Magyar Nemzet, 1988. szeptember (51. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-01 / 209. szám

1,80 forint Csütörtök 1988. szeptember 1. II. évfolyam 209. szám A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR A jóssá A villamos, autóbusz ülésén büszkén elterpeszkedő gyerek látványa — míg mellette idős emberek állnak — ma már annyira megszokott, hogy említést sem érdemel. Az azonban már kevésbé természetes, hogy a vélt jogait védő anya szembeszáll a nyegleséget, a neveletlenséget, szóvá tevő felnőttel. Fültanúja voltam: az enyhén dorgáló férfira milyen szitokáradatot zúdított a hatos villamoson az asszony. A viszonylag üres vonaton az 5—6 éves kislány a fölszálláskor előreszalad, és ujjongva mondja szüleinek, egy fülkére mutatva: ide menjünk, mert itt már van egy kislány. Az apa beleegyezne ugyan, de az anya — ki tudja miért? — másik fülkét választ. Gyermekük érthetően sírva fakad, mert nem fogja föl a tilalom okát, az apa viszont megadóan egyezik bele az egyébként érthető kérésbe. Mire az anya, a te pedagógiai módszereid egyszerűen elviselhetetlenek. A két történetet azért mondtam el, mert általuk újabb megerősítést kaptam a magam régi töprengésére: vajon tényleg olyan nagy szükség van-e a szülők pedagógiai kultúrájának fejlesztésére? Annak ellenére, hogy készséggel méltattam minden tanév kezdetén a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkárságának Ajánlását a szülői munkaközösségek számára, mindig munkált bennem a gondolat: vajon nem papírpazarlás-e a szülőknek olyasmiről beszélni — a családi nevelésről, az etikus magatartásról, a műveltség megóvásáról, az egészséges életmódról —, ami mindenki számára természetes. Mindaddig azonban — kaptam meg most a magam kétségeire a választ az idei Ajánlás kibocsátásakor —, amíg az anya nem az udvariatlan és pipiskedő kislányát marasztalja el a villamoson, hanem az illemre figyelmeztető utast, és amíg az apát ki lehet oktatni — ugyancsak a gyerek füle hallatára — esetleges nevelési tévedéséért, nem fölösleges újólag és még nagyon sokszor a szülőkhöz szólni. Az idei Ajánlást Z. Szabó László írta, és a „...jó szóval oktasd...” ám arra a két József Attila-verssorra utal, hogy „jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!" A füzet alcíme: Levelek a beszédről és a magatartásról nem hagy kétséget az iránt, hogy a szerző az eredeti és nem átvitt értelmében idézi József Attila közismert költeményét. Ami hiányt szenved anyagi szempontból bárki is, az remélhetően bizonyos idő elteltével pótolható. Bármilyen gond is ma az öltözködés, a lakás, a tartós fogyasztási javak megszerzése, talán nem alaptalan az optimizmus, hogy a helyzet a nem is túlságosan távoli jövőben megváltozik, jobbra fordul. Az ebbéli hiányok tehát előbb-utóbb pótolhatók, ám a durva, trágár, hányaveti beszéd szinte helyrehozhatatlan károkat okozhat. Azt, hogy az anyanyelv ápolása mit jelentett nemzeti létünk fennmaradásában, nem e cikk feladata elmondani. Arra azonban mégsem fölösleges emlékeztetni, hogy a kis népek egyik sajátosságaként a magyar nyelvű oktatásért, irodalomért, közszereplésért vívott harc századokon át része volt a hazai haladó politikai küzdelmeknek. Beszéd és magatartás így fonódtak össze egymással már a felvilágosodás kezdete óta hazánkban, és szoros az összefüggés e két fogalom között napjainkban is. Igaza van Z. Szabó Lászlónak, amikor ezt írja: „Ha nem viselek gondot szülőként, pedagógusként, vagy a társadalmat irányító közéleti emberként a fiatalság nyelvi világára — és hadd mondjam tovább: —, ha eltűröm az egyre növekvő és lassan társadalmi érintkezésünk egészét elborító-beborító ocsmányságot, durvaságot és trágárságot, akkor nem csupán fiatalságunk nyelvi világát hanyagolom el..., hanem lemondok arról is, hogy ...a néphez való tartozásának tudatát megalapozzam, fejlesszem, erősítsem, lemondok a nemzettudat nevelésének fontos és nemes kötelességéről.” A nyelvi pontosság, vagy henyeség, a tisztességes, vagy durva beszéd, a szabatosság vagy pongyolaság a kommunikációban magatartást is jelöl. A hányavetiség mögött — és ennek számtalanszor lehetünk fültanúi üzletekben, villamoson, de a rádió- és tévériportokban is — gondolati durvaság húzódik meg. Amikor az ismert rádióriporter például a minisztert — egyébként helyesen — önözi, ellenben az alacsonyabb beosztású, idősebb emberhez így szól, mondja, maga szerint,ebben benne rejlik az értékítélet, és egyfajta magatartás is. A stílus az ember — tartja a francia mondás, és ez különösképpen igaz a beszéd és magatartás összefüggésére. Az a szülő például, aki csak követelni tud gyermekétől, szépen kérni sohasem, az keveset remél tőle, és nem igazán bízik meg a kérés teljesítésében sem. És az a pedagógus, aki csupán családnevén szólítja meg tanítványát, és akkor is egyes szám harmadik személyben — tehát körülbelül így: Kovács feláll és nem beszél —, az nem is nagyon tiszteli a személyiséget. Véleményt is kifejez tehát az anyanyelv helyes vagy hibás használata, és aki durván, hanyagul, pongyolán, vagy pontatlanul beszél, az nem sokat törődik sem önmagával, sem megszólított társaival. Annak modora, gondolatvilága éppen oly silány és trágár — vagy semmitmondó, üres — mint szóhasználata. Mint annyi minden másban, a nyelvhasználat veszélyeiben és tarthatatlanságában is a huszonnegyedik órában vagyunk. Sok minden mulasztás terhel ebben is bennünket, felnőtteket — szülőket, újságírókat, művészeket, pedagógusokat egyaránt —, de még nem végzetes az elmaradás, írók, tanárok, közéleti tisztségviselők és nem utolsósorban általános iskolás diákok kezdeményezésére sok jó mozgalom indult útjára, és vélhetően nem is eredménytelenül. Az már rajtunk múlik, hogy az anyanyelv jelentőségét a mindennapi életben felismerjük, fölismertessük, és a szép beszédet a nemes gondolatok, tettek közlésére használjuk. Abban is egyet lehet érteni az idei Ajánlást megfogalmazó Z. Szabó Lászlóval, amikor arra kéri a szülőket, hogy „a család körében jó példával és a szülők természetes felelősségérzetével támogassák az élő szó — az anyanyelv — és a tőle elválaszthatatlan viselkedéskultúra ügyét." Közügyekről lévén szó, a kérés joggal kiterjeszthető valamennyi felnőttre — de a jóra fogékony gyermekekre is. Ez éppen a mai napon óhaj, amikor megkezdődik a tanév, különösen időszerű. Túl az egy és negyedmillió általános és több százezer középiskoláson, hadd szóljak mindenekelőtt annak a 133 ezer első osztályos gyermeknek az érdekében, akik ma ismerik meg tanítónőjüket. Az ő lelkük még tiszta, értelmük most nyiladozik, és módon vágynak egy simogatásra, szép szóra, kedves megszólításra. Legalább őket ne érje csalódás! Gábor István Kiszczak belügyminiszter és Walesa találkozója m^mMmMHmmmsmmamHmmaamBMamHmmaimfli^mm«mmHMamiMmaisaMOMMaMasmasmBOHMmBaBmMmaMm^mMmBaamMMHi^Haammomsommaj Érdemi kompromisszum Elengedhetetlen a nyilvánosság katonai téren, mondta Horn Gyula a budapesti fórumon A külpolitikai helyzet WALESA VARSÓI MEGBESZÉLÉSEI adták a vezető hírt a hírügynökségek számára. Az egykori Szolidaritás vezetőjét kora reggel gépkocsi vitte gdanski otthonából a fővárosba, hogy megbeszéléseket folytasson Kiszczakbelügyminiszterrel. A tárgyalások előtt azonban Lech Walesa rövid időre tanácskozott a katolikus egyház képviselőivel is, akik közvetítettek a találkozó létrejöttében. Nyugati jelentések szerint a Szolidaritás vezetője úgy indult a lengyel fővárosba, hogy elérje: „A kormány tegye jóvá az elmúlt hét esztendőt”. Az elemzők szerint a vezetés aligha szívesen egyeznék bele a volt szakszervezet törvényesítésébe, igyekszik majd húzni az egyezkedést. Ezt igazolják a varsói jelentések,amelyek szerint a találkozón egy közelgő kerekasztal témáiról volt szó. Hogy ennél több történt-e, arról legfeljebb akkor lehet majd találgatni, vélik az elemzők, ha abbamaradnak a sztrájkok. Ugyancsak a vezető hírek között szerepelt az a genfi jelentés, amely ellentétekről számol be a szovjet és amerikai fél között a svájci konferenciavárosban zajló tárgyalásokon. Washington úgy véli, Moszkva megsérti az ABM-szerződést egy szibériai radarállomás építésével. A szovjet tárgyalóküldöttség azt hangoztatta, hogy már korábban leállították a munkát az állomáson. Ugyancsak Washington vádolja a Szovjetuniót az afganisztáni egyezmények megsértésével. Phyllis Oakley külügyi szóvivő tájékoztatása szerint „szovjet területről felszálló harci gépek” támadták a kormányellenes erőket Kunduz környékén. A Moszkvában sajtóértekezletet tartó Geraszimov elmondta, hogy Kunduzban a mudzsahedinek kórházakat, közintézményeket romboltak le, gyilkolták a polgári lakosságot és amikor a helyzet kritikussá vált, s Kabul segítséget kért, akkor támogatták repülőgépekkel a kormányerők harcát a szovjet csapatok. A sajtóértekezleten a szovjet szóvivő részletesen ismertette Pakisztán szerződésszegő tevékenységét. Az eseményekhez illik az a hír is, hogy Iszlámábádban a két vezető polgári politikus, Mohammad Han Dzsunedzso és Benazir Bhutto is közölte, hogy megválasztásuk esetén tartanák magukat az Afganisztánról kötött genfi egyezmények „betűjéhez és szelleméhez". EGYHANGÚ SZAVAZATTAL, rövid két óra alatt született meg a junta döntése Santiagóban, hogy Augusto Pinochet lesz az a jelölt, akire a közel nyolcmillió szavazásra jogosult chilei leadhatja a voksárt október ötödikén. Amennyiben a választók több mint ötven százaléka igent mondana, úgy a jelenlegi tábornok-elnök maradna hivatalban még nyolc évig, ha a nemek lennének többségben, akkor egy éven belül általános választásokat kell tartani. A hír hallatán ezrek tüntettek a fővárosban és vidéken. Az összecsapásokban egy fiatal életét vesztette. A helyszínen lévő elemzők szerint egyébként a korábbi „lazítással” ellentétben várhatóan ismét igyekszik majd a rendszer keményen fellépni az ellenzékkel, hogy biztosítsa az „igen” szavazatok többségét. A megfigyelők ugyanakkor azt találgatják, vajon a hivatalban maradó Pinochetnek hogyan sikerül összeegyeztetni azt a kettős célt, hogy az alkotmány szellemében távozzék a junta éléről és polgári elnökként irányítson 1989-től, de továbbra is teljes biztonsággal ellenőrizze a hadsereget. ÚJ SZAKASZBA lépett-e az IRA-ellenes harc, latolgatják tisztségviselők és elemzők, miután a brit katonaság antiterrorista egysége úgykilőtt egy „IRA-kapcsolatokkal rendelkező férfit”, aki állítólag éppen egy teherautó-sofőr ellen készült merényletet elkövetni. Az akció színhelye egybeesik a tizenegy nappal korábban elkövetett merénylet színhelyével, ahol az IRA egy buszt robbantott fel; ennek következtébennyolc brit katona életét vesztette. A mostani eset körülményei még homályosak, ám az első értékelések szerint a londoni kormány vélhetően a „keményebb kéz” politikájához folyamodik. Az újra felélénkülő viták azt latolgatják, vajon mennyire lett határozottabb, erősebb ez a vonalvezetés. Ha ismét visszatérnek az antiterrorista egységek a „löfie-ölm" politikához a letartóztatások helyett, csak a helyzet mérgesedhet el jobban, vélik Londonban és Belfastban egyaránt. (T. J.) Moszkvai értékelés A Szovjetunió megelégedéssel fogadta az aradi találkozó tényét A Szovjetunió megelégedéssel fogadta a magyar és a román főtitkár aradi találkozójának tényét — jelentette ki Gennagyij Geraszimov. A szovjet külügyminisztérium szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy moszkvai megítélés szerint üdvözlendő a magyar—román viszonyban jelentkező problémák Aradon tapasztalt pozitív megközelítése. Geraszimov emlékeztetett arra a korábban kifejtett szovjet álláspontra, amely szerint a szövetséges országok egymás közötti viszonyában felgyülemlett problémákat az érintetteknek kell közvetlen tárgyalásokon rendezniük. A vasárnap lezajlott aradi magyar—rommi csúcstalálkozó ebbe az irányba tett kedvező lépésként üdvözlendő — mondta. A CSKP központi lapja, a Rudé Právo szerdán nagy terjedelemben" ismertette Grósz Károly és Nicolae Ceausescu aradi találkozójának magyar és román sajtóvisszhangját. A lap a beszámolót rövid kommentárral vezette be, nyilatkozatszerűen először fogalmazva meg Prága álláspontját a magyar—román tárgyalásokkal összefüggésben. A lap ismerteti budapesti tudósítójának jelentését arról, hogy a magyar sajtó rendkívüli érdeklődéssel követi a határokon túl élő magyar nemzetiségek, így „a számbelileg legnagyobb és legkompaktabb kétmilliós erdélyi magyarság sorsát Romániában”. Az újság a magyar lapok nyomán utalt arra, hogy a romániai magyarság életét fokozatosan korlátozzák és megemlítette, hogy a falurendezési tervet a magyar sajtó igen élesen kommentálta. Idézte βzűrös Mátyás kijelentését, hogy a kormány megkésetten hallatta hangját, de még nem késő. Az aradi találkozóval összefüggésben a Rudé Právo egyebek között aztemelte ki, hogy a Magyar Nemzet című lap konfrontálta a magyar és a román álláspontot a nemzetiségi kérdés kezeléséről. A Magyar Hírlap a csehszlovák pártújság szerint arról írt, hogy az 1977-es magyar—román találkozón is voltak bizonyos megállapodások, amelyek azonban nem valósultak meg. A Radé Právo bukaresti tudósítója ismertette azt a román álláspontot, miszerint „rontja a kapcsolatokat, hogy Magyarországon a román valóságot befeketítő” cikkek és művek jelennek meg. A feszültséget növeli a történelmi vita is Erdély körül. Az újság kitért arra, hogy a román vezetés a nemzetiségi kérdés megoldását példásnak és véglegesnek tartja, és elmélete szerint a nemzetiségek a homogén román nép részét képezik. Mint a Rudé Právo írta, az utóbbi években azonban olyan intézkedéseket fogadtak el, amelyek feszültséget keltettek a nemzetiség és az állam között és azzal jártak, hogy az idén kivándorlási hullám indult meg Magyarország felé. A belgrádi Borba szerdai számában „bizonyos enyhülés” címmel átfogó kommentárt közölt Grósz Károly és Nicolae Ceausescu találkozójáról. Többi között a következőket fejtette ki: Az aradi tárgyalásokon két téma dominált, éspedig az erdélyi magyar nemzetiség helyzete és Bukarest „falurendezési" terve, amelyen azt kell érteni, hogy a földdel tesznek egyenlővé hét-, nyolcezer falut A magyarok számára „kényszer-asszimilálás”, „etnocid politika”, a románok számára pedig „korszerűsítés” és „az egységes román nemzeti állam megteremtése". Ebből látható, hogy a két fél véleménye olyannyira különböző, hogy az álláspontokat lényegesen nem hozhatta közelebb egyetlen találkozó, még akkor sem, ha az hét órán át tartott Budapest számára jelentős, hogy elfogadták azt a javaslatot, amely szerint magyar küldöttség utazik a helyszínre és tanulmányozza, mi a lényeges és lényegtelen a falurombolással kapcsolatosan. Grósz Károly számára az is fontos, hogy a román fél megígérte: nem akadályozza a családegyesítést. Sikernek könyvelhető el az is, hogy történész és kulturális vegyes bizottságot hoznak létre. Másfelől a magyarok számára igen fontos kérdés a kolozsvári konzulátus és a bukaresti kulturális tájékoztató központ működése. Ez érthető, ha számbaveszszük, hogy Romániában több mint kétmillió magyar él és ezt a két intézmény — legalábbis lélektani szempontból — nagy jelentőségű. Nehezen hihető, hogy a magyar közvélemény rokonszenvel fogadja azt a román döntést, amely szerint ilyen intézményeket nem nyitnak meg külföldön, s nem engedik meg, hogy kölcsönösségi alapon Romániában ilyenek működjenek. Érdekes, hogy a magyarok már néhány hónapja javasolták Romániának a csúcstalálkozót, de Bukarest sokáig hallgatott, aztán máról-holnapra meghirdette a tárgyalásokat. Tény, hogy Románia nemzetiségi politikája miatt (és nemcsak azért) egyre inkább elszigetelődött mind Keleten, mind Nyugaton. A napokban Bécsben folytatódik az európai utótalálkozó, és lehetséges, hogy valaki javasolni fogja a romániai emberi jogok ügyének napirendre tűzését. S fennáll az a veszély, hogy Bukarest politikáját elítélik — mégpedig mindkét oldalról, ami eleddig példátlan eset lenne. A legvalószínűbb az, hogy mindez hozzájárult ahhoz a bukaresti döntéshez, amely szerint mégis csak a legjobb legalább tárgyalni. Nehéz elképzelni, hogy az aradi találkozó új korszakot nyit a magyar—román kapcsolatokban. Ezt az erdélyi magyar kisebbség iránti román politika lényegbevágó megváltoztatása hozhatná meg. A csúcstalálkozó azonban mindenképpen hozzájárul a két szomszéd rendkívül feszült viszonyának bizonyos enyhüléséhez. Heimat Kohl befclenfése Átfogó intézkedéseket hoz Bonn az áttelepülő németek megsegítésére Helmut Kohl, az NSZK szövetségi kancellárja szerdán sajtóértekezleten jelentette be, hogy a bonni kormány átfogó segélyintézkedésekkel kívánja előmozdítani a Kelet-Európából az NSZK-ba áttelepülő német nemzetiségű személyeknek gazdasági-társadalmi beilleszkedését Számuk idén várhatóan már eléri a 200 ezret. Két évvel ezelőtt még csak 40 ezren érkeztek. A kabinet — mint ezt a kancellár és a társaságában levő Oskar Schneider területrendezési, építési és városépítési miniszter részletezte — 1989—1990-ben összesen 1,125 milliárd márkát irányoz elő elsősorban lakásépítésre, illetve -bővítésre. Ilyen célra ugyanekkora hozzájárulást kér a tartományoktól is, s az áttelepülők további támogatására, egyebek mellett oktatásukra, átképzésükre, 1989-ben további 1,7 milliárd márkát különítenek el a költségvetésben. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) Münsterben ülésező kongresszusa szintén állást foglalt egy gyors segélyprogram mellett, és határozatban szorgalmazta továbbá a felvevőhelyek befogadóképességének növelését és egy újabb felvevőhely létesítését. Kohl — azzal kapcsolatban, hogy a lakosság némely rétegei már csak a kétmilliót meghaladó munkanélküliség miatt is értetlenséget tanúsít a tömegesen érkező áttelepülők befogadásával szemben — felhívta a közvéleményt, hogy értse meg az érkezők helyzetét, s tegyen bizonyosságot önzetlenségről és segítőkészségrő. Ennek ellenkezője méltatlan lenne egy olyan országhoz, amelynek újjáépítésében, talpraállításában és eredményeiben vitathatatlanul kiemelkedő szerepet töltöttek be a keletről érkezettek. Kohl a sajtóértekezletén — és a Stuttgarter Zeitung szerdai számában megjelent interjújában is — pozitív jelzésnek nevezte, hogy idén is erőteljesen nőtt az NSZK- ba áttelepült német nemzetiségű szovjet állampolgárok száma. Tavaly az első félévben 5500-an, az idei esztendő hasonló időszakában már 21 ezren érkeztek. Szóba hozta, hogy az első félévben 52 ezren érkeztek Lengyelországból, Romániából pedig 7200-an, míg az utóbbi országból tavaly egész évben körülbelül 14 ezren. Bejelentette, hogy Romániával jelenleg tárgyalások folynak a kiutazások kérdésében, ezért nem akar részletekbe bocsátkozni. Azt mondta azonban, hogy tekintettel a romániai német nemzetiség rendkívül sanyarú életkörülményeire, az NSZK azt szeretné, ha az ottani németségből a lehető legtöbben és leggyorsabban távozhassanak. Jelenleg nem lát más lehetőséget, noha — mint utalt rá — tudatában van annak, hogy ennek a megoldásnak az NSZK-ban is vannak ellenzői.