Magyar Nemzet, 1989. október (52. évfolyam, 231-256. szám)

1989-10-28 / 254. szám

12 Európa-alapítvány, Budapest (MTI) Az Országos Kereskedel­mi és Hitelbank Rt. és a Magyar Külügyi Intézet megállapodást írt alá Európa-alapítvány, Budapest létrehozásáról. Az ötmillió forint alaptőkével induló alapítvány célja Magyarország politikai, gaz­dasági és pénzügyi kapcsolatai­nak bővítését szolgáló kutatások és nemzetközi konferenciák fi­nanszírozása. Plakátragasztás a békéért (MTI) Pénteken délután Buda­pesten, a Rákóczi út és a Múzeum körút sarkán Bécs,­Pozsony és Bu­dapest polgármesterei „Le a fegy­verrel" című plakátsorozat felra­gasztásával kívánták demonstrál­ni elkötelezettségüket a béke ügye iránt. Helmut Zilk, Stefan Bartók és Bielek József a de­­mostrációt követő beszédeikben egyaránt hitet tettek a béke mel­lett. Helmut Zilk elmondta: meggyő­ződése szerint december 14-én formailag is szentesítik majd Bu­dapest és Bécs világkiállítási ren­dezési jogát. Szólt arról is, hogy a történelmi kapcsolatot felélesztve, Pozsonyt is be kívánják vonni az eseménysorozatba. Egy kislány életéért Csontvelő-átültetéssel meg­menthető egy négyéves kislány élete. A kiscsoportos Balog Ni­kolett — aki most kórházban fek­szik — megmentéséért fogott ösz­­sze a zuglói­ Ilosvai-Selymes Pé­ter utcai óvoda kollektívája. A kislány sorsát azoknak a mé­lyen érző magyar embereknek a segítőkészsége döntheti el, akik hozzájárulnak a külföldön vég­zendő, különleges műtét milliós nagyságrendű költségeihez. Eb­ben kérjük mindazok támogatá­sát, akiknek ez módjukban áll. Számla: OTP 232-DO 202 0141 Balog Nikolett nevére. Segítségüket előre is köszön­jük. Az óvoda kollektívája nevében: Novák­ Lászlóné vezető óvó­nő — Pártok — agrárprogramok címmel az Agroinform kiadta a Független Kisgazda-, Földmun­kás- és Polgári Párt, a Keresz­ténydemokrata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Néppárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Sza­bad Demokraták Szövetsége ez­­irányú koncepcióit. A kiadvány­ban interjúk keretében is elem­zik a magyar mezőgazdaság je­lenlegi helyzetét és a kibontako­zás lehetőségeit.­­ A fóvárosi Általános Iskolások továbbtanulását ismertető szerdai tu­dósításunkban a speciális gimnáziumi osztályokba való jelentkezés határ­ideje a megjelent dátummal ellentét­ben november 6.­­ A Fővárosi Temetkezési In­tézet közli, hogy a hagyományok­nak megfelelően ez évben is meg­tartják a halottak napi közös megemlékezést. A megemlékezés helye a X. kerület Kozma utcai Új köztemető 53-as parcellája. Ideje: 1989. november 1., 16.30 óra. E kegyeleti hely alkalmat nyújt­ mindazok számára, akik a megemlékezés gyertyáit meggyúj­tanák távoli halottaik tiszteleté­re. — A TIT országos Irodalmi választ­mánya és budapesti irodalmi szak­osztálya október harmincadikán, hét­főn este hét órakor rendezi meg a Kossuth Klubban (Múzeum utca 7.) .Horváth Elemér és Thunsz Géza szer­zői estjét. A költőkkel a nyugati ma­gyar irodalomról Czigány­i­óránt és Pomogáts Béla beszélget. — A Heti Budapest ma meg­jelenő számában tehetséges fiatalok­­mecénásairól ír a népszerű fővárosi lap „Batthyány szellemében" címmel. Páratlan leletre bukkantak Budafo­kon: megtalálták a 18. században lé­tesített sziklába vájt pestiskápolnát. "Ideológia helyett filmpiac kell, akkor lesz teli újra a nézőtér — nyilatkoz­za a filmfőigazgató. Szokásos világ­­kiállítási összeállításában ezúttal — egyebek­­mellett — az egykori Hyde Parkbeli Kristály-palotát mutatja be. — A Sportfogadási és Lottó­­igazgatóság közlése szerint a 43. játékheti lottónyeremények az il­leték levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt, a következő hétre átvitt jutalom nettó összege 5 millió forint. A 4 találatos szelvényekre egyenként 328 101 forintot, a hármasokra 1355 forintot, a kettesekre 42 fo­rintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése még tart. — robbanásveszélyes lopott PALACKOK! Október 25-én, 16.40 és október 26-án, 9.45 óra között ismeret­len tettes, vagy tettesek a Központi Bányászati Fejlesztő Intézet Buda­pest, III. kerület Mikovinyi utcai te­lepéről elloptak három, tíz-tíz kilo­grammos propán-gázpalackot. A rend­őrség felhívja a lakosság figyelmét, ha valaki október 20-án vagy 27-én olyan gázpalackot vásárolt magán­­személytől, amelyen körkörösen két piros csíkozású jelölés található, azt ne használja, fogyasztókészülékre ne kösse rá, mert az lakossági haszná­latra alkalmatlan. Ezek a gázpalackok használatba vételkor a személy- és a vagyonbiztonságot veszélyeztető rob­banást idézhetnek elő. Kérik, hogy aki ilyet vásárolt, haladéktalanul értesít­se a III. kerületi rendőrkapitánysá­got (telefon: 168-9420), vagy a legkö­zelebbi rendőri szervet. (Lehoczki István rajza) | ____________________________________________| I ­ Befejeződött a szocialista or­szágok kamarai elnökeinek XIX. értekezlete Belgrádban. A ta­nácskozásnak a Magyarországon és Lengyelországban zajló ese­mények, a gazdasági és politikai helyzet különös jelentőséget adott: a reformfolyamatokhoz óvatosan viszonyuló tagországok is elismer­ték a piaci mechanizmus jelentő­ségét és szerepét mind a népgaz­dasági szférában, mind a közvet­len vállalatközi kapcsolatok fej­lesztésében. Gábor András a Ma­gyar Gazdasági Kamara elnöke pedig rámutatott arra, hogy a ka­marák szerepe elsősorban a válla­lati érdekek és a hatósági elkép­zelések közötti hatékony koordi­nációban rejlik, illetve abban, hogy a piaci feltételekről és azok változásairól gyorsan és napra­készen informálják egymást.­­ Mintegy ezren gyűltek ösz­­sze pénteken este Budapesten Románia budapesti nagykövetsé­gének épülete előtt, ahol a Fidesz két tagszervezete 12 órás gyertya­fényes virrasztást hirdetett meg. A megmozdulás célja, hogy ki­nyilvánítsák szolidaritásukat Tő­kés László református lelkipász­torral, s rajta keresztül a kétmil­liós magyarsággal és Románia né­pével. — Steindl Imre, az európai hí­rű építész, a Parlament tervezője születésének 150. évfordulója al­kalmából pénteken az Építőipari Tudományos Egyesület emlékülést tartott. Ezt követően az Ország­­gyűlés tisztikara és a képviselők nevében Horváth Lajos, az Or­szággyűlés alelnöke koszorút he­lyezett el a nagy építésznek a Par­lamentben lévő mellszobránál.­­ Megalakult az Építési Vál­lalkozók Országos Szövetsége a Magyar Gazdasági Kamara Épí­tésügyi Tagozata helyett. A teg­napi alakuló közgyűlésen mint­egy 150 gazdálkodó szervezet kép­viselője és több magánvállalkozó jelent meg.­­ Az önálló katonai szerveze­­teteken belül 1990. január 1-jéig kell létrehozni a sorkatonák ér­dekvédelmi testületeit, amelyek­nek tagjait maguk a katonafiata­lok választják meg. Így foglalt állást a Honvédelmi Minisztérium katonai tanácsa, amely a hadse­reg politikai intézményrendszeré­nek átalakításával összefüggés­ben foglalkozott a Magyar Nép­hadseregben szolgálatot teljesí­tők érdekvédelmének időszerű kérdéseivel. Ennek során döntött arról is, hogy a hivatásos és to­vábbszolgáló katonák érdekvé­delmét tovább kell fejleszteni.­­ A mozgáskorlátozottak fog­lalkoztatására megalakult a Ro­­data Részvénytársaság a mozgás­­sérültek pesthidegkúti lakótele­pén. Az erről szóló okiratot pén­teken írták alá a Szociális és Egészségügyi Minisztérium, a Rozmaring Téesz, a Mozgássérül­tek Lakásfenntartó Szövetkezete és a Pénzügyi Számítástechnikai Intézet képviselői. I­fj­­ A televízió és a rádió műsora SZOMBAT­ ­9.05: Tévétorna gyerekeknek 9.10: Az élővilág egysége — amerikai is­meretterjesztő filmsorozat XV,4. (Ism.) 9.25: Toronyóra lánccal 10.25: A korona ékköve­ — angol tévéfilm­­sorozat XIV,9. (Ism.) 14.00: Szívvel­­lélekkel — NDK-film . 15.30: Mozgó képek 15.45: Szép magyar dal 15.50: Izek mikrohullámon v 1. 15.05: Videó­­újság 10.45: A szegények orvosa — Mozaik Batthyány—Strattmann Lász­ló életéről 17.35: A nap lovagjai villa 2. Justh Zsigmond 18.00: Tudósítás a Szabad Demokraták Szövetségének közgyűléséről 19.10: Esti mese 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó 20.05: Vers Mindenkinek Csoóri Sándor: Számonkérés 20.10: Budapesti Művészeti Hetek Zenés Tv-Színház Hervé: Lili — zenés já­ték 21.40: Giandsimia Volon­té-sorozat. A munkásosztály a paradicsomba megy — olasz film 23.30: Híradó 3. M 14.15: Tv2 Nyelvlecke 15.00: Szép hangok özöne — angol filmsorozat VI 5: A szimfónia története 16.27: Tv2 10.35: Útkereső 17.00: Tv2 17.15: Melyi­ket a 3 közül? 17.45: Tv2 11.00: Tele­sport 18.25: Gyerekeknek — belga rajzfilmsorozat 18.48: Tv2 19.00: Eddie, kedvesem — NSZK-film 19.58: Tv2 Rockstúdió 20.38: Tv2 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv2 21.30: Bongó 22.20: Picasso kalandjai — svéd film 0.05: Tv2 Nap­­zárta: SZLOVÁK/1. : Úttörők magazinja 10.00: A Hi­ányról és a technikáról gyerekek­ 10.40: Tévévisszatérések (Ism.)­­ : Népi dalok 12.30: Biciklicross : Az első köztársaság (Ism.) 14.45:­saládi kapcsolatokról 15.40: Mit a folyó (ausztrál tévésorozat) : Népizenekarok találkozója Prá­­n 17.10: Tévéfilm Martin Benko fői 18.20: Receptek nem csak va­­apra 19.00: Esti mese 19.30: Hír- 20.00: Fúvószenekarok találkozó­­rácában (zenés szórakoztató mű­ 21 35: Sporthíradó 21.50: Doku- Lumfilm 22.20: Irodalmi műsor : Színházi közvetítés. SZLOVÁK 2. 10.00: Kétszemélyes körhinta (fel­iratos szovjet tévéjáték) 1l.10: Orosz nyelvtanfolyam 11.40: Német nyelv­­tanfolyam gyerekeknek 15.30: Doku­mentumfilm 15.50: Spanyol természet­­film-sorozat 10.20: A nap percei 16.30: Pávatoll (mesefilm) 18.l0: Szovjet bábfilm 18.20: Nyitott stúdió 19.00: A híradó szerkesztőségében 1910: Torna 19.30: Híradó 20.00: A bűn (négy té­véjáték) 21.25: Nemzeti műemlékek 21.55: A fazekasból (tévéopera). SZOVJET 1. 4.30: 120 perc 6.30: Dokumentumfilm 7.00: A Török Néptáncegyüttes műso­ra 7.30: Évszakok. Október 8.30: Sze­rencsés eset (családi vetélkedő) 8.45: Szombat a szülök napja 10. is: Mire­­képes a szó 11.15: A szocializmus or­szágaiban 11.45: Narancssárga eső (film) 12.30: Nyilvánvaló-hihetetlen 13.50: Berlini kaleidoszkóp 15.10: Boly­gónk 18.10: A Nap gyermekei (gyer­mekfilm 1—2. rész) 19.00: Híradó 19.40: Aktuális Interjú 19.50: Műsorainkat ajánljuk 20.20: Szocsi *85 21.35: Éjfél előtt és után 23.00: Az Ugrium-folyó (3. rész) 23.20: Találkozás Mihail • Zsvanyeckijjel 0.40: Egyszer volt... OSZTRÁK I. 14.10: Tiéd, enyém, miénk — ame­rikai film­víg­játék 15.55: Víz, tűz­, le­vegő és föld 16.00: Gyermekwurlitzer 17.30: Degrassi Junior High — ifjúsági műsor 18.24: A keresztény kérdései 11.15: Lázadás az alvilágban — ame­rikai bűnügyi film 24.00: Utazás a fé­lelembe — amerikai bűnügyi film. OSZTRÁK 1. 10.00: Tisztelt ház! 17.00: A kedves család 17.40: Kinek kellek? 18.00: Sinha Moca a rabszolgatartó lánya 18.30: Osztrák képek 19.00: Ausztria mai napja 19.30: Tv-hiradó 20.15: Utcák aranyból — amerikai film 23.35: Dzsessz. A SKY—EUROSPORT MŰSORÁBÓL 13.00: Golf 15.00: Európai közössé­gek teniszbajnoksága 17.00: A világ sportja 18.00: Salakmotor vb 19.00 Mo­toros Grand 20.00: Európai közösségek­­teniszbajnoksága 22.00: Golf 24.00: Rugby Liga. A SUPER CHANNEL MŰSORÁBÓL 15.30: Nagy völgy — western 15.30: Dick Powell színháza — antológia 17.30: Ultra sport 21.30: Ajánlólevél — amerikai film 23.30: P. S. I. faktor — amerikai sci-fi. . A TVS MŰSORÁBÓL 14.30: A fajüldözés az ezredforduló hajnalán — dokumentumfilm 15.30: Könyvmagyarázó 17.00: Éjszaka­ szál­lítmány 17.35: A Carabine dosszié 18.00: A világ állatai — természetfilm 18.25: A szabadság gyermekei — film 22.30: 1788. — francia film 0.10: Ko­molyzene. KOSSUTH 8.30: Családi tükör 9.05: Színes népi muzsika 10.05: Ismét — a javából! 12.30: Világkosár 13.00: Zeneparádé 13.49: Énekeljük együtt! 14.10: Ipar­­gazdák 14.20: Mindennapi Irodalmunk 14.50: Delibes, Lakmé — Recitativo és Csengetty Mária 15.00: A világűíra gyöngyszemei 15.10: Új Zenei Újság 16.00: 168 óra 17.30: A szülőföld mu­zsikája 16.00: Sport 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Könyvújdon­ságok 18.50: Szemle 19.15: Andrássy út 60. — színpadi játék 21.24: Örökzöld dallamok 21.45: Hajszálgyökerek 22.20: Sporthiradó 22.34: Európa hangver­senytermeiből 6.ro: Himnusz. PETŐFI 7.05: Sportszombat 8.08: Népszerű muzsika — világhírű előadók 8.40: öt kontinens hét napja 9.05: Ezredfordu­ló 9.43: Legrand-Demy: Cherbourg-i esernyők 10.00: Ha még nem tud­ná. . . 11.05: Naiv rock 12.10: Jó ebéd­hez szól a nóta 13.05: Daráló 13.35: Hangok és visszhangok 14.no: Magun­kat ajánljuk 17.05: Dzsesszfelvételek Csehszlovákiából 17.30: Túl az Ope­­rencián 18.30: Slágerlista 19.05: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik 19.40: A Legendary Blues Band fel­vételeiből 20.10: A Rádió Dalszínhá­za: A denevér — operett 22.23: Country 23.10: Sporthírek 23.15: Akit érdekel. BARTÓK 8.19: Orgonamuzsika B.CO: Emléke­zetes előadások a Magyar Állami Operaházban 10.00: Hangfelvételek felsőfokon 11.53: Tengerparti­ lakoda­lom 12.05: Bartók: IV. vonósnégyes 12.30: Follow me! 12.45: Kommt mit! 13.000: Kívánságműsor 14.00: Vaclav Talich vezén­yel 14.50: Szlovák nép­dalfeldolgozások 15.05: Lemezbörze helyett 16.05: Janácek operáiból 16.37: Új kompaktlemezeinkből 17.25: Új kamarazene-felvételeinkből 18.25: Nagyapám, Richard Wagner és déd­apám, Liszt Ferenc... 19.05: Opera­mű­vészlemezek 20.15: Mindennapi irodalmunk 20.45: Jevgenyij Mogil­­jevszkij zongorahangverseny­e 22.15: ..Kibiztosított beszéd" 23.15: Alterna­tív diszkó 0.10: Szózat. VASÁRNAP 9.00: Családi torna 9.00: Kemény­mesék 9.30: Lopott kutya — cseh­szlovák kisjátékfilm 10.00: Játsszunk színházat! 10.25: Thomas és Thomas bácsi — holland kisfilmsorozat XI/3. 10.55: Bibliavasárnapi­­ istentisztelet közvetítése a Deák téri evangélikus templomból 12.00: A Drezdai Múzeum kincsei 12.15: Magyarország—Cseh­szlovákia 15.15: Legyen szerencsénk! 16.05: A kölcsönkapott föld XV/4. Gazdálkodás a természettel 16.25: Há­rom kívánság 17.35: Szó-zene-kép 18.15: Delta 18.50: Esti mese 19.00: A HÉT 20.00: Híradó 20.15: Bársony tal­pakon — francia tévédráma 21.55: Mesterséges színész Szirtes Ádám 23.10: Telesport. 9.00—12.00: Tévémagiszter 14.15: Tv2 Nyelvlecke—Röntgen 15.00: A Forsyte Saga — angol családregény XXVI­ 17: A fehér majom (Ism.) 16.00: Szindbád nyolcadik utazása — tévéfilmsorozat XII­I. 16.43: Tv2 benne: Álljunk meg egy szóra! 16.53: Tv2 benne: Gál­völ­gyi-show (Ism.) Reklám-Időjárás— Zene 17.40: Tudósítás a Szabad De­mokraták Szövetségének közgyűlésé­ről 18.25: Gyerekeknek 18.44: Tv2 19.00: Szent Bertalan nappala — tör­ténelmi dráma. 20.02: Tv2 21.30: Ze­­neszalon 22.05: Szigetközi veszedelem. Dokumentumfilm 22.50: Meghökkentő mesék — angol tévéfilmsorozat Kb. 23.15: Tv2 Napzárta. Bős—Nagymaros — döntés élén. SZLOVÁK/1. 8.30: Gyerekeknek 10.40: Verdi (olasz tévésorozat) 11.55: Objektív (magazin) 12.30: Autósok, motorosok magazin­ja 13.10: Sportstúdió (motocross- és lóverseny) 16.15: A Károly híd (té­véjáték gyerekeknek) 17.00: Tévéfilm Martin Benko életéről (befejező rész) 18.20: Zenés szórakoztató műsor 19.00: Esti mese 19.30: Híradó 20.10: A má­sodik lélegzet (tévésorozat) 21.15: Nemzetközi táncverseny 22.15: Sport­híradó 22.30: Rallye Tour Europe 1989 (dokumentumfilm). SZLOVÁK se. 10.00: Receptek nem csak vasár­napra (Ism.) 10.40: Fiatalok tévé­­klubja 16.05: Természet film-sorozat 16.35: A boldogság keresése 17.10: Fiatalok magazinja 17.40: Kulturális revü 18.20: Szovjet rajzfilm 18.30: Ta­lálkozás a képernyővel 19.00: A mi nézetünk 19.30: Híradó 20.05: ünnepi koncert (komolyzene) 21.13: Híradó 21.35: Perry Mason visszatér (ameri­­­­kai tévéfilm). SZOVJET'!. 6.20: Aerobik 6.50: A Sport lottó sor­solása 7.00: Kora reggel 8.00: Hazá­mat szolgálom 9.00: Reggeli posta 9.30: A világ körül :0.30: A mesterek városa (film) 12.00: Zenebutik 12.30:­­Nyílt nap 13.15: Rajzfilm 13.25: Né­zőpont 14.25: Vili. Nemzetközi Nép­művészeti Tévéfesztivál 15.00: Falusi óra 1­6.oo: Nemzetközi panoráma 16.40: Kutyaszív (I—2. rész) 19.00: Híradó 19.40: Gondolatok az,örökkévalóságról 19.55: A moszkvai szépségkirálynő bálja 21.45: Labdarúgó szemle 22.15: Az­ Ugriu­m-folyó (4. rész) 23.28: Sze­ri­ja . Rotaru koncertje 0.36: Bohócok. OSZTRÁK 1. 13.50: Peti sárkánya — amerikai film 15.30: A legszebb gyermekdalok 15.40: Törpikék — rajzfilm 16.35: Pu­­mukli kalandjai 18.30: A volán mögött — kalandfilm 20.15: Az öreg hölgy lá­togatása — NSZK—olasz—francia film 21.50: Víziók 21.55: La Gioconda — opera. OSZTRÁK 2. 13.10:­­ Vendégmunkásoknak 13.30: Opera kalauz a La Giocondához. 15.00: Sportdélután 17.15: Idősek klubja 18.30: Osztrák képek 18.55: Krisztus ma 19.00: Osztrák képek 20.15: Tett­ hely — bűnügyi film 22.05: Magánis­kola — amerikai filmvígjáték. A SKY CHANNEL MŰSORÁBÓL 15.00: Európai közösségek teniszbaj-­ noksága 17.00: Fogathajtó vb 18.00:­­ Rugby 19.00: Motoros Supercross vb 20.00: Európai közösségek teniszbaj­noksága 22.00: Golf 24.00: Labdarúgás. A SUPER CHANNEL MŰSORÁBÓL 13.00: Irva vagyon — egyházi műsor 18.30: Nemzetközi hírmagazin 19.00: Honey West — bűnügyi film 21.00: c. a. T. osztag — amerikai film. A TV2 MŰSORÁBÓL 18.30: Bárány himlő-híradó 19.00: A román stílus Franciaországban — do­.,­kumentumfilm 19.40: Öregkor — film 0.25: Jazz In. KOSSUTH 8.30: Énekszóval, muzsikával 9.00: A madárember 10/05: Örökzöld dalla­mok 10.54: Édes anyanyelvünk 11.00: Gondolat—Jel 12.30: Harminc perc alatt a Föld körül 13.00: Egy korty tenger 13.10: Rádiót­an-korongok 13.20: Az élő népdal 13.30: Szonda 14.10: Mű­vészl­emezek 15.04: A törvény kapujá­ban 16.05: Zenekari muzsika 17.00: Egyesített világrész 17.30: Muzsikáló nagyvilág 18.15: Hol, volt, hol nem volt . . . 18.50: Remekírók hangszala­gon. Az­ őrült naplója 20.05: Szvja­­toszláv Richterrel Szibériában 20.46 .“A falak könyvéből 21.00: Nótaest 21.40: Régi híres énekesek műsorából 22.20: Sporthírek 22.25: Lemezmúzeum 23.39: Az MRT énekkara énekel. 9.10: Him­nusz. PETŐFI 7.05: A református egyház, félórája 7.35: Vasárnapi­ orgonamuzsika 8.05: Budapesti Művészeti Hetek. Nyakun­kon a K rémvizsga 9.05: Slágerfilmek­­filmslágerek 9.35: Szivárvány 11.10: Vasárnapi koktél 12.03: Jó ebédhez szól a nóta 12.55: Sport 13.05: Mikro­fon-próba 14.00: Többet ésszel 15.05: Táskarádió 16.00: Poptarisznya 21.05: A kol­erá­dóbogár — rádióváltozat 21.30: Társalgó 22.25: Dzsessz a 80-as évek­ben 23.10: Sporthírek 23.15: A tenger zenéje. BARTÓK 8.13: Komolyzenei kívánságműsor 10.05: Új Zenei Újság 10.50: Eszperan­tó híradó 11.00: A Suisse Romande Zenekar hangversenye 12.16: A bűvös vadász 13.00: Kis magyar néprajz. 13.05: Szemle 13.30: Zongoraművek négy kézre 14.10: Lemezek a rock arany­korából 14.52: Országok, tájak nép­zenéje 15.07: Zenekari muzsika 16.05: Agora 17.00: Tosca 17.46: Török szer­zők műveiből 18.30: Na maternjem jeziku 19.05: In der Muttersprache 19.35: Budapesti Zenei­ Hetek 21.30: Hangszerszólók 21.40: Újdonságainkból 22.15: Cigányfolklór magazin 23.00: Rádiószínház.: Halk női sikoly 6.ro: Szózat. Magyar Nemzet KÖD ÉS NAPSÜTÉS A hét végén még tart a meleg idő, az őszre csupán a párásság és a köd emlékeztet. A pára és a ködfoltok nagyrészt délelőtt meg­szűnnek és az ország nagy részén holnap is jobbára napos idő vár­ható, de északkeleten, valamint a délnyugati országrészben néhol akár egész napon át is megmarad­hat a köd. Eső továbbra sem lesz, de a sűrű ködben számítani kell az időnkénti ködszitálásra is. A hőmérséklet csúcsértéke a nap­sütéstől, illetve a ködtől függően alakul. Általában 20, 25 fokig me­legszik föl a levegő, de a köddel borított tájakon csak 10, 15 fok­ig emelkedik a hőmérséklet. Nap­nyugta után gyorsan csökken a hőmérséklet, késő este 10 és 15 fok között valószínű. Vasárnap napközben gyenge hidegfront éri el hazánkat, felhősebb és szele­sebb, egyben kicsit hűvösebb idő­re számíthatunk. A Duna vízállása Budapestnél 163 cm, 12, 6 fok volt. . Európai városokban várható legmagasabb hőmérséklet:­­Athén 24, Belgrád 22, Berlin 16, Bécs 22, Budapest 25, Buka­rest 25, Kijev 16, Leningrád 7, London 14, Madrid 20, Moszkva 8, München 18, Párizs 16, Prága 18, Róma 24, Szófia 22, Varsó 15 fok. I A BUDAPESTI MŰVÉSZETI HETEK PROGRAMJA: 28- án: A Zeneakadémián este fél 8 óra­kor a Magyar Állami Énekkar hang­versenye. A Budapest Kongresszusi Központ­ban este fél 8 órakor a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye. Köz­reműködik Tokody Hana és Drahos Béla. A Budai Vigadóban este 7 órakor népművészek műsora. 29- én: A Zeneakadémián este fél 8 órakor a Concerto Armonico Kamarazene­­kar hangversenye. A műsorban re­neszánsz és barokk muzsika hangzik . ELTŰNT EGY RÓKATETEM 26- án a reggeli órákban Budapest III., Szentendrei úton, az Aquincumi Mú­zeum bejáratának vonalában, a Bu­dapest felé vezető legbelső sávból. Feltehetően a róka veszett volt, ezért kérik, aki elvitte, saját érdekében je­lentkezzen munkaidőben a III., kerü­leti Közegészségügyi Járványügyi Fel­ügyelőségen (Bp. III., Fő tér 1., tele­fon: 188-8139), vagy munkaidőn kívül a Fővárosi Köjál ügyeleti telefonján: 111-7817. — SZEMTANUKAT KERES A REND­ŐRSÉG. Az M1-es autópálya 35 plusz 450 szelvényében, a leállósávban ke­rékcsere miatt állt egy WIP 42—23 forgalmi rendszámú Ford típusú sze­mélygépkocsi. A szerelést végző két lengyel állampolgárt elütötte egy is­meretlen típusú tehergépkocsi, majd megállás nélkül továbbhajtott. A rendőrség keresi az ismeretlen for­galmi rendszámú sárga színű, pony­vás Robur, vagy IFA-tehergépkocsit, illetve vezetőjét. A gépkocsi az emlí­tett időpontban — tehát október 25- én, 18 óra 20 perc körül — az M1-es autópálya bal pályáján Budapest felé haladt. Kérik annak a taxisofőrnek a jelentkezését is, aki a baleset hely­színén megállt, továbbá mindazok se­gítségét, akik a baleset körülményei­ről, vagy az­ ismeretlen gépkocsiról, illetve annak vezetőjéről bármilyen felvilágosítást, adatot tudnak szolgál­tatni a bicskei rendőrkapitányság köz­biztonsági és közlekedési osztályának, vagy bármelyik rendőri szervnek. — A Független Kisgazda-, Földmun­kás- és Polgári Párt támogatásával megalakul a Rákospalotai Gazdakör. Az alakuló közgyűlésre ma délután négy órakor kerül sor a Gazdakör régi székházában (Budapest, XV., Dó­zsa György u. 17.). — A Marczibányi téri Művelődési Központban működő Indiai Zene Klub október 30-án ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Az ünnepre minden indiai zenerajongót szeretettel vár a klub gazdája, a­ Calcutta trió. Vendé­geink: Steven James (USA) és a Makám együttes. A programok 17.00— 22.00-ig tartanak. — A Malév drezdai járata október 30-ától újra közlekedik. A Malév-gé­­pek hetente háromszor, hétfőn, csü­törtökön és pénteken indulnak. Szombat, 1989... október 28. A színházak hét végi műsora operanaz: szó: A kékszakállú her­­ceg vára — Mario és a varázsló (Bér­­letszünet. 7) — V: Rómeó és Júlia (Bérletszünet. 7) — Erkel Színház: Szó: Háry János (Ifr. ea. de. 11). Hu­nyadi László (Báthy A. béri. 1. ea. 7) — V: Az álarcosbál (12. béri. 1. ea. 7) — Nemzeti Színház: Szó, V: Vid­rával (7. V: de. 11) — Várszínház: Szó: Ru­ante — Mandragora (7) — V: Tartuffe (7) — Katona József Színház: Szó, V: Vízkereszt (7) — Madách Szín­ház: Szó, V: Macskák (8.­ V: de. fél 11) — V: Malom a pokolban (7) — Madách Kamara: Szó: Az érseki pa­lota .. . (7). Életem bérc. (éjjel fél 11) — V: Páratlan páros (du. fél 3), Ro­mantikus komédia (7) — Vígszínház: Szó: Ahogy tesszük (7) — V: Kör­magyar (du. fél 3), A nadrág (fél 3) — Pesti Színház: Szó: Arzén és le­vendula (7) — V: Vidám kísértet (Vili. bérc. I. ea. du. fél 3), Edith és Marle­ne (fél 8) — Fővárosi Operettszínház: Szó: Ének az esőben (du. fél 3 és 7) — V: A víg Özvegy (du. fél 3 és 7) — Thália Színház: Szó, V: Doktor úr (7) — Játékszín: Szó: A néma leven­te (du. 3 és 7) — V: Teljes napfogyat­kozás (du. 3) — József Attila Színház: Szó: A kis herceg (de. fél iI). A hölgy fecseg ...(7) — V: Oliver! (de. fél II). A kőszívű ember fiai (du. fQ 4) — a Stúdiószínpadon: Szó: Álmodtam egy várost (fél 8) — Radnóti Miklós Színház: Szó: Nóra (7) — V: A het­ven­kedő katona (7) — Vidám Színpad: Szó: Justitia ‘ kombinéban (7) — V: Szexbogyó (du. fél 3 és 7) — Mikrosz­kóp Színpad: Szó: A zsupszfalui JÜ£­­oltók (du. 3) — Szó, V: Előttünk a vízözön! (fél 8) — Karinthy Színház, V: Miből élnek Itt az emberek...?! (7) - Ódry Színpad: Szó, V: Barn­­helmi Minna (du. 3) — Állami Báb­színház — a Jókai téren: Szó, V: A három kismalac (du. fél,3 és fél 5, V: de. fél 10 és fél 12) — a Népköztársa­ság útján: Szó, V: Hüvelyk Matyi (de. 11 és du. 4) — Gutenberg Milv. Otthon: V: Édes mostohatestvérek (de. fél 11) — Egyetemi Színpadi V: Balkay Géza és Vallai Péter műso­ra (7) — Pesti Vigadó: V: Verdi: Requiem (fél 8) — Zeneakadémia: Szó: A Magyar Állami Énekkar Bab­­­estje (Szezonbérlet A 2. fél 8) — V: A Concerto Armonico Kamarazene­­kar hangversenye (Reneszánsz és ba­­­rokk muzsika 2. fél 8) — HALÁLOZÁS: Összetört szívvel tudatjuk, hogy drága, jóságos édes­anyánk Ruk Sándorné szül.: Mersics Ilona szíve megszűnt dobogni. Teme­tése 1989. november 6-án, 11 órakor lesz a X. ker., Rákoskeresztúri új köztemetőben. Siratják: leánya, Hoppálné Ruk Ilona, ve­je Hoppál Endre, valamint rokonok, barátok, ismerősök és mindazok, akik ismerték és szerették. (Bp. 1006. Mester u. ’71.). — Samarray- Papworth Anna Mária 1989. április 29-én 64 éves korában New Yorkban meghalt. Hamvai az 1989. november 8-án 11 órakor történő bú­csúztatása után édesapja sírjába ke­rülnek, a Kerepes (Mező Imre úti) temetőbe. (34-es parcella I. sor. 53-as sír). Barátai. . .A. Budapesti Domus­ Áruház szomorúan tudatja,­­ hogy Ádámné Tóth Veronika áruházigazgató-helyet­­tes 1989. október 20-án, hosszas szen­vedés után elhunyt. Temetése 1989. október 31-én,i­ll.16-kor lesz, a Pest­­erzsébeti temetőben. — Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett­­testvérem. Molnár Rózsa október 18-án csendesen elhunyt. Te­metése az Erzsébeti temetőben, okt. 30-án 3­4­­ órakor lesz, szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. — Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy dr. Dudás Zoltán ny. főköny­velő életének 72. évében váratlanul­ elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúzta­tása november 6-án 9.30-kor lesz a Farkasréti temetőben. A gyászoló csa­lád és rokonság. — Fájdalommal tudatjuk, hogy Zakai Balázsné sz.: Kozma Piroska 58 éves korában hosszan tartó súlyos betegség következtében elhunyt. Drá­ga szerettünk hamvasztás utáni­— ró­mai katolikus vallás szerinti — bú­csúztatása november 2-án 10 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemető­ben. A gyászoló család. — Domby Iván a Farkasréti temető vezetője ezúton kér elnézést mind­azoktól, akik október 5-én dr. Veder Kornél temetésén megjelentek, hogy technikai akadály miatt csak később került sor az elhunyt végső helyre történő elhelyezésére. — Közöljük mindazokkal,, akik sze­rették és tisztelték, hogy Gergely Lászlóné (sz.: Süveg Mária) 1089. ok­tóber 17-én­ elhunyt. Hamvasztás utá­ni búcsúztatása 1989­ nov. ■ 3-án .12 órakor lesz,­a Megyeri úli temetőben. A gyászoló család. ■. «• i — Stief professzor özvegyét, Kécsi Ilonát csendben eltemettük. Minden külön értesítés helyett..­­ .­­ — Fájó szívvel tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy kollégánk Bálint Lászlóné szül.: Fe­hér Magdolna 1989. október. 1esén, rö­vid szenvedés után elhunyt. Temeté­se 1989. október 30-án, 11 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemetőben. Rákosszolg Kft. — Köszönetnyilvánítás: A Török család őszinte köszönetét fejezi­ ki a rokonoknak, jó barátoknak ismerő­söknek és külön a MALÉV mindazon dolgozóinak valamint a László Kór­ház. Illetékes, orvosainak és ápolónői­nek, akik elhozták koszorúikat és a kegyelet virágait drága jó gyerme­künk Török Tamás ravatalához, és el­kísérték utolsó, útjára, és' köszönet mindazoknak, akik más módon jut­tatták kifejezésre, érzéseiket'és rész­vétüket. ' ‘ ‘ .'' A ’ — Az épülő kelenföldi Szt. Gellért­­templom altemplomában, továbbra is váltható 3 és 4 férőhelyes urnafülke Az altemplom megtekinthető XI., Bar­tók Béla út 149., hétfőn, kedden, pén­teken, és szombaton, du. 3—18-ig. Érdeklődni egész nap: 188-4779. — KEGYELET TEMETKEZÉS! SZOL­GALAT GMK 1085 József krt. 49. 114- 3011, 134-3190. Minden temetéssel­ kap­csolatos ügyintézés. Míves kopjafák, választékos síremlékek, bronz sírkő­­kellékek, sírfeliratok!

Next