Magyar Nemzet, 1992. október (55. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-01 / 232. szám

2 Magyarmt Nemzetközi élet CSÜTÖRTÖK, 1992. október 1. Fokin távozása után Az egész kormány lemondását követeli az ukrán ellenzék HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Nem akarja tovább élezni a belpolitikai feszültséget s ezért szerdán lemondott tisztéről Vi­told Fokin ukrán miniszterel­nök. Fokint és kormányát a múlt hetekben keményen bírál­ta az ellenzék, még aláírás­­gyűjtés is kezdődött lemonda­­tására. A vád ellene­ lassította a reformokat és n­em érvénye­sítette eléggé az ország érde­keit az államközösségben, il­letve a nemzetközi terepen. A parlamenti ellenzék azonban szemmel láthatóan nem elégszik meg a kormányfő távozásával: az egész kabinet lemondását követe­lik,­­egyben tárgyalásokat arról, hogy milyen ellenzéki - gazdasági és politikai - szakértőket vesz be a kormányba Kravcsuk elnök. Az uk­rán alkotmány ugyanis elnöki kor­mányzást b­elő, de már ennek kere­teit is tágítani igyekszik az ellen­zék. Lehetséges tehát, hogy esetleg Fokin bársonyszékét, de legalább helyettesei posztját ellenzéki politi­kusok kapják meg. Megfigyelők vé­leménye szerint Kravcsuk ezzel csökkenthetné a belpolitikai fe­­szültséget. Van, aki még ezt'is'ke­­vesellné. Vjacseszlav Csernovil, az­­Ukrán Népfront (RUH)­­radikális nézeteiről’ismert vezetője’szerint mind a negyvenkét kormánytagnak követnie kellene Fokin példáját, hi­szen „régi kommunistákról van szó, akik átmentették magukat az új rendszerbe”. A kormányválság fő oka a gaz­dasági gondokban keresendő. Uk­rajnában e napokban indul a lakos­ságot érintő privatizáció, a liberális közgazdászok azonban attól tarta­nak, hogy inkább újabb kollektivi­zálásról, semmit valódi piaci viszo­nyok kialakításáról lesz szó. Esze­rint 1995-ig a mostani négy száza­lékról negyvenhatra nőne a nem ál­lami vagyon aránya. A bírálók azt kifogásolják, hogy a kormány e tervben eltért az eredeti radikális reformtervektől. Azoknak értelmé­ben ugyanis a vagyon 15 százalékát átadnák ingyen a vállalatok dolgo­zóinak, 40 százalékát a kiosztandó harmincezer bonért lehetne meg­venni, a maradékot magánvállalko­zók nyernék el licit útján. A jelenle­gi kormány azonban 70 százalékot szavazott meg a dolgozóknak, s e bírálat szerint a fennmaradó 30 szá­zalék kevés ahhoz, hogy a kívülál­lók számottevő tulajdonjogot sze­rezhessenek. Hozzáteszik: a kollek­tívákat megillető elővásárlási jog miatt nem lehet tőkemozgásra szá­mítani. Magát Kravcsuk elnököt is éri bírálat. Ivan Pljus parlamenti el­­nök szerint meg kéne nyirbálni az elnöki jogokat és demokratikus ala­pon működő önkormányzatokat fel­állítani. A tádzsik elnök azonnali beavatkozást kér HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Nem csökken a feszültség a volt Szovjetunió déli területein. Szerdán orosz belbiztonsági csapatok elfog­lalták a dusanbei repülőteret. Iszkan­­darov ügyvezető tádzsik elnök - aki­nek kérése nyomán indították az ak­ciót - ugyancsak szerdán drámai hangú levelet intézett a FÁK tagálla­mainak első számú vezetőihez, illet­ve az ENSZ főtitkárához. Ezekben azonnali katonai beavatkozást kért az ország széthullásának megállítá­sának, a vérontás megakadályozásá­nak érdekében. Egyes források sze­rint a köztársaság déli vidékein az elmúlt hónapokban ötezer halálos áldozatot követelt Nabijev elnök és az ellenzék közötti fegyveres konf­liktus. Nem csitultak a harcok Karabah­­ban sem, ahol örmény források sze­rint az azeri erők heves támadást in­téztek Karabah északi, Mardakert já­rásának több települése ellen, s ismét csatározások folynak a stratégiai la­­csini folyosó birtoklásáért. Az orosz rádió jelentése szerint Abházia több körzetében is dörögnek a fegyverek. Harcok folynak grúz, illetve a szem­benálló abház és csecsen erők között Gamszahurdia megdöntött elnök hí­vei pedig kis híján elfoglaltak egy várost, ám a kormányhadsereg visz­­szaverte a támadást A KÜLPOLITIKAI HELYZET ■ A DÉLSZLÁV VÁLSÁGGAL kapcsolatos több fontos ta­lálkozó színhelye volt szerdán Genf, ahol Dobrica Cso­­szics kisjugoszláv, Franjo Tudjman horvát elnök, Rado­van Karadzsics a boszniai szerbek vezetője, a Jugoszlá­­via-konferencia társelnökei, s Hurd brit külügyminiszter a rendezés lehetőségeit tekintették át. Eközben az ameri­kai képviselőház európai albizottságában éles vita bon­takozott ki a törvényhozók és a kormány képviselője kö­zött arról, miért tesz Washington olyan keveset a dél­szláv válság megoldása ügyében. Tom Lantos élesen bí­rálta Baker korábbi külügyminisztert, aki tavaly még nyil­vánosan Jugoszlávia egységéért szállt síkra, nemkülön­ben az európai hatalmakat, amelyek tétlenek maradtak. Niles, az európai kérdésekért felelős külügyminiszter-he­lyettes megismételte kormánya álláspontját, mely szerint az amerikai katonai beavatkozás a bonyolult helyzet­ben nem lenne célszerű. ■ A ROMÁNIAI VÁLASZTÁSOK UTÁN a kormányzás le­hetőségeit taglalják az elemzők. Megállapítják, a várha­tóan szétforgácsolt parlament képe azt sugallja, hogy a szilárd kormány megteremtéséhez vezető út rövid életű koalíciókísérletekkel lesz kikövezve. Sok apró párt, amely az 1990-es választások alkalmával szétforgácsol­ta az ellenzéki szavazatokat, ugyan eltűnt, ám számos új párocskának sikerült beférkőznie a parlamentbe, s ezek az ellenzék erejét gyengítik. Iliescu a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott nyilatkozatában e fejtege­téseket megerősítve kijelentette: „Romániában lengyel állapotok alakulnak ki". Az eredményeket elemezve ar­ra a következtetésre jutott, hogy legjobb lenne egy szé­les alapokon nyugvó, „nemzeti paktummal" próbálkoz­ni, amelyben a romániai magyarok szövetsége is részt venne. Ennél is könnyebb lenne egy szakértői kormány megalakítása, amely minden fél támogatását élvezhetné - jelezte az elnök. Iliescu a magyar kormány javára írta, hogy Budapest jó egy hónappal ezelőtt „kissé visszafog­ta a magyarok nacionalista hangulatú világkongresszu­sát", ám szerinte a romániai magyar kisebbség pártja „még mindig túlságosan szorosan fonódik össze Buda­pesttel, bár a szövetségnek vannak pragmatikus voná­sai". Az elnök Tőkés László püspököt nem sorolta a pragmatikusok közé, ám magát elhatárolta a hargitai és Kovásznái magyar prefektusok leváltásától, illetve Funar bizonyos intézkedéseitől. ■ A SZLOVÁK-MAGYAR KAPCSOLATOKRÓL ír elemzést több lap is. A bécsi Kurier, utalva a labdarúgó-mérkőzé­sen történt incidensre, megállapítja, azok mélypontra ju­tottak. Szlovákia külpolitikájának a közöstől eltérő ala­kulása miatt nagyjából igazolva látja a lap azoknak a csehszlovák politikusoknak a véleményét, akik fölösle­gesnek tartják a vitát a szétválás módozatairól. Ezzel kapcsolatosan Knazko szlovák külügyminiszter megerő­sítette, Pozsony a csehszlovák szövetségi állam által megkötött valamennyi szerződést és egyéb megállapo­dást átveszi, így a Németországgal idén februárban kö­tött szerződést is. A Prágában megjelenő Metropolitní Telegraf kommentárjában azonban azt állapítja meg, amíg létezik a közös csehszlovák állam, addig nem le­het pusztán szlovák-magyar ügynek tekinteni a Pozsony és Budapest között növekvő feszültséget. Sajnos helyén­való az a félelem, írja a lap, hogy a vitába bevonhatják a csehszlovák szövetségi hadsereget is. A kommentátor szerint nem lehet megfeledkezni arról, hogy részkonflik­tusokból nőtt ki a szerb-horvát konfliktus is,, ami véres háborúba torkollott. Utal a jugoszláv szövetségi hadse­reg és a csetnik gárdisták szerepére, s ezzel párhuza­mot vél felfedezni abban, hogy - miközben még létezik a csehszlovák hadsereg - Szlovákiában „önálló honvé­delem" kialakítása vetődött fel. A lap szerint a szlo­vák-magyar viszony feszült lesz mindaddig, amíg nem hoznak hatékony intézkedéseket az ellentétek elmélyülé­sének megakadályozására. Ezek egyike kellene legyen a hadsereg gyors kettéválasztása. (S. G.) Az alkotmánybíróság megjelenésre kényszerítheti Gorbacsovot (Tudósítónktól) MOSZKVA - Gorbacsov politi­kai visszatérésre készül- így értékeli a szerdai Nyezaviszimaja Gazeta szemleírója a Szovjetunió egykori el­nökének azt az „agresszív hangnem­ben” közzétett elhatározását, misze­rint nem hajlandó tanúként részt ven­ni az SZKP és orosz fiókpártjának törvényességét vizsgáló alkotmány­­bírósági eljárásban. A lap szerint Gorbacsovot korántsem holmi meg­gondolatlanság vezérelte, amikor papírra vetette nyílt levelét, hanem az a szándék, hogy majdnem egy eszten­dő után „kilépjen az árnyékból”. A Nyezaviszimaja Gazeta fölöt­tébb jellemzőnek találja, hogy Gorba­csov kedd esti sajtóértekezletén szinte egyetlen feltett kérdésre válaszolva sem mulasztotta el élesen bíráló meg­jegyzésekkel illetni a Jegor Gajdar ve­zette orosz kormányt, majd mintegy összegzésképpen kijelentette, hogy Borisz Jelcinnel kapcsolatban „sok mindenben csalódott”. Ugyanakkor Gorbacsov kitérően fogalmazott, armi­kor az újságírók arról faggatták, elkép­­zelhető-e a közeljövőben a nagypoliti­kába való visszatérése, netán az, hogy saját pártot alapít vagy jelölted magát a választásokon. „Tűnődtem már ezen a problémán - árulta el Gorbacsov de most csak annyit mondhatok, hogy még nem jött el az idő." Ha van is némi alapja a Nyezavi­szimaja feltételezésének, gyanítható­an nem lesz könnyű dolga az exelnök­­nek. Először is szembe kell néznie az­zal a körülménnyel, hogy az alkot­mánybíróság meglepő eltökéltségről tett tanúbizonyságot: minthogy a vo­natkozó törvény szerint a beidézett ta­nú köteles a testület előtt megjelenni, akár kényszerítő eszközöket is igény­be vehet Igaz, Gorbacsov már koráb­ban figyelmeztetett, hogy akkor sem mond semmit, ha „bilincsbe verve” viszik oda. Noha az alkotmánybíróság egyelőre csupán újabb, nyomatékos felszólítást intéz Gorbacsovhoz, Vale­­rij Zorján elnök szerdán világosan ér­tésre adta, hogy nem riadnak vissza az erélyesebb megoldástól sem. Ezt egyébként akkor fejtette ki, amikor az eljárás során a volt állam­főt képviselő egyik ügyvéd tájékoz­tatta az alkotmánybíróságot arról, milyen feltételeket támaszt megjele­néséhez Valentyin Falin, az SZKP KB valahai külügyi osztályvezetője, aki diplomata-útlevéllel egy ideje Németországban dolgozik. Falin ugyanis nem egyszerűen azt kéri, hogy fedezzék Moszkvába utazásá­nak és ott-tartózkodásának a költsé­geit, hanem garanciát követel arra nézve, hogy Gorbacsovot is a bíró­ság elé citálják. Zorkin kategoriku­san elutasította ezt az „árukapcso­lást”, és rámutatott, hogy célszerű lenne „a végrehajtó hatalmi szervek­hez” fordulni: „biztosítsák Falin megjelenését” a bíróság előtt. Majd hozzáfűzte, hogy alighanem hasonló elbánásban kell részesíteni Mihail Gorbacsovot is. (vnda) Madridba utazik Antall József (Folytatás az 1. oldalról) A madridi tanácskozássorozat­nak lesz egy sajátos magyar vonat­kozása is, az MDF-et ugyanis ez al­kalommal veszik fel a Nemzetközi Demokratikus Unió teljes jogú tagjá­vá. Ennek jelentőségét növeli, hogy a közép-kelet-európai térségből első­ként az MDF lesz a kelet-európai változásokat kezdettől fogva rokon­­szenvvel figyelő nemzetközi unió tagja. A szervezet tagjai között van­nak Ausztrália, Ausztria, Kanada, Ja­pán, Németország, az Egyesült Álla­mok, Anglia, Franciaország és Spa­nyolország vezető kereszténydemok­rata, konzervatív és néppártjai. Az előzetes program szerint a de­legáció vezetőit, köztük Antall Jó­zsefet fogadja János Károly spanyol király is. Antall József találkozik spanyol kollégájával, Felipe Gonzá­­lez miniszterelnökkel, és várhatóan több kétoldalú megbeszélést is foly­tat a kongresszusokon részt vevő kormányfőkkel és pártvezetőkkel. _____________________(p­L) Levonták az amerikai zászlót a Subic Bay támaszponton HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Csaknem egy évszázados ameri­kai jelenlétnek vetett véget szerdán az az ünnepélyes ceremónia, amelynek keretében levonták a csillagos lobogót a Fülöp-szigeteki Subic Bay tengeri kikötőben. Mintegy százötven diplo­mata és magas rangú katona jelenlété­­ben az Egyesült Államok nagykövete, Richard Solomon szomorú napnak ne­vezte a távozást, amely keretében a Fülöp-szigeteken szolgálatot tevő ezerháromszáz emberüknek novem­berig át kell költözniük a közeli Cubi Point támaszpontra. Nincs párja e ter­mészetes kikötőnek, amelyet a hideg­háború kezdetekor, 1951-ben épített ki az Egyesült Államok a legerősebb nyugat-csendes óceáni bázisává, idéz­te a Reuter a nagykövetet, aki remé­nyét fejezte ki, hogy a katonai lélénlé­­­tét felválthatja a gazdasági, kereske­delmi együttműködés, és továbbra is megmarad a kulturális kapcsolat. A Subic Bay 5830 hektáros területén Fidel Ramos Fülöp-szigeteki elnök szabadkikötőt szeretne létrehozni, fel­használva azokat a berendezéseket is, amelyeket az amerikaiak otthagynak. Azok értékéről egyelőre még vita fo­lyik, Ramos azonban - bár maga is az amerikai West Point katonai akadé­mián szerzett képesítést - ragaszko­dik az eddigi használati díj kiegyenlí­téséhez. Washington remélte, hogy még tíz évre meghosszabíthatják e tá­maszpontra a szerződést, különösen, hogy tavaly a Pinatubo vulkán tönkre­tette a másik fontos bázisukat, a Clark légikikötőt. A manilai szenátus azon­ban ragaszkodott a demilitarizálás­­hoz, s Ramosnak engednie kellett Ugyanő megígérte, hogy munkát te­­­remtenek a közeli város, a támaszpont ellátására épült harmincezres Olonga­­po lakosainak. Ők viszont különösen a bárok és mulatóhelyek tulajdonosai, egyelőre pótolhatatlannak látják az el­tűnő dollárokat (zs. e.) Százötvenmillió „kapitalista” Oroszországban Moszkvából jelenti az MTI. Az orosz kormány csütörtökön útjára in­dítja minden idők legnagyobb priva­tizációs programját lehetőséget te­remtve ezzel 150 millió embernek - a csecsemőtől a bábuskáig - arra, hogy „kapitalistává” legyen. A következő három hónapban valamennyi orosz állampolgár 10 ezer rubel (jelenlegi árfolyamon számolva 40 dollár) érté­kű bont kap, hogy annak fejében ré­szesedést szerezhessen az igencsak öregedő orosz iparban. A Reuter be­számolója szerint a tervet a konzerva­tív erők élesen bírálják, mivel az - véleményük szerint - „tőkések egy kis magjának” a kialakulását eredmé­nyezi majd. A kormány ugyanakkor azzal érvel, hogy a lépéssel sikerül megteremteni a középosztályt, amely fogékony lesz a további reformok iránt.A választék egyébként megle­hetősen szegényes: ötezer olyan vál­lalat amelynek a többsége elavult és az összeomlás előtt 411. Gyilkosok és haláltáborok A Balkán-dosszié sötét lapjai „A HELYZET SÚLYOSABB, mint gondoltuk volna" — jelentették ki Cyrus Vance és David Owen, a Bosz­­nia-értekezlet társelnökei Banja Luké­ról, az úgynevezett Szerb Köztársa­ságból visszatérve. A két politikus bi­zonyítékokat talált arra, hogy a szerb hatóságok etnikai tisztogatást hajtanak végre. Ugyanekkor a The New York Times amerikai kormányforrásokra hi­vatkozva jelentette, hogy szerb bandák áprilistól júniusig a brckói haláltábo­rokban mintegy háromezer mohame­dánt öltek meg. A nap híre volt még az is, hogy a muzulmán erők felperzsel­tek három boszniai szerb falut, s két férfit karóba húztak. A több mint egy éve tartó véres balkáni háborúnak ez az egyetlen napja is bizonyítja, hogy a helyzet sú­lyosabb, mint Nyugaton azt bármely politikus gondolná. A térség elmerült a gyűlölet, a félelem és a vérontás tengerében, miközben a nemzetközi szervezetek téves döntései, illetve te­hetetlensége tovább mélyíti a válsá­got A legszörnyűbb e háborúban az, hogy a statisztikák szerint a városok­ban hétszer-nyolcszor, a falvakban négyszer-ötször több polgári áldoza­tot követeltek a harcok, mint a fronto­kon. Az áldozatokat már nem keltheti életre az ENSZ közgyűlésének az a legutóbbi határozata sem, amely bün­tetőeljárással fenyegeti a háborús bű­nösöket, ám a balkáni dossziét addig nem lehet lezárni, amíg a gyilkosok szabadon járnak-kelnek. A BŰNÖSÖK, felelősök szá­monkérése azonban nem egyszerű dolog ott, ahol több mint egy éve csak az ököljog érvényes. Az igazság kiderítése e térségben már csak azért is nehéz, mert az érintettek mindegyi­kének számláját terheli bőven bűn. A háború kirobbantásáért a felelősség elsősorban Szerbiáé, ám ez egy pilla­natig sem jelentheti a szembenálló felek felmentését. Részigazságok csatáznak itt egymással, s a vetélke­désben jelenleg az erősebb joga dönt Felmerül hát a kérdés, milyen módon lehet büntetni, s kik mondja­nak ítéletet., A politikusokat csak vá­lasztóik kérhetik számon, így Milose­­vicset is, hisz jogilag nem állna meg vele szemben a gyilkosság vádja. Le­het egy országot büntetni, nyomást gyakorolni rá, mint ahogy most Szer­biával teszi a nemzetközi közösség. A szankciók ,­ a kisjugoszláv ENSZ- tagsággal kapcsolatos döntés azon­ban a kollektív bűnösség kérdését ve­ti fel. Lehet-e a gyilkosságokért az egész szerb népet a vádlottak padjára ültetni? Ráadásul e büntetések haté­konyságát csökkenti, hogy a bírák ér­vei sokszor nem eléggé alátámasztot­tak. Formálisan ugyanis Szerbia nem áll háborúban, míg az „agresszor” ki­rekesztése az ENSZ-ből az egyenlő elbánás elvébe ütközik, mert például Irak ma is tagja a világszervezetnek. A TAGSÁG FELTÉTELE­KÉNT szabott boszniai béke pedig azért teljesíthetetlen Belgrádnak, mert Izetbegovic éppúgy nem hajlan­dó semmiféle kompromisszumra, mint Karadzsics. A döntés politikai­lag is elhibázott, mert az valószínűleg súlyosbítja a belső feszültséget Szer­biában, amely további etnikai konf­liktusokhoz vezethet. A m­i szigorú feltételek ráadásul elszigetelhetik a békepártinak mutatkozó Panicsot is. A politikai ítélkezés azért sem járható út, mert tétlenségükkel, hibás dönté­seikkel lassan már a bírák is elvesztik erkölcsi alapjukat az igazságosztásra. Marad az egyetlen lehetséges módszer, a határokat eldöntő béketár­gyalások után független bíróságoknak kell felderíteniük a háborús bűnöket: a „fehér sasok”, a „szerb nemzeti gár­da” s más csetnik formációk, a horvát usztasák, a bosnyák bandák, a gyilkos jelzőn kívül mással aligha illethető paramilitáris erők tetteit. Meg kell büntetni majd a háború zűrzavarában szomszédjukkal leszámolókat, a fosz­togatókat is. Milovan Gyilasz ellenzé­ki gondolkodó szavaival először is „beszélni kell mindarról a rosszról, ami történt, a társadalomnak felül kell emelkednie ezeken, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg”. Addig azonban hosszú még az út­­is Ktsöröfi» -i. ..­ V. Stier Gábor im ’cji&'Jt'í Olaszország,^ Λ .·»«···■%«·, ^ pr erov Avr f ιί -λ--·ι'χ j'tpr* Maastricht bűvös szorításában Ötven év óta Giuliano Amato az első olasz kormányfő, aki a közki­adások lefaragásával és nem növeke­désének korlátozásával próbálkozik. Nyilván okult elődeinek a kudarcai­ból - jegyezte meg a minap a Corri­­ere della Sera vezércikke, rögvest hozzátéve, hogy a kabinet könnyen megbukhat, hiszen ereje nem rejtőz­het a viszonzás hiányában, pedig legalább három esztendőt kívánna meg a nagyszabású reformprogram végrehajtása. A szocialista párti mi­niszterelnök a napokban terjesztette elő tervét a költségvetési hiány csök­kentésére, amelynek értelmében a szociális juttatások megnyirbálásá­val, bérbefagyasztással, az adók kö­nyörtelenebb behajtásával 93 billi­­árd lírát, azaz 42 milliárd dollárt sze­retne lecsípni a deficitből. A tekinté­lyes milánói lap úgy látja, hogy Amato első intézkedéseit a parla­ment bizonyára elfogadja, ám a vál­toztatásokhoz sokkal egyértelműbb törvényhozási többségre és társadal­mi támogatásra lenne szüksége. S hogy a cikkíró, Giulio Tremon­­ti mennyire rátapintott a lényegre, azt hatásosan érzékeltették a nagyobb városokban kirobbant tüntetések. To­rinóban és a baloldali erődnek számí­tó Bolognában vonultak az utcára tíz- és tízezrek, hogy tiltakozzanak az Itáliában szokatlan szigorúság ellen. Amato elképzelései persze jóformán mindenkit érintenek, hiszen új nyug­díj- és egészségügyi rendszert vezet­nének be a takarékosság jegyében, s egyelőre a mai szinten rögzítenék há­rom és fél millió közalkalmazott bé­rét. A legnagyobb szakszervezeti tömörülés, a CGU­ főtitkára e hét péntekjére helyezett kilátásba általá­nos sztrájkot, miután az elmúlt na­p­okban elszórtan munkabeszünteté­sek nehezítették a polgárok életét. A négypárti koalíció élén Amato valójában nem tesz mást, mint szem­besíti honfitársait az ország és Euró­pa, mármint a közösség valóságával. Az elmúlt hetek valutamozgásainak, a német márka erősödésének követ­keztében a líra kihullott az európai árfolyamrendszerből, a paritások ki­lengésének határt szabó „kígyóból”, s a fonthoz hasonlóan ez az eset azt bizonyította, hogy Itáliában, akár­csak Nagy-Britanniában, a gyönge gazdaság képtelen a pénzek nemzet­közi értékének a megőrzésére. Az olasz gazdaság megroggyanására már a Valutaalap éves jelentése is fi­gyelmeztetett, ám ezt megelőzően az EK is megannyiszor felhívta a római politikusok figyelmét arra, hogy a pénzügyi helyzet, az eladósodás mér­téke tarthatatlan. A lírának egyelőre reménye sincs arra, hogy visszatérjen az árfolyammechanizmusba, tovább értékelődik lefelé, s ezt jelzi, hogy a külvilág sem veszi igazán komolyan Amato igyekezetét. Itália eleddig lelkes híve volt az Európai Közösségnek, s a szorosabb összefonódást, monetáris és politikai uniót felvázoló maastrichti szerző­dést is örömmel írta alá, voltaképpen abban a nem is túlságosan titkolt vá­gyakozásban, hogy ha nem Róma, hát Brüsszel, a majdani közös kor­mány és pénz fegyelmezi meg az olasz büdzsét. Csakhogy a líra ku­darca azt sugallta, Itália nem számít­hat a partnerek segítségére, amíg maga rendet nem tesz a háza táján. Amatónak azonban nemcsak az óriási deficittel kell megbirkóznia, más tekintetben is teljesíteni kell a maastrichti előírásokat (a hiány pél­dául nem lehet nagyobb a GDP há­rom százalékánál), ám - mint a The Wall Street Journal rámutat - a hatal­mas adósággal, a beteg lírával, az öreg bankrendszerrel, a politika át­szőtte állami vállalataival aligha sora­kozhat fel az uniót reálisan sürgetők mögé. Amúgy is mind többen vallják Itáliában, hogy az ország lemarad, s kétsebességes lesz a Maastrichtban megálmodott unióteremtés, az ola­szokkal az egyes, azaz alacsonyabb fokozatban. S bár a közösség történe­tében Olaszország a felzárkóztatás si­kerének számít, a fejlesztési pénzeket és az adóbevételeket elnyeli a sze­gény, ám maffia és konupció szag­gatta dél. Ez az erősödő felismerés mindinkább két részre szakítja az or­szágot, a fejlett északi tartományok önállóságot követelnek, hogy meg­őrizzék az elmúlt években szerzett előnyöket. Maastricht bűvös szorítá­sában Itália e vonal mentén halad, és sovány vigasz, hogy más tagorszá­gokban a tömeges unióellenes érzel­meket kell valamiképpen tompítani. Blahó Miklós

Next