Magyar Nemzet, 1991. január (54. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-17 / 14. szám
β Több mint fél évszállag tevékenykedik fáradhatatlnul i mtiyanig Agyéért Itthon és 201/01 ben egyaránt Püski Sándor könyvkiadó, aki ezekben a napokban tölti be nyolcvanadik életévét. Ebből az alkalomból a budapesti Petőf Irodalmi Múzeumban február 1-jén, délután 4 órakor a kiadó sok évtizedes munkásságát öszszegző kiállítást nyit meg Pozsgay Imre. Ezt követően a Jubilánst a múzeum dísztermében ünnepi esten köszöntik, melynek programjában megszólal Csoóri Sándor, Dobos László, Duray Miklós, Bíró Zoltán, Borbándi Gyula, Kósa Ferenc, Czine Mihály, Sütő András, illetve Jancsó Adrienne, Sinkovics Imre, Faragó Laura, Békés Zoltán, Béres Ferenc, Vass Lajos és a vezetése alatt álló kórus. A már említett, a kiadó egész tevékenységét — és céljait is — reprezentáló, A népi egységtől a nemzeti egységig című kiálítást február 71-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Károlyi Mihály utcai Irodalmi Múzeum termeiben(u. 1.) A FER újabb dobása 30-40-50%-os engedmény FÉR Astoria Ruhaház Bp. Iít. Tanács krt. 3. FERÚKiDivat Férfiszaküzlet Bp.V, Kossuth Lajos u. 14. FÉR Elegancia Üzlet Bp.FI, Terén krt. 84. alatt. Boltjainkban olyan szép, jó minőségű áruval várjuk vásárlóinkat MOST OLCSÓBBAN, amiben jövőre is divatos úr és hölgy lehet. Magyar Nemzet Most nem a cenzúra gátol . Beszélgetés a Széphalom Könyvműhelyről Egy ideje néhány értékes könyv borítóján szép, klasszikus stílusú embléma látható: Harriery árnyképe körül a felirat: Széphalm Könyvműhely. Kevesen tudják, a négyszáz nemrég alakult kis kiadó közül ez az embléma mit takar: magánkiadót, kft.-t, vagy állami kiadó leányvállalatát, az eddig megjelent könyvek azt igazolják, a Széphalom nemcsak név _ Kazinczy irodalomszervező szelleme feltámasztható. A Könyvműhely vezetőét, egytien az írószakszervezet titkárát, Messy Katalint kérdezzük. — Hoigu jutott as írók aaaku eUuliroxaara. H*? i. π n ■ 11 Írt adjon aj. Maion mrSvA funkciójától, aa írok Qrdek^OdeknOtOl a kOnyvkSadOa aMss* tárol aalk? — Látszólag igen, valójában nem. Az írók körében a korábban is létező munkenélküliségt az utóbbi években — minden más szakmát megelőzve — szinte tragikus méretűvé vált. Mi az író számára a munkanélküliség? Ha a társadalom nem tart idényt rá, azaz írásai nem jelennek meg, nem hasznosulhatnak a bennük rejlő értékek. Az az író, akit nem adnak ki, aki így nem juthat írói jövedelemhez — ha ez a jövedelem legtöbbször csak egy másodvagy harmadállásénak felel is meg egyébként —, szakmájában „megkérdőjeleződik”, azonosságzavarba kerül, esetleg lemond az írásról, szenvedélybetegségekbe menekül, és a lét perifériájára sodródik, nemegyszer családostul. Nagyon sok az ilyen megroppant írósors, egészségtelenül sok. „Nagyvonalúan” a tehetségtelenség következményének tartják a sikertelenséget. Pedig nem az. Nos, röviden: az írói munkanélküliség ellen alapítottuk a kiadónkat, és ez már valódi szakszervezeti feladat. Ugyanakkor megkíséreltük, hogy egyes kelendő kiadványainkkal anyagi forrást is teremtsünk a szakszervezeti munkáihoz. Egy igazi vállalkozó igen mérsékeltnek találhatná gazdasági eredményeinket. De ami számunkra a legfontosabb: a könyvkiadás folyamatosságát egyelőre biztosítani tudtuk, ezzel rendszeres munkát adunk pár írókollégának és — nem utolsósorban — az elmúlt tizenöt hónapban huszonegy kortárs magyar író könyvét adtuk le, például Lázár Ervin, Nádudvari Anna, Papp Mária, Bírtalan Ferenc, Várkonyi Nándor, Hegyi Béla, Nikolts Árpád és mások művelt . Minden kiederettet, mint a tóztót, élő magyír Irodalom meg - jelentetésétől. Hogyan mernek önök vélkeik inni erre? — Jól ismert tény, hogy vannak helyzetek, amelyekben a jóformán semmivel sem bíró partizánok eredményesebben állnak helyt, mint egy mindennel felszerelt hadsereg. Úgy ítéltük meg, hogy a kortárs magyar irodalom kiadása ma ilyen helyzetben van, és belevágtunk a partizánmunkába. Semmink sincs, csak a feladatot és a terepet ismerjük, de azt közelnézetből, alaposan. Ráadásul semmi mást nem akarunk, mint írókollégáink könyveit kiadni. Nem a divatos szerzők után kapkodunk, és nem félünk az ismeretlen vagy kevésbé futtatott nevektől: ha a mű irodalmi értéket hordoz, és írója ránk bízza a kiadását, mindent megkísérelünk, hogy előteremtsük az ehhez szükséges pénzt Ez, sajnos, nem mindig sikerül, de makacsok vagyunk. Különösen, ha a kollégára máshol évekig tartó sorban állás várna, míg könyve megjelenhet — Szellemi tátím éppenek ma■mull, amikor a play Állami Idának is kénytelenek engedményüket Mani péucuttt — Az ilyen nehéz időkben van a legnagyobb szükség a jelentős szellemi teljesítményekre. Ráadásul — az előző évtizedektől eltérően —, ezt most a cenzúra — a szabadság hiánya — sem gátolja. Széles mezőnynek kell helyet teremteni, mert annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy kiugró eredmények szülessenek. Nem vagyok a sztárrendszer ellensége, de csak az olvasni nem szeretőknek kedvez, ha öt-hat névből áll csupán egy korszak élő irodalma. A színvonalnak semmiképpen. — Milyen a viszonyuk a nyomdákkal felterjesztessen — Kis nyomdákkal dolgozunk, amelyek éppúgy küszködnek a megélhetésért, megmaradásért, mint mi. Általában nincs rossz tapasztalatunk, noha természetes, hogy időnként adódnak problémák. Egyelőre szeretnek minket a nyomdák, mert eddig még mindig fizettünk, ami nem mondható általánosságban el a mai magyar kiadókról. A terjesztés viszont sok gonddal jár. Köztudomású, hogy a nagy könyvterjesztő hármas szerkezeténél fogva is szinte alkalmatlan az ezerpéldányos, hírük nélkül megjelenő, szépirodalmi munkák eladására. Még ha át is vesznek néhány száz példányt, akkor is gyakori, hogy azok nem jelennek meg a könyvesboltokban. Az AKV egyik — névleg — szépirodalmi boltjába például, harmadjára zarándokolt el egy makacs vevőnk, mire a raktárból előguberálták neki a Magyar Irodalom Évkönyvét, amit az idén már harmadszor fog megjelentetni a kiadónk. Ráadásul ez olyan kézikönyv, amelyre jóformán minden középiskolai, főiskolai magyartanárnak, minden népművelőnek, könyvkiadónak, újságnak szüksége lehetne. — Milyen a helyzet a gyennese-sönyveisdkel? — Nagyobb példányszámban, s a haszon reményében adjuk ki. Ha ezeket a nagykereskedők megrendelik, értékesítik, és az eladási ár ránk eső részét időben ki is fizetik, az nagy segítség számunkra. De manapság csodaszámba megy, ha minden feltétel teljesül. A legnagyobb budapesti bolthálózat terjesztői például egyetlen darabot sem rendeltek 1991-re ezekből a könyveinkből. Persze, ellenpéldát is említhetnék, ha nem volnék babonás, mert van olyan terjesztő, kereskedő, aki nagylelkűen, valóban mecénás módjára rendel tőlünk. Hála istennek — és egyelőre. A szépirodalmi művek eladásának új ösvényeit pedig ki kell még taposnunk. És ez csak a hasonló profilú, szépirodalmi könyvkiadókkal közösen sikerülhet. Nehezíti az együttműködést, hogy egymás konkurensei vagyunk, de amíg nem tudunk ezen, meg a hiúságainkon túllépni, aligha boldogulunk. — Timoríta önöket a Művétség, amely évek óta tervesseti önálló könyvkiadó létrehozását? — Intézményesen nem. De egyes vezetői például, Jókai Anna, aki korábban a mi elnökünk volt, nagyon sokat segített az elindulásban. Egyébként pedig minél több szépirodalmi kiadó működik, annál jobb. Az esztétikai megítélés ugyanis nem lehet más, mint szubjektív, így a művészeti életben is létszükséglet a pluralizmus, hogy az én tévedésemet korrigálhassák mások. Ez a színvonal záloga. — Könnyebbség vagy tártéáaz, hogy a kiadó vezetője aktív író? — A világon mindenütt gyakori, hogy aktív írók egyben kiadók is. Ez nyilván bizonyos szempontból tehertétel, másból előny. Tudom, hogy egyik kollégát elriasztja egy kiadótól ugyanaz az írótárs, aki a másikat odavonzza. De az is cél, hogy válogathasson az író is a kiadókban, ne legyen olyan egyoldalú a helyzet, mint az elmúlt évtizedekben volt, amikor csak a kiadók válogatottak, és nem is mindig irodalmi szempontok szerint. — Kiket készülnek kiadni miben? — Terveink megvalósulása nem kismértékben attól függ, hogy a Művelődési Minisztériumtól kapunk-e támogatást hozzájuk. Eddig a legnagyobb segítséget a terjesztői megrendeléseken túl a megpályázható kiadási támogatások jelentették. Nem nagy összegek, de biztos elindulást jelentenek ezen az ingoványos talajon. Néhány olyan kötetet azért megemlítek, amelynek megjelenése már csaknem biztos, mert sikerült hozzájuk anyagi fedezetet teremteni. Csoli Daróczy József új kötetét, Kun Árpád első kötetes költő munkáját, Lengyel Balázs ifjúsági regényét, egy horvát lírai antológiát és a Magyar Irodalom Évkönyve, 1990-et. De tervünkben ezeken kívül több mint húsz kötet szerepel. Nádra Valéria DŐLT SOROK Repülő a négyzethálóban Mindig ellágyulok, ha a gyerek a könyvesboltban nem a méregdrága, új, Walt Disney-kiadvány után nyúl, hanem kiemel egy foglalkozókönyvet. Hiába, nyugtázom magamban, lassan közeledik az iskola, izmosodik a gyerekben a tudásvágy, szüksége van arra, hogy kipróbálja magát. Nekem is jó lesz, ha meglátom hol tart, mert bár tudom, hogy egészen zseniális, mégiscsak lehetnek apró hiányosságai. Mindebből kiderül, hogy én meg a gyerek szeretünk együtt foglalkozni (ezt ő hívja így), mert akkor aztán hullanak a dicséretek, s anyai szívem ellágyul, amikor nyelvét kicsit kidugva, biztonsággal vezeti a színes ceruzát a labirintusban. Aztán kiszámoljuk, hány lépcsőt ment fel Klára, hány gyertyát fújt el Elemér, s megállapítjuk, miben különbözik egyik kacsa a másiktól. Az utóbbi időben azonban sötétle fellegek vonultati közös foglalkozásaink kék egére. Még az is előfordul, hogy a gyerek bőgni kezd, én üvöltök, nálámnál türelmesebb apját hívom segítségnek, aki aztán kis idő múltán szintén kellőképp felbőszülten hagyja ott szegényt. Folyik a családi vita, hülye-e a gyerek vagy sem? Tán túl sokat nézi a tévét, és ez szellemi csappanást okozott nála, vagy keveset van levegőn, s nem jut elég oxigén az agysejtjeibe? A gyerek közben már egyáltalán nem szeret foglalkozni, elege van belőle, hogy egy idő után a fejéhez vágjuk a könyvet. A tapasztalatok azonban el is gondolkoztatnak. Meglehet, nem is a gyerekemben van a hiba. Ne adj’ isten, baj van azzal a folyton repülő könyvvel. Akadnak dolgok, amikkel nem illendő komolytalanul bánni. Legyen hát bármily jó most a piaci kereslet, akkor sem kellene mindent és mindenáron kiadni. Főként nem olyan munkákat, amelyek csupán arra jók, hogy az iskola véres követelményeitől amúgy is megriadt szülőket feleslegesen tovább riogassák. Ezért tehát meggyőződésem szerint elkerülendő, hogy egy négyesztendős, de akár csak ötesztendős gyereknek olyan feladatot adjunk, amelyet nem is tudhat meginni β Hoa című tudományosított kiadványban isx * nem kevesebbet kivon egy óvodástól, minthogy ikesössze hatvan (!) darab, apró, megszámozott pontot. Az óvodában eddig még nem említették, hogy egy gyereknek hatvanig kellene tudnia számolni szóban és írásban. Hasonlóképp nem fogom rámoünden külső kényszer ellenére, hogy az én kisfiam olyan gyönyörű, veretes palangót, kacsát, s más aprójószágot tudjon rajzolni, mint azt a Csodaország szerzői megkövetelik tőle (bár a Csodaország még a jobb könyvek közé tartozik), s nem fogom legközelebb fejbe vágni, ha nem tudja felnagyítva átmásolni a harci repülőt egyik négyzethálóból a másikba. Verje fejbe emiatt a gyerekét az, aki ezt kitalálta. (honthy) Csütörtök, 1991. január 17. OPERAI ESTÉK A trubadúr, új betanulásban Romantikus szeráz AZON OPERÁK KÖZÉ tartozik A trubadúr, amelyek rossz vagy közepes előadásban a műfaj legelőnytelenebb oldalait mutatják a közönségnek: a cselekmény lehetetlen fordulatait, sablonos konfliktusokat, az emberábrázolás karikatúráját. De ha jó énekesek interpretálják a darabot, ha szuggesztív karmester irányítja az előadást, akkor mindezek ellenére maradandó élményt nyújt a nézőknek, mert A trubadúrban minden eredő egy Irányba mutat: itt a szólóének viszi a produkció terhének java részét. Mert Verdi remek énekelnivalót ad a szereplőknek. Ha kihasználják e lehetőséget, élettel telnek meg a kiagyalt drámai szituációk, emberi karakterű személyekké válnak a fehérfekete figurák, és feledni tudjuk a librettó abszurditásait is. Nos, ami a karmestert illeti, az új betanulás dirigensén. Erdélyi Miklóson cseppet sem múlott, hogy az opera úgy szólaljon meg az Erkel Színházban, ahogy kell. Visszatérése, hosszabb távollét után, nagy nyeresége a színháznak. Művészi teljesítményében elsősorban azt kell értékelni, ahogy az egyes dallamoknak megadja a jellegzetes karakterét. Ez rendkívül színessé, élővé teszi Verdi tolmácsolását, és élesen megkülönbözteti azt az öszszefolyó, szürke, unalmas A trubadúr-előadásoktól. Emellett — annak tudatában, hogy ez a zeneszerző egyik legszenvedélyesebb operája — Erdélyi Miklós nagyon élénk tempókat diktált Emiatt előfordultak kisebb pontatlanságok, de az egész előadás lendülete, összefogottsága bőven kárpótolt mindenért A trubadúr tehát új betanulásban került színre, de szokatlan módon, két szereposztásban. A december 22-i előadáson nem lehettem jelen, csak 29-én láthattam az első szereposztást. Ezt azért is sajnálom, mert Leonóra megszemélyesítője, Lukács Gyöngyi lemondott, így nem hallhattam őt, s mindkét alkalommal Farkas Rose-Marie lépett fel a szerepben. A legutóbbi Erkel— Kodály énekverseny operakategóriájának győztese ezúttal is igen előnyös képet adott kvalitásairól. Elsősorban az tűnt fel, milyen problémamentesen énekli ki a szólam legfelső hangjait, és hogy szopránja mennyire könynyedén mozog a koloratúrás részletekben. Szép pianókat is lehetett tőle hallani. Amit még nem tud, az a nagy, széles legatek telii hangú megformálása, emiatt alakítása még kicsit hidegnek hat, de sok ideje van még a fejlődésre, hiszen nagyon fiatal. Mészöly Katalin számára nem újdonság Azucena szerepe, ezúttal mintha nem lett volna olyan szuggesztívan drámai, mint régebben. Manricót szovjet vendégművész, Vlagyimir Bogácson énekelte. Igazi profi, jól képzett, erőteljes, ha nem is a legszebb színű tenorhang birtokosa. Dicséretre méltóak telt hangú legatói, olaszos dallamformálása. A színház kötelékébe újból visszatért Miller Lajos, a világ legjobb operaszínpadain szerzett rutinjával valóban nagy formátumú Luna grófnak bizonyult annak ellenére, hogy a felső hangjain kisebb indiszpozíció jeleit lehetett észrevenni. A kitűnő Kováts Kolos számára nem jelentett nehéz feladatot Ferrando szerepének megoldása. A nyitójelenet-beli áriát szép hangon, nagy drámai erővel adta elő. A MÁSODIK SZEREPOSZTÁS január 3-i bemutatkozása az énekesek művészi teljesítményeiben már sokkal lényegesebb különbségeket mutatott, méghozzá a női szólisták javára. Farkas Rose- Marie mellett az Azucenát megszemélyesítő Takács Tamara volt az előadás legjobbja. Én még sohasem hallottam tőle ilyen kimagasló alakítást. Magas és mély hangjainak vivőereje, éneklésének intenzitása, szuggesztív jellemábrázolása joggal vívta ki a közönség elismerését. Nagyon furcsa impresszióim maradtakKőrizs Béla Manricójáról. A művész már nem fiatal, de egyes szép fortehangjai még nem öregesek, például a Stretta végén kiénekelt, nem letranszponált, fényesen csengő kétvonalas céje. Kőrizs Béla mégis takarékoskodik a hangjával, olykor nem is megengedhető módon. Például egy hőstenornak sem az f-moll áriát, sem a második felvonásbeli Azucena—Manrico duett „Mai reggendo all’aspro assalto" kezdetű, heroikus hangvételű szakaszát nem szabadna olyan falzettszerű pianóban végigénekelni, mint ahogy Karizs tette ezen az estén. Ha ehhez még hozzáveszszük a tenor ritmikai merevségét, amelyből nem hagyta magát a karmester által kimozdítani, mivel ő régebben egy lassabb tempóra volt „beprogramozva", meg erősen magyaros olasz kiejtését, akkor a végered- Aida, vendégénekesekkel KÉT NEVES MŰVÉSZ lépett fel Verdi Aidájának január 11-i előadásán az Erkel Színházban. Amneris szerepét Budai-Batky Lívia énekelte, aki régebben az Operaház tagja volt, és 1977 óta külföldön vívott ki magának jelentős hírnevet. Amneris Verdi egyik leggondosabban megformált operahősnője. A romantikus dalművek fehér-fekete figurái között szinte egyedülálló az a drámai fejlődés, amelyen keresztülmegy. A gőgös és gonosz fáraólányból a boldogtalan, viszonzatlan szerelem érző embert farag, akit, a darab végére, megaláztatása képessé teszi arra, hogy szánakozni tudjon a mások szenvedésén. Budai-Batky Lívia nagyon jó színésznő is, ezért képes végigjárni a királylány kálváriáját. Visszataszító, amikor a második felvonásbeli kettősben macskaegér harcot játszik a szerencsétlen, kiszolgáltatott Aidával; emberi, amikor a negyedik felvonásban a büszkeség látszatát fenntartani akarva koldul szerelmet Radamestől; és szánalomra méltó, ahogy teljesen összetörve könyörög a papoktól kegyelmet a szeretett férfi számára. A vendégénekesnő mind dinamikában, mind hangszínekben rendkívül széles skálán játszik, és színészi eszközei is igen változatosak. Szép, telt, nagy vívóerejű mezzoszoprán hang birtokosa, mely a legfelső regiszterben is fényesen meny mindenképpen negatív irányba mutat. Luna gróf hősbariton szerep. Póka Balázs rokonszenves, tehetséges énekes, de a hangja kevésnek bizonyult a erőt szólamához. Szüle Tamás bevált, mint Ferrando, a sok buffó- és karakterszerep után ebben is jól megállta a helyét. ERDÉLYI MIKLÓS BETANÍTÓI MUNKÁJÁNAK áldásos hatása meglátszott az énekkar és a zenekar teljesítményén is. Az énekkar érzékenyebben reagált az ő irányítására, mint a másokéra szokott. Különösen szépen sikerült mindkét alkalommal az Apácák kórusa a második felvonás fináléjában. A zenekar a január 3-i előadáson játszott jobban, december 29-én, a két ünnep közötti elengedettség kisebb pontatlanságokra vezetett. Az operának ez a rendezése, színpadi megvalósítása 1982-ben „terven felül”, megtakarított pénzből jött létre. Olyan is. A vetített díszleten a szegény színház látványa sehogyan sem illik Verdi romantikus nagyoperájához. K. L cseng, néha azonban hajlamos arra, hogy felfelé intonáljon. Mindent összevetve Budai-Batky Lívia Amneriséról kedvezőbb impresszióim maradtak, mint 1988-as Azucenájáról, arról nem is beszélve, hogy vokális szempontból jobban tetszett ez a szereplése, mint a Hungarotonnál megjelent, kifejezetten sikerületlen árialemeze. RÉGEBBEN VEZETŐ TENORISTÁJA volt a Moszkvai Nagyszínháznak a másik vendég, Vlagyiszlav Pjavko, aki most Berlinben énekel. Tíz évvel ezelőtt már bemutatkozott Budapesten az Aida Radameseként. Akkori szerepléséből arra emlékszem vissza, hogy szép, fényes hőstenorja volt, és igen érdekes koreográfia szerint mozgott, gesztátusai furcsán emlékeztettek az óegyiptomi reliefék figuráira. Nos, Plavko játéka kevésbé groteszkké vált, de egyszersmind a hangja is megkopott. Most is ki tud énekelni minden hangot, technikailag szintén hibátlan, amit csinál, csak éppen nem képes magával ragadni a közönséget, dallamformálásban, színészi játékban egyaránt merev az alakítása. Noha kicsit világosnak éreztem szopránját a szólamhoz. Misura Zsuzsa kitűnő Aida volt. Különösen a legfelső hangjaival excellált, például a harmadik felvonásbeli áriában. Németh József szuggesztív drámaisággal alakította Amonaszót. A hanganyaga elsőrangú, de az éneklése eléggé kiegyenlítetlen, szürke frázisok váltakoznak benne csengő, erőteljes, magas hangokkal. Marczis Demeter, akit magánénekesként már Pécsett nyugdíjaztak, mint Ramsis csak szükségmegoldás lehet a budapesti Enkel Színház előadásán. AZ ÉNEK- ÉS A ZENEKAR úgy működött közre, ahogy általában repertoár-előadásokon szokott. Ha egyedül maradt egy-egy vonós- vagy énekkari férfiszólam, akkor eléggé kócos, rendezetlen volt a hangzása, de az est egy-egy ihletett szakaszában, amilyen például a bevonulási kép nagy együttese volt, Nagy Ferenc karmester emlékezetes pillanatokat tudott teremteni. Kertész Iván Az emlékezetes Amnezis A HÉT FILMJE Szemenszedett szenzáció A miniszterelnök akarnok, hataloméhes báb, a főügyész korrupt csirkefogó. El tudom képzelni a következményeit, ha egy magyar filmben vagy tévéjátékban a fent említettpolitikusokat emigyen állítanák be. Márpedig Ted Kotcheff filmrendező ilyesfajta színekkel festi le a nem épp aprócska Illinois állam (székvárosa Chicago) vezető köztisztviselőit. Teheti. A média ott nagyhatalom, politikusokat visz győzelemre, vagy buktat meg. Mérvadó szerepe van a helyi politikában, a lokális ügyekben. Ámbátor ott, Amerikában egy ilyen államocska legalábbis Magyarország méretű. Ne legyintsünk tehát, figyeljük csak, mi zajlik Illinois-ban. Adva van a filmben — illendőképpen egymásra rétegezve és összefonva — egy szerelmi történet, egy médiasztori és egy politikai komédia. Szerelmi történetek ugyebár nálunk is vannak, s a populáris művekben többnyire éppoly laposkásak és kiszámíthatók, mint ebben a filmben: a kemény tévériporternő kikapcsolódásképpen beleszeret a gazdag izompacsirtába, de azért az igazi csakis a hozzá hasonlóan megszállott híradószerkesztő. Médiasztorik még nem nagyon akadnak mifelénk, pedig biztosan érdekes lenne filmet forgatni arról, mi lett a közelmúlt sajtócézáraiból, a pártközponti apókból. Szóval, erre a médiaszálra már érdemesebb odafigyelni. Érdemesebb lenne, ha nem azt a legendát ismételgetné, hogy az eltökélt és rátermett riporter még egy pénzügyminisztert iát képes megríkatni. Szőke tévés tündérünk (alakítja — úgy, ahogy — Kathleen Turner) ez alkalommal a villamosszékből ment ki egy kedves gyilkost, a magasabb társadalmi igazságosság nevében. És hogy kaland is legyen: mindezt a mikrofonja és egy golyóstoll betét segítségével. Végül pedig a politikai komédia. Tán ez is kissé egysíkúra sikerült: egytől egyig korlátolt, korrupt, pojáca, agyalágyult alak, aki csak feltűnik a színen ezen emberfajtából. Nos, ez a szemléletmód a maga közvetlenségében, differenciálatlanul és fenntartások nélkül talán mégsem adaptálható a mi viszonyainkra. Szóval, sem nem szórakoztató, semi nem tanulságos a Szemenszedett szenzáció. Ennyi. (Dunafilm) (dán)