Magyar Nemzet, 1989. július (52. évfolyam, 152-177. szám)
1989-07-01 / 152. szám
I Magyar Monzel · ______________________________________________________________________________________________ V' ' : -J A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA · ALAPÍTOTTA! PErtfŐ SÁNDOR · r rrlalomkereslet Bár a júniusi fordulat óta hétszer huszonnégy óra perdült meg velünk, a közvélemény az általános elvi nyilatkozatokon kívül alig tud valamit az MSZMP központi bizottsági ülésének lényeges részleteiről. A főtitkár szerdán beszédet mondott ugyan Szolnokon, de erről a Magyar Távirati Iroda érdemben semmit nem jelentett. A rádió tudósítása egy bővített mondatot emelt ki az ellenzékre és az ellenségre tett megjegyzésből, de az értelmezhetetlen a szövegkörnyezet nélkül. Kár, hogy az utóbbi napokban a Jászai Mari téri székházat a hallgatás csendje vette körül. Az események áthelyeződtek a Kossuth téri kupolás palotába. A Parlamentben sűrű szorgalommal tanácskoztak a politikai egyeztető tárgyalások remélhetően nem bermudai háromszögének szakértői azon törvénytervezetekről, amelyekre már éhesen várt az Országgyűlés. Tehát hiányos napirenddel, némi sértődöttséggel kezdett vitába a képviselőház, naponta váltakozó létszámmal is kifejezve dohogását, fanyalgását. Egyedül az interpellálók szaporodtak viharos gyorsasággal, feltehetően a sűrű képviselői visszahívások ösztökéltek olyanokat is vétózásra, akiknek eddig a szünetekben is alig hallatszott a hangjuk. A folyamatos hétköznapok mégsem feledtették a belpolitika nagy eseményét: a vörös szalagos quadriga nekilódítását a versenypályának. Látszólag csak a sikeres kongresszus érdekében, de lényegében a választási győzelemért. Tamás Gáspár Miklóst, a Szabad Demokraták Szövetségének egyik vezető ideológusát az esemény éppen Londonban érte és onnan üzent haza a BBC hullámain. Szabadkozó előmondattal, miszerint a magafajta ellenzékipolitikus nem a Magyar Szocialista Munkáspárttól várja ugyan a kibontakozást, de elismeri, hogy az esélyek latolgatásában „az MSZMP természetesen továbbra is nagy szerepet játszik.’’ A központi bizottság ülésével kapcsolatos nyilatkozatokból kiderül, hogy a vita során a vezetés félreérthetetlenül elhatárolta magát a már erősen kalciumhiányos sztálinizmustól, ugyanúgy a párton kívüli, de nevén meg nem szólított jobbszéltől, hogy felszabadíthassa önmagát a lendületesebb és egyértelműbb reformfolytatás számára. Hogy a demokratikus szocializmus jegyében szorgalmazza a radikálisabb modellváltást, nehogy a történelmi kísérlet a rendszerváltás hisztérikus haragjába csapjon át. Sajnos, a demokratikus szocializmus elképzelt mibenlétéről még igen keveset tudunk, ráadásul róla sem hazai, sem nemzetközi tapasztalatok nincsenek. Nyilvánvaló cél, hogy ne hulljon atomokra az MSZMP és ne maradjon csak ábránd a progresszív baloldaliság centrumépítése. Ehhez azonban következetesebben kell végiggondolni a szabadság eszméjét, hogy az új társadalom az állampolgárok mindennapi tapasztalataiban is a demokrácia rokonértelmű fogalma lehessen. Vagyis, hogy „a szabadságot csakis embertársunknak ugyanaz a joga korlátozza, hogy ő is maga határozza meg az életét”, így a demokratikus szocializmusban a szabadságnak mindig testvére lehetne a szolidaritás is. Talán ezzel több a liberalizmusnál, a szabadságot nem az embertársunktól való elhatárolódás jegyében határozza meg. Elképzelhető, hogy a szélsőségektől való határozott elzárkózás után az ülésteremben nem annyira a párton és a vezetőségeken belüli nézetkülönbségek, platformképviseletek kompromisszumos egyeztetése igényelte a nagyobb erőfeszítést, hanem inkább a különböző személyiségek csapatba állítása. Aligha véletlen, hogy Grósz Károly június 29-i, magyar hírlapbeli nyilatkozata feltűnő fűtöttséggel hangsúlyozta a négyek közötti bensőséges, baráti kapcsolatokat. Ily módon lényegtelennek tűnnek azok a szópárbajok, amelyek például az átalakítás sebességfokozatait, vagy a gazdasági és politikai teendők sorrendiségét, időbeli aszinkronitását vitatják. Mennyire lehet sérülékeny a négyek személyi konszenzusa, kifejlődhet-e az egész pártot átható cementáló erő? A legerősebb kötőanyag az a közös belpolitikai érdek, hogy mielőbb megújult és választóképes, az országos és területi közhatalmi funkciók elosztásában részt vevő kommunista (szocialista?) párt lépjen a színre, leküzdve a vészesen növekvő időzavart és bizalomhiányt. Az ellenzék is elismeri, hogy a demokratikus baloldal nélkül elképzelhetetlen a tartós társadalmi, politikai, szociális egyensúly. Az MSZMP-n messze túlterjedő országos, sőt nemzetközi ügyről van tehát szó. Páratlan történelmi példa lenne, ha erőszak nélkül vezetne szakadék szegélyezte utunk a változások akadályain, a politika szelídebb barikádjain keresztül: a magyarországi társadalom legnagyobb és leghumánusabb hőstettét jegyezhetné fel Európa. Valamennyi párt, szervezet, egyházfelekezet, politikai mozgalom közös erőfeszítései nyomán ez a históriai eredmény adhatná vissza a nemzet méltóságát és tulajdonosi mivoltát. Mindazt az értéket is, amelytől a sztálinizmus terrorja, a megrekedtség korlátoltsága megfosztotta. Változatlanul gyötör bennünket a nemzeti béke ügye. Ki akarná a mindenki háborúját mindenki ellen, elfogult bűnbakmechanizmussal tetézve? Szörnyű tanulságunk, hogy vérző holttestek fölött nem köthetnek békét a túlélők. A bontást és építést nagy érzékenységgel kell körbevennünk, Illyéssel szólva azoknak a romeltakarítóknak türelmével és bátor óvatosságával ,akiket egy elrejtett, egy rosszul megérintett akna minden percben a levegőbe röpíthet." A politikai megfigyelőnek az az érzése, hogy az MSZMP ezúttal hosszabb siker ígéretével kezelheti a vezetés szükséges összhangját, bizonyára anélkül, hogy prokrusztészi fegyelmezéssel fosztaná meg a személyiségeket saját mivoltuktól. Hozzáláthat a mindmáig magára hagyott párttagság és szimpatizánsgyűrű hitének visszaadásához. Riasztóak lehetnek a párt számára a szaporodó hátatfordítások, nem lehet vigasz, hogy a pártelhagyók nem annyira átlépők, inkább mindenfajta poltikától megcsömörlöttek. Változatlanul nyomott a magyarországi hangulat. A közvélekedés egyre óvatosabban mérlegeli a Nyugatról érkező segítségüzenetek tartalmi értékét is, már-már a nemzeti önbecsülést sérti az a magatartás, amely hol felcsillant, hol visszavon, majd újra biztat és ígér, közben ráncolja a homlokát. Az is bántja a magyarokat, hogy bár mindegyik szocializmus az elemi létkérdés szinonimájaként érdekelt a politikai és gazdasági reformokban, mennyi még a félrehallás és mellébeszélés, az álszent moralizálásba burkolt szándékos rágalmazás. Bizalmi válságban él Magyarország? Ugyanúgy, mint Lengyelország, amelynek választói egyetlen aktussal billentették a politikai szerkezetet a túloldalra és most állítólag a másik egyoldalúságtól riadtak meg? Bizalomhiányt is emlegettünk. Annak a sokaságnak a látszatnémaságából kiindulva, amely nem szónokol ugyan, de amelyik a vállán hordja az egész nemzetet és lelkében hangos kiáltásként búvik a félelem csendje. Felkiáltójel a jelen és jövő ezer kérdőjele. Mindemelett az elmúlt hetek, országvándorlási tapasztalataim nyomán azt hiszem, hogy a jelenlegi politikai minőségünkre inkább a bizalomkereslet a jellemző. Ebben mélyen ülve foglal helyet a bizalomhiány, de mégsem azzal a teljes tagadással, amely a legutóbbi lengyelországi magatartást jellemezte. Ott talán engesztelhetetlenül egységes a politikai hatalom teljes elutasítása. Mintha Magyarországot a társadalmi béke képviseletében a higgadtabb bizalomkereslet jellemezné egy még rendkívül esetleges és törékeny kínálati viszonyrendszerben. Ebben a helyzetben élednek az ellenzéki pártok, szervezetek is, amelyek még, szintén nem rendelkeznek pontosan kiszámítható választóbázissal, népszerűségi holdudvarral. Készülőfélben vannak. Java részük belső ügyekkel bajlódik, ők is rendkívül kusza és érthetetlen személyes torzsalkodásra pazarolják drága és visszaszerezhetetlen idejüket, olyan szigorú történelmi körülmények között, amikor a nemzeti érdeknek és a nemzeti felelősségnek működőképes, emelkedett politikai kultúrával átitatott többpártrendszerre van szüksége. Amelyben nem pusztán szép álom a szabad állampolgárok Contrat socialja. Társadalmi Szerződése. Szekfű szerint a konszolidációnak csak az szokott az ellensége lenni, aki a zavarosban akar halászni. Az eligazodni vágyó milliók felismerhető arcvonásokat, félreérthetetlen programokat igényelnek, hogy végre ismertek legyenek a félhomályba húzódó összefüggések is. Éppen a lengyelországi tapasztalatokat helyszínen tanulmányozó ellenzéki összehasonlító politológusok állították a minap a Magyar Nemzet június 28-i számának hasábjain, hogy szemben északi testvérországunkkal, nálunk az eltűnt bizalom „nemcsak a hivatalos politikával szemben érezhető. Az emberek kiváró álláspontot foglaltak el, tehát az alternatív szervezetektől is azt várják, hogy valamiképpen bizonyítsanak." Magyarországon az egész Magyarországnak bizonyosságra van szüksége, mert ez a bizalom kulcskérdése. Ellentmondásosan létezünk a bizalomkereslet átmeneti állapotában, ami valamivel több, mint a teljes tagadás, de sokkal kevesebb, mint a radikális átalakítás eltökélt támogatása. Ha valamelyikünk szíve hevesebben kezd dobogni, mihelyt a félelem nélküli világról esik szó, ez azt jelzi, hogy valamennyiünk vágyát fejezzük ki. Nem akarunk többé sem magányosak, sem menekülők lenni. Lehet, hogy „a történelem sokkal jobban kezünkbe adta sorsunkat, mint mi magunk is vártuk"? Soltész István Alkotmányozás csak a politikai egyeztetések után A képviselők javaslatai alapján módosították a honvédelmi törvényt Egyhangú szavazás a Büntető Törvénykönyvről Adóügyben nem fogadták el a pénzügyminiszteri választ Húsz interpelláció és hat kérdés hangzott el PARLAMENTI ÖSSZEFOGLALÓ A ZÁRÓNAP reggelén már csak 290 képviselő foglalt helyet a parlamenti széksorokban. A létszám vészesen apadt a négy nap során: amíg az első napon 350-en, a másodikon 328-an, a harmadikon 318-an vettek részt a munkában. Tegnap délre 200- ra apadt a létszám , s mi lett volna, ha több hétig tart az ülés? De szerencsére ezt a kérdést még korai feltenni. A HONVÉDELMI TÖRVÉNY módosítását a két és fél napos vita után tegnap délelőtt elfogadta a parlament. A törvény a katonai szolgálat együttes időtartamát 28 hónapban állapítja meg. A sok vitát kiváltó alternatív katonai szolgálatra a törvény azt mondja ki, hogy 24 hónapos fegyver nélküli szolgálat letöltése után 3 hónapos tartalékos szolgálatot kell vállalni. Miután a parlament végzett a honvédelmi törvény módosításával, Jakab Róbertné, az ülést vezető alelnök néhány „vigasztaló szót” intézett a képviselőkhöz. Véleménye szerint nem kell röstellkedni a két és fél napos huzavona, szavazási procedúra miatt, hiszen az NSZK-ban hat hónapig tárgyalták a hasonló törvényt. A BÜNTETŐTÖRVÉNYKÖNYV módosításáról szóló törvényjavaslatokat az igazságügyminiszter terjesztette elő. Az egyik a polgári szolgálat elvégzésének büntetőjogi hátterét szolgálja. Szolgálatmegtagadásért 3 év büntetés szabható ki, a korábbi 5 év helyett. A másik módosítás a megváltozott gazdasági körülményekből fakad: a törvényből törölni kell azokat a büntetőjogi rendelkezéseket, amelyek az úgynevezett közveszélyes munkakerüléssel kapcsolatosak. A KÜLÜGYI BIZOTTSÁG új elnököt választott Berecz János személyében — jelentette be az ülést vezető elnök. A külügyi bizottság kialakította véleményét Tatai Ilona jelöléséről, hazánk moszkvai nagyköveti posztjára, s úgy döntött, hogy a kinevezésekkel kapcsolatos kérdéseket további mérlegelésre visszautalja a kormánynak. AZ INTERPELLÁCIÓK már péntek kora reggel megkezdődtek, s az ülés végeztéig folyamatosan kerültek a T. Ház elé. Varga Imre arra kérte a kultuszminisztert: szerezze meg a tárca a gödöllői Grassalkovich-kastélyt, szervezzen ott népfőiskolát, amely otthont adna a nyelvi, kulturális nemzetiségi képzésnek. Glatz Ferenc válaszában elmondta, ha a művelődési tárca megkapja a kezelési jogot, a MÉM- mel közösen hajlandó a kastély idegenforgalmi és kulturális hasznosításának tervezetét kidolgozni. Az adókimunkálási jutalékról, a behajtási prémiumokról és illetékprémiumokról szóló rendeletek megváltoztatása tárgyában interpellált a pénzügyminiszterhez Movik Lászlóné. Véleménye szerint a jutalékokat és prémiumokat olyan címen fizetik ki, amely mögött nem áll többletmunka. Békesi László pénzügyminiszter válaszában elmondta, hogy az állam különböző kinnlevőségei 1,9 milliárd forintra rúgnak. Ebből évente átlagosan 600 millió forintot hajtanak be azok a dolgozók, akiknek az ösztönzésére a PM-rendelet lehetőséget ad. Hozzátette, tavaly 137 millió forintot osztottak ki az érintettek között, ami egy főre számítva 18 ezer forintos bruttó összeget jelent, azaz havi nettó ezer forintot. Így a pénzügyminiszter nem értett egyet a rendelet megszüntetésével. Az interpelláló nem fogadta el a választ. A szavazás során csak 75 képviselő állt a pénzügyminiszter mellé, ,110-en a képviselő mellett voksoltak, 80-an pedig tartózkodtak, ezért az interpellációt az illetékes bizottsághoz utalták további vizsgálatra. SZEPTEMBER második felében kerül sor előreláthatóan a parlament következő ülésszakára — jelentette be péntek délután, a négynapos ülés lezárásakor Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke. A negyedik nap A honvédelemről szóló 1976. évi I. törvény módosítására benyújtott törvényjavaslat feletti szavazással folytatta munkáját pénteken reggel 9 órakor az Országgyűlés soros ülésszaka. Az elnöklő Jakab Róbertné bejelentette, hogy a csütörtökön kialakult patthelyzet után a honvédelmi bizottság ülésén sikerült kompromisszumos megoldást találni a polgári szolgálat időtartamát illetően. Mivel azonban a konszenzus alapján létrejött megoldás kihatással van a csütörtökön már elfogadott módosításokra, így az utóbbiak ügyében is újra kellett szavazni. A polgári szolgálat időtartama 28 hónap Ezután a honvédelmi bizottság jelentése alapján először arról szavaztak a képviselők, hogy a katonai szolgálat együttes időtartama ne haladja meg a 28 hónapot. Az indítványt az Országgyűlés két ellenszavazattal és két tartózkodással fogadta el. Ezután egy ellenszavazattal és tizenegy tartózkodással elfogadták azt, hogy a polgári szolgálat időtartama 28 hónap legyen. Egy másik módosító indítvány alapján arról döntöttek, hogy a törvény a tartalékos hadköteles katonai és polgári szolgálatának együttes időtartamát 28 hónapban határozza meg. Ezt az indítványt hét tartózkodással fogadták el. Végül arról a módosításról szavaztak, amely a tartalékos katonai szolgálat időtartamát 18 helyett 16, illetve 12 helyett 10 hónapban állapítja meg, valamint a 24 hónapos fegyver nélküli szolgálat letöltése után 6 helyett 4 hónapos tartalékos szolgálati időt ír elő. Ezt a javaslatot nyolc tartózkodással fogadták el. Végül az Országgyűlés a honvédelésről szóló 1976. évi I. törvény módosítására benyújtott törvényjavaslatot 1 ellenszavazattal és 11 tartózkodással elfogadta. Ezt követően Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter tartotta meg expozéját a Büntető Törvénykönyv módosításáról. Kulcsár Kálmán: A társadalomban bekövetkező változásokat büntetőjogilag is érvényesíteni kell Elöljáróban arról szólt: a büntetőjog nem ritkán kerül olyan helyzetbe, hogy más jogi szabályozások következményeit kell vonnia, vagy a társadalomban bekövetkezett változásokat kell büntetőjogilag is érvényesítenie. Most ilyen helyzetben vagyunk, és a parlamentnek az a feladata, hogy azokat a következményeket, amelyek a büntetőjogi szabályozással már elfogadott honvédelmi törvényből, illetőleg az ország gazdasági rendjének átalakulásából adódnak, megvitassa, értékelje. Melyek ezek a következmények? — tette fel a kérdést. Válaszában kifejtette: a honvédelmi törvényből adódó büntetőjogi feladat a most bevezetett polgári szolgálat elvégzésének büntetőjogi biztosítása. Nem arról van szó, mintha a polgári szolgálatot teljesítőket további, most már büntetőjogi hátrány érné. És nem is arról, mintha büntetőjogilag kedvezőbb helyzetbe kerülnének, mint a fegyveres vagy fegyvertelen katonai szolgálatot teljesítők. A polgári szolgálat ellátását is büntetőjogi szabály védi, az a szabály, amelyet előterjesztettünk, és amely büntetni rendel mindenkit, aki ki kívánja magát vonni a polgári szolgálat ellátása alól, illetőleg azokat, akik másokat ennek a szolgálatnak a teljesítésében megakadályozzák. Ezt a gondolatot fogalmaztuk meg a benyújtott törvényjavaslatban. A büntetés tehát természetesen azokat érinti, akik a törvényben megállapított kötelezettségüket nem teljesítik. Minthogy a polgári szolgálattal szemben már semmifajta lelkiismereti kifogás nem fogadható el — hiszen nem képzelhető el olyan indok, amely valakit attól tartson vissza, hogy az országot, a hazáját polgári kötelezettségek alapján szolgálja —, ezért nincs arra mód, hogy büntetőjogi szankciót ne teremtsünk az ilyen szolgálatot megtagadók, vagy nem teljesítők számára. Értékelni kell büntetőjogilag azt is, hogy megnyílt a polgári szolgálat lehetősége, így méltánytalan hátrány érné azokat, akik korábbi törvényi kötelezettségek nem teljesítése folytán büntetőjogi hátrányban részesülnek, vagy ez fenyegeti őket még napjainkban. Ezért szól a törvény arról, hogy azokat, akik a korábbi büntetőjogi rendelkezés alapján katonai szolgálat megtagadása miatt büntetőjogilag elítéltek, maga a törvény mentesíti a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól. Továbbá: rendelkezik arról is, hogy végrehajtási kegyelemben részesüljön minden korábban elítélt, de büntetésének letöltését még meg nem kezdett, szolgálatit megtagadó, aki e pillanatban még bizonytalan jogi helyzetben van. Ezeket a büntetéseket tehát nem hajtják végre, hanem törvényi kegyelem követ-