Magyar Nemzet, 1989. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-01 / 27. szám

Titkok titka Eddig is tudtuk, hogy az egy­kori grófnak, birodalmi her­cegnek és hadvezérnek csak részben van­­igaza. Nem túl szerencsés erdélyi hadmozdu­latairól, szentgotthárdi győ­zelméről, majd a fölháborodást kiváltó vasvári i békéről való­színűleg kevesebbet beszél a világ, mint híres mondásáról. Raimund Montecuccoli győzel­mes és sikertelen csatáit a tö­rök ellen jószerivel elfelejtet­tük már, de azt, hogy a hábo­rúhoz ama bizonyos „három” dolog szükségeltetik, igencsak gyakran emlegetjük. Pedig ebben nem volt teljesen igaza: nemcsak a háborúhoz, a béké­hez is kell az a „három”, vagy­is a pénz, pénz és a pénz. Ha a fegyverzetkorlátozás, a létszámcsökkentések, a had­ügyi büdzsék­­— mégoly cse­kély — megnyirbálását folya­matnak tekintjük és mozgató­rugóit vizsgáljuk, akkor az egyik legfőbb okot kétségtele­nül abban lelhetjük meg, hogy a kelet-európai társadalmak tisztán­ gazdasági teljesítmé­nyei messze elmaradtak a­ technológiai forradalom igé­nyeitől. Ha a fölzárkózás esé­lyét meg akarják őrizni, nem lehet más választásuk, mint olyan kiadásokhoz is hozzá­nyúlni, amelyek évtizedeken át érinthetetleneknek látszottak. E fölismerést csa­k erősíti, hogy a két világhatalom immár axiómaszerűen vallja, hogy manapság egy nukleáris össze­csapásnak nem lennének sem győztesei, sem vesztesei. Ha így van, akkor a sokszoros túl­­fegyverzettség állapotából — mindenki hasznára — belesebb dolog a­­leszerelés felé­ utat ke­resni, mint a harca eszközöket tovább halmozni. Mint annyiszor a politiká­ban, mondani most is köny­­nyebb, mint megvalósítani. Bécsben hamarosan újabb megbeszéléssorozat kezdődik, ezúttal is a konvencionális erők mérsékléséről, de most már egész Európa viszonyla­tában. Tagadhatatlanul kedve­zőbb a légkör, mint bármikor korábban, hiszen a katonai enyhülésnek mind a fegyver­­korlátozás, mind az ellenőr­zés terén nagyon is kézzelfog­ható eredményei vannak már. Minthogy a biztonságot immár a védelmi szükségletek hatá­rozhatják meg, a gorbacsovi vezetés a sok évtizedes beideg­­zettségek után bátornak bíz­vást­­minősíthető lépésekre szánta el magát a nemzetvé­delmi szféra bizonyos fokú korlátozása terén, s most ebben csaknem valamennyi szocialis­ta ország követi a Szovjetuniót. Nagyon árnyalt katonai-tech­nikai elemzésnek kell kimu­tatni, hogy a csökkentések és visszavonások mekkora súlyú­ak Mars isten mérlegén, és milyen mértékben szolgálják a légkör­­további enyhítését. Va­lószínűleg tévednek azok, akik „visszakézből” mindent „pro­pagandafogásnak” minősíte­nek, mint ahogyan azok is, akik a mostani mérséklésektől a szocialista világ biztonságát féltik, de dőreség lenne ez utóbbiak befolyását bárhol is lebecsülni. A hozzávetőleges katonai egyensúly állapotában levő vi­lág új eredményeket próbál te­hát elérni, s Bush beiktatása után, a gorbacsovi peresztroj­ka körül zajló kemény küzdel­mek közepette most e sike­rek előkészítésének az idősza­kát éljük. Ebbe a folyamatba illeszkedik bele a Varsói Szer­ződés honvédelmi miniszterei­nek közleménye, amely az eu­rópai fegyveres erők nagyságát és arányát teszi közzé, miként a kelet-európai katonai szö­vetség vezető testülete látja. A nyilvánosságra hozatalt éppen e nemzetközi megfontolásokkal indokolja a bizottság: a fegy­veres erőkre vonatkozó ada­tok „komplex elemző vizsgála­ta teszi lehetővé, hogy fel­mérjék a felek tényleges erő­viszonyát”. Azért mással is lehetne indo­kolni. Ezek az adatok mosta­náig szupertitkosnak számítot­tak. A hét elejétől kezdve min­den magyar újságolvasó ál­lampolgár tudhatja, hogy a fegyveres erők létszáma ha­zánkban 106 800, a hadsereg­nek például 1435 harckocsija vagy éppen 270 „páncéltörő ra­kétakomplexuma” van. Ugyan­csak tudható az adatok átbön­gészése után, hogy a NATO fölényt élvez a haditengerésze­ti erők vagy a csapásmérő frontlégierő terén, de az is tud­ható, hogy a Varsói Szerződés­nek több a harkocsija, vagy a harcászati rakéta indítóállvá­nya. Mind ez ideig sem az ará­nyokat, sem az abszolút szá­mokat nem tették közzé a szo­cialista országokban. De a Vi­lág túlsó oldalán tömérdek ta­lálgatást közöltek róluk, meg­közelítően helyeset vagy meg­tévesztőt egyaránt. Ám mérték­adó budapesti vélemény sze­rint a londoni Stratégiakutató Intézet magyarországi adatai­ a lényeget tekintve helyesen tükrözték a valóságot. Úgy gondolom tehát,­­ most az is kiderült, ennek a titkoló­zásnak nem volt értelme, s azt hiszem — egyik hetilapunkkal ellentétben —, hogy a hivata­lok, nemcsak a katonáké, sok fölösleges titkot őriznek meg. Évekkel ezelőtt egy nyugalma­zott­­NATO-tábornokot fagga­tott az egyik amerikai hetilap tudósítója arról, vannak-e iga­zi titkok. A magas rangú tiszt igen­nel válaszolt, de azt mond­ta, nagyjából három, valódi el­rejteni való adatot tudhatnak magukénak a hadügyek legfel­ső irányítói. Az összes többit ismerik a másik oldal beava­tottjai, így van, vagy nem­­ mások dolga eldönteni, ám a titokbástyák között még jócs­kán akad lerombolható: a mos­tani adatnyilvánosság a hazai közvélemény előtt lebbenti föl a fátylat olyan számokról, amelyekről a másik oldal szak­értői már régen tudtak, vitat­koztak. A nyilvánosság eme győzelmét csakis üdvözölni le­het, hozzátéve persze, hogy alighanem további dossziék nyithatók föl a biztonság ér­dekének megsértése nélkül. Az is igaz, hogy a fontoskodó, fölösleges titkolózásnak szerte a világban akadnak harcedzett bajnokai, csakhogy ez ne „vi­gasztaljon” minket idehaza: minél több zár nyíljék meg. A titkok titka alighanem az, hogyan tud élni és működni egy társadalom — minél ke­vesebb titkot cipelve, és mind nagyobb közösségi kontrollal. Ebben az értelemben üdvö­zölték Nyugaton is az adatok közzétételét, de azért például a keddi Financial Times óva­tosságra intett, azt írván, hogy a két hadseregben a szer­kezetek és a kategóriák kü­lönbözőek. A NATO mindig is a szárazföldi erők csökkenté­sét szorgalmazta elsősorban, a mostani honvédelmi bizottsági dokumentum viszont hangsú­lyosan említi a haditengerésze­ti erőket. Újabb viták és ellen­tétek körvonalai bontakoznak ki,­­hiba lenne tehát azonna­li eredményt várni a bécsi ta­nácskozássorozattól. A katonai szembenállás szintjének foko­zatos csökkentésében, az im­már beváltott aszimmetriák ki­egyensúlyozott kezelésében mégis bízni lehet, hiszen a­­na­gyobb nyíltság a bizalmat fo­­kozza, az ellenségképet halvá­nyítja. Hátha nem marad so­káig titok már, Európa med­dig viseli el, hogy 44 évvel a második világháború után csaknem hétmillió katonát tart fegyverben földrészünkön a két katonai szövetség? Martin József Fordulóponton a szovjet-kínai viszony Sevardnadze a csúcstalálkozót készíti elő Pekingben A magyar vezetők állásfoglalásainak nemzetközi visszhangja A VILÁGSAJTÓ és a hírügynökségek érdeklődését a Grósz Ká­roly és Németh Miklós által az 1956-os magyarországi események megítéléséről minap elmondottak, ha lehet, csak fokoznák hazánk iránt. Miközben a szocialista országok tömegtájékoztatási eszközei ,többnyire hallgatták Pozsgoy Imrének a Magyar Rádióban elhang­zott nyilatkozatáról, vagy csupán ■kommentár nélkül, tényszerűen ismertették az MSZMP KB albizottságának első megközelítését, az amerikai AP már hétfőin este világgá röpítette a húrt, miszerint k.Grósz támadta Pozsgayt a nyilvánosság előtt elhangzott kijelenté­seiért”. A brit The Independent budapesti tudósításában „forradalmi ■változást” emlegetett 1956 „új budapesti megítélésében”. Az olasz kommunisták központi lapja, bő terjedelemben tudósított állammi­niszter­einknek a 168 órában elhangzott interjújáról, kiemelvén: „Ő az első vezető, aki hivatalosan elhatárolta magát a sommás ellen­forradalmi minősítéstől." A belgrádi Borba úgy vélekedik: 1956-ban „­egy megalázó hatalmi forma elleni népfelkelés robbant ki.” A Tan­jug kommentárjában idézi Pozegay Imrének azt a megállapítását is, miszerint a vizsgálatnak ki kell terjednie a közelmúltra is. AZ AFGANISZTÁNI CSAPATKIVONÁS végső határidejének kö­zeledtével egyre élénkül a térségben a diplomáciai mozgás. A magas szintű érintkezések egyik központja a pakisztáni főváros, ahol je­lenleg az iráni külügyminiszter tárgyal, őt követi majd a hét végén a szovjet diplomácia irányítója, aki Pek­ingből repül át Isz­­lamabadion. Nyilvánvaló, hogy az afgán téma fontos eleme lesz az­­ iszlámábádi megbeszéléseknek. Valadati iráni és Jákob Han pakisz­táni külügyminiszter a megosztott fegyveres afgán, ellenzék szunnita és síita szárnyának meszebékü­lésén fáradozik­­ért szolgálta a pesava­ri hetek egyik fundamentalista vezetőjének teheráni kiruccanása is. Jakuib Han ezzel egyidejűleg tért vissza Szaúd-Arábiá­ból, ahol a r­­­ijadi vezetőkkel konzultált a kiegyezés lehetőségeiről. Megfigyelők­­ szerint kicsi az esély arra, hogy február 15-ig sikerül létrehozni az átmeneti kormányzatot, hiszen még ha az ellenzéki csoporrtok félre­teszik is vitáikat, nyitott kérdés marad a I­gidzsjibal Sali vezette ANDP szerepe. Pakisztáni diplomáciai forrásokra hivatkozó hírügynökségi jelentések szerint egyébként a szovjet csapatok egy héten belül nem csupán Kabul környékét hagyják el, hanem teljes egészében kivo­nulnak az országból. MOSZKVA ÉS PEKING kapcsolatainak teljes normalizálásához el­engedhetetlenül szükséges a két ország vezetőinek legfelsőbb szintű­­találkozója. Ezt Eduard Letvardnadze jelentette ki a TASZSZ-nak adott nyilatkozatában. Sevardnadze a szerdán kezdődő kínai látoga­tása előtt a kétoldalú viszony alakulását elemezte. Noha a két or­­­szág kapcsolatainak történetében szovjet külügyminiszter eddig nem tett hivatalos látog­atást Kínában, a mostani utazás igazi jelen­tősége nem ebben rejlik, hanem abban, hogy a mostani vizittel gya­korlatilag befejeződik­ a csúcstalálkozó előkészítése. A szovjet poli­tikus közölte, küldöttsége Pekingben a csúcstalálkozó időpontjára­­vonatkozóan konkrét javaslatokat fog előterjeszteni. A szovjet dip­lomácia vezetőjét fogadja majd több kínai párt és állami vezető és Sanghajban találkozik vele Teng Hszun-ping is. Pekingben általá­nos a vélemény, hogy a héten, megkezdődik a „fordulat éve” a kí­nai—szovjet kapcsolatokban. Kínai pártkörökben magától értetődő­nek tekintik azt is, hogy megértek a feltételek a két kommunista párt közötti érintkezések helyreállítására. A világközvélemény re­ményteli várakozása azzal magyarázható, hogy megoldódni látsza­nak mindazok a helyi konfliktusok, amelyeket a kínai fél sokáig aka­dálynak minősített a közeledés útján. A megfigyelők most mégis né­mi nyugtalansággal vették tudomásul a Reuter értesülését, miszerint Szih­anuk herceg ismételten megerősítette, hogy nem vesz részt a február második felében esedékes második dziskartai koktélpartin, jóllehet sokan csupán — éppen hogy a szovjet—kínai enyhüléssel összefüggésbe hozható — taktikai húzást vélnek felfedezni a kam­bodzsai ellenzék vezetőjének elutasító magatartása mögött (V. L.) 1950 budapesti értékeléseit taglalja a világsajtó A vita még hátravan Két vezető nyugati hírügy­nökség kedden külön jelentés­ben foglalkozott Grósz Károly­­nak, az MSZMP főtitkárának és Németh Miklós miniszterel­nöknek az 1956-os események értékelésével kapcsolatos leg­utóbbi nyilatkozataival. A nyilatkozatokból mind a francia AFF­, mind az amerikai AP azt emelte ki, hogy a magyar fizikai vezetés még nem zár­te a szóban forgó események újraértékelését, az ezzel kap­csolatos vita még hátravan. A hírügynökségek idézték Grósz Károlynak azt a kijelentését, amely szerint nem tudja, milyen indíték vezette Pozsgay Imrét a négy évtizedes elemző munka ezen egyetlen elemének megfo­galmazásában. Németh Miklós megállapításai közül azt tartot­ták kiemelésre méltónak, hogy „nagy hiba ..., ha a történelem mindig rendkívül összetett je­lenségeit vagy folyamatait egy­szavas ítélettel minősítj­ük”. A francia hírügynökség meg­jegyezte, hogy Tőkei Ferenc aka­démikus, a Központi Bizottság tagja egy keddi sajtónyilatkoza­tában a maga részéről „tiltako­zott” a történelmi albizottság ér­tékelése ellen, amelyet „elsietett­nek" minősített. „Magyarország vezetése még nem alkotott végleges ítéletet az 1956-os felkelésről” — ezt álla­pította meg kedd reggel több hír­adásában a Deutschlandfunk, az NSZK országos rádióállomása Grósz Károlynak, az MSZMP fő­titkárának és Németh Miklósnak, a Minisztertanács elnökének leg­újabb megnyilatkozásaira hivat­kozva. A Frankfurter Allgemeine Zeitung­­ugyanakkor pontosítja Pozsgay Imrének a nyugatné­met sajtóban eredetileg csak tö­redékesen ismertetett szavait, s m­egírja: a magyar politikus Nagy Imrének a gazdasági és po­litikai intézmények átalakítása, a­­Hazafias Népfront felújítása körül szerzett 1956 előtti érdeme­it méltatva nyitva hagyta az 1956-os események ideje alatt ta­núsított magatartásának végleges értékelését. Ez — idézte a lap Pozsgay Imrét — még vitatott, to­vábbi okmányok tanulmányozá­sára lesz szükség. „Szakadás” Grósz Károlyt meglepte Pozs­gay Imrének, az a rádiós nyilat­kozata, hogy 1956-ban népfelke­lés volt, nem pedig ellenforrada­lom, — írta kedden Budapest­ről a Tanjug jugoszláv hírügy­nökség, a Magyar Hírlapban és a Népszabadságban megjelent Grósz-interjút ismertetve. A Tanjug úgy értelmezte a főtitkár szavait, hogy Grósz nem tudja, mi motiválta Pozsgayt, hogy ép­pen az 1956-os esztendőt elemez­ze ilyen részletességgel. Feltéte­lezi, hogy Pozsgay és a KB törté­nelmi albizottságának többi tag­ja olyan bizonyítékokat talált, amelyek lehetővé teszik az 1956- os eseményeknek a korábbiaktól eltérő értékelését. Az AP amerikai hírügynökség egy kedd délutáni tudósításában Grósz Károly interjújából azt a részt emelte ki, amelyben a fő­titkár arról beszélt, hogy a pártvezetésben politikai külön­bözőség kezd megnyilvánulni. Az amerikai hírügynökség úgy ér­telmezte a főtitkár szavait, hogy ő „szakadásról” beszélt. Ezzel hozza kapcsolatba az interjú azon részeit, melyek a személyi válto­zások lehetőségére utalnak. Az AP úgy véli, Grósz bírálta Pozs­gayt, akit az amerikai hírügynök­ség az ország egyik vezető re­formemberének minősít. A tudó­sítás idézi a párt főtit­kárnak azo­kat a mondatait, amelyek szerint Pozsgay kijelentései 1956-ról ko­raiak voltak. Ugyanakkor em­lékeztet Grósz hétfői televíziós interjújára, amelyben viszont a főtitkár azt mondta, hogy esetleg a KB is ugyanarra a következ­tetésre jut, mint Pozsgay, ha a tények alátámasztják Pozsgay ér­tékelését. Németh Miklós beszédéből az AP is azt emeli ki,, hogy 1956 egyaránt volt népfelkelés és szo­cialistaellenes, terrorista lázadás. Az amerikai hírügynökség ebből azt a következtetést vonja le, hogy Magyarország nem fogja megkérdőjelezni az 1956-os szov­jet fegyveres „bevonulás" helyes­ségét. Egyúttal megjegyzi, hogy az 1956-ban megfogalmazott kö­vetelések közül sok van megva­lósulóban a mostani reformfolya­matban. A brit Reuter hírügynökség azt emelte ki Grósz szavaiból, hogy a vezetésen belüli nézetkülönb­ségek veszélyeztetik a reformot. Úgy értelmezte az interjút, hogy abban a főtitkár új vezetők meg­választására szólította fel a Kny­­ponti Bizottságot. A Reuter sze­rint Grósz kijelentései Berecz Já­nosnak, Pozsgay Imrének vol­ta­k címezve azokért a nyilatko­zatokért, amelyeket svájci távol­léte alatt tettek. „Berecz szomba­ton azt mondta, hogy a párt nem képes ellenőrizni a politikai fo­lyamatokat, Pozsgay pedig kije­lentette, hogy 1956 nem ellenfor­radalom volt, ahogyan 32 éven át hivatalosan minősítették, hanem népfelkelés” — emlékeztet a hír­­ügynökség. A brit hírügynökség a Grósz­­interjúból azokat a kijelentéseket idézi, amelyek szerint a májusi pártértekezlet óta romlottak a reformprogram megvalósításának feltételei a vezetők közötti sze­mélyi nézeteltérések miatt, s ezért a KB-nak kell dönteni legköze­lebbi, februári ülésén, hogy nincs-e új vezetőségre szükség. A Reuter szerint nyugati dip­lomaták úgy értékelik a Grósz­­interjút, hogy a főtitkár megpró­bálta fegyelemre inteni vezető kollégáit. De a diplomaták szerint éppen a stabilitás szükségessége védi meg mind Bereczet, mind Poresgayt attól, hogy eltávolítsák őket a Politikai Bizottságból. TASZSZ: tudományos kérdés A TASZSZ kedden egyetlen tu­dósításban ismertette Pozsgay, Németh és Grósz nyilatkozatát, illetve beszédét. Pozsgaytól azo­kat a kijelentéseket idézte, ame­lyek szerint 1956 népfelkelés volt, és tiszteletben kell tartani azokat a történelmi tényeket is, amelyek csak később derülnek ki, továbbá, hogy 1956 ilyen értékelésével kö­zeledik a politika a történelem­­tudományhoz és a közvélemény­hez. Németh szavaiból azt emel­te ki a szovjet hírügynökség, hogy a történelmi eseményeket nem szabad egyetlen szóval jelle­mezni, és hogy 1956 nemzeti fel­kelés és egyben szocialistaellenes terrorista lázadás is volt. Nem szabad megengedni, hogy a hibák feltárása és a rehabilitáció politi­kai kampánnyá váljék, és szaka­dást idézzen elő a magyar társa­dalomban, idézte a TASZSZ. Grósz Károlytól pedig azokat a kijelentéseket idézte a szovjet hírügynökség a keddi lapinterjú­ból és a hétfői Tv-nyilatkozat­­ból, amelyek arra vonatkoznak, hogy az 1956-os eseményeket az elmúlt negyven év egészének tu­dományos elemzése alapján kell megítélni, és hogy a tudományos értékelések alapján különféle politikai következtetéseket lehet levonni, de a vita még később lesz. A TASZSZ a két Grósz-nyi­­latkozatot úgy értelmezi, hogy Grósz szerint 1956 megítélése egyelőre tudományos kérdés. Németh Miklós k­ormányfő idő­szerű bel- és külpolitikai kérdé­sekről, a kormányzati munka sze­mélyi feltételeiről nyilatkozott Lendvai Pálnak, az osztrák tele­vízió főintendánsának. Tudósítónk telexjelentése Washington nem számít az afgán vezetés túlélésére Washington, január 31. Alighogy letette a hivatali es­küt az új külügyminiszter, az első döntése az volt, hogy elrendelte a kabuli nagykövetség bezárását. S amidőn pénteken délelőtt a tu­dósítók Busht faggatták a Fehér Házban erről a fejleményről, az elnök azt mondta, hogy pusztán az óvatosság vezérelte Jim Ba­kert, amikor az amerikai diplo­máciai tevékenység felfüggeszté­séről határozott ebben a háború­tól feldúlt országban. Bush azon­ban leszögezte, szó sincs arról, hogy az Egyesült Államok ne tud­ná befolyását érvényesíteni az af­gán gerillákkal szemben, akiket az elmúlt években igen erőtelje­sen támogatott. Az ABC tudósítója a helyszín­ről azt jelentette, hogy a térséget ­­».

Next