Magyar Nemzet, 1989. augusztus (52. évfolyam, 178-204. szám)

1989-08-12 / 188. szám

Szombat, 1989. augusztus 12. Magyar Nemzet A talpra állás feltétel a válságelhárítás stratégiájához Gazdaságpolitikai programunkkal nem elsősorban a távlati, hanem mindenekelőtt a holnapi cselekvést megalapozó válságelhárító stratégiakialakításához kívánunk hozzájárulni. Tisztában vagyunk azzal, hogy elképzeléseink korántsem teljesek, de a fő irányvonal és a legsürgősebb tennivalók meghatározásához talán kellően részletesek. 1. Az ország külföldi fizetőképességét mindenképpen meg kell őrizni. A külső pénzügyi egyensúly megteremtésének azonban csak az az útja fogadható el, amely az elzárkózás helyett a világpiacba való beépülésre, ennek érdekében folyamatos szerkezetváltásra, a hatékonyságot kikényszerítő modern intézményrendszerre törekszik. 2. A modern piacgazdaság intézményrendszere nem épül ki automatikusan, pusztán a dereguláció és a liberalizálás következtében. A feladat elsősorban az, hogy a mai piachelyettesítő és piactorzító közvetlen beavatkozás helyett piacteremtő és piacerősítő közvetett szabályozást alkalmazzuk. 3. A modern piacgazdaság kiépítésének kulcsa ma a tulajdonreform. Erre azért van szükség, mert a negyven évvel ezelőtt túlhajtott államosítás felszámolta a piacot, kiiktatta a magánérdek által közvetített jövedelmezőségi kényszert. A bürokratikus, államigazgatási tulajdon helyett vállalkozói szabadságon alapuló piaci tulajdonformákra, és egyenlő versenyfeltételekre van szükség. 4. A tulajdonreformot ma kedvezőtlen feltételek között kell végrehajtani, mivel az évtizedes ellenérdekeltség-, ellenpropaganda-hatásokra a mozgósítható magántőke csekély és az állampolgárok körében hiánycikk a tulajdongyakorlás „érzéke”, és technikai ismeretanyaga. Ezért óvakodni kell egy erőltetett ütemű átalakulási, tulajdonjog-ajándékozási kampánytól, mivel az nemcsak a társadalmi igazságérzetet sértheti meg, de a korábbihoz hasonlóan alacsony hatásfokú. 5. A piaci tulajdonformákkal ellentétes a vállalatvezető réteg tulajdonosként megerősítése. Az állami vállalatok átalakulása során a végső tulajdonosok ne maguk a vállalatok, hanem elsősorban az egyének és közösségek legyenek. Csak az egzisztenciális érdekből táplálkozó személyes tulajdon képes életet lehelni a gazdaság versenyszektorába. 6. A magántulajdon egyenjogúsága nem jelenti a közösségi tulajdonformák elvetését. Végső tulajdonosként kapjon szerepet a társadalombiztosítás, a helyi önkormányzatok, a munkásrészvényalapok és a befektetési társaságok. 7. Az állam kezében összpontosuló vállalkozói vagyon zöme fokozatosan és társadalmilag ellenőrizhető módon kerüljön át más végső tulajdonosokhoz. Ezt a vagyont az átmeneti időszakban egy közvetlenül a parlamentnek alárendelt, kuratórium által irányított vagyonalap kezelje. Elkerülendő a bürokratikus tulajdonigazgatás visszaépülését, kötelezze a törvény az állami vagyonalapot arra, hogy a birtokában lévő vagyont jövedelemérdekelt, egymással versenyző, másodlagos vagyonkezelő intézményekre bízza. 8. A szövetkezetek vagyona legyen teljes egészében felosztható. A szövetkezetek társasággá alakulása esetén ne a hivatalos érdekképviselettel felhatalmazott bürokrácia, hanem a termelő egyének és a közösségeik váljanak tőketulajdonossá. 9. A föld legyen azé, aki megműveli, és az művelhesse meg, aki a legnagyobb hatékonysággal képes erre. A termőföld közösségi őrei a helyi önkormányzatok legyenek, ezek gondoskodjanak az optimális hasznosítást kikényszerítő, áttekinthető szabályok érvényesítéséről. Ugyanakkor fel kell oldani az ingatlanforgalmi korlátozásokat. 10. A pénzbeni megtakarításokat és a közvetlen tőkebefektetéseket ösztönző adórendszerre van szükség. A vállalkozói nyereségadó alapjából legyenek levonhatók a termelőberuházások, a személyi jövedelemadó alapjából pedig az értékpapír-vásárlások. Terjesszük el a többletjövedelmeket közvetlenül megtakarítássá változtató pénzügyi konstrukciókat, így a prémiumként kiosztott részvényeket, a munkaadók által támogatott nyugdíjalapokat. 11. Az adórendszer korszerűsítése teremtsen stabil vállalkozói környezetet, ösztönözze a több és jobb munkát. A személyi jövedelemadó alapja növekedjen, számoljuk fel az agrárbürokrácia és néhány értelmiségi nyomáscsoport befolyása alapján elfogadott indokolatlan kedvezményeket! Csak ez teremt lehetőséget az adóprogresszió érdemi csökkentéséhez. 12. Normatív adókedvezményekkel támogatandók nemcsak a szerkezetátalakítási céljaink megvalósítását elősegítő külföldi befektetések, hanem általában a kisméretű vállalkozások és az elmaradott térségekbe, válságrégiókba települő vállalkozók. 13. Az új értékpapírtörvény erős rendszabályokat tartalmazzon általában a befektetők, de különösen a kisbefektetők védelmére. Az újjáépülő tőzsde a nagybankok zárt klubja helyett elsősorban az értékpapír-ügynökségek és a kereskedők jól áttekinthető piaca legyen. A tőkepiac nyilvánossága biztosítsa a vállalatok objektív értékelését. 14. Meg kell alapozni a helyi önkormányzatok gazdasági autonómiáját. A helyi bevételeket a kistelepülések hátrányos helyzetét enyhítő magasabb központi támogatások egészítsék ki. Meg kell szüntetni a városokat indokolatlanul kedvezményező közigazgatási nómenklatúrát. 15. A monopóliumok piactorzító tevékenységét gátló, az egyenlő esélyekkel folytatott gazdasági versenyt erősítő és védő törvénykezést kell kialakítani. Feloldandók az árszabályozás maradék kötöttségei. A mezőgazdasági és ipari alapanyagok átalakulása a belföldön is kiépítendő árutőzsdék irányzatát kövesse. 16. A jövedelmek költségvetési újraelosztását radikálisan kell csökkenteni. Az erőforrások áramlásában jusson nagyobb szerephez a hitelrendszer, még inkább a megtakarításokat közvetlenül termelőtőkévé változtató értékpapírpiac. 17. A vállalatok termelési támogatásait — a mezőgazdaság minimálisan szükséges exporttámogatását kivéve — teljesen fel kell számolni. Hatékony gazdaságban csak azt szabad megtermelni, aminek piaci ára fedezi legalább a folyó költségeket. 18. Meg kell szüntetni az új, demokratikus politikai rendszertől idegen, a költségvetést feleslegesen terhelő „társadalmi” szervezeteket. 19. A különböző pártok és társadalmi szervezetek döntően saját bevételeikből fedezzék kiadásaikat. A költségvetés tehermentesítése érdekében legfeljebb minimális, normatív támogatást kaphatnak. A párttörvény, a politikai esélyegyenlőség védelme érdekében szigorúan szabályozza a pártok lehetőségeit A vagyonszerzésében és -hasznosításában. 20 Az MSZMP, a volt JCISZ, a HNF vagyona — a pártok közötti felosztás helyett — iskolák, óvodák, művelődési intézmények, kórházak, szanatóriumok létrehozására használandó fel. A SZOT vagyonát — fel kell osztani a tagszervezetek és az újonnan alakított független szakszervezetek között. 21. Kétszeresére növelendők az oktatási szféra költségvetési támogatásai. Minden pedagógus kapjon legalább 50%-os béremelést! A pedagógus-önkormányzatok csak azokat foglalkoztassák, akik eleget tesznek a magas szintű műveltség, az európai felzárkózás és a minőségi nevelés követelményeinek. 22. A munkanélküliségi segély állampolgári joggá tétele önmagában nem megoldás. Az oktatás többletjövedelme alapozzon meg mindenki számára ingyenesen hozzáférhető, kiterjedt hálózattal rendelkező és széles választékot kínáló átképzési rendszert. 23. A társadalombiztosítás kapjon teljes pénzügyi és jogi önállóságot, de egyúttal helyezzük minél közvetlenebb társadalmi ellenőrzés alá. A társadalombiztosítás tőkésítését a tulajdonreform keretében feltétlenül meg kell oldani. A központi társadalombiztosítás kapja vissza a társasággá alakuló állami vállalatok akkora részvényhányadát, amelynek osztaléka nagyjából fedezi a folyó kifizetéseket. 24. A nyugdíjrendszer reformja nyomán váljanak kiszámíthatóvá az egyén számára a választható alternatívák előnyei és hátrányai. A kötelező állami nyugdíj induló értéke nem haladhatja meg az utolsó munkabér 50—60%-át, de ezen a szinten garantáltan értékőrző maradjon. Adókedvezményekkel ösztönözzük a munkavállalókat az ezen felül igényelhető nyugdíjkiegészítés alapjainak önkéntes megteremtésében. A vállalatok hozzák létre saját nyugdíjalapjaikat! 25 Az egészségügy reformja keretében vezessük be a szabad orvosválasztást és az orvosok szolgáltatás szerinti díjazását. A kötelező társadalombiztosítás csak az egészségügyi alapellátás költségeit fedezheti, de az alapellátás viszont legyen mindenki számára elérhető és ingyenes. 26. A termelő infrastruktúra terén az állami erőfeszítéseket az egészséges ivóvíz termelésére, a szennyvízkezelésre, az út- és telefonhálózat fejlesztésére kell összpontosítani. A lakosság hozzájárulásait a mainál jelentősebb adókedvezményekkel kell ösztönözni. A gépjárművek és a benzin árába beépített adó kizárólag az útépítésnek, illetve a közlekedés fejlesztésének legyen a forrása! 27. Az állami bérlakások eladása ma jórészt társadalmilag igazságtalan és elfogadhatatlan, csaknem ingyenes vagyonszerzésre ad lehetőséget. A bérlakásállomány csökkenése fékezi a munka-, erő mobilitását, ami pedig a szerkezetkorszerűsítés gátja. A bérlakásokat adjuk a helyi önkormányzatok tulajdonába! 28. A lakásszektor önfinanszírozása, a lakásépítés növekedése elképzelhetetlen a lakásfogyasztás költségeinek megtérülése nélkül. Feltétlenül szükséges tehát a lakbérek és a lakáshitelek kamatainak piaci szintre történő felemelése. 29. Egyedül a lakáspiacon nyíltan megjelenő értékviszonyokhoz igazítható a megtakarításokat ösztönző a jövedelmi-vagyoni hátrányokat enyhítő támogatási rendszer. A piaci szintű lakbérekhez olyan lakbértámogatást, a piaci kamatú hitelekhez pedig olyan törlesztési támogatást kell adni, ami garantálja, hogy a nettó családi összjövedelem legfeljebb egynegyede elegendő legyen egy, a családlétszám függvényében meghatározott nagyságú és társadalmilag elfogadható igényszintű lakás fenntartására. 30. Az állami szociálpolitikának védekezet kell nyújtania a halmozottan hátrányos helyzetű leszakadóknak. A létminimum szintű ellátást azoknak is biztosítani kell, akik önerőből már nem képesek többletterheket vállalni. 31. A készülő államháztartási törvény rögzítse a költségvetés összes szintjének összeállítási módját, határozza meg pontosan és közérthetően az egyes tételek tartalmát, a közöttük megengedhető átcsoportosítási lehetőségeket. 32. A költségvetést a kormányzati szektor egészére kell kidolgozni, bemutatva a tanácsok és a decentralizált alapok mellett az Állami Fejlesztési Intézet mérlegét is. Az állam beruházási kiadásait drasztikusan le kell építeni és a piaci alapon is finanszírozható energetika helyett a humán infrastruktúrára és a környezetvédelemre kell összpontosítani. 33. Haladéktalanul döntést kell , hozni a nagymarosi vízlépcső megépítésének végleges elhagyásáról, hiszen,a halasztás, minden napja- feleslegesen növeli a kártérítési terheket, a fizetendő álláspénz összegét. Tárgyalni a bősi vízlépcsőberuházásnál. 34. Az állam feladata marad, hogy megteremtse a gazdaság alapinfrastruktúráját. A konkrét fejlesztési irányok meghatározása azonban a különböző szakmai és területi érdekek nyílt ütköztetésével lehetséges. 35. Fel kell számolni azt a helyzetet, hogy az MNB a bankrendszert csak a maradék elve alapján finanszírozza, hiszen erőforrásait teljesen feléli az államháztartás. A jövőben a költségvetés egyetlen szintjének a hiányát se fedezhesse a jegybank. 36. Törvény írja elő azt, hogy "a központi költségvetés kizárólag évközi rövidlejáratú pénzigényének fedezéséhez vehet igénybe jegybanki hitelt a kiadások maximum 5%-a erejéig. A központi költségvetés parlament által meghatározott éves hiányát legfeljebb a kincstárjegyek állományváltozása, adósságát pedig a közép- és hosszú lejáratú kormánykötvények kibocsátása finanszírozhatja. 37. A jegybank legyen önálló a hitelpiac szabályozásában, a pénzpolitika kidolgozásában, eszközeinek megválasztásában és alkalmazásában. Az MNB-t közvetlenül az Országgyűlés felügyelete alá kell helyezni, elnökét a parlament javaslata alapján a leendőköztársasági elnök nevezze ki. Az MNB legyen köteles évente nyilvánosan véleményezni a kormány gazdaságpolitikáját és a költségvetést. 38. Az üzleti bankrendszer, további mélyreható reformálásra szorul. Oldani szükséges a három nagybank monopolhelyzetét mindenekelőtt a kis- és középbankok fejlesztésével. Le kell íratni a behajthatatlan hiteleket, meg kell erősíteni a részvénytőkét és a tartalékalapot. A bankok maradjanak elsősorban hitelintézetek, érdekeltségek és részvények felhalmozásával ne váljanak vállalatbirodalmak központjaivá. 39. Legyen a kamatrendszer egységes, szektorsemleges. Fel kell számolni a hitelrendszerben elrejtett támogatásokat. Pozitív reálkamatokat kell érvényesíteni mind a hitel, mind a betéti oldalon a pénzpiaci egyensúly elérése, a megtakarítások ösztönzése és az infláció fékezése végett. 40. Fokozatosan fel kell számolni az MNB devizamonopóliumát. Amellett, hogy a kereskedelmi bankok jogot kapnak az importügyletek finanszírozására és devizahitelek nyújtására, hozzuk létre a bankközi devizapiacot, ahol az árfolyamok a keresletkínálat szerint alakulnak. A jegybanki beavatkozás csak az ingadozást csillapítja. 41. Tovább kell folytatni a konvertibilis behozatal liberalizálását. Mind a behozatal fokozatos felszabadítása, mind pedig a vámrendszer korszerűsítése elsősorban a feldolgozóipari szerkezetváltás felgyorsításához, a támogatás nélkül is jövedelmező export növeléséhez. 42. A belföldi fogyasztási cikkforgalmazás serkentésével harcolni kell a kettős valutarendszer, a forint belföldi forgalomból való kiszorulása ellen. A feladat nem a devizaszámlák nyitásának és felhasználásuk liberalizálása, hanem a normális árukínálat forintért történő biztosítása. Mindenképpen elkerülendő, hogy a csak forinttal rendelkező személyek másodrendűek legyenek. 43. Gyökeres átalakításra szorul a KGST-politika. Minthogy rövidtávon lehetetlen az együttműködés sokoldalú megnyitása piaci alapon, ezért a reformországokkal kétoldalúan kell előrehaladni. Legalább a Szovjetunióval és Lengyelországgal mihamarabb át kell térni a szabaddevizás elszámolásra. Felszámolandó a vállalatokra kötelező államközi megállapodások rendszere. 44. Az exporthitelnyújtás költségét és kockázatát döntő mértékben a vállalatok és a biztosítók viseljék. Segélypolitikánkat nyilvánossá kell tenni. Fel kell hagyni az úgynevezett „fejlődő szocialista” országok ésszerűtlen segélyezésével. 45, 10—15 éves távlati célként meghirdethető az ország csatlakozási igénye az Európai Gazdasági Közösséghez. Az egységesülő Európához való felzárkózás már most azt igényli, hogy sarkalatos törvényeinket, gazdasági alapintézményeinket az 1992 utáni Európával összhangban alakítsuk ki. Friss diplomásaink százait küldjük szét Európába, hogy tanulmányozzák és hozzák haza a kilencvenes évek konkrét megoldásait és új nyelvét! 46. Új hitelforrások felkutatása, a külföldi tőkebefektetések ösztönzése ne merüljön ki politikai „nagykorúságunk” üres ismételgetésében. Ma sem a befektethető tőke kevés, hanem még nagyobbrészt hiányzik , a külföldi erőforrások hatékony hasznosítását biztosító intézményrendszer. 47. A működőtőke-behozatal, vegyes vállalatok alapítása, és az értékpapír-befektetések csak akkor járulhatnak hozzá érdemben gazdaságunk talpra állításához és felzárkózásához, ha megizmososodik a hazai értéktőzsde, kialakul a vállalati vagyonértékelés és mérleghitelesítés, elterjed a kockázati tőkefinanszírozás és a befektetési alapok. 48. A piacgazdaság helyreállítása során kapjanak különös figyelmet a piaci erkölcs értékeit. A hivatali packázást és adminisztratív erőfölényt ne a monopolhelyzettel való visszaélés, a hiénapiac ököljoga váltsa fel. A valódi sikert a jó hírnév, az abszolút szavahihetőség és megbízhatóság fémjelezze. Álljon helyre a munka becsülete, legyen újra erény a takarékosság. 49. A piacgazdaság állama csak a hatalommegosztás elvére épülhet. A gazdasági állam hatalmi ágaként különüljön el a rövidtávú gazdaságpolitikáért és költségvetésért felelős szűkebb kormányzat, a pénzpolitikát megvalósító jegybank, a piac védelmét és erősítését szolgáló felügyeleti intézményrendszer (bank-, biztosítás, és értékpapírfelügyelet, évés versenyhivatal stb.), valamint az állam vállalkozói vagyonát kezelő tulajdonszervezet. Ezen intézmények egymás ellensúlyaként működjenek az állam gazdasági beavatkozásainak korlátozása érdekében. 50. A kormány fejét a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés válassza, előre kidolgozott és ismertetett gazdaságitársadalmi program végrehajtására. A miniszterelnök kapjon teljesen szabad kezet munkatársai kiválasztásával, velük kapcsolatban a parlament csak leváltási joggal élhessen. Válasszunk egységes, erős, ugyanakkor következetes és hiteles kormányzatot a kilencvenes évek elejének válságkezeléséhez. A pénzintézetek MSZMP-reformköre Magyar Nemzet Olvasd — és add további Nyolc vezető értelmiségi felhívása Választások után A magyar társadalom és gazdaság válságban van. Az elmúlt hónapokban látványosan felgyorsultak Magyarországon a gazdasági és politikai események. Ezek sodrában jelentős a veszélye annak, hogy beleveszünk a taktikai problémákba, mindennapi teendőinkbe, közéleti csatározásainkba. Olyannyira, hogy nem marad időnk és energiánk annak higgadt és alapos végiggondolására, hogy vajon hosszabb távon, vagy akár csak egy-két év távlatában merrefelé halad az ország; hogy mai döntéseink nyomában milyen politikai és társadalmi modell alakul ki nálunk a kilencvenes évek elejére. Anélkül, hogy jóslásokba bocsátkoznánk, fontos volna már most föltennünk azokat a kérdéseket, amelyek közül jó néhányat egy-két éven belül minden bizonynyal föltesz majd nekünk a történelem, s nem volna jó, ha teljesen fölkészületlenül találnának. Javasoljuk egy olyan találkozó megtartását ez év októberében, amelyen — a szárszói és a monori konferenciák szellemében — szellemi életünk néhány független képviselője megvitathatja a kilencvenes évek Magyarországának társadalmi, politikai és gazdasági problémáit. Többek között a következő kérdéseket: — Milyen esélyei vannak egy békés és demokratikus átmenetnek? ‘ ■*§ — Mi lesz az országgal egy-két éven belül, ha gazdasági helyzetünk tovább romlik? Mi lesz, ha a fizetésképtelenség határára jutunk vagy fizetésképtelenné válunk? Mi a teendője a magyar társadalomnak, a politikai pártoknak és mozgalmaknak, a szellemi életnek, ha a kormány konszolidációs programja néhány hónap alatt kudarcot vall? Ha a közelgő választások és az azokat követő esetleges kormányváltozás miatt nem lesz sem a demokratikus átmenetre, sem a kilencvenes évek elejére elfogadott és hiteles gazdasági program? Milyen alternatív gazdasági programok között választhat az ország? Milyen lesz az ország új gazdaságimodellje, létezik-e „harmadik út”? Kié lesz a föld? Kié lesz a gyár? Kié lesz az iskola és a kórház? Milyen kombinációi képzelhetők el a különféle tulajdonformáknak? Hogyan oldható meg a jelenlegi tulajdon hatékonyságot növelő és igazságos újraelosztása? Milyen alternatívái vannak és lesznek a politikai fejlődésnek? Mi történik majd, ha a háromoldalú tárgyalások zátonyra futnak? Mi lesz, ha folytatódik az MSZMP válsága és kezelhetetlen hatalmi űr támad? Milyen koalíciók képzelhetők el? Melyik koalíció kialakulása milyen gazdasági, társadalmi és politikai következményekkel jár majd? A jelenlegi és a kialakulóban levő pártok, mozgalmak eőreláthatólag milyen programmal lépnek majd föl? Milyen társadalmi érdekeket képviselnek, milyen választói rétegekre, táborra számíthatnak? Mely társadalmi rétegek, csoportok maradnak majd hatékony politikai képviselet nélkül? Mi lesz a szerepe a többpártrendszerű parlamentnek? A pártok parlamenten kívüli egyezkedéseinek? Mi lesz a szerepe az érdekképviseleteknek? A közvetlen demokráciának, az önkormányzatoknak, az önigazgatásnak? Hogyan alakítja majd a társadalmat a gazdasági és politikai átalakulásfolyamat? Mely rétegek, csoportok járnak jól és melyek járnak majd rosszul? Milyen társadalmi rétegeknek vannak viszonylag jó esélyei arra, hogy vállalkozzanak, hogy jó helyzetbe kerüljenek a kialakuló új rendszerben? És mely rétegeket, csoportokat fenyegeti a leszakadás, az elnyomorodás veszélye? Kialakul-e egy új uralkodó osztály, új irányító elit? Milyen önvédelmi mechanizmusokat, intézményeket építhet ki magának a társadalom, s építhetnek ki a különböző társadalmi rétegek, csoportok? Milyen hatással lesznek a gazdasági és a politikai változások a falu és a város, a fejlett és az elmaradott térségek viszonyára, az egészségügyre, az oktatásra, a szellemi életre? Milyen lesz az aktív dolgozók és a nyugdíjasok, a középkorú keresők és a pályakezdők viszonya? Milyen stratégiái lehetnek az országnak és a különböző pártoknak arra az esetre, ha a gorbacsovi reformfolyamat zátonyra fut? Ha a Nyugat és a Kelet közeledése, párbeszéde megszakad? Mik annak a gazdasági, társadami és politikai következményei, hogy nagymértékben függőségbe kerültünk a nyugati pénzvilágtól, és közvetve a nyugati politikától? Milyen stratégiáink lehetnek a KGST-vel, a Varsói Szerződéssel, a semlegességgel, az Európai Közösséghez való viszonyunkkal kapcsolatban? Milyen kapcsolódásunk lehet a szomszédos államokhoz és nemzeteikhez? Milyen új regionális együttműködési lehetőségeink vannak Közép-Európában, Középkelet-Európában és Délkelet-Európában? — Milyen mértékben károsodott a magyar társadalom az elmúlt négy évtized során erkölcseiben, szellemében, szellemiségében, műveltségében, hagyományaiban, közösségeiben, nemzeti mivoltában, azonosságtudatában? Mik a várható fejlemények, s mik a szükséges és lehetséges teendők e téren? Hogyan befolyásolhatja ezeket a fejleményeket a gazdasági és a politikai modell ilyen vagy olyan alakulása? Úgy vélük, hogy a magyar társadalom még nem gondolta kellő alapossággal át e kérdések többségét. A javasolt találkozó nem akarja a politikai folyamatokat közvetlenül befolyásolni, nem akar pártok, illetve a kerekasztal és a háromoldalú tanácskozás munkájába beleszólni. Olyan kérdéseket akar megvitatni, amelyekre előbb vagy utóbb választ kell adniuk mindazoknak, akik felelősséget éreznek az országért. A liberálisoknak éppúgy, mint a nemzeti radikálisoknak, a szociáldemokratáknak éppúgy, mint a reformkommunistáknak, a keresztényszocialistáknak éppúgy, mint a néppártiaknak vagy a polgári radikálisoknak. Meg kell változtatnunk az országnak a szellemi életéről egyre inkább kialakuló képét, hogy itt csak csevegnek és fecsegnek, miközben az ország tönkremegy. E találkozó kísérletet tehet arra, hogy a fákon túl meglássa az erdőt, a pártprogramokon és a kampányokon túl körvonalazza a kora kilencvenes évek magyar társadalmát. Budapest, 1989. augusztus 7. Csoóri Sándor, Gombár Csaba, Hankiss Elemér, Konrád György, Lengyel László, Litván György, Mészöly Miklós, Vásárhelyi Miklós.