Magyar Nemzet, 1991. június (54. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-01 / 127. szám

SZOMBAT, 1991. június 1. Tudósítónk ma amerikai alelnöknél Dán Quayle kedden érkezik hazánkba Washington, május­ 31. „Biztosítani kívánom a közép­­európai országok népeit és veze­tőit arról, hogy Amerika milyen fontosságot tulajdonít e­­térség­nek" — mondta Dán Quayle a lá­togatásának fő céljáról feltett kér­désre azon a fehér házi sajtóér­tekezleten, amelyen öt ország amerikai tudósítói vettek részt. Az alelnök vasárnap indul egész­hetes közép- és kelet-európai kör­útjának, amelynek állomásai Né­metország, Magyarország, Len­gyelország, Csehszlovákia és Bul­gária. Hazánkban kedden érke­­­zik egynapos látogatásra, amely­nek során tárgyal a politikai ve­zetőkkel, és megkoszorúzza Nagy Imre sírját, valamint a Hősök terén az ismeretlen katona em­lékművét Quayle a közép-európai tudó­sítóknak hangoztatta, hogy a Bush-kormány építeni óhajt 1989 nagy fordulatára, s maga az el­nök „rendkívül meleg, pozitív ér­zelmeket táplál e térség népei iránt”. Rövid bevezető nyilatko­zatában a sajtóértekezlet elején az alelnök hangoztatta, hogy eb­ben a minőségében először láto­gat ezekbe az országokba, ame­lyeknek nagy demokratikus for­dulata mindenkit reménnyel tölt el és most a feladat az ott élő emberek jobb élet iránti vágya­kozásának teljesítése. Ebben Ame­rika „aktív partner kíván letni” — hangoztatta Quayle többször is említve Washington „bekapcso­lódási” szándékát, vagyis törődé­sét a térséggel. Nem szabad a­zt hinni, hogy a figyelmet egy idő­re valóban elterelő öböl-válság sikeres lezárta után ,,ne fognánk fel Közép-Európa fontosságát, je­lentőségét?’. Quayle megjegyezte, hogy ma­ga is választott politikus lévén tisztában van az új demokráciák vezetőinek „eredményszállítási” gondjaival és ezért a térségben hangoztatni kívánja, hogy a vál­tozások „időigényesek". Azzal vi­szont mindenkinek tisztában kell lennie, hogy a jobb jövőt egyedül a piacgazdaság és a demokrácia képes biztosítani. A kérdésre, hogy miért nem nyújt több gaz­dasági támogatást Amerika ezek­nek az országoknak, az alelnök is utalt országa ismert költségveté­si gondjaira, ám hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok igyek­szik minden tőle telhetőt meg­tenni és a segítségnyújtás számos formáját kezdeményezte, önma­gában a pénz nem old meg min­dent — fejtegette Quayle, sem­mi sem helyettesítheti a gyökeres gazdasági reformokat. Elsősorban hazánkban, Csehszlovákiában és Lengyelországban meg kívánja vi­tatni tárgyalópartnereivel az „alulról felfelé építkezés” elvének megfelelően hogyan lehetne gyor­san és átfogóan kibontakoztatni a kis magánvállalkozást és ehhez Amerika mivel járulhat hozzá. Szóba került a térség biztonsági helyzete, s ezzel kapcsolatban Quayle megértéssel beszélt a kö­zép-európai aggályokról, ám nem óhajt belemenni annak részletei­be, „ami nyilván majd felmerül”, hogyan alakíthatnák ezek az or­szágok kapcsolataikat a NATO- val. Az alelnököt mindenesetre érdeklik a helyi elgondolások, hiszen a nyugati szövetségi rend­szer éppen „a realitásokhoz való igazodás” szakaszában van. A lé­nyeg azonban Quayle szerint, hogy „a NATO a biztonság for­rása volt és marad és , védelmi küldetésének megfelelően bizto­sítja a békét”.­­ Lapunk kérdésére, hogy mit ta­nácsolna Jugoszlávia mélyülő vál­sága láttán szomszédainak, az­­ amerikai alelnök mosolyogva megjegyezte, hogy körútjáról visz­­szatérve „bizonyosan tájékozot­tabb” lesz, mert a környezetben feltehetőleg „jobban ismerik ná­lam ezt a bonyolult problémát”. Az alelnök egyébként a nemzeti kisebbségekre vonatkozó kérdés kapcsán tartotta fontosnak hang­súlyozni, hogy Amerika az orszá­gok egységének megőrzését támo­gatja, viszont az államokon­­be­­lül mindent meg kell tenni az egyének jogainak biztosítására. Késve kezdődött a sajtóértekez­let, mert Dan Quayle is részt vett az ovális irodában tartott meg­beszélésen a szovjet küldöttséggel (azt követően Bush elnök és Pri­makov egyaránt bizakodó hang­nemben beszélt a nyugati támo­gatás és a szovjet reformok ki­bontakoztatásának „cserealkujá­ról”, noha ők ezt a szót persze nem használták. Az idevágó kérdése­ket természetesen az alelnök is megkapta és ő közölte, hogy a se­gély, és Gorbacsov londoni meg­hívása „még vita tárgya”. Min­denesetre a heteknek a saját ér­deküket kell előtérbe helyezniük és azt egyeztetni „Gorbacsovék érdekével”, ő „nem kétli” Gor­bacsov elkötelezettségét a refor­mok iránt, ám nincs teljesen meg­győződve róla, mennyi „politikai kapacitás” van a Szovjetunióban az ígéretek megvalósítására. Azt látja, hogy a szovjet vezetés el­szánta magát „ebbe az irányba” mozdulni. A Gorbacsov jövőjével kapcsolatos kérdés elől nevetve tért ki az amerikai alelnök, ki „nem óhajt spekulálni" hiszen a saját esetében is tudja, hogy az milyen kockázatos. Avar János Az albán külügyminiszter­­Magyarországon Jeszenszky Géza külügyminisz­ter meghívására pénteken hiva­talos látogatásra Magyarországra érkezett Muhamet Kapllani, az Albán Köztársaság külügyminisz­tere. Nemzetközi élet Etiópiában megadásra szólították fel a bukott­ rendszer vezetőit Addisz-Abebából jelenti a Reu­ter. Megadásra szólította fel az előző rendszer magas rangú ve­zetőit az Etiópiában a hét elején hatalomra került Etiópiai Népi Foraadalmi Demokratikus­­Front. A volt vezetőknek péntekig kell jelentkezniük a hatóságoknál. Közben közölték, hogy a szerdai­val ellentétben csütörtökön nem jártak áldozatokkal a zavargások. Az Amnesty International az emberi jogok tiszteletben tartásá­ra szólította fel Etiópia új veze­tőit. Az emberi jogok védelméért küzdő nemzetközi szervezet nyi­latkozatában sürgette, hogy az ország új irányítói tagadják meg a Mengisztu-rendszer bukása ál­tal kínált lehetőséget, és bizto­sítsák az emberi jogokat Etiópia minden lakosa számára. Az Amnesty felszólítja az Etió­piai Népi Forradalmi Demokrati­kus Frontot, hogy tartsa tisztelet­ben az emberi jogi normákat, ves­sen véget a politikai gyilkossá­goknak, és tegye lehetővé tisztes­séges bírósági eljárások szavato­lását. Az etiópiai császári család ti­zenkét tagja kért és kapott me­nedéket Nagy-Britannia addisz­­abebai nagykövetségén, jelentette Londonból az MTI. Köztük van az 1974-ig uralkodott utolsó császár, „a néhai Hailé Szelasszié menye is — jelentette a BBC brit állami­­tévé­ csütörtök­ este. A jelentés "­zerint brit kommandóegység mege­nekítette a családtagokat a kül­képviseletre hétfőn, még mielőtt a lázadók elfoglalták az etióp fő­várost. Nagy-Britanniát ugyanis régi megállapodás kötelezi a né­hai császár közeli rokonainak megvédelmezésére — jelentette ki James Glaze, addisz-abebai nagy­követ. Etiópia új vezetői pénteken fel­kérték a nemzetközi segélyszer­vezetek képviselőit, hogy kezdjék újra a segélyakciókat az éhínség sújtotta országban. Addisz-Abebában, az Etiópiai Népi Forradalmi Demokratikus Front Végrehajtó Bizottságának alelnöke, Tamrat Lamne a nemzet­közi segélyszervezetek több mint 300 képviselője előtt bejelentette, hogy megnyitották Asszád Vörös­tengeri kikötőt — ahol jelentős élelmiszer-küldemények halmo­zódtak fel —, és megígérte, hogy mindent megtesz a segélyszállít­mányok biztonságos eljuttatásáért az éhezőkhöz. A segélyakciók kö­rülbelül egy hete szakadtak félbe a harcok megélénkülése miatt. Az ENSZ Menekültügyi Főbiz­tossága pénteken Genfben arról számolt be, hogy az ország szá­razság sújtotta területein mint­egy hétmillió ember élelmezési helyzete reménytelen. A nemzet­közi szervezet több raktárát ki­fosztották, járműveiket ellopták vagy elpusztították, az élelmiszer­­szállító teherautókra fegyveres bandák támadnak rá. A menekültügyi főbiztosság adatai szerint mintegy negyvenöt­­ezer etiópiai menekült Dzsibu­­tiba, 80 000—100 000 Szudánba, 7000 pedig Kenyába. Az AFP francia hírügynökség pénteken jólértesült forrásokra hivatkozva viszont azt közölte, hogy 25 000 etiópiai katona és pol­gári személy — akik Asszád el­foglalását követően Dzsibutiba menekült — visszatért Etiópiába. Ogata Szadako asszony, az ENSZ menekültügyi főbiztosa szombaton a nigériai Abudzsába utazik, hogy afrikai vezetőkkel, az ENSZ főtitkárával és a nemzet­közi segélyszervezetek képviselői­vel az"etiópiai éhezők problémá" jának mielőbbi megoldásáról tár­gyaljon. Jeruzsálemi telefonjelentésünk Szaúdi látogató Izraelben Jeruzsálem, május 31. Izraeli politikusok egyetérté­süket fejezték ki Bush amerikai elnök e héten tett bejelentésével kapcsolatban, miszerint a Közel- Keleten le kell szerelni minden nem konvencionális és konven­cionális fegyvert, beleértve a bio­lógia, vegyi, és nukleáris töltetűe­ket is. Mose Arensz, izraeli vé­delmi miniszter egy csütörtöki nyilatkozatában azt javasolta, hogy a leszerelést terjesszék ki a Közép-Kelet országaira, Pakisz­tánra és Iránra, hiszen ezeknek az országoknak a fegyverarzenál­ja is fenyegeti a térség békéjét. Mose Arensz közölte, amennyi­ben ezek az országok hajlandóak lesznek a leszerelésre, akkor Iz­rael szintén hasonló lépésre szán­hatja el magát. Egy péntek kora reggeli nyilatkozatban Ariel Sa­ron, Izrael építésügyi minisztere is támogatta a Bush-bejelentést, hangsúlyozván, hogy első lépés­ként a Közép- és Közel-Keleten felhalmozott konvencionális fegy­verek megsemmisítéséről kellene gondoskodni, mert ezek tömeges jelenléte állandó tűzfészkeket je­lent, a békés lakosságot fenyeget­ve. A hét közepén Izraelbe látoga­tott Cheney amerikai hadügymi­niszter tárgyalásairól csak csü­törtökön késő este adták ki az első közleményeket.­­ A Mose Arens­szel, valamint az izraeli vezérkarral tárgyaló Cheney meg­egyezett abban, hogy a már ko­rábban, 1990. nyarán, az Izrael­nek nyújtott hadügyi támogatás keretében átadott 15 darab F—15-ös vadászbombázót Amerika most még 700 millió dollár értékben 10 ugyancsak F—15-össel egészíti ki. Az USA 72 százalékban beszáll az izraeli Hec-programba, hogy felgyorsítsák e rakétaelhárító ra­kéták előállítását. Az izraeli tömegkommunikáció kis hírben röpítette fel a szenzá­ciót: csütörtökön Izraelben tar­tózkodott a szaúd-arábiai király testvérének személyes megbízott­ja, aki Mose Arensz védelmi mi­ m­iniszterrel és más politikusokkal folytatott tárgyalásokat. A meg­beszélésekről nem adtak ki köz­leményt, de a pénteki napilapok­ban nyilatkozó arab politikus kö­zölte, hogy a jövőben többször Iz­raelbe jön tárgyalásai folytatásá­ra. Beck Anna A „magyar­ vonal” V­ersenyfutás Közép-Európáért Bármennyire csodálkoznak is honfitársaim vagy éppen Közép- és Kelet-Európa lakói , megin­dult értünk a hosszú távú ver­senyfutás. Temérdek panaszunk, bajunk, ziláltságunk közepette nem is mernénk erre gondolni, pedig igaz: nemcsak mi házalunk a Nyugaton támogatásért — ők is, a gazdag, fejlett országok (kü­­lön-külön) is meg akarnak nyer­ni bennünket. Így gondolkoznak: a zűrzavar, a gazdasági kin mú­landó, de ez a (Kínával együtt) másfél milliárdos piac, emberi­­szellemi tartalék itt van. S ma­rad. A szónak legtágabb és leg­­történelmibb értelmében érdemes ide befektetni, mármost jelen lenniük. Ilyenformán ez a ver­seny „értünk” (ha nem lép át va­lamilyen kritikus vonalat) igen jó dolog. E versenynek látványos jelei vannak: a hagyományos német érdeklődés mellett olasz aktivi­tás (Andreotti miniszterelnök nemrég járt Moszkvában), barát­ságos angol gesztusok Budapest címére (s Thatcher asszony rend­kívüli erőfeszítéseket tesz, hogy a Szovjetuniót is bevonják az eu­rópai vérkeringésbe). Párizs új­raéledő figyelme e térség, nem utolsósorban Magyarország iránt. (Antall József legutóbbi látoga­tása immár egy meglévő folya­mat állomása volt.) Franciaország és hazánk kap­csolatainak említésekor mindig eszünkbe jut a nem gyógyuló ma­gyar emlék: Trianon. Érthető. Valójában azonban éppen most, amikor Párizs és Budapest új kezdeteknél tart, igazságosabb lenne annak a kornak másik em­lékét is felidézni, amely jobban is hasonlít a mára. Egy betű kü­lönbség: a „t” helyébe írjunk „l”-et. S már itt van a mai Mit­terrand elnök politikai elődje Millerand , Franciaország mi­niszterelnöke 1920-ban. A néhány hónap alatt, amíg ő irányította politikájukat, megpróbáltak vala­mit jóvátenni a trianoni „több mint bűn, hibá”-ból. Természete­sen sikertelenül. Történelmi hasonlatokkal óva­tosan kell bánni, a ma gyökere­sen különbözik a múlttól. Némi tanulsága azért van a párhuzam­nak, az önkéntelen gondolattár­sításoknak. Az egyik erkölcsi: ne csak Trianonra emlékezzünk, ha­nem arra a szándékra, a gyors kijózanodást tükröző esztendőre is, s törüljük ki emlékezetünk­ből a tévedést, hogy a franciák szervezték a kisantantot. De mindez, stílszerűen szólva passé. Máig szóló tanulság viszont a Mitlerand rezsimhez fűződő felis­merés, hogy Kelet-Közép-Euró­­pát kár volt szétforgácsolni, va­lami korszerű egységbe kellene foglalni, nem egymás ellen ki­játszva a kis országokat, hanem összefogásukat elősegíteni. A mai két „t”-s, tehát a mitterrandi gondolkodásban is benne foglal­tatik ez a megfontolás. Ne hull­jon szét a földrész keleti fele, nem anarchiát kívánnak, hanem part­nereket. Ez a gondolat egyébként Washingtonban, Bonnban, Lon­donban, Rómában, Brüsszelben, Stockholmban is uralkodik ma­napság. Ma másfajta Európában élünk, mint amilyenben a hetvenegy (a történelmi hasonlatban érintett) év előtti volt Példát említve: ak­kor Franciaország a németek le­szerelését, gúzsba kötését szor­galmazta — ma azért aggódik, hogy a Bundeswehr csökkenti ka­tonai erejét és „biztonsági vá­kuum" jöhet létre földrészünk közepén. A hajdani ellenségek szoros szövetségbe tömörültek, amely kiállta a német egyesítés próbáját is. Ha nem is probléma­­mentesen, lényegében összehan­golták katonai, politikai érdekei­ket. Ama bizonyos hét évtizednek, főleg a második világháborúnak a tanulságait levonva új intéz­ményrendszer jött létre Európá­ban. Felváltották a régi fajta ri­valizáló egyensúlypolitikát (az olyan alegységet, amelyet például Trianon tükrözött) valódival, a klasszikus hatalmi játékokat, amelyek voltaképpen hely­cserés politikai támadások sorozatából álltak, tényleges együttműködés­sel. Csakhogy ezt az európai intéz­ményrendszert, amely a második világháborút követő évtizedekben jónak bizonyult (NATO, Közös Piac, Európa Tanács) , nem a legújabb, tehát az 1989 utáni ál­lapotokra szabták, hanem arra a kettéosztott Európára, amelynek másik fele a Varsói Szerződés, a KGST, a szovjet birodalom volt. Ezek a keleti intézmények viszont eltűntek vagy megszűnőben van­nak. A térségben egyrészt az anarchia veszélye ütötte fel a fe­jét — pozitív értelemben viszont kitárult a társadalmi-gazdasági megújulás lehetősége. Minderre a nyugatiak sem voltak felkészülve, ezért az aggodalmak és a bizony­talanság, de íme a távlat is, a zárt birodalom helyén ígéretes nagy térség. Közép- és Kelet-Európáb­ól ugyan nem mondható el, hogy a régi feszültségeik feloldásában el­jutott volna addig, ameddig pél­dául de Gaulle és Adenauer, de vannak kedvező jelek. A magyar külpolitika nem úgy szemléli a térséget, mint azt hajdanán tette, s fel-feltűnnek ehhez társaik is: Visegrád, a Pentagonále... Nem biztos, hogy a kis országoknak mindig egységesen kell fellépniük az európai porondon, de az min­denképpen elkerülendő, hogy egymás ellen áskálódjanak. Ez egyszer már (a két világháború között) katasztrófához vezetett. Problémáinkban és feladataink­ban annyi a hasonlóság, hogy ez alapot adhat a tartós együttmű­ködéshez. Igaz, a nyugati gazda­ság és politika megjelenésével mi, „keletiek” is versenybe kerültünk egymással, elvégre a beruházások és a támogatások nem korlátla­nok: fogadóképességünk határoz­za meg az ideszándékozó tőke mennyiségét, és általában az ér­deklődés minőségét. Az a tény, hogy a nyugatiak szemében Ma­­gyarország, Csehszlovákia és Len­gyelország az első helyen áll, má­sok hátrább, mutatja, Közép- és Kelet-Európa országai is verseny­állapotban vannak. De ez sem olyan szembenállás, rivalizálás, mint amilyen a 20-as 30-as évek­re volt jellemző. Jó, ha a nyugatiak gazdasági, kulturális politikai versenyt foly­tatnak értünk, nem is szólva ar­ról, hogy az Egyesült Államok, Japán, és Dél-Korea is megjelent a színen, ellentétben a régmúltak­kal. Egészséges jelenség, s olyan körülményeket­ teremt amelyek közepette Magyarország nem az Európa-ajtón kopogtató kérelme­ző, hanem partnerré válhat. Mind­addig jó ez a verseny, amíg az európai és az azon kívüli hatal­mak nem esnek vissza a régifajta rivalizálásba, befolyási övezetek alakítgatásába, rossz értelmű egyensúlykeresésekbe. Az európai fejlődés fő vonala nem efelé mutat, bár vannak hangok a nyugati publicisztikában, amelyek a német egységről — te­hát ennek az új erőnek a megje­lenéséről — és a szovjet főellen­ség gyengüléséről, szerepváltásá­ról szólva a „nemzeti egoizmu­sok" felülkerekedésétől tarta­nak. Egyelőre­­bizton mondhat­juk, az összetartó erők az uralko­dók. Németország mindent meg­tesz, hogy megnyugtassa szövet­ségeseit, külügyminiszterének sza­vaival „súlyuk nagyobb lett, de semmi esetre sem akarnak na­gyobb hatalmat”. Bizonyos eltolódás azonban az egységes Németország megjelené­sével mégiscsak bekövetkezett Európában. Ez — és Keleten a gazdasági és a politikai piac fel­­tárulkozása — új helyzetet terem­tett. A magyar külpolitika is meglehetős változatos feladatok előtt áll: „francia vonal”, „olasz vonal”, „német vonal” ... Amíg Európa az integráció útján halad, nem lesz túl nehéz valamennyit kezelni. Ennek az évszázadnak a tapasztalatait figyelembe véve azonban valószínűnek lehet tar­tani, hogy Németország — föld­rajzi helyzete, gazdasági ereje és jól bejárt történelmi kapcsolatai révén — az első helyen marad. Tatár Imre Magyar Nemzet 3 A csehszlovák külügyminiszter Közép-Európa biztonságáról Szorosabb együttműködés Prága, Varsó és Budapest között Washingtonból jelenti az MTI. Közép-Európa biztonságához nincs szükség új keretekre, a meglevőket, az EBEÉ-folyamatot, a NATO-t, a Nyugat-európai Uniót kell felhasználni. Biztonsá­guk szempontjából Prága, Buda­pest és Varsó számára alapvető együttműködésük, társulásuk az EK-shoz, valamint kiegyensúlyo­­lyozott kapcsolatuk a Szovjet­unióval is. Erről írt a Foreign Po­licy című amerikai külpolitikai folyóirat legújabb számában Jirí Dienstbier csehszlovák külügy­miniszter. Dientsbier rámutatott, hogy immár a nyugati országok is kez­dik megfogalmazni nézeteiket Közép-Európa biztonságáról. Nincs ok dramatizálni a helyze­tet, de ha a Nyugat csak nagyobb helyi válságok idején fordul Ke­let-Közép-Európa felé, ezért vé­­gül is valamennyi európai nagy árat fizet majd — írta. A történelmi tapasztalatok vi­lágosan mutatják: Közép-Európa biztonságát csak akkor lehet meg­védeni, ha kormányaik baráti kapcsolatokat tartanak fenn mind a Kelettel, mind a Nyugattal. A szovjet befolyási övezetben való korábbi tagság felcserélése egy másik befolyási övezetben való tagságra aligha javítaná Közép- Európa biztonsági helyzetét. A befolyási övezetek hagyományos felfogása eltűnhet: európai és at­lanti kapcsolatok hálózatát kell létrehozni, amelyből egy hatalom sem vonhatja ki magát. Az új hálózatnak elég szilárdnak kell lennie ahhoz, hogy egyetlen ál­lam se merészeljen szembeszáll­ni az új renddel, s egyik se legyen olyan erős, hogy azt uralhassa — hangzik a prágai vélemény. Dienstbier elutasította közép­európai gazdasági tömörülés vagy katonai-politikai tömb lehetősé­gét. Ehelyett Csehszlovákia, Ma­gyarország és Lengyelország a lehető legszorosabb háromoldalú együttműködésére van szükség. E kooperációt oly módon kell fej­leszteni, hogy beilleszthető le­gyen a széles körű, összeurópai együttműködésbe. Szükség lehet állandó vagy alkalmi munkacso­portok felállítására az idegenfor­galom, az ifjúsági cserék, a kör­nyezetvédelem, az atomenergia kérdéseinek megtárgyalására, külpolitikai tanácskozásokra. A háromoldalú együttműködés megkönnyítheti a kisebbségi prob­lémák megoldását... A magyar kormány külpolitikája fontos té­nyezőjének tekinti a szomszédos országokban élő magyar kisebb­ségek támogatását, s ezt néha oly formákban fejezi ki, ami nyug­talanságot vált ki szomszédainál. Ennek ellenére nagyon valószínűt­len, hogy a magyar politika kap­csán kialakuló feszültség odáig fa­julna, hogy fegyveres viszállyal fenyegessen. A kisebbségek ügye egyébként belátható időre köz­ponti kérdése marad az európai politikának — hangsúlyozta. Nő a KKP taglétszáma Pekingből jelenti az AFP­ Csaknem két és félmillióan csat­lakoztak az utóbbi két évben a Kínai Kommunista Párthoz, amely így több mint ötvenmillió tagot számlál — jelentette a Zsenmin Zsipao pénteken, azaz négy nappal a Tienanmen-téri vé­res események második évfordu­lója előtt. A KKP lapja szerint összesen 2,441 millió jelölt tett eleget a követelményeknek, így a taglétszám elérte az 50,32 milliót,­ míg a felvételüket kérők száma 10,8 millió.­­ Mindez azt bizonyítja, hogy a párt tekintélye egyre nagyobb a tömegek körében, és hogy a párt központosító ereje, vitalitá­sa és hatalma jelentős mértékben nőtt — írta a Zsenmin Zsipao. Λζ EBRD Londonba hívta Gorbacsovot Londonból jelenti az MTI. Jacques Attali, a brit fővárosban székelő Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke pénteken meghívta Londonba Mi­hail Gorbacsov szovjet államfőt. A bankban elmondták, hogy a meghívás júliusra szól, és Jacques Attali a szovjet gazdaságátalakí­tás megsegítéséről szeretne tár­gyalni Mihail Gorbacsoval. Bár nem derült ki, hogy júliu­son belül pontosan mikorra szól a meghívás, de ha Mihail Gorba­csov elfogadja azt, és az időpont egybeesik a hét legfejlettebb ipa­ri ország július 15-én Londonban kezdődő háromnapos szokásos évi csúcsértekezletével, akkor aligha lehet majd elkerülni a szovjet ve­zető meghívását a hetek értekez­letére is. Londoni megfigyelők szerint nem lehet tudni, hogy a bankmeg­hívás Mihail Gorbacsov csúcs­részvételét hivatott-e kikényszerí­teni — vagy ellenkezőleg, a „vé­letlenül” akkorra időzített lon­doni programja kompromisszu­mos megoldást kínál neki és mindazoknak, akik nem akarják megsérteni őt, de a csúcsra való egyenes meghívással sem akarják teljesen elkötelezni magukat mel­lette. Jacques Attali maga még csü­törtökön azt mondta egy londoni konferencián, hogy a hetes csúcs­nak témája lesz a szovjet gazda­ság is, és ő maga azt reméli, hogy a találkozón elhatározzák a Szov­jetuniónak nyújtandó segítség ha­tékony folytatását. A hét vezető ipari ország ál­lam- és kormányfői közül már többen javasolták az utóbbi na­pokban Mihail Gorbacsov meg­hívását, ám a találkozó házigaz­dája, John Major brit kormányfő még habozik a színvallással, amíg ki nem puhatolja az összes, el­sősorban amerikai véleményt Magyar—bolgár katonai megállapodás Szófiából jelenti az MTI. Ma­gyarország kétoldalú katonai­ megállapodást kötött Bulgáriá­val. Az erről szóló szerződést Für Lajos és Jordan Mutafcsiev ve­zérezredes, a két ország honvé­delmi minisztere írta alá. A két minisztérium közötti együttműködést szabályozó szer­ződés szorosan kapcsolódik ahhoz a politikai nyilatkozathoz, amelyet a két ország elnöke írt alá idén áprilisban Budapesten. Magyarország már hasonló két­oldalú katonai megállapodást kö­tött Romániával, Lengyelország­gal és Csehszlovákiával. A Bul­gáriával aláírt szerződés érvénye öt év, amely automatikusan úja­bb öt évvel meghosszabbodik, ha a felek egyike sem emel kifogást el­lene. A magyar kormány tagját pén­teken Szófiában fogadta Zselju Zselev elnök és Dimitar Popov kormányfő. Für Lajos háromna­pos hivatalos bulgáriai látogatása után pénteken hazautazott Szófiá­ból.

Next