Magyar Nemzet, 1989. szeptember (52. évfolyam, 205-230. szám)
1989-09-01 / 205. szám
itM 103T HfffHòí ^ A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR • Ötven éve Ha híven akarunk megemlékezni a második világháború kitöréséről, 1939. szeptember elsejéről, úgy a végével, 1945. május kilencedikével kell kezdeni a gondolatmenetet: az antifasiszta koalíció legyőzte a nemzetiszocializmust, a hitleri embertelenséget, szétzúzta Európában, s külön-külön egy sor országban a régi, az elavult rendet. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia végül is a Szovjetunióval szövetkezett, Rooseveltis Churchill a harcot Sztálinnal együtt vezette — ha nem is feszültségek és ellentétek nélkül. A győzelem után villanásnyi időre úgy látszott, itt az emberiség csillagórája : mennyi minden nagyszerűt lehetett és kellett volna tenni! Csak töredékesen sikerült. De ezekről a háborút követő évtizedekről manapság amúgy is sok szó esik, mi térjünk vissza 1939-hez, a Lengyelország elleni német támadáshoz, a mai évfordulóhoz. Ez volt a második világháború katonai nyitánya, de az előkészítés korábban indult. Voltaképpen már Versailesban, s a Trumon-kastélyban, az első világháború végén beprogramozták a másodikat — az akkori győztesek bosszúvágya, tájékozatlansága, történelmi felelőtlensége (egyebek között magyarok millióinak elszakítása, Németország gúzsba kötése) következtében. Ez a régmúlt nem ment fel senkit a húsz évvel későbbi háborús bűnrészesség alól, annál kevésbé, hiszen már az 1939-es hadműveletek megindulása előtt a múlté volt a Versailles-i Európa. Golo Mann-nak, Thomas Mann történész fiának szavaival élve: „Egy határtalan hatalmi és pusztítás vagy őrülete rejlett Hitler minden érve, ürügye mögött.” Miért tört ki hát a második világháború? Nem egyszerű a válasz, ha az ember a második világháborút megelőző kusza évekre gondol. Egy biztos: az előkészületeknek és a kirobbantásnak egyetlen ország és egy politikus volt a motorja, a pokoli gépezet mozgatója: Németország és Hitler. Egy darabig — a harmincas évek végén, a negyvenesek legelején — úgy látszott, Magyarország is a német hódítások haszonélvezője lesz. Visszatért a Felvidék, Kárpátalja, Észak- Erdély, a Délvidék, több millió magyar. De mint mindenben, itt sem a tiszavirágéletű nyereséget, hanem a végeredményt kell nézni, Magyarország vesztesként, tönkretéve és megalázottan került ki a háborúból. Hitler értett ahhoz, hogy kiválassza a soros áldozatot, míg másokat nyugtatgat. Így 1938 márciusában Münchenben rá tudta venni Londont és Párizst, áldozzák fel Csehszlovákiát abban az illúzióban, hogy így megmenthetik a békét. Néhány hónap múlva fordult a kocka, a Führer hátat fordított a Nyugatnak, mert következő célja Lengyelország volt. Ehhez azonban a Szovjetuniót legalább semlegesítenie kellett. Megpróbálta, s ennél sokkal több sikerült neki. Megkötötték a szovjet—németszerződést. Vajon el lehet-e fogadni az érvet, hogy a Szovjetuniónak időnyerésre volt ekkor szüksége? Aki csak Zsukov meglehetősen visszafogott emlékiratait olvassa, az is láthatja, milyen katasztrofálisan zilált volt a szovjet hadsereg állapota 1939-ben, nem szólva a katonaperekről, a szovjet tábornoki kar elitjének, tisztek tízezreinek kiirtásáról. München és az 1939 nyarán Moszkvában tárgyaló alacsony rangú nyugati küldöttek lassú, kelletlen, kontár módon előkészített tárgyalási módszerei is azt a gyanút kelthették Sztálinban, hogy a nyugatiak nem kívánják komolyan a Hitler elleni szövetséget Talán még azt is méltányolta volna utólag a világ, ha a szovjet csapatok csak azért vonulnak be lengyel, s más területekre, hogy megvédjék a lakosságot a nemzetiszocialista pokoltól. De nem. Sztálin ezt a paktumotis birodalmának növelésére használta fel, a balti államok bekebelezésére és a terror kiszélesítésére az új területeken. Érdekszférák meghatározására, osztozkodásra ült egy asztalhoz Hitlerrel, s ez megbocsáthatatlan. A Vezérnek szabad lett az útja. Lengyelország elfoglalása miatt Nagy-Britannia és Franciaország hadat üzent ugyan Berlinnek — de segíteni nem tudott. Hitler folytatta — egyelőre diadallal — a „váltógazdálkodást”. Lengyelország leigázásával és a szovjet—német paktummal Keleten biztosítva érezte hátát, s így 1940-ben megtámadta, elfoglalta szinte egész Nyugat-Európát, benne Franciaország felét. S ezután mintha megállt volna a gépezet: a németek Normandiától a szovjet határig kézben tartották Európát, nagy hadműveletek nem indultak. Túrcsa háborúnak nevezték ezt a viszonylagos megállást. Mi lesz? Ki van ki ellen? Mindenre világosság derült 1941. június 22-én, amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót. Nyugati hátterét biztosnak, veszélytelennek hitte, s megindította az igazi nagy tervet, a germán birodalomépítés fő szakaszát, a lengyel, s az orosz rabszolgatartomány megteremtését, Európa más részein szolgaállamok létrehozását, a zsidóság kiirtását. Ezután már kiderült, ki kivel tart, kinek mi a létérdeke. A Szovjetuniónak társakra, támogatásra volt szüksége. Anglia belátta, ha nem akar, a kontinens peremére szorulva az invázió örökös veszélyének kitéve élni, ha az Egyesült Államok nem óhajtja elveszíteni a németek európai és a japánok ázsiai hegemóniája miatt nagyhatalmi státusát — szövetségre kell lépnie Moszkvával. „Most már mindannyian egy csónakban vagyunk" — írta Churchill Rooseveltnek. Mindhármuk és még sok társult nemzet szemében Németország lett a fő ellenség. Az emberiségnek nincs miért sajnálnia, hogy ez a szövetség létrejött, tartósabb és sikeresebb lett, mint akár a müncheni akár a szovjet—német paktum. Kitartott a győzelemig. Az 1945-öt, a májusi diadalt követő béke sok újat hozott: jót, s torz megoldásokat, függőben hagyott problémákat egyaránt. A több mint négy évtizedben, amely azóta eltelt, Európa arra törekedett, amit a győztesek 1945-ben nem tudtak, vagy nem akartak megoldani, s amit a fasizmus legyőzésére szövetkezők már a háború alatt elvben célul tűztek ki: megteremteni az egyenrangú, a szabad, a demokratikus államok világát. De ahogy a közös ellenség — Hitler — eltűnt, a koalíció tagjai szembekerültek egymással. Mostanában csillan föl a remény, hogy a második világháborút valóban be lehet fejezni, és európai méretekben megvalósítani az akkori egyesült nemzetek eszméit. Most éljük a fordulatot, a nehezet, a fájdalmasan létrejövőt, de talán visszatér a hajdani együttműködés szelleme — immár nem közös háborúban,hanem az együttes és valódi békéért. Tatár Imre Berlini villámlátogatásán Horn közölte: Csak emberi jogi alapon rendezhető az NDK-ból áttelepülők ügye Másfél évtizedes háborúnak vet véget Líbia és Csád kibékülése A külpolitikai helyzet KUDARCOK ÉS SIKEREK JELLEMZIK a nemzetközi életet, amelyben helyenként fölvillannak az újabb feszültség jelei, például Papamában, ahol a jelenlegi kormány mandátumának pénteki lejárta után zavaros állapotokat sejtetnek, mert Noriega tábornok nem hajlandó elismerni az ellenzék választási győzelmét. Polgárháborús veszély fenyeget Kambodzsában is, vélekednek a megfigyelők azt követően, hogy Párizsban sikertelenül ért véget a nemzetközi konferencia. Lezárult viszont egy hosszú viszály: Csád és Líbia külügyminisztere megállapodást írt alá a béke helyreállításáról a vitás területek ügyét pedig nemzetközi bíróság elé utalják. A dilemma feloldását remélték általánosan annak nyomán, hogy Horn Gyula előre be nem jelentett villámlátogatást tett Berlinben, de a probléma — a jelek szerint — további tárgyalásokat igényel. A téma az NDK-menekültek magyarországi átutazása volt, miután nagyszabású előkészületek folynak a határ osztrák felén és az NSZK-ban több ezer áttelepülni kívánó befogadására. Az akciót elősegíti, hogy Bécsben bejelentették: ideiglenesen feloldják a vízumkényszert az NDK-beli állampolgárokkal szemben, hogy megkönnyítsék ezáltal a Magyarországon veszteglők átutazását az NSZK-ba. Egy osztrák tisztségviselő elmondta, ezt az intézkedést annak a törvénynek az értelmében hozta, amelyet katasztrófák vagy sürgősen megoldandó humanitárius problémák esetén kell alkalmazni. Bécsben ezzel egy időben azt is nyilvánosságra hozták, hogy tekintettel a Magyarországon tartózkodó nagyszámú román és NDK-beli menekült helyzetére, az ENSZ menekültügyi főbizottsága októberben Budapesten nyitja meg első kelet-európai irodáját. KÜLÖNBÖZŐ FORRÁSOK TALÁLGATJÁK, talán Honecker egészségi állapota az egyik oka annak, hogy a berlini kormány mindez ideig semmilyen határozott lépést nem tett az áttelepülni akarók ügyében. Hans Klein, bonni kormányszóvivő szerint az NDK vezetése „nulla tevékenységet" fejt ki a menekültproblémában. Hozzáfűzte: Kohl kancellár változatlanul kész találkozni Honeckerrel ezzel az üggyel kapcsolatban, de kérdés, hogy a NSZEP főtitkára képes-e erre. Rudolf Setters szövetségi miniszter, a kancellári hivatal vezetője szerint viszont Berlinnek a menekültügyben tapasztalható hajlíthatatlansága nem függ össze Honecker betegségével; szerinte inkább azzal magyarázható, hogy elzárkózásukkal könnyebben fenn tudnak tartani bizonyos változatlan politikai alapelveket. Márpedig az emberek — tette hozzá a Deutschlandfunk rádióállomásnak nyilatkozva —, főleg a fiatalok elvándorlását csak tényleges reformokkal tudnák feltartóztatni. Ez az utalás arra is vonakozott, hogy az NDK pártlapjában, a Neues Deutschlandban Kurt Tiedke, a Karl Marx Pártfőiskola rektora ismét kizárt minden irányváltozást Mint megfogalmazta: „Nincs szükségünk piacgazdaságra, semmilyen változtatásra és reformra... A jövőben is kitartunk egy olyan politika mellett, amely helyesnek bizonyult.” „Soha nem lesz visszatérés a kapitalizmus igazságtalan társadalmához — fejtegette —, mert semmi sem mutatja, hogy változtatnunk kellene politikánkon... és a szocializmusról alkotott felfogásunkon”. Mint hangsúlyozta, az NDK jelenlegi politikájának nincs alternatívája. SOKKAL NAGYOBB AKTIVITÁSRA szólította föl a nagyhatalmakat a kambodzsai kérdés rendezésére Dumas francia külügyminiszter, a Kambodzsa-konferencia társelnöke. A Párizsban sikeretelenül véget ért nemzetközi tanácskozás után tartott sajtóértekezleten kijelentette, szerinte a fórum nem vallott teljes kudarcot. Közölte azt is, hogy Ali Alatas indonéz külügyminiszterrel, a konferencia másik társelnökével hat hónapon belül újabb megbeszéléseket kezdeményez a párizsikonferencia ismételt összehívására. Hun Sen kambodzsai kormányfő azt emelte ki, hogy az átfogó rendezésről alkotott nézetkülönbség miatt nem sikerült megállapodásra jutni. Ettől függetlenül Kambodzsa teljesíti a nemzetközi közösségnek tett ígéretét, szögezte le. A vietnami csapatok kivonásának utolsó szakasza szeptember 21-én megkezdődik, és öt nap múlva befejeződik. Az Egyesült Államok ugyan Vietnamot és Phnom Penht tette felelőssé a párizsi kudarcért, de Margaret Tutchler, a State Department szóvivője kijelentette, egyes részletekben, például a kambodzsai menekültek visszatérésében, a nemzetközi ellenőrzésben és az ország helyreállításához szükséges segélyek ügyében érzékelhető volt a haladás. Norodom Szihanuk, a hárompárti ellenzéki koalíció vezetője a kérdés bonyolultságát hangoztatta, és türelemre szólított föl, kijelentve, hogy „visszajövünk még Párizsba". A kínai képviselő ugyanakkor kétségbe vonta, hogy Vietnam szeptember 26-ra kivonja csapatait Kambodzsából. (Zs. E.) Elutazott Budapestről a thai trónörökös Előzőleg Pozsgay Imre tájékoztatta a reformokról Hivatalos magyarországi látogatásának befejeztével csütörtökön elutazott Budapestről Maha Vadzsiralongkorn koronaherceg, a Thaiföldi Királyság trónörököse. Vadzsiralongkorn herceget a délutáni órákban vendéglátója, Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke búcsúztatta katonai tiszteletadás mellett a Ferihegyi repülőtéren. A trónörökös látogatásának negyedik, befejező napján délelőtt megtekintette az Állami Népi Együttes műsorát a társulat székházában. Kora délután szállásán kereste fel a herceget Pozsgay Imre államminiszter. A kötetlen légkörű eszmecserén Pozsgay Imre tájékoztatta Maha Vadzsiralongkorn herceget a magyar politikai reformfolyamatról. Reményét fejezte ki, hogy a hazai közélet demokratikus átalakulása az eddigieknél is kedvezőbb hátteret biztosít Magyarország külpolitikai törekvéseinek valóra váltásához. Az államminiszter a magyarthaiföldi kulturális érintkezést áttekintve méltatta a thai nép gazdag kulturális hagyományait. Hangoztatta, hogy Magyarország, illetve Thaiföld kulturális életének fejlődésében számos ponton történelmi hasonlóságot lehet felfedezni. Ugyanakkor az eltérést erősíti, hogy a jelenlegi magyar átalakulási törekvések az európai hagyományokat követve bontakoznak ki. Pozsgay Imre ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy reformtörekvéseinket ma kedvező nemzetközi környezet segíti. Különösen fontos Magyarország számára a Szovjetunióban zajló peresztrojka, ami kedvező „hátszél” a magyar átalakítás megvalósításához. A reformot támogató külpolitikai környezet egyik fontos eleme volt a thaiföldi trónörökös mostani látogatása, amely elősegíti a korábbi bizalmatlanság légkörének eloszlatását, s közelebb hozza egymáshoz a két ország vezetőit. A koronaherceg kifejezte meggyőződését, hogy e következetes törekvéseket minden bizonnyal siker koronázza. Ez még kedvenzőbb alapot teremthet a két ország együttműködéséhez fejlesztéséhez, s biztosította tárgyalópartnerét személyes jóindulatánról, támogatásáról a magyar— thaiföldi kontaktusok erősítésében. A magyar külügyminiszter az NDK fővárosában tárgyalt Hazánk változatlanul a két német államtól várja a megoldást a menekült kérdésre Horn Gyula külügyminiszter, az NDK kormányának kezdeményezésére csütörtökön látogatást tett Berlinben. Megbeszélést folytatott Oskar Fischer külügyminiszterrel és Günter Mittaggal, a NSZEP Politikai Bizottságának tagjával, a KB titkárával. A berlini látogatás szervesen illeszkedett a magyar diplomácia folyamatos erőfeszítéseibe, amelyek azt célozzák, hogy az érintett feleket kielégítő megoldást nyerjen a hazánkban tartózkodó és az NSZK-ba áttelepülni szándékozó NDK-állampolgárok ügye. A berlini tárgyalásokon kifejtett NDK-álláspontra válaszul Horn Gyula hangsúlyozta, hogy a magyar kormány változatlanul a két német állam megállapodásától várja az ügy rendezését. A magyar külügyminiszter egyúttal aláhúzta: magyar részről csak olyan megoldási módozatokban vagyunk hajlandók részt venni, amelyek összhangban állnak a Magyar Népköztársaság emberi jogi nemzetközi kötelezettségeivel és humanitárius politikai gyakorlatával. A fentiek szellemében Horn Gyula az NDK- féllel ismertette azokat a tervezett konkrét magyar lépéseket, amelyek az ügy mielőbbi megoldásához vezethetnek. A tárgyaló felek megállapodtak a további kétoldalú konzultációk folytatásáról. Baráti eszmecserét folytatott csütörtökön Berlinben Horn Gyula magyar külügyminiszter Oskar Fischerrel, az NDK külügyminiszterével — jelentette az ADN, az NDK hírügynöksége. Oskar Fischer kifejezésre juttatta: az utasforgalomban fennálló problémák amiatt keletkeztek, hogy az NSZK — az összes németre vonatkozó, úgynevezett gondoskodási kötelezettségérehivatkozva — semmibe veszi az NDK-állampolgárság intézményét, NDK állampolgárokat fogadott be képviseleteire, és ezeknek NSZK-útlevelet adott. A megbeszélésen NDK részről hangoztatták: mind nagyobb teret kap az a nézet, amely szerint a más álalmok diplomáciai képviseletei, vagy ez NSZK által fenntartott táborok útján a kiutazás kikényszerítése elfogadhatatlan, mivel az NDK törvényei az ország minden polgárára egyformán kötelezőek. Az ADN tévétársaság jelentése szerintudapesten tárgyalt Michael Jansen, a nyugatnémet külügyminisztérium egyik osztályvezetője. A tévé Budapestről sugárzott riportjában arról számolt be, hogy a Bundesluftwaffe különgépén érkezett vendég a menekültkérdésről cserélt véleményt magyar partnereivel. A riporter úgy tudja, hogy a kiszivárgott hírek szerint a felek egyetértettek a megoldás feltételeiben. Bonni vélemény Bonnból jelenti az MTI. A ZDF nyugatnémet tévéállomás csütörtök esti jelentése szerint sokasodnak az arra utaló jelek, hogy hanarosan nagy számban utazhatnak ki Magyarországról NDK-állampolgárok. Budapesten állítólag megerősített értesülések szerint olyan megoldást találtak, hogy a keletnémet személyek a Nemzetközi Vöröskereszt okmányaival távozhatnak. A Deutschlandfunk rádióállomás szintén arról a benyomásáról tudósított az esti órákban, hogy a határon előkészületek vannak folyamatban, és azzal számolnak, hogy szervezett formában nagy számban érkeznek emberek keleti irányból. A DSF jelentése szerint Timoranszky Péter, a magyar igazságügyi minisztérium menekültügyi főosztályának vezetője a nyugatnémet rádiónak elmondta: Magyarország aláírta a vöröskeresztes megállapodást. Ennek alapján Magyarország számára lehetővé válik, hogy a szervezettel együttműködve ne csak élelmiszerekkel, hanem más úton-módon is segítséget nyújtson. Következésképpen Budapest megengedheti, hogy a Vöröskereszt útiokmányokat állítson ki a menekültek számára. Ezt azonban csak maga a szervezet döntheti el. Ha azonban a Vöröskereszt így határozott, akkor Magyarország ezt nem kifogásolhatja — jelentette ki a rádióállomás közlése szerint. Düsseldorfban, Wiesbadenben és Kielben egyöntetűen megerősítették, hogy a szövetségi kormány felkérte a tartományokat: rendezkedjenek be menekültek elhelyezésére. A ZDF tévéállomás beszámolt Horn Gyula és Oskar Fischer külügyminiszterek találkozójáról is, s ezt eredménytelennek találta az NDK-külügyminiszternek az ADN hírügynökség által idézett szavaiból ítélve, ámbátor felfigyelt arra a kitételre is: lehetséges minden olyan megoldás ,ami megfelel a két ország közös érdekeinek. A tévéállomás felidézte: a két ország 1969-es megállapodása szerint a felek megakadályozzák, hogy állampolgáraik egymás országaiból engedély nélkül harmadik államba távozanak. Ennek azonban ellentmond, sőt ér,vénytelenül azt az a polgári és politikai jogokról szóló ENSZ- megállapodás, amelyet az NDK is ratifikálhat — véli a ZDF. Jogilag tehát, és a jelenlegi magyar reformpolitika értelmében nem lenne kifogásolható olyan döntés, amellyel engedélyezik az NDK-állampolgárok távozását — állapította meg a tévéállomás, de hozzáfűzte, hogy nyilvánvalóan vannak politikai problémák, amelyek összefüggenek a szövetségi hűség kérdésével.