Magyar Nemzet, 1983. október (46. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-01 / 232. szám

Ára: 1,80 forintMagy­ar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Szombat 198­1. október­­ XLVI. évfolyam 232. szám • •Örömhír A hír jó, mi több: örven­detes. És az örömöm még­sem egészen teljes. A tükör elé állok és szigorúan vizs­gálom az arcom, talán egy vonás a száj felé, egy ránc a homlokon, vagy valami apró jel elárulja, miért nem tudok örülni annyira, amennyire szeretnék. Egy egész ország olvashatta az újságokban, hogy végre megkezdik a nemzet színhá­zának építését és nekem a hangsúly a végre szóra ke­rül. S eszembe jut az a ren­geteg hónap, év, ami ez előtt volt, amiért kár volt , ami talán kikerülhető lett vol­na. Nem tudom ... Kérdezek másokat, és ki­derül, nekik is ott motosz­kál fejükben ez a fránya szócska: végre. Van talán egy éve is, hogy neves mű­vészünk, a képernyőn kér­dezte: miért nem adhatnak az emberek pénzt­­— ki mennyit tud és akar — a nemzet színházára. Tulaj­donképpen nagyszerű dolog, hogy mindössze egy év telt el és igaza lett. S igaza lett annak a sok embernek is, aki nem fogadta el azt az érvet, hogy majd, egy­szer. . 1989-ben megnyitja kapuit az új színház! Fel­emelő hír. De — mert az embernek eszébe jut — játszhatnának talán, akár már ma is az új falak kö­zött, ha előbb vesszük ész­re az emberekben élő segí­­tőkészséget. Nézhetjük máshonnan is a dolgot, és akkor megint csak az öröm az erősebb. Hiszen nagyon jó dolog, hogy járda, homokozó, óvo­da és hasonlók után szín­házat is „építhet” magának a nép. Méghozzá az ország első színházát. Tudom, Thá­­lia hajléka elsősorban álla­mi pénzből épül, de a köz millióihoz mindenki hozzá­teheti a maga „tégláit”. S ez ebben a nagyszerű, ez te­szi közös üggyé az egészet: nemzetivé — a Nemzetit. A közösségi tudat megnyilvá­nulásának e folyamata re­ményt keltő, tetsző a szívnek és az észnek. Az öröm sok mindent föl­idéz. Gyártanak már nálunk egykor külföldön megcso­dált termékeket, tele van­nak a boltok új cikkekkel, társulhatnak az emberek munkára és jobb boldogu­lásra, csatlakozott az ország és sok mindenhez, ami hasz­nosnak és értelmesnek lát­szik. Van, ami korábban aligha lett volna megvaló­sítható, ahol meg kellett várni az időt, a körülmé­nyek megértését. Van ilyen sok. Arra is bőven találni példát, ahol az­­elmaradást nem lehet pótolni! Vagy ne­hezen. Mennyire más lenne a helyzetünk például, ha gyorsabban reagáltunk vol­na az olajárrobbanásra, a romló cserearányokra. _ Hatvanötben írták ki a pályázatot a Nemzeti Szín­házra. Most már — akár­hogy is lehetett volna — nem épül meg előbb 1989- nél. (És a többi — említhet­nénk még egy-két példát —, később megvalósult dolog esetében nem csinálható vissza, ami történt, ponto­sabban, ami éveken át nem történt.) Mondhatják: mi­nek ezeket egyáltalán föl­hány­torgatni ? Miért kell most előhozakodni vele, most, amikor végre sínre került ez az ügy — és sínre kerültek más ügyek is. Ép­pen ezért mondom: lesz be­lőle valami végre — de nem árt feltenni a kérdést: miért nem előbb? A múltból okulni nem szégyen, ha az emberek ja­vát akarjuk, ha azon fára­dozunk, hogy előrébb lép­jünk, közelebb kerüljünk azokhoz a célokhoz, amelye­kért az emberek érdemes­nek tartják a küzdést, a le­mondást, a fáradságot. A reakcióidő nemcsak a fizika alapfogalma, sőt egyre in­kább nem azé elsősorban. Sokkal fontosabb, hogy a társadalom legyen birtoká­ban a reagálás, a gyors vá­laszolás képességének. A magyar történelem azt mu­tatja, hogy egy-egy kivéte­les pillanatban dicsekedhe­tünk csak ezzel az oly fon­tos tulajdonsággal. Többnyi­re megkésve, a rohanó idő mögött kullogva próbáltunk a többiek nyom­ába eredni, s egy-egy kései, vagy ráadá­sul még rossz döntés követ­kezményeit csak évtizedes megfeszített iparkodással lehetett úgy-ahogy helyre­hozni. Ma már erre is ügye­lünk, de talán még mindig nem eléggé. Éppen ezért emlékezetünkben kell tarta­ni legapróbb késedelmein­ket, habozásainkat is. Ez nemhogy nem bűn, de szük­séges erény. Örülhet mindenki, hogy sok minden van ma már, ami néhány éve még ötlet­nek is túlzó lett volna. Örül­hetünk annak is, hogy vég­re adakozhat, aki akar és képes, és nemes célra. Örül­hetünk sok korlát és tabu megszűnésének, sok, fejlő­dést gátló akadály eltávolí­tásának. De azt hiszem, egészségesebb, ha nem fe­lejtjük el, ha azt is elemez­zük, hol tehettünk volna többet is, lehettünk volna gyorsabbak, találékonyab­bak. Ez a fajta visszapillantás, önkritika nem árthat igazán örömünknek, használhat vi­szont ezutáni döntéseknél, terveknél, nemes célkitűzé­seknél — nagyobb felelős­ségre, több átgondolásra int­het mindenkit. Gyorsabban eszmélünk, ha nem feledke­zünk el arról, hogy mit mu­lasztottunk el, milyen kínál­kozó lehetőséget hagytunk kihasználatlanul. Ha így lesz, a „beteljesü­lés” pillanataiban meghat­ványozódik majd az öröm. Javorniczky István Losonczi Pál beszéde a világszervezetben b­elekeződtek­ a magyar—grenadai tárgyalások A külpolitikai helyzet A NEMZETKÖZI ÉLET vezető tényezőit a jelek szerint vál­tozatlanul foglalkoztatják Bush amerikai alelnök néhány nap­pal ezelőtti megállapításai, miszerint a brit és a francia rakéták kérdésére „az egyik vagy a másik­ leszerelési fórumon valami­kor a tárgyalások folyamán választ kell találni..., ha a cél valóban a fegyverzetek jelentős csökkentése”. Washingtonban nyomban tagadták ugyan, hogy az alelnök a hivatalos amerikai irányvonal módosítására utalt volna, de ezeket a cáfolatokat Nyugat-Európában több helyütt is úgy ítélik meg, hogy az ame­rikai kormányzaton belül esetleg mégis mérlegelik a Bush által kifejtett szempontokat. Ezzel összefüggésben a nyugatnémet szociáldemokraták sürgették Washingtont, hogy Genfben tegyen kezdeményezést a francia és a brit rakéták figyelembevételére. A francia lapok hírmagyarázatokban taglalják Bush nyilat­kozatát. Párizsi hivatalos helyeken azt hangsúlyozzák ugyan, hogy az amerikai külügyminisztérium azonnal helyesbítette az alelnök kijelentését, a sajtó viszont rámutat: Bush szavai aznap hangzottak el, amikor Mitterrand elnök az ENSZ közgyűlésén határozottan elutasította országa nukleáris erőinek a számításba vételét. A Le Matin szerint Bush kísérleti léggömböt eresztett fel­­ az amerikai politikai körökben ugyanis vélhetően meg­kezdődött a vita arról, hogy nem kellene-e mégis figyelembe venni ezeket a rakétaeszközöket. A kérdéses nukleáris erők — írja a Les Echos — most már az eurorakéta-tárgyalások közép­pontjába kerültek. KUDARCBA FULLADTAK az Izraelben kormányzó Likud­­tömörülés és az ellenzéki Munkapárt tárgyalásai, amelyek során azt vizsgálták, hogy találnak-e alapot a közös kormányzásra, így a Begin-kabinet külügyminisztere, Samir az előzőtől vélhe­tően nem sokban különböző új izraeli kormányt alakít. Néhány jeruzsálemi hírmagyarázó arra utal, hogy a most összeomlott koalíciós kísérletet mindkét fél saját jó szándékának a bizonyí­tásra­ kívánta felhasználni. Va­lójában kezdet­től fogva meg­lehetősen nyilvánvaló volt a próbálkozás esélytelensége. Az is igaz viszont, hogy a közvélemény-kutatók adatai szerint a vá­lasztók immár nem támogatják egyértelműen a Likudot. Szá­mos felmérés tükrözte azt a felfogást, hogy viszonylag népszerű lenne a Likud és a Munkapárt „nagykoalíciójával” felváltani az eddigi­ vezetést.­Vélhetően ennek a nyomásnak is engedett Samir, amikor kezdeményezte a megbeszélést a Munkapárttal , ráadásul leendő kormányának hat­ minisztere is emellett fog­lalt állást. Megfigyelők szerint elképzelhető, hogy Samir jöven­dő kabinetjében, illetve­­a Likud parlamenti képviselőinek so­raiban tovább erősödnek a nézeteltérések, s ebben az esetben idő előtti általános választásokra lehet számítani Izraelben. ^laurice Hisliop li u «l a pes I i sa j lóéi* í e ke*I e i e Maurice Bishop, a grenadai népi forradalmi kormány és az Új Mozgalom Párt (Jewel) elnöke — aki Lázár György miniszterelnök vendégeként, hivatalos látogatáson tartóz­kodik hazánkban — pénteken a Chinoin gyógyszer- és ve­gyészeti termékek gyárának tevékenységével ismerkedett. A gyárlátogatásra elkísérte Garai Róbert külügyminisz­ter-helyettes, valamint Dö­­mény János hazánk Grenadá­­ban is és Richard Jacobs, Grenada Budapesten is akk­reditált nagykövete. A vendégeket Soltész Ist­ván ipari miniszterhelyettes, valamint Újpest és a gyár több vezetője fogadta. Tájé­koztatták a grenadai kor­mányfőt az 1910-ben alakult, termékeiről világszerte ismert vállalat történetéről és jele­néről A nap folyamán Nagy Já­nos külügyminisztériumi ál­lamtitkár Unison Whiteman külügyminiszterrel folytatott megbeszélést időszerű nem­zetközi kérdésekről. Maurice Bishop délután ta­lálkozott a magyar sajtó mun­katársaival, bevezetőül tett nyilatkozatában rámutatott, hogy a budapesti tárgyalásait szívélyes, meleg légkör jelle­mezte, s különösen nagyra ér­tékelte a Kádár Jánossal és Lázár Györggyel folytatott eszmecserét. A megbeszélések tartalmi kérdéseit elemezve, a grena­dai kormányfő elmondta, hogy azok célja elsősorban a két párt és kormány közötti kap­csolatok, az együttműködés bővítése volt. Nemzetközi kérdésekről szólva a grenadai miniszterelnök utalt a közép­­amerikai országok helyzetére, a gazdasági függetlenségük erősítését és a térség bizton­ságának megszilárdítását cél­zó erőfeszítéseikre. Kitért ar­ra is, hogy a több államot ma­gában foglaló Contadora-cso­­port tevékenysége elősegítheti a térség vitás kérdéseinek megoldását, stabilitásának megteremtését. Maurice Bishop látogatásá­nak hivatalos programját be­fejezve, néhány napot hazánk­ban pihen. A legfőbb cél az enyhülés megőrzése Az Elnöki Tanárs elnökének államfotglalása New Yorkból jelenti az MTI. Csütörtökön, az ENSZ-közgyű­­lés 38. ülésszakának délutáni plenáris ülésén — közép-euró­pai idő szerint a késő esti órák­ban — szólalt fel Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság" El­nöki Tanácsának elnöke. A nemzetközi helyzettel kapcsolatos magyar állásfogla­lást az ülésszak részvevői nagy érdeklődéssel fogadták, s an­nak elhangzása után annak mértéktartó, felelősségteljes hangnemét, ugyanakkor hatá­rozott állásfoglalását emelték ki. A világszervezet hagyomá­nyainak megfelelően szavait a közgyűlési ülésszak elnökéhez intézve a magyar államfő be­ szédében többek között a kö­­vekezőket mondta: — Elnök Úr! Két világégés szörnyű tapasztalata nyomán szervezetünket éppen az a nagy elhatározás hívta életre, hogy — alapokmányunk sza­vaival — „megmentsük a jövő nemzedékét a háború borzal­maitól”. Az e munkánknak otthont adó palota falába is ezt az évezredes emberi óhajt vésték: „Nemzet ne emeljen kardot nemzetre, és ne tudja meg soha többé, hogy mi a háborít.” De vajon elmondhat­juk-e, hogy akárcsak a köze­lébe jutottunk már e nagy cél­nak? — Úgy érzem, a kérdés maga is illuzórikusnak hat a jelen történelmi pillanatban, ame­lyet sajnos a nemzetközi fe­szültség kiéleződése jellemez. Fokozódik a konfrontáció, kí­sérletek történnek a világhére fenn­tartását biztosító erőegyen­súly megbontására, katonai­­ fölényszerzésre, a népek nem­zeti és társadalmi felszabadu­lási folyamatának visszafordí­tására. Mindez aggodalommal tölti el a Magyar Népközársa­,­ság népét és kormányát. Tevékeny (‘Sí nikiniikörlés — )’ veszélyes helyzet ki­alakulásának fő okát a fegy­verkezési hajsza fokozódásá­ban látjuk. A példátlan ará­nyú fegyverkezés nemcsak közvetlenül, a nukleáris ka­tasztrófa eshetőségével fenye­­­geti civilizációnkat, hanem közvetve is: azáltal, hogy elté­­kozolja az emberiség anyagi és szellemi erőforrásait, megfoszt­ja a népeket a munkájuk által létrehozott javak jelentős ré­szétől, tartósítja a gazdasági­­elmaradottságot egész sor fej­lődő országban. Vajon nem képtelen ellentmondás-e ez a tudomány és a technika száza­dában? — A Magyar Népköztársa­ságnak, ha szabad így monda­nom, hitvallása a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése. Ezen mi nem pusztán azt ért­jük, hogy nincs háború, bár az sem kevés! Számunkra a koeg­­zisztencia, a népek és kormá­nyok tevékeny együttműködé­se, kölcsönösen előnyös politi­kai, gazdasági és kulturális kapcsolataink állandó erősíté­se. Nekünk az utóbbi egy­másfél évtizedben igen jó ta­pasztalataink vannak erről, s úgy tudom, hogy partnereink­nek sincs oka a csalódottságra.­­ Szélesebb kitekintéssel: az enyhülés felfelé ívelő sza­kaszában, a hatvanas években és a hetvenes évek első felében fontos megállapodások szület­tek a nagyhatalmak, illetve más államok között a tömeg­­pusztító fegyverek elterjedésé­nek, mennyiségi és minőségi fejlesztésének megakadályozá­sáról, valamint korlátozásáról a földön, a világűrben és a ten­gerek mélyén. Európában a 35 állam- és kormányfő részvéte­lével megtartott helsinki érte­­kezlét tartós elvi alapokra he­­lyezte a további együttműkö­dést. Fellendültek a politikai, gazdasági és egyéb kapcsola­tok. Ázsiában, Afrikában, La­­tin-Amerikában gyors ütem­ben folytatódott a gyarmati sorból felszabadult új államok megerősödése. Van-e nép, amelynek érdekeit ez sértette volna? Van-e nép, amely úgy érezhetné, hogy veszített az enyhülésen? Ilyen nép, Elnök Úr, nincsen! — A Magyar Népköztársa­ság kormánya, a magyar nép­től kapott meghatalmazásának megfelelően, legfőbb külpoliti­kai feladatának ma is az eny­hülés eredményeinek megőrzé­sét, a nemzetközi párbeszéd és együttműködés fenntartását és bővítését tekinti, mind a két­oldalú kapcsolataiban, mind a nemzetközi fórumokon. Szá­munkra — miként más orszá­gok számára is — a békés egy­más mellett élésnek nincs ész­szerű alternatívája. — Ezért tölt el nyugtalanság­gal bennünket minden olyan jel, amely a konfrontációs han­gulatok feléledésére utal; min­den olyan cselekedet, amely veszélyezteti az államok közöt­ti normális kapcsolatokat; min­den olyan fejlemény, amely további tehertételként jelent­kezik az amúgy is feszült nem­zetközi viszonyokban.­­ A Magyar Népközársaság­­nak az a meggyőződése, hogy a retorikai háború, a vádasko­dás, a diszkrimináció, az erő­politika rossz módszer, s amel­lett — mint a tapasztalat mu­tatja — meddő is. Régi igaz­ság, hogy a harag rossz tanács­adó. Jó tanácsadó a különböző társadalmi berendezkedésű or­szágok közötti viszonyban is csak a józanság és az érdekek kölcsönös figyelembevétele le­het.­­ Megelégedéssel nyugtáz­hatom, hogy békés együttmű­ködési politikánk viszonzásra talált mindazon országok kor­mányainál, amelyek felelőssé­get éreznek a nemzetközi helyzet alakulása iránt. To­vábbra is azok leszünk, hogy minél több kontaktusra, minél eredményesebb tárgyalásokra, politikai konzultációkra kerül­jön sor közöttünk — a kölcsö­nös bizalom erősítése, a nem­zetközi légkör javítása érdeké­ben. — Elnök Úr! örömmel lát­juk, hogy a közgyűlés munká­jának jelentős részét az egyre sürgetőbb leszerelési feladatok megoldásának kívánja szentel­ni. A Magyar Népköztársaság az elmúlt években maga is több fontos leszerelési javas­latnak volt tevékeny részese. Ezek a ma is érvényes kezde­ményezések azt a célt szolgál­ják, hogy a világbékét szava­toló stratégiai egyensúly a fegyverzetek lehető legalacso­nyabb szintjén valósuljon meg. Sajnos azonban javaslataink az Észak-atlanti Szerződés Szer­vezete részéről mindmáig ér­demi válasz nélkül maradtak. Sü­rg­lás feladat — A nemzetközi légkör gyö­keres megjavítása, a háborús veszély elhárítása érdekében ma a legsürgetőbb feladat: a nukleáris leszerelés. A magyar kormány ezért megkülönbözte­tett fontosságot tulajdonít a Szovjetunió azon kötelezettség­vállalásának, hogy semmilyen körülmények között nem vet be elsőként nukleáris fegyvert. Bizonyos: ha a többi nukleáris hatalom szintén hajlandó len­ne arra, hogy ilyen kötelezett­séget vállaljon, azt a világ­közvélemény igen nagy meg­könnyebbüléssel fogadná.­­ Fontos kezdeti lépés lenne megítélésünk szerint a nukleá-­ ris leszereléshez vezető úton annak a javaslatnak a meg­valósítása, hogy az atomfegy­ver birtokában levő államok kölcsönösen fagyasszák be­­ a nukleáris fegyverkészleteket. Úgy véljük továbbá, hogy mi­előbb szerződést kellene kötni a nukleáris fegyverkísérletek teljes és általános betiltásáról.

Next