Magyar Nemzet, 1987. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-24 / 46. szám

A RADIO MELLETT A Rádió egyik legokosabb, leginformatívabb, leggondolatébresztőbb társadalomtudományi sorozata a Változatok a történelemre. Két állandó készítője, Mihancsik Zsófia szerkesztő és a viták, kerekasztal-beszélgetések vezetője, Gerő András történész mindig gondoskodik arról, hogy valóban a levegőben levő, a közvéleményt éppen foglalkoztató kérdésekről mondjanak, mondhassanak általános érvényűt, megfontolni érdemeset. Az elmúlt héten két részben hangzott el az aktualitást ugyancsak nem nélkülöző legutóbbi beszélgetés. A magyar történettudomány egyik legjelentősebb vállalkozása fejeződött be tavaly: három kötetben megjelent Erdély története Állami és nemzeti múltunk egy jelentős részét dolgozza föl ez az összefoglaló munka, amely — miként arra Gerő András bevezetőjében rámutatott — azért is igen fontos vállalkozás, mert egy nagyon hányatott sorsú valaha volt magyar országrész történetét láttatják velünk a szerzők. "Áldjuk azt, hogy 1541-ig, Magyarország három részre szakadásáig a magyar állam integráns része volt Erdély, majd azt követően sok viszontagság közepette tartotta fenn részben a magyar kultúrát Amikor az ország felszabadult a török alól, akkor a Habsburg fennhatóság érvényesült, Erdély nem került közvetlenül a magyar állam szuverenitása alá, míg 1848— 1849-ben az unió megvalósulásával, majd az 1867-i kiegyezést követően az első világháború végéig, a monarchia összeomlásáig és a történelmi Magyarország felbomlásáig újból Magyarország szerves része volt Azóta — rövid megszakítástól eltekintve — Románia része. Mindebből következőleg napjainkig ható érvénynyel sok indulat sűrűsödik e körül az egykori magyar országrész körül Nem mindegy tehát hogy mi van e három kötetben, hogyan látja és ábrázolja a mai magyar történettudomány Erdély sorsát és históriáját. A szakmai tisztánlátás nagyban segíthet abban, hogy az esetleges indulatok lecsillapodjanak. A Változatok a történelemre kétszer fél órájában az Erdély története főszerkesztője, Köpeczi Béla akadémikus, s a kötetek több szerzője, Bóna István, Makkai László és Szász Zoltán elsősorban a hatalmas monográfia szerkesztési és megírási elveiről szóltak, megemlítve nem egy csomóponti kérdést — amint mondták történelmi és történetírói „csapdahelyzetet". Higgadt, bölcs szavaikból tiszteletreméltó, elfogadható és fölvállalható tudósi tartás körvonalazódott ki, amely az objektivitás alapján törekedik arra, hogy saját véleményét elmondja, a historiográfiát megszabadítva a régi nacionalizmus torzulásaitól, elkerülve a vélt vagy valós nemzeti érdekek igazolását vagy szolgálatát, a mindenkori történelmi tudatot figyelembe vevő ábrázolásra törekedve, a történelmietlen — a historikus, anakronisztikus — visszavetítéseket kiküszöbölve. A műsor ismét olyan témát választott, amely a közérdeklődés középpontjában áll, az Erdély történetének bámulatos — bár korántsem váratlan vagy meglepő — sikere jelezte ezt. A hallgató sok fontos információt szerezhetett e Változatokból is, akár meg tudta szerezni a három kötetet akár nem. Az elmúlt héten igazán nem szűkölködtünk bemutatókban, szinte már a bőség zavarával kellett küszködnie a rendszeres rádiódénak, aki így kénytelen válogatni, s kénytelenségből rangsorolni is. A hatvanas évek kedvelt műfaja volt a parabola. Hatalom és kiszolgáltatottság számtalan feldolgozásban jelent meg az értő és egyetértő közönség előtt. A parabolák divatja elmúlt, legalábbis alábbhagyott, s mióta nem hatnak az újdonság erejével, kritikusabban figyeli az olvasó vagy a néző, esetleg a rádióhallgató az e műfajba sorolható műalkotásokat. Csak azok számíthatnak elismerésre, amelyekben a parabola közvetlen, első szintje — maga a történet — is élvezhető, s igazi többletet az olyan művek tudnak nyújtani, amelyek még mindezeken túl is rejtegetnek valamelyes ráadást A dramaturg, Bárdos Pál előzetesében mértéktartóan, ám hangsúlyosan ajánlott Bunker Mészöly Miklós „közel negyedszázadot drámá"-jának hangjáték változata ilyen volt Hihetetlen feszültség áradt a dialógusokból és a tökéletes hangeffektusokból, a valahol — bárhol — valamilyen háborúban messze a föld alatt szolgálatot ellátó katonák és a véletlenül odasodródó három civil között adódó helyzetekből. Lassan, alig-alig előremozdulva haladt az önmagában tulajdonképpen nem is érdekes cselekmény, a hallgató mégis azon kapta magát: izgul, kiváncsi, hogyan alakul a játék, milyen fordulatok következnek még. (Sőt ez az izgalom akkor is „kiújul”, ha saját kazettafelvételén másodszor hallgatja meg a darabot az ember!) A Bunker a határhelyzet szituációs játék-sorozatára épül, s mint ilyen esetekben mindig, ismerős és mégis magukkal ragadó emberi játszmáik, pszichológiai alaphelyzetek váltják benne egymást az összezártság, a szeretet a gyűlölet az emberi méltóság és a józan, belátásos meghunyászkodás megannyi villanásnyi modelljeként. Ám a játék több tantörténetnél, a darab él, működik, a gondolat időtálló, a drámai szerkezet teherbíró, biztos kézzel rajzoltak az alakok — állapíthatjuk meg Bárdos Pál cikkében említett reményeinek valóra válását S abban is csak igazat adhatunk neki, hogy „vérbeli író tökéletes mondatait" hallhattuk, egy minden apró részletében kifogástalan produkcióban, amelynek minden létrehozója — a már említett Mészöly Miklóson és a dramaturgon kívül — Garas Dezső, Vajda László, Papp Zoltán, Rudolf Péter, Papp Vera, Kun Vilmos és Garai József, a rendező: Székely Gábor, valamint a technikai munkatársak: Varga Károly és Nyíres Zsuzsa, csakúgy mint a zenei munkatárs Horkai Rózsa csak legfelső fokú dicsérő jelzőket érdemelnek. A Bunker még a Rádiószínház egyenletesen magas színvonalú előadásai közül is kimagaslik. Csak röviden A Karinthy Színpad mutatta be A kompromisszumok hatalma című remek szatírát, melyet Gosztonyi János írt és rendezett nagy mulattató kedvvel. Az alaphelyzet csak látszólag abszurd: döntés születik, hogy a szépségversenyen egy igen magas, még ha éppen „lapátra is tett” elvtársat kell bejuttatni az első helyre, jóllehet az Illető férfi és minden, csak július 6—17. között rendezik Moszkvában a hagyományos, kétévenkénti filmseregszemlét. A XV. moszkvai filmfesztivál előkészületeiről számolt be az újságíróknak Alekszander Komsalov, a Goszkino, az Állami Filmművészeti Hivatal vezetője. (Ramsalov nemrégiben került a Goszkino élére, a szovjet filmművészet, átalakulása, megújulása jegyében.) Mint a tájékoztatóból kitűnt, a fesztivál szervezői meg akarják őrizni a korábbi seregszemlék értékeit, ugyanakkor jelentős változásokat is terveznek. Továbbra is három kategóriában versenyezhetnek egymással a rendezők, a művészüknek mellett a gyermek- és rövidfilmes műfajokban. Nem változik a fesztivál alapeszméje sem, a humanista filmművészet, a béke gondolata köré szerveződik a találkozó. Jelentősen emelni kívánják viszont a szervezők a moszkvai fesztivál rangját, korunk filmművészetének kiemelkedő reprezentánsaihoz küldték el meghívóikat. Legutóbb, 1985-ben negyvenöt film szerepelt a versenyprogramban, tizenöt napig húzódott el a bemutatásuk. Mint Ramsalov kifejtette, a zsűri, amelynek naponta négy-öt, nemegyszer kétrészes filmet kellett végignéznie, szinte átgondolni sem tudta a látottakat. Most, a júliusi tizenkét nap alatt előreláthatólag 25—27 játékfilm versenyzik egymással, míg a nemzetközi panoráma keretében is körülbelül ennyi filmet vetítenek. Külön bizottság szervezi mindkét bemutató programját, s eddig már a világ több mint százhúsz országába küldték el meghívóikat. A fesztivál értékét a különböző díjak számának a korlátozásával is növelni akarják. A zsűri csupán négy díjat ad ki (nagydíj, különdíj, legjobb férfi és női alakítás), szavazhatnak a kritikusok, s még három más szervezet ítélheti oda a saját alapítványát A három különböző kategória zsűrijének elnöki tisztségeibe Francis Coppolát, Peter Usztyinovot és Olesz Adamovicsot gondolták a szervezők, a többi azon múlik, hogy eleget tudnak-e tenni a felkérésnek. A fesztiválon retrospektív tárlatot rendeznek Andrej Tarkovszkij és Jean-Maria Volonte életművéből, a nézők, kritikusok ugyancsak keresztmetszetet kaphatnak a fiatal szovjet filmesek munkáiból. A szép nem (na, azért okos sem!). Dragomir Fercsi csúcsvezetőt rossz szelleme, a folyton bakizó Bakács Baba tévébemondónő tüzeli, nem mintha az önkritikáját vesztett férfiút nagyon ösztökélni kellene. A gépezet beindul, az ilyen feladatokra Jokerként tartogatott Ellbogen elvtárs nem ismer akadályt, a zsűrit megdolgozzák, „kiegészítik”, felvilágosítják, s még a nagyközönséget is sikerül elkápráztatni. Elldogen a következő feladattól sem riad vissza, amikor is egy újabb csődöt mondó jeles ember érdemei elismeréséül a jövő évi Forma–1 futam fődíját kéri. Végtére is „csak a célokat kell áthelyezni”. Lehetett nevetni Gösztönyi János szatíráján, de azért egy kicsit megkeseredett az ember szája ize. A legjobb ilyen szatírákat ugyanis egy felülmúlhatatlan író írja: maga az Élet. Az ő műved azonban a mi bőrünkre mennek ... A Dalszínház bemutatóján hétfő este Offenbach operettje hangzott el. A banditák nem tartozik a mester legfényesebb remekei közé, s aligha valószínű, hogy bárki tövig rágta körmét az izgalomtól a fordulatos cselekmény hallatán. A melódiák mindazonáltal kellemesek voltak, csupán Bozó László rendezése és színészvezetése sikeredett egy kissé operettesre. Bevallom, kétszer is meghallgattam Vámos Miklós hangjátékbemutatóját, a Publikumot, mégsem sikerült igazán közel férkőznöm hozzá. Vagy én nem tudtam meglátni a darab vélhetően nem hiányzó mélységeit, vagy a Publikum tényleg csupán szituációk, mondatklisék, hangulatok füzére. Magos György rendezése jó néhány érdekes perccel ajándékozott meg, s külön dicséretes a zenei munkatárs Molnár András munkája, aki nagy ötletességgel válogatta össze a különböző zenei közhelyeket, melyek annyira illettek a darabhoz, az egész mégsem állt össze igazi élménnyé. (Józsa) Krasznyaja Presznyán lévő nemzetközi kereskedelmi központban egyidejűleg harminc videokabinban és öt bemutatóteremben zajlik majd a filmbörze, amelyre máris hetvenöt országból jelentkeztek érdeklődök. Minden szempontból pezsgő, felfrissült fesztivált szeretnének megvalósítani a szervezők, sajtóbárral, filmklubbal, ahol a résztvevőkkel találkozhatnak az újságírók, továbbá egy nemzetközi eszmecserével, amelyen a filmesek szerepét vitatnák meg a nukleáris veszély elhárításában. Egy „versenyen kívüli” kérdésre válaszolva Ramsalov elmondta, hogy jelenleg partneri, alkotói kapcsolat jellemzi a filmművészeti szövetség és a Goszkino együttélését, maiden lényeges kérdést együtt tekintenek át, beleértve a káderpolitikát is. Ebben a felosztásban a Goszkinóra inkább a stratégiai feladatok hárulnak, a szovjet film jövőjének a tudományos megalapozása. A napi feladatokban a közönség igényeinek sokrétű kielégítése a vezérelv, s ennek megvalósításának a joga és a felelőssége a stúdiókra hárul. darabért) Tudósítónk telexjelentése Megkezdődtek az előkészületek a XV. moszkvai filmfesztiválra Magyar Nemzet Borisz Paszternák írószövetségi rehabilitálása (TASZSZ) A Szovjet Írószövetség titkársága hatálytalanította azt a harminc évvel ezelőtt hozott határozatot, amelynek értelmében kizárták az írószövetség tagjainak sorából Borisz Paszternák (1890—1960) írót. Ezt Feliksz Kuznyecov, a moszkvai írószervezet vezetőségének első titkára jelentette be az SZKP moszkvai városi bizottságának ülésén. Beszédét a hétfői Moszkovszkaja Pravda ismerteti. Angol lap a budapesti filmhétről (MTI) Elismerően méltatja a budapesti filmhéten látott magyar alkotásokat Victoria Mather, a The Daily Telegraph hétfői számában. „Úgy tűnt, hogy a magyar rendezők a naiv szatíra eszköztárához folyamodtak... A korábbi magyar filmekhez képest kevésbé pesszimista megközelítésben nyúltak a társadalmi és politikai problémák immár hagyományos témáihoz" — írja a kritikus. Elsőként Bacsó Péter Banánhéjkeringőjét emeli ki, majd „a fesztivál legszebben stilizált, csodálatraméltóan lírikus filmjeként" méltatja Gazdag Gyula „magyar tündérmesé"-jét. „Csalódást keltőnek" minősíti viszont Jancsó Miklós új filmjét. Szerinte „a hatvanas évek magyar filmművészeti reneszánszának géniusza steril virtuózitással és magakellető homályossággal” élt. Külön foglalkozik a The Daily Telegraph cikkírója a filmekben látott gyermekszereplők kiváló teljesítményével. NAPLÓ Kardos László akadémikus temetése február 26-án, csütörtökön 15 óraikor lesz a Farkasréti temetőben. Péli Ildikó festőművész és Györbiró Enikő keramikusművész közös tárlata hétfőn délután nyílt meg a csepeli Iskola Galériában. A tárlat március 13-ig tekinthető meg hétfőtől péntekig, 8—18 óra között. (XXL. Rákosi Endre u. 138.) . A FIMCOOP Finomkerámiaipari Közös Vállalat Apáczai Csere János utcai bemutatótermében hétfőn megnyílt Simó József porcelánfestő művész gyűjteményes kiállítása, amelynek egyes darabjai a helyszínen megvásárolhatók. A kiállítás vasárnapig tekinthető meg.A Rados Gusztáv akadémikusra, a Műegyetem egykori professzorára, az egyetem könyvtárának igazgatójára emlékeztek hétfőn — születésének 125. évfordulója alkalmából — a Budapesti Műszaki Egyetemen. A jubileumra a neves matematikus életét és munkásságát felidéző dokumentumokból nyílt kiállítás az egyetem könyvtárában.♦ Holló László festőművész születésének 100. évfordulója alkalmából emlékülést rendeznek a debreceni Déri Múzeumban március 5-én. Ugyanekkor emlékkiállítás nyílik Holló László festményeiből a Déri Múzeumban, grafikáiból pedig a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumban. Kiskunfélegyházán avatják a festő szobrát is, Hondromatidisz Rigasz alkotását Csata György építész tartja, kedden délután 4 órakor előadást az Építőművészek Szövetségében Ausztriában egyetemi hallgatókkal végzett építészeti kísérleteiről. Az OFOTÉRT Vállalat pályázatot hirdet főkönyvelői munkakör betöltésére* A kinevezés meghatározott időre siót* alkalmasság esetén meghosszabbítható. A munkakör betöltésének feltételei: szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség és okleveles könyvvizsgálói képesítés, legalább ötévi vezetői és tízévi számviteli, pénzügyi gyakorlati pályáját tartalmazza a pályázó munkahelyének nevét, beosztásának, munkaköri besorolásának és jövedelmének megnevezését eddigi beosztásainak részletes felsorolását szakmai tevékenységének, iskolai végzettségének, szakképzettségének ismertetését. A pályázatot 30 napon belül az OFOTERT Vállalat személyzeti osztályára juttassák el. Cím: Budapest XIII., Reitter Ferenc u. 45-49. 1135 Telefon: 409-949. A beadott pályájától bizalmasan kezelik. Kedd, 1987. február 24. „...az egész lánc megmozdul” Kéedy György Karinthy-estje miközben ömlik a panasz a líra valóságáról, keringenek a rémhírek az eleve eladhatatlan verseskötetekről és egyébként is minden csupa ború és tamáskodás, ami az irodalommal kapcsolatos ... van egy hely a városban,de nyilván az országban másutt is!), ahol minden szerdán este nyolckor mindez — nem érvényes. Ahol elhisszük: a líra, és általában a művészet — igenis nagy hatalom. A falak ereje azonban nem a kőben vagyon — bármilyen barátságos is a Zenetudományi Intézet Kodály-terme —, hanem a védők lelkében. A Vers és dal a Várban-sorozatért erkölcsi-anyagi felelősséget vállaló Hazafias Népfrontban, s az estek minden terhét vállaló verspróféta-háziasszonyában, Jancsó Adrienne-ben. És — természetesen — a fellépő művészekben. Legutóbb Kézdy Györgyben, aki valóságos életjátékban idézte fel azt a Karinthy Frigyest — a moralistát és a költőt —, akit jóval kevesebben ismernek, mint Karinthyt, a humoristát. Kézdynek az est minden percében sikerült „az egész láncot megmozgatnia”, azaz nem egyes írások előadásával remekelt, hanem egy sokarcú íróember megjelenítésével. Karinthy fintoros ötletére, a temetésén a síron túlról „visszamosózásra" nyilván sokan emlékeznek. Aligha túlzók, ha azt mondom: Kézdy György minden külsőség nélkül — „bedíszítetten” pódiumon, egy pápaszem, egy pohár víz és egy fehér zsebkendő (a hitelesen igazi munkaverejtéket letörlendő!) társaságában — pusztán hangjával, mimikájával, olykor egy-egy mozdulattal igen közel jutott ennek a játékos komoly álomnak a megvalósításához. Mindebben az is segítette, hogy A cirkusz és a Ki kérdezett? keretébe foglalt másfél órában biztos érzékkel váltogatta a műfajaikat és a hangnemeket A Barrabás és a Mese hároméves kisfiúknak — e két szívszorító háborúellenes példázat — után enyhülést hozott a Pitypang incselkedő erotikája és a Barack, ez az „ironikus szerelemtan”, illetve A jótanuló felel és A Tossztanuló felel című Karinthy-slágerek. Hogy aztán a Noteszlapok keserédes hangja átvezessen a Találkozás egy fiatalemberrel öngyötrő vívódásáig, amelyben a már sikeres, eszményei egy részétől megválni kénytelen író szembesül romlatlan ifjúkori önmagával. Ezt a kibontakozó drámaiságot fokozta az estet befejező Ki kérdezett?, amely az egész lánc legutolsó szemeként fölidézte bennünk a szünetet nem tűróen folyamatos feszültségű előadás fő témáját: az író (illetve általában az alkotás kényszerével megvert ember!) szerepét-helyzetét, nemegyszer már-már helyzettelenségét a világban. A TAPS — Kézdy György nagyszerű teljesítménye "mellett — nyilvánvalóan Karinthy folytonos — a kételyek közt is szilárd — igenlésének szólt. Aki erre lett, aki erre ítéltetett, ne kérdezze, könnyű vagy nehéz, hálás vagy hálátlan a vállalt szerep — csinálja. Ha másként nem lehet, hát úgy, mint A cirkusz elszánt kis muzsikusa. Ha egy rúd tetején, ha egy szál árva hegedűvel, egyetlen megmentett dallammal is, kajánul figyelő cirkuszi közönség szeme láttára ... * Petróczi Éva Elhunyt Szederkényi Ervin (MTI) Életének 53. évében súlyos betegség következtében elhunyt Szederkényi Ervin író, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője, a Janus Pannonius Tudományegyetem adjunktusa. Hamvasztás előtti búcsúztatása március Szorgos irodalomtörténészek majd biztosan kiderítik, a magyar irodalmi folyóiratok történetében volt-e hosszabb ideig főszerkesztő valaki, mint Szederkényi Ervin, de annyi bizonyos, hogy a felszabadulás utáni időszakban a leghosszabban, huszonhárom éven keresztül ő irányított egy irodalmi műhelyt, a Jelenkort. Nem könnyű pillanatban, 1964-ben került az élére, amidőn - más irodalmi folyóirattal egyetemben — a Jelenkort is bírálat érte. Szederkényi Ervin szocialista elkötelezettséggel, higgadt egyéniségével, kiegyensúlyozott szerkesztői elveivel biztonságos vizekre kormányozta a hajót, s aztán ismeretlen kikötőket, tájakat is felfedeztetett az olvasókkal. A lap fennállásának tízéves évfordulóján, 1968-ban így vallott szerkesztői elveiről: „A dunántúli táj és kultúra gazdag örökségét és alkotó erőit magunkénak valljuk, de az országrész talajáról országban és világban szeretnénk gondolkodni." A Jelenkor azóta kivívott 4-én, szerdán 12.30 órakor lesz a pécsi központi temetőben — tudatja a Művelődési Minisztérium, a Baranya Megyei Tanács, a Magyar Írók Szövetsége, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja irodalmi szakosztálya, hitele azt mutatja: e koncepció a szemünk előtt valósult meg. Ő maga nem tartozott a sokat publikáló literátorok közé: néhány felsőoktatási jegyzet, színházi és könyvkritikák sora és általa szerkesztett kötet maradt utána. Mindig is a pedagógusbeoltottságú szerkesztők közé sorolta magát. A szegedi egyetemen végzett, rövid középiskolai tanárkodás után került Pécsre, ahol a Tanárképző Főiskolán, majd szerkesztői munkája mellett is oktatott. Mert a tanítástól a szerkesztés közben sem kívánt megválni, óráin is tehetséges irodalmárokat gyűjtött a folyóirat köré. Szederkényi Ervin életműve maga a Jelenkor. Mert ez a műhely jóval túl van már a vidéken kiadott folyóiratok azon korszakán, amikor a lap rangját a jeles szerzők „vendégszereplése" adja. Kitűnő helybéli és a teljes magyar irodalmat képviselő szerzőgárdája van, s ezért benne megjelenni önmagában is értéket megerősítő tény. (marafkó) Meghalt Andy Warhol Vasárnap, ötvenkilenc éves korában New Yorkban elhunyt Andy Warhol. Mennyi? Ötvenkilenc? Lehetetlen. Persze rég a szakmában volt Persze alapvető dolgokat csinált. Persze pár évvel fiatalabb csak Ginsbergnél, azaz a beatkorszaknál. S idősebb kellett legyen, mint Woody Allen, azaz a ma mérvadó intellektuális, ironikus romantika. Akkor hát stimmel. Kicsit hirtelen következtek egymásra ezek a generációk (vegyük hozzá: Ginsberg korán indult, Woody Allen későn, Warhol meg épp időben), ő mégis egy nemzedék magatartásának megtestesítője. Volt Nem vadul elutasító, és megváltoztatni akaró, mint a beat Nem szkeptikus kívülálló. Hanem a megtestesült jelenlevés. Andy Warhol ironikus és apologetikus formában képekké rendezte Amerika emblémáit. És Amerika — egyik — emblémája lett maga is. Pittsburgi születésű, cseh családból. Művészettörténetet szociológiat pszichológiát tanult, húsz múlt mire New Yorkba megy. Ez az ő világa. Ahol egyszerre tíz, vagy száz szinten zajlik minden. Divatrajzokat készít a Glamour magazin munkatársa. A hatvanas évek elején jön be neki a „pop”. Ekkorra már mindenkinek elege van a nagy, üres vásznakból. Látni akarnak valamit a képeken. A pap azt ezt adja. Igazi amerikai témákat és tárgyakat és hírességeket képregényt — persze idézőjelben. Szitanyomással színvariációs nagy táblákon sorolja sokszor egymás mellé az emblémákat: a Campbell paradicsomleves konzervet, Marilyn Monroe-t és Jackie Kennedyt. Filmjeivel megveti a lábét a reális időben: az Empire State Building elé állított kamerájával hosszú órákon át azt forgatja, ami véletlenül elé kerül. Ezek a képei azóta már a művészettörténet klasszikusai, múzeumok vetekszenek érte, sokszor képviselte már Amerikát velük a velencei biennálékon, nagy retrospektívjeinek száma is tetemes. Filmjei pedig az underground filmezés klasszikusai. Valójában festményei nem a legjobbak a pop artos művészek munkái közül. Filmjei mérhetetlenül unalmasak voltak. Világhírű boulvard-lapja, az Interwiew nagyképű és sznob. Mégis a képek, a filmek, az újságszámok pontosan azt fogalmazták meg, amit ez a generáció érezni szeretett volna és gondolni akart. Híres volt, hogy jelen lehessen a Híresek között. A való világban, azaz a Társaságban. „Ma nem az számít, a Mayfloweren érkeztél-e Amerikába. A Társaságba mindenki bekerülhet, ha gazdag, hatalmas, gyönyörű, vagy híres. Ha ilyesmiből egy-kettőt magadénak mondhatsz, igazán elérhetsz a csúcsra.” (dán)