Magyar Nemzet, 1987. november (50. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-02 / 258. szám

Két csúcs December hetedike tehát már biztos, s a tavaszi újabb csúcstalálkozó valószínű — er­re a hét végére jó hírt kapott a világ, amely tagadhatatlanul kissé csalódott volt a megelőző víkenden. Olyan érzésünk le­hetett, mint amikor a magas­­ugró második próbálkozására jut át a rekordszinten. Most az a fő, hogy Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan­ megint megbeszélésekre készül, s tel­jesítendő tárgyalási menetren­det is kitűzött magának. A hír­­ügynökségek ontják a világ fővárosaiból a politikusok és kommentátorok elégedett, ör­vendező nyilatkozatait. Felléle­geztünk. Nincs fontosabb viszony vilá­gunkban annál, ami a Szovjet­uniót és az Egyesült Államo­kat kapcsolja össze, avagy — olykor — állítja szembe egy­mással. Nemcsak arról van szó, hogy e két igazi világhata­lom a kölcsönös elpusztítás szinte felfoghatatlan képessé­gével rendelkezik, hanem köz­ponti szerepükről a nemzetkö­zi kapcsolatok teljes rendsze­rében. Mennyire jellemző, amit Japán jövendő miniszterelnöke nyilatkozott, aki azt remélte, hogy a szovjet—amerikai vi­szony javulása üdvösen hat majd Tokió és Moszkva párbe­szédére is. Jószerivel nincs föl­dünknek olyan szeglete,­­ahol ne érződnék az, éppen hogyan áll egymással a Szovjetunió és az Egyesült Államok. A maguk külpolitikai erővonalrendszeré­­ben a kis országok is rögvest nagyobb mozgástérre lelnek, ha Moszkva és Washington haj­lamosabb szót érteni. Hát per­sze, hogy önérdekből is üdvö­zölhetjük a „két nagy” dialó­gusának váratlanul, de nem megalapozatlanul kedvező ala­kulását. A hírek magyarázói csakúgy meglepődtek, mint olvasóink, amikor jött a jelentés a szov­jet külügyminiszter­­washing­toni villámlátogatásról, alig egy héttel amerikai kollégájá­nak moszkvai vizitje után. Ami­kor ott, a szovjet fővárosban elmaradt ,a várva várt közlés az idei csúcstalálkozóról, meg­kezdődött a lázas okfejtés és találgatás.­ Csak egy valamire nem számított senki: a gyors „kiigazításra”. Kiderült, hogy a Kreml és a Fehér Ház előbb­re tart, mint a kommentátorok fantáziája. S­­ami kiváltképpen biztató: ezúttal elmaradt a ko­rábban sajnos gyakori tekin­télymentegető óvatoskodás, las­sítás; előfordult már az is, hogy magának a következő külügyminiszteri megbeszélés­nek a kitűzése is erőpróbához vezetett Moszkva és Washing­ton között. Nyilvánvalóvá vált az, ami talán még a péntek éjjeli be­jelentésnél is fontosabb: a két nagyhatalom elszánta magát a fegyverarzenálok komoly csök­kentésére, és megegyezési készségük nyomósabb a vitáik­nál. A krónikást a dolog emlé­kezteti a hetvenes évek elejé­re, amikor a világpolitikai fe­szültségek sem tudták meg­akadályozni a születő megál­lapodásokat, mert erősebb köl­csönös érdek követelte meg őket. Azt már hosszabb ideje mondogatják a politikusok és kommentátorok, hogy régóta, vagy talán még sohasem vol­tak ennyire kedvezők a fel­tételek a szovjet—amerikai szótértésre, mint manapság: a friss hírek arról győznek meg, hogy ezt a legilletékesebbek, a nagyhatalmi vezetők is így látják. A körülmények vitathatatla­nul arra ösztökélik Moszkvát és Washingtont egyaránt, hogy keresse a közös nevezőt. Az új gondolkodásmód térnyerése a szocialista nagyhatalom irá­nyító köreiben és a társadalom megreformálásának igényei, a világpolitikai rendezést követe­lik meg, s a múlt héten a szov­jet vezetés ennek teljes tudatá­ban cselekedett. Kormányzásá­nak nyolcadik évébe lépve, a washingtoni hatalmat gyakorló republikánus csoport a koráb­binál jobban igyekszik alkal­mazkodni a hazai és külföldi realitásokhoz, amelyek Reagan utódai számára az esztendő múlva esedékes elnökválasztási számonkérésben is jelentkez­nek. De hát nincs abban sem­mi rossz, ahogyan 1972-ben sem volt­, ha egy kormányzat nagyhatalmi megállapodások belpolitikai kamatait akarja besöpörni; még kevésbé kifo­gásolható, ha egy elnök a sta­fétabotot jelképesen moszkvai látogatással és történelmi fegyvercsökkentési megegye­zéssel akarja átadni. Sevardnadze és Schultz pén­tek éjjeli washingtoni sajtóér­tekezletein nyilvánvalóvá vált, hogy a „kisrakéták” megsem­misítésének szerződése volta­képpen elkészült, s a nagyha­talmi napirenden immár főleg a „nagyrakéták”, a hadászati eszközök ötvenszázalékos ritkí­tása áll. A legfrissebb megnyi­latkozások is azt jelzik, hogy a két külügyminiszter nem okta­lanul volt derűlátó: jó esély van a másik, a tavaszi csúcs­ra is, tehát a következő szer­ződés aláírására. Márpedig a középtávú egyezségnek is csak akkor van igazán (és főleg tar­tósan) értelme, ha záros határ­időn belül követi a stratégiai alku. Más kérdés, hogy az első egyezség (elsősorban az ellen­őrzési kérdések megoldásával) elősegíti a nagyobb horderejű megállapodás megkötését, no­ha ott — megmaradván az ar­zenálok fele — a kontroll több főfájást okoz a tárgyalóknak, mint a kisrakéták teljes felszá­molásakor. Ennél is nagyobbnak látszó akadály volt eddig a csökken­tés viszonya a védelmi fegy­verkezéshez, hiszen az egy­könnyen vezethet a világűr mi­­litarizálásához. Régóta fogas kérdés ez Moszkva és Washing­ton alkudozásában, s aligha­nem megnehezíti az értékelést a megfigyelők méricskélése: ki fog engedni, és mennyit? Se­vardnadze és Schultz egyaránt arra utalt pénteken éjjel, hogy e téren is tapasztaltak bizo­nyos előrehaladást, magyarán a kompromisszum jeleit. Már­pedig mindkét fél rugalmassá­ga szükségeltetik ahhoz, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok újra találkozzék a ra­kétaelhárítás tilalmát kimondó, tizenöt éve érvényben levő szerződés keretei között, fel­oldva mai értelmezési vitáju­kat, amely különben magán az amerikai porondon is folyik. Feltehetően az is­ a kompro­misszum lehetőségét növeli, hogy sem a kutatási eredmé­nyek, sem a gazdasági (vagyis megvalósítási) lehetőségek nem igazolják a washingtoni vérmes reményeket, és így persze a szovjet aggályokat sem. Fon­tos fejleménynek látszik, hogy a külügyminiszterek szerint a felek egyetértenek az ABM- szerződés távlati megtartásá­nak kérdésében, bár egyelőre még eltérő időtartamban gon­dolkodnak. Valójában a fő ma­gának a jelek szerint megin­dult alkudozásnak a ténye, hi­szen korábban erre nem volt hajlandóság Washingtonban, ahol persze továbbra is védik kutatásinak nevezett program­jukat. Rövid, de nem csupán cere­­moniális csúcs ideje érkezik el december elején: a szerződés­sel ez első, az átfogó tárgyalá­sokkal a továbblépést jelképe­zik. Hogy mindjárt a követke­ző csúcsra­ is gondolnak, az még ígéretesebbé teszi a már meghirdetettet. S hogy kilátás­ba helyezik a kettős stratégiai alkut is, az igazi fordulópontot ígér a világpolitikában. Avar János A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Érkeznek a küldöttségek M Moszkvába Magas szovjet kitüntetést kapott Kádár János Ma választja meg főtitkárát a kínai párt A külpolitikai helyzet ELÉGEDETTEN ÉS MEGKÖNNYEBBÜLÉSSEL fogadták világszer­te az újabb szovjet—amerikai csúcstalálkozó bejelentését. Mindenütt azt remélik, hogy Gorbacsov és Reagan decemberi megbeszélésén konkrét megállapodások születnek a bizalom erősítéséről, a leszere­lésről. A fentieket állapította meg vasárnapi nemzetközi összefoglalójában a moszkvai Pravda is, amely hangoztatta, hogy ez már a harmadik Gorbacsov—Reagan találkozó lesz, s egy-egy ilyen eszmecsere előkészí­téséhez rendkívül komoly erőfeszítésekre van szükség. Ezúttal egy hé­ten belül két külügyminiszteri megbeszélést is tartottak, és az SZKP főtitkára külön üzenetet intézett az amerikai elnökhöz. Ezek az esemé­nyek újólag bizonyítják, hogy dinamikusabbá váltak a szovjet—ameri­kai politikai kapcsolatok és a tárgyalási folyamat is. A csúcs — minden kétséget kizáróan — jelentős előrelépést hoz majd minden érintett kér­désben — állapította meg a lap. A kettős nullamegoldás dokumentu­mának aláírása valóban történelmi jelentőségű esemény lesz. Ez azon­ban a nukleáris arzenálnak csak 3 százalékát érinti, így csupán a radi­kális csökkentésekhez vezető első lépésként szabad értékelni. A hadá­szati támadófegyverzet 50 százalékos csökkentését, amely szorosan kapcsolódik az űrfegyverkezés megakadályozásához, az ABM szerződés megszilárdításához, ugyancsak megvitatják a washingtoni találkozón, az ennek a szerződését gyors előkészítéssel Reagan moszkvai látogatása­kor lehetne aláírni. TÖBB IDŐS KÍNAI VEZETŐ TÁVOZOTT a párt irányítói közül, hiszen a vasárnap véget ért XIII. kongresszuson megválasztott Köz­ponti Bizottság névsorában nem található Teng Hsziao-ping, Csen Jün, Li Hszien-nien neve, s ők így nem választhatók be az új összetételű Politikai Bizottságba és annak állandó bizottságába sem­ (ezekről, vala­mint az új főtitkár személyéről hétfői ülésén dönt a Központi Bizott­ság). A mostani vezetőség tagjainak az átlagéletkora 55,2 év, csaknem négy évvel kevesebb az öt éve választott testület tagjainak átlagéletko­ránál — jelentette be vasárnap délután Csu Mu-Cse, a kongresszus szóvivője. Kijelentette, hogy Teng Hsziao-ping — tekintélyének és bölcsessé­gének köszönhetően — továbbra is fontos szerepet fog játszani a párt és az ország életében, még akkor is, ha nem tagja a Központi Bizott­ságnak. Teng vezető szerepe — mutatott rá a szóvivő — nem függ attól, hogy milyen pozíciót mondhat­­magáénak a pártban, ezt elképzeléseinek helyessége biztosítja.­ A szóvivő a vezető szervek megfiatalítását a pártkongresszus nagy vívmányának nevezte, bár e tekintetben további erőfeszítésekre is szükség van. Egyszerűsítették a döntéshozatali me­chanizmust is, így a PB állandó bizottsága napi politikai döntéseket fog hozni a Politikai Bizottság döntéseivel összhangban. A jövőben a párt és hadsereg viszonyát is a politikai reform szellemében fogják kezelni, azaz itt is a funkciók szétválasztására törekszenek, ugyanúgy, mint a párt és a kormány esetében. Párt-és állami küldöttségünk Moszkvában A kitüntetés átnyújtása az MSZMP főtitkárának Kádár Jánosnak, az MSZMP Moszkvába érkezett főtitkárá­nak szombat este a Kreml Ka­­talin-termében Andrej Gromi­­ko, a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa Elnökségének elnöke át­adta az Októberi Forradalom Érdemrendet. Moszkvából jelenti az MTI. Ká­dár Jánosnak, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt főtitkárának ve­zetésével szombaton magyar párt- és állami küldöttség érke­zett Moszkvába, hogy részt ve­gyen a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkal­mából rendezendő ünnepségeken. A delegáció tagja Németh Károly, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, a párt Po­litikai Bizottságának tagja, Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság tit­kára, valamint Rajnai Sándor, Magyarország moszkvai nagykö­vete, a KB tagja. A küldöttséget a szovjet fővá­ros kijevi pályaudvarán Lev Zaj­­kov, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, a KB titkára, és több más szovjet párt és állami vezető köszöntötte. Jelen volt Bo­risz Sztukalin, a Szovjetunió ma­gyarországi nagykövete is. Kádár János kitüntetését a Leg­felső Tanács Elnöksége a szovjet és a magyar nép közötti testvéri barátság és együttműködés fejlesz­tésében szerzett érdemeiért, a bé­ke és a szocializmus megszilárdí­tásához nyújtott jelentős hozzá­járulásáért 75. születésnapja al­kalmából adományozta. A kitüntetés átadása alkalmá­ból Andrej Gromiko és Kádár János beszédet mondott. Andrej Ki­omiko: Az igazi szocializmus odaadó harcosa Kedves Kádár elvtárs! Tisztelt magyar vendégeink! Elvtársak! Őszinte megelégedéssel nyújtom át önnek, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának az Ok­tóberi Forradalom Érdemrendet Ezzel a kitüntetéssel Kádár elv­társ nagy érdemeit méltatjuk, amelyeket a szovjet és a magyar nép közötti testvéri barátság és sokrétű együttműködés erősítésé­ben szerzett, nagy hozzájárulását a békéhez és a szocializmus meg­szilárdításához. Országunkban az Októberi For­radalom­­ Érdemrend jelképezi az­­ szocializmus értékeinek nemes, múlhatatlan győzelmét minden egyes szovjet ember számára. Kü­lön örömünkre szolgál, hogy ezt a kitüntetést ön ezen érdemrend alapításának 20. évfordulóján kapja meg. Ez az érdemrend a Szovjetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének 1967 október 31-én kelt, rendeletével született meg. Az egyik legelső októberi forra­dalmi érdemrendet Moszkva vá­rosának adományozták. Tehát ön, Kádár elvtárs, a magas kitünte­tést abban a városban kapja. amelynek zászlaján szintén ez az érdemrend díszeleg. E jelkép erejét sokszorosan nö­veli az a tény, hogy a mai ünnep­ség a nagy október 70. évfordu­lója előestéjén történik. E kitün­tetés — amely a nép legnemesebb tettét tükrözi — az igazi szocia­lizmus legodaadóbb, legmeggyő­­ződésesebb harcosait illeti meg, és ilyen harcos ön, Kádár elvtárs. Kádár János nevének már sok év óta súlya és tekintélye van a szocialista közösségben. Ismert e név a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban. Az ön neve a szocializmus becsületes, öntuda­tos szolgálatának a példaképe. A marxista-leninista, a hazafi és az internacionalista elvhűsége van mögötte. Olyan államférfié és po­litikusé, akiben mélyrehatóan tu­datosul az osztályharc dialektiká­ja, amelyet egész tevékenységé­ben követ. A szovjet emberek számára Ká­dár János igazi nagy barát. Őszin­te tiszteletet érez iránta népünk, amely jelenleg a társadalmi át­alakítás óriási feladatain dolgo­zik. Eltökélt a szándéka, hogy teljesítse a gazdasági, a szociális és a szellemi szférában meglevő feladatokat. Az ön tevékenysége, Kádár elv­társ, elválaszthatatlan a Szovjet­unió Kommunista Pártja és a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt, a Szovjetunió és a Magyar Népköz­­társaság eszmei egységének és testvéri együttműködésének nagy­szerű eredményeitől. Ennek kö­szönhetően országaink és népeink közelebb kerültek egymáshoz Őszinte barátságunk alapot ad ah­hoz, hogy magabiztosan halad­junk előre a szocializmus, orszá­gaink fejlődésének, új feladatai­nak megoldása felé. Kívánok önnek jó egészséget, sok erőt és alkotó energiát. E na­pon és ebből az alkalomból a leg­­szívélyesebb üdvözletét és gratu­lációját küldi önnek Mihail Szer­­gejevics Gorbacsov, az SZKP Központi Bizottságának főtitká­ra. Újabb sikereket kívánok ön­nek a szocialista társadalom ma­gyar földön történő építése, or­szágaink szorosabb együttműkö­dése érdekében, a béke és a szo­cializmus javára kifejtett tevé­kenységéhez. Hétfő 1987. november 2. L. évfolyam 258. szám Kádár Jánost Népeinket sorsközösség kapcsolja össze Kedves Gromiko elvtárs! Ked­ves szovjet barátaink! Elvtársak! Mindenekelőtt köszönöm azokat a meleg szavakat, amelyeket én most hozzám intézet és Gor­bacsót, elvtárs üdvözletét. Amikor hírét vettem, hogy a Szovjetunió Leg­felső Tanácsának Elnöksége 75. születésnapom alkalmából ilyen magas kitüntetésben részesített — én is ember vagyok —, meghatott a figyelmesség. Külön köszönöm azt a magas értékelést, amellyel ennek a kitüntetésnek az adomá­nyozását indokolta. Az ember a saját cselekedete megítélésében nem illetékes, s ha önök így ítélik meg, az maga kitüntetés számom­ra. Ami a Szovjetuniót illeti, ré­gen, amikor mint munkás a kapi­talizmus viszonyai között öntu­datra ébredtem, kezdtem megér­teni a Szovjetunió hatalmas, vi­lágtörténelmi szerepét Ez a tisz­teletem, becsületes értékelésem azóta szünet nélkül növekedett. Amikor én azt az utat jártam, hogy a magyar munkások és né­pünk tisztességes szolgálatára tö­rekedtem, az mindig elválasztha­tatlan volt számomra a Szovjet­unió barátságától. Végtelen meg­elégedésül szolgált számomra, hogy ma mind a nagy szovjet nép, mind a magyar nép közös úton, a szocializmus útján jár. Országainkat, népeinket meg­bonthatatlan barátság s növekvő, egyre szélesedő együttműködés köti össze. Én mindig úgy tud­tam, hogy a mi népeinket sors­közösség kapcsolja össze­­, nehéz­ségben, jó időben, jó sorsban egy­aránt. A szocializmus építésének útja nem könnyű út, nehéz út. De né­peink érdekeinek becsületes szol­gálata más úton számomra elkép­zelhetetlen. Most, amikor még egyszer meg­köszönöm a magas kitüntetést, megbecsülést, figyelmességüket, csak annyit mondhatok, hogy én ezután sem leszek hűtlen a ma­gyar—szovjet barátsághoz, mert ezt a barátságot, ennek szolgála­tát eszem és szívem nagyon mé­lyen diktálja. Most, hogy éppen Moszkvában egy ilyen különleges alkalom adó­dik számomra, hogy átadták ne­kem ezt a kitüntetést, meg sze­retném mondani, nagyon örülök neki, küldöttségünk többi tagjá­val együtt, hogy részesei lehetünk ennek a nagy történelmi ese­ménynek, a szovjet állam fenn­állása, az októberi forradalom győzelme 70. évfordulójának. Sze­retném hangsúlyozni, hogy a Szovjetunió párt és állami veze­tése, népe jelenlegi irányvonalá­nak végtelenül örülök. Ez az út nehézségekkel jár. De a boldogu­lás egyedül reális útja. Törekvé­seiket a legmelegebben üdvözöl­jük, s gondolom nem tévedek, amikor azt mondjuk, hogy a ma­gyar nép ugyanezen az úton jár. A valóságot reálisan nézve, a dol­gokat néven nevezve, s a valódi feladatokhoz hozzáállva bízunk abban, hogy meg fogjuk oldani az út közben adódó igen nehéz feladatokat is. A magyar—szovjet barátság és együttműködés ebben segít nekünk. Ez az ünnepség, amely itt Moszkvában kezdődik, világra szóló ünnepség! Én azt hiszem, hogy a magyar párt, minden ma­gyar kommunista, a szocializmust építő magyar nép drukkol önök­nek a sikerekért. Azt hiszem, hogy az önök jelenlegi irányvo­nalához, ehhez a kurzushoz a tár­sadalmi haladást, az igazságot, az emberiség békés és biztos jövő­jét óhajtó minden embere sikert kíván. Szívemből, egészséget, tel­jes sikert kívánok önöknek, párt­juknak, országuknak. Még egyszer köszönöm.­­ A nagy októberi szocialista for­radalom 70. évfordulójának ün­nepségsorozata alkalmából Kádár Jánosnak, az MSZMP főtitkárá­nak vezetésével Moszkvában tar­tózkodó magyar párt- és állami küldöttség vasárnap délután ko­szorút helyezett el Lenin mauzó­leumánál. Ezt követően Kádár János, Né­meth Károly, az Elnöki Tanács el­nöke, Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Rajnai Sándor Magyarország szovjetunióbeli nagykövete a Kreml falánál, a Sándor-kertben megkoszorúzta az Ismeretlen Ka­tona sírját. Moszkvában van a szovjet szak­tanács meghívására Gáspár Sán­dor, a SZOT elnöke, a Szakszer­vezeti Világszövetség elnöke, a párt Politikai Bizottságának tag­ja; a Komszomol KB meghívásá­ra Hámori Csaba, a KISZ KB el­ső titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja; a Szovjet Baráti Társaságok meghívására Apró Antal, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnöke, a KB tagja.

Next