Magyar Nemzet, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-12 / 109. szám
Szerda, 1982. május 12. Dobozba zárva Gyorsítson lassabban Angliában, századunk harmincas éveiben felbontottak két konzervet. Az egyikben húsleves, a másikban valamiféle borjú volt. Az ételt megették, a dobozokat pedig azóta is őrzik a White Hall Múzeumban. Teszik ezt azért, mert a konzerveket 1874-ben gyártották. Nem tudom, egy ma gyártott sóletkonzervvel tudna-e mit kezdeni fél évszázad múlva egy hosszú távra tervező honpolgár, annyi azonban bizonyos, hogy a konzervnek lételeme a tartósság. Ha nem is ötven-száz esztendőre, de azért hosszú ideig. Legalábbis tovább, mint a frissen, azonnali fogyasztásra készült ételeknél szokásos. Földrajz és üzemméret A magyar konzerviparnak vannak hagyományai. A Globus céget még a fiatalok is ismerik, elsősorban régi újságok hirdetéseiből. Gondolhatnám tehát, hogy ezek a hagyományok, a réges-régit manapság övező rang és hír miatt előbbrevivői az iparágnak. Hát az ügy azért nem ennyire egyértelmű. A befőzés, a tartósítás alapjában véve háztartási ténykedés. Az ipar kezdetben nem tett mást, mint kiszélesítette a háztartásokban megszokottakat. Az alapanyagok manufakturális befőzést követően lettek konzervekké, az ipari jelleget elsősorban a méretek bizonygatták, s nem az eljárás mikéntje. A harmadik ötéves tervben lett először követelmény a korszerűség. Akkoriban még majd minden konzervgyárban üstökben főtt az alapanyag, szó sem volt még mérnökökről, tervezett folyamatokról. Napjainkra változott a helyzet, noha az ipari jelleget megkövetelő tervidőszak lejártával már csak a szintentartás a feladat. És a dokumentumokban rögzített „vágyott jövő” sem követel meg mást... A jelen? Eléggé ellentmondásos. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban sokféleképpen minősítik az iparágat, a jelzők között a „lerobbant” éppen úgy ott szerepel, mint a „ramaty” kitétel. Természetesen elsősorban a műszaki állapotról szólnak ezek a nekikeseredett ítéletek. Mert a hazai gyárakban a korszerűség szinte valamennyi fokozata megtalálható. A legalsó szintként Mosonmagyaróvár, ahol még mindig a hagyományos módon készül a konzerv, a felsőfokot pedig Kecskemét képviseli, elsősorban a bébiételeket gyártó üzemével. A folyamatszabályozás, a matematikai módszerek alkalmazása ebben az iparágban sem haszontalan. Csak éppen nem általános. A különféle bonyolult matematikai képletek levezetése helyett hadd említsek meg egy egyszerű példát: a zöldborsóét. Az ipari feldolgozásra a zsengeérett borsó a legalkalmasabb. A gyárakban fontos a folyamatos üzemmenet, az ideális tehát az, ha a négyhetes érési időben mindig zsengeérett borsót kapnak a gyárak. Ehhez azonban a vetést is úgy kell szabályozni, megtervezni, hogy zökkenőmentes legyen az ellátás. Ez elsősorban ott lehetséges, ahol az alapanyagok termesztése a gyárakhoz, a feldolgozáshoz közel történik. A közeliség hasznossága nemcsak a termék minősége miatt fontos, hanem a költségcsökkentés miatt is. A szállítás ugyanis sohasem járt filléres kiadásokkal. Magyarország konzervföldrajza ugyanakkor nem éppen arányos. A megyék közül Bács-Kiskun a legszaporább konzervgyárakban, itt harminc van belőlük. Békésben tizenegy Csongrádban tizennyolc, Szabolcsban tizenegy, Budapesten és Pest megyében huszonkilenc. Ez a koncentráltság — így mondják a minisztériumban — túlzás, még akkor is, ha a felsorolt üzemek létesítését úgy-ahogy megindokolták a fejlesztéskor létező szállítási kötelezettségek, a szocialista piac nekünk akkor ideális felvevőképessége. A dolog másik oldala: az üzemméret. A nagyságot persze igencsak befolyásolta, hogy a fent kiemelten említett megyékben olcsó volt a munkaerő, s főként, hogy tömegesen szolgálhatta akkor a konzervipart. Ez a lehetőség, az akkori értékelés szerint, még a gazdaságos szállítást is háttérbe szorította. A szint maradjon A kialakult helyzeten ma már nem lehet változtatni, természetesen korántsem hagyománytiszteletből. Arra viszont mód van, hogy a jövőben megalakuló konzervüzemeknél — a méreteknél, a feldolgozásnál, s a felvásárlásnál egyaránt — az ésszerűség legyen a követelmény. A közeljövőben a tervek szerint nem épül új konzervgyár — összefüggésben azzal, hogy a szintentartás az elsődleges követelmény. Arra viszont lesz alkalma a különféle mezőgazdasági üzemeknek, hogy nekik hasznos társulások útján megpróbálják önerőből dobozba zárni a náluk megtermő zöldséget, gyümölcsöt. Mert egy dolog, hogy szó sincs látványos fejlesztésről az iparágban, és egy másik, hogy azért itt is kihasználandók a ma , hasznosnak és előnyösnek ítélt gazdasági lehetőségek. Tehát, a közlekedésbiztonság egyik kedvenc jelszavával élve: a lassabb gyorsítás a jövő útja. A szintentartás követelménye — amelyről nemrég a Minisztertanács ülésén is szó volt a konzervipar kapcsán — persze nem jelent változatlanságot. Legalábbis remélhetőleg. A meglevő kereteken belül is szükség van változásra, hogy stabilizálódjon a meglevő szint. Javítandó például a műszaki háttér. Sok helyütt előnyös lenne a teljes gépparkot kicserélni, ám ennek akadályai vannak. És nemcsak anyagiak. A velünk kapcsolatban álló Szocialista országok egyikében sem "gyártanak teljes gépsorokat, ilyenrendszer csak Nyugatról szerezhető be. Nem olcsón, de legalább együtt van minden. Megkérdeztem, nem lesz-e elavult a most beszerzett modern géppark addigra, mire megtérülnek a beruházás költségei. Azt felelték, nem valószínű, hogy így lesz, a beszerzés tehát csak pénzkérdés. Csak. És most már a gyárak pénzéről van szó, hiszen január elsejével megszűnt a Konzeripari Vállalatok Trösztje, megtörtént azóta a vagyonmegosztás is. A MÉM elgondolása szerint, közel azonos pénzügyi helyzetbe kívánták hozni a saját lábukra állókat, persze a jó szándék kevés a gazdaságban. Elsősorban azért, mert a gyárak műszakitechnikai színvonala közel sem azonos. Ráadásul nemcsak a géppark színvonala lehet akadálay a korszerű termelésnek, hanem a kiszolgáló létesítmények — például az energiaszolgáltatás — állaga is. A legmodernebb gépek sem érnek semmit, ha a „táplálásuk” korszerűtlenül történik. A kiszolgálásra való berendezések viszont itthon is megkaphatók, s mint megsúgták, leginkább ezekkel van baj. Az önállóság „ára ** Térjünk vissza még az önállóságra. Az átállás a hozzáértők szerint nem ejtette kétségbe az igazgatókat. Bizonyíték ez arra, hogy olyan lépésről van szó, amelyet már régen meg kellett volna tenni. Még akkor is, ha tudjuk, az önállóságnak nincsenek bevett hagyományai minálunk. Ezt a tradíciónélküliséget tükrözi a konzerviparban létező árrendszer is. A szocialista gazdálkodásban honos valamennyi árforma megtalálható az iparágban, mélyebb elemzés helyett legyen elég annyi: a szabad ár se teljesen szabad. A gyártónak ugyanis bejelentési kötelezettsége van, ha szándékát nem hagyják jóvá, mit sem , tehet. Azaz egyet igen, lefelé mindig módosíthatja az árait. Az Állami Tervbizottság észlelte ezt a felemás, önállóság kontra árhelyzetet, s kezdeményezte a további lazítást. Az önállóság minden bizonynyal változtat az értékesítési szokásokon is. Régen egyszerű volt, jött a parancs, röviden: „Ennyit, ilyet, ide!”, a gyár pedig gyártott. Annyit, olyat, oda. Most mindenkinek fel kell mérnie az igényeket, gazdaságosan kell termelnie, ami azért nehéz, mert a konzervgyártás nem olcsó mulatság. Pontosabban, nem a gyártás drága, hanem a csomagolás. Akár üvegbe, akár dobozba zárják a kész terméket Az üvegipar rekonstrukció alatt áll, az alapanyag, a marónátron, importtermék. Akárcsak a dobozoké, a fémlemez. Ez utóbbiaknál ráadásul még a zárás is gond. A nálunk honos eljárásnál ugyanis az öszszeillesztést szolgáló forrasztóanyag a doboz belső falán van, érintkezik a termékkel. A legkorszerűbb, külföldön már bevett módszernél viszont nincs forrasztóanyag, tiszta, légmentes a zárás. Az üveges termékeknél már egyszerűbb a dolog, KGST-szabvány lett az úgynevezett twist-off-zárás, azaz a közepes fizikai erőkifejtéssel lecsavarható fedél. A termékekre még címke kerül, ez is része a csomagolásnak. Drágult a papír, a nyomdaköltség se lett alacsonyabb, főként ha a figyelemfelkeltésre is gondolnak a gyártók. A minisztériumban azt mondták, ha valaki végre itthon kitalálna egy olcsó és tetszetős csomagolási formát, alig lenne gond a gazdaságossággal az iparágban. Az önállóság azt is jelenti, hogy a vállalatok közvetlenül partnerei a külkereskedelmi vállalatoknak. Ez azért lényeges, mert az iparág termelésének 80 százaléka exportálandó, tíz százalék a tőkés piacra, a többi a szocialista országokba. A vállalatok — elméletileg — maguk döntenek róla, hogy a Hungarofructtal vagy a nemrég alakult Generalimpexszel veszik-e fel a kapcsolatot. Igen ám, csakhogy a Hungarofruct igazán nagy úr, a szocialista export letéteményese. Ha tehát a konkurrenshez fordul a gyár, azt mondhatja a Hungarofruct, hogy rendben van, de akkor nem erőltetem igazán a szocialista exportodat. Íme, egy veszélye az önállóságnak, elméleti kombináció, de mint hallottam, reális veszély. A reklám szerint, időt, pénzt, fáradságot takarít meg a háziasszony, ha konzervet vesz. Időt, fáradságot feltétlenül ám pénzt aligha. És az árak nem valószínű, hogy csökkennek a jövőben. Főként, ha tovább nőnek az előállítás költségei. Meglehet, anyagilag jobban jár a háziasszony, ha lemond a konzervről, és órákat tölt el a konyhában, hogy önkezével zárja üvegbe a „nyár ízeit”. Malonyai Péter Magyar Nemzet Hétmillió dollár exportbevétel A győri gyár vállalkozásai A Dunántúl legnagyobb ipari központjában, Győrött, száz gazdasági szervezet működik, közöttük öt textilipari gyár. Az utóbbiak közé tartozik a Budaflax Győri Szövőgyára, amelynek 1981. évi eredményeiről a 130 lakosú megyei székhelyen sok elismerés hangzik el. Ez az 1200 fizikai és nem fizikai dolgozót tömörítő gyár ötödször érdemelte ki az Élüzem címet, illetve 1981. évi eredményei alapján a Kiváló gyár kitüntetést A gyár tavalyi és korábbi tevékenységében nagy szerepet kapott a munka- és üzemszervezés színvonalának emelése, a termelékenység növelése, a termékminőség javítása. Néhány számadat: az egyre nehezedő nemzetközi feltételek mellett fokozatosan emelni tudta hatékonyságát. Tavaly például 85 millió nyereséget könyvelhetett el. Az élőmunka termelékenységét az elmúlt években 35,5 százalékkal növelte az egyre értékesebb termékek ■előállítása mellett Társadalmi szempontból különösen nagy elismerést érdemel ez a gyár a nem rubelelszámolású kivitelével. Az éves előirányzatát túlteljesítve hétmillió dollár bevételhez juttatta népgazdaságunkat. A könnyűipari vállalatok krónikus létszámhiánnyal bajlódnak. A győri vállalat létszáma stabil, de itt is csökkent a munkaerő, mégsem esett kétségbe a vezetés: a növekvő teendőket kisebb létszámmal is eredményesen oldották meg. A gyár magasan képzett műszakiakkal, a szakmájukat szerető és ragaszkodó munkásokkal dolgozik, és nagy figyelmet fordítanak az utánpótlásra. Az országban a Győri, Szövőgyárban eresztett gyökeret a szakmunkástanulók körében a szocialista brigádmozgalom — mondja nem kis büszkeséggel Ser László igazgató. Ezért most húsz szövőtanulót és a tiszteletbeli brigádtagot, Séra Antalné szakoktatót jutalomban részesített a gyár. A vállalati ünnepségen körülbelül ötszázezer forinttal jutalmazták meg a tavalyi eredményekben különösen kitűnt dolgozókat, soraikban a 47 szocialista brigád tagjait. — A tavalyi 365 nap nem volt gondmentes — hangsúlyozza az igazgató. — A becsületes, szorgalmas munkának van jövője vállalatunknál. Azon leszünk, hogy a kiváló gyár kitüntetés kiinduló pontja legyen az újabb munkasikereknek. A hatezer dolgozót foglalkoztató, hat gyárat, négy telepet, és egy kutatóállomást magában foglaló Lenfonó és Szövőipari Vállalat egyetlen üzeme, a Győri Szövőgyár kapta meg a Kiváló gyár kitüntetést. Bebizonyította: a jók között a legjobb volt 1981-ben. V. L ENERGIATAKARÉKOSSÁG hőszigeteléssel MEGTAKARÍTÁS AZ ÉPÍTKEZŐKNEK. Különböző hő- és hangszigetelők gazdag választékát kínálja szaktelepein a BUDAPESTI TÍZÉP. KŐZETGYAPOTTERMÉKEK: ömlesztett gyapotlemez, nemez, paplan, zsinór, bitumóperlit, isopanel TE M TZOI. TERMÉKEK PORÁN TAP KEMÉNYHABLEMEZ Könnyű fajsúlyú, gombásodással, penészedéssel szemben ellenálló, párabehatások nem károsítják, könnyen vághatók, szerelhetők. FELHASZNÁLHATÓK: födémek, belső- és válaszfalak, tetőszerkezetek hő- és hangszigetelésére. A vásárlás lehetőségeiről felvilágosítást SS. az építőanyag-kereskedelmi osztály ad. /SS. Telefon: 171-208. /IfOTA JÓ VÁSÁRLÁST KIVÁN A TÜZÉP VÁLLALAT. Lépéstartás Hegel miközben a filozófiával bajlódott — állítólag szeretett bukfencezni. A gondolkodás mechanizmusát azonban talpra állította a dialektikus szemlélet jegyében. Első ízben ábrázolta folyamatnak a történelmi és szellemi változásokat a célból, hogy a belső összefüggést e mozgásban és fejlődésben kimutassa —, a dolgozók nemcsak fokozatos változásokon mennek keresztül, hanem a valóságban gyorsnak nevezhető átalakulások is előfordul (hat) nak: a mennyiségi módosulások bizonyos pontoknál minőségi változást eredményeznek. Megátalkodásában nem torpant meg e felismerésnél, hanem tovább gubancolván gondolatait, rájött arra is, hogy az újonnan létrejött minőségek a megelőzőekből valamit mindig megőriznek, de oly módon, hogy bizonyos mozzanatokat egyúttal megszüntetnek, az újnak nevezhető minőség egyúttal magasabb szintre emelése a réginek. Urbanizáció? A településhálózat fejlődésében is a mennyiségi helyett egyre inkább a minőségi követelmények jutnak előtérbe. Általánosan elfogadott nézet, hogy korunk településfejlődésére az urbanizáció nyomja rá a bélyegét. De ott a bökkenő, jegyezte meg ironikusan Fernand Pouillon, hogy amióta városépítészettel foglalkozunk, nem építünk városokat... A bizonytalan sorsú falvak töménytelen lehetőségeinek kihasználásában a városok tehermentesítése rejlik: „a magyar urbanizáció nagy tartalék területének számítanak” — vélekedett a kérdésről a téma egyik kiváló ismerője. A mai városlakók jelentős hányada falun nőtt fel: 1950 és 1970 között másfél millió ember költözött a városokba. A magyar településhálózat fejlődésében csomópontba botlottunk: városhálózatunk fejlesztése tervszerű és meglehetősen eredményes — könyvelhetik el a szakemberek —, de a falusi településszerkezet átalakulása lényegében spontán folyamatok hatására, kellő szabályozás nélkül folyik. Alulurbanizáltak. Sok a bökkenő. Egy lépés előre kettő vissza. Egy nagyobb ívű fejlődési folyamat eredményeként — az V. ötéves tervidőszakban is — mérséklődött az egyes orszárészek közötti gazdasági-társadalmi különbözőség. A lakosság életkörülményeit egyre kevésbé az határozza meg, hogy az ország mely területe szolgál életteréül, s — jellemzően — egyre inkább az, milyen jellegű, kiterjedésű, felszereltségű település lakója. A felkerekedés a kevesebbet nyújtó településekből a magasabb ellátást biztosító nagyközségekbe, s inkább a városokba való költözés felé irányult. A településhálózat fejlesztésére szánt anyagi eszközök döntő hányadát a városok emésztettékfel jelentős részben a népesség alapellátásának egyensúlyban tartására. Ugyanakkor a kisebb községek népességének alapellátási színvonala — a társadalompolitikai célokkal ellentétben — egyre messzebb távolodott a nagyobb településekétől. Hivatalos adat szerint: a városi népesség száma 294 ezer fővel növekedett, s a községek népességfogyása 1976—80 között már 114 ezer volt. A nagyarányú vándormozgalmaknak köszönhetően a mágneses gócpontokban az országos átlagnál fiatalabb, a községekben pedig az öregebb korosztályok aránya került túlsúlyba. Áramlatban A földosztásból, majd a mezőgazdaság átszervezéséből adódóan falvaink zártsága széttöredezett, országos méretűvé vált az ingázás a nagyarányú foglalkozási átrétegződésnek köszönhetően. Ma már a falusi népesség hatvan százaléka nem mezőgazdasági, hanem főként ipari foglalkozású. A munkások fele — ily módon — községekben él, de a falu csak lakóhelyük. Az ország községhálózatát közel háromezer, egymástól méreteiben és jellegében is igencsak eltérő település alkotja. Amolyan szigetek az áramlatban. A fejlődés áramlatában. Fontos szerep jut az átlagosan 5800 fős, jól felszerelt, kiemelt központi községekben létrehozott alsó fokú központoknak: a községekre jellemző mértéknél kisebb vándorlási veszteség mellett, csak kis mértékben (0,6 százalékkal) csökkent 1970 és 1980 között a népesség. (Az elmúlt évtized során az ezer főnél kisebb aprófalvak száma 1466- ról 1583-ra, ezen belül az 500 lélekszám alatti törpefalvak száma 671-ről 831-re növekedett. E településekből a következő években az eddigieknél kisebb lesz ugyan az elvándorlás, de ez nem népességmegtartó képességük, hanem lakosságuk elöregedésének következménye.) Az aprófalvakban a szolgáltatási intézményrendszer hiányos, fejlesztésük gazdaságtalan, nem képesek fogadni és működtetni még az alapfokú ellátást nyújtó egységeket sem; lényegében a villamos energia és egészséges ivóvízellátás fejlesztésére van csupán mód, népességük életkörülményeinek javítása az alsó fokú központok fejlesztésének, az odavezető úthálózat korszerűsítésének, a közlekedés biztosításának függvénye... Mérföldes csizmák csak a mesében vannak! Az alsó fokú ellátások , alapellátások, s a közös cél nem lehet más, mint hogy (megengedhető módon) az ország minden lakója a saját lakóhelyén jusson hozzá ezekhez. Az első nélkülözhetetlen lépés a közművesítés mielőbbi megoldása, akár a növekvő állami és egyéni tehervállalások mellett Térlátás El kell Indulni azon az úton, amely a mostaninál koncentráltabb falurendszer kialakításához vezethet el, célszerűen, kiválasztott centrumrendszerek létrehozásával — summázták a tennivalókat nemrég egy népfronttanácskozáson. 982 alsó fokú központ van az országban, de nem volt ereje sem a kormánynak, sem a területi vezető szerveknek a megfelelő ütemben fejleszteni ezeket. Ezért a népesség megmaradásának, tartós ottélésének feltételeit biztosítani kell, habár ez nem jelenti a népességszám megtartását. A faluk zöme elöregedett. A népességpolitikai intézkedések hatása sem ellensúlyozhatja ezt. Az ember a jég hátán is megél, de csak ott marad szívesen, ahol jómunkahelyet, kedvező életkörülményeket, kielégítő jövedelmi viszonyokat talál. Az évek során a falunak, mint gazdasági központnak is elvitatták a jelentőségét, s ekkor a település elkezd sorvadni. (Először a tsz megy el, aztán a kereskedelem, meg az orvos...) Minden falunak legyen valami olyan sajátos gazdasági feladatköre, amely az emberek megtartását szolgálja! De a másodlagos gazdaság megtartó ereje a Helységnévtárban szereplő valamennyi község hosszú távú továbbélését nem fogja biztosítani. Ezért nagy szerep vár a mezőgazdaságra: nem lehet mezőgazdasággal foglalkozni úgy, hogy a településfejlesztést ne vennénk figyelembe, s nem lehet a mezőgazdaság fejlesztéséről beszélni, ha vizsgálódáson kívül felejtjük a településszerkezetet. Figyelmet kell fordítani a társközségekre is: regionális gondolkodásra van szükség, mert csupán ez eredményezheti a fejlődést. Be lehet hozni a lépéshátrányt — összefogással. Elkerülhető, hogy a lépéskényszer kényszerlépés legyen. Sokkal inkább lépéstartás, mert a fejlődés nem áll meg. „Ha az embert a körülmények alakítják, akkor a körülményeket emberiekké kell alakítani” — fogalmazta meg Marx. Emberiekké — még az isten háta mögötti kis településeken is —, hogy elviselhető legyen. Hogy legyen távlat, biztonság. Térlátás. Mert fejlődő falvaink sorsa ötmillió magyar ember sorsával függ össze, akárhogy is nézzük. Kurcz Béla 7