Magyar Nemzet, 1987. április (50. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-13 / 87. szám

4 Hl Shakespeare-napok Weimarban Nincs a világnak még egy drámaírója és költője, akinek a darabjait oly sokszor játszanék a világ színpadain, mint az „avoni hattyú” halhatatlan alkotásait. (Jelképesen nevezték így Shakespeare-t, a szülővároskáját érintő kis folyó után.) Pedig jóval több, mint négyszáz esztendő telt el, hogy harminchét drámáját és vígjátékát szonettjeit megalkotta, 1564—1616 között. (Csak egy érdekesség, ugyanazon a napon, április 4-én született és halt meg.) Shakespeare művei azonban nemcsak műsoron vannak, de még mindig tudományos értekezleteket és vitákat rendeznek alkotásairól, ami szintén állandó időszerűségét tanúsítja. Különösen a két Németországban nyilvánul meg fokozott érdeklődés — természetesen szülőhazáján kívül — e zseniális drámaíró iránt. Ezt tanúsítja, hogy az NDK-ban és az NSZK-ban külön-külön Shakespeare Társaság működik. Főként a szocialista Németországban folyik rendszeres kutatás, mi több, évenként Shakespeare-napokat rendeznek Weimarban. Az idén erre április 23-a és 25-e között kerül sor. A megbeszélés témája: Az asszony, a hatalom és a humanitás Shakespeare műveiben. Az előadásokon és kollokviumokon kívül több színházi bemutatóra is sor kerül. A drezdai Staatsschauspiel a Shakespeare-művek összevetéseként Kleist Penthesilea című, hatalmas, érzelmi sűrítettségében egyedülálló szomorújátékát adja elő. A schwerini Staatstheater a Rómeó is Júliával, valamint a Téli regével vendégszerepel. A weimari városi színház a Hamletet mutatja be, az erfurtiak pedig a Makrancos hölgy balettfeldolgozásával mutatkoznak be. (A koreográfia Dietmar Fritsche, a zene Jens- Uwe Günther alkotása.) És még egy érdekesnek ígérkező ifjúsági mű szerepel a műsoron: a svéd Torsten Letser A dán kisherceg című darabját a drezdai színiakadémia növendékei játsszák el, ami premiernek is számít német nyelvterületen. (Dirk H. Fröse fordította). Összeállította: Vámos Imre SZÉLRÓZSA Új könyv Liszt Ferencről A nagy magyar zeneszerző és zongoraművész regényszerű élete változatlanul foglalkoztatja a közvéleményt, s ennek nem csupán halálának 100. évfordulója az oka. A „Liszt-év" természetesen külön alkalmat adott emlékének fölidézésére, a hangversenytermekben éppen úgy, mint a lemezpiacon. A figyelem legalább ilyen mértékben tulajdonítható annak, hogy az újabbkori Liszt-kutatás és késői műveinek publikálása egyre meggyőzőbb erővel dokumentálja ennek a rendkívüli szellemnek és zenei géniusznak kultúrtörténeti jelentőségét. Korunk zenetudósai már felismerték, hogy a magyar zeneszerző szélsőséges ellentétekből szövődött, végső kiteljesedésében mégis egységes lelki-szellemi alkata alkotómunkásságában olyan utakat nyitott meg, melyek korát messze túlszárnyalva századunk zenei forradalmának előhírnökeként jelenítik meg őt. Ez indíthatta Siegfried Schibli német zenekutatót is, hogy egy újabb könyvvel gyarapítsa a Liszt-irodalmat Művének címe: Franz Liszt — Rollen, Kostüme, Verwandlungen (Liszt Ferenc — Szerepek, jelmezek, változások.) A müncheni Piper Verlag gondozásában jelent meg. Mint a címe is tanúsítja, több oldaláról iparkodik bemutatni a zeneszerzőt akit Hangsúlyozottan így jellemez: „Magyar, katolikus és komponista”. Majdhogynem el- Guttuso Idén januárban halt meg 75 éves korában Renato Guttuso, az olasz neorealista festészet egyik legnagyobb egyénisége. Műveit a magyar művészetbarátok is láthatták eredetiben az 1973-ban rendezett budapesti kiállításán. A nagy olasz festő alkotásainak jelentős része a szegényparasztság és a munkásság harcait ábrázolta, de portré- és életképfesztészete is jelentős. Századunk kiemelkedő művészei közé tartozott, aki már életében nemzetközi elismerésben részesült. Ez azt is jelenti, hogy jelentős vagyonra tett szert. Guttuso mindezek ellenére megmaradt kommunistának, mert már ifjú korában az Olasz Kommunista Párt tagjai sorába tartozott. Később szenátorként képviselte a pártot az olasz törvényhozásban. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy jó viszonyt tartson fenn kereszténydemokrata politikusokkal, így például Giulio Andreotti volt külügyminiszterrel és miniszterelnökkel —, valamint a magas klérus képviselőivel, Fiorenzo Angelini vatikáni prelátussal. Főként a kártyacsaták kapcsolták össze őket. Mind a ketten részt vettek Guttuso temetésén éppen úgy, mint a független szellemű Alberto Moravia, aki nekrológjában megállapította: „Amikor egy művész meghal, meghal vele a világ egy része is." tekint a korábbi közhiedelemtől, mely szerint Lisztet általában csak mint a rapszódiák, virtuóz zongoraművek szerzőjét és előadóját, no meg a társasági élet ünnepelt kegyeltjét értékelték. A másik Lisztet, aki olthatatlan vágyat érzett önmagában az el nem múló szellemi értékek után, mint említettük, és e könyv is hangsúlyozza, csak az elmúlt évtizedekben kezdték felismerni. Ő a szerepeit nem játszotta, jelmezeit nem kölcsönözte, s változásai sem voltak csupán formaságok kalandos életében, hanem mindezt valóban hitte, és őszintén vallotta. Az életrajzíró — eltekintvén természetesen a közismert állomásoktól — nem Lisztből, az emberből ítéli meg a műveket, hanem alkotásaiból idézi fel a zeneszerzőt. Így jut el arra a következtetésre, hogy Liszt egyéniségének lényegét a sokrétű ellentétességben is az őszinteség és a hit jelentette. Megtestesítője volt az érzelmi típusú embernek, aki egyesítette magában az ösztönös életörömöt a szellemi elmélyedéssel. Éppoly komolyan vette előadóművészetének virtuozitását, vagy karmesteri szerepét Weimarban, mint szerzetesi életét Rómában. Életének lényeges megnyilatkozása volt hitvallása magyarsága mellett Ezt nem is annyira közismert rapszódiái tanúsítják, hanem késő öregkora Magyar történelmi arcképek című ciklusának koncepciója, öröksége Száz nappal a kommunista festőművész halála után kitört az örökösödési háború, amely élénken foglalkoztatja nemcsak az olasz, de a nemzetközi sajtót is. Guttusónak ugyanis a múlt év októberében elhunyt a felesége, s gyermeke-rokona nem lévén, összes vagyonát Fabio Carapezza nevű 33 éves fogadott fiára és titkárára hagyta. (Nem kis örökség, képein kívül egy előkelő villa maradt utána Rómában, valamint öt nyaraló Itáliában.) Váratlanul azonban jelentkezett a festő egykori modellje és barátnője, aki húsz éven át tartott kapcsolatot Guttusóval, s a bíróság előtt azt vallotta, hogy az örökség hamis, mert a vagyon egy része őt illeti. Megnevezte a bankot, amelynek széfjében a végrendeletet letétbe helyezték. Igen ám, de a széf üres volt. Az egykori modell a titkárt gyanúsítja a lopással és hamisítással. Amikor megkezdődött a per, újabb fordulat történt. Jelentkezett egy Antonello Cuzzaniti nevű fiatalember, aki a festő törvényen kívül született fiának vallotta magát. Ezt tanúsította az anyja is, valamint az a tény, hogy a fiatalember gyakran meglátogatta a mestert, s kisebb-nagyobb összegekkel távozott. Itt tart jelenleg a per az örökségért, s nem kizárt, hogy még évekig elhúzódhat Készülő tévéműsorok Filmek, magazinok, arcképek Bárány Tamás A fészek melege című írásából forgat e napokban, külső helyszíneken filmet a Televízió. A mai történet szereplőit Sinkovits Imre, Gombos Kati, Kovács Nóra és Szirtes Ádám formálja meg. Gábor Andor Patika című művéből Málnay Levente készít tévéjátékot a MAFILM műtermeiben. A történet a századelőn játszódik, és egy vidéki fiú taníttatásához szükséges pénz előteremtésének kétes módozatait beszéli el. A tévéjáték forgatásaiban Bodrogi Gyula, Varga Zoltán és Kubik Anna vesz részt, operatőr Gulyás Buda. Makovecz Imréről Ossicó Judit készít portréfilmet, „háttérként" bemutatva a sárospataki művelődési házat, a mogyoróhegyi tanyát, a visegrádi Jurta kempinget, és Makovecz több, más munkáját. Érdekes sorozatnak ígérkezik a most induló Állatvilág Magazin, amelynek szerkesztését Böjti Irén végzi. Az első rész hasznos tanácsokkal látja el a nézőket, és az állattartásra vonatkozó rendeleteket ismerteti. A műsor jelszava: az állatvédelem egyenlő az ember és a természet védelmével. Magyar Nemzet Meghalt Váradi Hédi A Művelődési Minisztérium, a Színházművészeti Szövetség, a Nemzeti Színház igazgatósága és társulata megrendülten tudatja, hogy Váradi Hédi Kossuth-díjas kiváló művész, a Nemzeti Színház tagja, súlyos betegség következtében szombaton elhunyt. Temetéséről később intézkednek. Báj és humor ritkán található meg együtt, egyenlő mértékben, egyazon emberben. Váradi Hédi e ritka kevesek közé tartozott. Nemcsak szépségével bűvölte el nézőit az ötvenes évektől kezdve, először a Madách Színházban, majd 1964-től, mint vezető színésznő a Nemzetiben, de kisgyermekes, kedves bájával, ami tudvalevőleg több is, más is, mint a szépség. Nem egyszerűen fiziológiai adottság, hanem a lélek jótulajdonságainak kivetülése az arcvonásokra, mozdulatokra. Mindehhez különleges ajándékként adatott Váradi Hédi könynyedsége, játékossága, eleven, víg komédiázó kedve. Lehet-e csodálni, hogy a hatvanas évek szabad és pezsgő színházi életében az övé lett a legtöbb, rosszat és nemeset kevercselő, gyönyörű nőszerep? Madách Tragédiájának Évája, Weiss drámájának, a Marat halálának Dorday Saroltája, Arthur Miller Marilyn Monroe-t sajátosan gyászoló-magyarázó színművének, a Bűnbeesés utánnak zaklatott egyéniségű központi alakja. Aki ezekben az években már színházlátogató korú volt, jól emlékezhet rá, miként szikrázott, forrt a levegő Váradi Hédi körül, és miként adott ő formát és példát arról, hogyan lehet szenvedélyes könnyedséggel, lágy nőiességgel meghódítani és megtartani a közönséget. A színház volt az ő igazi világa, noha e „nagy korszakában" sokat forgolódott a filmstúdiókban is, tévéstúdiókban is. Főleg kicsinyke, és képességeihez kevéssé alkalmatos szerepekben. A celluloidszalagon is hagyott maga után jelentős emléket, egy mostanság kissé elfeledett, jeles filmben, az Alba Regiában. Kétegyéniségű betegápoló apácát játszott, feledhetetlen elhitető erővel. Majd jött még néhány csillogó tévészerep — a Maupassantnovellából készült tévéjátékban, a Gömböcben utcalányt alakított —, és hirtelen: a hallgatás évei. A háttérben maradásé? Vagy az elfeledettségé? Nehéz ezt a közönség soraiból szemlélődve eldönteni, megfejteni. Csicsergő hangját ekkor is gyakran hallhattuk — hiszen a szinkronizálás a feladatok nélkül maradt színész utolsó lehetőségeinek egyike. E megbízatásai közül a legnépszerűbb egy amerikai rajzfilmsorozatban, a Flinstone családban vállalt „szerep" volt, Irmáé, az apró, agyafúrt kőkorszaki asszonyé. Hogy azonban mégsem csak a hangja marad emlékül a mai felnövekvőknek, hanem megérett, meggondolt, de meg nem öregedett egyénisége is, az annak köszönhető, hogy megújulni kész határozottsággal és áldozatossággal kisgyermekeknek, óvodás korúaknak szánt irodalmi összeállításokkal járta az országot. Dalt, verset, prózát vitt óvodákba, iskolákba, művelődési házakba — mindenüvé, ahol a gyermeknép fogékony a szépségre. És ugyan hol nem fogékony? Még a képernyő előtt üldögélve is az. Éppen ezért Váradi Hédi gyermekműsoraiból televíziós felvétel is készült. Kicsit édesebbre sikeredett ez a felvétel, mint amilyet a televíziótól megszoktunk, elviselünk. A mértéke most hirtelen, a fájdalmas hír hallatán mégis nagyra nőtt. Immár ez a kazetta őrzi meg az időnek egy jelentős, nagyra hivatott művész utolsó tizenöt esztendejét. A színészi visszaszorítottságból nagyra nőtt Embert. a *.) Bizánci mozaikok Jordániából Szenzációs kiállítás diadalútja Európában Egy mozaikkiállítás diadalútra indult A mediterrán térségből hozták öreg Európánkba és viszik lassanként egyre északabbra. A „Bizánci mozaikok Jordániából” című egyedülálló tárlatot eddig Rómában, a Palazzo Veneziában, az ausztriai Schallaburgban, Klagenfurtban mutatták be — nagy sikerrel. A bizánci mozaikkiállítás főként Jusztiniánusz császár VI. századi birodalmának meglepően gazdag kultúráját tárja a látogatók elé. A bizánci kultúrkör Magyarországon sem teljesen ismeretlen: a hatalmas birodalom északi határát valaha a Duna folyása képezte Erdélyben, míg Cirill és Metód, a szláv írásbeliség megalapítói, a IX. században a Dunántúlon működtek. Az Árpád-házi királyok közül III. Béla nevelkedett Bizáncban, aki végül is Mánuel császár támogatásával került trónra. Konstantin Monomachos koronáját, amelyet ma a Nemzeti Múzeum őriz, a ma Szlovákiához tartozó Nyitraivánkán találták meg. „A kiállítás nemcsak egy meszszi művészeti tájegység mozaikjainak szépségébe és törvényszerűségeibe enged bepillantást, hanem a világos, fénnyel elárasztott templomok gazdagságába is. Itt, a Bizánci Birodalom keleti részében alakították ki azokat a keleti szőnyegekre jellemző mintákat, melyek a keresztény Kelet könyvfestészetében is megtalálhatók”, mondta dr. Helmut Buschhauten, bécsi művészettörténészkutató, aki mint a Bécsi Egyetem Bizantinisztikai és Újgörög Intézete (Institut für Byzantinistik und Neogrezistik) professzora, a kiállítást az osztrákok megbízásából rendezte. Ebben a nem kis munkában elsősorban Adnan Hadid professzor (Amman), valamint Michele Piccirillo (Studium Biblicum Franciscanum) — mindketten neves régészek — voltak segítségére. A kritikus szakértők szerint is szenzációsnak nevezett mozaikkiállításon nem könnyű a legszebb ábrázolásokat kiválasztani, mert állatjeleneteket, idilli képeket, városlátképeket, a görögrómai mondavilágra utaló mozaikokat, templomokat, szentélyeket, thermákat, várakat, valamint ritka, gyalogjárdákról származó részleteket egyaránt bemutatott a tárlat. A madabai templom például a rómaiak egyik jelentős főútja mellett épült Legszebb kincse a padlómozaik, amely Afroditét ábrázolja, aki szandáljával csap Erosz felé. Számos folyami madár, növény, tengeri lény teszi teljessé az egyébként hellén ihletésű jelenetet A Hippoltosz-mítosz Euripidész egyik darabjának 6. századi változatára utal. A három trónoló, a hatalom jelképeit kezükben tartó, méltóságteljes női alak, Rómát Gregoriát és Medaliát jelképezik. Stilisztikailag hasonló ábrázolásokat például a Dubrovnik melletti Porec bazilikájában láthatunk. A Nebo-hegy Mózes-szentélye, ún. Cella trichora, VI. századi háromkarélyos temetőkápolna. Budapesten is van egy hasonló, ez már 360 körül épült ókeresztény sírkápolna, amely ma is látható, mégpedig Óbudán, a Raktár utcában. De tudunk hasonlóról Pécsett is, noha ezt a feltárás után viszszatemették. Hasonló volt a sorsa a székesegyház mellett felfedezett hétkarélyos temetőkápolnának (Cella septichora) is. A most már Vesztfáliában látható mozaikok között olyanok is vannak, melyek a Khirbet El-Mafgar-i Ummaya-palotából, illetve annak thermáiból származnak. Erbuszt, a legrégibb Jordániai püspökséget, márványereklyék, ezüstből készült edények képviselik. Khirbet Al-Mafgarban megtalálták az alapítók portréit is, amely erre a korszakra még nem jellemző. A feliratok azt is elárulják, hogy ebben a bizánci szokásokat, hierarchikus rendet nagyban átvevő helységben nők is részt vettek a templom díszítésében, mozaikjainak készítésében. Az ott használt díszítő motívumokat később a kéziratokban előszeretettel alkalmazták. A Bizánci Birodalom Jordániai határterületén kialakított stílusmotívumok a XX. században is ismertek, a keleti szőnyegeken, melyekről Bécsben és Budapesten rendeztek tavaly nemzetközi konferenciát. Tóth Zsuzsanna NAPLÓ Rabindranáth Tagore születésének 125. évfordulója alkalmából szombaton a delhi magyar kulturális és tájékoztatási központban kiállítás nyílt meg az évtizedek óta Indiában élő, magyar származású Brunner Erzsébet és édesanyja munkáiból. Mindketten Rabindranáth Tagore meghívására érkeztek Indiába 1930-ban, és a költő által alapított sántiniketani kulturális központban dolgoztak. Kiállított képeik abból a korszakból származnak. Műszaki okok miatt elmaradnak a Jurta Színház meghirdetett előadásai április 12-től, április 19-ig. Az április 15-i Mécsfény című előadás jegyeiire, a Nagyenyedi fügevirág Jegyei pedig 28-ra érvényesek. A Kestős Jelenlét című műsort június 1-jén, 15 és 16 órakor tekintheti meg a közönség. A Jegyek kívánságra visszaválthatók, vagy más előadásra becserélhetők. Az előadások szünetelésének idején is látogatható a színház előcsarnokában kialakított Jurta Galéria. Megkezdték Nyíregyháza egyik jellegzetes épületének, az úgynevezett Bagolyvárnak a felújítását. A város központjában levő eklektikus stílusú épületben, amelyben korábban lakások voltak, a jövőre befejeződő munkálatok után képtár kap helyet. A Bagolyvár rekonstrukciójára és a képtár kialakítására a város hatmillió forintot fordít. Az arizonai Paradise Valleyben meghalt Erskine Caldwell amerikai író, aki a fajgyűlöletet elítélő regényeivel szerzett magának hírnevet. Caldwell 13 éves volt, halálát tüdőrák okozta. Művei közül az 1932-ben megjelent Dohányföldek, az 1933-as Isten földecskéje című regénye a leghíresebb. Ez a két regénye nyolcmillió példányban jelent meg az egész világon, és az amerikai Dél olyan világhírű írói közé emelte őt, mint William Faulkner, Tennessee Williams és Flannery O'Connor. A budapesti tanítóképző főiskola zenés színpada a felszabadulás negyvenkettedik évfordulója alkalmából bemutatta Ránki—Hubay—Vas István Egy szerelem három éjszakája című zenés tragédiáját. Április huszonharmadikán, huszonnegyedikén és huszonhetedikén este hat órakor tartanak előadásokat, amelyeken az intézet diákjainak munkáját az Operaház művészei is segítik. Az előadás rendezője, díszlet- és jelmeztervezője Frigyesi Tibor, zongorán Csányi Valéria működik közre. Emlékkiállítást nyitottak meg a tatai Öreg várban az egy évvel ezelőtt elhunyt Dobroszláv Lajos festőművész alkotásaiból. A tárlaton a művész négy évtizedes munkásságát bemutató ötven festménye látható. A kiállítás május 10-ig tekinthető meg. Hétfő, 1987. április 13. Pesti könyvesbolttól brazíliai díszpolgárságig Rónai Pál professzor nyolcvanéves A Mil ANYAGIPAR múltbéli fejletlensége következtében Rio de Janeiro városának mai díszpolgára húszéves korában még az akkor szokásos drótkeretes szemüveget viselte, mely amúgy is éles kontúrú profiljának szinte savonarolaiért kölcsönzött. Az 1920-as évek derekán járunk, az Alkotmány utcai könyvkereskedés eladóterében, ahol a fiatal bölcsész ■— a mai napon nyolcvanadik életévét betöltő Rónai Pál professzor — a legforgalmasabb órákban besegít édesapjának, a kis cég irodalomkedvelő tulajdonosának. Hat évtized nagy idő, de Rónai Pál személyiségét könnyű felidézni, hiszen egyoldalú, de a hála szolid érzésén alapuló emlékdarab fűz hozzá: a segítőkész filoszgyerek szinte lelkesen javította-gyomlálta a vásárlás hamis jogcímén belopakodó kis gimnazista latin házifeladatait, néha olyan túlságosan is jól, hogy felébresztette Hlavathy tanár úr nagyon is megalapozott gyanúját. Majd néhány évvel később Rónai, mint végzős, gyerkorló évét abszolváló tanárjelölt Calabro tanár urunk oldalán — enyhe kezdeti lámpalázának legyűrése után — olyan olaszórát kanyarított az osztály számára, amelyhez foghatót az anyanyelvén előadó, kissé rideg lelkületű tanártól sohasem kaptunk. Egyoldalú kapcsolatunk azóta sem szakadt meg, csak — ha lehet — még egyoldalúbbá vált. Ez a „kapcsolat" mindössze abban nyilatkozott meg, hogy Régi hírünk a világban-sorozatom számára nyomon követem élte alakulását, pályájának eseményeit. Sokat olvasunk manapság innen kiszakadt, távoli országokban diadalmas csúcsokra emelkedett üzletemberekről, mérnökökről, fizikusokról és más gyakorlati szakemberekről — még olyanról is tudunk, aki Ausztráliában miniszterségig vitte —, de annál kevesebbet azokról, akik a tisztes szegénységgel járó bölcsészpálya iránti hűséget megőrizve értek el az ormokra a másik félteke valamelyik országában. Pedig akadnak ilyenek is. Rónai Pál a fordítás szakmájának és a műfordítás művészetének elméleti megalapozói közé tartozik és munkái — miként hazai pályatársai, Karcsay Sándor és Radó György fordításelméleti alapművei — ennek a literátoris műveltséget és filológiai felkészültséget egyaránt igénylő tevékenységnek kézikönyvei. De a Fordítsuk a fordíthatatlant, a Szó szerinti fordítás és stílushatás, A közvetett fordítás, a Műfordítóiskola és megannyi idevágó írása magisztrális jellege mellett éppen derűje és érett bája folytán „megfosztja” útmutatásait a kézikönyvek monotóniájától és szárnyára bocsátja azokat, akikben a tapasztalatokkal megmixelt humor fel tudja szabadítani az alkotókészséget. Igaz, mást nem is várhatunk el attól, aki közeli barátja volt századunk egyik „kispadra ültetett” magyar fitoszzsenijének, dr. med. Lénárd Sándornak, a Micimackó latin fordítójának... EZEK AZ IRÁSAI a brazíliai termésből kerültek be a könyvbe, de legalább egy futó megemlékezés erejéig szólnunk kell ifjúkori, még idehaza vagy Párizsban megjelent írásairól is. Huszonhárom éves korában látott napvilágot tanulmánya Balzac ifjúkori regényeiről, melyet nyomon követ egy kis olasz szótár, majd a kor haladó irodalmi műhelyének, a Vajda János Társaságnak kiadásában megjelent brazil antológiája. Ezután Mikszáth, Csathó és mások néhány elbeszélésének francia fordítása következik. Az Officina kiadásában 1941-ben megjelent latin antológiája azóta nemcsak könyvészeti ritkasággá, de a klasszikusok népszerűsítésének mintájává vált. Ám ezek hazai tevékenységének csak kiemelkedőbb állomásai, hiszen — sokszor a körülmények kényszere alatt névtelenül — 1932 és 1940 között több mint száz novellát, eszszét és két regényt ültetett át franciára. De nem vitatható el az alig huszonöt éves szerző Párizsban megjelent, a francia nyelv és irodalom magyarországi oktatásáról írt munkájának nemzetközi kultúrpolitikai súlya sem, hiszen odakünn egyes körök szüntelenül azon mesterkedtek, hogy Magyarországot úgy állításák be, mint amely sohasem került igazi kapcsolatba a francia kultúra világával. Ez, a szó nemes értelmében vett kultúrpropaganda vezette tollát akkor is, amikor természetes közegéből, hazájából kiragadva Rio de Janeiróban ,megnyitotta" egyszemélyes hungarológiai műhelyét Egész sor magyar könyvet fordított portugálra, köztük Az ember tragédiáját és A Pál utcai fiúkat, továbbá egész antológiára való novellát, Jókaitól Gellértig. És emellett számtalan cikket írt számtalan előadást tartott magyar írókról, a magyar irodalomról. Rónai professzor a budapesti egyetemen és a párizsi Sorbonneon szerezte meg hatalmas filológiai tudását. Hadd fűzzek munkásságáról írt beszámolómhoz egy éppenséggel nem ünneprontó észrevételt. A nyelvész és irodalmár Rónai Pálról úgy tudják, hogy sohasem rándult át a történetírás kertjébe. Azazhogy egyszer-kétszer mégis! Először 1941- ben, amikor szülőhazája belesodródott a második világháborúba. Ekkor megjelenteti adatokban gazdag tanulmányát Magyar utazók Brazíliában (Váján tea hungaros no Brasil) címmel, majd 1945-ben — amikor hol alapos számonkérések, hol önző érdekekben fogant gyűlöletkampányok formájában készültek a nemzetközi küzdőtéren leszámolni Magyarországgal — Rónai Pál elérkezettnek látta az időt, hogy új hazájának közvéleményét a tények erejével kedvező irányba befolyásolja. Közrebocsátotta — kiadóként a brazíliai Művelődésügyi Minisztériumot megnyerve — irAs cartas do P. Davi Fáy e a sua biográfia” című művét A Contribucao para a história das missioes jesuiticas no Brasil no século XVIII. című könyvének dokumentumaiból kitűnik, hogy az akkori gyarmatsorban élő Brazília és Ecuador lakossága menynyit köszönhetett Fáy Dávidnak és bátor rendtársainak. Kutatásainak alaposságát jellemzi, hogy ki tudta igazítani Nagy Iván Fáyra vonatkozó családtörténeti adatközléseit — másrészt nem csekély diplomáciai érzékkel oldalakon át közli az egykorú brazil és portugál költők Fáy Dávid halála alkalmából írt magasztaló verseit. KEVESEN, NAGYON KEVESEN voltak azok az írástudók, akik 1945-ben tudtak és mertek Magyarországról, magyarokról, magyar történelemről írni. Ez a könyv nem a Pázmány Péter Tudományegyetemen, sem a Sorbonne-on szerzett tudás gyümölcse volt. Sokkal inkább a személyes tragédiáján túlemelkedni tudó, messzire szakadt magyar ember csendes kötelességtevése ama nehéz, bénult időkben. Tardy Lajos A Magyar Tudományos Akadémia Körösi Csorna Társasága nemrégiben felújította ,»Keletkutatás’* című időszaki kiadványát. A rangos periodika új sorozatának immár második száma látott napvilágot. Közel másfélszáz oldalon olvashatunk benne tanulmányokat, beszámolókat, könyvismertetést és vitaindító cikket a magyar és az egyetemes orientalisztika köréből. E tudományágnak hazánkban nem véletlenül vannak különleges hagyományai, hiszen a magyarság keleti eredetének és kapcsolatainak feltárása mindig joggal keltette föl a „gyökerek" megismerése iránt érdeklődő tudósok figyelmét. A magyar keletkutatók ezért számos területen mutattak fel komoly tudományos eredményt, tevékenységük olykor — mint tudjuk — úttörő jelentőségű volt. Munkásságuk felmérése és megőrzése a magyar orientalisztika egyik nem lebecsülendő feladata. Ezért különösen nagy érdeklődéssel és örömmel olvashatjuk a Kelet-kutatás jelen számában Róna-Tas András tanulmányát Belső-Ázsia magyar felfedezőiről, amelyben a szerző a kezdetektől az első világháborúig vizsgálja tudósaink szerepét.* Vargyas Péter írása az ókori Mezopotámiába vezeti el az érdeklődőt: a szellemi és a fizikai munka korabeli megbecsüléséről szól. Érdekes tanulmányokat találunk itt (Puskás Ildikó tollából) az Indus civilizáció új értelmezéséről, a kipcsak őstörténetről (Sz. Klajstornij), a burját hősénekek mitikus elemeiről (Lőrincz László), a perzsa szavak nyelvtörténeti hátteréről (Jeremiás Éva) és a török kerámia keletkezéséről (Gerelyes Ibolya). A Kelet-kutatás legújabb száma a Kőröcsi Csomna Társaságnál kapható (VI., Izabella u. 46.). R. T.