Magyar Nemzet, 1992. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-21 / 17. szám

KEDD, 1992. január 21. Universitas Magyar Nemzet 11 A Sacelláry-kastély ma Nemzetközi Menedzser Központ Az elegáns Sacelláry-kastély már a század ele­jén is Budafok egyik nevezetességének számított. Ma e történelmi falak között a nemzetközi üzleti élet egyik legrangosabb másoddiplomájának meg­szerzéséért tanul a magyar szellemi élet és a kelet­európai térség legjobbjainak egy csoportja. A Nemzetközi Menedzser Központ alapítói már 1988-ban felismerték, hogy a korszakos változá­sok lázában égő országban kulcskérdés az emberi erőforrásokkal való gazdálkodás. Ezért a Központ fő célja, hogy segítse a mai és jövőbeli vezetőket abban, hogy tehetségüket és szorgalmukat a fejlett nyugati piacgazdaságok vezetési-menedzselési ta­pasztalatainak és legkorszerűbb módszereinek ismeretével párosíthassák. Nemcsak Magyarorszá­gon, hanem Kelet-Európában is a Nemzetközi Me­nedzser Központ volt az első, amely elkezdte az MBA típusú oktatást, menedzserképzést. A Központot amerikai-olasz-magyar vegyes vállalatként hozták létre 1988. november 1-jén, jelenleg alapítványként működik. Tevékenysége három fő területre összpontosul: 1. posztgraduá­lis vezetőképzés (Fiatal vezetők programja), egyéves és angol nyelvű. 2. Vezetőképző tanfo­lyamok közép- és felsőszintű vezetők számára. 3. Nemzetközi tevékenység. Az MBA (FVP)-képzés A posztgraduális vezetőképzés a Központ leg­fontosabb programja. Célja, hogy a résztvevőkből olyan sikeres üz­letembereket, menedzsereket neveljen, akik - a nemzetközileg is elfogadott szakmai és tudomá­nyos ismeretek és készségek birtokában - megfele­lő módon közelítenek az üzleti világhoz. Képzésük átfogja a menedzsment és a vezetéstudomány teljes spektrumát. A magas színvonalat nemzetkö­zileg elismert egyetemekkel és üzleti iskolákkal közösen kidolgozott tananyag biztosítja. Nemcsak a tantervek kidolgozása, hanem a tantárgyak okta­tása is nemzetközi tekintélyű külföldi egyetemi oktatók részvételével folyik. A program sikeres megvalósításához elenged­hetetlen szakmai színvonalat a kiterjedt egyetemi kapcsolatrendszer teszi lehetővé, amely szoros együttműködési, illetve felügyeleti szerződések alapján működik a Központ és az olyan intézmé­nyek között, mint az amerikai pittsburghi, tulane-i és indianai egyetemek, a kanadai York Egyetem, a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem, a Nijenrode Egye­tem Hollandiában, a manchesteri egyetem, a fran­ciaországi INSEAD és a svájci IMD. Az MBA- programot oktató intézményeket egy nemzetközi szervezet, az AACSB (American Association of Collegiate Schools of Business) minősíti, illetve diplomakiadási jogát időről időre ellenőrzi. Ez utóbbi rendkívül bonyolult és hosszadalmas eljá­rás. Megvizsgálják az intézetet, az oktatás tartal­mát, a tanrendet, a tanárok és a hallgatók össze­tételét, felkészültségét, és ha bármelyik területen hiányosságot találnak, a diplomakiadás jogát azonnal visszavonják. Ezt az eljárást ötévenként megismétlik. Az 1989-ben induló első posztgraduális veze­tőképző programnak még csak magyar résztvevői voltak. Az 1990-91-es tanévben azonban már nemcsak az oktatógárda volt nemzetközi, hanem a hallgatóság is. A magyar hallgatókon kívül Auszt­riából, Németországból, Romániából és az Egye­sült Államokból is érkeztek diákok. Az 1991-92- es tanévben pedig a huszonhét külföldi hallgató mellett csak öt magyar tanul az MBA-diplomáért. Az MBA-diploma A Master of Business Administration (MBA)­­fokozat az egyetlen nemzetközileg is elfogadott üz­leti-vezetési szakdiploma, amelyet a jelöltek igen kemény munkával szerezhetnek meg. Az MBA- képzést Amerikában vezették be először, innen in­dult hódító útjára Európába. A posztgraduális vezetőképző program nem csak elméleti oktatás­ból áll. A három szemeszter elvégzése után a hallgatók szakmai gyakorlaton kamatoztathatják megszerzett tudásukat valamely fejlett piacgazda­ságban működő világcégnél. Hallgatóink a világ számos országába jutottak el. A felbecsülhetetlen értékű gyakorlati tapasztalatokat nyújtó vendéglátó­vállalatok között olyan közismert nevek szerepel­tek, mint a japán Tomen, a francia Bull, az Ameri­can International Group, a Johnson & Johnson Amerikában, a Coca-Cola cég Ausztráliában vagy a kanadai Northern Telecom. Minden hallgató, aki év közben sikeresen letette vizsgáit és teljesítette a program követelményeit, a Nemzetközi Menedzser Központ, a Joseph M. Kar. Graduate School of Business és a University of Pittsburgh közös oklevelét kapja. Ez bizonyítja, hogy nemzetközileg elismert, felsőfokú üzleti és menedzsment-tananyagot sajátítottak el. Ez a végbi­zonyítvány jogosítja fel őket arra, hogy egy kiegé­szítő szemeszter elvégzése után megszerezzék az MBA-diplomát. Ezt a kiegészítő szemesztert a hall­gatók választhatóan Pittsburghben, Tulane-ben, Tulsában, Manchesterben vagy a kanadai York Egyetemen végezhetik el, itt kapják meg a diplomát. A Központ az 1992-es tanévtől gondol azok­ra is, akik nem tudnak egy évre elszakadni a mun­kájuktól. Az ő számukra indítjuk január közepé­től a posztgraduális vezetőképző program esti változatát. A tananyag és a felvételi követelmé­nyek ugyanazok, mint a nappali tagozatokon, de a hallgatóknak csak heti két alkalommal, az esti órákban kell beülniük az iskolapadokba. A képzés hároméves. Félévenként maximum két tantárgyat oktatnak egy időben, és a hallgatók há­rom tárgyat vehetnek fel trimeszterenként. A fel­vételi követelmény: egyetemi, esetleg főiskolai végzettség, magas szintű angol nyelvtudás, nem­zetközi környezetben végzett szakmai tevékeny­ségre való alkalmasság. A nappali program tandíja 700 000 forint. Ez nagy összegnek tűnik, de nemzetközi összehason­lításban (külföldi üzleti iskolákban 30 000-50 000 USA dollár) nem túlságosan magas, sőt már Magyarországon sem a Menedzser Központ tan­díja a legdrágább. Az esti változatért ugyanezt az összeget három év alatt fizetik be a hallgatók. Si­keres tanulmányi előmenetel alapján részleges vagy teljes ösztöndíjat tudunk biztosítani támoga­tóink segítségével. A Menedzser Központ legfőbb támogatója és egyik alapító tagja a Magyar Hitel Bank. A többi támogató közül az alábbiakat emeljük ki: Szenzor Vállalat, San Paolo Bank of Torino, a Milánói Ke­reskedelmi Kamara, a Rockefeller Brothers Alapít­vány, a kanadai kormány, a Ford Alapítvány, a So­ros Alapítvány és a GE Tungsram. A legtöbb hall­gatót a küldő vállalat szponzorálja. Rövid programok A Menedzser Központ fontosnak tartja, hogy a gyakorló vezetők továbbképzését is segítse, illetve az egyéni vállalkozókat is támogassa abban, hogy a vállalkozások indításához szükséges alapismerete­ket megszerezzék. Ezért a gazdasági élet legaktuá­lisabb kérdéseivel, problémáival foglalkozó három-öt napos tanfolyamokat is szervezünk, negyedévenként változtatva a témaköröket. 1992 első negyedévében tartunk például pénzügyi és marketing alapismereteket nyújtó tanfolyamokat, valamint pénzügggyel vagy marketinggel foglalko­zó szakemberek számára angol nyelvtanfolyamot, és megismertetjük az emberi erőforrásokkal foglal­kozó szakembereket az új nyugati módszerekkel. A Központ igen fontos tevékenysége a különféle konferenciák, hazai és nemzetközi szakmai találko­zók szervezése. Ezek keretében nemcsak a vezetés­­tudomány legújabb eredményeinek megismerteté­sére, különféle kutatási programok bemutatására, nemzetközi összehasonlító vizsgálatok összegzésé­re nyílik mód, hanem kelet-európai és nyugati üzlet­emberek személyes megismerkedésére és tapaszta­latcseréjére is kitűnő alkalom kínálkozik. Majzikné Csőke Zsuzsa Tanuljunk nyelveket! A RÓMAIAK görögül tanultak, hogy Arisztotelészt és Platónt erede­tiben olvashassák. A középkorban és még a legújabb korban is mindenki, aki csak tehette, latinul tanult, hiszen ez volt évszázadokon keresztül a nemzetközi érintkezés, az irodalom és a tudomány nyelve. A nemzetközi nyelvek kifejlődésével a latin elvesz­tette egyeduralmát az irodalomban, a nemzetközi kapcsolatokban pedig a latinnal rokon modern nyelvek vették át a közvetítő szerepet. A versenyből mostanra az angol, pontosabban a „broken English” került ki győztesen. Aki nem akar reménytelenül lema­radni a nemzetközi mezőnyben, an­nak legalább törnie kell az angolt. Korunk jellegzetessége, hogy a kommunikáiiónak a nyelven kívül ki­fejlődött még több más fontos eszköze is, például a matematika és a fizika. Az természetesen nem igaz, hogy ezek ugyanolyan fontosak, mint a nyelv. De ha meg akarjuk érteni a fej­lődést előrevivő erőket vagy az új fo­galmakat, akkor matematikai képzett­ség és fizikai műveltség nélkül csak a modern frazeológiát sajátíthatjuk el. Régen azt mondták, hogy annyi embert érsz, ahány nyelvet beszélsz. Ma azt mondhatjuk, enyhe túlzással, hogy már ahhoz is legalább másik három nyelvet kell beszélned az anyanyelveden kívül, hogy egyetlen teljes embert érj: az angolt, a mate­matikát és a fizikát. Az absztrakció nyelve a matematika, a természeté és a technikáé a fizika. Az anyanyelvet az anyatejjel szív­juk magunkba. A másik két nyelvet valamikor el kell kezdeni tudatosan ta­nulni. Az alapokat jó mélyre ásva, ki­tartóan gyakorolni kell. Megéri-e? Természetesen igen. A tudás önmagá­ban is érték, megszerzése olyan siker­élményt ad, ami kárpótol a befektetett munkáért. Annak viszont, akinek a ké­pességei megengedik, nemcsak a mű­veltség megszerzéséért, a tudásért ér­demes tanulnia ezeket a „nyelveket", hanem hivatásként is. A hivatás kétfé­le lehet: a megszerzett tudás használa­ta vagy továbbadása, azaz a tanítás. NAGY KÖLTŐINK keserű ki­­fakadásait szokás ellenérvként felhoz­ni. Csokonai szerint „az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon”. „Még bolondabb az, aki tanár akar lenni” - teszi hozzá tanár, diák, szülő egyaránt a létező szocializmus és a piacgazda­ság fordulóján. Hogy baj van, azt saj­nos nem tagadhatjuk. A fényes szelek ifjúságának nagy álma, a „holnapra megforgatjuk az egész világot”, ma sajnos még mindig időszerű. A tudás­nak meg kell kapnia az elismerést. Elejét kell vennünk annak, hogy a tu­datlanok, a képzetlenek, a műveletle­nek hazája legyen Magyarország. Ez elsősorban az iskolán múlik. Az egye­temeknek is meg kell tenniük mindent azért, hogy legyen elég olyan ember, aki nemcsak hogy érti, de majd taníta­ni is tudja e három,,nyelvet”. Jó mód­szerek után kutatva megszületett a gondolat: indítsunk angol­ matematika tanár, illetve angol-fizika tanár szako­kat az egyetemeken. A matematika és fizika megértése ugyan más képessé­get igényel, mint a nyelvtanulás, de a tehetséges fiatalokban igen sok eset­ben megvan mindkettő, legfeljebb nem egyforma mértékben. Aki ezen a szakon tanul, elsősor­ban középiskolai tanár lehet, de az sincs kizárva, hogy nyelvtanár, fordító, számítógép-programozó lesz vagy fizi­kus. A most induló egyetemi reform le­hetőséget ad a hallgatóknak arra, hogy megkeressék a hajlamuknak és képes­ségeiknek legjobban megfelelő irányt és arányt. Egyetemeinken néhol már indult matematika-angol szak. Az érettségi előtt állóknak érdemes elgondolkodniuk és érdeklődniük ezen lehetőségek felől. Itt azonban meg kell állnom egy pillanatra, és fel kell ten­nem a kérdést: „Tényleg érdemes?” Nem erkölcstelen-e ma tehetsé­ges fiatalokat arra biztatni, hogy a ta­nári pályát, éppen a legnehezebb sza­kokat válasszák, amikor szakképzett­ség nélkül, egy kis ügyességgel töb­bet kereshetnek, mint volt tanáraik? EGY OLYAN ORSZÁGBAN, ahol csak az ötéves tervek mutatói kerültek a figyelem középpontjába, ott a tudás háttérbe szorult. De még amerikai folyóiratban is olvashattuk néhány évvel ezelőtt a kérdést: „Hogy van az, hogy te, akit nem visz rá a lélek, hogy ellopd a hardvert, szemrebbenés nélkül ellopod a szoft­vert?” Az emberek tudatában a súlyos tömeggel, a nagy méretekkel és más efféle tulajdonságokkal jellemezhető „tárgyak” képviselték és képviselik még ma is az értéket Tudomásul kell vennünk, hogy ennek vége! A szoft­ver ma már drágább, mint a hardver! Az információ korábban a tudás, a „ know-how" a legértékesebb. Mire a most érettségiző fiatalokból tanárok lesznek, ennek az igazságnak Magyarországra is el kell érkeznie, különben elvesztünk. Ezt pedig nem akarhatjuk, nem engedhetjük. Lovas István Egy híren pendülünk Pályázatunk eredménye Az újságírás iránt kedvet érző egyetemi-főiskolai hallgatók számára kiírt pályázatunk zsűrije befejezte a beküldött írások értékelését. Első helyezést ért el és az ezzel járó 10 000 forintos pénzjutalomban részesül. Ötvös Edit, az ELTE Természettudományi Karának hallgatója. A 7000 forintos második díjat az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanu­ló Inotai Edit nyerte. Pályázatunk harmadik helyezettje, 5000 forintos pályadíjjal, Vajda Éva, a Közgazdaság-tudományi Egyetem hallgatója. Valamennyiüknek szívből gratulálunk. Minden egyetemistának és főis­kolásnak, aki részt vett a pályázaton, megköszönjük, hogy megtisztelt min­ket írásaival. A felsőoktatás világáról szóló tudósításaikat továbbra is érdeklődéssel várjuk. Mai számunkban a harmadik helyezett írását közöljük. Miért nem vizsgázik az egyetemista? Úgy kezdődön, hogy kétszáz negyedéves közgazdászhallgató meg­tagadta a vizsgát. Illetve valahol sok­kal régebben kezdődött... Hiszen az 1988-ban indult elsős évfolyam már mást tanult közgazdaságtanból, mint az elődeik. Ám, mikor felkérték az elmélettörténet tárgyat emberemléke­zet óta tanító professzort, hogy változ­tasson a tananyagon, azt felelte, hogy ő volt itt előbb. Mármint házon belül: 1956 óta ő tanítja az egyetemen az elmélettörténetet, ezért ő tudja, hogy mit kell oktatni a diákoknak, a tárgy marad, punktum. Különben is az elő­adásai mindig népszerűek voltak, sze­rették a hallgatók... Aztán jött ez a reformévfolyam, és azt mondta, nem. A korábbi nemzedékeknek ugyanis marxista­ségét kellett tanulni. A polgári közgazdaságtan „téveszmé­it” az elmélettörténet tárgy keretében lehetett megismerni. De aztán egyik napról a másikra eltűnt a szocialista pégé, és a tanárok egy fiatal generáci­ója a Nyugaton elfogadott polgári köz­­gazdasági elméleteket kezdte oktatni. Versenytársa támadt a három évtizede tanított tárgynak és professzorának. De hát feltétlenül élesen szembe kell kerülniük a generációknak? A hasonló profil nem teremt-e ugyan­annyi lehetőséget az együttműködés­re, mint a szembenállásra? Hiszen felsőbb éven építeni lehet az alapozó képzésben megszerzett ismeretekre. Sőt nemcsak lehet, hanem kell is, mert így lehet újabb, a korábbiakat kiegészítő tudást adni a diákoknak. Végül is ez (lenne) az universitas, az egyetem célja. Ehelyett azonban a professzor va­lóban szembekerült fiatal kollégáival. A magyarázat egyszerű: amíg egy egyetemi tanár fizetése nem több, mint az államigazgatási szerveknél dolgozó gépírónőké, addig nem érdekelt ab­ban, hogy egy évek óta bevált sémától eltérjen. Még akkor sem, ha bebizo­nyosodik, hogy mondandója felett el­járt az idő. Amíg a jegyzetírás honorá­riuma alig több, mint a kézirat legépel­­tetésének költsége, addig az egyetemi oktatóknak nem éri meg új tanköny­veket írni. Egyszerűbb elviselni a kisebb-nagyobb súrlódásokat a szak­mai viták során, és bízni abban, hogy minden megy tovább a maga útján. Csakhogy most homok került a fogaskerekek közé. A diákok még nem fásultak bele az örökösen ismét­lődő szakmai konfliktusokba, nem lehetnek tekintettel arra, hogy a költ­ségvetés mennyit hajlandó áldozni az állami egyetem tanárainak fizetésére. A diákok csak tanulni szeretnének, mégpedig lehetőleg értelmes dolgo­kat. Márpedig egy négyszáz oldalas, régi tananyagokból összeollózott és az alapképzéssel jelentős átfedéseket mutató tankönyvet nem tekinthetnek „intellektuális kihívásnak”. Miről jutott mindez eszembe? Új év, új élet, új költségvetés. A diákok és oktatók mindennapjait megkeserí­­■­tik a konfliktusok, mindkét fél csak vesztes lehet. A diák azért, mert energiáit tanulás helyett az ellen­állásba fekteti; a tanár azért, mert megszégyenítő anyagi helyzete mel­lett még presztízsét is elveszíti. De ennél jóval többről van szó, nem csak a szemben álló felekről. Ez a történet mindannyiunkról szólt.. Vajda Éva Hogy Kelet Nyugatnak tartson Svájci leckék vendéglátásból MAGYAR SZÁLLODAIPARI és idegenforgalmi szakiskolákból negyvenhat tanár ismerkedett életközelből a svájci idegenforgal­mi know-how-val a churi Hotel­und Touristikfaschschule passagi gyógyüdülőjének iskolaszállójá­ban. „A szövetség által finanszíro­zott »pilotprojektet« az idegenfor­galmi fejlesztési segély keretében valósítják meg a keleti államokban” - írta a svájci Bündner Tageblatt de­cember 17-i számában. A szövetség, a Bund Svájcban olyasmi, mint Magyarországon az állam. De a hasonlóság korántsem jelent azonosságot, ezt a magyar szakemberek is számtalanszor meg­tapasztalhatták, amikor az „állam” szerepét firtatták különféle beruhá­zásokban, a szak-, illetve átképzés szubvencionálásában - és a svájci­ak alig értették a kérdést. Náluk ugyanis az állam - mármint a Bund, netán Eidgenossenschaft, de sosem a Staat - nemigen szól bele semmi­be, még az oktatás kereteit is min­den kanton maga szabályozza. Hu­szonhárom kanton a fél magyaror­­szágnyi Svájcban! A „keleti segélyt”, az Osthilfét azonban valóban a Bund szavazta meg, konkrétan a parlament mind­két házában. A kétszázötvenmillió franknyi összeggel a visegrádi hár­makat támogatják a sokat idézett japán bölcsesség szellemében: ne halat adj az éhezőnek, mert holnap­ra újra megéhezik, hanem tanítsd meg halászni! Hogy Magyarország megváltá­sát az oktatáson kellene kezdeni, már sokan felfedezték. A svájci kor­mány a belátáson túl lépett is, Claude Kaspar sankt-galleni professzort, az idegenforgalom nemzetközi szak­­tekintélyét bízta meg a továbbkép­zés megvalósításával. A svájci „Pilotprojekt", „Pilotseminar" el­nevezés is a vállalkozás úttörő jelle­gét hivatott hangsúlyozni. Ennek keretében a chári Szállodaipari és Idegenforgalmi Szakiskolának, va­lamint a budapesti Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképzőnek ju­tott az a megtisztelő feladat, hogy magyar idegenforgalmi szakembe­rek és tanárok továbbképzését meg­szervezze és lebonyolítsa. AZ ELSŐ, valóban kísérletinek tekinthető csoport háromrészes továbbképzésének második fázisa fejeződött be karácsony előtt. Nyil­ván ez a külföldi szakasz volt a leg­­élményszerűbb, melynek során a magyar szakemberek a közismerten világszínvonalú svájci idegenforga­lom több objektumát élőben tanul­mányozhatták. Utazhattak drótkö­télpályán és a százéves Rhatische Bahnen, betekinthettek Zürichben az ötcsillagos Hotel Savoy konyhá­jába és raktáraiba, megízlelhették és megkaphatták a sankt-moritzi Hotel Albana receptjeit. A továbbképzés idegenforgalmi érdekességeket bemutató része járt utat jelentett - járatlanabb és rögö­sebb az elméleti rész. A svájci elő­adók nem tudtak eleget magyar hallgatóik felkészültségéről, és oly­kor - talán a biztonság kedvéért - alá is becsülték; a magyar csoport összetétele viszont szakképzettség, munkakör tekintetében valóban heterogénebb volt a kelleténél. Persze nem véletlenül keresztelték a svájciak „pilotprojekt" -re a kez­deményezést. EGY KEZDEMÉNYEZÉS foly­tatást igényel. Hátravan még a sze­minárium harmadik szakasza, amelyben ki-ki már hasznosíthatja az eddigi tanulságokat is - de sokkal több van hátra. Kaspar professzor azzal búcsúzott a csoporttól, hogy a svájci parlament előtt van az Osthil­­fe következő része. A javasolt nyolcszázmillió frankos összeget az egyik ház, a Bundesrat 141:0 arány­ban (ó, demokratikus szavazás!) jóváhagyta, a Standerat azonban még nem döntött. Tekintélyesen megnőtt tehát az összeg, ám megnőtt a részesedők száma is. A svájci segélyen számos keleti ország osztozik immár a Bal­tikumtól a Fekete-tengerig. És ha valakinek emiatt csalódottság, netán bosszúság lenne az első érzése, sose feledje: a kelet-(közép)-európai vál­tozások szorosan összefüggnek, a kelet-(közép)-európai államok összetartoznak. És aki lerugdosná társát az Európa-vonat ütközőjéről, azt könnyen le is rángatják onnan. Bízvást köszönhetjük hát meg közö­sen a támogatást. Szaszovszky József

Next