Magyar Nemzet, 1990. november (53. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-01 / 256. szám

% lyettese. Cáfolta, hogy jelenleg más töltetek is lennének a szov­jet tárnákban. A szovjet illetékesek beszámol­tak arról, hogy a kísérletek vég­rehajtásáról az elnök mellett mű­ködő Védelmi Tanács dönt — így állítólag Mihail Gorbacsov elnök­nek is tudomása volt e tervekről —, majd a kormány ad utasítást. Az időpontot már állami bizott­ság határozza meg, amely szoro­san együttműködik a meteoroló­gusokkal a kedvezőbb időjárási feltételek kivárása érdekében. Nincs szó tehát időzítésről, habár ügyelnek arra, hogy bizonyos idő­szakokban, például Hirosima és Nagaszaki évfordulójának idején vagy fontos politikai események­hez kapcsolva ne hajtsanak végre robbantásokat. A szovjet szakértők közölték, hogy egyes hírekkel ellentétben, sem a Szemipalatyinszkban, sem pedig a Novaja Zemlja-szigeteken levő telepet nem zárták be. E kér­désekben még nem­ született dön­tés. A Szovjetunió következetesen a nukleáris kísérletek betiltása mellett van, de a probléma meg­oldása más nagyhatalmakon is múlik, és ettől függ majd a szov­jet nukleáris kísérletek jövő évi ütemterve. Blokád a gaguzok ellen Iliescu szerint Románia nem törekszik a határok megváltoztatására Moszkvából jelenti az MTI. A gagauzok ellen felvonuló moldo­­ván (román) önkéntesek szerdára virradóra blokád alá vették a szovjet—román határ két átkelő­helyét, ám később, tárgyalások eredményeként, a blokádot felol­dották. Hivatalosan meg nem erősített hírek szerint kedden ösz­­szeült a Gagauz Köztársaság múlt héten megválasztott parlamentje, amelyet a moldovai törvényhozás alkotmányellenesnek minősített. Az önkéntesek eredeti elképze­léseik szerint a gagauzok lakta te­rületek megszállására indultak Moldova déli körzeteibe, azonban a belügyi erők megakadályozták őket ebben. Ezért úgy döntöttek, hogy a határállomások lezárásá­val kényszerítik ki a belügyi csa­patok kivonását a térségből. A mintegy háromezer önkéntes kö­vetelésének alátámasztására azzal fenyegetőzött, hogy megölik a ha­tárőröket és kiirtják családjaikat. El akarják távolítani a határőr­helyeket is, hogy átléphessék a határt, és Romániától segítséget kérjenek — mondták. Szerdára virradóra a moldovai kormány képviselői tárgyalásokat kezdtek az önkéntesekkel, és a legutóbbi értesülések szerint a hosszas alkudozás után a bloká­dot feloldották. A válságövezetbe nem engedé­lyezik újságírók beutazását. A Gagauz Köztársaság parla­mentje kedden délután megkez­dett első ülésszakán megválasz­totta elnökét, az ötvenkét éves Sztyepan Topál személyében, aki eddig a komrati járási tanács el­nöke volt. A gagauz parlament ülése azon­ban cáfolni látszik a hivatalos hírügynökség értesüléseit a nor­malizálódásról. A TASZSZ ha­sonlóan ellentmondó jelentéseket közölt a moldován önkéntesekről is, egy ízben arról tájékoztatott, hogy kedden már nagyobb részük visszatért lakhelyére. A gagauzok ellen felvonuló moldován (román) önkéntesek csoportjai, amelyek visszatértek a köztársaság déli területeiről, ahol rendkívüli állapot van érvény­ben, szerdán tömegtüntetést tar­tottak Kisinyovban, a Moldovai Kommunisa Párt központi bizott­ságának épülete előtt. A tüntetők azt követelték, hogy a kommunista párt „ne legyen Moszkva meghosszabbított keze Moldáviában, s a nép megtévesz­tésére ne űzzön kettős játékot”. A megmozduláson egyebek között a „Le a kommunizmussal” és „Egyetlen moldavait sem akarunk látni a szeparatisták pártjában” jelszavak hangzottak el. A felvonulók elmarasztalták a Moldavai KP kb tagjait, hogy még nem nyilvánították ki világosan véleményüket a Moldáviában tör­téntekkel kapcsolatban. Miután hangot adtak követelésüknek, a tüntetők hazatértek. Bécsből jelenti az MTI. Bár Románia aggódik a Moldáviában élő románokért, nem törekszik a jelenlegi határok megváltoztatá­sára — jelentette ki az ORF oszt­rák televíziónak adott szerdai nyilatkozatában Ion Iliescu ro­mán elnök. Iliescu mintegy 5 millióra be­csülte a Szovjetunióban élő ro­mánok számát. Ez közel kétmil­lióval több, mint a hivatalos szov­jet adatok szerint nyilvántartott román nemzetiség lélekszáma. A román államfő a Moldáviával kapcsolatban immáron minden­napossá vált tüntetésekről szólva hangsúlyozta, hogy ezek nem a kormánypárt valamiféle figye­lemelterelő mesterkedései, hanem a szolidaritás spontán és jogos megnyilvánulásai. Iliescu határozottan visszauta­sította azokat a szemrehányáso­kat, amelyek szerint országa rosz­­szul bánik a magyar kisebbség­gel, és azt állította, hogy Romá­niában a kisebbségek helyzete összehasonlíthatatlanul jobb, mint Magyarországon. Májusi elnökké választása óta adott első nagy külföldi tévéinter­júban Iliescu hiányolta a Nyugat megértését és szolidaritását a ro­mán vezetés irányában. Washingtoni tudósítónktól Barátjuk, Marvey Raleigh, Észak-Karolina, október „Költői igazságszolgáltatás len­ne” mosolyodik el a „Harvey Gantt-ot a szenátusba” kampány munkatársa. Mármint az, ha­­ megannyi sikertelen próbálkozás után, ezúttal mégis sikerülne az észak-karolinai demokratáknak kiakolbólítani a „republikánus ré­met”, s hozzá egy magát nyíl­tan liberálisnak valló politikus­sal, aki ráadásul­­ fekete bőrű. • Zsúfolásig telt az iskola nagy­terme, s a pár száz megszállot­tan, egyfolytában ujjongó férfi, nő, gyerek mindegyikének kezé­ben tábla, amelynek nyelével ve­rik a padlót. Itt aztán senkit nem kell megnyerni lehengerlő kor­tesszónoklatokkal: ez a hívek gyü­lekezete. Még szerencse, hiszen a főszereplő nincs itt, Washington­ban rekedt, a költségvetési csatá­ban minden szenátor voksára szükség van. Jobb híján telefo­non jelentkezik, persze, kihango­­sítják, s­egetverő üdvrivalgás fo­gadja minden egyes mondatát. Hiszen soha nem lehet tudni, melyik kerülhet be a helyi tévé­híradókba, amiért ezt az egész ünneplést művelik. Észak-Karolina majd hétmilliós állam, nagyságra hazánk másfélszerese, ezt „lejár­ni” nyilvánvalóan képtelenség. A Helms—Gantt párharc képernyős küzdelem, a hirdetések és híradó­betétek vetélkedője. Helms hívei ugyan panaszkodnak, hogy sze­nátorukat „túszként" tartották a fővárosban, ám gyaníthatólag nem igazán bánták: a 69-ik évében járó politikus egyáltalán nem fia­­■nlabb koránál, amely erősen lát­szik mozgásán. S ha szembe kerül ellentüntetőkkel, akkor — inge­rültségén. Helyi hírlapírók szerint emberei tudatosan „rejtegetik”, mindenesetre nehéz előre hírt kap­ni kampánymegjelenéséről, az ál­lam nagyobb lapjainak még a lá­togatónál is rosszabb soruk van, mert Helms tábora szerint ők az ellenséget segítik. Nincs viszont a korszerű vá­lasztási technikának nagyobb mű­vésze Amerika leghírhedtebb kon­zervatív politikusánál. Stílszerű­en, a raleigh-i főhadiszállásuk egy ultramodern elővárosi épület­ben található, ahol vezérkarokat irigylésre késztető alapossággal rendszerezik a komputerből kijött kartotékokat: pontosan tudják az állam minden szavazójáról, ki és micsoda, hová sorolható, s főleg , mitől fél. Azokon az ütemesen vert táblákon a szokástól eltérő­en írták a szenátor nevét: JESSE Helms. S ez nem csupán az ame­rikai politikában kedvelt családi­asság végett történt: a „mi Jes­­sénk” hatással óhajtják feledtet­ni, hogy az ellentábor eddig leg­hatásosabb érve éppen az, hogy „elég volt Helmsből”. Elkopott, uram — mondja az utcán meg­kérdezett, s ez különösen veszé­lyes manapság, amikor ország­szerte terjedőben a „bennülők" elleni hangulat. Szenátort az állam egész lakos­sága, tehát nemcsak valamely körzete választ. Észak-Karolina maga is nagy keverék, akad itt XXI. század és XIX. egyaránt. „Jesse” eddig mindannyiszor ha­tásosan aknázta ki a változások­kal járó félelmeket. Ő „az észak­­karolinai értékek", tehát a hagyo­mány őrzője, mégha senki sem tudja igazán, mi is az valójában. Miből következően tanácsos azt negatívan megfogalmazni. A­­kam­pányok többsége manapság tuda­tosan az ellenfelet ócsároló, ám aligha vetélkedhet Helms-szel bárki ennek gyakorlásában. A hajdani, magát államszerte köz­ismertté ekként tevő rádiókom­mentátor a hetvenes évek eleje óta attól verhetetlen az egyébként több bejegyzett demokrata szava­zót felmutató államban, hogy mindig ugyanazt a fogást alkal­mazza, és közben tökélyre fej­lesztette. Szórólapjai ugyan azt állítják, hogy csupán „az igazi Jesset” óhajtják bemutatni, visszaveren­dő a „liberális rágalmakat”, ám valójában teljesen az ellenféltől történő elriasztásra összpontosí­tanak. Mellőzve a felesleges rész­leteket, és — miként a helyi la­pok nem győzik bizonygatni — az aggályos ragaszkodást a té­nyekhez. Tipikus vádlista: Gantt igent mond a magasabb adókra, pazarló költekezésre (ebben ki­emelten szerepel a külföldi se­gély, mint „pénzszórás” — nem csoda, hogy némelyek tudni vé­lik, a State Department főnök, James Baker a legkevésbé sem bánná, ha ettől a republikánus szenátortól megszabadulna, hi­szen Helms hírhedetté vált a kül­ügyi kinevezések sokhónapos „le­­blokkolásával” is). Gantt a lő­fegyverek ellenőrzésének híve — figyelmeztetik Karolina puská­hoz és vadászathoz ragaszkodó farmereit, ellenzi a halálbünte­tést. S a farba: a demokrata elő­­választási győzelme után Harvey Ganntot elsőnek Edward Ken­nedy hívta telefonon. Ez nekünk túl liberális — suly­­kolják Helms a szavazókhoz kül­dözgetett „személyes levelei”, s a tévéhirdetésekben ez már „veszé­lyesen liberális" megfogalmazás­ban szerepel. A farkas itt ólál­kodik ajtónk előtt — kéri a pénzt támogatóitól Helms, s ezen a hét­végén a sok milliós kampányke­­ret jóvoltából nehéztüzérségével kezdte lőni a karolinai képernyő­ket (a szenátor és 1984-es demok­rata kihívója állami csúcsot ért el 26 milliót költve rá a legutóbbi párharcra.) Ganttot a művészek, az abortuszpárti nők és a homo­szexuálisok támogatják Karoli­nán kívülről — mondogatta már korábban is megvetően „Jesse”, s csak látszatra meglepő utalása a felsoroltak első csoportjára: kétségtelen, hogy Helms szená­tor kereszteshadjárata „pornográf­nak” minősített művészek költség­­vetési támogatása ellen mozgósí­totta az amerikai értelmiség je­lentős részét, s mindenféle kiállí­tásokkal, előadásokkal gyűjtik a pénzt Gantt javára. Persze, az ország konzervatív csoportjai még ennél is többet szoktak összeszed­ni kedvencüknek: Helmshez is adományok özöne érkezik, miként így volt ez korábban is. A homo­szexuálisoktól „áradó” pénz em­legetésének azonban mindent hát­térbe kellene szorítania. Két perce ülök Helms főhadi­szállásán, ám ez már kétszer is elhangzott. S persze akként, mint­ha Gantt — kivételesen Helmsé­­vel vetekedő — kampánykasszá­ját jórészt a San Francisco-i, a hasonnemű párok által látogatott bárok töltötték volna fel, holott talán tízezer dollár érkezett egy ilyen csoporttól. Ha kapunk egy csekket, mi persze nem érdeklő­dünk a küldő szexuális hajlamai iránt — hárítják el a kérdést is Gantt emberei, a Mert gyönyörű a vád: nincs ellene igazi véde­kezés. Némelyek gyanítják, a sze­nátor már eleve azzal a szándék­kal indította el — a törvényho­zásban kudarcot vallott — hadjá­ratát néhány homoszexuális, köz­te egy AIDS-ben­­meghalt művész ellen, hogy az „ilyen” körök fel­zaklatásával maga teremtse meg azt a veszélyt, amely Észak-Ka­rolinát fenyegetné. Hiszen meg­megjelennek a Helms-anyagokban utalások, hogy Gantz „kötelező­vé” akarja­­tenni a hasonnemű szerelemhez való jogot, jelentsen bármit is e képtelen, de annál ravaszabb megfogalmazás. • Szeretném biztosítani önöket arról, hogy ez a szélsőséges libe­rális sikeres üzletember, aki ért valamit a menedzseléshez, s így a költségvetés rendbehozását is rá lehet­ bízni — mondja kedé­lyesen Harvey Gantz, aki a vele szembeni­­élelmi kampány ellen­szerének a „megértést” hirdeti Észak-Karolina alapárakéként. A 47 éves, a tévén kifejezetten „jól átjövő” fekete férfiúban ezért sejtik sokan, hogy akár le is győz­heti Jessét, a „verhetetlent”. Való­ban mindenki, s közte az eleset­tek, lecsúszottak barátjaként sze­repel ez a Harvey. Hívei nem győzik emlegetni, hogy kétszer is polgármesterévé választotta a hetvenöt százalékban fehérek lak­ta karolinai nagyváros, Charlotte. A bostoni MIT-en végzett Gantt jól menő építész volt, mielőtt a politikára adta fejét. S ha tavas­­szal még sokan csak a demok­raták áldozati bárányát látták benne, mostanra — mindenki meglepetésére — fej-fej mellett áll Helmsszel, s az államon be­lülről is árad hozzá a pénz, ami csalhatatlan jele a sikerremény­nek. Kettejük párharca pedig szerte Amerikából ide vonzotta a hírlapírókat, nincs még egy vá­lasztási csata, amelynek kimene­tele ekkora izgalmakat keltene. Gantt bőrszíne természetesen nem lehet „téma”, Helms is óva­kodik nyíltan szóba hozni, bár kör­­mönfontan persze megteszi: ál­szentül firtatják szórólapjai, hir­detései, miért hajt végre a demok­rata ellenfél egyszerre két „titkos stratégiát". Ebből az egyik vol­na a homoszexuálisokra „építő" (bizonyos gondolatkörben közis­mert varázsa van a „titkok” és „összeesküvések” emlegetésének, ami a félelemkeltésnek mindig hatásos eszköze). Mert Gantt­e másik titkáról — Helmsék sejte­­tése szerint — csakis a négerek tudhatnak, lám a jelölt „bizonyos beszédeit” kizárólag a feketéknek szóló rádióadásokban mondja el: ez ugyan megszokott, hiszen a je­löltek „becélzott kampányt foly­tatnak, mást hangsúlyoznak üzlet­embereknek, s mást kék galléros munkások körében. Gyanúkeltés­nek viszont kiváló. Igaz, Észak- Karolina lakosságának csak húsz százaléka néger, ám megjelené­sük a szavazáskor sokat nyomhat Gantt latjában. A fehéreké per­sze még inkább, s a szakértők óv­nak a közvélemény-kutatások túlértékelésétől: nem minden megkérdezett vallja meg őszintén, miként dönt majd egy fehér és egy fekete között. Hát ez az — állítja egy Gannt-hívő: a képlet szerinte fordított, itt és most sok fehér azt nem árulja el a felmé­rőknek, hogy a végén neki is Harvey lesz a barátja, nem Jesse. S mivel Gantt az oktatás, a kör­nyezetvédelem, igen, költekezést kívánó fejlesztésére helyezte a maga kampánya hangsúlyát, má­hoz egy hétre nemcsak az derül ki, lehet-e már négerből szenátor Délen (kormányzó immár van), hanem az is, emancipálja-e a li­beralizmust is Amerika a kilenc­venes években. Avar János Magyar Nemzet Havel tényfeltáró körútja Szlovákiában Az elnök találkozott Dunai Miklóssal és Tóth Károllyal is Prágából jelenti az MTI. Vác­lav Havel csehszlovák köztársa­sági elnököt, aki kedden érkezett háromnapos munkalátogatásra Szlovákiába, szerdán díszdoktor­rá avatták a pozsonyi Komensky Egyetemen. Ezután Havel és kísérete a po­zsonyi várban megszemlélte azo­kat az irodahelyiségeket, amelyek a csehszlovák köztársasági elnök pozsonyi hivatalának adnak majd otthont Délután az államfő ta­lálkozott több szlovákiai politikai mozgalom képviselőivel, köztük a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, az Együttélés politikai­­ mozgalom, valamint a Független Magyar Kezdeményezés vezetői­vel. Havel a szlovákiai magyar politikusokkal elsősorban a múlt csütörtökön elfogadott szlovák nyelvtörvénnyel, illetve a nem­zeti kisebbség helyzetével kapcso­latban folytatott eszmecserét. Miután Havel találkozott Duray Miklóssal, az Együttélés elnöké­vel, valamint Tóth Károllyal, a Független Magyar Kezdeménye­zés vezetőjével, Duray közölte: elmondták véleményüket az ál­lamfőnek a jelenlegi szlovákiai helyzetről , a kialakult feszült­ségekről, a szélsőségesek kisebb­ség- és magyarellenességéről, idegengyűlöletéről. Az Együtt­élés vezetője szerint a szlovák nyelvtörvény elfogadásával kiala­kult helyzet törvényesíti a ki­­sebbségellenességet, és diszkri­minatívnak minősül. Duray elmondása szerint Havel reményét fejezte ki, ez csupán átmeneti állapot, s Szlovákiában talán fokozatosan úgy alakul a helyzet, hogy esetleg egy jobb törvényt tudnak majd elfogad­tatni. Az államfő szerint erre az új alkotmány teremthet lehető­séget. Az FMK elnöke arról szólt, hogy előreláthatólag december 10-én fogadják el Csehszlovákiában az emberi jogokról — és ezen belül a kisebbségi jogokról — szóló al­kotmányos chartát, ez az ok­mány lezárhat egy korszakot, mi­vel jogilag túllép nem csupán a nyelvtörvényen, hanem a magyar­ságot „kollektív bűnösnek" nyil­vánító második világháború utá­ni kassai kormányprogramon is. Az FMK vezetői ar­ra kérték Havelt, hogy ezen char­ta megszületése esetén ő maga is jelentse ki a nyelvtörvény és a kassai kormányprogram érvé­nyének megszűntét. Bonnból jelenti az MTI: „A mai fordított előjelű nacionaliz­musra nem lehet mentség az, hogy a szlovákokat sem kényez­tették eddig, és hogy Szlovákia nagy részét a Monarchia végéig Budapest tartotta kordában" — írja szerdai számában a münche­ni Süddeutsche Zeitung a szlová­kiai magyarellenességet kommen­tálva. A bajor lap szerint a szlovákiai nemzeti türelmetlenség legutóbbi megnyilvánulásainak oka a kí­vülálló számára marginálisnak tűnhet. „Világot rengető dolog-e az, ha a magyar kisebbség számá­ra a szlovák országrészben, ott, ahol arányuk helyileg a húsz szá­zalékot is meghaladja, a magyart hivatalos nyelvnek ismerik el?" Aligha. Az ennek megfelelő nyelv­törvényt a mai, általában a béke és a kiegyenlítődés felé haladó Európában majdnemhogy termé­szetesnek lehetne tekinteni. Nyugtalanság a szlovákok való­ban csak kicsi, kemény magá­nak az ellenállása miatt támadt: ők kizárólag a saját nyelvüket kí­vánják hivatalos nyelvként elis­mertetni. Amennyiben a legna­gyobb kisebbség, a magyar, a ma­ga körülbelül félmilliós lélekszá­mával nem részesül előzékenység­ben, nos, akkor nem valami jól áll a­­kisebbek­, a cigányok, a lengyelek, a németek, az ukránok és az oroszok jogainak az ügye” — írja a Süddeutsche Zeitung, amely szerint maga Václav Havel is hajlik mostanában a pesszimiz­musra. — Úgy látja, hogy Cseh­szlovákia a széthullás peremére került. És tart attól, hogy olyan benyomás keletkezhet, mintha a cseheknek és a szlovákoknak könnyebben menne egy régi rend szétzúzása, mint egy új felépítése. Lengyel—német megállapodás a területi sérthetetlenségről Varsóból jelenti az MTI. Sike­rült megállapodni a lengyel—né­met­­határszerződés szövegében. Szerdán este Varsóban befejező­dött a két ország szakértőinek el­ső tanácskozása, amely nem várt gyorsasággal hozta meg első ered­ményét, az egyelőre munkaok­mánynak tekintett, és ezért nyil­vánosságra nem hozható szerző­dést a két ország határának sért­hetetlenségéről. Emellett előké­szítették azt a hosszú távú meg­állapodást, melynek tárgya a len­gyel—német együttműködés és jószomszédi viszony. A szakértői tárgyalások következő fordulójá­ra november 26—27-én, Bonnban kerül sor. A­­határszerződés szövege most a két kormány elé kerül, aláírá­sának időpontjáról is azok dönte­nek majd. Csütörtök, 1990. november 1. Pahiziztán Benazir kudarca Nem sikerült Benazir Bhuttó­­nak, amire oly igen készült, hogy visszaszerezze a hatalmat Pakisz­tánban. A múlt héten lezajlott választásokon vereséget szenve­dett a pártja, a kétszázhét par­lamenti helyből csak negyven­ötöt szereztek meg. Ez fele sem a korábban birtokoltnak, s a vi­szonylag haladóbb Pakisztáni Néppárttal szemben a konzerva­tív Iszlám Demokratikus Szövet­ség győzött százöt mandátummal. Benazir Bhutto ugyan rögtön megvádolta az ellenlábasait, hogy tisztességtelen eszközökkel nyertek, de a tizenhét országból, s fele részben az Egyesült Álla­mokból jelen levő negyventagú ellenőrző bizottság nem szerzett tudomást kirívó csalásokról, vokslopásokról. A választási ered­mények így érvényesek, s a sza­vazás törvényességét nem lehet kétségbe vonni, még ha a szakér­tők megjegyzik is, a visszaélések nem annyira az urnáknál történ­tek, hanem az előzetes kampány­ban. A pártok viadala —­­ ebben az Iszlám Demokratikus Szövetség erőteljes támogatást kapott attól az Iszak Khántól, aki augusztus hatodikán elnöki hatalmával él­ve lemondatta Benazirt — a vá­daskodásokban merült ki. Mind­azt a rosszat fölemlegették, amellyel befeketíthették Benazir Bhuttót és a gyanúba fogott csa­ládját. Erről olvashattak a vá­lasztópolgárok az újságokban, amelyek kínos alapossággal tere­gették ki a volt miniszterelnök­­nő férjének, Aszif Zardarinak gyanús üzleti­­manővereit, s kü­lönösen visszatetszést keltett, hogy állítólag jelentős öszegeket utalt át svájci bankokba a gyerme­keik nevére. A száztízmilliós or­szágban, amelyben az egy főre eső nemzeti jövedelem alig négy­száz dollár évente, s nyomorszin­ten tengődnek tömegek, jól ha­tó érv, hogy ilyen „multimilliós” család ne uralkodjék felettük, hi­szen ők nem érthetik meg, mit jelent a nélkülözés. A helyszínen járt tudósítók megjegyzik ugyan, ennél hihető­leg nyomósabb érv volt, hogy a legnépesebb tartománynak, Pan­­dzsábnak, amely a parlamenti képviseletek felét adja általában, augusztus hatodikát követően százharminchat millió dollárnak megfelelő összeget utaltak ki kor­mánykeretből rendkívüli alapok­ra, s még kétszázhuszonhétezret­ az iszlám szövetségi jelöltek kam­pányának a támogatására. Az etetéssel, itatással könnyű volt megnyerni a falvakban azt a szegényparasztságot, amely amúgy is a feudális alapokon gaz­dálkodó földesúr rabja, s az imám befolyásolja gondolkodását. Be­nazir győzelmi esélyeit rontotta, hogy a húsz hónapos irányítása alatt markáns jelét adta, csökken­teni akarja a hadsereg súlyát, amit viszont a tábornokok nem néztek jó szemmel. Kivált, hogy a költségvetés felét eddig ők vág­hatták zsebre. Nagy egyetértés­sel zárkóztak föl melléjük a ha­diiparban érdekeltek, akik a be­­naziri „békekorral" elveszíteni látták a fegyvergyártással szerez­hető hasznukat. Mindezt, persze selyempapír­­ba burkolva adták el, s a volt mi­niszterelnököt azzal vádolták meg, hogy „lepaktált" a fő ellen­ségükkel, a „nagyhatalmi törek­vésű” Indiával, és sűrűn muto­gatták azokat a régi fotókat, ame­lyek az azóta szintén megbukott Radzsiv Gandhival tárgyaláso­kon ábrázolja Benazirt. A heve­sen támadott külpolitikájának másik köre az „amerikabarát­­sága” volt, s a Washingtonba küldött korábbi kormányfői üze­neteket ugyancsak gyakran idéz­ték a választási kampányban. E hangulatkeltéshez hozzájárultak azok az újkeletű bajok, amelyek már éppen akkor keletkeztek, amikor Benazir Bhuttót eltávolí­tották, de a szónoklatokban össze lehetett mosni múltat és Jelent, amelyet mind észrevehetőbben megterhel az Öböl-válság. Pa­kisztán is megérzi a magasabb olajárakat, ennél érzékenyebb vesztesége azonban, hogy elesett attól a sok pénztől, amelyet a Kuvaitban dolgozó százezernyi vendégmunkás utalt át.­­ Az Egyesült Államok ugyan megígérte, hogy a károk enyhíté­sére és a válságövezetbe küldött csapatok fejében küld Iszlámá­bádnak félmillárd dollárt, annak feltételéül szabta viszont, hogy demokratikusan fejlődjék­ az or­szág. A nemzetközi ellenőrző bi­zottság jelentése, hogy szerintük tisztességes választások zajlottak, kimeríti a washingtoni igény egyik részét, ezt azonban továb­biakban kellene követniük, ami­ről viszont a szkeptikus megfi­gyelők megjegyzik: demokráciát Pakisztánban, ahol soha sem volt? Az ország egész struktúrá­jától idegen ez a fogalom, s bár a PNP a nyolcvanas években ilyesfajta eszmékkel életben tud­ta tartani az ellenállást, ma úgy vélekednek, akkor egy sötét ka­tonai diktatúrával szemben ér­vényesültek. Benazir Bhuttónak pedig a szigorú valósággal szem­besülve kellett rájönnie, hogy az európersége túl korai a hazájá­ban.A kormányzás esélyét így ra­gadhatta magához az iszlám ala­pokon álló pártszövetség. A mi­niszterelnökségre Navaz Sharif­a kiszemelt, de félő, hogy Benazir­­ral a demokrácia esélyét is ku­darcra ítélték Pakisztánban. (zsigovits)­­ (Amman, Reuter) Kiutasí­tott országából egy terrorakciók­kal fenyegetőző palesztin csopor­tot Moamer el-Kadhafi líbiai ve­zető. Az Abu Abbasz vezette Pa­lesztinai Felszabadítási Front (PSF) az öböl­ válság kapcsán amerikai érdekeltségek elleni tá­madásokat helyezett kilátásba.­­ (Washington, TASZSZ) Ba­ker amerikai külügyminiszter kedden fogadta az egyesült álla­mokbeli látogatáson tartózkodó leningrádi tanácselnököt, Anato­­lij Szobcsakot. A szovjet politi­kus találkozott Bush elnökkel is. Ő (Tokió, MTI) Oszakában megkezdődött 1500 állampolgár­nak a japán állam ellen indított pere. Másfél ezer polgár kezdemé­nyezett pert a jövő hónapban tartandó császári ceremóniák miatt, pontosabban azért, mert — mint mondják — e vallási ese­ményre állami pénzeket használ­nak föl.­­ (Bonn, MTI) A német kor­mány szerdán rendeletet hozott a kiviteli lista módosításáról, amely „lényeges könnyítéseket” jelent a kelet-európai országok számára. A módosítás a COCOM — a NA­­TO-tagállamok és Japán export­­koordinációs bizottságának — változtatásait ülteti át a német gyakorlatba.­­ (Újdelhi, MTI) Bangladesbe is átterjedtek az indiai hindu fun­damentalisták legutóbbi, vallási indíttatású akciói által kirobban­tott zavargások. Szerdán Dakká­­ban több mint száz ember sebe­sült meg az összecsapások során. (A The Observer része)

Next