Magyar Nemzet, 1992. december (55. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-15 / 295. szám
12 Magyar Nemzet KEDD, 1992. december 15. Kiszolgáltatottság Kinek, mikor mondjon „igazat” az orvos A Magyar Nemzet november 25-i számában a Tükör rovatban Élő Anita interjúja Jávor Andrással, a Népjóléti Minisztérium államtitkárával fontos és kényes kérdéseket vetett fel a betegek kiszolgáltatottsága dolgában. Jávor államtitkár úr többször hangoztatta, hogy a problémát csak az egész társadalommal történő vita oldhatja meg megnyugtatóan. Nem tudom, hogy hol és milyen módon fog a társadalmi vita kialakulni, mégis fél évszázados, többirányú orvosi munkám tapasztalata alapján néhány gondolattal kívánok hozzájárulni a vita megindításához. Nehéz bármilyen intim szférába beavatkozni. Az orvos pedig gyakran kényszerül erre, amikor a halálos betegség közlésével az emberi sors legbelsőbb köreit érinti. A kényelmesnek látszó gyakorlat, hogy a beteget mintegy „becsapja”, a valóságot csak a hozzátartozókkal közli, a társadalom feltételezett nem eléggé érettségére alapozott. Ezt elfogadni éppolyan leegyszerűsítés volna, mint tagadni. Nemcsak az egészségügyi kultúráról, az általános kultúrszintről van szó, hanem sokban népünk alapvető mentalitása is közrejátszik. Évekkel ezelőtt az Orvosi Hetilap hasonló témájú vitája során egy kolléganő szerint: „Az orvosnak kötelessége, hogy a beteggel egyszerű, félreérthetetlen szavakkal közölje betegségét akkor is, ha halálos.” Vitacikkemben azt kérdeztem, hogy van-e itt határ, mert a fenti elv vagy javaslat szerint például egy 3-4 éves gyermeknek is meg kellene mondani, hogy halálos beteg. Ha pedig nyilvánvalóan túlzó a felhozott példám, hol az alsó és felső határ? Ha már biztosan megérti a sorsát, tehát 6- 8 év, vagy ha az aggastyán még fel tudja fogni, hogy a műtét inoperábilis daganatot talált és kevés ideje van hátra? Példával szolgálhatok: közel egy év óta fekvő beteg feleségével csak az utolsó napokban közöltem, hogy kevés idő van hátra. Megköszönte, hogy nem vettem el tőle a reményt, mert nem lett volna ereje az ápoláshoz. Az ápolt élete és az ápoló ereje így egyszerre fogyott el. Az interjúban írt „kulcsszavak”: a beteg kérelme - az orvos kötelessége - a reményre is kiterjed, és a reményt éppúgy nem lehet megtagadni az ápolótól, mint a betegtől. Látszólag parttalan elvek és bizonytalan gyakorlat irányában csúszunk el. A törvényes rendelet pedig könnyen karddal vághatja a gordiuszi csomót. Társadalmunk az erkölcsi, orvosi, vallási, filozófiai problémák sokszor túl hirtelenül újraértékelt rendjében még nem nézett szembe az egészségügy szétágazó és mélyreható problémáival. Az őszinte felmérés nem halasztható. A betegellátás, gyógyítás minden tényezőjére hatással lesz, ha felszámoljuk azt az egészségkultúrát, amely széles rétegekben uralkodik, amelynek példáit a buszon, a villamoson, az utcán, az orvosi várókban láthatjuk, ahol az „intim szférából” nemcsak kiszivárgás történik, ahol a saját baj tudott vagy tudni vélt pontos vagy pontatlan diagnózisa éppolyan közrekézre-fülre jut,, mint a kezelés részletezése. Idős, nyugdíjas orvos már csak „kibic”, és könnyen ajánlhat bármit. Nem mondhatok mást, mint a legrégibb tanítómesterünk: „Nihil ante negrotum.” A beteg érdeke azt kívánja, hogy őt mindig, mindenütt és minden módon egyszemélyes, egyszeri, egyéni EMBER-nek tekintsük, akinek joga van tudni a maga sorsát, és joggal elvárhatja orvosától, hogy nemcsak betegségét, hanem egész emberi mivoltát, sorsát úgy kezelje, ahogyan neki, a betegnek a legjobb. Az orvosnak kell esetenként, személyenként eldönteni, hogy kinek, mikor, hogyan mondjon „igazat”, mikor, mennyit kell lepleznie. Nem könnyű feladat, és sokkal nehezebb, mint receptet írni, nehezebb a legtöbb rutinműtétnél, mert kevés alapra támaszkodhat. Az egyetemen alig oktatnak ilyesmiről. Messzire vezetne, ha az egyetemi oktatásba társadalmi orvostan bevezetését javasolnánk főtárgyként. Feltétlen élne annyit, mint az első évek túlméretezett kémiája és fizikája. Reméljük, hogy egy nyílt, őszinte vita olyan széles körű feltárást ad, hogy utána kevesebb lesz a „laza mosoly”, a felületes elkenés, szorongások oldódnak, több lesz az őszinte kézszorítás orvos és beteg, az ember és az ember között. Dr. Konkely-Thege Aladár Pécs Napirenden volt a Feszty-körkép helyreállítása A Magyar Nemzet november 23-i számában megdöbbenten, majd elszomorodva olvastam a D. Gy. monogrammal „Munkácsy-mű a sarokban, A vázlat elégett, de a kép elkészül!” címen megjelent közleményt. A szöveg írójának ki tudja, milyen indulatoktól vezérelt rágalmait, ferdítéseit a Magyar Nemzeti Galéria Adattárában fellelhető iratok egyértelműen cáfolják. Ezekből kiderül, hogy a galéria 1958-tól foglalkozott a Feszty-körkép (A magyarok bejövetele) problémáival, a Művelődésügyi Minisztériumnak 1963-ban javasolta egy szakértő bizottság összehívását a helyreállítás, a restaurálás menetének a kidolgozására, a következő esztendőben Feszty Árpád örököseinek, Feszty Masának és Feszty Istvánnak a hozzájárulását kérte és meg is kapta a teendők elvégzéséhez. A galéria akkori díszcsarnokában, a volt Kúria épületében a körképnek a főváros különböző intézményeinél szakszerűtlenül tárolt „roncsait” a restaurátorok 1965 folyamán kibontották, az eredeti állapotról a századfordulón készült reprodukcióba bejelölték a sérült felületeket és a hiányokat, új fotósorozatot vettek fel a megmaradt részekről, majd az e célra csináltatott fahengereken gondoskodtak biztonságos elhelyezéséről. Feszty Masa saját kezűleg írt levelében olvasható: „Pogány igazgató úrnak is sok köszönet.” Utóbb végrendeletileg a Nemzeti Galériának adományozta Jókai Rózáról festett arcképét. Ami D. Gy. dolgozatában „a körkép teljes kicsinyített vázlatát” illeti, azt soha nem láttam, tehát véleményt se nyilváníthattam róla, még dr. Tímár Istvánnak sem, mert az illetőt nem ismerem, s így nem is lehetek a barátja. Viszont az, amit ezzel kapcsolatban D. Gy. állít, hogy Feszty Masa a vázlatot elégette, az a művésznővel szemben évtizedekre visszamenően jókkal, elképesztőbbkoholmány, mintha manapság 'valakit ilyen-olyan összefüggésben ' lekommunistáznak. A vonatkozó pamfletben, az is olvasható, hogy Munkácsynak „a debreceni Déri Múzeumból kölcsönkapott Ecce Homo képe is gondosan el volt dugva egy sarokba”. A valóság ezzel szemben az, hogy az Ecce Homo 1938 óta mindig is a Déri Múzeumban volt - azt az alig két hónapot leszámítva, amikor 1952-ben a műcsarnoki Munkácsy-emlékkiállításon került bemutatásra. A Nemzeti Galéria munkatársai ugyanis Debrecenben a helyszínen végezték hosszú időn át tartó restaurálását. A galéria aulájában Munkácsy „Krisztus Pilátus előtt” című nagyszabású festményét lehetett látni, több más szakrális tárgyú műalkotással együtt, például Fadrusz János Feszületével, Beck Ö. Fülöp Assisi Szent Ferencével stb., amolyan kápolnának ható múzeumi elrendezésben. Pogány D. Gábor Budapest A Hajdúszoboszlói Állami Gazdaság árverésen értékesíti az alábbi ingatlanát: Hosszúháti kerület - Nagyürmöshát 1 db 2 szobás, 70 nm alapterületű, üresen álló szolgálati lakás. A lakáshoz 1507 nm telek tartozik. Hrsz: 449/6. Kikiáltási ár: 200 000 Ft. Az árverés helye és ideje: Hajdúszoboszlói Állami Gazdaság központ, kiskultúrterem Hajdúszoboszló, Debreceni útfél 10. 1992. december 18. (péntek) 9 óra. Fizetés módja: a helyszínen készpénzben vagy bankgaranciás átutalás. Az árverésen 5 % bánatpénz letétbe helyezésével lehet jelentkezni az árverés megkezdésének időpontjában.*22850/1H* rr:TP' "'Jj 4350-IG AGROBANK RT. KÖZLEMÉNYE Felhívjuk tisztelt partnereink figyelmét, hogy az AGROBANK RT. valamennyi fiókja, irodája és központja 1992. december 31-én bankszünnapot tart. (Ez egyben könyvelési és pénztári szünnapot is jelent.) Az ebből származó esetleges kellemetlenségért elnézést kérünk, valamint minden kedves ügyfelünknek kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk. AGROBANK RT. A keresztény megbocsátás jegyében Érdeklődéssel figyeli a magyar nép a „Megbékélés Emlékmű Alapítvány” nevezetű kezdeményezést, amely az 1956-os barikádok „mindkét oldalán” harcolóknak szándékozik emlékművet állítani a Köztársaság térre. A véleményem a következő: 1956-ban Magyarországon október 23-án először népfelkelés robbant ki (ezt még a reformkommunista Pozsgay is elismerte!), majd ez a népfelkelés az események hatására (Gerő beszéde stb.) forradalommá alakult. Ezt a magyar forradalmat a bolsevista szovjet nagyhatalom hadserege megtámadta, és ekkor már a magyar forradalom szabadságharccá fejlődött. Azok a magyar emberek, politikusok, akik a magyar szabadságharcot eltipró, leverő bolsevista szovjet hadsereg mellé álltak, nem ellenfelek, hanem ellenségek, hazaárulók voltak. Ilyenformán nem beszélhetünk 1956-os magyar polgárháborúról és a barikádok két oldaláról (lásd az ENSZ 1956-os magyar eseményekről szóló határozatait). Hazaárulóknak nem jár emlékmű! Megbocsátás igen, őszinte bűnbánat ellenében. De! A barikádok túloldalán voltak megtévesztett emberek, akiket áldozatoknak tekinthetünk. A keresztény megbocsátás jegyében legyen emlékmű, de 1956 „összes áldozata” emlékére (ne a barikád két oldalán harcolók emlékére!), és ne a Köztársaság téren, hanem a temetőben. Dr. Horváth László Budapest Milyen az igazi turul? Fekete Judit „A madár” című cikke késztetett a következő fejtegetésre. A bánhidai meg a budai várban lévő szobor lehet művészileg kiváló alkotás, de valahogyan nem azt a madarat ábrázolja, amelyet ismereteink alapján a turulnak képzelünk. Az Árpád-ház totemállatát, a magyarok mitikus madarát én nem így mintáznám meg. A szobor inkább mintha egy keselyűt ábrázolna, nem pedig sólymot. Milyen madár volt tehát a turul? Vajon csak a képzelet szülte és semmilyen létező madárhoz nem hasonlít? Anonymus, mikor az eredetmondat elbeszéli, „astur”-t említ, ami héját jelent. Ha viszont a „turul” szó nyelvtörténeti levezetését nézzük, akkor ez nem vitásan ótörök eredetre vall (A magyar nyelv történeti etimológiai szótára szerint: togrul,vadászsólyom). A törökök voltak a ragadozó madárral való vadászat legrégebbi kifejlesztői. Náluk a „toghrul” a vitézség megtestesítője, és mint ilyen, kiváló hadvezérek neve is. Állítólag így hívták a török birodalom megalapítóját is. Dyen tulajdonságokkal viszont aligha lehet egy dögevő madarat felruházni. Ez az annyi kiváló tulajdonsággal rendelkező sólyom - Gyementyijev orosz és Vönöczky-Schrenk Jakab magyar tudós kutatásai szerint - nem más, mint az altáji havasi sólyom (Falco rusticolus altaicus). Célszerű volna, ha egy mai művész ennek figyelembevételével megmintázná egyszer az igazi turult! Dr. Csőre Pál Sződliget Kiegészítés Horthy István arcképéhez A Magyar Nemzet november 4-i számában megjelent Nemeskürty Istvánnak „Történelmünk tragikus hőse” című, felettébb értékes írásának egy - a lényeget nem érintő - tévedését szeretném korrigálni. Nevezetesen azt, hogy a kormányzó fia, Horthy István gépészmérnök nem a MÁV elnöke volt, hanem a Mávag (Magyar Állami Vagon- és Gépgyár) vezérigazgatója. Ha már tollat fogtam, szabadjon csupán néhány szóval megemlékeznem a történelmünk e valóban tragikus hőse élete fiatalabbkori szakaszának általam is ismert igaz emberi magatartásáról, a társadalmunkban elfoglalt helyéről, sohasem kérkedő nemes egyszerűségéről, az egyetemi hallgatóság körében alakult baráti társaság minden egyes tagja iránt megnyilvánuló őszinte közvetlenségéről. Élénken él az emlékezetemben az, amikor egy szokásos fehérasztal melletti összejövetelen, amelyen mint elsőéves ifjonc én is részt vettem számos magasabb évfolyamú és már diplomás között, a jelenlévők, a Nemeskürty István által is említett amerikai üzemmérnöki tapasztalatairól kértek beszámolót Horthy Istvántól. Ő ezt azzal kezdte, hogy a bemutatkozásakor büszkén mutatta fel a nagy hírű József Nádor Műegyetem adta oklevelét, s Ford első reagálásaként udvariasan arra kérte, csak szépen tegye el azt, mert őt az kevésbé érdekli, inkább a gyakorlati tudása. Igen, tudjuk, hogy Horthy István megállta a helyét mindenhol, ahová az élet szólította. Dr. Tömör-Tenes Ede J. Budapest Az Állami Vagyonügynökség nyilvános egyfordulós pályázatot hirdet az ALUFE Fémszerkezetgyártó és Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság állami tulajdonban lévő üzletrészeinek megvásárlására. A Kft. törzstőkéje: 207 540 000 Ft. Pályázni a felkínált üzletrészekből a 91,9 %-os részarányt képviselő állami tulajdonú üzletrészek mennyiségére lehet. Az állami tulajdonú üzletrész megvásárlása esetén lehetőség van privatizációs hitel igénybevételére, részletfizetésre, illetve kárpótlási jegy felhasználására. Az ÁVÜ a kárpótlási tv. meghatározott, kötelező 10 %-os névértéktől magasabb arányú kárpótlási jeggyel történő fizetést is elfogad. A pályázatokat személyesen vagy meghatalmazott útján 3 példányban zárt, cégjelzés nélküli borítékban kell benyújtani a pályázatra utaló megjelöléssel. A benyújtott ajánlatok közül egyértelműen meg kell jelölni, hogy melyik az eredeti példány. A pályázat benyújtásának határideje 1993. január 20. A pályázat beadásának helye: Állami Vagyonügynökség Budapest 1133, Pozsonyi út 56., iktató, fsz. 1-2. A vételi szándék bizonyítására a felajánlott vételár 10 %-át, de legalább 20 000 000 Ft-ot vagy ennek megfelelő devizát az ajánlattevőnek a pályázat benyújtásának határidejéig letétbe kell helyezni az ÁVÜ MNB 232-90107-8024 sz. forintszámlára, ill. az ÁVÜ MNB 232-90107-8031 sz. devizaszámlára. Pályázati feltételek: Olyan befektetőt keresünk, aki a) szakmai befektető, jó hírnévvel és tradícióval rendelkezik, b) a jelenlegi tevékenységi kör és foglalkoztatási szint fenntartását vállalja, c) megfelelő piacot tud biztosítani a tevékenység folytatásához. A pályázatnak tartalmaznia kell az ajánlati kötöttség időtartamát, mely nem lehet kevesebb, mint a benyújtásra nyitva álló határidő lejártától számított 60 nap. A pályázat felbontására 1993. január 22-én kerül sor. A pályázat eredményéről a pályázók legkésőbb 1993. február 28-ig értesítést kapnak. Az Állami Vagyonügynökség fenntartja a jogot, hogy a pályázatot e eredménytelennek nyilvánítsa. Az Állami Vagyonügynökség a tenderbontás után szóbeli vagy írásbeli kiegészítést kérhet. A konkrét gazdálkodásra vonatkozó információkat a kft. vezetőjétől kapják meg a pályázók. A tender meghirdetésével egyidejűleg a társaság főbb adatairól és jellemzőiről információ beszerezhető: Varga Tamás ügyvezető, 2002. Székesfehérvár, Seregélyesi út 184/7. (Pf.: 100.) A részletes pályázati feltételeket tartalmazó információs anyag átvehető. Információs iroda ÁVÜ Állami Vagyonügynökség 1133 Budapest, Pozsonyi út 56. Tel.: 129-4650 ___________433MG