Magyar Nemzet, 1987. április (50. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-01 / 77. szám
1.80 forint Magyar Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Pf.:y. Szerda 1987. április 1. LénfaljaM 77. szám Lépcsőn Ha vakmerően arra vetemednék, hogy versengjek Parkinsonnal vagy Murphyvel, az én törvénykönyvemben lenne egy cikkely: akár az első emeletre megy az ember, akár a tizedikre, mindig az utolsó egykét lépcsőfokot a legnehezebb megmászni. Valaki talán meg is torpan, erőt gyűjt, vagy éppenséggel úgy érzi: nincs tovább. Tudom, most sokan fölhorkannak, mert néha bizony már félemeletnyi lépcső is több az egy iramban megtehetőnél, kicsikét pihenni kell; a lépcsőkarok fordulópontját így is nevezik: pihenő. Tíz emeletet fölkapaszkodni pedig sokaknak végképp lehetetlen, liften kell járniuk, ha ugyan jó a lift. Ha nem jó, hát otthon kell maradni. Mondanom se kell, ugye, hogy elkalandoztam, mint afféle lépcsőházi ember, akinek csak elfelé jövet, se a lépcsőn jut eszébe, mit is akart mondani, vagy mit kellett, illett volna mondania, s mit nem. Hamiskásan eltévelyedtem egy lépcsőházban, valódiban, amilyenből ráadásul elég sok van, de ez ürügy csupán arra, hogy egy másik lépcsőházról szóljak, amelynek mások a fokai, mások az emeletei is. Ez a lépcső valamennyiünk életében megtalálható, ha földszinten, ha toronyházban lakunk is, sőt, ez a képzeletbeli és mégis valóságos lépcső nem is egy, hanem több. Mindjárt elmondom, miért. Az előbbrejutásra, a haladásra gondolok, az életre és az életcélra. Ez a lépcső természetesen szemmel nem látható, s kinek-kinek a saját élete útját kell megjárnia, előbbre araszolnia. Mindenekelőtt a legtermészetesebb lépcsőkön, amelyek évről évre előbbre vezetnek az időben, előbbre vagy tovább? Az életlépcsőn kétségtelenül az utolsó fokok a legnehezebbek. Az alsó emeleteken a fiatalember játszva fölfut. Félő azonban, hogy protestálnak a fiatalok: egyáltalán nem könnyű elkezdeni az életet, az önálló, felelősségteljes, felnőtt életet. Meredek ez a lépcső az életpálya kezdetén, sokat is hiányoznak gyakran, vagy kerülgetni kell azokat, akik megültek némely lépcsőfokon. Alighanem megbántottam az imént a középkorúakat, s magamra zúdítottam haragjukat, mert hiszen amikor ők épp nyugodtabbra fognák az iramot, szó szerint is megállva helyüket, alulról nyomás nehezedik rájuk, mondják: ezek a feltörekvő nemzedékek, erősebbek még talán a korlátnál is. Ha gyönge a karja, ők egyensúlyukat veszíthetik, fiatalon nem ilyen korlátlanságról álmodtak. Csak az idősödők bólogatnának, akiknek meglassúdott az élettempójuk, s bár maguk előtt is igyekeznek eltitkolni, csakugyan nehezebb továbbjutniuk egy-egy emelettel (évvel, évtizeddel). Pihenésre meg teraszt kívánnának, hogy kifújhassák magukat és körülnézzenek: honnét jöttek, mi valósult meg elképzeléseikből és terveikből, mivel adósak még maguknak, másoknak, az életnek — vagy mivel adósuk az élet, elérték-e, amire eddigi életükben törekedtek. Ez a szó, törekvés, ha kétféle alakban is, már másodszor bújik elő az ujjbögyömből, alighanem annak jeléül, hogy valami nagyon a begyemben van. Így igaz. Mielőtt azonban kibökném, micsoda, ideje, hogy arról töprengjünk, miért is lehet nehéz amaz utolsó lépcsőfokokon fölkaptatni. Hiszen az életút lépcsőin kívül másféle kapaszkodókon is túl kell jutnia az embernek: álmok, tervek, feladatok, kötelességek emelkedőin. Oka sokféle lehet a megtorpanásnak, s egyik sincs korhoz kötve. Megriadhat az ember például a feladat nagyságától, még ha önként vállalkozik is rá. Közelebbről valószerűbbek a méretek. Tétovázhat az ember: 'helyes mércét választott-e. 'Elveszítheti önbizalmát. Megszédülhet — kétféleképpen is. Ha fölnéz s ha lefelé, megszédülhet attól, ami még előtte van s talán nem számított rá, megszédülhet ha visszanéz, honnét jött. Ez utóbbi esetben meg is szégyenülhet, ha megfeledkezett a kezdetekről vagy azokról, akikkel együtt indult valaha.Elfúlhat a lélegzet a fáradtságtól, de sok más okból is. Hiszen nemcsak ő becsülhette meg rosszul a megtett vagy a rá váró emelkedőt, a létra fokát elfűrészelhették (kérem, ne vegyék zokon, ha most a szamárlétra jut az idősebbek eszébe), ki is húzhatták, vagy ragacsos kenőccsel bemaszatolhatták. Akkor aztán hiába a tisztes törekvés, megáll a menet. Visszajutottunk tehát a törekvéshez. Föl kell fednem végre, mi bánt, mi izgat, mi zavar. Nem a törekvés — inkább a törekvés hiánya. Akinek célja van, tisztességes, hasznos és jó célja, törekedjék is elérni minden tudásával és erejével. Ami a szívemet nyomja, s remélhetően velem együtt másokét is: ritkulni látszik az effajta törekvés. Mintha egyre kevesebben mérlegelnének, latolgatnának, törekednének igazi feladatokra. Életcélként inkább megelégszenek azzal, ami van. Ahogy lesi, úgy lesz. Vagy egyre többenkeresnének igazi, emberséges feladat és életcél helyett valami pótlékot, hejehuját, búfelejtőt. Mintha egyre többen maradnának tétlenek, lamentálva ugyan, hogy jussuk van erre-arra. Kapni akarnak mindent és nem elérni. Ez-e a rosszabb, vagy a másik véglet, jut eszembe, s ez sincsen ínyemre. Az sem ritkaság, hogy a törekvés helyét a törtetés veszi át. A törtetőnek egyetlen emelet sem nehéz, sosem sül el a lélegzete, legalábbis nem a tevékenységtől, hanem ha mégis, hát a hajbókolástól. A törtető nem zihál és nem liheg, ő túlliheg. Őelőtte nincs korlát, vagy ha van, átugorja a gátat gátlás nélkül. Talán nem is a lábán jár, hanem a könyökével lépked előre, mindegyre följebb. Fejét nem lógatja sosem, hanem fennhordja. Sajnos, nem mindig a feje viszi előbbre, nem az, aminek a fejében lennie kell. Céltalanul ember nem élhet, célratörő lehet s legyen is — de célratörtető nem. Ez természetellenes, sőt, embertelen. Csupa lépcső az életünk, mondhatnám, ha nem ódzkodnék a nagy szavaktól. Azt is hozzátenném szívesen, hogy nem elég a lábunkat tenni újabb és újabb lépcsőfokra: az életünket kell. De kár, hogy az önhitt, túlságosan magabiztos emberek oly sok szép szavunkat megrágalmazták már! Igaz, nem a szavak nagyok, ők kicsik. Jelentéktelen emberen lötyög a szó: egész ember. Félember pedig sosem adhatja oda magát oly feladatra, amely egész embert kíván. Előfordul ugyan, hogy valaki azért emelkedik könnyebben fölfelé, mert üres, akár a léggömb. Ha egy pillanatra megállnánk most életünk lépcsőin, nem pihenni, csak számot adni magunknak magunkról, józan önismerettel mérlegeljük, erőnk, képességeink, tisztességünk segítségével kaptatunk-e előre a jó úton. Hátha nem nehezebb, hanem egy kicsit könynyebb a lépés, ha valóban a magunk útját járjuk. Zay László Szovjet-brit megállapodások Moszkvában Űrkutatás, forró drót, tájékoztatási együttműködés Sajtóértekezlettel zárta le látogatását Margaret Thatcher A külpolitikai helyzet BARÁTI HANGNEMBEN tárgyalt egymással Mihail Gorbacsov és Margaret Thatcher — jelentette ki moszkvai tájékoztatóján Geraszimov szovjet külügyi szóvivő. Hangsúlyozta, hogy a megbeszéléseken, természetesen, voltak nézetkülönbségek, sőt éles szembenállás is mutatkozott. Geraszimov elmondta, országa a nukleáris fegyverek felszámolásának a híve, míg a brit kormányfő szerint ezekre az eszközökre szükség van a béke megőrzésének érdekében. Teljesen érthető, hogy a szovjet—brit csúcstalálkozó áll a nemzetközi érdeklődés középpontjában. A tárgyalásokon a fegyverkezési hajsza megszüntetésének a lehetőségeit elemezték — hangsúlyozzák a különböző fővárosokból érkezett tudósítások, aláhúzván: Gorbacsov kifejtette, „a Szovjetunió nem szándékozik sem az Egyesült Államok, sem Nagy-Britannia, sem egyetlen állam ellen sem hadat viselni”. Ez motiválja kezdeményezéseit és konkrét lépéseit, amelyekre azonban még nem kapott megfelelő választ — jegyzik meg a kommentárok. Emlékezetes, a moszkvai vezető sok engedményt tett azért, hogy lendületet adjon a fegyverzetcsökkentési megbeszéléseknek, így például a számításokban nem veszi figyelembe a brit és a francia nukleáris ütőerőt, de London és Párizs azokat továbbra is fejleszti. Az SZKP főtitkára a mostani eszmecseréken elvetette — ismételten —, hogy a biztonság az erőpolitikára épüljön, hangsúlyozza a nemzetközi sajtó. NEM FOGLALTAK ÁLLÁST a brit tömegtájékoztatás Moszkvába küldött tudósítói közvetlenül a két vezető tárgyalásai után, hogy siker vagy kudarc-e Thatcher asszony látogatása, amelyet ő maga a hazai választási esélyek alakulásától „teljesen független történelmi küldetésnek" nevezett A jelek, persze, ettől függetlenül arra mutatnak, hogy a szovjet fővárosban aláírt megállapodások alapján eredményes eszmecserékről szólhatunk, legalábbis a kétoldalú kapcsolatokat illetően. A brit kormányfő környezetében „elevennek, érdekfeszítőnek és szókimondónak, de sohasem ellenségeskedőnek" minősítették a vezetők csaknem kilenc órán át tartó tárgyalásait. Margaret Thatcher ezt nyilatkozta az angol riportereknek: „Lenyűgöző és felvillanyozó ember, és most már sokkal jobban megértem, mit akar elvégezni a Szovjetunióban.” Ami a fegyverkorlátozási kérdéseket és a megbeszélések közvetlen menetét illeti, a miniszterelnök utalt a genfi eszmecserékre, nyilvánvalóan arra célozván, hogy a legmagasabb szintű szovjet—brit véleménycsere sikerét vagy kudarcát csak később lehet majd megítélni. A BBC televízió egyik külpolitikai szakértője kifejtette, hogy a fegyverzetkorlátozási problémában eleve nem lehetett számítani hivatalos megállapodásokra, hiszen ezek a kérdések a szovjet—amerikai tárgyalóasztalnál dőlnek el. Thatcher asszony szempontjából — fejtegette az újságíró — annyiban eredményesnek tekinthető a moszkvai vizit, „amennyiben az otthoni közvélemény előtt olyannak mutatkozott, amilyen képet önmagáról odahaza kialakított”. MEGBESZÉLÉST TARTOTT az amerikai elnökkel a francia kormányfő. Chirac hétfőn a késő éjjeli órákban érkezett Washingtonba, majd New Yorkba utazott, ahol az üzleti élet és a gazdasági körök képviselőivel találkozott A Reagannel tartott megbeszélések középpontjában a leszerelés kérdései, mindenekelőtt a közepes hatótávolságú európai nukleáris rakéták felszámolása állt. Bár egy amerikai kormánytisztviselő szerint a két fél ebben azonos álláspontot képvisel, a francia miniszterelnök korábban fenntartásokat hangoztatott Washington és Moszkva esetleges megállapodásaival szemben. Szó volt ugyancsak a közel-keleti helyzetről, az afrikai, ezen belül a csádi problémákról, az Iránnal szemben teljesített fegyvereladásokról, a terrorizmus elleni küzdelemről. Megfigyelők rámutatnak, ez utóbbiban Reagan azt szeretné elérni, hogy Párizs hajlandó legyen a vezető tőkés országok júniusi velencei csúcstalálkozóján elfogadni az együttműködésre vonatkozó amerikai elképzeléseket. (R. M.) Tudósítónk feltőtlensége A brit miniszterelnök az újságírók előtt Moszkva, március 31. Nagyon elégedett vagyok látogatásommal — jelentette ki Margaret Thatcher, moszkvai látogatását összegző sajtóértekezletén, s jóllehet egy választásokra készülő nyugati politikus manapság aligha távozhatna más, a nyilvánosságnak szánt benyomásokkal a szovjet fővárosból, a nyomatékosító szavaknak mégis van jelentőségük. Kormányfői útjai legértékesebbjének nevezte mostani eszmecseréit a brit miniszterelnök, kiegészítve azzal, hogy „a Szovjetunió történelmének legizgalmasabb pillanatában érkezett”. Oldottan összesen tíz órán keresztül folytak a csúcsszintű megbeszélések, hol oldottabb, hol közvetlenebb formában. Hét órát — a tervezettnél hosszabb ideig — tartottak a hivatalos tárgyalások, s a tegnapi kétórás estebéden kívül egy kb. óra hosszat tartó vacsorán ma is találkozott egymással Mihail Gorbacsov és Margaret Thatcher. „Már két éve feltűnt, hogy könnyű vele kapcsolatot teremteni" — emlékezett vissza a londoni vendég az 1984 decemberi tárgyalásokra — és hasonlóképpen jó kontaktust tudtunk kialakítani a hétfői megbeszéléseken is. Fontosnak tartotta megjegyezni Thatcher, hogy a hosszú eszmecserék segítenek megismerni egymás céljait, gondolatait, ebben áll az időtartam jelentősége. Nagyon szélesnek értékelte a felvetett problémák körét — „egymás gazdasági-társadalmi rendszerének az előnyeit" is kitárgyalták. „Gorbacsov részletes tájékoztatót adott a peresztrojka menetéről és én melegen üdvözlöm ezt a folyamatot. Minden, ami segíti a Szovjetuniót nyitottabb társadalommá tenni, elősegíti a bizalom erősödését is” — adta meg Thatcher az átépítés brit értékelését A látogatás konkrét eredményeket a kétoldalú kapcsolatok terén hozott. Az angol kormányfő tegnap délelőtt találkozott Nyt- LKS&fx. kolaj Rizskov miniszterelnökkel, majd ezt követően a Kremlben négy megállapodást írtak alá: a békés célú űrkutatásokról, a Kreml és a Downing Street közötti közvetlen kormányközi kapcsolatok korszerűsítéseiről, a követségi épületek kölcsönös bővítésével kapcsolatos jogi kérdésekről, valamint memorandumot az együttműködés új irányairól az információ, a kultúra és az oktatás területein. Emellett, mint Thatcher elmondta, a jövő évtizedig 2,5 milliárd rubelre emelkedik a kétoldalú áruforgalom. (1985-ben 1,9 milliárd rubel volt.) Rakéták A legnagyobb érdeklődéssel természetesen a nemzetközi, s mindenekelőtt a nukleáris leszereléssel, fegyverkorlátozással kapcsolatos állásfoglalásokat várta a világ. A tárgyalásokról kiadott közlemény rámutatott arra, hogy Thatcher érvelése nyomán láthatóvá vált: az atomfegyverek megőrzésének, Nagy-Britannia nukleáris potenciálja növelésének védelmében lép fel, abból kiindulva, „a Szovjetunió szándéka a kommunizmus világméretű elterjesztése, s Nyugat-Európa változatlanul veszélyeztetve érzi magát”. Gorbacsov nyomatékkal mutatott rá ezen nézetek tarthatatlanságára, s vélhetően mindkét részről ha néha elesnek, de ugyanakkor rendkívül átfogónak és nyíltnak értékelt megbeszélések eredményeként Thatcher a sajtóértekezleten már úgy fogalmazott: megállapodtunk, hogy mindenekelőtt a közepes hatótávolságú rakétákról kötendő egyezményre kell törekedni, szigorú ellenőrzés mellett, továbbá szükség van a kisebb hatótávolságú rakéták korlátozására. Ugyanakkor változatlanul fennállnak a nézetkülönbségek abban, hogy a Nyugat fejlesztheti-e taktikai nukleáris arzenálját a Szovjetunió szintjére, s egyáltalán, mit vitassanak meg az ezekről a fegyverfajtákról folytatandó tárgyalásokon. A szovjet álláspontot e kérdéssel kapcsolatban ugyancsak tegnap, egy másik sajtóértekezleten Viktor Karpov és Nyikolaj Cservov vezérezredes ismertették.. Vagyis a Szovjetunió változatlanul ellenzi a közepes és a kisebb hatótávolságú rakéták kérdéskörének egybekapcsolását. Az utóbbit illetően nem ért egyet azzal sem, hogy az esetleges eurorakétaegyezmény után a Pershing—2-ket kisebb hatótávolságú fegyverekké alakítsák át. A reykjaviki nézetekkel összhangban Moszkva a taktikai , operatív készletek befagyasztása mellett van, a tavaly novemberi csúcstalálkozó időpontjában levő szinteken, s az eurorakéta-megállapodás után kezdődő tárgyalásokon a kisebb hatótávolságú atomfegyverek csökkentését és felszámolását tűzi ki célul. Thatcher ugyanakkor a sajtóértekezleten is jelezte, hogy brit részről nem értenek egyet az atommentes Európa gondolatával. A meglevő nézetkülönbségek ellenére a brit miniszterelnök — aki nemcsak London, hanem a Nyugat egyeztetett álláspontját képviselte Moszkvában — reményét fejezte ki, hogy még ebben az évben létrejöhet a megállapodás az eurorakéták kérdésében. Kulcskérdés Visszafogottabban nyilatkozott Thatcher a vegyi fegyverek betiltása kérdésében, amely téren az álláspontok ugyancsak közeléüllnak egymáshoz — a londoni vendégágy fogalmazott, hogy a Szovjetunió „jelentős mértékben elfogadta a brit megközelítést” — amtöbb ország álláspontját kell figyelembe venni, a kérdés összetett. A megvitatott regionális problémáik közül a Downing Street lakója Afganisztánt emelte ki, ahol a megállapodást brit vélemény szerint el nem kötelezett, semleges státus jelentené, a szovjet csapatok kivonása után. (A tárgyalásiközlemény, anélkül, hogy országokra bontaná a kérdést, a politikai eszközökkel történő rendezést szorgalmazza a regionális konfliktusokban.) Az emberi jogok témájával is részletesen foglalkozott Thatcher, egyenesen kulcskérdésnek nevezte azt. A téren a brit álláspont kettős. Egyfelől úgy ítélik meg, hogy a leszerelési megállapodások garanciája lehet az a fajta bizalom, amelynek alapja más szerződések, mint például a helsinki záróokmány rendelkezéseinek a pontos betartása. Ugyanakkor Thatcher kifejtette, hogy negyedik alkalommal jár a Szovjetunióban, s úgy találja, hogy a „jövőről folytatott vita” sokkal szélesebb körű, nyíltabb, mintkorábban. Lambert Gábor Moszkva visszautasítja Párizs kémkedési vádjait (Tudósítónktól) Abszurdnak nevezte, és határozottan visszautasította Gennagyij Geraszimov mai sajtótájékoztatóján azokat a vádakat, hogy a Szovjetunió párizsi képviseletének egyes munkatársai tiltott tevékenységbe bonyolódtak volna. Moszkvában sajnálkozással fogadják a Franciaországban folytatódó szovjetellenes kampányt — hangsúlyozta a szóvivő. Ennek jeleként értékelik a Szovjetunióban a rakéta-kozmikus technikával foglalkozó szakértői csoport francia munkatársainak letartóztatását, illetve ennek összefüggésbe hozását szovjet állampolgárok állítólagos kémtevékenységével. Geraszimov emlékeztetett arra, hogy a kétoldalú kapcsolatok megmérgezésére törekvő erők ezúttal a békés űrkutatások terén folytatott együttműködést vették célba, amelynek több mint húszéves közös múltja van, és negyven együttes tervezet, s egy jövő évre előirányzott szovjet—francia űrrepülés tanúskodik ennek eredményességéről. A Szovjetunió sikeresen alkalmazza a legkorszerűbb technikát e tudományágban, és már nemegyszer kinyilvánította szándékát, hogy ismereteit a kölcsönösség alapján hajlandó megosztani más országokkal, köztük Franciaországgal. Mindezekre hivatkozva utasította vissza határozottan a szóvivő a kémkedés vádját, amelynek a céljaként a bizalmatlanság szítását, s a szovjet néppel szembeni ellenséges érzületek keltését jelölte meg, utalva az esetlegesen folytatódó kampány negatív kihatásaira a kétoldalú viszonyt illetően. A külügyminisztériumi szóvivő a fentiekkel kapcsolatos állásfoglalást felolvasta. Viszont csak kérdésekre válaszolva tért ki az egyidejű, hasonló jellegű amerikai vádaskodásokra, ezzel is aláhúzva ezek komolytalan voltát. A ,szex-kémkedés” — ahogyan Geraszimov nevezte — lényege