Magyar Nemzet, 1987. november (50. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-02 / 258. szám
Két csúcs December hetedike tehát már biztos, s a tavaszi újabb csúcstalálkozó valószínű — erre a hét végére jó hírt kapott a világ, amely tagadhatatlanul kissé csalódott volt a megelőző víkenden. Olyan érzésünk lehetett, mint amikor a magasugró második próbálkozására jut át a rekordszinten. Most az a fő, hogy Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan megint megbeszélésekre készül, s teljesítendő tárgyalási menetrendet is kitűzött magának. A hírügynökségek ontják a világ fővárosaiból a politikusok és kommentátorok elégedett, örvendező nyilatkozatait. Fellélegeztünk. Nincs fontosabb viszony világunkban annál, ami a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat kapcsolja össze, avagy — olykor — állítja szembe egymással. Nemcsak arról van szó, hogy e két igazi világhatalom a kölcsönös elpusztítás szinte felfoghatatlan képességével rendelkezik, hanem központi szerepükről a nemzetközi kapcsolatok teljes rendszerében. Mennyire jellemző, amit Japán jövendő miniszterelnöke nyilatkozott, aki azt remélte, hogy a szovjet—amerikai viszony javulása üdvösen hat majd Tokió és Moszkva párbeszédére is. Jószerivel nincs földünknek olyan szeglete,ahol ne érződnék az, éppen hogyan áll egymással a Szovjetunió és az Egyesült Államok. A maguk külpolitikai erővonalrendszerében a kis országok is rögvest nagyobb mozgástérre lelnek, ha Moszkva és Washington hajlamosabb szót érteni. Hát persze, hogy önérdekből is üdvözölhetjük a „két nagy” dialógusának váratlanul, de nem megalapozatlanul kedvező alakulását. A hírek magyarázói csakúgy meglepődtek, mint olvasóink, amikor jött a jelentés a szovjet külügyminiszterwashingtoni villámlátogatásról, alig egy héttel amerikai kollégájának moszkvai vizitje után. Amikor ott, a szovjet fővárosban elmaradt ,a várva várt közlés az idei csúcstalálkozóról, megkezdődött a lázas okfejtés és találgatás. Csak egy valamire nem számított senki: a gyors „kiigazításra”. Kiderült, hogy a Kreml és a Fehér Ház előbbre tart, mint a kommentátorok fantáziája. Sami kiváltképpen biztató: ezúttal elmaradt a korábban sajnos gyakori tekintélymentegető óvatoskodás, lassítás; előfordult már az is, hogy magának a következő külügyminiszteri megbeszélésnek a kitűzése is erőpróbához vezetett Moszkva és Washington között. Nyilvánvalóvá vált az, ami talán még a péntek éjjeli bejelentésnél is fontosabb: a két nagyhatalom elszánta magát a fegyverarzenálok komoly csökkentésére, és megegyezési készségük nyomósabb a vitáiknál. A krónikást a dolog emlékezteti a hetvenes évek elejére, amikor a világpolitikai feszültségek sem tudták megakadályozni a születő megállapodásokat, mert erősebb kölcsönös érdek követelte meg őket. Azt már hosszabb ideje mondogatják a politikusok és kommentátorok, hogy régóta, vagy talán még sohasem voltak ennyire kedvezők a feltételek a szovjet—amerikai szótértésre, mint manapság: a friss hírek arról győznek meg, hogy ezt a legilletékesebbek, a nagyhatalmi vezetők is így látják. A körülmények vitathatatlanul arra ösztökélik Moszkvát és Washingtont egyaránt, hogy keresse a közös nevezőt. Az új gondolkodásmód térnyerése a szocialista nagyhatalom irányító köreiben és a társadalom megreformálásának igényei, a világpolitikai rendezést követelik meg, s a múlt héten a szovjet vezetés ennek teljes tudatában cselekedett. Kormányzásának nyolcadik évébe lépve, a washingtoni hatalmat gyakorló republikánus csoport a korábbinál jobban igyekszik alkalmazkodni a hazai és külföldi realitásokhoz, amelyek Reagan utódai számára az esztendő múlva esedékes elnökválasztási számonkérésben is jelentkeznek. De hát nincs abban semmi rossz, ahogyan 1972-ben sem volt, ha egy kormányzat nagyhatalmi megállapodások belpolitikai kamatait akarja besöpörni; még kevésbé kifogásolható, ha egy elnök a stafétabotot jelképesen moszkvai látogatással és történelmi fegyvercsökkentési megegyezéssel akarja átadni. Sevardnadze és Schultz péntek éjjeli washingtoni sajtóértekezletein nyilvánvalóvá vált, hogy a „kisrakéták” megsemmisítésének szerződése voltaképpen elkészült, s a nagyhatalmi napirenden immár főleg a „nagyrakéták”, a hadászati eszközök ötvenszázalékos ritkítása áll. A legfrissebb megnyilatkozások is azt jelzik, hogy a két külügyminiszter nem oktalanul volt derűlátó: jó esély van a másik, a tavaszi csúcsra is, tehát a következő szerződés aláírására. Márpedig a középtávú egyezségnek is csak akkor van igazán (és főleg tartósan) értelme, ha záros határidőn belül követi a stratégiai alku. Más kérdés, hogy az első egyezség (elsősorban az ellenőrzési kérdések megoldásával) elősegíti a nagyobb horderejű megállapodás megkötését, noha ott — megmaradván az arzenálok fele — a kontroll több főfájást okoz a tárgyalóknak, mint a kisrakéták teljes felszámolásakor. Ennél is nagyobbnak látszó akadály volt eddig a csökkentés viszonya a védelmi fegyverkezéshez, hiszen az egykönnyen vezethet a világűr militarizálásához. Régóta fogas kérdés ez Moszkva és Washington alkudozásában, s alighanem megnehezíti az értékelést a megfigyelők méricskélése: ki fog engedni, és mennyit? Sevardnadze és Schultz egyaránt arra utalt pénteken éjjel, hogy e téren is tapasztaltak bizonyos előrehaladást, magyarán a kompromisszum jeleit. Márpedig mindkét fél rugalmassága szükségeltetik ahhoz, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok újra találkozzék a rakétaelhárítás tilalmát kimondó, tizenöt éve érvényben levő szerződés keretei között, feloldva mai értelmezési vitájukat, amely különben magán az amerikai porondon is folyik. Feltehetően az is a kompromisszum lehetőségét növeli, hogy sem a kutatási eredmények, sem a gazdasági (vagyis megvalósítási) lehetőségek nem igazolják a washingtoni vérmes reményeket, és így persze a szovjet aggályokat sem. Fontos fejleménynek látszik, hogy a külügyminiszterek szerint a felek egyetértenek az ABM- szerződés távlati megtartásának kérdésében, bár egyelőre még eltérő időtartamban gondolkodnak. Valójában a fő magának a jelek szerint megindult alkudozásnak a ténye, hiszen korábban erre nem volt hajlandóság Washingtonban, ahol persze továbbra is védik kutatásinak nevezett programjukat. Rövid, de nem csupán ceremoniális csúcs ideje érkezik el december elején: a szerződéssel ez első, az átfogó tárgyalásokkal a továbblépést jelképezik. Hogy mindjárt a következő csúcsra is gondolnak, az még ígéretesebbé teszi a már meghirdetettet. S hogy kilátásba helyezik a kettős stratégiai alkut is, az igazi fordulópontot ígér a világpolitikában. Avar János A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Érkeznek a küldöttségek M Moszkvába Magas szovjet kitüntetést kapott Kádár János Ma választja meg főtitkárát a kínai párt A külpolitikai helyzet ELÉGEDETTEN ÉS MEGKÖNNYEBBÜLÉSSEL fogadták világszerte az újabb szovjet—amerikai csúcstalálkozó bejelentését. Mindenütt azt remélik, hogy Gorbacsov és Reagan decemberi megbeszélésén konkrét megállapodások születnek a bizalom erősítéséről, a leszerelésről. A fentieket állapította meg vasárnapi nemzetközi összefoglalójában a moszkvai Pravda is, amely hangoztatta, hogy ez már a harmadik Gorbacsov—Reagan találkozó lesz, s egy-egy ilyen eszmecsere előkészítéséhez rendkívül komoly erőfeszítésekre van szükség. Ezúttal egy héten belül két külügyminiszteri megbeszélést is tartottak, és az SZKP főtitkára külön üzenetet intézett az amerikai elnökhöz. Ezek az események újólag bizonyítják, hogy dinamikusabbá váltak a szovjet—amerikai politikai kapcsolatok és a tárgyalási folyamat is. A csúcs — minden kétséget kizáróan — jelentős előrelépést hoz majd minden érintett kérdésben — állapította meg a lap. A kettős nullamegoldás dokumentumának aláírása valóban történelmi jelentőségű esemény lesz. Ez azonban a nukleáris arzenálnak csak 3 százalékát érinti, így csupán a radikális csökkentésekhez vezető első lépésként szabad értékelni. A hadászati támadófegyverzet 50 százalékos csökkentését, amely szorosan kapcsolódik az űrfegyverkezés megakadályozásához, az ABM szerződés megszilárdításához, ugyancsak megvitatják a washingtoni találkozón, az ennek a szerződését gyors előkészítéssel Reagan moszkvai látogatásakor lehetne aláírni. TÖBB IDŐS KÍNAI VEZETŐ TÁVOZOTT a párt irányítói közül, hiszen a vasárnap véget ért XIII. kongresszuson megválasztott Központi Bizottság névsorában nem található Teng Hsziao-ping, Csen Jün, Li Hszien-nien neve, s ők így nem választhatók be az új összetételű Politikai Bizottságba és annak állandó bizottságába sem (ezekről, valamint az új főtitkár személyéről hétfői ülésén dönt a Központi Bizottság). A mostani vezetőség tagjainak az átlagéletkora 55,2 év, csaknem négy évvel kevesebb az öt éve választott testület tagjainak átlagéletkoránál — jelentette be vasárnap délután Csu Mu-Cse, a kongresszus szóvivője. Kijelentette, hogy Teng Hsziao-ping — tekintélyének és bölcsességének köszönhetően — továbbra is fontos szerepet fog játszani a párt és az ország életében, még akkor is, ha nem tagja a Központi Bizottságnak. Teng vezető szerepe — mutatott rá a szóvivő — nem függ attól, hogy milyen pozíciót mondhatmagáénak a pártban, ezt elképzeléseinek helyessége biztosítja. A szóvivő a vezető szervek megfiatalítását a pártkongresszus nagy vívmányának nevezte, bár e tekintetben további erőfeszítésekre is szükség van. Egyszerűsítették a döntéshozatali mechanizmust is, így a PB állandó bizottsága napi politikai döntéseket fog hozni a Politikai Bizottság döntéseivel összhangban. A jövőben a párt és hadsereg viszonyát is a politikai reform szellemében fogják kezelni, azaz itt is a funkciók szétválasztására törekszenek, ugyanúgy, mint a párt és a kormány esetében. Párt-és állami küldöttségünk Moszkvában A kitüntetés átnyújtása az MSZMP főtitkárának Kádár Jánosnak, az MSZMP Moszkvába érkezett főtitkárának szombat este a Kreml Katalin-termében Andrej Gromiko, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke átadta az Októberi Forradalom Érdemrendet. Moszkvából jelenti az MTI. Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának vezetésével szombaton magyar párt- és állami küldöttség érkezett Moszkvába, hogy részt vegyen a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken. A delegáció tagja Németh Károly, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, a párt Politikai Bizottságának tagja, Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára, valamint Rajnai Sándor, Magyarország moszkvai nagykövete, a KB tagja. A küldöttséget a szovjet főváros kijevi pályaudvarán Lev Zajkov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, és több más szovjet párt és állami vezető köszöntötte. Jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete is. Kádár János kitüntetését a Legfelső Tanács Elnöksége a szovjet és a magyar nép közötti testvéri barátság és együttműködés fejlesztésében szerzett érdemeiért, a béke és a szocializmus megszilárdításához nyújtott jelentős hozzájárulásáért 75. születésnapja alkalmából adományozta. A kitüntetés átadása alkalmából Andrej Gromiko és Kádár János beszédet mondott. Andrej Kiomiko: Az igazi szocializmus odaadó harcosa Kedves Kádár elvtárs! Tisztelt magyar vendégeink! Elvtársak! Őszinte megelégedéssel nyújtom át önnek, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának az Októberi Forradalom Érdemrendet Ezzel a kitüntetéssel Kádár elvtárs nagy érdemeit méltatjuk, amelyeket a szovjet és a magyar nép közötti testvéri barátság és sokrétű együttműködés erősítésében szerzett, nagy hozzájárulását a békéhez és a szocializmus megszilárdításához. Országunkban az Októberi Forradalom Érdemrend jelképezi az szocializmus értékeinek nemes, múlhatatlan győzelmét minden egyes szovjet ember számára. Külön örömünkre szolgál, hogy ezt a kitüntetést ön ezen érdemrend alapításának 20. évfordulóján kapja meg. Ez az érdemrend a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének 1967 október 31-én kelt, rendeletével született meg. Az egyik legelső októberi forradalmi érdemrendet Moszkva városának adományozták. Tehát ön, Kádár elvtárs, a magas kitüntetést abban a városban kapja. amelynek zászlaján szintén ez az érdemrend díszeleg. E jelkép erejét sokszorosan növeli az a tény, hogy a mai ünnepség a nagy október 70. évfordulója előestéjén történik. E kitüntetés — amely a nép legnemesebb tettét tükrözi — az igazi szocializmus legodaadóbb, legmeggyőződésesebb harcosait illeti meg, és ilyen harcos ön, Kádár elvtárs. Kádár János nevének már sok év óta súlya és tekintélye van a szocialista közösségben. Ismert e név a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban. Az ön neve a szocializmus becsületes, öntudatos szolgálatának a példaképe. A marxista-leninista, a hazafi és az internacionalista elvhűsége van mögötte. Olyan államférfié és politikusé, akiben mélyrehatóan tudatosul az osztályharc dialektikája, amelyet egész tevékenységében követ. A szovjet emberek számára Kádár János igazi nagy barát. Őszinte tiszteletet érez iránta népünk, amely jelenleg a társadalmi átalakítás óriási feladatain dolgozik. Eltökélt a szándéka, hogy teljesítse a gazdasági, a szociális és a szellemi szférában meglevő feladatokat. Az ön tevékenysége, Kádár elvtárs, elválaszthatatlan a Szovjetunió Kommunista Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság eszmei egységének és testvéri együttműködésének nagyszerű eredményeitől. Ennek köszönhetően országaink és népeink közelebb kerültek egymáshoz Őszinte barátságunk alapot ad ahhoz, hogy magabiztosan haladjunk előre a szocializmus, országaink fejlődésének, új feladatainak megoldása felé. Kívánok önnek jó egészséget, sok erőt és alkotó energiát. E napon és ebből az alkalomból a legszívélyesebb üdvözletét és gratulációját küldi önnek Mihail Szergejevics Gorbacsov, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára. Újabb sikereket kívánok önnek a szocialista társadalom magyar földön történő építése, országaink szorosabb együttműködése érdekében, a béke és a szocializmus javára kifejtett tevékenységéhez. Hétfő 1987. november 2. L. évfolyam 258. szám Kádár Jánost Népeinket sorsközösség kapcsolja össze Kedves Gromiko elvtárs! Kedves szovjet barátaink! Elvtársak! Mindenekelőtt köszönöm azokat a meleg szavakat, amelyeket én most hozzám intézet és Gorbacsót, elvtárs üdvözletét. Amikor hírét vettem, hogy a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége 75. születésnapom alkalmából ilyen magas kitüntetésben részesített — én is ember vagyok —, meghatott a figyelmesség. Külön köszönöm azt a magas értékelést, amellyel ennek a kitüntetésnek az adományozását indokolta. Az ember a saját cselekedete megítélésében nem illetékes, s ha önök így ítélik meg, az maga kitüntetés számomra. Ami a Szovjetuniót illeti, régen, amikor mint munkás a kapitalizmus viszonyai között öntudatra ébredtem, kezdtem megérteni a Szovjetunió hatalmas, világtörténelmi szerepét Ez a tiszteletem, becsületes értékelésem azóta szünet nélkül növekedett. Amikor én azt az utat jártam, hogy a magyar munkások és népünk tisztességes szolgálatára törekedtem, az mindig elválaszthatatlan volt számomra a Szovjetunió barátságától. Végtelen megelégedésül szolgált számomra, hogy ma mind a nagy szovjet nép, mind a magyar nép közös úton, a szocializmus útján jár. Országainkat, népeinket megbonthatatlan barátság s növekvő, egyre szélesedő együttműködés köti össze. Én mindig úgy tudtam, hogy a mi népeinket sorsközösség kapcsolja össze, nehézségben, jó időben, jó sorsban egyaránt. A szocializmus építésének útja nem könnyű út, nehéz út. De népeink érdekeinek becsületes szolgálata más úton számomra elképzelhetetlen. Most, amikor még egyszer megköszönöm a magas kitüntetést, megbecsülést, figyelmességüket, csak annyit mondhatok, hogy én ezután sem leszek hűtlen a magyar—szovjet barátsághoz, mert ezt a barátságot, ennek szolgálatát eszem és szívem nagyon mélyen diktálja. Most, hogy éppen Moszkvában egy ilyen különleges alkalom adódik számomra, hogy átadták nekem ezt a kitüntetést, meg szeretném mondani, nagyon örülök neki, küldöttségünk többi tagjával együtt, hogy részesei lehetünk ennek a nagy történelmi eseménynek, a szovjet állam fennállása, az októberi forradalom győzelme 70. évfordulójának. Szeretném hangsúlyozni, hogy a Szovjetunió párt és állami vezetése, népe jelenlegi irányvonalának végtelenül örülök. Ez az út nehézségekkel jár. De a boldogulás egyedül reális útja. Törekvéseiket a legmelegebben üdvözöljük, s gondolom nem tévedek, amikor azt mondjuk, hogy a magyar nép ugyanezen az úton jár. A valóságot reálisan nézve, a dolgokat néven nevezve, s a valódi feladatokhoz hozzáállva bízunk abban, hogy meg fogjuk oldani az út közben adódó igen nehéz feladatokat is. A magyar—szovjet barátság és együttműködés ebben segít nekünk. Ez az ünnepség, amely itt Moszkvában kezdődik, világra szóló ünnepség! Én azt hiszem, hogy a magyar párt, minden magyar kommunista, a szocializmust építő magyar nép drukkol önöknek a sikerekért. Azt hiszem, hogy az önök jelenlegi irányvonalához, ehhez a kurzushoz a társadalmi haladást, az igazságot, az emberiség békés és biztos jövőjét óhajtó minden embere sikert kíván. Szívemből, egészséget, teljes sikert kívánok önöknek, pártjuknak, országuknak. Még egyszer köszönöm. A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójának ünnepségsorozata alkalmából Kádár Jánosnak, az MSZMP főtitkárának vezetésével Moszkvában tartózkodó magyar párt- és állami küldöttség vasárnap délután koszorút helyezett el Lenin mauzóleumánál. Ezt követően Kádár János, Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke, Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Rajnai Sándor Magyarország szovjetunióbeli nagykövete a Kreml falánál, a Sándor-kertben megkoszorúzta az Ismeretlen Katona sírját. Moszkvában van a szovjet szaktanács meghívására Gáspár Sándor, a SZOT elnöke, a Szakszervezeti Világszövetség elnöke, a párt Politikai Bizottságának tagja; a Komszomol KB meghívására Hámori Csaba, a KISZ KB első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja; a Szovjet Baráti Társaságok meghívására Apró Antal, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnöke, a KB tagja.