Magyar Nemzet, 1992. szeptember (55. évfolyam, 206-231. szám)

i . Í­gy hirdette szalagcímében a francia kommunisták lapja ez­előtt 53 évvel, alig egy héttel a II. világháború kitörése előtt: „Né­met-szovjet barátsági szerződés? - az évszázad kacsája". Néhány óra múlva a lap második kiadásá­ból a szalagcím eltűnt, mert a ka­csa igaznak bizonyult. A nagy hír­­ügynökségek jelentették Moszkvá­ból, hogy az egykori londoni pezsgőügynökből lett náci külügy­miniszter. Ribbentropp és Molotov szovjet külügyminiszter Sztálin je­lenlétében barátsági szerződést ír­nak alá. Mikor Ribbentropp és Sztálin pohara összekoccant, ez tulajdonképpen a II. világháború közvetlen fenyegetését jelezte. Moszkva szabad kezet adott Hit­lernek a lengyelországi agresszió­jához és az ország felosztásához. Tudjuk, az előző két év során a náci birodalom már lenyelte a füg­getlen Ausztriát, és a Nyugat meg­rettent beleegyezésével München­ben hozzájárult a Csehszlovák Köz­társaság megcsonkításához, majd megsemmisüléséhez. Augusztus utolsó hetében a hitleri Német­ország fantasztikus propaganda­orkánnal készítette elő Lengyel­­ország megtámadását, remélve, hogy az osztrák és a csehszlovák példa nyomán ezt is megteheti sú­lyosabb következmények nélkül. Ennek komoly akadálya lehe­tett volna, ha Moszkva a maga ré­széről elszántságot mutatva csatla­kozik a Nyugat kemény figyelmez­tetéseihez. Párizs, London és Washington komoran tájékoztat­ták Berlint, hogy a Varsó elleni ag­resszió világégést okoz. Sztálin a világpolitikában tulajdonképpen csak Hitlertől tartott, annak brutali­tását tisztelte. Hazudott a Nyugat­nak, amikor magas szintű katonai tárgyalások során együttműködési készségéről biztosította Londont és Párizst. A moszkvai tárgyalások megszakadtak, és a nyugati kato­nai küldöttségek hazautaztak. Csak napok teltek el, és megszüle­tett a Sztálin—Hitler barátsági szer­ződés. Ennek nyomán alig 8 nap múlva egy pokolian aljas provoká­ció ürügyén a nácik 1939. szep­tember 1-jének hajnalán rohamra indultak a védtelen Lengyelország ellen. 48 óra múlva Anglia és Franciaország is hadat üzent a náci Németországnak, megkez­dődött a II. világháború. Berlin és Moszkva szerződésé­nek titkos záradéka jegyében szeptember 18-án a Vörös Hadse­reg lerohanta a vérében vergődő Lengyelország keleti részében még megmaradt lengyel erőket. M­inden előző konfliktushoz képest a II. világháború Gaston Bouthoul francia történész szavaival „...a világtör­ténelem legvadabb látványossága és borzalma volt!" A hadszínterek nagyságát tekintve nem hasonlít­­ható össze az I. világháborúval 1914-18), úgyszólván az egész­öldkerekségen csatáztak: a Spitz- Dergák jeges vizein ugyanúgy, mint a Szahara forró homokján, az Alpok hegyeiben, a burmai dzsungelekben, a Csendes-óceán szigetein, a Volga partjain. Úgy tűnt, mintha valami fantasztikus kataklizma egyszerre sújtaná az egész emberiséget. A II. világhá­ború totális háború volt, függetle­nül a résztvevők politikai-társadal­mi rendszereitől. A hadviselő felek mozgósították egész társadalmu­kat, több mint 60 millió ember har­colt ténylegesen, de munkába állí­tották mindazokat, akik nem vol­tak katonák. Újszerű propaganda­gépezetek - elsősorban a rádiók - útján igyekeztek befolyásolni egy­más közvéleményét. Ez eredmé­nyezte, hogy Németországban vagy Japánban az emberek nem tudtak fellázadni a vesztett hábo­rút tovább erőszakoló uraik ellen. A nyugatiak pedig igyekeztek meggyőzni a már leigázott orszá­gok lakóit, hogy hazafias ellenál­lásukkal hozzájárulhatnak felsza­badulásukhoz. A legkülönbözőbb származású tudósok közös szelle­mi erőfeszítése eredményezte, hogy az USA-ban 1945-re elké­szüljön az atombomba. Közben az ideológiai küzdelem, az agy­mosás átfogta az egyes társadal­makat. A repülőgépekről ledobott bombák hatásfoka a háború so­rán ezerszeresére növekedett, az 1945-ben ledobott atombomba 20 ezer tonna hagyományos rob­banóanyaggal volt egyenlő! Drez­dát, a nagy német várost egyetlen éjszaka alatt teljesen felgyújtották, még az aszfalt is égett, és minden a lángok martalékává vált. Ezzel egy időben soha nem látott nagy­ságrendű bűnök is mindennapo­sak voltak: kollektív kivégzések, emberek millióinak megsemmisíté­se, annak ellenére, hogy ezek el­pusztítása alig volt tényleges befo­lyással a konfliktus kimenetelére. B­ármily rettenetes is, majdnem elkerülhetetlen volt a föld­rajz és a történelem megha­tározottságai nyomán, hogy ha­zánk is be kellett lépjen a küzde­lembe. Honfitársainknak, katoná­inknak és a civil lakosságnak bő­ven kijutott a II. világháború ször­nyűségeiből, véres szenvedései­ből, helyenként hősi helytállásai­ból. A II. világháború befejeződé­se után még mintegy 46 évig kel­lett elviselnünk az idegen megszál­lás összes gyötrelmeit, súlyosbítva azzal a szellemi és erkölcsi rom­bolással, amelyet a szovjet rend­szer magyarországi áttételei két nemzedék életében, erkölcseiben és gondolkodásában egy korsze­rű jövőre való felkészülésében okoztak. Ha megviselten is mond­juk, de ennek vége. A nálunk bol­dogabb országokat is napjaink­ban a legkülönbözőbb előjelű tár­sadalmi és gazdasági válságok rázzák meg. Hogyne érződne hát mindez nálunk, amikor energiáink jelentékeny részét kell a bukott kommunista rendszer különböző maradványainak romjainak elta­karítására fordítani. De a történe­lem mégis előre megy, és hazánk lelkileg is meggyógyulva elindul a felemelkedés útján. Igaz, a borzal­mas évtizedek után nem meglepő, ha annyi nem szép, gyötrelmes vagy felháborító történés szegé­lyezi mindennapjainkat. Nem­egyszer a mi hibánkból is. Ez egy kicsit a II. világháború és az azt követő kommunista rendszer ha­gyatéka a túlélő örökösöknek. Et­től kell minél gyorsabban megsza­badulni. Bátran, barátságosan, tisztán gondolkodó Magyarorszá­got kialakítani. E­z a vágy, ez a jogos követe­lés sokakban felmerül most, a II. világháború kitörésének 53. évfordulóján. Hála és elisme­rés illeti majd a nemzedéket, amely ezt vállalja, és azokat is, akik több-kevesebb rátermettség­gel, de őszinte szenvedéllyel meg­kísérlik irányítani ezt a bonyolult, nehéz, lemondásokkal tűzdelt fel­adatot. Jól tudom, hogy a ma világa nem az emlékezés időszaka. Az emberek rohannak, küzdenek és csak előrenéznek. De ezen a drá­mai évfordulón tanulságos egy pil­lanatra visszanézni, megkérdezni, hogyan is volt, ki tette, hogyan tör­ténhetett? Mert ennek megértése utat mutat a mai feladatokhoz, és a veszélyeket is jelzi. Ezért érde­mes egy pillanatra megállni, és el­gondolkozni a II. világháború kitö­résének évfordulóján. Akkor így kezdődött írta: Földes Péter Nyári rendkívüli ülésszak a parlamentben „Folytassuk a józan ész politikáját” - mondta Antall József napirend előtti felszólalásában Az Országgyűlés hétfői plená­ris ülésének keretében napi­rend előtt kért szót Antall Jó­zsef kormányfő. A miniszterel­nök mintegy félórás beszédé­ben elsősorban a közvéle­ményt napok óta foglalkoztató Csurka-tanulmányról szólt, de ennek kapcsán kitért számos belpolitikai összefüggésre is. A kormányfő mondandóját kezd­ve előrebocsátotta, hogy a a Magyar Demokrata Fórum alelnöke tanulmá­nyát magánvéleményként közölte, mivel azt egyetlen pártbeli testülettel sem egyeztette. Utalt arra, hogy a Magyar Demokrata Fórum elnöksé­ge és választmánya foglalkozott az írással, majd leszögezte: a koalíció pártjainak - beleértve az MDF-et is - éppen úgy kell tudni Csurka István képviselő úrral együttműködni, ahogy a párt a különböző politikai testületeinek igazodniuk kell a fő irányelvekhez. Különféle irányvon­alak, programok vannak, ám a kor­mány önállóan, felelősséggel dönt, s ezt a felelősséget senki nem veheti át - hangsúlyozta Antall József, majd így folytatta: A kormányt kritikák bőven érik, belülről és kívülről, amin nincs mit csodálkozni. A mai nehéz gazdasági, politikai, szociális helyzetben azon­ban a magyar kormány a leghatáro­zottabban ragaszkodik a magyar nemzeti elkötelezettségekhez, a de­mokrácia, a jogállamiság, a szociális piacgazdaság értékeihez. Addig ál­lok az MDF élén, megválasztóim bi­zalmából és saját elhatározásomból, továbbá a kormány élén az Ország­­gyűlés megbízása alapján, ameddig a magyarság iránti töretlen elkötele­zettségnek a parlamentáris demokrá­cia és a jogállamiság alapelveinek eleget tehetek. De nemcsak az a kö­telességem önmagammal szemben, hogy felállok, ha a követelmények­nek nem felelhetek meg, hanem olyan felszólításoknak és célzások­nak sem fogok ijedtemben vagy rossz megítélés következtében eleget tenni, ami a hatalom átadását jelen­tette a történelem során Kun Bélá­nak, Hitlernek vagy másoknak. Re­mélem, hogy a kényszer nem te­remthet hazánkban még egyszer ilyen helyzetet, ehhez nem engedhe­tünk utat nyitni a parlamentáris rend­szerben. A Csurka-tanulmányban foglal­takra térve a kormányfő kifejtette: Csurka István politikai pamfletjében olyan megállapításokat tesz, amely­ben megszólaltat a közvélemény egyes csoportjaiban élő indulatokat, jelentős tömegek érzéseit veti fel, majd bemutatja a kényszerpályákat. Megítélésem szerint számos kérdés­ben hibás interpretációban, politikai­lag több részben károsan és tévesen válaszol, amelyekkel sem a kormány, sem a magam nevében nem azonosít­hatom magam, és nem azonosíthatja magát a Magyar Demokrata Fórum elnöksége és választmánya sem. Konkrét gondolatokat idézve az írás­ból, a miniszterelnök elfogadhatat­lannak tartotta az MDF alelnökének a Nemzetközi Valutaalapra és a Világ­bankra vonatkozó megállapításait. (Folytatás a 4. oldalon) Össztűz a belgrádi parlamentben Szerb képviselők bizalmatlansági indítványa Panics ellen ÚJVIDÉK - A jugoszláv válság­gal foglalkozó diplomaták már Genf­­re készülnek. Lord Owen, az EK új Jugoszlávia-megbízottja európai kö­rútra indult, amelynek során tárgya­lásokat folytat Lisszabonban, Kop­penhágában, Hágában, Bonnban és Párizsban. Marrack Goulding, az ENSZ főtitkárának helyettese pedig a volt Jugoszláviát járja, hétfőn Zág­rábban tárgyalt Tudjmannal. Szaraje­vóba és Belgrádba is ellátogat, de nem hagyja ki a kéksisakosok által ellenőrzött övezeteket sem. Szomba­ton utazik Genfbe, hogy tárgyalásai­nak eredményéről beszámoljon a két megbízottnak: Cirus Vance-nek (ENSZ) és David Owennek (EK). Jelenleg úgy tűnik, hogy a borúlá­tóknak lesz igazuk. Nemcsak azért, mert szüntelenül harcolnak Boszniá­ban, mintha a konferenciát egy másik bolygón tartották volna meg, hanem azért is, mert a Kis-Jugoszlávia politi­kai színterén felerősödtek a támadások Panics kormányfő ellen, akire a Nyu­gat úgy-ahogy építhetett volna, s aki nagyfokú együttműködési készséget mutatott. A Szerb Szocialista Párt és a Seselj-féle Szerb Radikális Párt parla­menti csoportja hétfőn a kisjugoszláv képviselőházban bizalmi szavazást kez­deményezett. Szerintük Panics nem tar­totta tiszteletben a parlament határoza­tait, és nem annak álláspontjait képvi­selte Londonban. Három nap múlva te­hát szavaz a képviselőház, s ha figye­lembe vesszük, hogy a törvényhozó testület szinte csak e két párt tagjaiból áll, nem nehéz megjósolni a szavazás kimenetelét. Ha lesz szavazás. Vagy csupán nyomást gyakorolnak Pank­s­­ szakértői kormányára? Tudomására akarják hozni, bármikor megbuktatha­tó? Lehet, hogy Milosevics akarja meg­mutatni Panicsnak is, a világnak is, ki­nek a kezében van a tényleges hatalom. Az a kérdés, szükségük van-e még rá. (Folytatás a 3. oldalon) FURCSA EMBARGÓ (A Süddeutsche Zeitung rajza) Dzsakartában ma nyílik a csúcs Az el nem kötelezettek Kis-Jugoszlávia kizárását javasolják HÍRELEMZÉSÜNK A tizedik csúcstalálkozóját nyitja meg Dzsakartában az el nem kötelezettek szervezete, hogy áttekintse a hidegháború utáni helyzetet, sok ország azonban belső problémáira hi­vatkozva alacsonyabb szinten képviselteti magát. Fidel Castro nem megy el Dzsa­­kartába, mert a kubai belső helyzet nem engedi meg a távollétét. Hason­ló okból nem hagyja el Irakot Szad­­dám Huszein, Libát Moammer Kad­hafi, aki pedig a legutóbbi csúcson, 1989-ben Belgrádban még ünnepelt hős volt. Belső feszültségek maraszt­­ják otthon a nigériai Ibrahim Baban­­gidát és az algériai Ali Kafit, de nem vesz részt a tanácskozáson Hoszni Mubarak, Egyiptom elnöke sem. A hétfői külügyminiszteri elő­készítő megbeszélés már megadta az alaphangot, s jelezte azokat a né­zetkülönbségeket, amelyek az el nem kötelezetteket manapság meg­osztják. A többi között olyan ellent­mondásokat kellene feloldani, hogy tagjuk az a Brunei, amelynek a szultánja a világ egyik leggazda­gabb embere, s Szomália szintén közéjük tartozik, ott viszont napon­ta emberek százai halnak éhen. A kelet-nyugati szembenállás utáni helyzet ugyancsak bőségesen ad vi­tára alkalmat, hiszen sokan vallják, hogy az egyedüli nagyhatalom, az Egyesült Államok új gyarmatosító­ként léphet fel. A politikai és gaz­dasági lobby, mondják ők, fenyege­ti a fejlődők önállóságát, mások vi­szont visszautasítják az antiimperi­­alista retorikát. A legfontosabb témákat az aktuá­lis feszültségek adják, s előre látható, hogy Dzsakartában is vitát robbant majd ki az Irak ellen elrendelt légi ti­lalom, s különbözőképpen ítélik meg a Rabin- kormány szerepét az arab-izraeli béketárgyalásokon. A Szaddám Huszeinnel szemben hozott intézkedések miatt Malajzia máris bírálta Washingtont, jelezve, hogy a Kuvait elleni támadáskor jogos volt Irak megfegyelmezése, de a közel­­keleti ország feldarabolását már semmi sem indokolja. A szervezet más tagjai viszont úgy ítélik meg, ez az eljárás megfelel a nemzetközi nor­máknak. Heves érvcsatát válthat ki a bal­káni feszültség is, miután az iszlám országok azt követelik, a boszniai muzulmánokkal szemben elkövetett vétségek miatt Kis-Jugoszláviát zár­ják ki az el nem kötelezettek szerve­zetéből. Megítélésük szerint Belgrád nem képviselheti többé a harmincegy éve megfogalmazott eszményt, má­sok ellenben a szervezet bomlásának fognák föl a szigorú intézkedést. (zsigovits) A nagy autóskorszaknak hamarosan vége 5. oldal Még a kezdet kezdetén Falusi turizmus Erdélyben 8. oldal Ára: 14,50 Ft ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR KEDD, 1992. szeptember 1., LV. évfolyam, 206. szám MA BELFÖLDÖN A harag nem vezet sehová 6. oldal X Hatvanöt év után újra a Toldy reálban 7. oldal „Árnyékmunkások” rabszolgasorban 7. oldal Keddi vendégünk: Oblath Gábor 8. oldal Görög márvány és mezőtúri tégla 10. oldal Autista gyermekek tanodája 11. oldal KÜLFÖLDÖN Rostock a jéghegy csúcsa 2. oldal Igazmondást ígér a román ellenzék elnökjelöltje 2. oldal HOLNAP Bérházi kilátás 6. oldal Ha kezelik a szorongást - kevesebb a szívhalál 7. oldal­­ Életünk- ahogy Mándy Iván látja 10. oldal Szabó László szobrai 10. oldal

Next