Magyar Nemzet, 1986. július (49. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-03 / 155. szám

Csütörtök, 1986. július 3. Magyar Nemzet Pesti legendák Recept a hídmestertől Az elmúlt hét végén ismét megindult a teljes forgalom a Szabadság hídon, amit va­lamikor Ferenc Józsefről nevez­tek el, mint a nemzet hódolatá­nak jelét az agg uralkodó­ iránt. A bécsi Hofburgban különös tisz­­telet övezte a híd kicsinyített má­sát, amit a hídépítő munkások nevében a pesti ,„hazafias hölgy­koszorú” ajándékozott a császár­nak, de egy korabeli mérges hír-­s lapíró — természetesen névtele­­­­nül — apró glosszát, ma úgy mondanánk: hírfejet kanyarított az esetből, amiben elfecsegte, hogy az ajándékozásról az „aján­dékozók” mit sem tudtak. Pesti legenda... Beázott a gyújtózsinór A legendák városában mindig történt valami, amit a hivatásos történetírók nem jegyeztek fel, ám a megtörtént história lassan átment a pesti legendárium hi­ntós mezeire, színesítette és gaz­dagította a város történetét, hol enyhítette, hol komorabbra fes­tette a hivatalos történelmet. „Nincs még egy főváros Euró­pában, amelynek múltjában oly megejtő módon keveredne való­ság és költészet, mint Budapest histórikur­ában” — írta volt K. Gy. úr az író, aki mindent tu­dott és mindent megírt regény­könyveiben, amit a magyar fő­városról tudni és feljegyezni ér­demes volt. Az újjászületett Sza­badság hídról is őrizünk ilyen legendás történeteket. Az ezüstpénz — mások szerint arany húszkoronás —,„ amit az avatás szertartását végző koronás tő saját kezűleg kalapált bele a híd testébe, eltűnt az idők folyamán. Ne csodálkozzunk ezen, hiszen a hidat az elmúlt negy­ven év alatt háromszor kellett felújítani, egyszer pedig szükség­állapotba helyezve megnyitni Pestbuda közönsége előtt, mert akkoriban — közvetlenül az ost­rom után — a déli városrésznek ez volt az egyetlen használható átkelőhelye. Az idősebb nemze­dék még emlékszik azokra a kilo­méter hosszan kanyargó ember­sorokra, amelyek lassan csoszog­va haladtak át Pestről Budára és vissza, napról napra, hogy halaszthatatlan ügyeiket elintéz­zék — odaát. Legendás hírnév övezte és őrizte meg a hírét an­nak az idős anyakönyvvezetős­ek, aki a Váci utcai elöljáróságon teljesített szolgálatot, a Kelenföldi pályaudvar tájékán lakott és min­­dennap átgyalogolt a hivatalába és vissza. E kirándulásnak is be­illő gyaloglások alkalmával zsa­kett kabátot viselt és katona­bakancsot. Egy „színeseket” gyűj­tögető hírlapíró megkérdezte, miért vállalja naponta ezt a fá­rasztó utat és miért abban az öltözetben, mire az öreg köz­­tisztviselő méltóságteljesen így válaszolt: — Kérem, ha valaki esküdni óhajt, meg kell adni a módját.... Sokan törték már a fejüket azon, hogy az akkor még Ferenc Józsefről elnevezett híd miért maradt aránylag épen, miért nem végeztek olyan „tökéletes mun­kát" a német robbantómesterek, mint a többi hídon. A felszaba­dulás után, amikor a szovjet tűz­szerészek gondosan átvizsgálták a híd maradványait, mielőtt hoz­zákezdtek volna az ideiglenes helyreállításhoz, megállapították, hogy néhány köteg gyújtózsinór beázott és nem robbant fel min­den töltet. P. L., az első demok­ratikus napilap szerkesztője me­sélte, hogy megjelent nála egy idős vízivárosi polgár s elmond­ta, hogy a híd teljes elpusztítását az ő fia akadályozta meg haza­fias felbuzdulásból. A katonafiú áztatta el a gyújtózsinórokat, de a német őrség elkapta és a hely­színen agyonlőtték. Néhány órás szenzáció kerekedett az ügyből, de a gyors nyomozás kiderítette, hogy a büszke vízivárosi hazafi­nak egyáltalán nem volt fia. Magasból a mélybe... A híd a hajdani Vámház kör­út és a Gellért tér között ívelt át a Dunán, a folyam egyik keske­nyebb szakaszán, ennek megfele­lően rövidebb volt valamivel a többi hídnál. A budai oldalon szinte belefutott a Gellért Szálló­ba, amit akkoriban a Gundel di­nasztia vezetett, élén Gundel Károllyal, a magyar vendéglátó­­ipar köztiszteletben álló doyenjé­vel. Gundel Károlynak az volt a szokása, hogy gyakran átgyalo­golt a hídon, s betért a nagycsar­nokba, szemlét tartott az áru fölött, amit a hajnali kofahajók és a szekérkaravánok hoztak, hogy megtöltsék Budapest gyom­rát. Ezek a reggeli séták voltak az ihlet órái, amikor Gundel Ká­roly lassan sétált át a hídon, mögötte egy konyhalegény, tisztes távolban, hogy ne zavarja a gaz­dát, aki szeretettel nézegette a várost, közben új fogásokon törte a fejét. Egy reggeli séta alkalmá­val megfigyelte, hogy a budai hídfőben az ügyeletes hídmester horgászik és éppen kifog egy ter­metes pontyot. Ismerték egymást, mindketten a hídfőben éltek, Gundel tehát megváltoztatta út­irányát, lement a rakpartra, megszemlélte a zsákmányt és megkérdezte, hogyan készítik el? A hídmester részletesen elmond­ta a receptet, Gundel megköszön­te és visszament a hídra. Később elmondta, hogy a hídmester re­ceptjét átdolgozta s egy akkor esedékes jubileumi banketten mutatta be „Pozsár jubileumi módra” elnevezéssel, mert a pon­tyot ősi magyar néven pozsárnak hívták. Gundel Károly ezt is tudta. A harmincas évek derekán már úgy tetszett, hogy a gazda­sági válság állandósult, rátelepe­dett Európára és megnyomorí­totta az életet. Budapest, ez a fanyar és cinikus kedvű város is fuldoklott az adósságokban, a kereskedelmi élet pangott, meg­élhetési okokból sokan lettek ön­gyilkosok s az öngyilkosság egyik hatásos és látványos módja volt a Duna. A hidaknál motoros rend­­őrök vigyáztak azokra a szeren­csétlenekre, akik átdobták magu­kat valamelyik híd korlátán s iparkodtak kimenteni őket. Sok dolguk volt s a dolguk megsza­porodott, amikor egy állástalan fényképészsegéd felmászott a Fe­renc József-híd pilonját díszítő Turul madárig s onnét fejeseit a „Közakarattal az úgynevezett Csinosságra Ügyelő Biztosságnak felállítását rendelte el, mely vá­rosunk ,külső alakjára nézve a bátorságost, szükségest, hasznost, kényelmest és díszest célul véve, mindenre, amit e korban célsze­rűen eszközlendőnek vél, gond­ját és figyelmét kiterjeszteni és arról terv szerint készítendő ja­vaslatát a nemes tanács helyben hagyása alá­ bocsátani, az általa eszközlettekről pedig idő­szaka­szonként közgyűlésekben az ér­demes közönséget tudósítani fog­ja ...” Vasutat és villanyt kaptak Megsárgult lap Szombathely Város jegyzőkönyvében, alulra biggyesztve a dátum: 1837. június 24. A jelentéktelenségből éppen csak kibukkanó város polgárai­nak régi óhaja testesült meg e napon, a Csinosságra Ügyelő Biz­tosságban. Mert nem volt előz­mények nélkül való ez a város­szépítő buzgalom. A lassan ipa­rosodó mezővárosban eleinte öt­letszerűen fákat ültettek, parkok kialakítására törekedtek. A for­dulatot, a tudatos várostervezést és szépítést 1885-től számíthat­juk, amikor is megalakult a Szé­pítő Egyesület. Működését az ut­cákban fasorok ültetésével kezd­te, vadgesztenye és platánfák telepítésével. A századfordulón a nagy városszabályozások kö­vetkeztében ugyan ki kellett vág­ni a terebélyes platánokat, de he­lyükre gömbakácokat ültettek. A szépítő egyesület meglepően erős anyagi alapokkal rendelkezett. Évente két és fél koronát fizettek be a tagok, az idő múlásával­­a pénz megsokszorozódott, több ezer koronát tett ki. Díszkerteket, sétahelyeket és ültetvényeket lé­tesítettek a pénzből. Az egyesü­let legnagyobb tette talán a Szent István (mai Jókai) park kialakítása volt. A szükséges földdarab kisajátítása Éhen Gyu­la akkori polgármester nevéhez fűződik. 1898-tól indult a nagy munka, s rövidesen át is adhat­ták a közkertet. Korabeli­­ leírá­sok szerint a pazar park pázsitját fenyőligetek, tarka bokrok és ár­nyas fák csoportjai szakították meg. A közepén emelkedő kioszk­hoz gondozott utak vezettek. A dombról láthatóvá vált a „kis magyar alföld”: a 37 kilométerre lévő Sághegy és a Kis Somlyó, a két jellegzetes, lapos tetejű ba­zalthegy. Aztán az Írott kő, az oladi dombok, az óvári hegyek és délen a jaki templom tornyai. Persze, volt mire építkeznie az egyesületnek. 1911 januárjá­ban 31 ezer­­ embert számlált a város, amely nagy lendülettel fej­lődött tovább. 18 nagyobb gyár és 15 ipartelep, azután 35 „motorral és munkagépekkel” dolgozó kis­iparos, valamint 678 önálló ipa­ros gyarapította alkalmanként a közös kasszát. A város korán vas­utat kapott és az országban má­sodikként a villanyt. Érthető te­hát, hogy a gyors fejlődést szép­pé akarták tenni. Múlhatatlan érdemei vannak ebben Kárpáti Kelemennek, aki a századfordu­lón az egyesület elnöke volt. 1887-től 1904-ig összesen 26 ezer koronát költöttek , közcélokra, értve ezalatt a város arculatát máig meghatározó parkok és sé­­tautak létesítését. Ebben az idő­szakban készült el a Millenniumi park, a Deák Ferenc liget (ma Múzeumpark), a Paragvári séta­Dunába. Hiába futott ki a rendőr­­motoros, a halálra szánt ugrót nem találták meg. Divatba jött a Ferenc Józsefről elnevezett híd, a suszterinasok is azt a keser­nyés nótát fütyülték, hogy ,ahol az ember felmászik a fára, a Tu­rul madárra, ott van "Buda­pest ..." Riport egy Turul-lovassal De nem ugrott minden jelölt a Dunába, sokan csak tüntetés­nek­­használták fel a veszedelmes vállalkozást, fel akarták hívni önmagukra, nyomorukra, siker­telen életükre a közfigyelmet a vas Turul meglovagolásával. Közvetlenül a második világhá­ború előtt akadt egy Turul-lovas, akivel már nem tudtak olyan könnyen elbánni, mert a „régi” Turulmászók néha megijedtek a magasságtól s engedelmesen tűr­ték, hogy a tűzoltók leszállítsák a híd legmagasabb pontjáról. Az az „utolsó békebeli öngyilkos", mint Molnár Ferenc nevezte a New York törzsasztalánál, fegy­vert vitt magával és azzal fenye­getőzött, hogy lelövi azt a tűz­oltót, aki a közelébe merészkedik. Kínos alkudozás kezdődött, az öngyilkosjelölt nem engedett, a tűzoltók nem mertek nekivágni a nyaktörő útnak. Órák teltek el, út, a perintparti sétány, a Vá­rosliget és a Népliget. A köz­adakozás mértékére jellemző, hogy néhány évtized alatt 50 ezer koronát költhettek az új lé­tesítményekre és azok gondozá­sára. Tény, hogy a város ma meglé­vő zöldterületeinek túlnyomó többségét a századfordulón ala­kították ki. Az egyesület 50. év­fordulójára készült el a híres oladi kilátó, úgyszintén közada­kozásiból. Kereskedők, főorvosok, bankárok, tanárok, gyógyszeré­szek és tisztviselők nyúltak zse­bükbe, amikor erre szüksége volt „Nyugat Királynőjének”. Mert így nevezték a két világhá­ború között a várost. Nem min­den ok nélkül, hiszen fontos ke­reskedelmi „ útvonalak metszés­pontjába került Trianon után, s próbált lépést tartani a lendüle­tesen fejlődő osztrák, illetve né­met iparosodással. Hétszázan az egyesületben A második világháború egy időre értelmetlenné tette a vá­rosszépítést. 1944-ben Szombat­hely nagy részét porig bombáz­ták az angolszászok, az iszonyú csapást csak nehezen sikerült ki­heverni. A közintézmények, mű­emlékek, parkok és terek többsé­ge megsemmisült. Ami maradt, az is pusztulásnak indult, hiszen másra kellett az erő. Mondhatni, a túlélésre. Nem kedvezett a vá­rosszépítő mozgalomnak az ötve­nes évek „nyugati fejlesztési kon­cepciója" sem. Ennek értelmé­­ben­ hosszú évekig jószerivel nem épült új intézmény, nem áram­lott tőke a városba. Az ipar vegetált, illetve teljesen leépült. Akadozott az ellátás. Ám a hat­vanas évek elején óriási ütemben amikor a híd lovagja utolsó fel­tételét közölte: ha egy újságíró felmegy hozzá s annak elmond­hatja élete drámáját, akkor haj­landó lejönni. A szerkesztőségekben ke­vés vállalkozó akadt, de végül a késő délutáni Magyarország riportere magas jutalom ellené­ben felvállalta a nagy riportot A híd megmászása könnyen ment, odafenn riporter és riportalany barátságosan kezet fogott, azután leültek egymással szentben és az elkeseredett ember mesélni kez­dett. Két és fél óráig beszélt, az­után kézen fogva, egymást segít­ve, szépen leereszkedtek a hídra. B. F. megírta élete legnagyobb riportját, ami, sajnos, sohasem jelent meg. A rendőr főkapitány letiltotta azzal, hogy „ne adjunk tippeket a zsarolóknak”. Az ostrom után ideiglene­­nesen használhatóvá tették az immár Szabadság hídnak neve­zett szép alkotást, azután újjáépí­tették, majd néhány éve a buda­pesti hídprogram keretében fel­újították, most pedig ismét hó­napokra megszállták a munká­sok. Ezekben a napokban a nótá­ban megénekelt sárga villamosok mellett megjelentek a hídtesten az autók és a gyalogosok, a Nagy­­csarnok és a Gellért Szálló között helyreállt a „békebeli" közleke­dési rend hosszú évtizedekre. A Szabadság hídra fokozott közle­kedési nyomás nehezedik, már most és még inkább attól a közeli naptól kezdve, amikor következik büszkeségünk, a Széchenyi Lánc­híd. Baróti Géza kezdett el ismét fejlődni a vasi fő­város. Ennek egyenes következ­ményeként 1968-ban szervező­dött újjá a városszépítő egyesü­let. A helyi elképzelésekkel össz­hangban kezdték el gyarapítani ismét a várost. Emléktáblákat ké­szítettek, véleményezték a vá­rospolitikai elképzeléseket, hoz­záláttak a parkok és terek rend­betételéhez. Mára majdnem hét­száz tagot számlál az egyesület, nagyon sok üzemi kollektíva is se­gíti munkájukat. Legjelentősebb akciójuknak a szabadidő központ építését, az itt szervezett társa­dalmi munkát nevezhetjük. S e nemes buzgalom koronájaként nemrég újjáépítették az oladi ki­látót is, amely most ismét fogad­hatja a vendégeket. A folytonosság jelképe Bár nem sok az évi 50 forintos tagdíj (sőt, nagyon is kevés), az ebből képződő 100 ezer forint, azért az összefogás nem marad el. Az egyesület aktivistái nem­rég választmányi gyűlésen szá­moltak be tapasztalataikról. Az eredmények mellett arról sem árt megemlékezni,­­ hogy anyagilag közel sem olyan jó a helyzetük, mint ötven évvel ezelőtt volt. A 85 ezer lakosú vára egyre na­gyobb törődést kíván, ám a nö­vekedéssel nem nőtt arányosan a „csinosítás!” szándék. Néha szin­te koldulni kell egy-egy akcióra a pénzt. Súlyos gondokat okoz a vanda­lizmus, a várost gyarapító beru­házásokon érződik egyfajta be­­fejezetlenség. Ám az­­elődöknek voltak nehéz korszakaik. Miért lenne ez most másképp? Az ered­ményeket és a kudarcokat mér­legelve az újjáépült kilátó akár a folytonosság jelképe is lehetne. Kozma Gábor Szombathelyi városszépítők Zsebükbe nyúltak, ha szükség volt rá A Magyar Nemzet megkérdezte: Miért olvashatatlanok az új rendszámok? Jó néhány „idültnek” számító motorizációs gondunk ráadása­ként, járműtulajdonosainkat bosszantó apróságok is terhelik. Mindig akad ilyesmi. Mostaná­ban például közlekedőnek és endőrnek egyaránt fejtörést okoz­nak a legújabb betűjelű rend­számtáblák. Ezek ugyanis az ese­tek nagyobbik részében olvasha­tatlanok. Alig egy-két hetes ko­csikon tömegével látni „fémtisz­tára” lekopott rendszámtáblákat, mi több már a Merkur-telepekre is Homló, festékhiányos azonosí­tó táblák érkeznek. Miért olvas­hatatlanok az új rendszámtáblák? — kérdeztük az Országos Rend­őr-főkapitányság illetékes cso­portfőnök helyettesétől, dr. Ba­­racsi Antal rendőralezredestől, akitől egyben a rendszámtábla­­ügy végleges megoldása felől is érdeklődtünk. — Teljes egészében jogos a járműtulajdonosok felháborodá­sa, hiszen elfogadhatatlan, hogy egy új autón már az üzembehe­lyezést követő napokban festék­hiányos és olvashatatlan legyen a rendszámtábla. A legtöbb panasz egyébként a mostanában kiadott GR és GS-betűjelzésű sorozatok­kal kapcsolatban jelentkezik, bár már korábban is találkoztunk hi­bás rendszámtáblákkal. Azoknál a betűk és a számjegyek elhal­ványulása okozott gondokat, míg mostaniaknál a fehér alap­festék rossz tapadása. Becsléseink sze­rint a legutóbbi betűsorozatokban több ezerre tehető a nem meg­felelő minőségű táblák száma. — Önök nyilván kiderítették a hiba okát, hiszen régen jók voltak a magyar rendszámtáblák, még ma is jó néhány kifogástalan C- és 1-jelzésűt látni? — Valóban, úgy tűnik régen tudtunk jó rendszámtáblákat gyártani. Egyébként a járművek rendszámtábláit, a BM megbízá­sából a Mezőberényi Vas- és Fémipari Szövetkezet gyártja, pontosan kidolgozott és ellenőr­zött technológia alapján. A hiba nem is a tábla anyagában, a pré­selésben, vagy a felület előkészí­tésében keresendő. Sajnos az ál­talános import-korlátozások kap­csán a korábbi speciális festék­anyagról le kellett mondani és hazai helyettesítőre áttérni. En­nek a TVK által gyártott festék­nek a minősége nem állandó; vannak sorozatok amelyek töké­letesek, míg másoknál, mint pél­dául a legutóbb gyártottaknál is tömeges hibák fordulnak elő. A jelen körülmények között meg­szigorítottuk az ellenőrzést, he­tente többször is vizsgáljuk a gyártást, ami a festésre is kiter­jed, de ezzel egyidőben keressük a végleges megoldás mikéntjét is. Szeretnénk általában is kor­szerűsíteni járműveink e fon­tos azonosító jelzését. A legköze­lebbi hetekben egy több alterna­­tívás javaslatot teszünk le az illetékesek asztalára magyar rend­számtábla-ügyben. — És mi történik a már futó, olvashatatlan rendszámtáblákkal, egyáltalán mi az autós teendője ebben a kényszerhelyzetben? — A kósza híreket eloszlatan­dó kijelenthetem, hogy nincs szó úgynevezett átrendszámozásról, hiszen a szóban forgó sorozatokon belül ténylegesen csak a rendszá­mok egy részéről kopott le a fes­tés. Tudjuk, hogy nem kevés ilyen tábla fut, adminisztrációs és anyagi okokból mégsem old­ható meg ezek lecserélése. Az a tanácsunk, hogy a járműtulajdo­nosok maguk tegyék ezeket ol­vashatóvá. Egyébként a KRESZ idevágó szabályozása is úgy ren­delkezik, hogy a rendszámtábla folyamatosan jó állapotáról a jár­műtulajdonos köteles gondoskod­ni. Természetesen a jelen helyzet­ben a rendőri szervek toleránsak és bizonyos türelmi időt adnak erre. Tudom, hogy sokaknak gon­dot okoz ez a házilagos rendszám­­tábla javítás, de talán a Magyar Autóklub felfigyel a kialakult kényszerhelyzetre és valamiféle gyors szolgáltatással az autósok segítségére siet. Mi örömmel üd­vözölnénk ezt és szívesen támo­gatnánk. —tar— KITEKINTŐ Hírek a világgazdaságból A következő ötéves tervben az előzőnél jóval több beruházást valósítanak meg a szovjet gaz­daságban, s a beruházások több mint felét a lakossági szükség­letre közvetlenül termelő ágaza­tok kapják. Az előző ötéves terv­időszakban 125 milliárd rubellel nőtt a beruházások értéke, 1986 és 1990 között már 170 milliárd rubellel haladják meg a beruhá­zások az előző ötéves szintet, így összesen 994 milliárd rubeles lesz a befektetés. A több beru­házó­s­ megterem­ti az intenzív sza­kaszra való áttérés feltételeit A beruházások ágazati szerkezete is megváltozik. A korábbi évekhez képest nemcsak mennyiségben, hanem arányosan is több pénzt kapnak a lakossági szükséglete­ket kielégítő ágazatok. A mező­­gazdaság és az élelmiszeripar, a könnyűipar, a szolgáltatások, a lakásépítés, a szociális és kultu­rális létesítmények a beruházá­sok több mint felét körülbelül 500 milliárd rubelt kapnak majd. Az előző ötéves terv még a ne­hézipar ágazatait részesítette előnyben.­ A jugoszláv bankok július 1-től új kamatot fizetnek a vállalatok és magánszemélyek takarékbeté­teire, mégpedig kisebbet az eddi­ginél. A három hónapra lekötött betétekre az eddigi 73 helyett 42, a fél évre lekötöttekre 48 (eddig fél évre nem lehetett lekötni), az egy évre lekötöttekre az eddigi 76 helyett 56, a két évre lekötöt­tekre az eddigi 78 helyett 59, a három évre lekötöttekre (eddig ilyen sem volt) pedig 61 százalé­kos kamatot fizetnek. Az új ka­matpolitikát az indokolja, hogy a Branko Mikulics vezette szövetsé­gi kormány egyik fő célkitűzése a nyolcvan százalék körüli inflá­ció jelentős visszaszorítása. A Közös Piac textilkereskedel­met szabályozó kétoldalú megál­lapodásokat kötött az ASEAN, a Délkelet-ázsiai Országok Szövet­sége öt tagállamával: Indonéziá­val, Malaysiával, a Fülöp-szige­­tekkel, Thaifölddel és Szingapúr­ral — jelentették be a Közös Piac bizottságának brüsszeli szék­házában. A közösség Csehszlová­kiával, Kolumbiával, Lengyelor­szággal,­ Peruval és Sri Lankával már korábban aláírta a kétoldalú textilegyezményt. A héten Ma­kaóval és Jugoszláviával, a jövő héten pedig további öt külső ál­lammal, köztük Magyarországgal folytat tárgyalásokat Az NSZK-ban ma már egy­­millióan vezetnek környezetbarát autót — közölte Walter Wallmann nyugatnémet környezetvédelmi miniszter, felszólítva honfitársait, hogy a legközelebbi alkalommal már „tiszta” autót vásároljanak. A miniszter abból az alkalomból nyilatkozott, hogy az Európai Gazdasági Közösség egy évvel ez­előtt fogadott el programot az autók kipufogógázának fokozatos megtisztítására. E környezetvédel­mi mozgalomban az NSZK jár az élen: itt már hétezer benzin­kútnál lehet ólommentes üzem­anyagot tankolni. . . Elbocsátásokról tárgyal a szak­­szervezetekkel Ausztria acélipari óriásvállalata, a VOEST- ALPINE, 2400 főt, dolgozói lét­számának 15 százalékát szeretné elbocsátani, hogy csökkentse rá­fizetését, amely tavaly 755 millió dollárt ért el. A létszámleépítés évi 100 millió dolláros megtaka­rítást jelentene az állami kon­szernnek, amely egyre kevesebb megrendelést kap. Kínában 25 tagú szakértői tes­tületet neveztek ki az atomerőmű­vek biztonságának tanulmányozá­sára. Az állami tudományos és műszaki bizottság helyettes ve­zetője közölte: a bizottság tanács­adó testületként működik majd a kormány mellett, s az lesz a fel­adata, hogy segítséget nyújtson a nukleáris biztonsági Irányelvek és rendelkezések kidolgozásához, az atomerőművek működésének ellenőrzéséhez és a nukleáris biz­tonsággal kapcsolatos kutatások­hoz. Kínában jelenleg két atom­erőművet építenek, az egyiket Hongkong, a másikat Sanghaj mellett. Peking a múlt évben je­lezte, hogy esetleg lehetővé teszi atomerőműveinek nemzetközi el­lenőrzését.­ A nigériai kormányzat olyan gazdasági reformot fogadott el, amely csapást mérhet a korrup­cióra és a szervezetlenségre. Af­rika legnépesebb államának e két fő ellenségére. Az intézkedések a kivételezetteket érintik közvet­lenül. Fokozatosan leértékelné a nai­át, Nigéria valutáját. A kor­mány a tervek szerint augusz­tusban teljesen szabaddá teszi a valutaügyleteket, ez alól csak a hatalmas államadósság lesz ki­vétel. A valutapiac felszabadí­tása a nafra további leértékelő­dését okozza majd, viszont ala­posan megcsappantja a valuta­üzérek haszonrését. A fekete­piaci ügyletekből jónéhányan bu­sás hasznot húztak, s azt a kül­földi luxuscikkek forgalmazásá­val tovább gyarapították. Az ed­digi szabályok szerint csa­k kivé­telezett személyek juthattak kül­földi valutához a hivatalos át­váltási árfolyamon, vagyis egy nairáért 0,88 dollárhoz. A fekete­piacon ugyanakkor még 20 cen­tet sem ért a naira. Nigéria kül­földi adósságállománya jelenleg 20 milliárd dollár felett van, két­szerese egyévi teljes exportbe­vételének.* Irán új olajexport-kikötőt nyi­tott meg kedden Hormuzgan tar­tományban, az ország Perzsa (Arab)-öböl menti partvidékének déli részén. A teheráni rádió köz­leménye szerint a tartályhajók ott teljes biztonságban rakodhatnak. Az új olajkikötő Bandar Abbász­­tól délre a Hormuzi-szorosban lévő Sarak-szigetnél van. Diplo­máciai források szerint azonban az iráni olajexport ezzel nem lett biztonságosabb. Az iraki légierő június 18-án például az Irán dél­keleti részén lévő olajszivattyú­állomásokat támadta. Emiatt­­kés­tek a berakodások a Sirri szige­ten, s az egyébként napi 1,5 mil­lió hordós iráni olajexport át­menetileg egyötödére csökkent. Több mint húsz év óta először májusban volt deficites az ameri­kai mezőgazdasági kereskedelem mérlege. Az Egyesült Államok májusban 348 millió dollárral több élelmiszert és mezőgazdasági nyersanyagot importált, mint amennyit exportált. A májusi adatok nyilvánosságra hozatala megfigyelők szerint rossz irány­ba befolyásolja a most folyó ame­rikai­ közös piaci mezőgazdasági kereskedelmi tárgyalásokat. Az Egyesült Államok kárpótlást kö­vetel és behozatali tilalmakkal fenyegetődzik, am­iért Spanyolor­szág és Portugália közös piaci csatlakozása miatt csökkenni fog e két országba irányuló gabona­­kivitele. Szakértők szerint most tovább szigorodhat az amerikai tárgyalási álláspont. A kongresz­­szusban is fölerősödhet azok hang­ja, akik piacvédő intézkedéseket követelnek a kormánytól. Összesen 16,3 milliárd dollár hitelt hagyott jóvá az utóbbi ti­zenkét hónapban a fejlődő orszá­goknak a Világbank és fiókinté­­zete, az IDA. Az előző 12 hónapos időszakhoz képest ez 1,9 milliárd dollárral nagyobb összeg. A hi­telnyújtás a kedden kezdődött új­ pénzügyi évben várhatóan 10 szá­zalékkal tovább bővül. A 16,3 mil­liárd dollárból az IDA, amely alap­vetően kamatmentes kölcsönöket nyújt, 3,1 milliárd dollárt bocsá­tott a fejlődő országok rendelke­zésére, ugyanannyit, mint a meg­előző 12 hónapban. A Világbank jelentősen növelte a legnagyobb adós országoknak nyújtott hitele­ket. Az utóbbi négy évben 14 ilyen ország számára 40 százalék­kal emelte a kölcsönök összegét. A Világbank hiteleit mindenek­előtt infragrukturális beruházá­sokhoz és a nemzetgazdasági szer­kezetátalakításhoz adja.

Next