Magyar Nemzet, 1985. szeptember (48. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-27 / 227. szám

Péntek, 1985. szeptember 27. Kutatók konzíliuma Vízlépcsők a Dunán Mint arról már hírt adtunk, a közelmúltban a bős(gabcsikovo)—nagymarosi vízlépcsőrendszer építéséről tájékoztatták a sajtó képviselőit. Ezúttal azokra a kérdésekre térünk vissza dr. Nagy Lászlónak, az OVH főosztályvezetőhelyettesének segítségével, amelyek a beruházás előkészítésének tudományos programjával függenek össze. Beszélgetésünkben arra keressük a választ, módosultak-e, és ha igen, miként változtak meg a tervezés és a kivitelezés kondíciói azoknak a kutatásoknak köszönhetően, amelyek az elmúlt években folytak. Az idén júniusban készült el félszáz korábbi és harminchárom újabb keletű tanulmány szintézise, az a programcsomag, amely pontos összefoglalója a tudomány ajánlásainak. A konzílium tehát állást foglalt. Kimondta a végső szót a diagnózist illetően. Most már csak a javallott gyógymódot kell követni — gondolom, erre meg is van a hajlandóság —, és a beteg visszanyeri egészségét. — Ha ragaszkodik a hasonlathoz, a konzílium valóban döntött. de nem egy beteg feküdt a vizsgálóasztalon. Ellenkezőleg: valaki, aki nagy súlyt fektet arra, hogy egészségét megőrizze. Számára szokatlan új körülmények között is. A tudományos vizsgálatok lezárultak. Kezünkben vannak azok a megoldások, amelyeknek segítségével megőrizhetjük a Duna és környezetének egészségét. S ahol esetleg megtámadta már valamiféle kórokozó, ott új és jobb körülményeket teremtsünk.. Így pontos a kép. Három nehéz szakasz . A sajtótájékoztatón, s az azt követő beszámolókban nagy hangsúlyt kapott a beruházás gazdaságosságának elemzése. Ami érthető is, hiszen tekintélyes summáról van szó, nem mindegy, mire és miért költjük el. Az érvek kétségtelenül nyomósak. Nemzetközi kötelezettségünk a hajózás kulturált körülményeinek megteremtése, szükségünk van és még inkább szükségünk lesz arra az energiára, amelyet a vízerőmű termel majd, a tározó kiépítése segít megfékezni az esetleges árvizeket, hasonlóképpen az üzemvízcsatorna, sőt, a duzzasztás kedvéért kiépülő vádművek is. Az a körülmény azonban, hogy műtárgyakkal kényszerítenek a természetre új és szokatlan szituációt — nem vitatom, okkalt —, nem bosszulja-e meg magát? Ha a kényes — mert mindig kényes — ökológiai egyensúlyt megbontjuk, lesz-e erőnk és tudásunk újra helyrebillenteni a mérleget? — Nos, először is nagyon röviden, de mégiscsak a gazdasági kérdéskör elemzésével kell kezdenem a választ. A Dunának három nehéz szakasza volt. Mondhatom, hogy Volt, mert az alsó szakaszon már elkészült a kitorkollás rendezése a deltánál, a Vaskapunál is lassan tíz éve, hogy üzemel az első erőmű, a másodikat pedig az idén adják át, úgy, hogy egyetlen komoly gondokat okozó szakasz maradt: itt, Rajka és Gönyű között, kotrással és más hagyományos módszerekkel márnem tudjuk karbantartani ezt a víziutat. Megoldást kellett találni. Ez egész egyszerűen presztízskérdés és nemzetközi kötelezettségeinkkel is összefügg a megoldás sürgetése. Nézzük az energiahasznosítást. Való igaz, az a négyszázaléknyi többletenergia, amivel az ország energiamérlegéhez hozzájárul majd ez az erőmű, imm túl jelentős menynyiség. Csakhogy az egész magyar energiarendszer ilyen kis tételekből áll össze. És a vízierőműnek van egy nagy előnye. Tetszés szerint és igen rugalmasan befolyásolható, változtatható a terhelése. Ideális csúcserőmű, amelyet akko lehet és kell bevetni, amikor legnagyobb az igény. És ebben a csúcsidőszakban ma a pluszteljesítmény harminc negyven százaléka lesz bős—nagymarosi rendszerne köszönhető. Ami egyáltalá nem elhanyagolható tétel. A árvízről szólva, az üzemvíz csatorna kettéosztja az áradatot, és ez jelentősen fokozza védelmi biztonságot. S valóban épülnek új védművek duzzasztott szakaszon, ezekkel együtt a teljes rendsze végeredményben a víz levonulásának tudatos szabályozását teszi lehetővé, ami a védelemnek kétségtelenül egy, , mainál korszerűbb és hatásosabb megoldása. Mint testet az erek — Ezek tehát azok a bizonyos ,,gazdasági kérdések”.. — Lássuk ezek után az ökológiai problémákat. Mert valóban problémák forrása lehet egy ilyen nagyságrendű beavatkozás. Az első kérdés: a víz szintje — a duzzasztós miatt — változik. Ezzel nincs gond. Sőt valami kis előnnyé is jár. Elsősorban az árvizei levonulását teszi elviselhetőbbé. Oly módon, ahogy erről már szó volt. A vízszint növekedése megváltoztatja a talajvíz szintjét is. Elsősorban a Szigetközben Ez komolyabb ügy. A már említett szakértői vizsgálatok a modellezési procedúrák, s kutatói elemzések döntő többsége is valami módon ezze a kérdéssel függ össze. Csak az eredményt mondom, mer tudjuk, mit kell tennünk. Él ■ezt- is fogjuk--:tensis -A Szigetközben olyan szivárogtató rendszer épül — a vizsgálatot alapján —, amely elvezeti vizét onnan, ahol sok lenne oda, ahol kevés van belőle Az, hogy a talajvíz szintje kormányozhatóvá válik, olyan lehetőségeket teremt, amelyeket ma még fel sem tudunk mérni. De egyet biztosan tudunk: az igényekhez igazodni, mindig előnyös lehetőség És ez kínálkozik mostantól itt a Szigetközben, pontosabban attól a pillanattól, hogy a rendszer kiépül. Ennek időpontját egyébként előrehozzuk. Éppen a hatásvizsgálati tanulmányok intencióit követve. A szabályozás azt is lehetővé teszi, hogy a holtágak rendszere folyamatosan kapjon vízutánpótlást. Ezek a vízfoltok korábban az év nagy részében semmi módon nem kapcsolódtak az élő, a lélegző Dunához, s ezt megsínylette a víz minősége is. — Vízminőség. Amivel kapcsolatban sokan fogalmazták meg aggályaikat. Elsősorban abból kiindulva, hogy lassul a vízfolyás, csökken lebontóképessége ... — Ha lassítunk is az áramlás sebességén, a vízfelület — és ezzel annak aktivitása — jelentősen megnő. A számítások szerint összességében javul a Duna oxigénháztartása. A rendszeres és módszeres vizsgálatoknak köszönhetően sikerült hatékonyabbá tenni kapcsolatainkat szerződő partnereinkkel is, ez pedig nyereség újra csak a vízminőség védelme szempontjából. Sikerült elérni, hogy ebben a térségben a határ mindkét oldalán egy egész sor nagy kapacitású és korszerű szennyvíztiszta épüljön. Ezek legtöbbje már működik. Biztonság — hatszázmillióért — Ha önt hallgatja az ember, az az érzése támad, hogy tulajdonképpeni angodalmaink zöme puszta aggályoskodás ... — A tudományos vizsgálatokra, a sokoldalú elemzésekre szükség volt. Hogy egy ilyen, méreteinél fogva is hatalmas létesítmény megépítése dolgában a társadalom minden rétege érintve érzi magát, azt egészséges jelenségnek tartom. Úgy érzem, ez is kellett ahhoz, hogy a hivatkozott kutatási munkát eredményesen elvégezze az a több mint egy tucat intézmény, hatóság, amelyek bekapcsolódtak ebbe a munkába. Természetesen a beruházást előkészítő szakemberek, a tervezéssel megbízott szervek is igyekeztek minél sokoldalúbban megvizsgálni a felmerülő kérdéseket. De egy ilyesfajta szélesebb körű kontroll csak javára vált az ügynek. Megnyugtatóan megválaszoltunk minden kérdést. Ez nekünk is megnyugvás. És az is, hogy a rendkívül bonyolult és hatékony mérőrendszerek zöme máris dolgozik. Ilyen körben, ilyen összetettségben talán nem épült volna ki a monitoring-rendszer, a megfigyelő állomások hálózata, ha a kutatások eredményeit összegző szintézis nem irányítja a figyelmet ilyen határozottan ezekre a kérdésekre. Sok tucat adatot rögzítenek a berendezések, a vízminőség változásától a levegő páratartalmáig, a talaj hőfokának alakulásától a hordalék összetételéig. Minden fontos paraméter változását — és megváltoztatását — kézben fogjuk tudni tartani. — Meg lehet azt becsülni, mennyibe kerül ez a biztonság? — Kereken hatszázmillió forint azoknak a kiadásoknak a summája, amelyek a kutatások során felmerült problémák megoldását szolgálják. (búza) Mindenes az orvoslásban 150 éve született Balogh Kálmán A kiegyezés körüli évtizedek hazai orvostudományának üstökösként feltűnt tehetsége és sokoldalú egyénisége volt Balogh Kálmán, aki rövid pályafutása alatt több orvosi szaktudomány oktatásának és művelésének lett a magyar úttörője. Tevékenységét legjobban talán Hőgyes Endre jellemezte emlékbeszédében. .. élete valóban egy kiragadott tükörkép a magyar természettudományi kulturális törekvések történetéből. A magyar orvosi irodalom és közélet egyik legkiválóbb bajnoka volt.” Kortársai, ha teljes" egészben elismerték tehetségét és tudását, gyakran felemlítették autodidakta tanulási módszereit, elsősorban akkor, amikor hazai előzmények nélküli tudományszakok művelésében mélyedt el. Hallatlan akaraterővel és kitartással dolgozott, teremtett az orvostudományon belül hazai alapvetéseket. Különben ez jellemezte egész életét, hiszen az 1835. szeptember 28-án született Balogh Kálmán ötéves korára — apja szolnoki állami sóhivatali irodájában az ügyfelektől kérdezve a feliratok és hirdetmények betűit — tökéletesen megtanult írni és olvasni. Tehetsége hamar kibontakozott, bár szülei anyagi helyzete nehézségeket támasztott egyetemi tanulmányainak megkezdésében. Először jogot tanult, de szobatársának anatómiai atlasza annyira felkeltette az érdeklődését, hogy hamarabb tanulta meg a benne foglaltakat, mint kollégája. Egy év múlva átiratkozott az orvosi karra és mindvégig a legkiválóbbak közé tartozott. Közben — mivel nyelvórára pénze nem volt — egyéni módszerrel tökéletesen megtanult franciául és németül, hogy eredetiben olvashassa az őt érdeklő orvosi szakirodalmat. Elsősorban az élettan kötötte le figyelmét, így végzése után Czermak János — e tudomány modern meghonosítójának — pesti tanszékére pályázott, aki viszont dadogása miatt alkalmatlannak találta őt oktatói állásra. A visszautasítás nem kedvetlenítette el, fél év alatt egyéni módszerrel megszüntette fogyatékosságát, de Czermak is felismerte tehetségét és maga szorgalmazta kinevezését. A következő években sorra jelennek meg tanulmányai az élettan tárgyköréből. 1862-ben a szövettan magántanára lett és tevékenységével megalapozta a hazai kórszövettani kutatást. Elmélyült kutatásai ellenére is gyakorló orvos kívánt lenni, de tehetségének felismerése után 1863-ban a kolozsvári orvossebészeti intézet tanárának ajánlották és nevezték ki. Bár némi vonakodás után fogadta ezt el, mégis a Kolozsvárott töltött öt esztendő jó iskola volt számára: az orvostudomány majdnem minden szakát adta elő a sebészhallgatóknak. 1867-től a pesti egyetem orvosi karán előbb az általános kórtan, 1871-től a gyógyszertan professzora. Közben a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai sorába választottal. Szirtié felsorolni is nehéz eredményes kutatásainak ágait: tudományosan megalapozta a kísérletes gyógyszertant, kutatásokat végzett a rákkal és a daganatokkal kapcsolatban, a különféle alkaloidák hatásait vizsgálta, elsők között végzett hazánkban bakteriológiai kutatásokat, Pasteur tanításainak első magyar hirdetője, miközben segédszerkesztője az Orvosi Hetilapnak, tagja volt az egyetemi reformot előkészítő bizottságnak, az orvosi szaknyelv tökéletesítését szolgáló orvosi műszótárat is megalkotta. Fiatalon, 53 évesen halt meg 1888. július 15-én. A hazai orvostudományok egyik legnagyobb egyénisége távozott vele, aki mindig az eredetiség híve és „az egyszerű idegen tudomány utánzás” ellensége volt. (Kapronczay) MAGYAR NEMZET OLVASOSZOLGALATÁNAK Jogi, építészeti és orvosi tanácsadásának helye és időpontja: Almassy téri szabadidőközpont, Budapest Vtl„ Almás«? tér 5„ IV. emelet 104. Időpontok: **. Jogi tanácsadás: minden hétfőn és szerdán, 15 órától 17 óráig. Építészeti tanácsadás: a hónap második és harmadik keddjén, 16 órától 17 30 óráig. Orvosi tanácsadás: a hónap első csütörtökjén, 14 órától 17 óráig. Egy könyv margójáért „Rettegett”Iván utóélete NAPJAINKBAN világszerte negyven-ötven olyan tudós van, aki arra adta a fejét, hogy megfejtsen egy XVI. századi rejtélyt: történelmi távlatból nézve valóban félelmetes volt-e IV. Iván, az egyszerre országgyarapító és (majdnem) országvesztő orosz uralkodó, az első orosz cár? Vagy csak az általa kivégzettek rokonainak és barátainak igen-igen népes tábora keltette „rosszhírét”? E nagyon is élő vitán belül újabban egy egészen konkrét mozzanat vált kérdésessé a cár gyakran aktualizált tevékenységében. Nevezetesen az, hogy csakugyan ő vetette volna papírra (vagy a kor azóta felelevenedett szokása szerint diktálta volna) híres és dörgedelmes episztoláris ciklusát, amelynek címzettje ifjúkori jóbarátja, Andrej Kurbszkij herceg. Ez az a pont, ahol vitám van Szvák Gyula most megjelent Iván, a félelmetes című, nemzetközi viszonylatban is új eredményeket felmutató, kitűnő könyvével. Kurbszkij, aki oroszlánrészt vállalt Kazány bevételéből (később e hadászatilag-politikailag fontos sikerét a körülményekhez alkalmazkodó történetíró-krónikások már egyedül a cárnak tulajdonították), sokat munkálkodott a rendkívül kezdetleges államapparátus átszervezésén, sikerrel harcolt a litván csapatok ellen, majd egy fokozatos és logikus elszakadási folyamat betetőzéseként, biztos letartóztatása és kivégzése elől az országáva hadban álló lengyel király udvarába menekült. Onnan, a biztonságot jelentő távolságból despotizmussal, őrült vérengzéssel vádolta a cárt , írására nem sokáig késlekedett rá válasz Moszkvából. IV. Iván az „államérdek mindenek felett” tétellel és uralma isteni eredetének bizánci gondolatával igazolta a tatár kánok kegyetlenkedéseire emlékeztető, szörnyű tetteit. NINCS HITELES NYOMA azonban annak — mint Szvák Gyula maga is bizonyítja —, hogy a cár egyáltalán írni tudott volna — nemhogy választékosan, nagy olvasottságról tanúskodóan fogalmazni. A Kurbszkijhoz írt levelek másolatai, melyek csupán a XVII. században bukkantak fel, viszont komoly írói vénára vallanak. Így egyes „iranológusok” felvetették, hogy esetleg apokrif levelekről van szó. Magam is azon a véleményen vagyok, hogy egy autentikus XVI. századi kézirat előkerüléséig nem tarthatjuk bizonyosan a kultúrával egyébként is édeskeveset törődő IV. Ivánt kora egyik legjobb világi írójának. Ez nem jelenti a cár képességeinek lebecsülését. De ha kevésbé elterjedten is, hasonló legendák éltek sok éven át állítólagos zeneszerzői kvalitásairól is.Az orosz udvarhoz közel álló szerzetesek lejegyezték a cárnak tulajdonított dallamokat. A XIX. század közepén végre sikerült megfejtenie a régi kottát, s a nagy várakozás nagy csalódásba fordult. Polovcev cári államtitkár, aki pedig egész szívéből monarchista volt, döbbenten örökítette meg mólójában az élményt. ..mindannyian csak az önkény otrombaságait, elvadult, értelmetlen bőgőst hallottunk zene helyett.” Meglehet, a cár bizonyítottan saját irodalmi művei is ilyen élményt tartogattak számunkra — ha egyszer előkerülnek.) IV. Ivánnal kapcsolatban sajnos gyakran a tudományos gényű művek is főleg csak az orosz vagy lengyel, vagy német kortársak elfogult és ellentmondásos értesüléseire ámaszkodnak. Szerencsébe Izvák Gyula, a budapesti és pécsi egyetem Kelet-Európaszakértője az összes fontosabb egykorú forrás feldolgozásának fárasztó útját választotta, s meggyőzi olvasóját, hogy a „groznij” cár nem rettenetes és nem is rettegett, hanem — a szerző szóhasználatával élve — éppenséggel félelmetes. Anamnézisében félreismerhetetlenek a szadizmus és a mazochizmus (lásd önkorbácsoló gyónásainak szinte szemérmetlen önmardosását) és az idő előrehaladtával mindinkább a paranoia jelei. Már gyermekkorában örömét leli állatok ,,sajátkezű” legyilkolásában. Később, mint a kontinens legkiterjedtebb országának szinte korlátlan hatalmú ura, valós és vélt sérelmei miatt sorra kipusztítja maga , körül kora legtehetségesebb orosz államférfiait. Azután karóba húzatja, szurokba főzi vagy — ha kegyelmes hangulatában találják — felnégyelteti az orosz főnemesség „második vonalának” nagy részét,, biztonságára éjjel-nappal vigyázó testőreit és győztes hadvezéreit. Nem csoda, hogy uralkodása alatt még a főváros is a tatárok prédája lesz. A cárnak azonban nincs ideje ezzel törődni: már saját népes rokonságát tizedeli meg, s az áldozatok között jó képességű elsőszülött fia is ott van. A TÖRTÉNETÍRÁS annyi Ivan Groznijt ismer, ahány nációt és korszakot foglalkoztatott a személye. A múlt század végére már egyértelműbbé vált IV. Iván megítélése hazája gondolkodóinak sorában. A cárhű tankönyvek szerzői, így a hírhedt Ilovajszkij, igyekeztek ugyan tisztára mosni, de a liberális Kljucsevszkij, a narodnyik Mihajlovszkij, valamint a marxista Plehanov, Pokrovszkij és Rozskovs ki-ki a maga konterisztusában, egyenes vonalat húzott IV. Iván és a „Véres” II. Miklós despotizmusa között. Napjaink szovjet történetírása, így a világhírű leningrádi tudós,, Rusztan Szkrinnyikov, lényegében a XX. kongresszus szellemében, amelyen több utalás is elhangzott IV. Iván apologetikus megítélése ellen, szakított a félelmetes cár mitizálásával. Ezáltal — nagyobb forrásbázisra támaszkodva — a húszas évek marxista koncepcióihoz kanyarodott vissza. Feledésbe merült tehát, hogy századunk negyvenes-ötvenes éveiben az egykori monarchista konzervatív történetíró Vipper nálunk is lefordított könyvében milyen sok érvet vonultatott fel a „rettegett” cár mellett. Nem volt nehéz dolga, mert a keménykezű uralkodót dicsőítette, és a „renitensek” leigázását helyeselte, erős aktuálpolitikai éllel. Ebbe a trendbe akkor Eizensteinnel az élen számos író, rendező, festő is bekapcsolódott. E hangulatról számolt be Borisz Paszternak az unokahúgának írt cizellált levelei egyikében: „...nálunk megint megsűrűsödötta hangulat, hiszen jótevőnknek úgy tűnt, eddig túlontúl szentmentálisak voltunk, és itt az idő, hogy észhez térjünk. Első Péter már nem kielégítő párhuzam. Új hit tárult elénk: Groznij, s vele a kegyetlenség. Új operákat, drámákat és forgatókönyvet írnak ebből a témából. És mindez nem tréfa.” Miközben ezeket a sorokat kerestem könyvespolcomon, egy kitűnő szovjet költő. Öle? Csuhoncev szép verse akadt kezembe. Ebben Kurbszkij herceg humánusabb érvei mellett száll síkra a véres Ivánnal szemben. A vita tehát folytatódik. Kun Miklós 9 PESTVIDÉKI GÉPGYÁR jó kereseti lehetőséggel felvételre keres: két-három fő ELEKTROMOSÍVHEGESZTŐ szakmunkást. Jelentkezés: PESTVIDÉKI GÉPGYÁR, Szigethalom, munkaügyi osztály.