Magyar Nemzet, 1992. november (55. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-14 / 269. szám
SZOMBAT, 1992. november 14. Kultúra Nyugaton kiadott magyar újságokban olvasom a felhívást: előfizetőket gyűjtenek a Rákosi-korszak börtöneiben szerveződött „füveskerti” költők egyik legtehetségesebbjének, Béri Gézának a kötetére. Az itthoni lapokban nem olvasok hasonló felhívást, önismétlésekbe s politikai szócséplésekbe bocsátkozó irodalmi fórumainkon meg se igen-jelenik e név: Béri Géza. Egyetlen folyóirat kivétel. A háromhavonta megjelenő Stádium - mint 1989 óta mindig - most is harcol a méltatlanul feledett költő elismertetéséért. Az életmű-válogatást is a Stádium Kiadó szerkeszti s szervezi, ugyanúgy, mint az esztendeje megjelent másik feledett füveskerti könyvét, Gérecz Attiláét. Béri Géza irodalmi föltámasztása azonban - úgy tűnik - még az '56 mártírjaként elesett Gérecz Attiláénál is nehezebb. Hogy miért, arra a Stádium főszerkesztője, a költő(s egykor rab) társ. Kárpáti Kamis tudja tán az egyedüli választ.. .A börtönben a bajtárs elleni bűntett minősült a legsúlyosabbnak... Béri valódi bajtársai a költők (közöttük állami díjakkal, kitüntetésekkel pompásan sasszézó rettenthetetlen, sőt ellenzékien bátrak), írók, na és akiket első helyen kellett volna említenem: kritikusok, irodalomtudósok a valódi tettesek, a bajtársi bűntett elkövetői. Dehogy azért, mert teljes mellszélességgel nem álltak ki Béri mellett gazdájukkal, a rendszerrel szemben. Hanem azért, mert soraik közt nem adták meg Bérinek azt a talpalatnyi menedéket, azt a szélárnyat adó ereszaljat... ahol Béri is átvészelhette volna a leggonoszabb éveket." Egy trepnin kettő, sőt több Kárpáti Kamillát a borongós, rosszkedvű, de olykor-olykor mégis reménykedésekre feljogosító őszön Bérivel való ismeretségének eredeténél kezdjük a beszélgetést:" Mind a ketten „börtöntöltelékek” voltunk. Én már javában ültem - ’49-ben tartóztattak le -, amikor ’53-ban, a heti borotválkozás alkalmával új borbélyinas ugrott mellém. (A borotválás úgy történt, hogy kiültettek bennünket hosszú sorban a zárkák elé, jött egy borbély inas, gyorsan bepamacsolta az embert, majd odalépett a főborbély, külsejére és lelkiállapotára nézve is szörnyű gorilla, bár meglehet, megsértődnek a gorillák, ha hozzájuk hasonlítom, aki, egy rántás balról, egy rántás jobbról, elintézte a heti borotválkozást.) Vékony, szép, nagyon fiatal, de már őszbe csavarodó fejű ember volt az új borbélyinas, minden mozdulatán látszott, újonc a váci börtönben, ő volt Béri Géza. Elkezdett súgni a fülembe, S azonnal tudtam, ebből baj lesz. A borbélyinas ugyanis egyetlen szót se válthatott a rabbal, azt csak a főborbély tehette meg. Róla viszont szinte mindenki tudta, hogy besúgó. Nos, a fiú bemutatkozott: Béri Géza vagyok, költő. Erre én is válaszoltam: Kárpáti Kamisnak hívnak, és én is költő vagyok. Erre fölháborodott: Az lehetetlen! Egy trepnin két költő nem fér meg! Ezzel azután be is fejeződött a beszélgetésünk, mert Mocsári, a magánzárkaház rettegett ura azonnal észrevette a mi sustorgásunkat. Félbemaradt a borotválás, mindenkit bezavartak a zárkába, a gorilla elhúzta a csíkot. Nem rehabilitálták - Szabadlábon mikor látta viszont Béri Gézát? - ’57 januárjában, Budán, a Dísz téren találkoztunk mi, volt „börtöntöltelékek”, mert még mindig reménykedtünk, hogy majd fölfigyel ránk a világ, és valami kis javulás következik be az életünkben. Ez, mint tudjuk, hiú remény volt. Hanem mi történt? Béri, aki szintén részt vett a forradalomban, a Széna téri ellenállási csoportban, majd a budai Várban küzdött fegyveresen, amikor már minden elveszett, eldobta a fegyverét, és hazament az édesanyjához. Bérit az édesanyja egyedül nevelte, iskoláztatta, mert az édesapát korán elvesztette a család. Mindketten - anya és fia - úri tartással próbálták megélni azt a mély nyomort a pesterzsébeti proletárkörnyezetben, ami osztályrészül jutott nekik. Már ez a keserves gyermek- és ifjúkor is eléggé savassá tette Gézát. Ami pedig később következett... - Kik voltak a mesterei költői készülődéseiben még a börtönévek előtt Béri Gézának? - A Nyugat harmadik nemzedékétől tanult költészetet. Például a fiatal Devecseri Gábortól. Géza akkurátusan sajátította el a mesterséget, és a klasszikus eszméket próbálta fogcsikorgatva megvalósítani még akkor is, amikor a Hungária körúti vegyiművekben lapátolt. Szívlapátolt. A legjobb szénlapát szív alakú. Azzal dolgozott évtizednél is hosszabb ideig Béri Géza a szoliddá vált Kádár-korszakban. Közben pedig be-beadogatta a versesköteteit, voltak, akik mellé is álltak, például Csanádi Imre a Magvetőtől, de végül mindig azt mondták neki: nyet. Még csak névleges rehabilitációt se kapott, mint én, ami azt a jelentette, hogy megszünteti az ember priuszát. Béri Géza mindvégig listán szereplő, üldözött ember volt. -Ifjúkori barátai, támogatói miért nem álltak melléje? Mondjuk, Devecseri Gábor? - Föl se kereste őket Devecseriben csalódott, amikor az bezupált az ávóba, s a Rákosi-korszak legsötétebb éveiben megjelentette verseit: Terjed a fény. Közben ráadásul Gézának a magánélete is igen rosszul alakult. Egyik házassága szerencsétlenebb volt, mint a másik. A felgyülemlő keserűség elől az italba menekült. Nem csoda. A Kádárkorszakban az irodalom egyetlen szervezett ellenállása ez volt: együtt iddogálni, együtt felejteni. Belemenekülni ilyen-olyan mámorokba, így befogadta az irodalmi élet Béri Gézát, és olykorolykor meg is jelentették egy-egy versét az ÉS- ben, a miskolci Napjainkban. De kötete nem jelenhetett meg. Nagy vesztesége a magyar irodalomnak, hogy az utolsó három évtizedéből teljesen kimaradt Béri Géza. Azért mondok három évtizedet, mert 1979 karácsonyán öngyilkos lett. A mama négyezer forintja -A karácsonyesti, szomorú befejezésre emlékezve szeretné '92 karácsonyára megjelentetni Béri Géza kötetét? - Talán azért is. De azért is, hogy ne legyen ez az ezerötszáz példányban kiadott könyv olyan visszhangtalan, mint amilyen Gérecz Attila könyve volt. Sajnos a kritikusok megpróbálnak kitérni a feladat elől: méltatni az elhallgatott vagy elhallgattatott költőket. Gérecz Attiláról egy-két cikk megjelent ugyan, de komolyabb tanulmány, irodalomtörténeti értékelés? - szó sincs róla! Miért hallgat az irodalomkritika? Talán azért, mert be kellene vallani, hogy a füveskerti költők közül Gérecz, Béri, Tóth Bálint valamiképpen édestestvérei a nyugatosoknak, már ami a formai erényeknek a szem előtt tartását illeti. A kritika tehát hallgat vagy mondvacsinált érvekre hivatkozik. Ahelyett, hogy kimondaná: mulasztottunk. Annyifelé kellett figyelni, helyezkedni, hogy közben nem vettük észre a magyar irodalom jelenvaló s fontos jelenségeit. - A könyvkiadás - kiváltképpen, ha olyan igényes külsőt kap egy kötet, mint amilyen Gérecz Attila könyve is volt, és amilyen, úgy hiszem, Béri Gézának is dukál - egyre nehezebb vállalkozás. Győzik-e pénzzel, nyomdával a Béri-kötet kiadási fordulóit? - Nehezebb a helyzetünk kétségtelenül, mint a Gérecz-kötettel. Annál ugyanis igen sok segítséget kaptunk a költő Svájcban élő fivérétől, így azután állami támogatásra nem is volt szükség. Géza könyvével azonban más a helyzet. Igaz, éppen most kaptunk kétszázezer forintnyi állami támogatást, s Géza nyolcvan év fölötti édesanyja is gyűjt a fia kötetére. Házról házra jár, úgy keres támogatókat. Sok helyen egyszerűen nem állnak szóba vele. Négyezer forintot mégis össze tudott gyűjteni, s ha életkorát, egészségi állapotát és nyomorszintjét tekintetbe vesszük, elmondhatjuk, ez az összeg sokkal több, mint bármilyen más támogatás. Semmiképpen sem szeretnénk lemondani most se arról, hogy szép külseje legyen a könyvnek. A Gérecz-kötet megjelenése után csúnya támadást kaptunk, miért kellett szép külsőt adni neki. Erre csak azt mondhatom: amikor a kommunizmus Magyarországon harmincadik életévét betöltötte, aranyfedelű könyvsorozatot indított el a Szépirodalmi s a Magvető közös kiadásában, így jelentették meg a valódi nagyokat meg akiket magukhoz édesgettek. Ha az a rendszer a maga kedvenceit és kiszemeltjeit aranyfedeles díszkiadásban jelentette meg, akkor nekünk kötelességünk, hogy amikor negyvenévi késéssel kiadjuk a magyar irodalom elhallgatottjait, szép külsejű s maradandó könyvekben adjuk közre őket. Lőcsei Gabriella A szívlapát meg a költő Mikor jelenik meg Béri Géza irodalmi hagyatéka? minket pedig leküldtek a parancsnokságra. Mivel látták, ki kezdeményezte a beszélgetést, Gézára támadtak rá. Pofázott! Géza, aki a gúnyolódás magasiskoláját járta ki már addigra, rendkívül udvariasan, de éppen ezért rendkívül bosszantóan azt felelte: Az emiver beszélgetni szokott. - tehát nem is tagadja? - csattant föl a parancsnok. -Nem tagadom. Én beszélni szoktam. Ez az őszinte válasz annyira meglepő volt abban a légkörben, ahol egy Lehota nevű börtönparancsnok azt az utasítást adta, hogy mindennap egy rab hulláját akarja látni, s az őrök meg is próbálták teljesíteni ezt, hogy azt mondták Bérinek, a börtönszabályzat értelmében két nap fogda jár neki. Béri meg akart szólalni, mire így folytatták, akkor négy nap fogda. És hozzáfűzték: - Tudja mit? Ennek a másiknak - azaz nekem - a büntetését is magára rovom ki. Mire Béri megjegyezte: - Én ugyan beszéltem, de válaszolni eddig csak a főtörzsőrmester úr válaszolt. Megvédett engem, és a hat napot kegyetlen körülmények között töltötte le. . - Filmre való jelenet ez, amelyből több mindent még én se értek, pedig sok családi s irodalmi értesülésem van a váci börtönről. Nem tudom például, mi az a trepni, s miért sok ott két költő, mikor egész költői társaság élt akkoriban is, máskor is Vácott, a fegyházban? - A trepni a magánzárkasor előtt húzódó folyosó neve, s ekkoriban még nemigen tudhattuk, ki kicsoda a börtönben. A füveskerti korszakunk csak később kezdődött, Nagy Imre első miniszterelnöksége idején. Akkor a magánzárkaházból sokunkat átvittek az úgynevezett nagy házba. Ott már nem lehajtott fejjel, hátratett kézzel folyt a séta, hanem ötösével-hatosával csoportokba verődhettünk, sőt azt is megengedték, hogy letelepedjünk a fűbe. Így alakult meg a füveskerti költők társasága Tollas Tiborral, Tóth Bálinttal és a többiekkel. így tudtuk meg, hogy Béri csakugyan költő s fordító. És csípős nyelvű kritikusa mindennek és mindenkinek. Ő hozta el közénk kedves cellatársát is, Gérecz Attilát. Bohumil Hrabal Vita Nuova Életrajzi trilógiájában a hazánkban is jól ismert cseh író, Bohumil Hrabal a feleségével mesélteti el íróvá válásának tanulságos történetét. A trilógia első kötete, a Házimuzik után az Európa Könyvkiadó hamarosan a másodikat, a Vita Nuovát is megjelenteti. Ebből közöljük az alábbi részleteket. Az én uram örökké sietett valahová örökké valahol másutt volt örökké azt képzelte hogy ott másutt egyszerre Csak történik valami egyszerre csak megjelenik neki egy mondat és alászáll rá és akkor ő megmenekül és ettől az egyetlen mondattól ő lesz az ász ő lesz a fedettpályás bajnok Az én uram ahogy sikerült házasságunk első évében megállapítottam az uram így is evett Sohasem étkezett úgy ahogy a többiek sohasem akkor ment aludni amikor a többiek a munkahelyén már délelőtt megebédelt vagy csak munka után evett sohasem reggelizett otthon és ha kénytelen volt velem reggelizni csak kávét szürcsölgetett és elszívott hozzá három amerikai cigarettát és mindig elsápadt és mindig rosszul lett Ezzel szemben az ágyba mindig zsíros kenyérrel bújt be és falánkan behabzsolta előfordult hogy éjfélkor felébredt és megkent magának egy kenyeret és csócsálta és nyelte és nagyokat harapott abból a karéjból olyan telhetetlenül amilyen mohón engem szeretett és utána szuszogott és én feküdtem mellette és aludtam és éreztem hogy a lepedő tele van morzsával de az én uram csettegett és mindkettőnk párnája merő zsír volt a szájától Meg aztán Liza és Slavícková asszony elárulta nekem hogy amikor én munkában vagyok az uram hazajön és megágyaz és befekszik az ágyba és alszik mint a tej szépen levetkőzve és elégedetten a boldogságtól hogy nem vagyok otthon és ő ágyba bújhat néha. olyan álmosság fogja el délután hogy úgy ahogy hazajött az ágyba dől és édesdeden alszik És Liza meg Slavícková asszony vigasztalta hogy régebben az uram akár délben is lefeküdt hogy aztán este meg éjjel felverje az összes lakót azokkal a híres házimurikkal amelyeket a barátaival rendezett És ahogy az uram szeretkezett ahogy az uram főzött ahogy az uram dolgozott a Spálená utcában és ahogy az uram kertészkedett hát ugyanúgy írt is Sietve és kapkodva csak örökkön püfölte azokkal a göcsörtös ujjaival a Perkep márkájú írógépet amelyet Németországban gyártottak ezért aztán nem voltak rajta ékezetek meg hácsekek és amely egészen parányi volt olyan volt az a kis gép mint Vladimír grafikái amelyeket már volt alkalmam látni ezek a grafikák nemhogy szépek voltak de bájosak akárcsak . Ezzel szemben az uram ha valahol felfedeztem a teleírt lapjait mert dugdosta őket előlem hát ilyen szörnyűséget életemben nem láttam mert az uram olyan gyorsan gépelt hogy mindig megelőzte a gondolatait és így minden sorban akkora hibák voltak hogy az egésznek nem volt értelme és az uram úgy csépelte azt a gépet hogy a lapok ki voltak lyuggatva mint a menetjegy és végigdübörögte az oldalt és mindig úgy sietett mint szeretkezésnél és amikor kirántotta a gépből a papírt leszakított belőle egy darabot annyira nem győzte kivárni, hogy tovább írhasson És én azt hittem hogy az uram így ír egész délután miközben én a Párizs szállodában vagyok És Slavícková asszony aki fölöttünk lakott meg Liza aki hallotta gépelni azt az én eljövendő nagy írómat azt az eljövendő ászt szintén csodálkozott hová siet az uram írás közben hová rohan Előfordult hogy amikor az uram írt ez a két asszony letette munkáját és hallgatta ezt az ádáz gépelést mert tudta hogy a falon meg a nyitott ablakon át legalább hallhatja hogy dolgozik egy író És hallották is hogy az uram hangosan szentséges és rikoltozik és bátorítja magát és saját magának kiabálja hogy Mindent bele hogy úgy kurjongat az uram mintha fogatot hajtana és káromkodik mint a sörgyári kocsis Hogy aztán fél óra múlva csuromvizesre izzadva és kancsóval a kezében kilépjen az ajtón és elmenjen sörért Az én uram mindig izzadt volt és fáradt és simogatta vizes homlokát és a tenyerébe gyűlt izzadságot az udvarunk kövezetére rázta Csak a fészer tetején írt nyugodtan az uram amikor szép idő volt és sütött a nap amikor fölmászott az írógéppel a fészer lejtős tetejére és vitte azt a két lefűrészelt lábú székét is az a masina tényleg olyan kicsi volt hogy elfért a szék ülőkéjén és úgy pihent ott mint egy asztalon és ahogy Slavícková asszony meg Liza aki az ablakból egyenesen az én eljövendő írómra látott ahogy a két asszony egybehangzóan állította nem volt kellemesebb ember az uramnál amikor napos időben akár délután is felmászott arra a tetőre és ott írt egészen napnyugtáig mert ilyenkor az uram csak azért írt hogy írás közben napozhasson ugyanis az volt a rögeszméje hogy akkor tartják daliás férfinak ha le van sülve így aztán amikor szabadnapos volt már délelőtt tíztől araszolt a székével oda ahol a legjobban tűzött a nap ahogy haladt az útján úgy vitte az uram a papírjait és nem zavarta hogy én ott ülök mellette és horgolok vagy olvasok semmi sem zavarta amikor napon lehetett és írhatott ilyenkor napsütésben az uram nem érzékelte hogy ott vagyok tökéletesen elmerült az írásban és amikor sütött a nap és az uram írt hát olyankor úgy éreztem hogy az uram mégiscsak ír majd egyszer valamit ebben a rohanásban ebben a kapkodásban mert valahol másutt volt de egyben mellettem is itt az udvaron ahogy az anyukája mesélte hogy gyerekkorától mindig valahol másutt volt és amikor sütött a nap és az uram írt én tudtam hogy az a másutt kizárólag és csakis ez a szilaj írás lehet amely vallási tébolyhoz hasonlított vagy napimádók sziesztájához és ráadásul az uram csak napfényben tudott úgy írni hogy nem nézte amit már leírt csak azért írt hogy a tűző napfényben írhasson És amikor a nap bebújt a felhők mögé az uram felébredt és bevitte a lakásba a Perkeo márkájú masinát és eltakarította amit megírt és fogta a korsót és elment megint valahová máshová egyszer a Liskáékhoz másszor a Pivovarba elsétált azzal a korsóval egészen Doudáékig vagy a Merkúrba és néha Vanistához vagy a Stará Postába de mindig valahová máshová csak azért mert elment a nap és vele az íráshoz való hangulata És az uram ahogy ott írt a napfényben én mindig arra gondoltam hogy az uram úgy ír mintha zongorázna de mindig pedállal És én sohasem mertem megnézni mit ír féltem bepillantani az írásába ő meg egyszer sem ajánlotta fel a lapjait így aztán megtanultam hogy soha ne akarjam megnézni ezeket az írott improvizációkat pedállal Csak egyet láttam tehát tudtam is hogy amikor befejezett valamit abban a napfényben amikor kikopogott mindent ami benne volt utána volt bátorsága rám nézni hosszan nézett engem és ilyenkor én is a szemébe tudtam nézni és boldog voltam, hogy a felesége lettem... Körtvélyessy Klára fordítása Béri Géza Hiába próbált szabadulni Hiába próbált szabadulni, a kövek, falak megkötötték, hiába próbált szabadulni, megbéklyózta a vas-sötét ég, hiába próbált szabadulni, megmarkolták a kezét, vállát, hiába próbált szabadulni, rákényszerítették a hálát, hiába próbált szabadulni, rabbá nemzette apja-anyja, hiába próbált szabadulni, rab lesz gyereke, rab lesz fattya, hiába próbált szabadulni, istene rabként feszült fára, hiába próbált szabadulni, három nap?sok az egy csodára, hiába próbált szabadulni, a szívét erei körbefonták, hiába próbált szabadulni, hazája maradt ez az ország, hiába próbált szabadulni, hiába - rabságát szerette - nem is akar már szabadulni, a béklyó címer lesz felette. NAPLÓ TOKIÓBAN RENDEZIK a magyar-japán kulturális vegyes bizottság ülését. Az 1973. évi jegyzékváltás óta most kerül sor majd első ízben a két ország között kormányközi kulturális konzultációra. A szerdán elkezdődött magyar kulturális fesztiválra időzítették a vegyes bizottsági ülést, amelyen többek között a Magyarországnak nyújtandó japán kulturális segítség növelésének lehetőségét vitatják meg a delegációk. Az ülést a jövő héten kedden tartják. ÚJABB KRÚDY-MŰ JELENT MEG francia nyelven: az Albin Michel Kiadó most adta közre a századelő nagy magyar írójának Asszonyságok díja című, 1919-ben írt művét. A kötetet Virág Ibolya és J. P. Thibaudat fordította franciára. A kiadónál ez már a második Krúdy-kötet. Az Albin Michel Kiadóvállalat jelentette meg a közelmúltban Márai Sándor több művét is francia nyelven. SZIVÁRVÁNY HAVASÁN címmel Faraó Laura népdalestje ma este hét óraor lesz a Szent Imre plébániatemplomban (Budapest XI., Villányi út 25.) és november 15-én, este hét órakor a Gorkij fasori református templomban (Budapest, Városligeti fasor). BACH ÖSSZES FUVOLASZONÁTÁJA csendül fel november 17-én, a Pesti Vigadóban. Közreműködik Matuz István fuvolán és Benkő Zoltán zongorán. ERZSÉBET KIRÁLYNÉ ALAPÍTVÁNYT hoz létre november 19-én a gödöllői Városi Múzeum. Az alapítvány célja, hogy szakmai fórumot és anyagi bázist teremtsen a dualizmus korának kutatásához, Erzsébet királyné emlékének ápolásához és a gödöllői királyi kastélyban tervezett múzeum létrehozásához. Az alapítvány tagjai lehetnek azok a magán- és jogi személyek, akik ezen szándékukat a gödöllői múzeumnak jelzik, és pénzbeli támogatással, munka felajánlásával vagy műtárgyakkal elősegítik az alapítvány céljainak megvalósítását. Az alapító tagok sorába jelentkezni lehet a Városi Múzeum címén: 2100 Gödöllő, Szabadság tér 5., telefon 06- 28-10163. BOLGÁR TEXTILESEK, magyar festők és román szobrászok nonfiguratív műveiből nyílt meg kiállítás Művészek Kelet-Európából címmel a Párizs melletti Saint Cloud-ban. A december 6- ig nyitva tartó tárlaton hazánkat a budapesti Virág Éva és a Franciaországban élő Weinberger Róbert képviseli. ERZSÉBET-NAPOKAT RENDEZ Pestszenterzsébet-Soroksár önkormányzata, a Csili Művelődési Központ, valamint 15 más intézmény közreműködésével november 14. és 22. között. November 14-én reggel fél tízkor utcai felvonulással, mazsorettek és fúvószenekarok műsorával kezdődik az ünnep. A kilenc nap alatt gyermekmatiné, zenés műsorok, bábegyüttesek előadásai, kiállítások, különböző sportvetélkedők és versenyek várják az érdeklődőket. Megrendezik a vállalkozók szakmai napját, a helyi önkormányzat Számadás félidőben címmel lakossági fórumon számol be eddigi tevékenységéről. November 21- én Erzsébet-bállal és Erzsébet szépének megválasztásával folytatódik a rendezvénysorozat, majd 22-én a estszenterzsébeti búcsú és a főpléánia-templomban tartandó ünnepi szentmise zárja az Erzsébet-napokat. JÁKÓ VERA halálának ötödik évfordulóján magyarnóta-emlékműsort rendeznek a Fővárosi Művelődési Házban (Budapest XI., Fehérvári út 47.) november 17-én, délután négy és este hét órai kezdettel. Az Ábrahám Dezső által szerkesztett műsorban fellép Zentai Anna, Koós János, Gaál Gabriella, Madarász Katalin, Talabér Erzsébet, Pintér Györgyi, Takács Béla, Tornai Kiss László, Bokor János és Karcagi Nagy Zoltán.. Verset mond Csernák János színművész. Videofelvételről láthatjuk, hallhatjuk Jákó Verát, Solti Károlyt, Szalay Lászlót és Puskás Sándort. Zenei kíséretet a Magyar Nemzeti Cigányzenekar ad, Berki László és ifj. Sánta Ferenc vezetésével. A rendezők külön kedvezményt biztosítanak a nyugdíjasok számára, akik 50 Ft-ért tekinthetik meg a rendezvényt. Jegyek elővételben válthatók az alapítvány irodájában, Budapest XII., Ráth György u. 2. szemben a Déli pályaudvarral. Teleon 156-9329. A SZABADMŰVELŐDÉSI SZÖVETSÉG ÉS A LAKITELEK ALAPÍTVÁNY november 21-én, délelőtt tíz órától a Gellért Szállóban országos szabadművelődési konferenciát tart. A rendezvényen részt vesz Dobos Krisztina, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium államtitkára.