Magyar Nemzet, 1986. július (49. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-03 / 155. szám
Csütörtök, 1986. július 3. Magyar Nemzet Pesti legendák Recept a hídmestertől Az elmúlt hét végén ismét megindult a teljes forgalom a Szabadság hídon, amit valamikor Ferenc Józsefről neveztek el, mint a nemzet hódolatának jelét az agg uralkodó iránt. A bécsi Hofburgban különös tisztelet övezte a híd kicsinyített mását, amit a hídépítő munkások nevében a pesti ,„hazafias hölgykoszorú” ajándékozott a császárnak, de egy korabeli mérges hír-s lapíró — természetesen névtelenül — apró glosszát, ma úgy mondanánk: hírfejet kanyarított az esetből, amiben elfecsegte, hogy az ajándékozásról az „ajándékozók” mit sem tudtak. Pesti legenda... Beázott a gyújtózsinór A legendák városában mindig történt valami, amit a hivatásos történetírók nem jegyeztek fel, ám a megtörtént história lassan átment a pesti legendárium hintós mezeire, színesítette és gazdagította a város történetét, hol enyhítette, hol komorabbra festette a hivatalos történelmet. „Nincs még egy főváros Európában, amelynek múltjában oly megejtő módon keveredne valóság és költészet, mint Budapest histórikurában” — írta volt K. Gy. úr az író, aki mindent tudott és mindent megírt regénykönyveiben, amit a magyar fővárosról tudni és feljegyezni érdemes volt. Az újjászületett Szabadság hídról is őrizünk ilyen legendás történeteket. Az ezüstpénz — mások szerint arany húszkoronás —,„ amit az avatás szertartását végző koronás tő saját kezűleg kalapált bele a híd testébe, eltűnt az idők folyamán. Ne csodálkozzunk ezen, hiszen a hidat az elmúlt negyven év alatt háromszor kellett felújítani, egyszer pedig szükségállapotba helyezve megnyitni Pestbuda közönsége előtt, mert akkoriban — közvetlenül az ostrom után — a déli városrésznek ez volt az egyetlen használható átkelőhelye. Az idősebb nemzedék még emlékszik azokra a kilométer hosszan kanyargó embersorokra, amelyek lassan csoszogva haladtak át Pestről Budára és vissza, napról napra, hogy halaszthatatlan ügyeiket elintézzék — odaát. Legendás hírnév övezte és őrizte meg a hírét annak az idős anyakönyvvezetősek, aki a Váci utcai elöljáróságon teljesített szolgálatot, a Kelenföldi pályaudvar tájékán lakott és mindennap átgyalogolt a hivatalába és vissza. E kirándulásnak is beillő gyaloglások alkalmával zsakett kabátot viselt és katonabakancsot. Egy „színeseket” gyűjtögető hírlapíró megkérdezte, miért vállalja naponta ezt a fárasztó utat és miért abban az öltözetben, mire az öreg köztisztviselő méltóságteljesen így válaszolt: — Kérem, ha valaki esküdni óhajt, meg kell adni a módját.... Sokan törték már a fejüket azon, hogy az akkor még Ferenc Józsefről elnevezett híd miért maradt aránylag épen, miért nem végeztek olyan „tökéletes munkát" a német robbantómesterek, mint a többi hídon. A felszabadulás után, amikor a szovjet tűzszerészek gondosan átvizsgálták a híd maradványait, mielőtt hozzákezdtek volna az ideiglenes helyreállításhoz, megállapították, hogy néhány köteg gyújtózsinór beázott és nem robbant fel minden töltet. P. L., az első demokratikus napilap szerkesztője mesélte, hogy megjelent nála egy idős vízivárosi polgár s elmondta, hogy a híd teljes elpusztítását az ő fia akadályozta meg hazafias felbuzdulásból. A katonafiú áztatta el a gyújtózsinórokat, de a német őrség elkapta és a helyszínen agyonlőtték. Néhány órás szenzáció kerekedett az ügyből, de a gyors nyomozás kiderítette, hogy a büszke vízivárosi hazafinak egyáltalán nem volt fia. Magasból a mélybe... A híd a hajdani Vámház körút és a Gellért tér között ívelt át a Dunán, a folyam egyik keskenyebb szakaszán, ennek megfelelően rövidebb volt valamivel a többi hídnál. A budai oldalon szinte belefutott a Gellért Szállóba, amit akkoriban a Gundel dinasztia vezetett, élén Gundel Károllyal, a magyar vendéglátóipar köztiszteletben álló doyenjével. Gundel Károlynak az volt a szokása, hogy gyakran átgyalogolt a hídon, s betért a nagycsarnokba, szemlét tartott az áru fölött, amit a hajnali kofahajók és a szekérkaravánok hoztak, hogy megtöltsék Budapest gyomrát. Ezek a reggeli séták voltak az ihlet órái, amikor Gundel Károly lassan sétált át a hídon, mögötte egy konyhalegény, tisztes távolban, hogy ne zavarja a gazdát, aki szeretettel nézegette a várost, közben új fogásokon törte a fejét. Egy reggeli séta alkalmával megfigyelte, hogy a budai hídfőben az ügyeletes hídmester horgászik és éppen kifog egy termetes pontyot. Ismerték egymást, mindketten a hídfőben éltek, Gundel tehát megváltoztatta útirányát, lement a rakpartra, megszemlélte a zsákmányt és megkérdezte, hogyan készítik el? A hídmester részletesen elmondta a receptet, Gundel megköszönte és visszament a hídra. Később elmondta, hogy a hídmester receptjét átdolgozta s egy akkor esedékes jubileumi banketten mutatta be „Pozsár jubileumi módra” elnevezéssel, mert a pontyot ősi magyar néven pozsárnak hívták. Gundel Károly ezt is tudta. A harmincas évek derekán már úgy tetszett, hogy a gazdasági válság állandósult, rátelepedett Európára és megnyomorította az életet. Budapest, ez a fanyar és cinikus kedvű város is fuldoklott az adósságokban, a kereskedelmi élet pangott, megélhetési okokból sokan lettek öngyilkosok s az öngyilkosság egyik hatásos és látványos módja volt a Duna. A hidaknál motoros rendőrök vigyáztak azokra a szerencsétlenekre, akik átdobták magukat valamelyik híd korlátán s iparkodtak kimenteni őket. Sok dolguk volt s a dolguk megszaporodott, amikor egy állástalan fényképészsegéd felmászott a Ferenc József-híd pilonját díszítő Turul madárig s onnét fejeseit a „Közakarattal az úgynevezett Csinosságra Ügyelő Biztosságnak felállítását rendelte el, mely városunk ,külső alakjára nézve a bátorságost, szükségest, hasznost, kényelmest és díszest célul véve, mindenre, amit e korban célszerűen eszközlendőnek vél, gondját és figyelmét kiterjeszteni és arról terv szerint készítendő javaslatát a nemes tanács helyben hagyása alá bocsátani, az általa eszközlettekről pedig időszakaszonként közgyűlésekben az érdemes közönséget tudósítani fogja ...” Vasutat és villanyt kaptak Megsárgult lap Szombathely Város jegyzőkönyvében, alulra biggyesztve a dátum: 1837. június 24. A jelentéktelenségből éppen csak kibukkanó város polgárainak régi óhaja testesült meg e napon, a Csinosságra Ügyelő Biztosságban. Mert nem volt előzmények nélkül való ez a városszépítő buzgalom. A lassan iparosodó mezővárosban eleinte ötletszerűen fákat ültettek, parkok kialakítására törekedtek. A fordulatot, a tudatos várostervezést és szépítést 1885-től számíthatjuk, amikor is megalakult a Szépítő Egyesület. Működését az utcákban fasorok ültetésével kezdte, vadgesztenye és platánfák telepítésével. A századfordulón a nagy városszabályozások következtében ugyan ki kellett vágni a terebélyes platánokat, de helyükre gömbakácokat ültettek. A szépítő egyesület meglepően erős anyagi alapokkal rendelkezett. Évente két és fél koronát fizettek be a tagok, az idő múlásávala pénz megsokszorozódott, több ezer koronát tett ki. Díszkerteket, sétahelyeket és ültetvényeket létesítettek a pénzből. Az egyesület legnagyobb tette talán a Szent István (mai Jókai) park kialakítása volt. A szükséges földdarab kisajátítása Éhen Gyula akkori polgármester nevéhez fűződik. 1898-tól indult a nagy munka, s rövidesen át is adhatták a közkertet. Korabeli leírások szerint a pazar park pázsitját fenyőligetek, tarka bokrok és árnyas fák csoportjai szakították meg. A közepén emelkedő kioszkhoz gondozott utak vezettek. A dombról láthatóvá vált a „kis magyar alföld”: a 37 kilométerre lévő Sághegy és a Kis Somlyó, a két jellegzetes, lapos tetejű bazalthegy. Aztán az Írott kő, az oladi dombok, az óvári hegyek és délen a jaki templom tornyai. Persze, volt mire építkeznie az egyesületnek. 1911 januárjában 31 ezer embert számlált a város, amely nagy lendülettel fejlődött tovább. 18 nagyobb gyár és 15 ipartelep, azután 35 „motorral és munkagépekkel” dolgozó kisiparos, valamint 678 önálló iparos gyarapította alkalmanként a közös kasszát. A város korán vasutat kapott és az országban másodikként a villanyt. Érthető tehát, hogy a gyors fejlődést széppé akarták tenni. Múlhatatlan érdemei vannak ebben Kárpáti Kelemennek, aki a századfordulón az egyesület elnöke volt. 1887-től 1904-ig összesen 26 ezer koronát költöttek , közcélokra, értve ezalatt a város arculatát máig meghatározó parkok és sétautak létesítését. Ebben az időszakban készült el a Millenniumi park, a Deák Ferenc liget (ma Múzeumpark), a Paragvári sétaDunába. Hiába futott ki a rendőrmotoros, a halálra szánt ugrót nem találták meg. Divatba jött a Ferenc Józsefről elnevezett híd, a suszterinasok is azt a kesernyés nótát fütyülték, hogy ,ahol az ember felmászik a fára, a Turul madárra, ott van "Budapest ..." Riport egy Turul-lovassal De nem ugrott minden jelölt a Dunába, sokan csak tüntetésnekhasználták fel a veszedelmes vállalkozást, fel akarták hívni önmagukra, nyomorukra, sikertelen életükre a közfigyelmet a vas Turul meglovagolásával. Közvetlenül a második világháború előtt akadt egy Turul-lovas, akivel már nem tudtak olyan könnyen elbánni, mert a „régi” Turulmászók néha megijedtek a magasságtól s engedelmesen tűrték, hogy a tűzoltók leszállítsák a híd legmagasabb pontjáról. Az az „utolsó békebeli öngyilkos", mint Molnár Ferenc nevezte a New York törzsasztalánál, fegyvert vitt magával és azzal fenyegetőzött, hogy lelövi azt a tűzoltót, aki a közelébe merészkedik. Kínos alkudozás kezdődött, az öngyilkosjelölt nem engedett, a tűzoltók nem mertek nekivágni a nyaktörő útnak. Órák teltek el, út, a perintparti sétány, a Városliget és a Népliget. A közadakozás mértékére jellemző, hogy néhány évtized alatt 50 ezer koronát költhettek az új létesítményekre és azok gondozására. Tény, hogy a város ma meglévő zöldterületeinek túlnyomó többségét a századfordulón alakították ki. Az egyesület 50. évfordulójára készült el a híres oladi kilátó, úgyszintén közadakozásiból. Kereskedők, főorvosok, bankárok, tanárok, gyógyszerészek és tisztviselők nyúltak zsebükbe, amikor erre szüksége volt „Nyugat Királynőjének”. Mert így nevezték a két világháború között a várost. Nem minden ok nélkül, hiszen fontos kereskedelmi „ útvonalak metszéspontjába került Trianon után, s próbált lépést tartani a lendületesen fejlődő osztrák, illetve német iparosodással. Hétszázan az egyesületben A második világháború egy időre értelmetlenné tette a városszépítést. 1944-ben Szombathely nagy részét porig bombázták az angolszászok, az iszonyú csapást csak nehezen sikerült kiheverni. A közintézmények, műemlékek, parkok és terek többsége megsemmisült. Ami maradt, az is pusztulásnak indult, hiszen másra kellett az erő. Mondhatni, a túlélésre. Nem kedvezett a városszépítő mozgalomnak az ötvenes évek „nyugati fejlesztési koncepciója" sem. Ennek értelmében hosszú évekig jószerivel nem épült új intézmény, nem áramlott tőke a városba. Az ipar vegetált, illetve teljesen leépült. Akadozott az ellátás. Ám a hatvanas évek elején óriási ütemben amikor a híd lovagja utolsó feltételét közölte: ha egy újságíró felmegy hozzá s annak elmondhatja élete drámáját, akkor hajlandó lejönni. A szerkesztőségekben kevés vállalkozó akadt, de végül a késő délutáni Magyarország riportere magas jutalom ellenében felvállalta a nagy riportot A híd megmászása könnyen ment, odafenn riporter és riportalany barátságosan kezet fogott, azután leültek egymással szentben és az elkeseredett ember mesélni kezdett. Két és fél óráig beszélt, azután kézen fogva, egymást segítve, szépen leereszkedtek a hídra. B. F. megírta élete legnagyobb riportját, ami, sajnos, sohasem jelent meg. A rendőr főkapitány letiltotta azzal, hogy „ne adjunk tippeket a zsarolóknak”. Az ostrom után ideiglenenesen használhatóvá tették az immár Szabadság hídnak nevezett szép alkotást, azután újjáépítették, majd néhány éve a budapesti hídprogram keretében felújították, most pedig ismét hónapokra megszállták a munkások. Ezekben a napokban a nótában megénekelt sárga villamosok mellett megjelentek a hídtesten az autók és a gyalogosok, a Nagycsarnok és a Gellért Szálló között helyreállt a „békebeli" közlekedési rend hosszú évtizedekre. A Szabadság hídra fokozott közlekedési nyomás nehezedik, már most és még inkább attól a közeli naptól kezdve, amikor következik büszkeségünk, a Széchenyi Lánchíd. Baróti Géza kezdett el ismét fejlődni a vasi főváros. Ennek egyenes következményeként 1968-ban szerveződött újjá a városszépítő egyesület. A helyi elképzelésekkel összhangban kezdték el gyarapítani ismét a várost. Emléktáblákat készítettek, véleményezték a várospolitikai elképzeléseket, hozzáláttak a parkok és terek rendbetételéhez. Mára majdnem hétszáz tagot számlál az egyesület, nagyon sok üzemi kollektíva is segíti munkájukat. Legjelentősebb akciójuknak a szabadidő központ építését, az itt szervezett társadalmi munkát nevezhetjük. S e nemes buzgalom koronájaként nemrég újjáépítették az oladi kilátót is, amely most ismét fogadhatja a vendégeket. A folytonosság jelképe Bár nem sok az évi 50 forintos tagdíj (sőt, nagyon is kevés), az ebből képződő 100 ezer forint, azért az összefogás nem marad el. Az egyesület aktivistái nemrég választmányi gyűlésen számoltak be tapasztalataikról. Az eredmények mellett arról sem árt megemlékezni, hogy anyagilag közel sem olyan jó a helyzetük, mint ötven évvel ezelőtt volt. A 85 ezer lakosú vára egyre nagyobb törődést kíván, ám a növekedéssel nem nőtt arányosan a „csinosítás!” szándék. Néha szinte koldulni kell egy-egy akcióra a pénzt. Súlyos gondokat okoz a vandalizmus, a várost gyarapító beruházásokon érződik egyfajta befejezetlenség. Ám azelődöknek voltak nehéz korszakaik. Miért lenne ez most másképp? Az eredményeket és a kudarcokat mérlegelve az újjáépült kilátó akár a folytonosság jelképe is lehetne. Kozma Gábor Szombathelyi városszépítők Zsebükbe nyúltak, ha szükség volt rá A Magyar Nemzet megkérdezte: Miért olvashatatlanok az új rendszámok? Jó néhány „idültnek” számító motorizációs gondunk ráadásaként, járműtulajdonosainkat bosszantó apróságok is terhelik. Mindig akad ilyesmi. Mostanában például közlekedőnek és endőrnek egyaránt fejtörést okoznak a legújabb betűjelű rendszámtáblák. Ezek ugyanis az esetek nagyobbik részében olvashatatlanok. Alig egy-két hetes kocsikon tömegével látni „fémtisztára” lekopott rendszámtáblákat, mi több már a Merkur-telepekre is Homló, festékhiányos azonosító táblák érkeznek. Miért olvashatatlanok az új rendszámtáblák? — kérdeztük az Országos Rendőr-főkapitányság illetékes csoportfőnök helyettesétől, dr. Baracsi Antal rendőralezredestől, akitől egyben a rendszámtáblaügy végleges megoldása felől is érdeklődtünk. — Teljes egészében jogos a járműtulajdonosok felháborodása, hiszen elfogadhatatlan, hogy egy új autón már az üzembehelyezést követő napokban festékhiányos és olvashatatlan legyen a rendszámtábla. A legtöbb panasz egyébként a mostanában kiadott GR és GS-betűjelzésű sorozatokkal kapcsolatban jelentkezik, bár már korábban is találkoztunk hibás rendszámtáblákkal. Azoknál a betűk és a számjegyek elhalványulása okozott gondokat, míg mostaniaknál a fehér alapfesték rossz tapadása. Becsléseink szerint a legutóbbi betűsorozatokban több ezerre tehető a nem megfelelő minőségű táblák száma. — Önök nyilván kiderítették a hiba okát, hiszen régen jók voltak a magyar rendszámtáblák, még ma is jó néhány kifogástalan C- és 1-jelzésűt látni? — Valóban, úgy tűnik régen tudtunk jó rendszámtáblákat gyártani. Egyébként a járművek rendszámtábláit, a BM megbízásából a Mezőberényi Vas- és Fémipari Szövetkezet gyártja, pontosan kidolgozott és ellenőrzött technológia alapján. A hiba nem is a tábla anyagában, a préselésben, vagy a felület előkészítésében keresendő. Sajnos az általános import-korlátozások kapcsán a korábbi speciális festékanyagról le kellett mondani és hazai helyettesítőre áttérni. Ennek a TVK által gyártott festéknek a minősége nem állandó; vannak sorozatok amelyek tökéletesek, míg másoknál, mint például a legutóbb gyártottaknál is tömeges hibák fordulnak elő. A jelen körülmények között megszigorítottuk az ellenőrzést, hetente többször is vizsgáljuk a gyártást, ami a festésre is kiterjed, de ezzel egyidőben keressük a végleges megoldás mikéntjét is. Szeretnénk általában is korszerűsíteni járműveink e fontos azonosító jelzését. A legközelebbi hetekben egy több alternatívás javaslatot teszünk le az illetékesek asztalára magyar rendszámtábla-ügyben. — És mi történik a már futó, olvashatatlan rendszámtáblákkal, egyáltalán mi az autós teendője ebben a kényszerhelyzetben? — A kósza híreket eloszlatandó kijelenthetem, hogy nincs szó úgynevezett átrendszámozásról, hiszen a szóban forgó sorozatokon belül ténylegesen csak a rendszámok egy részéről kopott le a festés. Tudjuk, hogy nem kevés ilyen tábla fut, adminisztrációs és anyagi okokból mégsem oldható meg ezek lecserélése. Az a tanácsunk, hogy a járműtulajdonosok maguk tegyék ezeket olvashatóvá. Egyébként a KRESZ idevágó szabályozása is úgy rendelkezik, hogy a rendszámtábla folyamatosan jó állapotáról a járműtulajdonos köteles gondoskodni. Természetesen a jelen helyzetben a rendőri szervek toleránsak és bizonyos türelmi időt adnak erre. Tudom, hogy sokaknak gondot okoz ez a házilagos rendszámtábla javítás, de talán a Magyar Autóklub felfigyel a kialakult kényszerhelyzetre és valamiféle gyors szolgáltatással az autósok segítségére siet. Mi örömmel üdvözölnénk ezt és szívesen támogatnánk. —tar— KITEKINTŐ Hírek a világgazdaságból A következő ötéves tervben az előzőnél jóval több beruházást valósítanak meg a szovjet gazdaságban, s a beruházások több mint felét a lakossági szükségletre közvetlenül termelő ágazatok kapják. Az előző ötéves tervidőszakban 125 milliárd rubellel nőtt a beruházások értéke, 1986 és 1990 között már 170 milliárd rubellel haladják meg a beruházások az előző ötéves szintet, így összesen 994 milliárd rubeles lesz a befektetés. A több beruházós megteremti az intenzív szakaszra való áttérés feltételeit A beruházások ágazati szerkezete is megváltozik. A korábbi évekhez képest nemcsak mennyiségben, hanem arányosan is több pénzt kapnak a lakossági szükségleteket kielégítő ágazatok. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar, a könnyűipar, a szolgáltatások, a lakásépítés, a szociális és kulturális létesítmények a beruházások több mint felét körülbelül 500 milliárd rubelt kapnak majd. Az előző ötéves terv még a nehézipar ágazatait részesítette előnyben. A jugoszláv bankok július 1-től új kamatot fizetnek a vállalatok és magánszemélyek takarékbetéteire, mégpedig kisebbet az eddiginél. A három hónapra lekötött betétekre az eddigi 73 helyett 42, a fél évre lekötöttekre 48 (eddig fél évre nem lehetett lekötni), az egy évre lekötöttekre az eddigi 76 helyett 56, a két évre lekötöttekre az eddigi 78 helyett 59, a három évre lekötöttekre (eddig ilyen sem volt) pedig 61 százalékos kamatot fizetnek. Az új kamatpolitikát az indokolja, hogy a Branko Mikulics vezette szövetségi kormány egyik fő célkitűzése a nyolcvan százalék körüli infláció jelentős visszaszorítása. A Közös Piac textilkereskedelmet szabályozó kétoldalú megállapodásokat kötött az ASEAN, a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége öt tagállamával: Indonéziával, Malaysiával, a Fülöp-szigetekkel, Thaifölddel és Szingapúrral — jelentették be a Közös Piac bizottságának brüsszeli székházában. A közösség Csehszlovákiával, Kolumbiával, Lengyelországgal, Peruval és Sri Lankával már korábban aláírta a kétoldalú textilegyezményt. A héten Makaóval és Jugoszláviával, a jövő héten pedig további öt külső állammal, köztük Magyarországgal folytat tárgyalásokat Az NSZK-ban ma már egymillióan vezetnek környezetbarát autót — közölte Walter Wallmann nyugatnémet környezetvédelmi miniszter, felszólítva honfitársait, hogy a legközelebbi alkalommal már „tiszta” autót vásároljanak. A miniszter abból az alkalomból nyilatkozott, hogy az Európai Gazdasági Közösség egy évvel ezelőtt fogadott el programot az autók kipufogógázának fokozatos megtisztítására. E környezetvédelmi mozgalomban az NSZK jár az élen: itt már hétezer benzinkútnál lehet ólommentes üzemanyagot tankolni. . . Elbocsátásokról tárgyal a szakszervezetekkel Ausztria acélipari óriásvállalata, a VOEST- ALPINE, 2400 főt, dolgozói létszámának 15 százalékát szeretné elbocsátani, hogy csökkentse ráfizetését, amely tavaly 755 millió dollárt ért el. A létszámleépítés évi 100 millió dolláros megtakarítást jelentene az állami konszernnek, amely egyre kevesebb megrendelést kap. Kínában 25 tagú szakértői testületet neveztek ki az atomerőművek biztonságának tanulmányozására. Az állami tudományos és műszaki bizottság helyettes vezetője közölte: a bizottság tanácsadó testületként működik majd a kormány mellett, s az lesz a feladata, hogy segítséget nyújtson a nukleáris biztonsági Irányelvek és rendelkezések kidolgozásához, az atomerőművek működésének ellenőrzéséhez és a nukleáris biztonsággal kapcsolatos kutatásokhoz. Kínában jelenleg két atomerőművet építenek, az egyiket Hongkong, a másikat Sanghaj mellett. Peking a múlt évben jelezte, hogy esetleg lehetővé teszi atomerőműveinek nemzetközi ellenőrzését. A nigériai kormányzat olyan gazdasági reformot fogadott el, amely csapást mérhet a korrupcióra és a szervezetlenségre. Afrika legnépesebb államának e két fő ellenségére. Az intézkedések a kivételezetteket érintik közvetlenül. Fokozatosan leértékelné a naiát, Nigéria valutáját. A kormány a tervek szerint augusztusban teljesen szabaddá teszi a valutaügyleteket, ez alól csak a hatalmas államadósság lesz kivétel. A valutapiac felszabadítása a nafra további leértékelődését okozza majd, viszont alaposan megcsappantja a valutaüzérek haszonrését. A feketepiaci ügyletekből jónéhányan busás hasznot húztak, s azt a külföldi luxuscikkek forgalmazásával tovább gyarapították. Az eddigi szabályok szerint csak kivételezett személyek juthattak külföldi valutához a hivatalos átváltási árfolyamon, vagyis egy nairáért 0,88 dollárhoz. A feketepiacon ugyanakkor még 20 centet sem ért a naira. Nigéria külföldi adósságállománya jelenleg 20 milliárd dollár felett van, kétszerese egyévi teljes exportbevételének.* Irán új olajexport-kikötőt nyitott meg kedden Hormuzgan tartományban, az ország Perzsa (Arab)-öböl menti partvidékének déli részén. A teheráni rádió közleménye szerint a tartályhajók ott teljes biztonságban rakodhatnak. Az új olajkikötő Bandar Abbásztól délre a Hormuzi-szorosban lévő Sarak-szigetnél van. Diplomáciai források szerint azonban az iráni olajexport ezzel nem lett biztonságosabb. Az iraki légierő június 18-án például az Irán délkeleti részén lévő olajszivattyúállomásokat támadta. Emiattkéstek a berakodások a Sirri szigeten, s az egyébként napi 1,5 millió hordós iráni olajexport átmenetileg egyötödére csökkent. Több mint húsz év óta először májusban volt deficites az amerikai mezőgazdasági kereskedelem mérlege. Az Egyesült Államok májusban 348 millió dollárral több élelmiszert és mezőgazdasági nyersanyagot importált, mint amennyit exportált. A májusi adatok nyilvánosságra hozatala megfigyelők szerint rossz irányba befolyásolja a most folyó amerikai közös piaci mezőgazdasági kereskedelmi tárgyalásokat. Az Egyesült Államok kárpótlást követel és behozatali tilalmakkal fenyegetődzik, amiért Spanyolország és Portugália közös piaci csatlakozása miatt csökkenni fog e két országba irányuló gabonakivitele. Szakértők szerint most tovább szigorodhat az amerikai tárgyalási álláspont. A kongreszszusban is fölerősödhet azok hangja, akik piacvédő intézkedéseket követelnek a kormánytól. Összesen 16,3 milliárd dollár hitelt hagyott jóvá az utóbbi tizenkét hónapban a fejlődő országoknak a Világbank és fiókintézete, az IDA. Az előző 12 hónapos időszakhoz képest ez 1,9 milliárd dollárral nagyobb összeg. A hitelnyújtás a kedden kezdődött új pénzügyi évben várhatóan 10 százalékkal tovább bővül. A 16,3 milliárd dollárból az IDA, amely alapvetően kamatmentes kölcsönöket nyújt, 3,1 milliárd dollárt bocsátott a fejlődő országok rendelkezésére, ugyanannyit, mint a megelőző 12 hónapban. A Világbank jelentősen növelte a legnagyobb adós országoknak nyújtott hiteleket. Az utóbbi négy évben 14 ilyen ország számára 40 százalékkal emelte a kölcsönök összegét. A Világbank hiteleit mindenekelőtt infragrukturális beruházásokhoz és a nemzetgazdasági szerkezetátalakításhoz adja.