Magyar Nemzet, 1991. január (54. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-02 / 1. szám

Szerda, 1991. január 2. Ne kelljen rettegnie a rendőrnek, ha intézkedik A belügyminiszter szeretné büszke lenni a testületére a rendőrt, aki az utcán nehéz helyzetbe kerül és pillanatok tört része alatt kell döntenie. A rendőrnek ne kelljen attól rettegnie, hogy milyen tortúrákat kell kiállnia, ha intézkedik. A dolognak természetesen van kockázata, és az esetleges jogszerűtlen intézkedésnek törvényes következménye. — ön azt nyilatkozta, hogy olyan rendőrségi törvénnyel értene egyet, amely a rendőr számára magától értetődően teszi, hogy az adott szituációban kötelező a rendelkezésére álló eszközök használata. Nem tart-e attól, hogy ez a „felhatalmazás" önkényhez vezethet? — A felderítetlen bűnügyek nagy száma paradox módon sokkal kevésbé izgatja a közvéleményt, mint az a tény, hogy bizonyos napszakokban egyes városrészeket nem lehet kockázat nélkül megközelíteni. — Mit kíván tenni Magyarország közbiztonságáért? — Számomra a legfontosabb az utca rendjének helyreállítása. Sajnos, nálunk még nem alakultak ki azok az önvédelmi reflexek, amelyek megtanították volna a lakosságot arra, hogy együtt éljen a bűnözéssel. Hiányoznak azok a szolgáltatások, mint például a széf, vagy a hatékony, naprakész biztosítási rendszer, amelyek a nyugati társadalmakban általánossá váltak. Véleményem szerint a rendőrség dolga elsősorban a bűnüldözés, és tudomásul kell venni, hogy nem lehet, s nem is szabad olyan terheket ráróni, amelyek a kudarcot termelik újra. Ha általánossá válik a magángazdálkodás, óriási jelentőséggel bírna, ha olyan ügyekben nyomozhatna, amelyek revizori módszerekkel már előkészítettek. A magánnyomozás, az önkormányzati rendőrség elképzelhető-e véleménye szerint? — A rendőrség központosított állami szervezetként működik, s nem született meg az önkormányzati rendőrség. Jelenleg ez nem valósítható meg, de nem zárom ki annak lehetőségét, hogy pár év múlva ez a kérdés ismét napirendre kerüljön. A magánnyomozásról szóló jogszabály terve-zete elkészült, de emellett híve vagyok a polgárőrségnek is. Szeretném viszont megoldani ennek ellenőrzését, mert nem kívánom önvédelem címén a tincset társadalmasítani. A taxisblokáddal kapcsolatban: azokban a napokban nyilvánvalóvá vált, hogy a rendőrség gyakorlatilag nem képes az ilyen, s egyéb rendkívüli helyzetek kezelésére. A rendőrség nem volt felkészülve az „atrocitásokra" sem lélektanilag, sem pedig eszközeit tekintve. A rendőr dolga nem az, hogy minősítsen egy helyzetet, hanem az, hogy a katonai becsület alapján végrehajtsa a kiadott parancsokat vagy visszaadja megbízatását. Ebben nem ismeek tréfát. 1948-ban Erdei Ferencnek, az akkori belügyminiszternek egy kisgazdapárti képviselő azt mondta, hogy „madarat tolláról, belügyminiszteri rendőrségéről lehet megismerni”. Én szeretném ezt felvállalni. Balla Péter A kormányátalakítást követően a belügyminiszteri bársonyszék dr. Boross Péteré lett, aki korábban a polgári titkosszolgálatokat irányította. A közelmúltban megjelent egyik nyilatkozatában a közigazgatással kapcsolatban arról szólt, hogy gazdálkodó és ügyintézéscentrikus közigazgatás híve, fejtse ezt ki bővebben! — A gazdálkodó közigazgatás bennem aggályokat kelt, mert itt alapvetően két különböző „műfajról" van szó. Az egyik a közigazgatás, amely közszolgálat, a másik pedig a menedzsertípusú gazdálkodás. Természetesen az önkormányzatok maguk döntik el, hogy miként élnek a jogszabályokban biztosított lehetőségeikkel. De a javakkal való gazdálkodást azokra a személyekre és intézményekre kell bízni, akik erre a legalkalmasabbak. De a szerepek teljes összetévesztése lehet, ha például egy polgármester megjelenik a tőzsdén ... — Az embereket mind jobban foglalkoztatja a közbiztonság, pontosabban annak hiánya. Mi erről a véleménye? — A rendőr az utóbbi időben a legcélravezetőbb megoldásnak azt tartotta, ha elkerülte a tényleges intézkedést. Véleményem ezzel szemben az: olyan törvényre van szükség, amely eligazítja MOT HOZOTT , VITT AZ ÉV? A kommunizmus gyermekei A VÁLTOZÁS ÉVE — ezt mondják. De tulajdonképpen nem sok változott. A múlt év, a forradalmaké biztosan mélyebben vésődött be az emlékezetembe. Vannak pillanatok, amikor egyszerűen nem értem a társadalomra jellemző fáradtságot, ernyedtséget és rosszkedvet. Hát nem sokkal rosszabb és reménytelenebb a helyzet egy mindent elpusztító háború után? S mégis: a társadalom éhesen, rongyosan és fázva többnyire nagy lendülettel nekifog, hogy eltakarítsa a romokat, és helyükön felépítsen a megelőzőnél bizonyára kevésbé patinás, ámde jobban működő világot. Mi meg, csak nyafogunk, s arra várunk, hogy végre történjék már valami. Csakhogy — bármily nehéz is —, be kell látnunk: negyven év kommunizmust nem lehet egy háborúval összevetni, talán még a harmincéves háborúal sem, hisz nem csupán az iddől van szó. Egy viszonylag rövid háborút követően olyan generációk fognak hozzá a rekonstruciekre, hifik ismerték a háborút megerző világot, s így számukra a háború, lett légyen bár a háborúk legborzasztóbbika, csak egy ameneti időszak volt. Ma nálunk egészen más a helyzet — nem kell ezt hosszan magyarázni. Akik felnőtt fejjel fogtak hozzá a „socializmust építeni”, ma már öregek. Akiknek meg ma az „újjáépítés” fő terheit kell viselniük, azoknak semmi közük sincs a kommunista uralmat megelőző korszakhoz. S jóllehet bizonyára ők azok, akik a legtöbbet vethetik a kommunizmus szemére (ismerem és szeretem őket, gyermekeink generációja. Nekik jutott ki a legroszszabb: a sivár ifjúság), mégis annak gyermekei. Nagy többségükben enerváltak és ahhoz szoktak hozzá, hogy kezdeményezni nem lehet és végképp nem érdemes. Nem ismerik az ügyek intézésének semmi más módját, mint azt a suba alattit, amit a kádárizmusban láttak. Ezer bocsánat tőlük a hasonlatért, de olyanok, mint azok az állatok, akik a ketrecben nőttek fel. Utálják a rabságot, de nem tudják, hogyan kell szabadnak lenni. Nincs mit a szemükre hánynunk, felelősek a rabságukért legfeljebb mi lehetünk, nem ők maguk. Meg is felel ennek az a furcsa tapasztalatom, hogy φζ én generációmban, az ötvenesekben, van a legtöbb energia, a legnagyobb eltökéltség, s a legtöbb bizakodás. Érthető okokból. Mi tudjuk, hogy nagyon sok minden múlik egy társadalom akaratán. Tudjuk, mit vesztettünk, s még azt is tudjuk, hogy — ha csekély részben is —, de magunk is felelősek vagyunk a múltért. /a/u/ort Elő-év, utó-év -----I ^ f „Emlékszem, emlékszem, nem tudom mire** (Sz. Ernő) 1990-ben itt nekünk például meghalt Ottlik Géza. Netes Nagy Ágnes volt a Petőfi gimnáziumban az irodalom tanáram, és az ötvenes évek végén nála találkoztam először Cipivel — ahgy Ottlikot oly sokan neveztél Id. Iskola a határon: Békét,is akkor hallottam tanárom Iris Rilkefordítását, hogy: „riadt és esztelen a század, ha Musád mögött nem állhat valami modulatlanul". Egy év is riadt Idet Így. Ez a „valami" azóta is a legfontosabb nekem. És számodra ez az irodalmi munkában, az úgynevezett költészetben és karolt részeiben testesült meg. s lényege mélyebben van. Jó élek azok, amikor legalább egy kisit megvan a külszín, mögötte sértetlen maradhat a lényegi val. De hát Nemes Nagy Ágnes írta azt: „mert végül semmisem marad, csak az angyalok s a lovrc”. 1988- ban sorra haltak meg,akiket a legjobban szerettem, aiknek éltem. Megtudhattam, mi túlélés. Nem kell nagy dolga csinálni belőle. Mögöttes anyja lényege jött elő Így egy kifeketílt szárnyú, éjten meghalt radarnak, egy vak szárnyasnak, és a lovakban viszontláthattam őket 1990- ben. Sperange, Wings , Lilian, Toute Blanche, Vigilant Láttam a lovakban a Szpéró madaraim homlokának fehér csillfját: Star du Lande, Rheinpolar. A lovak 1990-ben Döblinggel kezdődtek nekem. A Széchenyi Lánchíd mellett lakom, télen a kopárfákon át az Akadémiát látom, tizenkét éven át „Széchenyi lagútján” jártam iskolába, és az Ágút azóta a szabad köziéként jelentette, a már iskola-beülhetést, mígnem azt látom, az alagút is túl szennyezett, nem ajzlatos a gyalogközlekedés. 1990,te év, te év. Döblingben láttam intézetet, ahol Széchenyi véltéte. Akkor, még aznap, elmenti az ottani lóversenyre. Tudja a magyar lósport: Wesseléna Széchenyi ... Szervesen összejut a „valami mozdulatlan", az angyal, a ló. Különben meg, ha a bonyolult pénzügyi világkimutatások elkészülte másnapjára egy hirtelen személyi változás valami politikában már mindent akár felborítani is látszhat, mit mondhat magamféle szegényember egy évről így? 1990, az majd 1991-ben lesz igazán. Majd akkor meglátjuk, mi volt ez az év. Persze, egy csomó dolog, hogy ilyen csúnyán mondjam, csak így lehetett, ebben régi-régi ismerősömmel, Kőszeg Ferivel értek egyet, s ő egy mondatával ki is fejezte a véleményemet. De hát még annyi okosat és mérlegeltet mondtak emez eltelt évről. A lovakhoz azért erdőn át jár az ember, patakok vannak Vincennes-ben, a Rrieau és a Freudenau táján, és Baudelaire felhőt az égen. Azért a világ nagyobb és igazabb valójáról nem szabad megfeledkezni. Itt én is, hogy ezt írhattam, az irodalom c. feliratot akartam, mint elszánt odatartozó alak, kicsit följebb emelni, csak mint eleven ágat, csak mintha felhőbe nyújtóznék. Hogy aztán ez ér-e ezt-azt? Szép Ernővel zárom, s utána hozzá teszek még valamit, az ő verse: „Ha én azt tudnám ki a legszebb, Ha én azt tudnám mi a legjobb, Ha én azt tudnám merre tartsak, Ha én azt tudnám mitévő legyek. Ha én azt tudnám min örüljek, Ha én azt tudnám mért sóhajtsak, Ha én azt tudnám minek élek, Ha én azt tudnám hogy mi lesz velem." Sose hittem, hogy ez ilyen igaz lesz, pedig mindig igaz volt, de enynyire...? Még valamit: 1990-ig azt hittem, „általános ember vagyok”, Ottlikkal szólva, egy ürge ezen a bolygón. Most túlságosan azt kell tudnom, azt is: egy kitudja-mi vagyok egy végül-hátmegint ilyen, szegény-jó országban, és ahogy Nemes Nagy Ágnes versalakja a ló nyakát, én így ölelném át ezt az országnyiló nyakat, és mint Kafka figurája, sírnék némán. (Az 1991-es év nekünk „Széchenyi-év” lesz.) Ottlik Géza regényében a riadt fiúnak az a bizonyos Lovas azt az üzenetet hozta, képzeletébenvalósan: „Élj!” A Magyar Nemzet Olvasd és add tovább Magyar Nemzet Független nukleáris felügyelet (MTI) Független hatóságként felügyeli a nukleáris energia biztonságos hazai felhasználását a január 1-jétől hivatalba lépő Országos Atomenergia Bizottság. A bizottság apparátusa idáig is létezett, azonban most kiegészült az atomerőművek nukleáris biztonságával foglalkozó felügyeletekkel, amelyek eddig az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumhoz tartoztak. Élére neves tudósokból és az érdekelt tárcák képviselőiből álló szakértői testület került, elnöke változatlanul Pungor Ernő akadémikus, tárca nélküli miniszter. A kormány által újrafogalmazott hatáskör szerint az Országos Atomenergia Bizottság egyik fő feladata, hogy megakadályozza a lakosság veszélyeztetését. s Az utóbbi időben a vegyészek „átvették a hatalmat" — legalábbis az ország műszaki fejlődése, a tudományos kutatások gyakorlati megvalósítása szempontjából fontosabb posztokon. Gondoljunk Pungor Ernőre, aki akadémikus vegyészprofesszorként előbb az OMFB elnöke, majd ezt a funkcióját megtartva tárca nélküli miniszter lett.Járay Szabó Gáborra, a Magyar Kémikusok Egyesületének volt főtitkárára — aki nemrégiben tartotta akadémiai székfoglaló előadását A molekulák harmóniája címmel —, s akit a közelmúltban választottak meg az MTESZ elnökének. (De folytathatnánk a sort Vedres Andrással is, aki szintén kémikus, s a Magyar Feltalálók Egyesületének elnöke.) Véletlen egybeesésről van csupán szó, vagy a vegyipari szakemberek kiemelt szerepvállalása esetleg valamilyen törvényszerűséget tükröz? Elsőként ezt kérdeztük Náray Szabó Gábortól, akivel az MTESZ jövőjéről beszélgettünk. Menedzserkészség — Nekem is feltűnt ez a dolog. Gondolom, véletlen egybeesések is vannak, de valószínűleg más tényezők is hatnak. Az elmúlt évtizedekben a vegyipart valamivel nagyobb arányban fejlesztették, s az e téren tevékenykedő kutatók némileg nagyobb szabadságra tettek szert, mint másutt. Itt nem lehetett annyira betörni az embereket és rájuk erőszakolni az állami elképzeléseket. Sokkal szuverénebb egyéniségek dolgoztak itt. Anélkül, hogy azt szeretném sugallni, hogy a vegyészek mások, okosabbak a többikutatónál, azt kell mondanom, hogy e területen olyanfajta vállalkozás ment végbe, ami előfutára lehetett a mostani folyamatoknak. Egyik előzmény volt például, hogy a Magyar Kémikusok Egyesületében már 15 éve van érvényben olyan alapszabály, amely szerint 30 százalékkal több jelöltet állítunk az elnökségre, mint a tényleges létszám. Ez tehát demokratikus szűrőként hatással volt az egyesület munkájára. De talán a vegyész szakmajellemzője az is,, hogy meglehetősen nehéz, elvont problémákra is konkrét, gyakorlatimegoldást kell találnunk. — Ez is igaz. S Magyarországon a kutatógárda nagyon erős, még, ha manapság sokat kárhoztatjuk is az oktatási rendszerünket. A vegyészet ilyen szempontból optimális keverék: az alapkutatásokból származó pontosság, a dolgok lényegének megragadása társul a menedzserkészséggel. Minthogy a vegyipar Magyarországon nagyipar, de nagyon erős kutatási hagyományokon nyugszik, így kifejlődhet e területen e kevert gondolkodásmód. Pungor professzor jó példa erre — aki kiváló kutató is,, nagyon precízen, egzaktan gondolkodik, s egyúttal nagyon jó szervező is. — Mostani helyzetünkben, gondolom, éppen az ilyen ‘ típusú gondolkodásmódra ’van szükség. Az elveket nagyjából mindenki elismeri. A gazdasági válságból való kilábaláshoz szükség van az originális szellemi termékekre, kutatásra, műszaki fejlesztésre. De mit lehetne, s kellene tenni konkrétan,gyakorlatilag? S ebben milyen szerepet vállalhat ön, illetve az MTESZ? — Szeretnék az általánosságoktól mentes maradni, s akonkrét tennivalókról beszélni. A régi típusú működés helyett — amikor felülről szerveztek, utasítások alapján — most visszatértünk a demokratikus rendszerre. Most a mi alapszabályunk szerint az MTESZ-t alkotó egyesületek tanácsa szabja meg az egész szövetség munkáját, tevékenységi körét, elképzeléseit, s ennek alapján kell az elnökségnek is dolgozni. Információs segítség — Konkrétan milyen lépéseket terveznek? — Ezt az általános elképzelést meg kell valósítani, ami nagyon nagy szívósságot és határozottságot igényel. Ennek csak kiindulópontja az alapszabály, aminek kidolgozásában Lontai profeszszornak volt fontos szerepe. A másik vitás probléma volt — s remélem, hogy most már megnyugodnak a kedélyek — a főtitkári funkció. Dr. Tóth Jánost, az eddigi főtitkárt egy évre megbíztuk a főtitkári teendők ellátásával, s 1992. január elsején belép egy új ember, akit a következő év folyamán választunk ki. Ez a folyamatos átmenetet biztosítja, s fölhívom a figyelmet arra, hogy ez nagyon fontos tényező. Mi már '89 áprilisától kezdtük az átalakulást — ebben nagy szerepe volt dr. Tóth Jánosnak —, s így az adaptáció a különböző körökben hosszabb idő alatt és könnyebben ment végbe, mintha egyszerre kellett volna megvalósítani. Így nagyjából békésen mehettek végbe a változások. Nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy gondoskodjunk a vidéken lakó kollégáinkról, hiszen az MTESZ-tagok kétharmada nem Budapesten él, s az egyesületek országosak, bár a fővárosban van a központjuk. Különösen segíteni kell információs és más módokon a vidéki kollégákat. A másik fontos teendő a kis egyesületek helyzetének javítása, támogassuk őket, szerezzünk támogatást részükre. A legsürgősebb tennivalóink közé tartozik az is, hogy szeretnénk egy műszaki lapot is valamilyen formában beindítani, esetleg külföldi segítséggel. A nyilvánosság előtt talán méltatlanul háttérbe szorulnak az alkalmazott kutatások és az ágazati kutatóintézetek, ön szerint milyen helyzetben van a tudomány egészén belül ez a tématerület? — Most valóban mostoha helyzetben vannak. Az alkalmazott kutatásoknak a presztízse és a fontossága azonban egyenes arányban nőni fog a piac szerepével. Egy épelméjű vállalatvezető ugyanis, aki a saját tulajdonát és a saját pénzét kockáztatja, az tudja, hogy a műszaki fejlesztés a haladás alfája és ómegája. Ha a piacra jó terméket akar vinni, akkor állandóan fejlesztenie kell. Ennek következtében automatikusan fel fog értékelődni az a kutatási forma. — De mi van addig, amíg kialakulnak a tiszta piaci viszonyok? Hiszen a kutatási támogatások leépülésére lehet számítani, mind kormányzati, mind vállalati szinten — legalábbis a közeljövőben. Milyen túlélési stratégiákat lehet ajánlani? — Azt nem merném vállalni, hogy bármiféle örök érvényű receptet adjak. A Műszaki Fejlesztési Bizottságnak óriási szerepe lesz abban, hogy ezt az átmenetét segítse. Érdekvédelem — Kormányzati körökből olyanvélemény is elhangzott, hogy egyszerűen tudomásul kell venni, hogy nincs szükség ilyen mértékű kutatóhálózatra, mert a teljesítmény nem indokolja. Az biztos, hogy nagyon kemény időszak előtt állunk. De ebből a kemény csatából azok, akik jól felkészültek, s hajlandók megtanulni az újabb dolgokat is, ilyen formában saját magukkal vállalkozni is tudnak, azok a munkahely-változtatás egy-két hónapos,esetleg éves nehézségei után biztos jövő elé néznek, anyagi és erkölcsi elismerésüket illetőleg is. Tény, hogy vannak, akik erre nem képesek, esetleg elavult a tudásuk, nem beszélnek nyelveket, nem hajlandók mást csinálni, mint eddig, s számukra nemigen tudok biztatót mondani. De ha az okosak, erősek, nagyobb teret kapnak, akkor nyilván többet adózhatnak, s akkor a szociális védőháló is erősebb lesz. — Felbecsülhető, hogy milyen arányban fordul elő ez a két típus a kutatók között? — Ilyen becslést nem mernék tenni, márcsak azért sem, mert ismerek olyan példákat, akik éppen krízishelyzetben táltosodtak meg. Magyarországon látszólag semmit nem mutató szakember külföldre távozván — ahol semmi más lehetősége nem volt saját személye elismertetésére, mint a teljesítménye — gyönyörű eredményeket ért el. — Ennek a váltásnak az elősegítéséért mit tehet az MTESZ? — Remélem sok mindent. Általánosságban például azt, hogy a közvélemény és a döntéshozók előtt is hangsúlyozzuk a tudományos kutatás és műszaki fejlesztés fontosságát. Konkrétan felvállalhatjuk az egyéni érdekvédelmi funkciókat is. Például állásközvetítést, több egyesületünk is foglalkozik azzal a gondolattal, hogy állásregisztert hoz létre, amit mind a munkaadók, mind a munkavállalók használhatnának, s ily módon segíthetnénk összekapcsolni a két oldalt. — Milyen anyagi lehetőségeik vannak? — Tízmilliós nagyságrendben mozog a költségvetésünk. Eddig nem voltak tisztázottak az anyagi viszonyok. Most az egyesületeknek, mint önálló egységeknek jogukban áll eldönteni, hogy fenn akarnak-e tartani egy szövetségi rendszert, vagy sem. Ha igen, bizonyos terheket is vállalniuk kell. Természetesen ez a szövetség együttesen jóval erősebb és több lehetősége van: önálló vállalkozásokat indíthat, illetve az állami támogatás különböző formáira igényt tarthat Nem azért, hogy a saját központját jobban fenntarthassa, hanem azért, hogy hatékonyabban dolgozhassanak az egyesületek. — Önnek marad-e ideje majd kutatásai folytatására? — Nem vállaltam volna el, ha nem változtatok munkahelyet. Most egy kisvállalat ügyvezető igazgatója vagyok, február 1-jétől az ELTE-re megyek tanítani. Ez sokkal kötetlenebb, s bízom benne, hogy a kutatásra is több időm marad. — Az egyetemi oktatásban lehetősége nyílik arra is, hogy a majdani kutatókat ebben a menedzserszellemben neveljem ! — Eddig is vállaltam szakdolgozatokat, bizonyos speciális kollégiumokat, tehát nem lesz újdonság számomra az oktatás. — De a fiatalokkal kapcsolatban az MTESZ-ben is vannak teendők, mert az összes szervezetünkben gond, hogy 40 évesnél fiatalabb tagok alig-alig vannak. Nagyon nehéz bevonni a fiatalokat a munkába, aminek persze számtalan oka van, részben az egzisztencia megteremtése, a lakáskérdés megoldása, s a közelmúlt politikai változásai is elszívták az agilisabb embereket erről a területről. De úgy érzem, hogy ha vonzó programot tudunk állítani, nem kampányszerűen foglalkozunk a fiatalokkal, hanem megosztjuk a munkát, akkor automatikus lehet a fiatalok beépülése. Mindenesetre várunk minden fiatalt az MTESZ soraiba. Montskó Éva A haladás alfájai és ómegája Folyamatos átmenet az MTESZ-nél ,4 hétórás vonat kilenckor indul... Sztrájkolnak a mozdonyvezetők (MTI) A mozdonyvezetők szerdán reggel 5 órától kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak, mert hosszas tárgyalások után sem sikerült kiharcolniuk a 29 százalékos béremelést — közölte Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének alelnöke. A MÁV 1991. január 1-jétől minden dolgozójának, így a mozdonyvezetőknek is 25 százalékos alapbéremelést helyezett kilátásba, amit a masiniszták kevésnek találnak, mert — véleményük szerint — túlóráik jelentős csökkenése miatt valójában alapbérük csak 20 százalékkal emelkedne. A Mozdonyvezetők Szakszervezete ügyvivő bizottságának véleménye szerint a MÁV delegációja nem rendelkezett a megállapodáshoz szükséges felhatalmazással, emiatt nem tudtak egyezségrejutni. Így a szakszervezet a sztrájk minden következményéért a MÁV vezetését teszi felelőssé. Csárádi János, a MÁV vezérigazgatója viszont az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában kijelentette: küldöttségük teljes felhatalmazással ült le a tárgyalóasztalhoz. A MÁV vezetői szerint a hatezer mozdonyvezető a többi vasúti dolgozóval szemben erkölcstelenül követel előnyöket magának. A Vasutasok Szakszervezete elhatárolta magát a figyelmeztető sztrájktól, mivel azt a vasutasszolidaritás megbontásának tekintik. A kétórás munkabeszüntetéssel — állítják — a mozdonyvezetők súlyosan veszélyeztetik a vautas-érdekegyeztető tanács és a MÁV között jelenleg is folyó tárgyalások eredményességét. A mozdonyvezetők önös érdekeik miatt károkat okoznak a magyar vasút minden dolgozójának, s az ország lakosságának is, mert olyan követeléssel áll a MÁV vezetői elé, amit csak újabb tarifaemeléssel tudnának megoldani. Bokodi Béla, a MÁV szóvivője elmondta: a sztrájk ideje alatt a mozdonyvezetők a szerelvényeken tartózkodnak, és az alapszolgáltatásokat — fűtést, világítást — biztosítják. A szerda hajnali vonatok kétórás késéssel közlekednek majd, így például az öt órakor induló vonatok hét órakor, a hétórásak pedig kilenc órakor indulnak. Azok a helyi szerelvények, amelyek 5 és 7 óra között indulnának, illetve meg is érkeznének a célállomásukra, nem közlekednek. Ezekről az állomásokon adnak majd felvilágosítást. Elhatárolja magát a mozdonyvezetők sztrájkjától a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete is. Úgy ítélik meg, hogy az immár második elhibázott figyelmeztető sztrájk csökkenti a társadalom toleranciáját a vasutassággal szemben, amire pedig igen nagy szüksége van a 125 ezer vasúti dolgozónak.