Magyar Nemzet, 1987. november (50. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-28 / 281. szám

8 Kurkó Gyárfás emlékére Tíz év a romániai magyarok demokratikus szervezete élén Az Országos Magyar Párt, az erdélyi magyarság parlamenti pártja ellenzéki csoportjának ki­válásával és a Magyar Dolgozók Szövetsége (MADOSZ) megala­kulásával 1934 augusztusában Marosvásárhelyen mozgalommá szerveződött a haladó erdélyi if­júság. Az alapító tagok között ott volt a Brassóban letelepedett székely Kurkó Gyárfás is. A sokgyerekes parasztcsaládból származó mun­kás és iparos politikai karrierje gyorsan ívelt fölfelé. 1935 novem­berében ő írta alá a népfronthoz való csatlakozásról szóló doku­mentumot. 1. A MADOSZ első országos, Brassóban megrendezett konfe­renciáját 1937. november 14-én, — itt hagyták jóvá májusi elnö­ki kinevezését — „a magyar népi egységért és demokratikus össze­fogásért” jelszó hatotta át. Er­délyből, a Bánátból,­­-Romániá­­ból azért gyűlt össze a székely alkalmazottak, földművesek, munkások, kisiparosok, értelmi­ségiek százötven képviselője, hogy maga lásson hozzá jogai törvényes kiharcolásához. Meg­alakultak a különböző szakosz­tályok „a magyarság gazdasági megszervezése”, „kulturális fel­karolása” és „a magyar küzdel­­mi egység létrehozása” végett. Figyelemre méltó az összejöve­tel Mit kíván másfél millió ma­gyar címet viselő határozatának politikai fejezete: „ellene va­gyunk a nemzetközi szerződések erőszakos megszegésének... A romániai magyarok (a másfél millió magyar — A szerk.) sérel­meinek orvoslására a saját egy­ségükön kívül ahhoz a román demokráciához fordul, amely eddig nem tagadta meg a gyula­­fehérvári pontokat, az illető nemzetiség jogát önkormányza­tához.” 1938—1944 között a két nép életébe annyi szenvedést hozó esztendőkben Kurkó Gyárfásban még jobban elmélyült a magyar —román sorsközösség és testvéri­ség gondolata. 1938. novemberé­ben egyik szerzője volt a király­hoz eljuttatott memorandum­nak, melyben a MADOSZ a Duna­­medencében élő népeket egymás­ra uszító háborús propaganda el­len tiltakozott. A következő két évben a Vásárhelyi Találkozó utódjának, a kolozsvári és brassói Népi Találkozónak volt egyik szervezője. A Vásárhelyi Találkozó és a MADOSZ konferenciájának szán­déka: az erdélyi magyarság né­pi tömegszervezetének létrehozá­sa 1944. augusztus 23-a után vált valóra, és ebben — elfogultság nélkül állítható — óriási szere­pe volt az elnök Kurkó Gyárfás­nak. 1945 májusára, az első iga­zi országos kongresszusra telje­sen kiforrott az MNSZ politikai koncepciója, amelyhez ő követ­kezetesen — mondhatni végzetes következetességgel — ragaszko­dott. Ennek lényege: a romániai magyarság tevékenyen kívánja részét kivenni­­az ország sokol­dalú átalakításában, a demokra­tikus rendszer felépítésében, amelyet — hangsúlyozta — konk­rét tartalommal kell megtölteni, anélkül üres szólam marad. „Mert amilyen mértékben mélyül országunkban a demokrácia, olyan mértékben mélyülnek az együtt lakó népek kapcsolatai és fejlődik tovább a nemzetiségi jogegyenlőség”. A nemzetiségek helyzetének alakulása ugyanis ér­zékeny műszerként jelzi, ha a politikai élet a diktatúra felé mozdul el. A Petru Groza vezette kor­mány első két esztendejében, 1945-ben és 1946-ban minden biztatóan alakult. A kormány és a Román Kommunista Párt ugyanazokat az elveket hirdet­te meg, mint Kurkó: társadalmi haladás, nemzetiségi jogegyenlő­ség, vámunió, a határok „spiritua­­lizálódása”, a Magyar Népi Szövetséget (MNSZ) pedig elismerték a romániai ma­gyarság politikai, gazdasági és kulturális érdekképviseleti szer­vének. 2. A Román Kommunista Párt „megkülönböztetett figyelmet szentelek a magyar dolgozók de­mokratikus szervezetének, amely 1944. október elsejétől a Magyar Népi Szövetség nevet vette fel. A szervezet élén olyan demokra­tikus és antifasiszta harcosok ál­lottak, mint Juhász Lajos, Kacsó Sándor, Kurkó Gyárfás, Bányai László, Takáts Lajos és mások” — írta nem is olyan régen az egyik, Románia jelenkori történe­tével foglalkozó kézikönyv (Isto­­ria Romaniei intre 1918—1981. Bucuresti: Editura politica, 1981.). Az MNSZ állandó munkakap­csolatban állt a kormánnyal és a minisztériumokkal; a kéthe­tenkénti megbeszéléseken javas­­lattevő, kiegészítő, ellenvélemé­­nyező joggal rendelkezett. Ezeket a találkozókat Kurkó arra hasz­nálta fel, hogy emlékeztessen az egyenjogúság ígéretére, hogy kér­jen, ha kell, követeljen, hogy so­ha többé ne érezze a magyarság megtűrt, esetleg beolvadásra vagy kitelepítésre szánt kisebb­ségnek magát, hogy­ soha többé ne tilthassa meg anyanyelve használatát semmiféle rendelet vagy titkos utasítás. Az MNSZ közoktatási szakosztálya helyszí­ni felmérések alapján terjesztet­te a kormány elé: a magyar is­kolás korú gyermekek számának megfelelően hol (például a mold­vai csángók számára is), mennyi és milyen típusú óvodára, elemire, közép- és szakiskolára van szük­ség. Ami a felsőfokú oktatást il­leti, 1950—52-ig hét egyeteme és főiskolája volt a magyaroknak Romániában. Az oktatásügy épp úgy mint a művészeti élet, magyar vezér­felügyelőség hatáskörébe tarto­zott. A hat színházon kívül ma­gyar könyvkiadók, tizenkét napi­lap és 35 időszaki kiadvány állt rendelkezésükre. 1948-ig nem­zetiségi alapon működött az Er­délyi Tudományos Intézet, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (mint a népfőiskolák irányító szerve), az Erdélyi Mú­zeum Egylet, a Magyar Műem­lékvédő Társaság, Egészségügyi Tanács, Gazdasági Tanács, Se­gélyező Bizottság, Székelyföldi Bányászati Kutatóközpont, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egye­sület, és a két, összesen 1200 szö­vetkezetét tömörítő szövetkezeti központ, a Szövetség és Kaláka. Az MNSZ tehát, Kurkó Gyárfás elnöksége alatt, nemcsak a szer­vezeteit építhette ki országosan, hanem a nemzetiségi lét megőr­zéséhez, gazdagodásához, fejlődé­séhez szükséges intézményrend­szereit is. 3. A tetőpont a felszabadulás után a romániai magyarság éle­tében az 1946-os párizsi béketár­gyalásokat megelőző időszak volt, amikor a Groza-kormány utasí­tást adott, hogy az MNSZ dol­gozzon ki egy, a nemzetiségek kollektív jogait és önkormányza­tát biztosító törvénytervezetet. Ez a tetőpont azonban a hanyatlás kezdete is volt egyúttal. Az MNSZ ellenzéke Kurkó bű­nének tartotta, hogy a béketár­gyalások után, 1948-ban a nem­zetiségi törvénytervezetet sem foglalták bele a román alkot­mányban (ahogyan 1923-ban a nemzetközi kisebbségi szerződést sem). Való igaz, a baloldal 1946. novemberi választási győzelme után, amelyhez Moszkva, Buda­pest és Párizs szerint is az MNSZ a maga félmillió szavazatával döntő mértékben járult hozzá, Kurkó Gyárfás hiába kérte a parlamentben annak törvényerő­re emelését — a választási győ­zelem mámorában egyszer és mindenkorra elfelejtődött. Kurkó mégis azt hitte, hogy a Romá­niában élő magyarság „a törté­nelem adta új keretek” ellené­re megmaradhat magyarnak. Azt remélte: a huszonkilenc magyar képviselő lehetőségei még job­ban kiszélesedtek, hogy a román fél részéről annyiszor hangozta­tott egyenjogúságért harcolhas­sanak. 1947 „a gazdasági csata éve lesz” (hirdette a Román Kom­munista Párt), és Kurkó prog­ramja — miszerint a gazdasági alap, önállóság megszilárdítása nélkül a nemzetiségi szervezet politikai önállósága a levegőben lóg, s hogy a gazdasági szerveze­tek ellen intézett „támadás né­pünk ellen intézett támadással egyenlő” — látszólag még jól megfért ezzel. S miközben ta­vasszal sorra rendezték kong­resszusaikat a magyar szövetkeze­tek, s nagyszabású terveket fogad­tak el a Székelyföld iparosítására, a vasútvonal fejlesztésére, a ter­mészeti kincsek kiaknázására, az ott élők és az ország egészének javára — nem sokkal a béke­­szerződések aláírása után véget­ért ez a népfrontpolitika, amelynek születésénél ő is jelen volt. A né­pi demokratikus országok, így Románia is új történelmi sza­kaszba léptek, amelyben a hi­degháborús helyzet, a szakítás, a Titó vezette Jugoszláv Kommu­nista Párttal, valamint és legfő­képpen az osztályharc kiéleződé­se elméletnek gyakorlati alkal­mazása fokozatosan kiszorította a demokratikus nemzetiségi po­litikát. Az MNSZ harmadik kongres­szusán Temesváron, 1947. novem­ber 21—23-a között Kurkó Gyár­fás — mivel nem volt hajlandó félreállítani korábbi szövetsége­seit, szemet hunyni afölött, hogy öt-hat holdas magyar földműve­seket kiáltottak ki kuláknak, be­lemenni a magyar intézmények felszámolásába, s mindenekelőtt­ nem tudott, nem akart lemonda­­a közéleti demokráciáról — leváltották az MNSZ elnöki tisztségéből. Kurkó Gyárfás jól használta ki a kényszerű hallgatás első esz­tendejét Csíkszentdomokosi gyermekéveiről szóló (minden bizonnyal Tamási Áron ihlette) Nehéz kenyér című könyvét úgy mutatták be az Állami Könyv­kiadó kolozsvári munkatársai, mint az egyik legigazabb székely dokumentumregényt mely 1949- ben jelent meg­­, fél évvel a szerző letartóztatása előtt Ha al­kalma lett volna, talán ő nyitot­ta volna meg a sort a felszaba­dulás utáni erdélyi falu életének ábrázolásában, Szabó Gyula, és Sütő András elődjeként. Lipcsey Ildikó KIÁLLÍTÁSOK ADY emlékmúzeum (v., veres Pál­­né u. 4—6.). ARANY SAS PATIKAMÚZEUM (L. Tárnok u. 8.): Gyógyszerészet a re­neszánsz és a barokk korában. BAJOR GIZI SZÍNÉSZMÚZEUM (XII., Stromfeld A. u. 18.). (Ny. K, Cs: 15— 18-ig, Szó, V: 11—18-ig). BARTÓK BÉLA EMLÉKHÁZ (II., Csa­lán út 29.): Bartók Béla életútja — A Magyar Posta bélyegei Bartók Bé­láról. BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUM (I., Szent György tér 2.): Régészeti ásatások Budapesten — Budapest két évezrede — A középkori Buda kirá­lyi várpalotája és gótikus szobrai (áll. kiáll.) — Erdélyi Attila (1934— 1971) festőm, emlékkiáll. — A város peremén (nyit. 4-én) (Idősz. kiáll.) (XI. 1-jétől, Ny. H. kivételével 10— 16- ig.) EVANGÉLIKUS ORSZÁGOS MÚZEUM (V., Deák F. tér 4.): Evangélikusság a magyar kultúrában — Petőfi- és Kossuth-relikviák — Eperjesi már­tírok emlékezete. HADTÖRTÉNETI MÚZEUM (I., Tóth A. sétány 40.): A magyarországi feu­dalizmus korának hadtörténeti emlé­kei — Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc — Az Osztrák—Ma­gyar Monarchia és az első világhábo­rú — A Magyar Tanácsköztársaság forradalmi honvédő háborúja — Ma­gyarország a két világháború között és a második világháborúban — Ha­zánk felszabadítása — A Néphadse­reg megalakulása és fejlődése — A kézifegyverek története (áll. kiáll.) (Ny: 9—17-ig, V: 10—18-ig, H: zár­va I). HOPP FERENC KELET-ÁZSIAI MŰ­VÉSZETI MÚZEUM (VI., Népköz­­társaság útja 103.): India és Hát­­só-India művészete (áll. kiáll.) — Távol-keleti kerámia (idősz. kiáll.). IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM (IX., Ül­lői út 33—37.). Művészet és mester­ség (áll. kiáll.) — Képes kárpitok a XVII—XVIII. sz.-ból — Szvetnik Joachim ötvös kiáll. (idősz. kiáll.) JÓKAI EMLÉKMÚZEUM (XII., Költő u. 21.). (Ny: H. klv. 10—14-ig.). JÓZSEF ATTILA EMLÉKSZOBA (IX., Gát u. 3.). KASSÁK EMLÉKMÚZEUM (III., Fő tér 1.): A KMP MEGALAKULÁSÁNAK EM­LÉKMÚZEUMA (XIii., visegrádi u. 15.). (Ny: V. klv. 10— 17-ig.). KISCELLI MÚZEUM (III., Kiscelli út 108.): Az „Arany Oroszlán”-patika — Pest-budai nyomdák a xvm— XIX. sz.-ban (áll. kiáll.) — Bútorok a múzeum gyűjteményéből 1790—1850 — pest-budai városképek a XIX. sz.­­ból — Utcák, terek a régi Belvá­rosban (fényképkiád.) (zár. 6-án), idősz. kiáll. (XII. l-jétől Ny. H. ki­vételével 10—16-ig.) KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM (XIV., Vá­rosligeti krt. 11.). — A vasút törté­nete a lóvasúttól 1945-ig — A mai vasút — A hajózás története — A folyók szabályozása — Út- és hídépítés története a rómaiaktól napjainkig — A fogatolt jármű­vektől a gépjárművekig — Az autó és a motor — Városi közlekedés (áll. kiáll.) — 75 éves az állami gép­járművezető-képzés Magyarországon (idősz. kiáll). LAKÁSMÚZEUM (II., Fő tér 4.): Kun­ Zsigmond néprajzi gyűjteményéből rendezett kiáll. (Ny: H. kiv. 14—18- ig, Szó: V: 10—18-ig.). LISZT FERENC EMLÉKMÚZEUM (VI., Vörösmarty u. 35.). (Ny: H—P-ig 12 -17-ig, Szó: 9—13-ig, V. zárva I). MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI MÚ­ZEUM (VII., Kazinczy u. 21.): Az erősáramú elektronika történetéből ig.). (áll. kiáll.) (Ny: V. H. kiv. 11-17-MAGYAR KERESKEDELMI ÉS VEN­­DÉGLÁTÓIPARI MÚZEUM (I., For­tuna u. 4.): A magyar kereskedelem századunk első felében — A cukrász­ipar története Magyarországon (áll. kiáll.). MAGYAR MUNKÁSMOZGALMI MÚ­ZEUM (Budavári Palota A. ép.): A magyarországi munkásmozgalom története (áll. kiáll.) (Ny. naponta 10—18-ig, Cs. 12—20-ig). MAGYAR NEMZETI GALÉRIA (Buda­vári Palota B, C, D ép.): Magyaror­szági művészet a XI—XX. sz.-ig. Későreneszánsz és barokk művészet 1550—1800-ig — Későgótikus szár­nyasoltárok — Középkori kőtár — Gótikus faszobrok és táblaképek a XIV—XV. sz.-ban — Munkácsy Mi­hály és Paál László művészete — Szinyei Merse Pál művészete — XIX. sz.-i magyar festészet és szob­rászat. — A XX. sz.-i festészet és szobrászat (áll. kiáll.) — Ludwig gyűjtemény a Nemzeti Galériában. A hónap műtárgya: Farkas István: Szirakuzai bolond, 1930. MAGYAR NEMZETI MÚZEUM (VIII., Múzeum krt. 14—16.). Magyarország története az őskortól a honfoglalá­sig — Magyarország története a hon­foglalástól­­ 1849-ig — Magyar koro­názási jelvények (áll. kiáll.) — Ki­egyezés 1887. — Az emberré válás leletei Magyarországon (a kupola­teremben) MÁTYÁS-TEMPLOM (I., Szenthárom­ság tér). Egyházművészeti gyűjte­mény (Ny. mindennap 9— 19-ig). MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM (XIV., Vajdahunyad vár). A háziállatok ki­alakulása — A honfoglaló magyarok és a kora Árpád-kor háziállatai — A sertéstenyésztés története — A szarvasmarha-tenyésztés története — A lótenyésztés története — A magyar baromfitenyésztés története — A juhtenyésztés története — Az erő­gép története — Vadászat és vadgaz­dálkodás — Természetvédelem — A magyar halászat története (áll. ki­áll.) — A Magyar Mezőgazdaság diákszemmel c. kiáll. (Ny: H. kiv. 10—17-ig, V: 10—18-ig). MOLNÁR C. PÁL GYŰJTEMÉNY (XI., Ménesi út 65. Ny: K, Sze, Cs: 15—18-ig, V: 10—13-ig.) MTA ZENETÖRTÉNETI MÚZEUM (I., Táncsics u. 7.): A zeneélet és a hang­szeres kultúra emlékei Magyarorszá­gon (áll. kiáll.) — Bartók műhelyé­ben — Bartókné Pásztory Ditta zongorázik (idősz. kiáll.) A hónap műtárgya: Rácz Aladár cimbalma (Ny: K. kiv. 10—18-ig. H. 18—21-ig). NAGYTÉTÉNYI KASTÉLYMÚZEUM (XXII., Csókási P. u. 9—11.). Euró­pai bútorok a XV—XVII. sz.-ban — Magyar bútorművészet a XVIII. sz.­­ban — Kályha és kályhacsempe — Római lapidárium (áll. kiáll.) — Kaukázusi és tü­rkmén szőnyegek (idősz. kiáll.). NÉPRAJZI MÚZEUM (V., Kossuth L. tér 12.): Az őstársadalmaktól a ci­vilizációkig (áll. kiáll.) — Népművé­szet, hagyományok, újítások — Könyvtárunk nemzetközi kapcsola­tai — Magyar népi kerámiák. Élet­mód és kultúra a felvilágosodás kori Magyarországon — Parasztáb­rázolások a XVIII. sz-i Magyaror­szágon (idősz. kiáll.). NYUGAT IRODALMI MÚZEUM (XII., Városmajor u. 48/B). Nyugat-emlék­­kiáll. (áll. kiáll.) — Karinthy Fri­­gyes-emlékkiáll. (idősz. kiáll.) (Ny. H. kiv. 14—18-ig) ÖNTÖDEI MÚZEUM (II., Bem J. U. 20.). PETŐFI CSARNOK: Repüléstörténeti és űrhajózási ág. kiáll. (A Közleke­dési Múzeum kiállítása). PETŐFI IRODALMI MÚZEUM (V., Károlyi M. u. 16.): Petőfi és kora kiáll. — Jókai Mór relikviái — Dé­­ry Tibor dolgozószobája — Móricz Zsigmond dolgozószobája — Radnóti Miklós-emlékkiáll. — Móricz Zsig­­mond-kiáll. — József Attila-kiáll. — Gábor Andor-emlékszoba (áll. kiáll.) — Károlyi-emlékszobák (a Károlyi­emlékszobák nyitva tartása: K—P- ig: 10—14-ig, Szó, V: 14—18-ig). — Kazinczy és kora (1750—1820) (idősz. kiáll.) POSTAMÚZEUM (VI., Népköztársaság útja 3.): Posta- és távközléstörténeti kiáll. RÁTH GYÖRGY MÚZEUM: (VI., Gor­kij fasor 12.): Kína—Japán (áll. kiáll.) SEMMELWEIS ORVOSTÖRTÉNETI MÚZEUM (I., Apród u. 1—3.): Képek a gyógyítás múltjából (áll. kiáll.) — Pénzek és érmek a XvI. századi Magyarországon (idősz. kiáll.). SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM (XIV., Hősök tere); Régi képtár — Modern képtár — Egyiptomi kiáll. — Antik kiáll. — A XX. sz. művészete (áll. kiáll.) — A modern gyűjtemény új szerzeményei 1982—87. — Hans Hin­terreiter 1930—1985. között készült műveiből. — Holland festészet a XVI. sz-ba­n, (idősz. kiáll.). — A hónap műtárgya. Jacopo Sansocíno: Krisztus a kereszten (szobor) 1486— 1570. TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM (kiállításai a Nemzeti Múzeum épü­letében : VIII., Múzeum krt. 14—16.): Az ásványok világa — A földtörténet emlékei Magyarországon — Az őslé­nyek világa — Magyarország állat­világa (áll. kiáll.) — A Halley-üstö­­kös nyomában (idősz. kiáll.). TEXTIL- ÉS RUHAIPARI MÚZEUM (XIII., Gogol u. 9—11.): 100 éves a hazai köté-hurkoló ipar. TŰZOLTÓMÚZEUM (X., Martinovics tér 12.): A tűzvédelem fejlődése (áll. kiáll.) (Ny. 9—16-ig, ünnepnap: 9— 13-ig). VASARELY MÚZEUM (Zichy-kastély, III., Korvin Ottó tér). ★ BUDAPEST GALÉRIA VARGA IMRE GYŰJTEMÉNYE (III., Laktanya u. 7.). BUDAPEST GALÉRIA KIÁLLÍTÓHÁ­ZA (III., Lajos u. 156.). Pátzay Pál áll. kiáll.­­ Perneczky Géza képző­­műv. kiáll. (zár. 29-én) BUDAPEST KIÁLLÍTÓTEREM: (V., Szabadsajtó út 5.). Salvador Dali Illusztrációi, (zár: 3-án) CSÓK ISTVÁN GALÉRIA: Csikó, András festőm, kiáll. CSONTVÁRI TEREM: Szőnyi-ösztön­­díjasok — kollektív kiáll. (nyit: 3- án). Etikai kiáll. (zár: 21-én) DOROTTYA UTCAI KIÁLLÍTÓTE­­REM: Havasi Ildikó és Vasvár Lász­ló Sándor ÉTER c. kiáll. (zár: 28-án) DUNA GALÉRIA: Gerő András és Kő­hegyi Gyula kiáll. ERNST MÚZEUM: A Fiatal Képzőművészek stúdiójá­nak kiáll. (nyit: 3-án) FÉNYES ADOLF TEREM: Szeles Ju­dit kiáll. GULÁCSY GALÉRIA: Veress Pál festőm, kiáll. mednyánszky TEREM: Fontos Sán­dor festőm, kiáll. (zár. 2-án) MŰCSARNOK (Hősök tere): Művészet és forradalom — orosz-szovjet mű­vészet 1910—1932. MŰGYŰJTŐK GALÉRIÁJA, (VII., Do­hány u. 84.). PATAKY GALÉRIA: Katalin Ehling (Arizona) fotókiáll. (nyit. 1-jén) STUDIO GALÉRIA: Rényi Krisztina grafikusm. kiáll. TÖLGYFA GALÉRIA, (II., Henger u. 2.): Kaesz Gyula emlékkiállítás (nyit: 3-án) (Ny: H-től P-ig: 10— 18-ig.) VIDADO GALÉRIA: 70 év a békéért A múzeumok és kiállítótermek általá­ban 10—18 óráig látogathatók, hétfőn zárva vannak. Az ettől eltérő nyitva tartásokat külön jelezzük! Magyar Nemzet Örmény baráti kör alakul Magyar—örmény Baráti Kör alakul a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa és a Szovjet Tu­domány és Kultúra Háza támo­gatásával a két nép kulturális együttműködésének támogatásá­ra, a művelődési és társadalmi kapcsolatok ápolására, az örmény kultúra magyarországi megismer­tetésére és népszerűsítésére. Az alakuló közgyűlés november 30- án, hétfőn este hatkor kezdődik a budapesti Semmelweis, utca 1—3. alatti Szovjet Tudomány és Kultúra Házában. NAPLÓ Szabó Iván szobrászművész ki­állítását november 30-án, hét­főn délután hat órakor nyitják meg a Csepeli Iskola Galériában (XXL. Rákosi Endre u. 138.). ♦ A győri Kisfaludy Színház tár­sulata december 3-án, a Bartók Művelődési Központban mutat­ja be a Kakuk Marcit, Tersánszky Józsi Jenő vígjátékát. Szegvári Menyhért rendezésében, a cím­szerepben Maszlay Istvánnal.­­ A Szkéné Műegyetemi Színház programjában, az R-klubban, 5- én, 6-án, majd 19-én és 20-án es­te 8 órakor adja elő a Gödöllői Stúdió a Tájkép című produkciót, amelyet Gaál Erzsébet rendezett. Szombat, 1987. november 28. Útközben Idegesség Már a pénztár előtti sorban topogott. Azon törte a fejét, hová menjen friss kenyérért, meg va­jon hol kaphat kristályvizet, mi­velhogy a boltocskában egyik sem volt, amikor szemébe ötlött egy új tábla a pénztáros feje fö­lött: „Ne idegeskedjék! Más hü­lyesége miatt ne büntesse önma­gát.” Elhűlt benne a vér. Addig csöppet sem volt ideges. Igaz, a boltba jövet is elmélázott azon, hogyan lesz jövőre. Mostanában állandóan szoroz, oszt magában. De bármiként is forgatja a szám­adást, mindig arra lyukad ki, hogy alaposan össze kell majd húznia a nadrágszíjat. Ám mire belépett a boltba, már egészen higgadt volt. A ter­mészete átsegítette a rossz hant gúlát szakadékán. Megnyugtatta magát. Az önszuggesztió mindig bevált módszerével. Hogy na­gyobb bajokon is túljutott már. A boltban szöszmötölve sem hoz­ta ki a sodrából semmi. Képzett vevő volt. Tejfölt nem is keresett,­­ tudta, csak holnap szállítanak frisset. Lemondott arról is, hogy egy kiló cukrot vegyen. Majd a másik boltban. Itt nem talál egyetlen zacskót sem, ami ne folyna. A kenyér hiánya ugyan meglepte kissé, mert szép csen­des ősz lévén, hóviharra semmi kilátás nem volt. A kristályvizet már jószerint nem is kereste, megpillantván a sörösládák gú­láját és ,a mindenféle üdítőitalok porosodó hekatombáját. Egyszó­val, mondom, képzett vevő lévén, mindezt tudomásul vette. Mint ilyen, tudván tudva, hogy három boltban valahogy csak összeszedi azt a hatféle árut, amire szük­sége van, lassan topogott a pénz­tár felé. Amikor is szemébe öt­lött az a tábla. A negédesen fi­gyelmeztető. A moralizáló. És el­öntötte agyát a vér. Először ugyan megpróbálta az­zal nyugtatni magát, hogy a szen­tencia alapjában igaz. Csakhogy. A valóság szétzúzta az elvont fi­lozofálás tantételét. Méghogy más hülyesége miatt ne ideges­kedjék. Atyaistent A hiányzó ke­nyérért kinek a hülyesége fele­lős? Az éppen nem kapható dol­gokért a boltvezetőé, vagy inkább annak a hülyesége, aki csúszó­pénz hiányában zsarol, avagy azé, aki csak prédikál arról, hogy a közszükségleti cikkeidnek min­denütt jelen kell lenniük, de nem tud érvényt szerezni akaratának. A mázsaszám kifolyt cukor és liszt ugyan kinek a hülyesége? Agya nem tudott megnyugodni. Eszébe jutott már minden, min­den. A belkereskedelmi minisz­ter vezércikkének szavai is, amely szerint fellépnek a tisztességtelen árak alkalmazóival, a fogyasztók megkárosítóival szemben. A má­sik lapban meg a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság illetékesé­nek magyarázata. Mert ő viszont ezt mondta: a fogyasztók érdek­­védelmére hivatott szervek nagy­részt tehetetlenek. Szavaiból az is kiérzett, hogy egy csaló hentes személyiségjogainak védelme fon­tosabb, mint ama több száz vá­sárlóé, akit becsapott... Lassan elért a pénztárig. Any­­nyira elgondolkozott, hogy még a visszajáró pénzt is elfelejtette megszámolni. Aztán lassan meg­nyugodott, és elindult remények­kel telve a másik bolt felé. Friss kenyérért, nem folydogáló cuko­rért, meg kristályvízért. Téma Évek óta figyelem, egy belső használatra szolgáló sajátos „esz­perantó" van kialakulóban. Tu­dom, az eszperantó nem jó szó, talán sérti is a nemzetközi nyelv szerelmeseit. Úgy értem persze a kifejezést, hogy olyan köznyelv van kialakulóban, amelyet csak a bennfentesek értenek meg. E nyelvnek nem túl nagy a szókin­cse, talán öt-hatszáz szó mind­össze. És alapvető sajátossága, hogy sokszor tucatnyi ellenkező értelmű fogalomra is ugyanazt a szót használja. A nyelvtant is megreformálta. Így aztán az esz­perantó helyett tán sokkal jobb, ha a basic szót használjuk, a ba­­sic­ angol mintájára. Érdemes lenne egyszer ezt a zsugorított nyelvet elemezni. Va­lószínűleg sok érdekesség kerül­ne napvilágra. Az látatlanban is bizonyos, hogy ez a nyelv a gon­dolkodásra restek nyelvezete. Azoké, akiknek édesmindegy, megérti-e az egyszerű halandó, amit mondanak. Említettem, hogy egyik módszerük, kitalálnak vagy felkapnak egy szót, és azt hasz­nálják tucatnyi más fogalomra is. Sokszor agresszíven. Így sikerült például eredeti jelentéséből ki­forgatniuk la­bonyolítani igét és a belőle eredő szócsaládot. Ma már bonyolítani valamit nem annyit jelent, hogy akadályozni, ellenkezőleg: segíteni. Az agresz­­szivitás jele, a megváltozott je­lentés elterjedése, és az, hogy ilyenképpen befurakodott az ér­telmező szótárba is. Ám a prob­léma szó az igazi fregoli. Alkal­mazzák is füre-fára. Legtöbbször akkor, ha kertelni akarnak. „Mi a helyzet e téren?” „Pro­blémás az ügy.” „Kapható lesz egyálta­lán?’’ „Problémák vannak.” „Megoldható ez, és mikor?” „Nem ,mondhatom meg, problémákba ütközünk." És így tovább. De nincs megállás. Most egy új fre­goli szó gyarapítja a basic-nyel­­vet: a téma. „Mi a téma?” „Nincs színes televízió." „Mennyivel nő az infláció?” „Nagy téma." A leg­szebbet azonban minap a televí­zióban hallottam. A riporter a választékbővítésről és új cikkek áráról faggatott valakit. Mire az illető így felelt: „A két téma kö­zött árkülönbség van." Hát nem gyönyörű?! Lehet, hogy eljő az idő, ami­kor mindannyian basic-nyelven fogunk beszélni? Jubileum Hol volt, hol nem volt, úgy más­fél évtizeddel ezelőtt, tíz fiatal iparművész összefogott, hogy annyi szócséplés után alkotásaik­kal utat mutassanak, valamit megfogalmazzanak a modern tárgyformálás­ szemléletének és módszereinek törvényei szerint. A Fészek egyik kis szobájában megnyílt tárlat a Magyar Design címet viselte. A tizek tétova kí­sérletéből nőtt ki aztán a ház­gyári konyhaprogram, amely azt tuolt hivatva bizonyítani, hogy nem a gombhoz kell varrni a ka­bátot, hanem a kabáthoz a gom­bot. Azaz nem megépíteni az ap­rócska konyhát, aztán innen-on­­nan összeszedett holmival tele­­vzsúfolni, hanem a poharaktól a bútorig olyasmiket tervezni és gyártani, amik célszerűek, oda­valók és hát szépek is. A kony­haprogram már nyomokat ha­gyott a magyar design rögös te­repén. Valami elindult. A tízek bemutatóját elemezve — 1973-t írtunk — a Magyar Nemzet ezt mondta: „... össze kell fogni végre egy marokban min­den jó akaratú erőt, és meg kell teremteni a magyar design orga­nizációs központját, valamiféle magyar Design Centre-t, amely tömegkiállítások forgószínpadá­val, pályázatok felkarolásával, ki­adványok, viták ütegeivel, az Iparművészeti Főiskola tudáskin­csének felhasználásával, folya­matos és állandó tanácsadással, az ipar és a közönség tudatfor­málásával, a konzervativizmus által manipulált közízlés makacs befolyásolásával, az alkotók ér­dekvédelmének támogatásával végre kimozdítja a design nem­rég indult és máris kátyúba ju­tott szekerét." A Design Centre megvalósult. A napokban ünnepelte szerényen születésének tizedik évfordulóját. Tevékenysége messze túlnőtt ez idézetben megfogalmazottakon. Az árnyékát, tudjuk, senki nem lépheti át. A magyar ipar sem. A designszemlélet tehát úgy tör utat, aho­gy iparunk fejlődik. S mert — minden bajunk ellenére — van fejlődés, történt már egy s más. Eljöhet az a nap is, mi­kor szégyellni fogjuk, hogy volt idő, midőn egyesek úgy képzel­ték: lehet exportálni — tehát cél­szerűen tervezett, tökéletesen előállított, esztétikus cikkeket vinni külhonba —, miközben itt­hon másodrendű tárgyakkal árasztják el a piacot. Ám hogy a design fejlődése ma már üteme­sebb, azért a Design Centre na­gyon sokat tett. Az érdekvéde­lemtől a sokoldalú információát­adásig, a szakértéstől a tudat­­formálás mindenféle eszközeiig, lapjának, az Ipari Formának a világra is nyitott tájékoztatásáig fölvállalta a design érdekében az úttörő szerepét. Csak köszönet járhat érte. Érték A lomtakarítás ronda nagy ku­pacokat varázsolt a járdára. A legnagyobb domb előtt megállt egy középkorú férfi és vizslatni kezdte a holmikat. Aztán egy nejlonzacskóból csavarhúzót vett elő és munkához látott. Nyugod­tan dolgozott, mintha műhelyben volna. Fél óra alatt végzett. Ki­belezte az ócska mosógépet, a használható alkatrészeket betette a zacskóba, aztán odébbállt. Tíz perc sem telt el, mikor egy öreg­ember állapodott meg a kupac előtt, maga eszkábálta kiskocsi­val. Csóválta a fejét, aztán tur­kálni kezdett. Egy széklábat, egy alig lyukas szitát, s valami vas­­rudat tett a kocsijára. Az öreget egy fiatalasszony követte, de hogy ő mit fedezett fel, azt már nem tudom. Otthagytam a látványt. Este, kíváncsiságból, újra arra vitt az utam. Csak egy kis kupac szemét jelezte, hogy ott nemrég még az utca legnagyobb lom­dombja emelkedett. Csatár Imre

Next