Magyar Nemzet, 1983. április (46. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-01 / 77. szám

Magyar Nemzet • A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • fVi­rrfaá­lom Egy álmot kergetünk. A nagy magyar f­ürdőálmot. Ezt kergették már fantaszta eledeink is, akiket szintén felvillanyoztak kimerítítetet­­lenül buzogó forrásaink. Szárnyait a Képzelet, gyógy­szállók, fürdők tucatjai szü­lettek papíron, megfontolt szakértők és lelkes dilettán­sok vitáztak (mintha csak ma lenne), sokan a geoter­mikus világhatalom bűvöle­tében éltek. Közbeszéd tár­gya volt fürdőügyünk. Re­ményeinket, vágyainkat él­tette a jeles esemény is: az 1937-ben Budapesten meg­tartott nemzetközi fürdő­ügyi kongresszuson megala­kult bizottság székhelyéül fővárosunkat választotta, mondván, kitűnő hatású gyógyvizeink, a­ szép termé­szeti környezet, az orvosok magas fokú felkészültsége, gyógyintézeteink felszerelé­se és a tudományos kutatás színvonala indokolttá teszi, hogy a gyógyfürdők dolgait innen intézzék. Pedig rivá­lisban akkor sem volt hiány. Megindult az agyunk. Egy Amerikába kivándorolt ha­zánkfia például levelet írt Pest alpolgármesterének, hogy szerinte két rhéter mélységig fel kéne ásni a Vérmezőt, medrét kicemen­­tezni é . !›■~' *r~*' a lágy­mányosi források vizeit... Hiába, hősi korszak volt ez. A hazafiúi szenvedély egyik fokmérőjének számí­tott — legalábbis a korabeli krónikák szerint —, hogy a furaóz kérdésében ,ki mire teszi le a voksát. Honatyák, városatyák és tudós orvos­doktorok olykor ölre menő polémiát folytattak, s ugyanúgy nem jutottak dű­lőre, mint azok, akik ma, viszonylag csendes irodáik­ban kalkulálják, jut-e fű­magra és csempére. A re­cesszió még a Dagályt sem kíméli, ezért nincs mit cso­dálkozni azon, hogy nap­jaink szerény szenzációja: öt helyen építettek szaunát, megreperálták a Lukácsot, sokévi kényszerpihenő után májusban megnyitják a Gel­lért hullámfürdőt. Európa legszebb strandját avatják orgonavirágzás idején, a Fő­városi Fürdőigazgatóság pe­dig van annyira gavallér,, hogy állja a 360 millió fo­rintos számlát. Hogy van-e annyira gazdag, az megint egy másik, bár csöppet sem elhanyagolható kérdés. Azt hiszem, a főváros für­dőügyi szakértői kissé meg­bántott emberek. Úgy vélik, hogy a szolgáltatásaikat él­vező nyolc és fél millió em­ber nem tudja kellőképpen értékelni erőfeszítéseiket. Fürdőink közállapotát lehet magyarázni és lehet tapasz­talni. Akik magyarázzák, sokkal megértőbbek, mint akik tapasztalják. Talán mert kevesebbet fürdenek és többet számolnak. Talán mert ők, úgymond ez össze­függéseket is látják, mi pe­dig csak a kedves vakolatot, az eldugult lefolyót, a ké­nyelmetlen öltözőket, időn­ként a sajátos színű vizet, a lehetetlen tömeget. Vagyis vendég minőségünkben Csakis a rosszra vagyunk fo­gékonyak. Nincs szándékom­ban ironizálni (akut fürdő- Vendég vagyok magam is), be kell ismernem, aligha akad ma olyan ember, aki akkora csodát tudna művel­ni, hogy a főkönyv is szé­pen mutasson, meg mi is megtapsoljuk. A nosztalgiá­ból indultam ki. Abból, hogy Budapest fürdővárosa. Fogal­mam sincs, hogy az akkori lelkesedők közül hányan böngészték át az év végi ki­mutatásokat. Mert azokból kitetszik, hogy fürdetni pen­gőért sem volt ragyogó gaz­dasági vállalkozás. Fürdőálmunk foszladozott, a tervek a papírkosárba hul­lottak, a bombát meg a für­dőkre. Rongálódásuk mérté­ke — olvasom — 40—70 szá­zalékos volt. Az elmúlt har­minc év alatt kétmilliárd fo­ri­tot költöttek rájuk és tar­tunk, ahol tartunk. . Miért nem tartunk messzebbre? Csak a Széchenyi rekonst­rukcióját másfél milliárdra taksálják, ezt pedig illetlen­ség szembesíteni a felújítás­ra szánt évi hatvanmillióval. Így tehát hosszúnak ígérke­ző fürdőálmát, alussza a Pas­cal is, amíg nem akad egy nagylelkű mecénás, akinek megér 1,3 milliárd forintot, hogy az 1980-ig elkészült alánokról elhordassa a ho­mokot és parancsot adjon az építőknek. Egy szerény fürdőálmom nekem is volt. Azt áll t­ud­­tam, hogy kedvenc uszodám­ban, főszezonban, vasárnap délelőtt egyedül úszkálok a medencében, de akkor vala­ki rálépett az orromra. Go­nosz kis emberkének tűnt, sötétbarna bőre szorosan ta­padt kiugró pofacsontjára, ádámcsutkája idegesen ug­rált le-fel. Nézett és állt az orromon. Egyszerűen nem tudta elviselni, hogy a na­pozón már ülőhely sincs. Fürdőközérzetünket labilissá tette a tömeg. A sokaság, amely az elmúlt esztendők­ben sokszor meghaladta az elviselhetőség mértékét. Só­hajtva nézegetem a század­elő megsárgult fotográfiáit, amelyeken elődeink szinte magányosan nyújtóznak a medencék partjain. Tömeg­ben ugyanis, mint bebizo­nyosodott, lehetetlen jól „szolgáltatni”, s hiába van a fürdőigazgatóságnak saját, kellően felszerelt laborató­­riuma, bizony előfordult olykor, hogy a legállóképe­sebb KÖJÁL-ellenőr is csuk­­lani kezdett az eléje tárul­kozó látványtól. Pedig a női napozóra be sem tette a lá­bát. Tartok tőle, hogy a közle­kedési költségek emelkedése újabb tömegeket késztet ma­radásra s a 27 budapesti strandnak, uszodának és gyógyfürdőnek az eddigiek­nél is kíméletlenebb roha­mokkal kell számolnia. Kis helyen sok ember pedig egy­mást is eszi, nemcsak a gon­dosan becsomagolt rántott csirkét. Fürdőkul­túránkat — ha egyáltalán van ilyen — megbuggyantja a kánikula. Láttam Budapest fürdőiről egy reklámfilmet. Virítottak a virágok, a hölgyek bájo­san tusoltak, uralkodott az idill. A képek ellenállhatat­lanul sugallták: Budapest igenis fürdőváros. Legyen. Egy hónap múlva nyitnak a strandok, s ha mi is azt lát­juk, amit a kamera, bizo­nyára ámulunk. Vagyis, né­zünk, mint a moziban ... Szényi Gábor Közös közlemény a magyar—Jugoszláv SB tárgya­l­ásokról Kádár János fogadta Petar Sztambolicsot A külpolitikai hdiwi VÁLTOZATOS HANGVÉTELŰ nyilatkozatokkal fogadták a nyugat-európai fővárosokban az Egyesült Államok javaslatát a Szovjetunióval kötendő közbülső rakétamegállapodásról. A francia külügyminisztérium szóvivője szerint Párizs, miközben támogatja a nuha megoldást, már a múltban is kifejezte azt a nézetét, hogy ezt az indítványt ne kezeljék „mindent vagy sem­mit” alapon. Helmut Kohl nyugatnémet kancellár üdvözölte az új amerikai megközelítést, s azt kívánja, hogy a genfi tár­gyalások vezessenek a lehető leggyorsabban konkrét és kiegyen­súlyozott eredményre. A spanyol kabinet pozitívnak ítélte Rea­gan javaslatát, de végső célként a nullt megoldást támogatja. Belga részről hangoztatták, hogy a közbülső megállapodást csak az első állomásnak tekintenék a közép-hatótávolságú szá­razföldi rakéták teljes felszámolásában. Brüsszel szerint most a Szovjetunión a sor, hogy Genfben válaszoljon erre az indít­ványra. Hollandiában szintén azt hangsúlyozzák, csak átmene­tinek tekintenének egy ilyen egyezményt. Az olasz lapokban a kétkedés erősebb az amerikai elnök in­dítványának várható eredményét illetően. Az Il Giornale ab­ból indul ki, hogy Reagan azt mondta, amit a rakétatelepítés­ben érintett nyugat-európai kormányok vártak. Moszkva azon­ban valószínűleg nem fogadja el ezt a javaslatot, mert a lé­nyeg nem változott. A Corriere della Sera és a La Repubblica szerint Reagan könnyíteni akart az angol, a nyugatnémet és az olasz kormány telepítési gondjain. Ha Genfben nem születne egyezség, arra lehetne hivatkozni, hogy Washington ,m­ár d­­r. lehetségest elkövetett a tárgyalashk előmozdítására. A L.V.ma szerint semmivel sem sikerült előbbre lépni, az amerikai elnök ugyanis figyelmen kívül hagyta az angol és a francia hadásza­ti eszközökre vonatkozó reális szovjet aggályt. Hasonlóan fo­galmaztak a japán lapok. Az Asszahi Simbun felettébb furcsa logikának nevezte, hogy Reagan a fegyverzetcsökkentés érde­kében szükségesnek tartja az amerikai rakétatelepítést. Feltet­te a kérdést: miért nem lehet a tervezetet rögtön feladni és úgy tárgyalni a csökkentésről? MEGNYUGVÁSSAL fogadták Damaszkuszban a szovjet kor­mány szerdai nyilatkozatát, amely elítélte a Szíria megtáma­dására szőtt izraeli terveket, és egyben figyelmeztetett: e kö­zel-keleti ország maga mellett tudhatja a világ békeszerető erőit. A moszkvai állásfoglalás olyan időpontban látott napvi­lágot, amikor Tel A­viv nagyarányú csapatösszevonásokat hajt végre, és kiterjedt erősítéseket végez a kelet-libanoni fronton. A Tisria című damaszkuszi lap erre utalva húzza alá a nyilat­kozatnak azt a részét, amely kifejti, hogy Szíria az izraeli ter­jeszkedési terveknek áll az útjában. Feltűnő hír egyébként az An Nahar című libanoni lapnak a jelentése, amely szerint Gemajel elnök feloszlatta az arab bé­kefenntartó erők bejrúti parancsnokságát. Előzőleg a libanoni kormány jegyzékben tájékoztatta Damaszkuszt és az Arab Li­gát, hogy március 31-től érvényteleníti a Szíriai egységekből álló arab erők mandátumát. Damaszkuszban egyébként ammani látogatását megelőzően Jasszer Arafát ismételten elutasította a Reagan-féle közel-ke­­leti rendezési tervet. Megerősítette: a döntés csak a fezi arab csúcsértekezlet határozatain alapulhat. Husszein jordániai ki­rállyal feltehetően azt is megvitatják majd, hogy miként értel­mezzék az önálló palesztin állam létrehozását. A kétoldalú kapcsolatok erősítése Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csü­törtökön a KB székházában fo­gadta Petar Sztambolicsot, a Jugoszláv Szocialista Szövetsé­gi Köztársaság Elnökségének elnökét, aki hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik ha­zánkban. Kádár János és Petar Sztam­bolics áttekintette a két szom­szédos szocialista ország kap­csolatainak alakulását és vé­leménycserét folytatott a nem­zetközi helyzet néhány kérdé­séről. Megelégedéssel állapítot­ták­­ meg, hogy országaink együttműködése kiegyensúlyo­zottan, gyümölcsözően fejlődik és megerősítették készségüket a kölcsönösen előnyös kapcso­latok további elmélyítésére, ami megfelel népeink érdekei­nek. A szívélyes, baráti légkörű találkozón jelen volt Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Puja Frigyes külügyminiszter, Lázár Mojszov, a JSZSZK kül­ügyminisztere, továbbá Simon Pál, hazánk belgrádi és Milán Ver­es, Jugoszlávia budapesti nagykövete. A baráti ország elnökének kíséretében érkezett politiku­sok is véleménycserét folytat­tak magyar partnereikkel. Puja Frigyes külügyminiszter jugoszláv kollégájával, Lázár Mojszoval megvitatta a köl­csönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdéseket, valamint a kétoldalú kapcsola­tok alakulását. Hetényi István pénzügyminiszter, a magyar— jugoszláv gazdasági együttmű­ködési bizottság magyar tago­zatának elnöke Nedeljko Man­­diccsal, a Szövetségi Végrehaj­tó Tanács tagjával, az együtt­működési bizottság jugoszláv tagozatának elnökével találko­zott. A társelnökök áttekintet­ték a külkereskedelmi forga­lom, valamint a kooperációs kapcsolatok helyzetét, s köl­csönösen tájékoztatták egymást a legutóbbi találkozójuk óta végzett munkáról. Hivatalos, baráti látogatását befejezve csütörtökön, a dél­utáni órákban elutazott Buda­pestről Petar Sztambolics. Petar Sztambolics és kísére­tének ünnepélyes búcsúztatá­sára a magyar és jugoszláv zászlókkal díszített Országház előtt, a Kossuth Lajos téren került sor, ahol felsorakozott a magyar néphadsereg dísz­­zászlóalja. A vendégek búcsúz­tatására megjelent Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. Sarlós István, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai, Péter János, az or­szággyűlés alelnöke, Traut­­mann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, Pója Frigyes külügyminiszter, a kormány több más tagja, s az állami, a társadalmi élet szá­mos vezető képviselője. Ott volt Simon Pál, Magyarország belgrádi és Milán Veres, Jugo­szlávia budapesti nagykövete, valamint a Budapesten akkre­ditált diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Meghatározó elvek Petar Sztambolics látogatá­sáról közös közleményt adtak ki. Abban a többi között meg­állapítják, hogy a közös erő­feszítések eredményeként a két baráti szocialista ország jószomszédi viszonya politikai, gazdasági, kulturális együ­tt­­ődik. A felek újból megerősítették, hogy a magyar—jugoszláv kap­csolatok a szuverenitás, a te­rületi integritás, a független­ség, az egyenjogúság, a bel­­ügyekbe való be nem avatko­zás elvein, a szocializmus épí­tésének közös céljain, a két ország belső fejlődésében és nemzetközi helyzetében meg­levő különbségek kölcsönös fi­gyelembe vételén alapulnak. Ezek az elvek — amelyeket Kádár János és Joszip Broz Tito találkozóin dolgoztak ki és erősítettek meg — megbíz­ható alapul szolgálnak a ma­gyar—jugoszláv együttműködő­dés kölcsönsen előnyös, sokol­dalú fejlődéséhez, a barátság és a bizalom erősítéséhez a két ország népei között. Megismételték szilárd elha­tározásukat, hogy ezeken a tar­tós alapokon folytatják a kap­csolatok erősítését Magyaror­szág és Jugoszlávia között, és újabb erőfeszítéseket tesznek a kölcsönösen előnyös kétolda­lú együttműködés fejlesztésére. Megelégedéssel állapították meg, hogy egyre gazdagodik a közvetlen együttműködés a Magyar Népköztársaság és Jugoszlávia szocialista köztár­saságai, tartományai, valamint a két ország határ menti terü­letei és testvérvárosai között. Hangsúlyozták a két ország lakossága közvetlen kapcsola­tainak fontosságát is. A nemzetiségek hídszerepe A felek kedvezően értékel­ték a gazdasági együttműködés eredményeit, a kiegyensúlyo­zott árucsere-forgalom növe­kedését. Elismerően szóltak azokról az erőfeszítésekről, amelyeket a két ország kormá­nya, a magyar—jugoszláv gazdasági együttműködési bi­zottság és más gazdasági in­tézmények ezért tettek. Rámu­tattak, hogy további erőfeszí­téseket kell tenni a gazdasági együttműködés új és fejlettebb formáinak, a termelési koope­ráció újabb lehetőségeinek fel­tárásáért, az országaik szom­szédságából fakadó előnyök jobb kihasználásáért, a határ menti gazdasági együttműkö­dés és árucsere fejlesztéséért. A két fél egyetértett abban, hogy a magyar—jugoszláv kul­turális, tudományos,­­oktatási együttműködés eredményesen fejlődik és jól szolgálja a két ország népeinek közös érde­keit. Készségüket fejezték ki, hogy e területeken előmozdít­ják és bővítik az együttműkö­dést. Hangsúlyozták, hogy a kulturális együttműködési ve­gyes bizottság fontos szerepet tölt be az együttműködés meg­valósításában. Mindkét elnök hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja a Ma­gyar Népköztársaságban élő szerb, horvát, szlovén, illetve a Jugoszláv Szocialista Szövet­ségi Köztársaságban élő ma­gyar nemzetiség kiegyensúlyo­zott helyzetét és sokoldalú fej­lődése valamennyi társadalmi­­gazdasági, kulturális-művelő­dési és más feltételének bizto­sítását. Kedvezőnek értékel­ték, hogy a két ország jószom­szédi kapcsolatának fejleszté­sében a nemzetiségek a híd szerepét töltik be. Aláhúzták, hogy országaik elvi álláspont­ja a nemzetiségi kérdésben a két ország népes barátsága erős-­lésének folytos eleme. A teX.­ ebben a­z­ellem­ben to­vább munkálkodnak a nemze­tiségek sokoldalú igényeinek minél teljesebb kielégítéséért. Losonczi Pál és Petar Sztam­bolics beható véleménycserét folytatott az időszerű nemzet­közi kérdésekről, különös fi­gyelmet fordítva a nemzetközi feszültség enyhítését, a békét és a nemzetközi biztonságot, az államok egyenjogú, kölcsö­nösen előnyös együttműködé­sének fejlesztését szolgáló erő­feszítésekre. Európa biztonsága A két fél aggodalmát fejez­te ki a mostani bonyolult nemzetközi helyzet miatt, amely feszültségekkel terhes. Rámutattak arra, hogy a fegy­verkezési hajsza a legsúlyo­sabb veszély a világ békéjére és biztonságára, az országok­nak a békés egymás mellett élés elvén alapuló együttmű­ködésére. A meglevő válság­gócok kiterjednek és újabbak keletkeznek. A népeknek a vi­lág különböző részein még mindig harcolniuk kell a gyar­matosítás, az újgyarmatosítás, a fajgyűlölet és apartheid kü­lönböző formái ellen, a felsza­badulásért és a függetlensé­gért. Kifejezték meggyőződésüket, hogy minden erőfeszítést meg kell tenni a fegyverkezési ver­seny gyors megfékezéséért, a tényleges leszerelésre irányuló intézkedések kidolgozásáért és végrehajtásáért. Szükségesnek tartják, hogy előrehaladást ér­jenek el minden leszerelési tár­gyaláson. Támogatnak vala­mennyi olyan konkrét javasla­tot és kezdeményezést, amely a tényleges leszerelési tárgya­lásokhoz vezet. Az európai helyzetről foly­tatott eszmecserén a felek nagy jelentőséget tulajdonítot­tak az európai biztonság és együttműködés elmélyítésének, a helsinki záróokmánynak, melynek következetes és ma­radéktalan érvényesítése meg­különböztetett fontosságú va­lamennyi európai ország és nép létérdeke szempontjából. A két fél azt várja, hogy a madridi találkozón tartalmas, kiegyensúlyozott záródoku­mentumot fogadnak el, amely magában foglalja az európai bizalommal, biztonságerősítő intézkedésekkel és a leszere­léssel foglalkozó konferencia összehívásáról szóló határozat

Next