Magyar Nemzet, 1990. április (53. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-02 / 77. szám

Arai: »..TO forintMagyar Nemzet ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR $£01 βΕΚ£30Λ1 no n UHU IftftO. április 2. Lili­­rtfalv«· 77. *71M Struccpolitika A múlt héten hozta nyilvá­nosságra január—februárban végzett felmérésének eredmé­nyeit a Gazdaságkutató Inté­zet. Ebben a gazdálkodó szer­vezetek és a lakosság 1990-re várható magatartásáról adott képet. Rendkívül jellemző a kép, amelyik a vállalati és a lakossági várakozásokból raj­zolható meg az ország gazdasá­gáról. Vegyük sorra az összkép al­kotóelemeit. Az ország számára az egyik létfontosságú terület a rubel és a dollár irányú ex­port—import mérleg alakulá­sa. A vállalati prognózisok ösz­­szességében a termelés válto­zatlan szinten tartásával szá­molnak, miközben már a leg­nagyobb értékesítési akadály­nak a kereslet csökkentését te­kintik. A gazdálkodók nagyobb része — feltehetően az előző évek erélytelen kormányzási tapasztalatai alapján — nem veszi komolyan a kormányzati elhatározást a rubelaktívum, és így a rubelexport csökkentésé­re. A gazdálkodók által várt exportcsökkenés jóval kisebb a magyar—szovjet szerződés­ben aláírt mértéknél. Különö­sen igaz ez a vidéki, foglalkoz­tatási gondokkal küszködő kör­zetekben. Mindez jelzi a válla­latok gyenge alkalmazkodóké­pességét. Lélektanilag talán az is meghúzódhat a háttérben, hogy bár a rubelexport csökke­nésével elvben, az érintettek többsége egyetért, de ezt a kí­vánalmat saját vállalatára nézve nem tartja követendőnek senki sem.­­ A rubelexport visszafogásá­ra és a belföldi kereslet vissza­esésére a gazdálkodók jelentős része a dollárexport növelésé­vel reagál. E pozitív folyamat­nak azonban vannak ellent­mondásos elemei is. Egyes terü­leteken a konvertibilis export növekedéséhez képest a válto­zatlan nagyságú termeléshez szükséges tőkés import növeke­dése két és félszeres arányú volt. Ez —­ ha figyelembe vesszük, hogy a magyar gazda­ság átlagosan hatvan százalé­kos tőkés importhányaddal mű­ködik — nem éppen szívderítő. E kedvezőtlen részjelenséget ráadásul nem hozhatjuk össze­függésbe az importliberalizá­cióval. Aggodalomra ad okot az is, hogy a gazdálkodók többsége a kereslet csökkenésére erőtel­jes áremeléssel válaszol. Átla­gosan mind vevői, mind eladói pozícióban 20-22 százalékos termelői árszínvonal-növeke­déssel számolnak az idei évben az iparvállalatok. A tapasztala­tok szerint a vállalati prognó­zisok az értékesítési áremelés mértékét alá szokták becsülni. Már önmagában ezek­­a tények olyan nyomást gyakorolnak a fogyasztói árakra, ami alapján nem kell jóstehetség kimonda­ni a 20 százalék alatti inflációs elhatározások tarthatatlansá­gát. A leírt, tipikusan szocialista, bürokratikus-monopolista ma­­gatartása nem változtatott az eddig végbement átalakulás. A felmérés szerint ugyan ör­vendetesen nőtt a külföldi ré­szesedéssel működő vegyes vállalatok, kft.-k száma, de az egy szervezetbe bevitt külföldi tőke átlagos nagysága erősen csökkent. Vagyis a magyar partnervállalatok az esetek többségében csak az adóked­vezmény megszerzése miatt tö­rekszenek a minimális nagysá­gú külföldi tőke bevonására. Az ilyen akciók ráadásul össze­kapcsolódnak személyes pozí­ciók átmentésével, megerősíté­sével is, ami a valóban szüksé­ges, valódi átalakulások ellen hangolhatja a közvéleményt. Nem javul a helyzet a fizeté­si fegyelem, a vállalati sorban állás terén sem. A vállalati vá­rakozások szerint ez évben is növekedni fognak a pénzügyi nehézségek, a kölcsönös nem fizetések, a sorban állások. A Gazdaságkutató Intézet szak­emberei úgy vélik, ez ellen ön­magában adminisztratív eszkö­zökkel nem lehet fellépni. Praktikusnak tartanák a sor­ban állások egyszeri, klírin­­gezés útján történő csökkenté­sét, így a tartozásaikat meg­haladó követelésekkel rendel­kező vállalatok kiesnének e körből. A folyamat végén csak a ténylegesen eladósodott vál­lalatok maradnának, amelyek­kel szemben a felszámolást, a csődeljárást könyörtelenül meg kellene kezdeni. A gazdálkodói szférában le­játszódó folyamatok egyelőre tehát sok örömre nem adnak okot. A vállalatok többsége struccpolitikát folytat, a nyil­vánvaló recesszió jelei ellenére is a termelés változatlan szintű fenntartásával, vagy csak kis­mértékű csökkenésével számol. A dolgozók előtt az adott cég helyzetét általában­ jobbnak tüntetik fel a valósnál, így az előbb-utóbb úgyis jelentkező kényszerek nyomán a termelés­­visszaesés, az elbocsátások sokkszerűen, felkészületlenül érik majd az alkalmazottakat, akiket így persze könnyebb lesz tömegdemonstrációkba, sztráj­kokba belevinni. A kereslet visszaeséséből adódó termelés­­csökkenés nyomán a gazdálko­dók általában nem a piaci al­kalmazkodás, hanem a költség­­áthárítás, áremelés sajátos szo­­cialista-monopolista útját vá­lasztják. A Fentiek alapján nem megle­pő a lakosság magatartása. Az inflációtól való — esetenként túlzott — félelem nyomán egy­részt csökkenti megtakarítása­it, másrészt azokat rövid lejá­ratú formákba és konvertibilis valutákba igyekszik átváltani. Egyre nagyobb azon családok aránya, akiknek tartalékai — különösen az év eleji, nagy köz­ponti áremelések miatt — ki­merültek. Ezért az év közepé­től, végétől — különösen, ha az új kormányzat nem tesz hat­hatós intézkedéseket az inflá­ció gyorsulásának megállításá­ra— növekvő társadalmi fe­szültségek mellett a béremelé­si követelések erősödni fognak. A lakosság fizetési fegyelme is romlik majd a kimerülő tar­talékok miatt. A közhangulatot rontani fogja a több tízezresre, esetleg százezer körülire fel­duzzadó munkanélküliek sere­ge is. Igen nehéz feladatok előtt áll tehát a leendő új kormány, amelynek sokkal inkább össze­fogásra, mintsem ordas párt­­marakodásra van szüksége. Az ország bruttó adósságállomá­nya, a 21 milliárd dollár a mai árfolyamok mellett meghaladja az ország egy egész évi bruttó hazai össztermékét, GDP-jét. A gazdálkodók piaci alkalmaz­kodóképessége kicsi, az árnö­velési törekvések állnak előtér­ben. Ezért a kínálatbővítés, piacépítés érdekében közgaz­dasági és adminisztratív eszkö­zöket egyszerre kell majd be­vetni. Az is nyilvánvaló, hogy a külföld segítsége nélkül a válságból való kilábalás na­gyon kicsi az esélyünk. Ezért alternatív megoldásokat kelle­ne kidolgozni a tekintetben is, hogy a fejlett világ segítsége milyen mértékű, milyen formá­jú lesz, lehet. Világosan a köz­vélemény elé kellene tárni, hogy előbbitől is függően, a válság terheit hogyan lehet igazságosan elosztani a kor­mányzati szektor, a vállalatok és a lakosság között. Ekkor lehet — hiteles prog­ram és bizalom birtokában — elvárni azt a néptől, hogy vé­gigszenvedje ezt az évtizedet, de legalább azzal a tudattal, hogy az áldozat nem hiábavaló, mert van remény a boldogabb, nyugodtabb új évezredkezdet­re. Budai János Élesedő izópárbaj Moszkva és Vilnius között A litván határozatok visszavonását követeli Gorbacsov Az évszázad utcai összecsapásai Londonban Thatcher adótörvénye miatt A külpolitikai helyzet A SZOVJET-AMERIKAI VISZONT központi kérdésévé válhat Litvánia ügye: ha Moszkva erőszakot alkalmaz a köztársaságban. Ezt hangoztatták amerikai kormánykörök a The New York Timesban, rá­mutatva, hogy e kérdésben sok mindent tisztázhat Sevardnadze szov­jet külügyminiszter szerdától péntekig zajló washingtoni látogatása. A hét végi vilniusi jelentések szerint a szovjet hadsereg — a kis lépé­sek taktikáját alkalmazva — egyre több középületet száll meg a lit­ván fővárosban Éles hangú üzenetváltásra került sor a hét utolsó nap­jaiban Gorbacsov szovjet elnök és Landsbergis, a litván Legfelső Ta­nács vezetője között. Gorbacsov megfigyelők által is „kemény hang­vételűnek" minősített üzenetében felszólította a litván vezetőket, hogy helyezzék haladéktalanul hatályon kívül „jogellenes határozataikat", melyek ellentétesek a szovjet alkotmánnyal és „veszedelmes zsákut­cába” vezetnek. Landsberg is elítélte Gorbacsov felhívását, s úgy nyi­latkozott, hogy a szovjet elnök nem hajlik a párbeszédre Litvániával. Az „elfogadhatatlan" moszkvai üzenetet mai és holnapi ülésén vitat­ja meg a litván törvényhozás. A ROMÁNIAI FORRADALOM győzelmét követő századik napon megemlékezéseket tartottak a szomszédos országban. Iliescu elnök be­szédében hangoztatta: Marosvásárhely tanulságait le kell vonni, de előtérbe kell helyezni az „ország érdekeit". Az erdélyi románok és magyarok közötti feszült viszony némi csillapodását tükrözi az a kö­zös nyilatkozat, amelyet Kolozsvárott tettek közzé egy nemzetiségi tanácskozást követően. A Romániai Magyarok Demokratikus Szövet­ségének két megyei szervezete és a Vatra Romaneasca hasonló cso­portjai a dokumentumban leszögezték, hogy békében kívánnak élni, s állást foglaltak a széthúzó és destabilizáló kísérletek ellen. Az öt­pontos­­nyilatkozat rögzíti, hogy k­ifizeteltéréseket és konfektushely­­zeteket tárgyalásokon kell rendezni.­Azt is megállapították, hogy a többségi lakosságnak „erkölcsi kötelessége megértést és jó szándékot tanúsítania a kisebb lélekszámú közösség iránt”. A romániai nemzetiségek csupán azt akarják, hogy ismerjék el kü­lönbözőségüket, kultúrájukat, vallásukat — állapította meg a Reformé, a francia protestánsok hetilapja, kifejezve aggodalmát, hogy a „Te­mesváron született, reménység szétfoszlóban van". Paradox követe­lés, ha erőszakkal akarják rákényszeríteni Európa legnagyobb nem­zeti kisebbségét arra, hogy adja fel elemi jogait — állapította meg a francia lap, utalva arra, hogy az erdélyi magyarság soraiban egymil­lió protestáns él. E kérdéskörhöz kapcsolódik az a hír is, hogy az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezete a szórványmagyarság kérdésével foglalkozó bizottságot hozott létre, amelynek a védnökségével megkez­dődött a csángó-magyar csoportok szervezése. A Die Welt hét végi számában visszatért a marosvásárhelyi eseményekre, s olyan értesü­lésről számolt be, amely szerint a román nacionalista hangadók ötezer lejt, mintegy egyhavi fizetésnek megfelelő összeget kaptak a pogrom­ban való részvételért. A Die Welt szerint a pénz Spanyolországból ér­kezett, ahol az egykori fasiszta Vasgárda neves képviselői élnek. HATÁROZOTT HANGNEMBEN szólt De Michelisszel folytatott budapesti eszmecseréjén Horn Gyula arról, hogy a Nyugat gyakorla­tilag csak szavakban járul hozzá a környező országokban élő magyar­ság problémájának megoldásához, s tétlen marad, amikor konkrét esetekben kellene felemelnie szavát. A magyar külügyminiszter úgy vélte, hogy az április 9-re tervezett pozsonyi lengyel—csehszlovák­­magyar—osztrák—olasz magas színtű tanácskozásnak csak akkor van értelme, ha azon megvitatják a magyarságot sújtó politikai gyakor­latot, különös tekintettel arra, hogy a magyarság helyzete Csehszlová­kiában is mind kényesebbé válik. A tanácskozáson ne csak általános kérdéseket vitassanak meg, konkrétan vizsgálják meg a kisebbségiek jogainak kérdéskörét — hangoztatta Horn Gyula. A csehszlovákiai nemzeti kisebbségekért küzdő mozgalom, az Együttélés hét végi alakuló kongresszusán úgy döntött, hogy válasz­tási koalícióra lép a Szlovákiai Magyar Kereszténydemokrata Mozga­lommal A megfigyelők szerint ezáltal megnőtt az esélye annak, hogy a júniusi választások után a magyar nemzetiség nemcsak a szlovák, hanem a csehszlovák szövetségi parlamentbe is küld­het képviselőket. Jugoszláviából érkezett a hír, hogy meg­alakult a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége. A szervezet programjában hangsúlyozza, hogy Jugoszláviában létre kell hozni a RfMlfa nemzetiségek egyenjogúságának új modelljét, mert a koráb­bi intézkedések nem hoztak megfelelő eredményeket, a kis létszámú ?-fínZettSteek ~ a vajdasági magyarok — soraiban sem biztosít- kt asszimilációs folyamat megállítását. „A nemzetisé­gi , P?és­ legjobb megoldása az lesz, ha megvalósul az európai konfö­deráció, ha valamennyi országban valódi demokrácia jön létre s ha maradéktalanul tiszteletben tartják az emberi jogokat” — állapítot­­ták meg azon a párizsi tanácskozáson, amely a kelet-európai változá­­sokkal, a gazdaság­politika átalkulással foglalkozott A nemzetközi WellTrieUnthrf.mttat 12k’ 1111 a térség számára katasztrofális veszé­­lí rmifli­ó 8 törekvések elmérgesedése, s különösen párm­iféle határrevizió követelése. (P. T. R.) Moszkvai tudősítésát televe Kemény hangvételűnek ítélik a litvánok Gorbacsov felhívását Moszkva, április 1. A litván parlament hétfőn és kedden tekinti át Mihail Gorba­csov szombati felhívását és ezt követően fogalmazza meg állás­pontját, jelentette ki Vytautas Landsbergis, a litván parlament elnöke a helyi televíziónak nyi­latkozva. A szovjet elnök szomba­ton felhívást intézett a köztár­saság lakosságához és a legfelső tanácshoz. Ebben drámainak mi­nősítette a kialakult helyzetet és a litván vesztést tette felelőssé, mivel a népi küldöttek kongresz­­szusának a fehívására „a felelőt­len és jogellenes döntések eszka­lációjával” válaszolt. Figyelmez­tetett arra, hogy tévedés lenne azt hinni, hogy „a szeparatista cse­lekedetek nem hatnak ki a Szov­jetunió többi köztársaságával folytatott gazdasági, tudományos­­technikai és más kapcsolatokra”. A­zovjet vezetéshez érkező leve­lek és táviratok tömegére hivat­kozva a felhívás burkoltan figyel­meztetett: az emberek a szovjet alkotmány és a szövetség megvé­dését követelik, hatékony gazda­sági, politikai és adminisztratív intézkedéseket javasolnak. A gorbacsovi felhívás megálla­pítja: „ha most nem hallgatnak a józan észre, az események min­denkire nézve súlyos következmé­nyekkel járthatnak ... Javaslom, hogy Litvánia legfelső tanácsának ülésén haladéktalanul érvényte­lenítsék a meghozott jogellenes határozatokat" — hangoztatja a szovjet elnök, mintegy előfeltétel­ként állítva ezt a további tárgya­lások elé „az egyetlen elfogad­ható alapon — a szovjet alkot­mány keretein belül”. Az elnök nyilatkozata nekem meglehetősen keménynek tűnik — jelentette ki Romualdas Ozolas köztársasági miniszterelnök-he­lyettes a litván televízióban. Ugyanakkor kedvezően értékelte, hogy Gorbacsov nemcsak a ve­zetéshez, hanem a lakossághoz is fordult, s ez véleménye szerint reményt ad a helyzet enyhülésé­re. Landsbergis kifejtette, hogy a parlament elnöksége még nem vi­tatta meg a felhívást, de annyit azért megjegyzett: „nem lehet most azt követelni tőlünk, hogy mindazt megváltoztassuk, amit a szívünkben hordozunk”. A litván elnök háborús fenyegetést érzett ki a felhívásból. A szovjet fővárosban a hét vé­gén olyan hírek terjedtek el, hogy Vilniusban a deszantosok további középületeket foglaltak volna el, így a pártkiadót és az ügyészség épületét Szombaton este a szovjet televízió híradójában cáfolták ezt A szovjet belügyminisztérium képviselője pedig hivatalosan is megerősítette, hogy szombatról vasárnapra virradóra a korábban elfoglalt épületeket is átadják a Litván SZSZK belügyminiszté­riumának. Vilniusból származó információk szerint viszont a köz­épületek ellenőrzését átvevő rend­őrök nem tartoznak a köztársasági belügyminisztérium állományába. Ez utóbbi értesülést erősítette meg Szergej Kraszavcsenko moszkvai képviselő is, aki ugyan­csak litván források alapján azt közölte, hogy rendőri egyenruhá­ba öltözött nem litván személyek vették át a deszantosoktól a köz­épületek őrzését. Az orosz kép­viselő, aki a napokban Vilniusban járt, a Demokratikus Oroszország Tömörülés alakuló ülésén kijelen­tette, hogy a Moszkvához hű lit­ván kommunisták meglehetősen nagy befolyással vannak a hely­színen levő szovjet alakulatok te­vékenységére. A Demokratikus Oroszország Tömörülés, az orosz népi küldöttek első kongresszusát megelőzően a reformer képviselő­ket kívánja közös platformra hozni, az 1026 küldöttből eddig körülbelül 350-nek a támogatásá­ra számíthat. Szombaton a Moszkovszkaja Pravda az SZKP-n belüli konzer­vatív erők szerveződéséről adott hírt, közölvén, „az SZKP-n belüli marxista platform” programter­vezetét Ezt a Marxista Pártklu­bok Föderációja készítette, amely egyesülésnek a taglétszáma — állapította meg a TASZSZ — csakúgy a dokumentum szerzői­nek a neve, ismeretséie. A prog­ramtervezet, amely „a szocialista választásnak elkötelezett" erőket kívánja konszolidálni, élesen bí­rálja a jelenlegi állami és párt­vezetést, mert arra törekszik, hogy „bármi áron megőrizze a párt és a társadalom formális egységét", és reformpolitikáját „a különböző társadalmi rétegek és politikai mozgalmak közötti laví­­rozással" biztosítja. A hét végén Moszkvában ala­kuló kongresszusát tartotta a szovjet Liberális Demokrata Párt A szervezet körülbelül háromezer tagot számlál s még a párttörvény elfogadása előtt, ám az alkotmány módosításával élve jött létre, a magántulajdon legalizálását, az állami intézmények ideológiáktól való megtisztítását írta zászlajá­ra, s hogy a Szovjetunió ne legyen tagja semmilyen katonai szövet­ségnek. Lambert Gábor Washingtoni tudósítónk telexferintés* Ha az újságírókat hazaküldik, a tábornok itthon marad Washington, április 1. Baljós jelnek tekintik az ame­rikai fővárosban, hogy Moszkva kiparancsolta Litvániából a kül­földi újságírókat Az ABC tévé­hálózat vasárnapi vitaműsorában kapcsolták Vilniusból „az utolsó repülőgépen” távozni készülő tu­dósítójukat aki arról számolt be, hogy a litávánok aggodalommal látják a szemtanúk távozását s rosszat sejtenek, kivált Gorba­csov szombati, ultimátumszerű­nek minősített üzenetét követő­en. A vasárnapi The Washington Post közli a telefonon elért litván vezető, Landsbergis megállapítá­sát hogy Gorbacsov hangneme „váratlanul kemény” volt s fel­tételei elfogadhatatlanok. Ám a lap szerkesztőinek benyomása szerint Landsbergis mintha ru­galmasabban beszélt volna, „át­meneti szakaszt” emlegetve és a függetlenségről való népszavazás­ra is hajlik immár. A kérdés csak az, hogy a nyu­gati fővárosokban annyira remélt kompromisszumkeresésre lesz-e idő és politikai akarat Ugyancsak a Postban Moynihan szenátor, a volt ENSZ-nagykövet igyekszik kiutat kínálni Gorbacsovnak, és vele szemben Bushnak is, aki a közkeletű vélemény szerint „csap­dában” vergődik, vagy „veszélyes lejtőn indult el” a litvánkérdés­ben való habozásával. Moynihan elvként szögezi le, hogy Litvá­niának „vissza kell szereznie függetlenségét”, ám az ehhez ve­zető útnak —­ bevallottan időt is nyerendő vele — a nemzetközi jogi eljárást, a hágai döntőbíró­­ság igénybe vételét javasolja, méghozzá magának Gorbacsov­nak az 1988 decemberi ENSZ-be­­szédére hivatkozva. Forduljon Washington —■ éppen Gorbacsov­nak akkor kifejtett nemzetközi jogi normáira utalva — a világ­szervezethez: adja vissza a balti állam(ok) szuverenitását, amit valójában Hitler minden jogalap nélkül játszott át Sztálinnak. El­fogadva a döntőbíráskodást, Gor­bacsov nemcsak tekintélyét ment­heti meg (és saját kezdeményezé­sének érvényesülését hangoztat­hatja), hanem a szenátor szerint „erősebb helyzetbe is kerül azok­kal a szeparatista törekvésekkel szemben, amelyeknek nincs ha­sonló nemzetközi jogalapjuk”. Moszkva balti döntése és Wa­shington reagálási kényszere mindenesetre — amerikai kor­mánytisztviselők szerint — a két világhatalom kapcsolatainak kri­tikus pillanatában esedékes: a hét derekán érkezik tárgyalni a State Depart­mentbe, majd a Fe­hér Házba Eduard Sevardnadze, akitől végre a júniusi csúcs dátu­mába való beleegyezést is várták. Litvánia árnyéka azonban ideve­tül, lám, az ABC tévé vasárnapi vitaműsora is az iraki atombom­ba-szerzési próbálkozásról szólt, ám a végén a részvevőket mégis csak a balti téma izgatta jobban, s a meginterjúvolt Paul Hitze óv­ta Bush elnököt attól, hogy Gor­bacsov „túlélését” tekintse min­dennél előbbre valónak. Pedig éppen ez a bökkenő: a kormány­zat — mint az elnöknek pénteken Moszkvába küldött levele is ta­núsítja — kötéltáncot jár, s nem szeretné, ha a nagyhatalmi kap.

Next