Magyar Nemzet, 1990. október (53. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-01 / 230. szám

3 a A magyar kormánykoalíció irányt tott a lakosság többségének képviseletére - jelentette ki a miniszterelnök Bécsben Bonnból jelenti az MTI. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) 45 éves történetének legnagyobb kongresszusaként tartják számon a CDU köreiben a hétfőn Hamburgban kezdődő kettős pártkongresszust: a nyugatnémet CDU néhány órás utolsó, 38. kongresszusát és a fénypontot, a nyugat- és a keletnémet kereszténydemokrata unió egyesülési kongresszusát A meghívott vendégek között van Antall József miniszterelnök, a Magyar Demokrata Fórum elnöke is. A két keresztény párt egyesülési processzusát a keletnémet CDU tartományi szervezeteinek belépési nyilatkozatai vezetik majd be. Az ezer küldött — 750-en Nyugatról, 250-en Keletről — megválasztja az össznémet CDU vezetőségét, elnökévé minden bizonnyal Helmut Kohl kancellárt, egyedüli helyettesévé pedig Lothar de Maiziere-et, a keleti CDU elnökét, a megszűnő NDK kormányfőjét. Bécsből jelenti az MTI. A szabad nemzetek összefogása leküzdheti az olyan veszélyeket is, amilyenek a Kuvait elleni Iraki agresszióval keletkeztek, és ugyanilyen összefogásra van szükség Európában ie. Többek között erről beszélt Antall József Bécsben azon a több ezer személy részvételével tartott gyűlésen, amelyet a jelenleg a Szocialista Párttal együtt kormányzó Osztrák Néppárt, az ÖVP rendezett szombaton az október 7-i ausztriai parlamenti választások kampányának keretében. Antall József egyebek közt emlékeztetett a magyarok mindig töretlen szabadságvágyára, s hangoztatta, hogy a magyar nép az 1945—47-es, s az 1958-as sikertelen ideértetek után most, „harmadik nekifutásra" visszaszerezte szabadságát és szuverenitását. Kijelentette: „Az 1990 tavaszi szabad parlamenti választások után ma Magyarországon olyan kormánykoalíció van, amely okkal és joggal igényli, hogy a lakosság többségét képviselje. Ez e kormány el van tökélve arra, hogy népünket, a fiatal magyar demokráciát visszavezesse az európai demokráciák nagy családjába, amelyből negyven éve akarata ellenére szakították ki.” Moszkvai tudósítónk telexe A rend és fegyelem szükségét hangoztatta Rizskov Moskva, szeptember 30. Gondok vannak a kőolaj-kitermeléssel és „nagyonbonyolult’’ a helyzet a szén kokszosításával. jelentette be szombaton a televízióban Nyikolaj Rizskov. A betakarítás menetiéte a fenti szóösszetétellel jellemezte a szovjet kormányfő, tűd szerint „már rég volt ilyen helyzet az országban". Mint kifejtette, pillanatnyilag az elsőrendű feladat a fegyelem helyreállítása, mivel „rend, fegyelem és felelősségvállalás nélkül nem lehet élni". A képernyő nyilvánossága előtt vette védelmébe a gazdasági kapcsolatok stabilizálására irányuló elnöki rendeletet Sztanyiszlav Katalin akadémikus is, aki szerint az intézkedések „természetes módon illeszkednek" a piaci átmenetet biztosító programba. Az állami beavatkozás nemcsak adminisztratív, de gazdasági ösztönzőkkel is történhet — érvelt a reformterv szülőatyja — ám elismerte, hogy a pillanatnyi helyzetben „kemény, összehangolt és minden szintet érintő” adminisztratív lépésekre van szükség a teljes összeomlás megakadályozása végett. A Komszomolszkaja Pravda ugyanakkor keményen fogalmaz a „szeptemberi meglepetésről", az elnöki felhatalmazásról, amelynek legfőbb indítéka „a politikai status quo megőrzése" lehetett. A lap úgy véli, hogy az újabb hatalmi jogkörök nem erősítették meg Gorbacsov pozícióját, mivel azáltal erősödne, ha az új orosz vezetés helyzete szilárdulna meg. A repedés támadt a Jelcin— Gorbacsov-blokkon, a politikai horizonton pedig válságjelek rajzolódtak ki, állapítja meg a Komszomolszkaja Pravda. A jelek szerint egyébként mégsem volt olyan jelentéktelen Borisz Jelcin autóbalesete, mint azt az első beszámolók elhitetni próbálták. A Trud az orosz elnök felhatalmazott képviselőjétől úgy értesült, hogy a karambol során a testét, s különösen az ágyékát erős ütés érte. Tíz napig szigorúan ágyban kell maradnia. Szűkszavúan számolt be a sajtó arról, a hírek szerint hétórás találkozóról, amelyet Gorbacsov a kulturális élet személyiségeivel folytatott. Feltűnő volt, hogy a sajtót ezúttal csak a Lityeraturnaja Gazeta, a Novij Mir, a Szovjetszkaja Kultúra, s persze a Pravda főszerkesztői képviselték, a kritikus glasznoszty-lapok részéről senki nem kapott meghívást. Vasárnap tömegmegmozdulás színhelye volt Kijev; az ukrán szervezetek és pártok az önálló államiság, az ukrán állami szuverenitási nyilatkozat felülvizsgálata, a Lenin-szobrok eltávolítása mellett tüntettek. A résztvevők számáról semmit sem közölt a TASZSZ. Hétfőre további tiltakozó akciókat és köztársasági sztrájkot hirdettek meg a különböző ukrán pártok. A híresztelések szerint katonai készültség figyelhető meg Ukrajnában. —t —r 0 (Moszkva, MTI) Szovjet rendfenntartó egységek diszkrét, de érzékelhető ellenőrzése mellett zajlott Azerbajdzsánban vasárnap a köztársaság első többpárti parlamenti választása. A történelem vége? Minden világok legjobbikáról értekezett 1989 nyarán a The National Interestben Francis Fukuyama, a gazdasági és politikai liberalizmus „egyértelmű diadaláról”. Az azóta is folyton-folyvást idézett tanulmány nem kevesebbet állít, mint hogy „tökéletesen kimerült a nyugati liberalizmussal szemben az összes alternatíva’’, és az emberiség ideológiai fejlődésének befejezéseként, „végső kormányzati formaként sor kerül a nyugati liberális demokrácia általános bevezetésére”. Túl azon a szépséghibán, hogy a liberalizmus — egyébként nem alaptalan — felmagasztalása kísértetiesen emlékeztet a marxizmus— leninizmus elbűvölő csodaszerként való beállítására, érdemes azon eltűnődni, vajon milyen veszély leselkedik mégis a győzedelmes szabadelvűségre. A párizsi Le Figaro által nemrégiben Fukuyamával együtt meginterjúvolt Francois Furet, jelet történész meglehetősen realistán jelentette ki: „az utópikus forradalmi horizont hiánya még nem jelenti azt, hogy a demokratikus társadalmaknak nincsenek ellenségei". Most, az Öböl-válság lassú eszkalálódása közepette sokunk hajlamos egyetérteni abban, hogy ,Jobb volt, amikor rosszabb volt", s Furet megjegyzése is banális közhelynek tűnhet: ,A kommunizmus egy kicsit mindenkinek hiányozni fog”; mindazonáltal ebben a korszakos kihívásban izmosodott meg a liberalizmus, teljesedett ki fegyvertára. De szükséges-e bármiféle antagonizmus ahhoz, hogy a liberalizmus ne „puhuljon fel”, hogy megőrizze önazonosságát? Vagy éppenséggel minden eddiginél nagyobb alkalmazkodóképességén, szociális érzékenységén múlik a fennmaradása? Mint Kuvait bekebelezése felfedte, igencsak távol vagyunk még a történelem végének Fukuyama által megjósolt uralmától. Igaz, a japán származású amerikai politológus sem áltatja olvasóit azzal, hogy a történelmi és történelem utáni részre szakadt bolygónkon megszűnnek a nemzetközi összetűzések, ám azt vallja, „a színtérről távozó, még történelmi állapotban levő, nagy államok sajátosságaivá válnak". Márpedig Irak épp ilyen regionális középhatalmi szerepben tetszeleg, s arra a két ideológiára igyekszik támaszkodni, amely egyetemessége híján a liberalizmussal szemben Fukuyama szerint eleve kudarcra kárhoztatott Valóban, nacionalizmust és vallási fundamentalizmusokat egyaránt bizonyos korlátoltság jellemez. Így talán azt is fölösleges feszegetni, hogy egyáltalán ajánlhatna-e — az Irakkal szemben a jog mindenhatóságára hivatkozó , Észak valami egyebet Délnek, mint saját, többszörösben kipróbált és bevált értékek, hiszen a szétforgácsolódott, sokak által csak fikcióként emlegetett harmadik világ mindegyik országa ezen ideológiák valamelyikével vértezi fel magát. Azóió, úgy látszik, a liberális eszményeket igazolta, olcsó moralizálás nélkül is belátható azonban, hogy ugyanazon történelmi fejlődés belső logikájának az eredménye a válságba sodródott világrend, a maga tragikus megosztottságával, centrumával és perifériáival, gazdagjaival és szegényeivel. A mélyen igazságtalan helyzetért kizárólag Délre hárítani a felelősséget bűn lenne, sőt öngyilkosság. Kuvait lerohanója számos megfigyelő szerint már a XXI. század fő ellentmondását hozta felszínre. Az a cinikus közöny, amellyel a liberális Észak viseltet az iránt, hogy miként zajlik a történelem Délen, látványosan foszlott szerte az iraki invázió nyomán. Ámbár, mint Flora Lewis a The New York Timesban elárulta, vajmi kevés reagálást váltott volna ki az ügy, ha nem az olaj és a gazdagság lett volna a tét A The Washington Post szerzője ezt még azzal a megállapítással tetézte, miszerint a költségvetési deficittel küszködő Egyesült Államok valósággal a tőke- és az olajimport túsza. Észak mindenekelőtt vívmányait érzi fenyegetve Déltől, aligha csodálkozhatunk hát azon, ha a falrengető változások korábbi cselekvői, a modernizáció apostolai hirtelen a status quo oltalmazóivá vedlenek át Félreértés ne essék, senki sem kívánja felmenteni Bagdadot a jogtiprás vádja alól, még akkor sem, ha erre manapság leghangosabb bírái készítették is fel közvetve vétkes engedékenységükkel. A fejlett világ gazdasági expanzióján, civilizatórikus terjeszkedésén és az erőegyensúlyokon nyugvó nemzetközi rend jelenlegi természetének megfelelően a legkönnyebb egy ilyen kihívásra hasonló módon, megtorlással válaszolni. Az események a jelek szerint ebbe az irányba haladnak. Félő, új ellenségkép születik, amelyet arról a Délről mintáznak a stratégák, ahol Huszeinek persze tucatjával akadnak. Ez viszont nemcsak azért lehet végzetes, mert Észak liberális demokráciáiban mindennemű konzervativizmusoknak kedvez, hanem azért is, mert az efféle feszültségeket pusztán katonai eszközökkel tartja csillapíthatónak, és egyáltalán nincs tekintettel a mögöttük rejlő politikai, gazdasági, szociális és kulturális indítékokra. Akár tetszik, akár nem, a Dél igényt tart a kelet-nyugati hétente békeosztalékaira, s ha ennek leghalványabb reménysugarát sem észleli, megint „új próféták jönnek, akik új keresztesháborúkat, új osztályharcokat hirdetnek majd világméretekben”. André Chambraud-nak a L'Événement du Jeudiben olvasható figyelmeztetése nem rémlátomás. Egy magát megnevezni nem óhajtó kairói egyetemi tanár ekként foglalta össze a Le Monde Diplomatique-ban egy átlagos arab érzelmeit: „Az egyik arab ország másik által történő annektálása ugyanolyan illegitim, mint az a nemzetközi gazdasági és politikai rend, amely megfosztja minden jogától és aláássa minden hitét. Ebben a viszonyulásában csak megerősíti az a különleges gyorsaság, ahogy az Egyesült Államok mozgósítani tudta a világközvéleményt, és elérte az államok csatlakozását az Irak elleni embargójához ...”• E krízis valódi jelentősége az, hogy meg fogja határozni a hidegháború utáni világot — utalt még augusztusban a Time magazin egy magas rangú washingtoni kormánytisztviselő szavaira. Francois Mitterrand pedig azt hangsúlyozta a minap az ENSZ közgyűlésén elmondott beszédében, hogy az Öböl-probléma megoldása példát fog szolgáltatni, mivel „a Jalta utáni nemzetközi elrendezés tapogatódzó keresésének kiindulópontja lehet". A nagy kérdés az, felismeri-e a fejlett ipari államok közössége, hogy Irakról, s nem általában a Délről van szó, hogy pusztulásra van ítélve, ha biztonságát Dél ellenében akarja körülbástyázni. Az igazi globális kihívás, amellyel a liberalizmusnak szembesülnie kell, annak a három világnak az összeolvadása, amelyek életszínvonalukban és termelési kapacitásukban pillanatnyilag égbekiáltó különbségeket mutatnak: az utóbbit tekintve a Nyugat három-négyszeres fölényben van a Kelethez, és kétszázszoros előnyben a Dél legszegényebb övezeteihez képest. Ezt a méltánytalanságot tankokkal enyhíteni nem lehet , még mielőtt neofita buzgalmunkban túl hevesen bírálnánk a fejlődő országok némelyikétől immár nekünk is kijutó sorscsapásokat, például a bevándorlást, a kábítószer-kereskedelmet, jusson eszünkbe: a Kelet politikailag egyre inkább Északhoz zárkózik fel, s már csak ezért sem habozhatott egy percig sem az Iraki agresszió elítélésében, gazdaságilag azonban mintha egyre inkább a Délhez süllyedne le. Másoknak mi is teher lehetünk. S ha nekünk nem sikerül a felkapaszkodás, Dél népeinek végképp befellegzett. Ha a liberalizmus nem küszöböli ki azt az apró „tökéletlenségét”, hogy az emberiség túlnyomó többségét nem tudja nyomorából kiemelni, állandósulnak földünkön a katonai konfliktusok, miközben a harmadik világban máris kilenc potenciális nukleáris hatalommal, tizennégy vegyi fegyver és tizenöt ballisztikus rakéta előállítására képes országgal számolnak a szakértők. A liberális Északnak egyszerre kell tehát következetesnek lennie elveinek betartatásában, és áldozatkésznek, szolidárisnak bizonyulnia a peremvidékek égető gondjai iránt. Észak stabilitása sem gazdaságilag, sem etikailag, sem ökológiailag, sem kulturálisan nem képzelhető el Dél konszolidálása nélkül, a nyugati szociáldemokrácia programja ezt a szemléletet immár tükrözi. Talán beépül a neoliberális kormányok stratégiájába is. Máskülönben visszájára fordul Francis Fukuyama jövendölése, s tényleg véget ér a történelem, csakhogy nem eszmei, hanem nagyon is valós, anyagi értelemben a katasztrófával. Az Öböl-válság kimenetelétől is függ, hogy a liberalizmus históriáját ezentúl továbbra is Északon vagy netán Délen írják. Vida László Magyar Nemzet A Vatra vezetője éberségre intette Erdélyt féltő híveit C contea az ,,1940-es forgatókönyvet" emlegette Bukarestből jelenti az MTI. A Vatra Romaneasca nacionalista, magyarellenes szervezet nemrégiben Nagyváradon tanácskozást tartott. Ezen részt vettek az országos vezetőség tagjai és a megyék képviselői. A tanácskozásról a Nagyváradon megjelenő Bihari Napló számol be. Az ülésen Radu Ceontea, a szervezet elnöke azzal vádolta Magyarországot, hogy Erdély viszszaszerzésére törekszik. Uszító hangvételű beszédében többek között kijelentette: „Decemberben és azt követően olyan volt az ország, mint egy léket kapott hajó: ömlött be a víz. Mit tettek a romániai magyar szélsőségesek? Ahelyett, hogy a mentésben segítettek volna, vödörrel merték a vizet befelé. Ne rejtőzzünk a kezünk mögé, hiába ámítanak egyesek, hogy semmilyen veszély nem fenyeget. Igenis, fennáll a veszély! Miért ne mondanánk ki? Ami körülöttünk zajlik, az nagyon emélkeztet az 1940-es forgatókönyvre. Mint akkor, most is arra számítanak, hogy Erdély a gyenge láncszem. Legyen világos: a magyarok Erdélyt akarják! Ébereknek kell lennünk,mert Európában módosulásban vannak az erőviszonyok, nekünk mindenesetre fel kell készülnünk, mert bizonyos erők készen állnak arra, hogy újraalakítsák a kisantantot." A nagyváradi tanácskozás díszvendége nem fukarkodott a vádaskodásokkal, azt állította, hogy a magyar kisebbség vezetőit Magyarországról manipulálják. Támadta Király Károlyt és Domokos Gézát, az RMDSZ-t, de nyíltan azt is bevallotta, hogy „sajnálja azt az embert, aki ezt az országot vezette, mert akármilyen rossz ember volt, legalább azt biztosítani tudta, hogy Erdélyben csend és nyugalom legyen. Az ő idejében a földkerekség legkedvezményezettebb kisebbsége legalábbis nem lépte túl — mint most —, az elemi jóérzés határait”. A gyűlésen egyesek azt állították, hogy az idén márciusban Marosvásárhelyen románellenes népirtás volt, mások felvetették: a romániai magyarságnak a kölcsönösség szellemében csak annyi jogot biztosítsanak, amennyivel a magyarországi románok rendelkeznek. Javasolták, hogy Romániában tiltsanak be minden magyar nyelvű lapot, rádió- és tévéadást. Felvetették, hogy a Magyarországon lévő román katonai temetőket elhanyagolják, sőt, egyes sírokat meg is gyaláznak. Volt olyan felszólaló, aki arra tett indítványt, hogy „Magyarország nyújtson háborús jóvátételt Romániának és hivatalosan mondjon köszönetet, amiért területét a román hadsereg egységei felszabadították”. Tőkés László nagyváradi püspök ellen is kirohanásokat intéztek, némelyek követelték, hogy száműzzék Romániából. A tanácskozáson kinyilvánították, hogy a magyarok előre kidolgozott terv szerint munkálkodnak Erdély visszaszerzéséért. Állításuk szerint a magyaroknak három stratégiai változatuk van: 1. Erdély önállósodása a zavaros viszonyok kihasználásával; 2. svájci mintájú államszövetség kialakításaRománia és Erdély között; 3. Erdély katonai erőszakkal történő elszakítása. Nagy taps fogadta a tanácskozáson azt a javaslatot, amely szerint Romániában meg kell valósítani az ország új terület-közigazgatási felosztását, oly módon, hogy egyetlen olyanmegye se legyen, amelyben a román lakosság relatív kisebbséget képvisel. Ez a Vatra Romaneasca legfőbb törekvései közé tartozik. ..Európába az őt nem írónőn át vezet** A lengyel parlament felsőháza az abortusz betiltása mellett voksolt Varsóból jelenti az MTI. A lengyel szenátus szombati ülésén változtatás nélkül elfogadta és az államfőhöz továbbította aláírásra a köztársasági elnök megválasztásának módjáról szóló törvényjavaslatot és az annak megfelelő alkotmánymódosítást. Ezzel reálissá vált annak lehetősége, hogy már november 25-én sor kerüljön az elnökválasztásra. A parlament felsőháza nyilatkozatot intézett a Bundesrat elnökéhez, amelyben a lengyel szenátus üdvözletét és jókívánságait juttatta kifejezésre a két német állam egyesülése alkalmából. Mint az várható volt, a szombati ülésen igazi viharokat az abortusz betiltásának kérdése váltott ki. A magzat jogainak védelme címet viselő törvényjavaslat ugyanis egyértelműen a büntetőjog területére utalja a magzatelhajtást. Éles vita után e terv ellenzőinek csupán annyit sikerült elérni, hogy a törvényjavaslat értelmében e tettért az anyát nem büntetnék, csak az abortuszt végrehajtó orvosra és mindenkire, aki neki segítséget nyújtott, kétévi börtönbüntetés vár. A törvényjavaslat, amelyről még a Szejmnek is döntenie kell, csupán két esetben tenné lehetővé az abortuszt — amennyiben a terhesség bűncselekmény következménye, vagy ha az anya életét veszélyezteti. Több százan tüntettek a parlament épülete előtt az abortusztilalom ellen, képviselőiket fogadta is néhány szenátor, de süket fülekre találtak érveik, melyek szerint a törvény nem megszünteti, csak illegalitásba kényszeríti az abortuszt, és hogy „Európába az út nem Iránon át vezet". Hétfő, 1990. október 1. Munkatársunk ungvári jelentése Göncz reméli, rövidesen találkozik Gorbacsovval Petőfi-emlékművet avatott fel kárpátaljai útja befejeztével a köztársasági elnök Ungvár, szeptember 29. Háromnapos ukrajnai hivatalos látogatása befejeztével Göncz Árpád köztársasági elnök és kísérete katonai különgéppel szombaton este hazaérkezett Budapestre. Elutazása előtt még az ukrán köztársasági elnökkel közösen felavatták Magyarország ajándékát, a Petőfi-szobrot, s mindketten beszédben szóltak a kárpátaljaiak hoz. A péntekihez hasonlóan torokszorító, mélységesen megindító hangulatban folytatódott Göncz Árpád hivatalos ukrajnai látogatásának harmadik napja is. A szombaton Beregszászra tartó, rendőri kíséretes gépkocsikaravánt Munkácson, az egyik kereszteződésben az ünneplőbe kiöltözött helybéliek százai késztették megállásra, a páncélozott elnöki kocsiból kiszálló Göncz Árpádot pedig szoros embergyűrűbe fogták a magyarajkúak, s elhalmozták szeretetükkel, virágcsokraikkal Beregszászon szinte az egész város Göncz Árpádot várta. Az államfő tisztelettel adózott Petőfi Sándor emléktáblájánál, amely azt hirdeti, abban az épületben szállt meg 1847-ben; megállt a Kazinczy Ferencre emlékeztető táblánál is, aki 1800-ban töltött itt rövid időt, s virágcsokrot helyezett el Illyés Gyula tavaly felavatott mellszobránál. A szombati nap leginkább várt jó eseményére délután Ungváron, az Újraegyesülés terén került sor, ahová nemcsak a környező falvak magyarjai sereglettek egybe, de Magyarországról is igen sokan érkeztek az ünnepi alkalomra. Ameddig a szem ellátott, kordonok mögé kényszerített ezrek és ezrek várták, mit mondanak majd a szónokok a Petőfi-szobor felavatásakor. Landovszki Emil városi tanácselnök egyenesen úgy fogalmazott: ez a nap az egység ünnepe, az évszázadok óta ezen a földön vállvetve élő, örömeiket és bánataikat egyaránt megosztó magyarok és ukránok, ruténok és szlovákok együvé tartozásának ünnepe. Jelképesnek nevezte, hogy 150 év elteltével Petőfi akkor tér ide vissza, amikor ismételten forradalmi átalakulások zajlanak. Hangoztatta: Ungvár, a független Ukrajna nyugati kapuja, amelyen át az út Európához vezet. Minden túlzás nélkül szimbolikusnak is tekinthető, hogy Göncz Árpád és az ezerkallómból szintén Ungvárra érkezett ukrán köztársasági elnök, Leonyid Kravcsuk együtt leplezték le a magyar nép ajándékát, Ferenczy Béni Petőfi-szobrát, a mester özvegyének jelenlétében. Ünnepi beszédében Göncz Árpád arra emlékeztetett, Petőfi a szabadságharcunk jelképe, s számunkra nem egy nagy költő, hanem a magyar költő, aki a világszabadságért is áldozta életét. Hangsúlyozta: édesanyja szlovák, édesapja pedig szerb származék volt, de Petőfi vállalta a magyarságot, s bebizonyította, magyarnak lenni mindenekelőtt nem származás, hanem sorsvállalás kérdése; akik magyarnak vallják, s magyarnak érzik magukat, akik megőrizték magyarságukat, talán tudatosan, talán ösztönösen követték Petőfi lépteit. Az elnök az egész magyar nép nevében mély tisztelettel adózott a kárpátaljaiak hűségének és magyarságának, mert példát mutattak nekünk, s ennek fénye az anyaországra hárul vissza — mondotta nagy taps közepette. Később kijevi tárgyalásaira utalva arról szólt: az a Szovjetunió, amelynek Ukrajna is tagja, s az az Ukrajna, amellyel kezet szorítottunk, természetes barátunk és szövetségesünk, s egy olyan magyar kisebbség hazája is egyben, amelyik részese a forradalmi jelentőségű átalakulásnak. Éppen úgy, mint a Kárpátok medencéjében élő többi magyar nemzeti kisebbség, 1989 óta saját kezükbe vették sorsuk intézését, immáron nem tétlen elszenvedői sorsuk alakulásának, hanem kovácsai saját jövőjüknek. „Mi — a Magyarországon élő tízmillió magyar — tanácsot adni nem tudunk, miként formálják sorsukat, csak segíteni tudunk. De a legnagyobb segítség, ha Magyarországot virágzó, boldog, szabad és demokratikus országgá formáljuk. És baráti kapcsolatokat építünk ki azon országokkal, ahol magyar nemzeti kisebbség él" — jelentette ki. Petőfit irodalmi géniuszként méltatta Kravcsuk elnök, aki művei révén az egész emberiség gyarapodását szolgálja. Ugyanakkor fordalmár, demokrata és humanista volt, s példája a mai kor embere számára is tanulságul szolgálhat. Petőfi és Sevcsenko között párhuzamot vonva azt mondta, mindkét költő egy boldogabb jövőért harcolt, talán azért, amiért az ukránok és a magyarok is most kezdték el országaikban a küzdelmet. Göncz Árpád látogatását történelmi jelentőségűnek nevezte, amely új időszak kezdetét jelenti a két szomszédos ország kapcsolatának erősítésében és elmélyítésében. Hangsúlyozta: tárgyalásaik során teljes egyetér- tést értek el a nemzeti kisebbségek kérdésében. ■ Kijelentette::„a magyarok Kárpátaljár’ most és a jövőben is otthon fogják érezni magukat”. Elutazása előtt Göncz Árpád találkozott a magyar sajtó képviselőivel, s rövid nyilatkozatában jól előkészítettnek és sikeresnek ítélte kijevi tárgyalásait. Reményét fejezte ki, egy hónapon belül létrejön az a kormányközi bizottság, amely a gyakorlati lépések kidolgozására hivatott. Arra is kitért: kapcsolatépítésünk modellértékű lehet, ha sikerül jóakarattal áthidalni a két ország gazdasági rendszerének és a rendszerváltozás folyamatának fáziskülönbségeit. Ha az elképzelések valóra válnak, akkor egy Franciaország nagyságú szomszédunkkal sikerül példaértékű kisebbségi politikát kialakítani, amely minta lehet a környező államok számára is. Hangsúlyozta: most egyszeriben megjelent és valósággá vált a sokszor letagadott ezer esztendő, a közös történelem. Kiderült — mutatott rá —, tudtunk ezer évig együtt élni, s tulajdonképpen az volt hazugság, hogy erre képtelenek vagyunk. Hangoztatta: Kárpátalja vezetőivel folytatott tárgyalásai során azt mondta, a mi dolgunk megtalálni végre két pont között az egyenest, bár az elmúlt évtizedekben kerülőutakra voltunk kárhoztatva. Végezetül kitért arra: hite szerint joggal reméli, rövidesen módja lesz találkozni Gorbacsov elnökkel. Leszögezte: az ukrajnai utazás senkinek a háta mögött, senkinek az ellenére nem történt, s erre senkitől sem kellett engedélyt kérni. Két szuverén ország ügyéről van szó, amit Moszkvában jóindulattal figyeltek, s vettek tudomásul — mondotta Göncz Árpád Budapestre repülése előtt Ungváron. Kurcz Béla (Prága, MTI) A Matica Slovenska nevű szlovák szervezet türelmetlenül sürgeti a szlovák nyelvtörvény elfogadását, és annak mielőbbi kimondását, hogy „Szlovákiában az egyetlen állami és hivatalos nyelv a szlovák." A Matica vezetősége nyilatkozatban fordult a pozsonyi parlamenthez, hogy tűzze végre napirendre a kérdést. (Ada, MTI) A bácskai Adán szombaton megtartotta első kongresszusát a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, amely hat hónappal ezelőtt történt megalakulása óta sokszorosára növelte taglétszámát, s a jugoszláviai politikai élet egyik befolyásos tényezőjének számít. A szervezet a kongresszuson elfogadta a VMDK programját, öszszegezte a választással kapcsolatos feladatokat.