Magyar Nemzet, 1980. december (36. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-02 / 282. szám

_____ A RÁDIÓ MELLETT Thököly Imréről Egy tanár gimnáziumi diák­jainak nem tudott felelni arra, vajon pozitív vagy negatív sze­mélyisége-e a históriának az el­lentmondásokkal megterhelt életű Thököly Imre. Ezért a Rádió történelem- és mí­tosz­­tisztázó műsorához fordult, hogy a legfrissebb, szakköny­vekben még meg nem jelent kutatások, levéltári­­adalékok és értékelések birtokosai is­mertessék a kuruc vezér csele­kedeteinek mérlegét. Az Olvas­tam valahol szerkesztői Benda Kálmán riporteri és Benczédi László történészi közreműkö­désével készségesen válaszol­tak a tanári kérelemre, felte­hetően a rövid műsor hallgató­ságának nem kis örömére. A história bizonyos szakaszai időnkint a történeti érdeklődés középpontjába kerülnek tan­anyagtól, évfordulóktól, új­donatúj felfedezésektől függet­lenedve is. Úgy tetszik , egy­némely demitizáló művészeti alkotás is ezt jelzi —, ily hir­telen támadt érdeklődés fag­gatja most, közvetlen okok nél­kül is, a kurucmozgalmat; nem lehetetlen, hogy történelmi analógiák keresése végett. Míg azonban Thaly Kálmán valódi és utánzott kurucnótáiról, Rá­kóczi fényes és keserves esz­tendeiről szinte minden kis­gyermek tud valamicskét. Ró­zsa János kegyetlen filmje óta a mozgalom szétzülléséről is lé­jez kinek-kinek élénk, képi em­lékekkel bevésett elképzelése — a kezdetekről szinte senki­nek nincsenek pontos adalékai Még a történelemtanároknak sem. Kitetszett pedig a rádiómű­sorból, hogy az ifjan az elége­detlenkedők élére álló, a „testi és lelki szabadságtalanság le­küzdéséért” harcoló Thököly Imre legalább olyan fontos figurája történelmünknek, mint fogadott (?), azaz ne­velt (?) fia, Rákócz Ferenc, mint a most ünnepelt Bethlen Gábor, mint a reformkor, majd a szabadságharc vezető politi­kusai. Vagy, ha fontosság, tör­téneti hatás és jelentőség tekin­tetében tán mégsem velükedv­het,velük, országvezetői­ jelleg­zetessége, hadvezérl­és, politi­záló személyisége mindenkép­pen figyelmeztető tanúság le­het a históriától példákat és ellenpéldákat, magyarázatokat és eligazításokat váró utókor számára. A két történész rövid, ám minden lényeges és úgyneve­zett „kényes’­’ kérdésre kitérő beszélgetéséből kiviláglott, hogy az ország alkotmányossá­gáért hadba induló Thököly Imre addig volt nemzete igaz és bátor gondviselője és veze­­­tője, míg övéinek — bujdosók­ból lett katonáinak és népének — törvényt, jobb sorsot köve­telt. De midőn saját fejedelem­sége, önnön országló hatalma jobban kezdte izgatni már az ország sorsánál, midőn a reá­liákra kevésbé ügyelt, "­mint sa­ját birtokaira és rangjára, rossz küzdelmekbe bonyolódott, a haladás ellenében cselekedett. Szemérmetes történetírásunk nem szívesen ismeri be, hogy a haladó, nagy vezérekből oly­kor bizony éppen önös érde­keik védelmezése közben a ha­ladás kerékkötői lesznek. Ez a szem­érme­tesség, hallgattatja el, hogy Thökölyből 1682 után ku­­rucaival együtt az'ország érde­ke' ellen hadakozó renegát lett. Pedig, ha az iskolai könyvek, a nagy történeti munkák hall­gatnak is erről, kimondani mégis érdemes. S nem csupán a történelmi igazság kedvéért, amiként a kifogástalan rádió­­beszélgetés tette, de érdemes beszélni a közösség javát és önnön érdekeit összekeverők mentével védéséről az életta­nulság, kedvéért is. I.­­­ A revizor Hle­sztakov persze hogy gátlástalan. Persze hogy elfo­gadja az önként felkínált elő­nyöket, zsebrevágja a rátuk­­mált négyszáz pénzt, persze hogy beköltözik polgármester házába, poloskás és barátság­talan szállodai szobájából. Hi­szen a Klesztakovok jó sakk­­játékosok, felismerik az ellen­fél gyönge pontjait, hamar át­tekintik saját hadállásukat és ellenfeleiket, s gyorsan rájön­­nek arra, hol nyílik lehetősé­­gük. A revizor hőse természete­­tesen csak akkor él meg, ha partnerei akadnak. Olyanok mint a korrupt polgár­mester, az ostoba tanfel­ügyelő, a hanyag és kí­váncsi postamester. Olyan partnerekre van szüksége, akiknek van mit takargatniuk, akiknek van vaj a fejükön, akiknek jó okuk van félni. Gogol tudta, hogy a távoli és közeli kormányzóságokban uralkodó kiskirályok szemében nincs semmi elborzasztóbb, mint egy olyan „felső” ellen­őrzés, amely összedöntheti bi­rodalmukat, szétrombolhatja a sok évszázados alá- és fölé­rendeltségi viszonyokat. Revi­zorok azonban ritkán érkez­nek, s ha útnak is indul néha­napján egy-egy, ezernyi mód­ja van már annak, hogy mire célhoz ér, szemlélete megvál­tozzék, becsülete megpöttyö­­södjék, fürkésző tekintete el­­hályogosodjon. Ősiek a módszerek, de jól működnek. A revizor rádió­­változata Gál István rendezé­sében épp e módszerek mecha­nizmusát mutatta be a legjob­ban. A rádióbéli revizor — Fülöp Zsigmond — kezdetben némiképp naiv csodálkozással szemlélte e mindnyájunk előtt ismerős gépezet mozgásba len­­dülését, noha tán nem volt olyan történelmi kor, nem volt olyan ország és kormányzó­ság, amelyben ismeretlen lett volna a kicsinyes és önző ér­dekekből szőtt, kéz kezet mos alapon felépített véd- és dac­­szövetség. Gál István szatiri­kus felhangokkal elegyítve, mintegy idézőjelesen jelenítet­te meg a kisszerű korruptak riadalmát, a riadalomtól rövid­re záródó áramköröket, a jól olajozott túlélési mechanizmus működését. Ez az idézőjelesség némiképp eltávolította a hall­gatót Gogol világától és arra késztette, hogy letűnt világok, letűnt módszereinek tartsa mindazt, ami az álrevizor megjelenésére a darabbéli kor­mányzóságban történik. Gre­­g­u­ss Zoltán polgármestere erősítette talán a legjobban a rádióváltozat ilyen vonásait, s mivel­­ alakítása — miként Mezey­ Máriáé, Ger­a Zoltáné, Gyenge Árpádés Gelley­­Cornél­né, — klasszikus és' élvezetes volt.. a­­játék már-már.­­.meg-­­győzött" arról, h­ogy“a polgár­mesternek és társainak világa visszavonhatatlanul letűnt. Szerencsére Gogol is sejtette már, hogy az önző érdekek és ostobaságok építménye sziklá­nál is szilárdabban áll még századokon át, s műve így nem engedi Hlesztakovot és társait panoptikumba utalni. Az élet mindenesetre Gogolt igazolja, hiszen néha-néha mi is úgy érezzük, hogy alakjai ma is köztünk járnak. v. p. Égiháború Mennyországban és pokol­ban, földön és másvilágon ját­szódik Gáspár Margit szatiri­kus színműve, amelyet két év­tizeddel ezelőtt mutatott be az egykori Petőfi Színház. A já­ték rádiósított változatát ér­demes volt újra előrevenni; mondandója napjainkban is aktuális, ma is közérdeklődés­re számíthat a szokatlan kör­nyezetben pergő cselekmény. Gallus doktor, békeharcos új­ságíró, lapszerkesztő és Z. Z. Merkantos, multinacionalista fegyvergyáros halálos ellenfe­lek. Eltávozván a földi létből, harcukat a másvilágon is foly­tatják, ki-ki a maga módján. Gallus doktor nyílt sisakkal, 7. Z. Merkantos­­alantos eszkö­zökkel. Környezetükben halan­dók és halhatatlanok, szentek és szeráfok rangjelzéssel, ark-, angyalok — lám e mennyei hie-.­rar­chiában csak úgy van min­den, mint a földön. Z. Z. Mer­kantos az eget akarja fölfegy­verezni és doktor Gallus harcos lapjában, az Égi Harsonában leleplezi a háborús uszítót, aki csel­vetései­vel a jámbor égieket is megtéveszti. Az abszurd kör­­nyezetbe állított alaphelyzet rengeteg alkalmat kínált a ko­­médiázásra is az adaptáló­rendező Siklós Olgának, bár talán kevésbé élt ezekkel, mint tehette volna. Gáspár Margit szatírájának — húsz évvel az el­ső bemutató után — modernebb korunkban talán mélyebb ta­nulságai vannak, s ezek játéko­sabb könnyedséggel jobban ki­bonthatók lehettek volna. Ki­váló színészek alakították a főbb szerepeket, Gábor Miklós és Bessenyei Ferenc játékából az is kitetszett, hogy jóked­vűen vállalták el ezt a komé­diát, amelyről az okos figye­lem méltán, s nem hiába fújta le a feledés porát. K. K. Történet az emberről „A létezés különös pillana­tát” ragadta meg ez a rádió­dráma, ez a Történet az em­berről — aki egyetlen sötét­zöld, sárga, piros vagy fehér virágot sem hagyott figyelmen kívül, e hosszú című, de hat­­vanegynéhány perces folyama­tában sem hosszadalmas rádió­játék, Bradimir Scepanovic műve. Különös pillanatát ra­gadta meg csakugyan, amikor egy emberben összefut múlt, jelen, jövő, az ember minden reménye, emléke és minden félelme, korunknak ez az oly jellemző életérzése. Jellemző életérzése ez annak a XX. szá­zadnak, amely háborúival, erőszak tételeivel, gázkamrái­val, terrorjaival szorongáshoz szoktatta az embert, gyanak­váshoz, s még ritsga idilljeiben is ahhoz a rémképhez,­ hogy üldözik őt. Három ember uta­zik a vonaton, s „a létezés egy különös pillanatában” egyszer­re félni kezd az egyik a másik kettőtől, aztán a másik­­kettő is egymástól, űzőbe fogják egy­mást, s mindhármukat űzőbe fogja a világ. Az az egyik vé­gül is úgy hal meg, virágok közt, énekelve és jajongva, hogy riadalmainak titkát elvi­szi magával, és senki nem tud­ja, üldözői a legkevésbé, miért is maradt holtan és mezítele­nül egy ember egy magányos­­sziklán.­­ Ezt a különös drámát, ezt a különösségében is világosan áttekinthető, századunkra oly jellemző történetét Scepanovic Földbe némult száj című elbe­széléséből Szűcs Imre fordítá­sának alapján László György­ mély ráérzéssel és nagy erővel alkalmazta rádióra. S ha ősz­, szefut is a történetben egy em­ber múltja,­ jelepe, jövője,­min­­d(len ,emléke és reménye, kivált­képp pedig ak­kor minden szo­: pangása, nem mosódik­ össze ez­ a sokféle belső motívum. Nem, mert Szász Péter rendezése világosan tagolja ezeket a lé­lektani elemeket, észrevétlenül é s mégis egymástól elhatároltan játszatja egymásba az idő sík­jait s a riadt ember gondola­tait. A játékütem gyorsításaival és lassításaival pontosan tájé­koztat egy ember rejtelmes belső világáról, melyet rengés­ben tart a közeli halál tudata és a menekülés életösztöne, a szépség­ vágyának és a féle­lemnek állandó ütközete. Pon­tosan, sőt, ennél nemesebb és kifejezőbb szóval: költőien vezet végig, ez a rendezés egy zaklatott lelkiállapoton, mely­­futásra késztet egy embert, menekülésre a jelenből a múlt­ba, a fenyegető jövő elől a szo­rongó, de mégiscsak élhető je­lenbe. A futó lábak kopogása, az óramutatók percegő futása és a szívdobogás egyként vér ütemet Szász Péter rendezésé­ben és zaklatja gondolkodásra a hallgatót. Három nagyszabá­sú színészi alakítás, Huszti Péteré, Kállai Ferencé és Kern Andrásé: nemcsak egy-egy em­,­bert jelenít meg, hanem kör­nyezetet, már-már lincs­ indu­­latú tömeget is teremt e három egymást űző s önmaga elől me­nekülő férfi alakja köré. m. b. b. Man Nemzet A szinházak keddi műsora Irkel Színház: A varázsfuvola (ifj. bert. VII. sor. 2. eaf fél 6)­­ Nemzeti Színház: TV. Henrik T. rész (nyilv. főpróba, 7)­­— Madách Színház: A meráni fiú (7) — Nép­színház—Várszínház : Frontátvo­­nulás — Régi dalok (7) — Nép­színház—Józsefvárosi Színház: Tíz kiló arany (7) — Játékszín: Mese­­rék 17) — Vígszínház: Minden­­á, ha vége jó 17) — Pesti Színház: Deficit (7) — Fővárosi Operett­színház: János vitéz 17) — József Attila Színház: pályamódosítás 17) — Kamaraszínnadon: Halmi. . 17) — Thália Színhez: F.nekik éneke (7) — Radnóti Miklós Szín­­maad: Kései sirató 17) — Mikrosz­kóp Színpad: Hogyan? Tovább­­ítél 9) — Vidám Színpad: Nyitott ablak (7) — Budapesti Gyermek­­színház: Liliomfi (de. 3.) — Stü­­rtiószínbadon: Profán ballada — Patt (7) — Adlami Bábszínház a­­jókai téren: Varjúdom­bi meseaho­­zók (de. 10) —­ Zeneakadémia, Nagyterem : Michel H ’C' ser r­­mro­­rnestie fypogorabéri. T3 fél 9'. Rövid tartalom és szereplőlista a Pesti Műsorban. Molter Károly kilencven éves kilencvenedik életévét ma tölti be Marosvásárhelyen a nyugalomban élő Molter Károly tanár, író, kritikus, az 1926-ban létrehozott Helikon íróközösség egyik utolsó élő tagja. Egész élete, munkássá­ga minden mozzanatában hű tükörképe annak a már las­­san-lassan csak történetivé lett szellemi harcnak, az em­beriességért, a társadalmi igazságért, a szebbért és a jobbért vívott mindennapos küzdelemnek, amelyben teljes önmagával vett részt. A tár­sadalmi változások szükséges­ségének megérzésével, a hazai irodalmi életnek és alkotások­nak mindig naprakész ismere­te mellett a nagyvilágra is ki­tekintő irodalmi tájékozottsá­gával figyelte az önállóvá vált erdélyi irodalom és a közélet eseményeit, és színes egyéni­ségének, borotvaéles észjárá­sának villanásszerű gondola­tait sűrítő véleményét ha kel­lett kemény szóval, ha kellett iróniával, humorral írta meg azokról. A Bácskában, kisiparosi csa­ládban született Molter Ká­roly a kecskeméti református gimnáziumban, majd a buda­pesti egyetemen tanul, itt sze­rez német—magyar szakból tanári képesítést. 1913 után harminckét évig középiskolai tanár, a marosvásárhelyi Re­formátus Kollégium Főgimná­ziumában. A német, majd utóbb a francia nyelv mellett a felsőbb osztályokban ma­gyar irodalmat tanított. A kö­zépiskolásnál jóval magasabb szintű magyarázatait, előadá­sait sokkal szívesebben tar­totta — s azokat a diákok sokkal szívesebben hallgatták —, mint ahogyan végeznie kellett a tanári munka egyéb feladatait s viselnie azok nyű­geit: a feleltetést, a fegyelme­zést, dolgozatíratást és javí­tást. 1945—1950 között a ko­lozsvári Bolyai Egyetem né­met tanszékének professzora. Az évek száma szerint is, de a valóságban is — mert közben sokszor történt nagy változás — egy emberöltőt meghaladó­­tanári működése tanítványai­nak sokezres táborában ha­gyott máig is megmaradt él­ményt. Szellemi villanásairól­ — ezekkel valóban nevelni­ tudott­, —,­­Szórakozottságéiról — mindezek, szorosan hozzá­tartoztak Molter Károly egyé­niségéhez — számtalan emlék, anekdota keletkezett s forog azóta is a mindenkori és a volt diákjai ajkán. az idegölő tanári munka mel­­lé­lett Molter Károly időt tu­dott szakítani — ő tudta ho­gyan — az irodalmi munkás­ságra is. Elsősorban környe­zetének, gyermek- és fiatalko­ri élményeit felidéző, a kisvá­rosi emberek furcsaságait be­mutató, ironizáló, de sokszor súlyos társadalmi problémákat feszegető novellái több­ kötet­ben jelentek meg. Regényei közül a Tibold Márton­ban nemcsak saját önéletrajzi re­gényét írja meg, hanem a kor­szakról, a kisvárosi társada­lomnak az idők sorában való életéről is éles szemmel meg­írt kritikát ad. Színdarabjait Marosvásárhelyen kívül a bu­dapesti Nemzeti Színház­­ is játszotta. Még szűkebb hazájabeliek előtt is kevéssé volt áttekint­hető az a szerep, amelyet Mol­ter az irodalompolitikában — és ami nála ezzel együtt járt —, a közéletben játszott. A kö­zelmúltban megjelent, Az Er­délyi Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1924—1949) című forrásgyűj­teményből legalább nagy vo­násokban meg lehet ismerni Molternek a Helikon íróközös­ség és a folyóirat (amelyben novellái mellett a hazai és külföldi könyvekről írt folya­matosan kritikát), valamint a Céh (amelynek hosszú időn keresztül Irodalmi lektora volt) életében vitt szerepét. Közéleti szereplésében követ­kezetesen polgári radikális. A Kós Károly, Kecskeméthy Ist­ván és társai radikális nép­párti törekvéseinek lelkes tá­mogatója, aláírja a magyaror­szági statáriális perek elleni tiltakozást (emiatt egyik­­ bu­dapesti rádiószereplése meg­hiúsult). 1937­-ben az egyik előkészítője a Vásárhelyi Ta­lálkozónak, hogy csupán a legfontosabb, de rá jellemző állásfoglalásait említsük. E egyik életrajzírója, Vanó Ján J­nos szerint Molter....... az­zal a tudattal sétálhat el min­dennap egykori iskolája előtt, hogy odabent, a zümmögő osztálytermekben Molter Ká­roly írói munkásságáról folyik az előadás”. Volt tanítványai, olvasói, tisztelői ,azzal küldik legjobb kívánságaikat a ki­lencvenéves Molter Károlynak, hogy munkásságáról tisztelet­tel és szeretettel emlékeznek meg nemcsak a volt, több mint négyszázesztendős isko­lájában, hanem máshol is, mindenütt, ahol Vele együtt szeretnénk hinni az emberség és az emberiesség győzelmé­ben az embertelenség és a rosszindulat felett. Nagy Lajos Megkezdődött a gyermekkönyv hete A III. országos gyermek­­könyv-hetet ünnepélyesen, nyi­tották meg hétfőn Budapesten, az országos ifjúsági- és gyer­mekirodalmi központban.­­ Az Olvassatok mindennap felhívás kifejezi, hogy a könyvvel való találkozás ter­mészetes, szükségszerű, oko­­san megtervezett tevékenység­e, mondotta Szűcs Istvánné, a Magyar Úttörők Szövetségé­nek főtitkára a megnyitón. Hangsúlyozta, hogy a fiatal ol­vasóknak a felnőttek, a szü­lők, a nevelők okos, türelmes segítségével lehet és kell köny­vet szerető, rendszeres olva­sókká válniuk. A megnyitó színhelyén mint­egy 700 kötetből kiállítás nyílt, amely a 30 éves Móra Ferenc Könyvkiadó tevékenységét reprezentálja.­­ A tárlat kö­tetei között természetesen ott láthatók a gyermekkönyvhét újdonságai is. NAPLÓ­ 1 * Bensőséges ünnepségen ad­ták át hétfőn a Füst Milánná által Füst Milán emlékére ala­pított jutalmakat a Magyar Írók Szövetsége székházában. Az ez évi jutalmakat Szent­kút­hy Miklós és Hajnóczy Pé­ter kapta.­ A Vasi Műhely 13. kiállítását december 3-ára dr. Szentléleky Tihamér nyitja meg Szombat­helyen, a megyei művelődési és­ ifjúsági központ épületében. A párizsi Odeonban bemu­tatták Racine tragédiáját, az Athalie-t és Moliere komédiá­ját, a Don Juant, Roger Plan­­chon rendezésében. . .. „Lélegzet” címmel Algos László, Győre Balázs, Ke­­menczky Judit, Keszthelyi Re­zső, Oravecz Imre, Rácz Péter, Tábor Ádám, Tábor Eszter és Tamás Gáspár Miklós olvas fel verseiből és prózai írásaiból ma, kedden este 7 órakor a Budapesti Műszaki Egyetem Bercsényi utcai Rózsa Ferenc kollégiumában. A francia rádió szombaton élő adásban közvetített kamara­hangversenyt a Magyar Nem­zeti Galériából. A közvetítés előtt a francia bemondó mél­tatta a barokk kiállítóterem hangversenyprogramját, képet adott a helyszínről, az egyes számok előtt részletesen ismer­tette a műveket és beszélt szer­zőjükről.­­­­ Balogh Edgárral rendez ta­lálkozót december 3-án, szer­dán este hat órakor a Kossuth Klubban a Magyar Írók Szö­vetsége és a TIT budapesti iro­dalmi szakosztálya. A vendé­get Babhory Imre, az írószövet­ség elnöke köszönti, majd Ba­logh Edgár „Eszmeáramlatok a romániai magyar irodalom­ban" címmel tart előadást. Az est házigazdája Király István akadémikus.A " A XX. század balettje, Mau- Hée Bejárt társulata december IIi. és január 4. között a pári­­zsi Théatre des Champs-Elysms-ben vendégszerepel, az Erős b­ánatos és a Mi Faus­tunk című előadásaival. -Kedd, 1980. december 2. Kellér Dezső köszöntése A­ddig viccel arról, hogy har­mincegynéhány éveseket már „öregek”-nek neveznek, amíg hetvenöt éves lett Kel­lér Dezső. Amiben az a külön vicc, hogy már húszegynéhány éves korában, amikor bátyja, Kellér Andor bevezette őt a budapesti irodalmi, sajtó-­ (és éjszakai) életbe, már „öreg róka’ volt, szinte percek alatt kiismerte magát abban a vi­lágban. „Min nevettek a hé­ten a Fészek­ben?” — ez egyik vissza-visszatérő témája volt a fiatal újságírónak a színházi hetilap rovatában. . Ugyanis már a harmincas évek elején megvolt az a képessége, hogy egy humoros „bemondás"-t egy félmondat, esetleg csak egyet­len szó betoldásával szatirikus élűvé gazdagítson. S könyveiben is olvasható, élet­­**­rajzi vallomásaiból tudni, hogy bár már a felszabadulás előtt is konferált, ebben a mű­fajban még nem találta meg magát. A felszabadulás után azonban szárba szökkent te­hetségének ez a vonása is, a közönséggel való egyoldalú csevegése, amelyben azonban párbeszédek egész sorozatai vannak. Nagy En­dréhez, a műftij út­törőjéhez, abban hasonlít, hogy Kellér is úgy befolyásolta azt a színházat, ahol szerepeit, a Pódiumot, a Vidám Színpadot, hogy abszolút főszereplő” volt, de mégsem rendelte alá a maga egyéniségének az egész kabarét. „Én voltam a Vidám Színpad főpincére” — jelle­mezte a maga szerepét, amikor valaki „vendéglátóipari üzem­egységének mondotta a teg­napi Vidám Színpadot. Tegyük hozzá, hogy ő ma­radt a „főpincér’­ a mai napig a magyar kabaréban, a magyar konferálásban. Ő tanított meg bennünket, nem mindig felké­szült vendégeket, arra, hogy az „étlap” változatosabb, mint ahogy azt gondoljuk, és ha ép­pen nem jó a felszolgálás, ak­kor szabad reklamálni. Mi is ország vagyunk — ez a * . címe Kellér Dezső egyik — konferanszokat, jeleneteket tartalmazó könyvének. Ebben a könyvében is — amelyben különben a remek „Pomocsi’'­­szcénák is olvashatók —, arról szól,­a maga módján, saját és műfajaiban, hogy milyen ne­hézségek és paradoxonok szár­maznak abból, ha egy ország kicsi. Ám azt, hogy egy féis országnak milyen előnyei is lehetnek, sok más mellett — a pesti humor is bizonyítja. Amely igazán nem nagyhatal­mi — és még csak nem is Bu­dapest metropolis-jellegéhez méretezett — humor, hanem fanyar, kétkedő, érzékenyen okos. S amelynek egyik leg­­koholtabb őrzője a hetvenöt éves Kellér Dezső. Hétfőn köszöntötték a Vi­dám Színpadon Kellér Dezső kiváló művészt, a színház örökös tagját. Szalai József igazgató a társulat nevében üdvözölte a magyar kabaré ki­emelkedő alakját. A népszerű művész eredményes munkás­ságát méltatta Kazini­ Károly, a színházművészek szövetségé­nek főtitkára is, s ugyancsak köszöntötték Kellér Dezsőt a fővárosi tanács képviselői. A MAGYAR NEMZET olvasószolgálatának finn Budapest, Dob U. 60.) fogadóórái! Jogi tanácsadás: Hétfőn 14—10 Szerdán 14—16 Pénteken 13—14.36 Építkezési tanácsadás: Minden hó első és utolsó péntekén 16—17.30 Közérdekű bejelentések:­­csütörtökön 15.30—11.30

Next