Az összegezés tartalmazza mindazt, ami a kritikákkal összefüggésben eleve javaslat is. Így például indítványozzák a tanácstagok a formalitások megszüntetését, igénylik" a"lényegretörőbb előterjesztéseket, a körültekintőbb döntéselőkészítést. Ezen túl kérik, hogy a tanácsülések minden fontosabb napirendjének tárgyalására hívjanak meg gyakorlati szakembereket; például, ha a kereskedelemről van szó, hasznos lehet a bolti eladók véleménye is. Határozottabb tájékoztatást kívánnak a lejárt határidejű ígéretek teljesítéséről; szorgalmazzák a gyorsabb ügyintézést, igénylik a tanácstagi alap felhasználásának pontosabb nyilvántartását. Határozottan felvetették a formális aláírások mellőzését, igénylik a szolgáltató vállalatokkal kialakítandó jobb kapcsolatot, kezdeményezték a tanácsülési interpellációk nyomán tett intézkedések ellenőrzését. Mintha csak éppen erről jutna eszébe, közbeszól a beszélgetésünket hallgató Pisch Károly, a Csizmadia-telepi városkörzeti népfrontbizottság titkára: — Te, Feri, elküldhetnétek nekünk, hogy mit válaszolt a műszaki osztály a tanácstagi beszámolókon tett észrevételekre, javaslatokra. Folyamatosan, egyszerűbben figyelemmel tudnánk kísérni a megvalósítást. Erre a közbevetésre a krónikás is csak bólinthat: hasznos, gyakorlatias ötlet. E csöppnyi kitérő után pedig, átgondolva a tanácstagi beszélgetésekről hallottakat, hangosan jegyzem meg: — Nem valami agyonkozmetikázott, szépített-kiglancolt kép kerekedik ki az öszszefoglalóból." — így igaz — helyesel Szabó Ferenc, Salgótarján város népfronttitkára. — Ennek talán az is magyarázata, hogy csokorba kötve többnek látszik a kritika, a jogos vagy kevésbé jogos észrevétel, őszintén, kendőzetlenül nyilatkoztak a megkérdezett tanácstagok, s a vizsgálódásnak éppen ez az egyik nagy értéke. A változtatásra ugyanis a teendők számbavétele lehet az egyik garancia. A jelek szerint, nagyon jól tudják ezt a tanácstagok is. Bizonyára ezért szóltak a sikerélményekről — mellékesen. Kelemen Gábor Hogyan védekezzünk a meghűléses betegségek ellen ? A hideg időben jobban terjednek a meghűléses betegségek, amelyek csökkentik az ember teljesítőképességét, s rossz közérzetet okoznak. HOGYAN VÉDEKEZZÜNK ELLENE? A szokásos egészségügyi rendszabályok megtartása mellett ajánlatos a Cvitamint tartalmazó italok fogyasztása. Az orvosok véleménye szerint a C-vitamin fokozza a szervezet ellenálóképességét. Hazánk leggazdagabb C-vitamintartalmú itala a CSIPKESZÖRP, amelynek előnyös hatása már régóta ismeretes. A CSIPKESZÖRP rendszeres fogyasztásával hozzájárulhatunk napi C-vitaminszükségletünkhöz. Különösen most lényeges, mikor étrendünk amúgy is C-vitaminszegény. Javasoljuk, hogy az ipari üzemek, vállalatok a CSIPKESZÖRPÖT adják védőitalként. A statisztikai adatok szerint a CSIPKESZÖRPÖT fogyasztók körében a meghűléses megbetegedések száma jelentősen csökken. A VIROMASZÖKP magnéziummal dúsított, magas C-vitamintartalmi készítmény. Eredményesen alkalmazható a magas vérnyomásban, érelmeszesedésben és érszűkületben szenvedő betegek gyógyszeres kezelését kiegészítő gyógyélelmezésben. A DIVIROMAS/CilP ugyanezen betegségekben szenvedő cukorbetegek gyógyszeres kezelését kiegészítő, jó hatású készítmény. A Viromától annyiban különbözik, hogy a cukorbetegek által is fogyasztható szorbittal édesített. Egyébként a magas C-vitamintartalma a Csipkeszörp minden jó tulajdonságát és védőhatását egyesíti.