Magyar Nemzet, 1985. július (48. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-01 / 152. szám

4 A katonai egyensúlyt nem lehet megbontani Az Országos Béketanács állásfoglalása Az Országos Béketanács ál­lásfoglalást tett közzé abból az alkalomból, hogy befejeződött a Béke és barátság hónapjának rendezvénysorozata. A doku­mentum megállapítja: ezeket a heteket a béke ügyéért vállalt felelősség­­és nagyfokú cselek­­vőkészség, a fiatal nemzedék fokozott részvétele, a különbö­­ző kezdeményezések változatos sorozata jellemezte. Több száz gyűlésen, fóru­mon, beszélgetésen jutott kife­jezésre, hogy hazánk békesze­rető lakossága tisztában van a nukleáris háború­­szörnyű ve­szélyeivel, s minden tőle telhe­tőt elkövet a pusztító világégés elhárítására. A­ béke fenntar­tásának korunkban megvan­nak a reális feltételei: azok a történelmileg kialakult nem­zetközi erőviszonyok­, amelyek a kelet—nyugati, s ezen­­ belül mindenekelőtt a szovjet—ame­rikai katonai egyensúlyra ala­pozódnak. Ezt az egyensúlyt nem szabad és nem lehet meg­­bontani. Messzemenő egyetértés nyil­vánult meg mindazokkal a bé­kés kezdeményezésekkel, ame­lyek célja, hogy az egyensúlyt a fegyverzetek minél alacso­nyabb szintjén valósítsák meg és végleg felszámolják a fegy­verkezési versenyt az egyenlő biztonság, a kölcsönös érdekek alapján. A magyar békemozga­lom meggyőződése, be kell fe­jezni a fegyverkezési hajszát földünkön, s meg kell akadá­lyozni annak kiterjesztését a világűrre. A „csillagháborús­’ előkészü­letek fenyegetőek: az Egyesült Államok­­ nemcsak a fegyver­kezési verseny minden eddigi­nél költségesebb és veszélye­sebb ágazatát nyitná meg, de kockáztatná a genfi tárgyalá­sok folytatását is. Mint olyan nép, amely Euró­pa szívében él és sok keserű történelmi tapasztalatot szer­zett: síkraszállunk a felhívás megállapításai mellett, hogy a helsinki folyamatban részt ve­vő országok mondjanak le a katonai erő alkalmazásáról, s földrészünket tisztítsák meg a nukleáris és vegyi fegyverek­től.­Az OBT állásfoglalása végül hangsúlyozza: a békehónap si­keres akciósorozata véget ért, de folytatódnak a békéért való kiállás és küzdelem hétköz­napjai. A magyar békemozga­lom a jövőben is mindent meg kíván tenni a háború elhárítá­sáért, a békés ,viszonyok tér­hódításáért, valamennyi béke­szerető erő cselekvő egységé­ért, határainkon kívül és be­lül. Magyar—finn testvérvárosi konferencia Vasárnap Debrecenben befe­jeződött a III. magyar—finn testvérvárosi konferencia két­napos eseménysorozata. A ta­lálkozón a Hazafias Népfront, a Magyar Urbanisztikai Tár­saság és Debrecen város Taná­csa meghívására magyar váro­sokkal testvéri kapcsolatokat ápoló tizennyolc finn város, Budapest és Helsinki, valamint a Finn Városok Szövetsége és a Finn-Magyar Társaság kép­viselői vettek részt. . A zárónapon dr. Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke A képviseleti szervek szerepe a várospolitika alakításában címmel tartott előadást. A további előadások a törté­nelmi városmag megóvása a várospolitikában témakörben hangzottak el. Jussi Pekka Alanen, a Finn Városok Szö­vetségének igazgatója a mű­emlékvédelem finnországi sa­játosságairól, Varjú Vilmos, Eger tanácselnöke pedig tör­ténelmi településünk belváro­sának az elmúlt­­húsz évben megvalósított nagyszabású re­konstrukciójáról beszélt. Befejeződött a közgazdász vándorgyűlés Szombaton Nyíregyházán, a Krúdy Filmszínházban rende­zett záró plenáris üléssel befe­jezte munkáját a 24. közgaz­dász vándorgyűlés. A háromnapos tanácskozás tapasztalatait Csikós-Nagy Béla,, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke foglalta össze. Tudomásul kell venni­ — hang­súlyozta —­, hogy nem lehet sem a termelés legapróbb moz­zanataira lebontott, sem fe­szültségmentes közgazdasági elméletet, szabályozókat meg­alkotni. Jogos viszont az az el­várás, hogy a termelés apró mozzanatait is figyelembe vé­ve a közgazdasági tudomány választ adjon arra, hogyan enyhíthetők a feszültségek. Csikós-Nagy Béla összefog­lalója után dr. Tisza László, a Szabolcs-Szatmár megyei Ta­nács elnöke zárta be a tanács­kozást bejelentve, hogy a ván­dorgyűlés teljes anyagát a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola oktatás­­pedagógiai főosztálya videoka­zettára felvette, és a kópiákat az érdeklődők rendelkezésér­e bocsátja. Aratják az őszi árpát Első ízben terítettek a határ­ban az aratók vasárnapi ebéd­jéhez a hét végén. Bár termés­­kilátások kedvezőek, az utóbbi hetek időjárása éppen a beta­karítást késleltette: a hűvös, esős idő miatt a szokottnál mintegy két héttel­ később foghatnak csak a búza aratá­sához, s így az idén Péter-Pál, a hagyományos aratóünnep, csupán az­­­őszi'árpa betakarí­tásának a­'kezdetét hozhatta meg. Baranyában több ezer em­ber dolgozott a gabonatáblá­kon: aratták az őszi árpát, szállították a terményt, gyűj­tötték a szalmát, hántották a tarlót. A nyár eleji viharok, felhőszakadások és­ jégverések sok helyütt megtépázták a ve­téseket;­a 12 ezer hektárnyi őszi árpának több mint a fele megdőlt, ami megnehezíti, las­sítja a kombájnok mozgását. Szolnok megyében, az or­szág második legnagyobb ga­bonatermő vidékén tizenhét és fél ezer hektárnyi őszi árpás területen látták a­ munkához a kombájnok. Csongrád megyé­ben, a Duna—Tisza közi ho­mokföldeken, valamint Makó és Hódmezővásárhely körzeté­ben a felszikkadt területeken mintegy 200 arató-cséplő be­rendezés látott munkához. Nemzet Vándor Éva Tóth Manóisága Találkoztam Tóth Manói­val. Mi ebben a különös? Az égvilágon semmi. És mégis. Valahogy nem így képzeltem az egészet. Bennem, úgy élt, ahogyan még Szép Ernő a „Lila, a­ các”-ban megteremtet­te: ül a századfordulóbeli li­geti padon, és fruskás pimasz­sággal jól odamondogat a Bi­­zonyos nagyságos asszonyért epekedő, csakugyan Csacsinsz­­ky Palinak. . . Most­ viszont hófehér ejtő­ernyős farmerban, rózsaszín blúzban lépegetett, érdeklőd­ve pásztázta a belvárosi for­gatagot, pont úgy festett, akár egy ízig-vérig „flaszteron ter­mett’’ fiatal lány. Mintha semmi köze sem volna Tóth Mancihoz. Mintha nem is ő keltette volna életre a Nép­színház színpadán Szép Ernő talán legvonzóbb, legköltőibb nőalakját. Mit ,.nőalakját''? Szemtelen csitrijét, oroszlán­­körmeit fölvillantó ..ledéz” lo­káltáncosnőjét, akiben gro­teszk mód ott él a külvárosi cselédmadonna a maga hihe­tetlennek tetsző, tiszta érzés­világával. De nincs mit Tóth Mancit magyaráznom, ő ugyanis szü­letése óta valóság és valószí­nűtlenség, érzés és érzelmesség határmezsgyéjén billeg, kép­telenség megérteni és megér­tetni: nem csoda, hogy az 1983-as ésszerűségeken nevel­kedett ember azonnal bele­gabalyodik. Még jó, hogy Tóth Manci ’85, született Vándor Éva. Irányi utcai lakos mind­ebből mit sem sejtve válaszolt — remélhetőleg számára nem Csacsinszky Palit idéző — kér­déseimre. — Mondja, mi a névtelensé­gének a titka? Az egészen szűkkörű szakmai közvéle­ményt leszámítva, jószerivel azt sem tudják, hogy a vilá­gon van. Még ha rossz szí­nésznő volna! Ám a Népszín­házban — magam győződtem meg róla — több darabban is főszerepet játszik. Nem hőkö­lök, hogyan. Most kezdte a pá­lyát? — Dehogyis most! 1976-ban végeztem a főiskolát. Kecske­méten, Miskolcon, Debrecen­ben összesen nyolc évet töl­töttem, s csak ezután kerültem a Népszínházhoz. — Tóth Manósnak? — Ne vicceljen. Soroljam a szerepeimet? Nem sorolja. S igaza van: nekem illenék tudnom róluk. Csakúgy, mint arról, hogy pél­dául a múlt évad végén — tit­kos szavazással — neki ítélték az év legjobb népszínházi szí­nészének járó gyűrűt. Igaz, ezt nem tőle tudom, hanem Misz­­lay István igazgatótól, aki fölhívta rá a figyelmem: nem árt, ha az igen tisztelt sajtó nem csupán a „nagy nevek” nyilatkozataihoz ragaszkodik, de azokat sem átallja meg­szólaltatni, akik „csak” tehet­ségesek ... — Nem tudom elkerülni a világ legsablonosabb kérdését: hogyan adta a fejét erre a pá­lyára? — Nem tudom elkerülni a világ legsablonosabb válaszát: nyolc-kilenc éves lehettem, amikor a nővéremmel együtt elmentem a Pesti Színházba megnézni a „Muzsikus Pé­­ter”-t. Csodálatos volt. Ha be­hunyom a szemem, most is lá­tom az akkori Váci utcát, a színházzal persze, kicsit fur­csa mód barnább színben, mint a valóságban, s a képpel együtt az élményt is szinte ugyanolyan élesen érzem. — Emlékszik a szereplőkre? — Sajnos, nem. — Nem gondolja, hogy sajá­tos a memóriája? — Miért? — Csak a szerepre emlék­szik, a­ színészre nem. Hogy­hogy mégis színész lett? — Hát nem az a lényeg, ami a színpadon lejátszódik? Amit a színész életre kelt? Fordítva el sem tudom képzelni: sa­ját magamat helyezni a szerep elé? Már főiskolás koromban a közösségi színház híve vol­tam. S ma sem hiszem más­ként,­ egy előadás közösségi alkotás, minden egyes szerep­lőnek egyaránt fontos része van benne. Amikor végeztem, azért mentem Kecskemétre, bár nem ide, hanem két má­sik színházhoz hívtak, mert itt reméltem megtalálni a közös­ségi helyemet. De ez sajnos, nekem nem jött be. — Miért? — Nehéz ezt megmagyaráz­ni. — Megpróbálná? — Mindenekelőtt naiv vol­tam. Azt hittem, nincs semmi élettapasztalatom ahhoz, hogy igazán mély alakításra legyek képes. Ezért nem maradtam Pesten. — Most már tapasztaltnak érzi magát? — Ajjajjh — Ez kesernyésen hangzik■ Sok kudarc érte? — Miből gondolja? — A­­csupa sikerből is lehet valamit tanulni? — Alkalomadtán majd meg­mondom. — Itt az­ alkalom: kívánhat a népszínházbeli két événél jobbat? — Tulajdonképpen azt kel­lene felelnem, hogy nem. Még­sem így volna igaz. Nem a színház és nem a kritika miatt. Egyikre sem szólhatok egy szót sem. Tudja, számtalanszor elő­fordult velem, hogy egy-egy jelenetet próbálva mind ké­nyelmetlenebbül éreztem ma­gam. Egyre inkább erősödött bennem a fölismerés: valami hiányzik a játékomból, egy szó, egy gesztus vagy más, amiről sejtelmem sincs. Ilyen­kor nem ritkán éjszaka is föl­riadok, mondom a szerepem, de a saját hamis hangomat még álmomban sem vagyok képes elviselni. Gyönyörűen hangzana, ha hozzátehetném, micsoda megkönnyebbülés ezek után rádöbbenni arra a bizonyos mozdulatra. Csak­hogy ez korántsem mindig si­kerül. Az a gyanúm, színész­ként is még azt a bizonyos szót keresem ... Veszprémi Miklós és Magyar Nemzet megkérdezte: Mivel foglalkozik a Városépítés Kiskönyvtára? Új sorozat indult útjára a napokban a Városépítés című folyóirat, a Magyar Urbanisz­tikai Társaság, valamint a me­gyei, városi és községi taná­csok összefogásával Városépí­tés Kiskönyvtára címmel. — Mi a céljuk a sorozatban megjelenő, szép kiállítású ki­adványokkal? — kérdezzük a szerkesztőt, Dóczi Imrét. — Olyan közérdekű témákat „járunk bennük körül”, ame­lyekről folyóiratunkban is ol­vashatnak, de a cikkeket to­vábbi új információkkal egé­szítjük ki, és a témába vágó törvényeket, rendeleteket, jog­szabályokat is ismertetjük. Ily módon a tanácsok­­még jobb tájékoztatását szeretnénk szol­gálni,­­ amelyre a helyi önálló­ság növekedésével egyre na­gyobb szükségük lesz.­­ Az első szám a termálvíz hasznosításáv­al kapcsolatos legkülönbözőbb kérdésekkel foglalkozik. Évente hány kiad­ványt terveznek, és milyen to­vábbi témákat elemeznek majd bennük? — Évi egy-két kiadványnál többre nemigen futja, hacsak nem kapunk valahonnan so­ron kívüli támogatást. Ez a számunk is a Csongrád megyei Tanács segítségével jelent meg, s mivel termálvíz-ügyben ők igencsak érdekeltek, kiadvá­nyunkat reprezentációs célokra is hasznosítják. Ami a további témákat illeti, a tervezés új módszereivel, lehetőségeivel és az építésigazgatás különféle kérdéseivel mindenképpen ön­álló kiadványban szeretnénk foglalkozni.­­ További fontos felada­tunknak érezzük, hogy a ki­sebb települések, különösen pedig az elöljáróságok sajátos tennivalóival kapcsolatosan közzétegyük az eddigi tapasz­talatokat és a további elképze­léseket, lehetőségeket. Ez bi­zonyára némi segítséget nyújt az új érdekeltségi viszonyok és az átalakulóban levő közigaz­gatás megváltozott körülmé­nyei között végzendő munká­hoz. — Hol vásárolhatók meg a kiadványok és mennyiért? — Egyelőre nem kerülnek kereskedelmi forgalomba, ezért áruk sincs. A kiadványokat in­gyen juttatjuk el a tanácsok­hoz, mintegy viszonzásul azért a támogatásért, amelyet a Ma­gyar Urbanisztikai Társaság és a Városépítés című folyóirat munkájához nyújtanak. K. V. Hétfő, 1985. július 1. Debrecen, Kőszeg, Mogersdorf A társadalomtudomány műveltségért Debrecen, Kőszeg, Mogers­dorf — e három helység ne­­­­vét a társadalomtudományok művelőinek találkozói kötik­­ össze a mai napon. A Magyar­­ Történelmi Társulat, az Or­­­­szágos Pedagógiai Intézet és­­ a Hajdú-Bihar megyei Tanács e héten rendezi meg — immá­ron másodszor — a társa­dalomtudományok oktatásá­nak nyári akadémiáját Deb­recenben; Kőszegen pedig ugyancsak ma délután kezdő­dik a 16. ..Mogersdorf” nete­­­zetközi kultúratörténeti szim­­pozion. Számtalan példa bizonyítja, milyen óriási szakadék tátong­­ a tudomány legújabb eredmé­­nyei és az oktatás­ között, hosszú időnek kell eltelnie, amíg a friss tudományos felis­merések eljutnak az iskolai tananyagba vagy akárcsak kellő hatással vannak a taná­rok szemléletére. Vonatkozik ez természetesen a természet­­tudományokra csakúgy, mint a társadalomtudományokra. Ezért is felbecsülhetetlen hasznú az a kezdeményezés, amely a társadalomtudomá­nyok oktatásának nyári aka­démiája néven kétévenként fórumot teremt a tudósok és a tanárok számára. Az akadé­mia célja, hogy segítsen fel­készíteni a pedagógusokat a szélesebb társadalomtudomá­nyos műveltséget nyújtó okta­tási feladatokra, s egyben hozzájáruljon napjaink okta­tásának annyira szükséges korszerűsítéséhez is. Ennek érdekében a különböző társa­dalomtudományok jeles mű­velői nyújtanak információ­­gazdag és szemléletformáló tájékoztatást a kutatások leg­újabb eredményeiről, s adnak konzultációs lehetőséget­­ a mintegy 120 részvevőnek. Ala­pítóinak szándéka szerint a nyári akadémia mindig egy­­egy téma köré összpontoszta programját. A két esztendővel ezelőtti első alkalommal az állampolgári felkészítés állt a középpontban, az idén korunk égető kérdéseit:'Kíván­ja ‘ körül­járni,­ feldolgozni,' megvitatni az akadémia. Ilyen sürgető fontosságú kérdést tárgyal mindjárt a nyitó előadás: Ferge Zsuzsa a szegénység és az egyenlőtlenség problemati­kájáról beszél. A továbbiak­ban Bokorné Szegő Hanna a nemzetközi szervezetek helyé­ről és szerepéről, Rakonczai Kálmán a környezetvédelem­ről, Losonczi Ágnes az embe­ri élet veszélyeztetettségéről, Arday Lajos a nemzeti és nemzetiségi problémákról, Nagy Bálint a világ élelme­zési helyzetéről és nehézségei­ről szól. A kérdések nemzet­közi áttekintéséhez külhoni előadók járulnak hozzá.­ Ang­liából, az NSZK-ból és Cseh­szlovákiából érkezik egy-egy professzor, ők a kortörténet kutatásának és oktatásának hazájukbeli helyzetét ismerte­tik. A tudományos előadáso­kat módszertaniak követik. Történészek a részvevői annak a tanácskozásnak, ame­lyet ma délután nyit meg Sarlós István, az országgyűlés elnöke Kőszegen, a Gyógype­dagógiai Intézetben. Mogers­­dorfról, egy kis burgenlandi helységről kapta a nevét, ahol az­ ötlet is született. 1964-ben a szentgotthárd—mogersdorfi csata 300. évfordulóján nem­zetközi ülésszakot rendeztek itt, s ekkor merült föl a rend­szeres együttműködés gondo­­lata. három ország — Auszt­ria, Jugoszlávia és hazánk — népeinek találkozópontján .■— a ..hármashatáron” — évente szimpozionokat rendeznek, amelyeken az osztrák, ma­gyar, horvát ,és szlovén tudó­sok egymást kölcsönösen ér­deklő témákat vitatnak meg. E „hármashatár szimpoziono­­kon” a közös múlt kutatásá­nak az eredményeit megismer­ve, közösen átgondolva és to­vábbgondolva az, itt élő népek jelenének jobb megértéséhez, egymásra­ találásának elősegí­téséhez is sikerül hozzájárul­ni. A mogersdorfi nemzetközi kultúratörténeti szimpozion — amint azt tavalyi megnyitó beszédében dr. Rudolf Kirch­­schlager osztrák köztársasági elnök is hangsúlyozta — re­gionális jellegén messze túl­mutató vállalkozás. Az eddigi ülésszakokon a részlettémák előadása és megvitatása nyo­mán a táj történetének kör­vonalai kezdenek kibontakoz­ni. A térség négy itt élő nép, a magyar, a horvát, a szlovén és a burgenlandi, illetve stá­jerországi osztrák találkozásá­nak a területe. Népnévvel való jelölése éppen ezért lehetet­len: a szimpozion szóhaszná­latában az elmúlt másfél év­tizedben uralkodóvá vált a „pannon térség ", ez viszont ki­fejezetten, szerencsésnek mond­ható, mert maga is földrajzi hagyományt idéző, valameny*, nyi ma itt'élő nép számára elfogadható 'elnevezés. Ha e pannon térség az új és leg­újabb korban mindenekelőtt a gazdaság- és társadalomtörté­neti összehasonlítás eredmé­­nyeként nem tekinthető is a közép- és kelet-európai térség egyik egységes alrégiójának, az itt élő népek mind gazda­ság- és társadalom-, mind po­litikai és művelődéstörténete hordoz számos olyan közös vonást, amelyet történettudo­mányaink változatlan szorga­lommal és gondossággal ku­tathatnak és hozhatnak nyil­vánosságra. J. Gy. Környei kísérlet Különjutalom a legjobbaknak­ ­ Egy éven át minden hó­napban ezer forinttal több fizetést kapnak a Környei Mezőgazdasági Kombinátban azok a fizikai dolgozók, akik az 1984-ben meghirdetett új­szerű munkaversenyben a többszáz résztvevő közül az első száz helyen végeztek. A kétezer dolgozót foglal­koztató Komárom megyei me­zőgazdasági nagyüzemben ta­valy kísérletképpen vezették be a fizikai munkások köré­ben az úgynevezett egyéni komplex munkaversenyt. Eb­ben a versenyben csak azok vehetnek részt, akik legalább két éve a kombinátban dol­goznak, s nem terheli őket büntetés, fegyelmi eljárás. Kiesnek a versenyből azok, akik megsértik a biztonsági, tűzvédelmi előírásokat, s akik méltatlanul viselkednek mun­kahelyükön. Az elbírálásnál elsősorban a munka minősé­gét mérlegelik. A múlt évben 426-an vet­tek részt a kísérleti egyéni munkaversenyben, s közülük százan kapnak az idén min­den hónapban 1000 forint külön jut­almat. A verseny ebben az évben tovább szé­lesedett. Most már 650-en jelentkeztek és vállalták a szigorú feltételek teljesítését. Az idei eredmények alapján jövőre már a 120 legjobb tel­jesítményt nyújtó munkás havi fizetését növelik ezer forinttal. Minél több hasonló kísér­letet, minél több helyen, te­hetnénk hozzá kívánságkép­pen. Már tudniillik, ha kí­sérletnek számít az, hogy anyagi elismerés járhat anyagtakarékosságért, azért,­­hogy ki-ki valóban a képes­ségei szerint dolgozzék mun­kaidőben. Jól tudjuk persze, hogy ilyen esetben az sem elhanyagolható, milyenek a munkafeltételek? Vajon meny­nyi jár­ azoknak, akik kivá­lóan gondoskodnak erről, a kitűnő műszakiaknak, a szor­galmas mérnököknek, kuta­tóknak például? Mondhatnánk még azt is, hogy lám, a helyi gyakorlat szerint egy kalapba kerül a társadalmi munka az üzemi­vel, vagyis az ezer forint kü­­lönjutalomért nem elég helyt­­állni a földeken, a műhely­ben. Ám tiszteltük a gyakor­latot, ha beválik, márpedig itt erről van szó. Hiszen 650-en jelentkeztek és vállal­ják a szigorúbb feltételeket. S ne mondjuk azt, hogy ezer forint nélkül is imitálni kell, mert ezt diktálja a piac, e saját érdekük... t. e.

Next