Magyar Nemzet, 1985. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-18 / 40. szám
Hétfő, 1985. február 18. Két kiállítás a Szépművészeti Múzeumban Németalföldi szobrászat a XIV-XVI. században KÖLDÖKE HELYÉN háromlevelű lóhere alakú, gótikus ablakrózsát visel az a XV. század végi ereklyetartó, „akit” elölnézetből is, hátnézetből is egy-egy imádkozó női (avagy angyal) figurává faragott ki tölgyfából a régi mester; oldalnézetből Janusarcústestű, sajátos élményt adó plasztikát láthatunk. De egyike csupán ez a kis híján méteres mű annak a sok elbűvölő és elgondolkoztató kincsnek, melyeket a Szépművészeti Múzeum Berlinből, az NDK fővárosából, az állami múzeumok gyűjteményeiből kölcsönzött, hogy saját kollekcióját kiegészítve, két évszázad németalföldi szobrászatét tárhassa elénk. A gótikából a reneszánszba, sőt, helyenként már a reneszánszból a barokkba hajló kor ez. A budapesti Szent Mihály arkangyal, mely valószínűleg Észak-Franciaországból származik, a XV. század második feléből, átszellemült arcával, megnyújtott arányú testével még a gótikából jön, de csigákba göndörödő haja már a reneszánsz felé mutat, míg lába alatt az eltaposott szörnyállat akár még román kori ábrázolási séma alapján készülhetett. A Berlinben őrzött Szent Kristófszobor ellenben, a XVI. század elejéről, röpdöső lendületű köpenyével és játékos (ha úgy tetszik: fagylalttölcsér alakú) talapzaton (melyen a víz hullámzó félgömbje a fagylalt.. .), már a barokk ízlésvilágát készíti elő. Ezen — a katalógus által összefoglalóan késő gótikusnak nevezett — kiállításon is megérintheti a figyelmes nézelődőt az az érzés, hogy látja, mint következik egyik stíluskorszak a másikból. Amiképpen némi összehasonlítási alap birtokában már e nemzetközivé lett stíluson belül nemzeti jellegre, jellegzetességekre is vélhet ráismerni. Nem pusztán arról van szó, hogy kortárs németalföldi ruhákba öltözteti az „udvarhölgyeket”, koszorúslányokat a Brüsszelben keletkezett Maria eljegyzése alkotója 1510 körül, vagy hogy Vesztfália gazdag polgárainak viseletében, fejükön barettel... ülnek, ugyancsak 1510—1520 között, ama ezerötszáz évvel korábbi írástudók, kikkel A tizenkét éves Jézus a templomban vitatkozott. Hanem arról is, hogy abban a kerek arcú, molett kis Madonnában, mely alabástromból készült 1440— 1450 körül, s a Szépművészeti Múzeum tulajdona, a németalföldi nő kortárs típusát is látni véljük, s arról is, hogy a megemelt kalappal való üdvözlés népszokásának korai ábrázolását érhetjük tetten azon a Berlinből kölcsönzött, 1520 táján keletkezett, antwerpeni domborművön, melyen A gyermek Jézus imádása jelenetközben a pásztor megemeli a kalapját... De mindez már mellékes is lehet; lehet ezen a kiállításon csak gyönyörködni is. A gótikus zsámolyon ülő, szenvedélyesen gesztikuláló Két beszélgető apostolban. Az utrechti Passióoltár mozgalmas domborművében, fejek, karok, lovak mozgásának összehangoltságában. Az Alsó-Rajnavidékről származó Utolsó vacsora naiv igényességében — az ismeretlen mester már körbe járható plasztikát kívánt létrehozni, többféle nézetből nézendő, nekünk részben még hátat is fordító figurákkal. Júdás, hogy elrejtse, pont a háta mögé vetette a pénzes zacskót, ám a köpeny lecsúszott a hátáról... és most bármelyik gyerek ujjal mutathat rá! A kiállítást Szmodisné Eszláry Éva féltő szeretettel rendezte (helyenként üveg védelme alá). A katalógus minden műtárgyról fényképet és részletes magyarázatot közöl. Az elesett férfi szobrához készült vázlatai mellett 1916- tól már Pieták tervei járulnak, sőt, már 1915-ből datálódik egy fiát sirató Madonnaképe (alighanem legjobb festménye). A Szerelmes fejek című szobra (1918) is Pietává lesz — nem lehet tudni, a nő becéz-e vagy temet. Végül Az elesett férfi, ez az estében még felemelkedni akaró, habár már 1915—1916 között készen volt, végül német katonák nemzedékeinek jelképes síremléke lett. Mintha arról vallana ez a test, hogy darabokban halunk meg, nem egyszerre: a bal kéz már elernyedt, a fej már nem tudja tartani magát, de a jobb kéz még fog valamit, a lábak mintha még utasításra várnának az agytól, hogy álljanak talpra, s a túlméretezett talp mintha tanácstalanságában, kínjában nyúlna meg... És ezzel az életmű lényegében lezárul. Ember Mária Wilhelm Lehmbruck műveinek vendégtárlata KEZDEM talán a rendező, Cifka Péterné nevével ezt a beszámolót , mert szűk térben úgy tudta elhelyezni a monumentális szobrász, Wilhelm Lehmbruck műveit, hogy közben még lépésről lépésre avat is be, művészetpedagógusi tapintattal, ebbe a nálunk kevéssé ismert életműbe. A tárlat anyagát a duisburgi Wilhelm Lehmbruck múzeum kölcsönözte a Szépművészeti Múzeumnak. A mindössze harmincnyolc évet megélt művész, aki 1881-ben Duisburgban született és 1919- ben Berlinben öngyilkos lett, csodálatra méltó alkotásokat hagyott hátra. Igaz, kezdetben, az első teremben, csupán annyit érzékelünk, hogy vitathatatlan tehetségű fiatal szobrász munkáit látjuk, ám még korántsem biztos, hogy ki is fog emelkedni kortársai közül. Bányászdomborműve, 1905- ből, Meunier szellemi hatását mutatja, a Gyermekét védő anya 1909-ből azt, hogy hasonló gondolatok foglalkoztatták, mint Kathe Kollwitzot. Álom című domborműve (1907) nem jött volna létre Bodin nélkül, s gyönyörű női aktjain sem nehéz megérezni Maillol ihletését. Mivel festett is, mégpedig a szecessziónak inkább a hatása alatt, mint szobrain, „magyarra lefordítva”, akár Vaszary János tanítványai közé sorolhatnánk. (A párizsiasság rokonítja őket; Lehmbruck a düsseldorfi akadémiai tanulmányok után élete legboldogabb négy évét — az első világháború kitörése előtt — Párizsban töltötte.) Ugyanakkor már a korai munkák is figyelmet követelnek maguknak egyben-másban. Például a márvány Gyermekfej technikai tökéletessége. A Mászó gyermeket ábrázoló kisbronz bumfordi dinamizmusa. A Kőgörgető ereje! S aztán, 1910 körül már női mellszobraiban, álló női figurája arcában megjelenik valami elmosódó líra, valami nemes világi szépséges fájdalom. Azután kezdenek megnyúlni a figurák. A nyakak, fejek, lábujjak anatómiailag már nem stimmelnek (Tűnődő, 1913—1914), a térd-, könyök-, vállízületek kezdenek kimozdulni helyükből. Lehajtott női fej című terrakotta mellszobrán (1911) már nem is a merész kivágat a lényeg, nem is az arc lírai elmosódottsága, hanem a megnyújtott nyak és az összelapított koponyaforma expresszivitása, ez a szokatlan, meghökkentő, nyomatékos kifejezőerő. Ez lesz majd Lehmbruck! Igaz, előbb s közben még a groteszkkel is próbálkozik (öregasszony feje, 1913). Vaskos lábú, tömzsi benyomást keltő nőket is alkot (Visszapillantó, 1913). De aztán viszszatalál az 1911-es Térdelő nő szobrához, ehhez az egyértelmű főműhöz, amelyben a klasszikumhoz olyat tett hozzá, ami már összetéveszthetetlenül megkülönbözteti másoktól, s ez mindenekelőtt a kinyújtott alsó lábszár meglepő mérete, egyáltalában az a tény, hogy a szobor oldal- és hátulnézetből meglepetést rejt. Azután jön a háború élménye. 1915-től kezdve már elbukó férfiaktokat rajzol. Rohanó férfi című kisplasztikája (1915—1916) kétségbeesetten rohanót mutat, s a kétségbeesés benyomását az alak megnyújtottsága fokozza. Megint főmű a Felemelkedő ifjú 1915-ből: a bronzarc őrzi a mintázás közvetlenségét, a megnyújtott formák a keserű, reménytelen töprengés kifejezései; s a fáradtság, az elgyötörtség, a minden mindegy hangulatának maradandó ábrázolása a lecsüggesztett fejű élő ifjú egy évvel későbbről. Égnek álló karcsonkjaival, helyükből elmozdult vállaival, fájdalomban ringó alakjával már csak néma vád az 1918-as Női torzó. Magyalr Nemzet NAPLÓ Magyarország felszabadítása című háromrészes dokumentumfilm munkálatai fejeződnek be a közeljövőben a MAFILM Katonai Filmstúdiójában. Készítői felhasználták a negyven éve készített, s eddig még sehol sem vetített, a moszkvai filmarchívumban őrzött filmdokumentumokat is.♦ A kaposvári Csiky Gergely Színház társulata vasárnap délutáni előadást tartott, amelynek teljes bevételét az afrikai éhségövezet gyermekeinek megsegítésére ajánlották fel. A műsoron Peter Weiss Marat halála című drámája szerepelt Ács János rendezésében. A főbb szerepeket Jordán Tamás, Lukáts Andor, Pogány Judit, Lázár Kati és Bezerédy Zoltán alakította. ♦ Tornyai Jánosnak nemrég előkerült műveiből kiállítást nyitottak meg vasárnap Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János Múzeumban. Novemberben Budapesten, Tornyai János egykori műtermében, a padló alá rejtve, hétszáztizenhét művet, tanulmányt, vázlatot, festményt találtak. Ezek közül kétszázötvenet mutatnak most be. A művek jelentős részét Tornyai János az 1920-as években, bajai tartózkodása időszakában készítette.♦ Egy japán kiállításon bukkant föl az az óegyiptomi relief, amelyet tizenkét évvel ezelőtt Egyiptomból loptak el és azóta hiába kerestek. A kétezer-háromszáz éves, nyolcvanöt centiméter magas műkincs egy áldozatot bemutató királyt ábrázol. Japánban egy brit kereskedő adta el a reliefet, amelyet most Egyiptom visszakövetel. ♦ A magyar népnév új etimológiája címmel dr. Bődey József nyelvész tart előadást ma délután, 17 órakor a Hungarica—Bulgarica rendezvénysorozat keretében, a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban (VI., Népköztársaság útja 14.). ♦ Megnyílt Gyulai Líviusz grafikusművész kiállítása vasárnap a soproni festőteremben. A Budapesten élő művész pályafutását mutatja be a gyűjteményes, válogatott, gazdag anyagú tárlat. Grafikákon, könyvillusztrációkon kívül a látogatók Gyulai Líviusz rajzfilmterveivel is megismerkedhetnek. * 1516 Pécs nevezetes múzeum utcája új látványossággal gazdagodik: ott állítják fel Schaár Erzsébet szobrászművész utca című kompozícióját. Az utcát a művész halálának 10. évfordulója alkalmából idén kezdik el építeni és 1986-ban nyitják meg a közönség előtt. ♦ A Budai Vigadóban vendégszerepel február 22-én és 25-én a bécsi táncszínház. Budapesti fellépésén az Afrika, Afrika című produkcióját, valamint a Bayle, Zev, Mendelssohn szerzeményeire készült tánckollázst, továbbá a francia sanzonokra koreografált montázst mutatja be az együttes. ♦ Az egri Színházbarátok körének első programja február 22-én délután 4 órakor lesz. Beszélgetés a játékról címmel, Bán Jánossal, Dörner Györgygyel és Gáspár Sándorral, a Stílusgyakorlat című Queneauszínjáték szereplőivel találkozhat a közönség. ♦ A tizenkilencedik országos ifjúsági képzőművésztábort az elmúlt év nyarán rendezték meg Mártélyon. Az ott részt vett amatőr szerzők munkáiból rendezett kiállítást nyitottak meg vasárnap Szegeden, a November 7. Művelődési Házban. ♦ Kocsis Zoltán Kossuth-díjas zongoraművész vasárnap az Egyesült Államokba utazott. Los Angelesben négy alkalommal játssza Rahmanyinov harmadik zongoraversenyét a Los Angeles-i Filharmonikusok kíséretével. A karmester Michael Tiltson Thomas lesz. Los Angeles-i hangversenyei után a művész New Yorkban ad szólóestet.♦ Egérlyuk címmel, a Dosztojevszkij három elbeszélése nyomán készült előadás február 19-én, 21-én és 28-án este 8 órakor látható a Szkénében. Az előadást összeállította és rendezte Lábán Katalin és Dobay Dezső, a szereplők között van Bősze György és Vallai Péter. A negyedszázada elhunyt Schneider Lajos népzenegyűjtő pedagógus emlékére rendezett kétnapos dél-dunántúli népdalos-versennyel kezdődött el pénteken a hagyományos mohácsi busófarsang folklórprogramjainak három napon át tartó sorozata. A MAGYAR NEMZET OLVASÓSZOLGÁLATÁNAK jogi, építészeti és orvosi tanácsadásának helye és időpontja: Almássy téri szabadidőközpont, Budapest VII., Almássy tér 6., II. emelet 204. (Irodalmi alkotó). Időpontok: Jogi tanácsadás: minden hétfőn és szerdán, 15 órától 17 óráig. Építészeti tanácsadás: a hónap második és harmadik keddjén, 16 órától 17.30 óráig. Orvosi tanácsadás: a hónap első csütörtökjén, 14 órától 17 óráig. Németh G. Béla hatvanéves „... túlságosan is közelében éltek még ... személyiségének hatása, bűvölete alatt ahhoz, hogy pályája, sorsa fölfejtett szálait értelmezve szőjjék be a történeti fejlődés szövetébe” — írta ő Péterfy Jenőről még 1964-ben. Hasonló érzés kerít hatalmába most. Kötet, értekezés vagy legalábbis tanulmány lenne szükséges ahhoz, hogy méltóképpen idézzük meg a köszönteni kívánt hatvan év munkásságát, amely előtt tisztelgünk, s főként a személyiséget, aki mögötte áll, s aki lassan fogalomként szerepel régi, állandó olvasói, közvetlen vagy közvetett tanítványai beszélgetéseiben. Képek, emlékek. A hatvanas évek elejétől, amikor este , tíz óra tájt, a legutoljára, sietve, de az Eötvös Könyvtár- tól még mindig nehezen elszakadva távozók közt rendszeresen ott található Németh I Géza tanár úr, aki középiskolai tanári munkája mellett éppen Péterfy Jenő írásainak újrakiadásán dolgozik. Kéőbb, már egyetemi professzorként, ott ül az intézet (Iro- Idalomtudományi) egyik eldu- I gott kis szobájában, körülötte elszánt kis csoport, a rend- t hagyó Arany-szeminárium részvevői, egyetemi hallgatók és ifjabb kutatók együtt — közülük azóta már több jó nevet szerzett tudósjelölt. Az egyes műelemzések tüzetes, sokoldalú megvitatásai sokszor éjszakába nyúlnak. A végeredmény egy masszív kötet. Az el nem ért bizonyosság, annak idején vihart kavart, ma már alapmunkának tekinthető tanulmánygyűjtemény. Ezekből is kitetszhet: olyan pálya áll előttünk, amelyben tudomány és iskola, a tudás állandó, korszerű gyarapítása és továbbadása szorosan öszszefonódik. S a művek. „Arany János az európai magyar olvasó legnagyobb bánata: Európa nem vette tudomásul” — így kezdi egy újfajta Arany-képet megalapozó, remekmívű tanulmányát, amelyben felvázolta a „mandátumos”, a „Szerepvállaló” költő képét. Egyike azoknak a legendássá vált dolgozatainak, amelyek megállapításaival állandó hivatkozásokként találkozhatunk. Mint ahogy csaknem általánosan átvett szakkifejezéssé vált az általa „önmegszólító”-nak nevezett verstípus megjelölése is. De témaválasztásait nem az jellemzi elsősorban, hogy a kiemelkedő alkotók, művek felé fordul. Inkább mintha tüntetően a figyelem köréből kieső, divatáramlatoktól elkerült, mostoha területeket keresné fel. Olyan egyéniségekről ír, mint Arany László, Toldy István, Asbóth János, Rákosi Jenő, Beöthy Zsolt. Olyan, kevesek által ismert, művelődéstörténetünk számára becses folyóiratainkról, mint a Figyelő (1871), a régi Irodalomtörténeti Közlemények (1890), a Pesti Napló (1849 után). Túl az akadémiai irodalomtörténeti kézikönyv számára írott vaskos fejezeteken, egy jelentékeny időszak teljes „monográfiáját” építi fel (Türelmetlen és késlekedő félszázad, 1971). Ez a kötet, amely tudományos doktori disszertáció és egyben e minőségében szokatlanul vonzó olvasmány, egy életmű teljesítménye lenne, de Németh G. Béla számára további alapozás, minta. Olyan, jelentőségükben is súlyos művek sora követi, amelyeknek csak részletterméke egy-egy, önmagában alapvető áttekintés a századvégi tragikumvitáról, a német romantikáról (Tragikum és történetfelfogás, 1971; Az egyensúly elvesztése, 1978). Csupán utalni lehet itt az anyagában és szellemében oly tekintélyes, gazdag tanulmánygyűjteményekre, mint a Mű és személyiség (1970), a Létharc és nemzetiség (1970), a Küllő és kerék (1981). Minden írásában erények ritka találkozása van jelen. Szinte rigorózus tárgyszerűség, ragaszkodás a pontos és bőséges adatokhoz, amelyeket igazán súlyossá a személyes meghittség, ember közelsége tesz. S a tanulmányok eredményeit összekapcsoló, szintézist építő gondolatok mellett gondja van a tankönyvekre is, figyelmeztetve, hogy míg egy tizedrangú regényíró legfeljebb néhány olvasót boszszant, egy rossz iskolakönyv „generációk tudatát, esztétikai érzékét, művészi értékigényét károsíthatja”. Németh tanár úr magas mércét állít elénk, de ezzel bíztat is. Arra tanít: ha már óhatatlanul múlik az idő, így múljon. Hiszen így múlásával együtt — lényegében — marad. Köszöntjük a tudósi ifjúkor kezdetét jelentő születésnapon. Széles Klára Fémes Beck Vilmosemlékkiállítás Fémes Beck Vilmosnak, a XX. századi magyar szobrászat egyik igen jelentős, de alig ismert alkotójának emlékkiállítását nyitották meg szombaton a székesfehérvári István király Múzeumban. A tárlaton érmeit, kisplasztikáit, rajzait, valamint két bronzfiguráját és a munkásságára vonatkozó dokumentumokat láthatják az érdeklődők. Új képzőművészeti alkotásokkal, köztéri szobrokkal gyarapodik 1985-ben Szolnok megye több települése. Jászberényben felállítják Lenin ülő bronzszobrát, Zilahi Zoltán jászsági születésű művész munkáját. Tiszajenőn április elején avatják fel a község felszabadulási emlékművét, amelynek alkotója Nagy István szolnoki szobrászművész. Szolnokon, a kőolajkutató vállalat székháza előtti téren, a bányásznap tiszteletére leplezik le Szabó László többalakos, lemezdomborítású olajbányász-kompozícióját. Ugyanitt, a megyei művelődési és ifjúsági központ előtti téren Györfi Sándor karcagi szobrászművész alkotása kap helyet. Korszerű nyomdaüzemünkbe felveszünk: — programozót, — kalkulátort, — gyártáselőkészítőt, — rajzolót, — tördelőt, — IBM-szedőgépírót, — korrektort, — retusőrt, — montírozót, — ofszet lemezmásolót, — nyomdai fényképészt, — ofszet gépmestert és gépkezelőt, — berakónőt, — könyvkötőt, — expeditőrt, — ügyintézőt, — gép- és gyorsírót, — üzletkötőt (jutalékos rendszerben, lehetőleg nyomdai gyakorlattal). Jövedelem : gyakorlati időtől és képzettségtől függően, megállapodás szerint. Jelentkezés: STATISZTIKAI KIADÓ VÁLLALAT, Budapest III., Kaszásdűlő utca 2. 1033. Telefon: 688-837 személyzeti vezető.