Magyar Nemzet, 1989. szeptember (52. évfolyam, 205-230. szám)

1989-09-01 / 205. szám

i­t­M 103T HfffHòí ^ A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR • Ötven éve Ha híven akarunk megemlé­kezni a második világháború kitöréséről, 1939. szeptember elsejéről, úgy a végével, 1945. május kilencedikével kell kez­deni a gondolatmenetet: az an­tifasiszta koalíció legyőzte a nemzetiszocializmust, a hitle­ri embertelenséget, szétzúzta Európában, s külön-külön egy sor országban a régi, az el­avult rendet. Az Egyesült Ál­lamok és Nagy-Britannia vé­gül is a Szovjetunióval szövet­kezett, Roosevelt­­is Churchill a harcot Sztálinnal együtt ve­zette — ha nem is feszültségek és ellentétek nélkül. A győze­lem után villanásnyi időre úgy látszott, itt az emberiség csil­lagórája : mennyi minden nagyszerűt lehetett és kellett volna tenni! Csak töredékesen sikerült. De ezekről a háborút követő évtizedekről manapság amúgy is sok szó esik, mi tér­jünk vissza 1939-hez, a Len­­­­gyelország elleni német táma­dáshoz, a mai évfordulóhoz. Ez volt a második világhá­ború katonai nyitánya, de az előkészítés korábban indult. Voltaképpen már Versailes­­ban, s a Trumon-kastélyban, az első világháború végén be­programozták a másodikat — az akkori győztesek bosszúvá­gya, tájékozatlansága, törté­nelmi felelőtlensége (egyebek között magyarok millióinak el­­szakítása, Németország gúzsba kötése) következtében. Ez a régmúlt nem ment fel senkit a húsz évvel későbbi háborús bűnrészesség alól, annál ke­vésbé, hiszen már az 1939-es hadműveletek­­ megindulása előtt a múlté volt a Versailles-i Európa. Golo Mann-nak, Tho­mas Mann történész fiának szavaival élve: „Egy határta­lan hatalmi és pusztítás­ vagy őrülete rejlett Hitler minden érve, ürügye mögött.” Miért tört ki hát a második világháború? Nem egyszerű a válasz, ha az ember a második világháborút megelőző kusza évekre gondol. Egy biztos: az előkészületeknek és a kirob­bantásnak egyetlen ország és egy politikus volt a motorja, a pokoli gépezet mozgatója: Németország és Hitler. Egy darabig — a harmincas évek végén, a negyvenesek legele­jén — úgy látszott, Magyar­­ország is a német hódítások haszonélvezője lesz. Visszatért a Felvidék, Kárpátalja, Észak- Erdély, a Délvidék, több mil­lió magyar. De mint min­denben, itt sem a­ tiszavirág­életű nyereséget, hanem a vég­eredményt kell nézni, Magyar­­ország vesztesként, tönkretéve és megalázottan került ki a há­borúból. Hitler értett ahhoz, hogy ki­válassza a soros áldozatot, míg másokat nyugtatgat. Így 1938 márciusában München­ben rá tudta venni Londont és Párizst, áldozzák fel Csehszlo­vákiát abban az illúzióban, hogy így megmenthetik a bé­két. Néhány hónap múlva fordult a kocka, a Führer hátat fordí­tott a Nyugatnak, mert kö­vetkező célja Lengyelország volt. Ehhez azonban a Szovjet­uniót legalább semlegesítenie kellett. Megpróbálta, s ennél so­kkal több sikerült neki. Megkötötték a szovjet—német­­szerződést. Vajon el lehet-e fogadni az érvet, hogy a Szov­jetuniónak időnyerésre volt ekkor szüksége? Aki csak Zsukov meglehetősen vissza­fogott emlékiratait olvassa, az is láthatja, milyen katasztro­fálisan zilált volt a szovjet had­sereg állapota 1939-ben, nem szólva a katonaperekről, a szovjet tábornoki kar elitjé­nek, tisztek tízezreinek kiirtá­sáról. München és az 1939 nyarán Moszkvában tárgyaló alacsony rangú nyugati kül­döttek lassú, kelletlen, kontár módon előkészített tárgyalási módszerei is azt a gyanút kelt­hették Sztálinban, hogy a nyugatiak nem kívánják ko­molyan a Hitler elleni szövet­séget Talán még azt is méltányolta volna utólag a világ, ha a szov­jet csapatok csak azért vonul­nak be lengyel, s más terüle­tekre, hogy m­egvédjék a la­kosságot a nemzetiszocialista pokoltól. De nem. Sztálin ezt a paktumot­­is birodalmának növelésére használta fel, a balti államok bekebelezésére és a terror kiszélesítésére az új területeken. Érdekszférák meghatározására, osztozkodás­ra ült egy asztalhoz Hitlerrel, s ez megbocsáthatatlan. A Vezérnek szabad lett az útja. Lengyelország elfoglalása mi­att Nagy-Britannia és Francia­­ország hadat üzent ugyan Ber­linnek — de segíteni nem tu­dott. Hitler folytatta — egyelőre diadallal — a „váltógazdálko­dást”. Lengyelország leigázá­sával és a szovjet—német­ pak­tummal Keleten biztosítva érezte hátát, s így 1940-ben megtámadta, elfoglalta szinte egész Nyugat-Európát, benne Franciaország felét. S ezután mintha megállt volna a gé­pezet: a németek Normandiá­­tól a szovjet határig kézben tartották Európát, nagy had­műveletek nem indultak. Túr­csa háborúnak nevezték ezt a viszonylagos megállást. Mi lesz? Ki van ki ellen? Mindenre világosság derült 1941. június 22-én, amikor Né­metország megtámadta a Szovjetuniót. Nyugati hátterét biztosnak, veszélytelennek hit­te, s megindította az igazi nagy tervet, a germán birodalom­­építés fő szakaszát, a lengyel, s az orosz rabszolgatartomány megteremtését, Európa más részein szolgaállamok létreho­zását, a zsidóság kiirtását. Ez­után már kiderült, ki kivel tart, kinek mi a létérdeke. A Szovjetuniónak társakra, tá­mogatásra volt szüksége. Ang­lia belátta, ha nem akar, a kontinens peremére szorulva az invázió örökös veszélyének kitéve élni, ha az Egyesült Ál­lamok nem óhajtja elveszíteni a németek európai és a japá­nok ázsiai hegemóniája miatt nagyhatalmi státusát — szö­vetségre kell lépnie Moszkvá­val. „Most már mindannyian egy csónakban vagyunk" — írta Churchill Rooseveltnek. Mindhármuk és még sok tár­sult nemzet szemében Német­ország lett a fő ellenség. Az emberiségnek nincs mi­ért sajnálnia, hogy ez a szö­vetség létrejött, tartósabb és sikeresebb lett, mint akár a müncheni akár a szovjet—né­met­ paktum. Kitartott a győ­zelemig. Az 1945-öt, a májusi diadalt követő béke sok újat hozott: jót, s torz megoldáso­kat, függőben hagyott problé­mákat egyaránt. A több mint négy évtizedben, amely azóta eltelt, Európa arra törekedett, amit a győztesek 1945-ben nem tudtak, vagy nem akartak meg­oldani, s amit a fasizmus le­győzésére szövetkezők már a háború alatt elvben célul tűz­tek ki: megteremteni az egyen­rangú, a szabad, a demokrati­kus államok világát. De ahogy a közös ellenség — Hitler — eltűnt, a koalíció tagjai szem­bekerültek egymással. Mostanában csillan föl a re­mény, hogy a második világ­háborút valóban be lehet fe­jezni, és európai méretekben megvalósítani az akkori egye­sült nemzetek eszméit. Most éljük a fordulatot, a nehezet, a fájdalmasan létrejövőt, de talán visszatér a hajdani együttműködés szelleme — im­már nem közös háborúban,­­hanem az együttes és valódi békéért. Tatár Imre Berlini villámlátogatásán Horn közölte: Csak emberi jogi alapon rendezhető az NDK-ból áttelepülők ügye Másfél évtizedes háborúnak vet véget Líbia és Csád kibékülése A külpolitikai helyzet KUDARCOK ÉS SIKEREK JELLEMZIK a nemzetközi életet, amely­ben helyenként fölvillannak az újabb feszültség jelei, például Papa­mában, ahol a jelenlegi kormány mandátumának pénteki lejárta után zavaros állapotokat sejtetnek, mert Noriega tábornok nem hajlandó elismerni az ellenzék választási győzelmét. Polgárháborús veszély fe­nyeget Kambodzsában is, vélekednek a megfigyelők azt követően, hogy Párizsban sikertelenül ért véget a nemzetközi konferencia. Le­zárult viszont egy hosszú viszály: Csád és Líbia külügyminisztere megállapodást írt alá a béke helyreállításáról a vitás területek ügyét pedig nemzetközi bíróság elé utalják. A dilemma feloldását remélték általánosan annak nyomán, hogy Horn Gyula előre be nem jelentett villámlátogatást tett Berlinben, de a probléma — a jelek szerint — további tárgyalásokat igényel. A téma az NDK-menekültek magyarországi átutazása volt, miután nagy­szabású előkészületek folynak a határ osztrák felén és az NSZK-ban több ezer áttelepülni kívánó befogadására. Az akciót elősegíti, hogy Bécsben bejelentették: ideiglenesen feloldják a vízumkényszert az NDK-beli állampolgárokkal szemben, hogy megkönnyítsék ezáltal a Magyarországon veszteglők átutazását az NSZK-ba. Egy osztrák tiszt­ségviselő elmondta, ezt az intézkedést annak a törvénynek az értel­mében hozta, amelyet katasztrófák vagy sürgősen megoldandó huma­nitárius problémák esetén kell alkalmazni. Bécsben ezzel egy időben azt is nyilvánosságra hozták, hogy tekintettel a Magyarországon tar­tózkodó nagyszámú román és NDK-beli menekült helyzetére, az ENSZ menekültügyi főbizottsága októberben Budapesten nyitja meg első kelet-európai irodáját. KÜLÖNBÖZŐ FORRÁSOK TALÁLGATJÁK, talán Honecker egészségi állapota az egyik oka annak, hogy a berlini kormány mind­­ez ideig semmilyen határozott lépést nem tett az áttelepülni akarók ügyében. Hans Klein, bonni kormányszóvivő szerint az NDK vezetése „nulla tevékenységet" fejt ki a menekültproblémában. Hozzáfűzte: Kohl kancellár változatlanul kész találkozni Honeckerrel ezzel az üggyel kapcsolatban, de kérdés, hogy a NSZEP főtitkára képes-e erre. Rudolf Setters szövetségi miniszter, a kancellári hivatal vezetője sze­rint viszont Berlinnek a menekültügyben tapasztalható hajlíthatatlan­sága nem függ össze Honecker betegségével; szerinte inkább azzal magyarázható, hogy elzárkózásukkal könnyebben fenn tudnak tartani bizonyos változatlan politikai alapelveket. Márpedig az emberek — tette hozzá a Deutschlandfunk rádióállomásnak nyilatkozva —, főleg a fiatalok elvándorlását csak tényleges reformokkal tudnák feltartóz­tatni. Ez az utalás arra is vonakozott, hogy az NDK pártlapjában, a Neues Deutschlandban Kurt Tiedke, a Karl Marx Pártfőiskola rekto­ra ismét kizárt minden irányváltozást Mint megfogalmazta: „Nincs szükségünk piacgazdaságra, semmilyen változtatásra és reformra... A jövőben is kitartunk egy olyan politika mellett, amely helyesnek bizonyult.” „Soha nem lesz visszatérés a kapitalizmus igazságtalan társadalmához — fejtegette —, mert semmi sem mutatja, hogy vál­toztatnunk kellene politikánkon... és a szocializmusról alkotott fel­fogásunkon”. Mint hangsúlyozta, az NDK jelenlegi politikájának nincs alternatívája. SOKKAL NAGYOBB AKTIVITÁSRA szólította föl a nagyhatalma­kat a kambodzsai kérdés rendezésére Dumas francia külügyminiszter, a Kambodzsa-konferencia társelnöke. A Párizsban sikeretelenül véget ért nemzetközi tanácskozás után tartott sajtóértekezleten kijelentette, szerinte a fórum nem vallott teljes kudarcot. Közölte azt is, hogy Ali Alatas­ indonéz külügyminiszterrel, a konferencia másik társelnöké­vel hat hónapon belül újabb megbeszéléseket kezdeményez a párizsi­konferencia ismételt összehívására. Hun Sen kambodzsai kormányfő azt emelte ki, hogy az átfogó rendezésről alkotott nézetkülönbség mi­att nem sikerült megállapodásra jutni. Ettől függetlenül Kambodzsa teljesíti a nemzetközi közösségnek tett ígéretét, szögezte le. A vietna­mi csapatok kivonásának utolsó szakasza szeptember 21-én megkez­dődik, és öt nap múlva befejeződik. Az Egyesült Államok ugyan Viet­namot és Phnom Penht tette felelőssé a párizsi kudarcért, de Mar­garet Tutchler, a State Department szóvivője kijelentette, egyes rész­letekben, például a kambodzsai menekültek visszatérésében, a nem­zetközi ellenőrzésben és az ország helyreállításához szükséges segélyek ügyében érzékelhető volt a haladás. Norodom Szih­anuk, a hárompár­ti ellenzéki koalíció vezetője a kérdés bonyolultságát hangoztatta, és türelemre szólított föl, kijelentve, hogy „visszajövünk még Párizsba". A kínai képviselő ugyanakkor kétségbe vonta, hogy Vietnam szeptem­­ber 26-ra kivonja csapatait Kambodzsából. (Zs. E.) Elutazott Budapestről a thai trónörökös Előzőleg Pozsgay Imre tájékoztatta a reformokról Hivatalos magyarországi láto­gatásának befejeztével csütör­tökön elutazott Budapestről Maha Vadzsiralongkorn koro­naherceg, a Thaiföldi Király­ság trónörököse. Vadzsiralong­korn herceget a délutáni órák­ban vendéglátója, Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnö­ke búcsúztatta katonai tiszte­letadás mellett a Ferihegyi re­pülőtéren. A trónörökös látogatásának ne­gyedik, befejező napján délelőtt megtekintette az Állami Népi Együttes műsorát a társulat szék­házában. Kora délután szállásán kereste fel a herceget Pozsgay Imre államminiszter. A kötetlen légkörű eszmecserén Pozsgay Imre tájékoztatta Maha Vadzsiralongkorn herceget a ma­gyar politikai reformfolyamatról. Reményét fejezte ki, hogy a ha­zai közélet demokratikus átala­kulása az eddigieknél is kedve­zőbb hátteret biztosít Magyaror­szág külpolitikai törekvéseinek valóra váltásához. Az államminiszter a magyar­­thaiföldi kulturális érintkezést áttekintve méltatta a thai nép gazdag kulturális hagyományait. Hangoztatta, hogy Magyarország, illetve Thaiföld kulturális életé­nek fejlődésében számos ponton történelmi hasonlóságot lehet fel­fedezni. Ugyanakkor az eltérést erősíti, hogy a jelenlegi magyar átalakulási törekvések az euró­pai hagyományokat követve bon­takoznak ki. Pozsgay Imre ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy re­formtörekvéseinket ma kedvező nemzetközi környezet segíti. Kü­lönösen fontos Magyarország szá­mára a Szovjetunióban zajló pe­resztrojka, ami kedvező „hátszél” a magyar átalakítás megvalósí­tásához. A reformot támogató kül­politikai környezet egyik fontos eleme volt a thaiföldi trónörökös mostani látogatása, amely előse­gíti a korábbi bizalmatlanság lég­körének eloszlatását, s közelebb hozza egymáshoz a két­ ország vezetőit. A koronaherceg kifejezte meg­­­­győződését, hogy e következetes törekvéseket minden bizonnyal siker koronázza. Ez még kedven­zőbb alapot teremthet a­ két or­szág együttműködéséhez fejlesz­téséhez, s biztosította­­ tárgyaló­­partnerét személyes jóindulatán­ról, támogatásáról a magyar— thaiföldi kontaktusok erősítésé­ben. A magyar külügyminiszter az NDK fővárosában tárgyalt Hazánk változatlanul a két német államtól várja a megoldás­t a menekült kérdésre Horn Gyula külügyminiszter, az NDK kormányának kezde­ményezésére csütörtökön láto­gatást tett Berlinben. Megbe­szélést folytatott Oskar Fischer külügyminiszterrel és Günter Mittaggal, a NSZEP Politikai Bizottságának tagjával, a KB titkárával. A berlini látogatás szervesen illeszkedett a magyar diplomácia folyamatos erőfeszítéseibe, ame­lyek azt célozzák, hogy az érin­tett feleket kielégítő megoldást nyerjen a hazánkban tartózkodó és az NSZK-ba áttelepülni szán­dékozó NDK-állampolgárok ügye. A berlini tárgyalásokon kifej­tett NDK-álláspontra válaszul Horn Gyula hangsúlyozta, hogy a magyar kormány változatlanul a két német állam megállapodásá­tól várja az ügy rendezését. A magyar külügyminiszter egy­úttal aláhúzta: magyar részről csak olyan megoldási módozatok­ban vagyunk hajlandók részt venni, amelyek összhangban áll­nak a Magyar Népköztársaság emberi jogi nemzetközi kötele­zettségeivel és humanitárius po­litikai gyakorlatával. A fentiek szellemében Horn Gyula az NDK- féllel ismertette azokat a terve­zett konkrét magyar lépéseket, amelyek az ügy mielőbbi megol­dásához vezethetnek. A tárgyaló felek megállapodtak a további kétoldalú konzultációk folytatásáról. Baráti eszmecserét folytatott csütörtökön Berlinben Horn Gyu­la magyar külügyminiszter Oskar Fischerrel, az NDK külügymi­­­niszterével — jelentette az ADN, az NDK hírügynöksége. Oskar Fischer kifejezésre jut­tatta: az utasforgalomban fenn­álló problémák amiatt keletkez­tek, hogy az NSZK — az összes németre vonatkozó, úgynevezett gondoskodási kötelezettségére­­hi­vatkozva — semmibe veszi az NDK-állampolgárság intézmé­nyét, NDK állampolgárokat foga­dott be képviseleteire, és ezek­nek NSZK-útlevelet adott. A megbeszélésen NDK részről hangoztatták: mind nagyobb te­ret kap az a nézet, amely szerint a más álalmok diplomáciai kép­viseletei, vagy ez NSZK által fenntartott táborok útján a ki­utazás kikényszerítése elfogad­hatatlan, mivel az NDK törvé­nyei az ország minden polgárára egyformán kötelezőek. Az ADN tévétársaság jelentése szerint­udapesten tárgyalt Mi­chael Jansen, a nyugatnémet kül­ügyminisztérium egyik osztály­­vezetője. A tévé Budapestről su­gárzott riportjában arról számolt be, hogy a Bundesluftwaffe kü­­löngépén érkezett vendég a me­nekültkérdésről cserélt véle­ményt magyar partnereivel. A ri­porter úgy tudja, hogy a kiszi­várgott hírek szerint a felek egyetértettek a megoldás­ felté­teleiben. Bonni vélemény Bonnból jelenti az MTI. A ZDF nyugatnémet tévéállomás csütörtök esti­ jelentése szerint sokasodnak az arra utaló jelek, hogy han­arosan nagy számban utazhatnak ki Magyarországról NDK-állampolgárok. Budapes­ten állítólag megerősített értesü­lések szerint olyan megoldást ta­láltak, hogy a keletnémet szemé­lyek a Nemzetközi Vöröskereszt okmányaival távozhatnak. A Deutschlandfunk rádióállo­más szintén arról a benyomásá­ról tudósított az esti órákban, hogy a határon előkészületek van­nak folyamatban, és azzal szá­molnak, hogy szervezett formá­ban nagy számban érkeznek em­berek keleti irányból. A DSF jelentése szerint Timo­­ranszky Péter, a magyar igazság­ügyi minisztérium menekültügyi főosztályának vezetője a nyugat­német rádiónak elmondta: Ma­gyarország aláírta a vöröskeresz­tes megállapodást. Ennek alapján Magyarország számára lehetővé válik, hogy a szervezettel együtt­működve ne csak élelmiszerekkel, hanem más úton-módon is se­gítséget nyújtson. Következéskép­pen Budapest megengedheti, hogy a Vöröskereszt útiokmányokat ál­lítson ki a menekültek számára. Ezt azonban csak maga a szerve­zet döntheti el. Ha azonban a Vöröskereszt így határozott, ak­kor Magyarország ezt nem kifo­gásolhatja — jelentette ki a rá­dióállomás közlése szerint. Düsseldorfban, Wiesbadenben és Kielben egyöntetűen megerősí­tették, hogy a szövetségi kormány felkérte a tartományokat: ren­dezkedjenek be menekültek el­helyezésére. A ZDF tévéállomás beszámolt Horn Gyula és Oskar Fischer külügyminiszterek találkozójáról is, s ezt eredménytelennek talál­ta az NDK-külügyminiszternek az ADN hírügynökség által idézett szavaiból ítélve, ámbátor felfigyelt arra a kitételre is: lehetséges minden olyan megoldás ,ami meg­felel a két ország közös érdekei­nek. A tévéállomás felidézte: a két ország 1969-es megállapodá­sa szerint a felek megakadályoz­­zák, hogy állampolgáraik egy­más országaiból engedély nélkül harmadik államba távozanak. En­nek azonban ellentmond, sőt ér­,­vénytelenü­l azt az a polgári és politikai jogokról szóló ENSZ- megállapodás, amelyet az NDK is ratifikálhat — véli a ZDF. Jogilag tehát, és a jelenlegi magyar reformpolitika értelmé­ben nem lenne kifogásolható olyan döntés, amellyel engedélyezik az NDK-állampolgárok távozását — állapította meg a tévéállomás, de hozzáfűzte, hogy nyilvánva­lóan vannak politikai problémák, amelyek összefüggenek a szövet­ségi hűség kérdésével.

Next