Magyar Nemzet, 1993. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-14 / 11. szám
GAZDASÁG / EXPOFÓRUM INTERJÚ/VÉLEMÉNY CSÜTÖRTÖK, 1993. JANUÁR 14. IN Csak a szeméthegyek nőttek Itt épül fel a világkiállítás? Alig egy esztendeje jártam errefelé utoljára. A világkiállítás leendő területén csak a szeméthegyek lettek nagyobbak. A korábban itt helyet kapott cégek telephelyei valóságos paradicsoma a csavargóknak, bűnözőknek, hajléktalanoknak, de járnak ide alkalmi vendégek is, mint arról az egyik drótkapu környékén eldobált, töméntelen számú, gusztustalan óvszer árulkodik. Diplomás csövestanya Talán száz méterre sincs az Eötvös Loránd Tudományegyetem kémiai tanszékcsoportjának épülete. A hallgatók és a tanárok, ha kinéznek az ablakon, elkeserítő körülményeket kénytelenek „élvezni”. Szétdúlt, összedöntött épületmaradványok között hónapok óta folyik az egykori fürdő letöredezett csapjai helyén a csövekből a víz. A kemény télben jéghegy képződött a szétrombolt zuhanytálcák, mosdókagylók és vizeldefajanszok tetején. Egy erdélyi ember őrzi egyedül az egykori Középület-építő Vállalat romos telephelyét, amit egy vállalkozó, bizonyos Micskó Imre vett meg, hogy kimentse, ami menthető. A kalotaszegi férfi, Németh Tamás a korábbi hőközpont melletti kis épületben húzza meg magát. Akad önkéntes társa is, a közelben lakó nyugdíjas, Gémes István, aki naponta kijár hozzá a kutyájával. Az okos magyar vizsla napi portyázását követve járjuk be a telepet. A kazánházban elázott iratok, dokumentumok kötegei között botladozunk. Valamikor szinte haditikokként vigyázták ezeket az iratokat, szerződéseket, műszaki terveket. Egyik-másik köteg szétcsúszott. A lapok alján nézem a dátumot. Többségük 1985-1986 tájékán készült. J -‘’Nem kell ez már senkinek sem - túrja szét a lapokat az őr. - Begyújtani talán még jó. Megkerüljük az épületet. Az egyetemhez közeledve egy kiégett, kormos tanyára térünk be. Az ajtót egy elhasznált gumiabronccsal támasztották be. Bent két fekhelyet találok. Lyukas paplan is került valahonnan, a polcon két petróleumlámpa adja esténként az alkalmi lakóknak a fényt. A télikabátokkal, rongyos melegítőkkel komfortossá varázsolt vackokon egyetemi jegyzetek széttépett lapjai hevernek. Hiába, a szomszédban áll a tudomány fellegvára. Vajon hány szemesztert abszolválhattak már a csövesek? - próbálom megfejteni a látottakból. A vizsla kevésbé tiszteli az intellektuális környezetet. Nemes egyszerűséggel otthagyja nyomait a jegyzetek széttépett lapjain. Erős a gyanúm, hogy a tanya bitorlói is valami hasonló célra használják az egyetemi papírokat... - Két férfi, egy nő és egy tízéves forma lányka jár ide „haza” esténként - mondja nyugdíjas kísérőm. - De egy évig szinte senki nem figyelt a telepre. Betelepedtek ide fiatal csövesek is. Fölgyújtották az épületet. Most is látszik a kormos falakon a tűz nyoma. Részegen pálinkával locsolták a parázsló fákat. Ha nem veszi valaki észre és ki nem hívja a tűzoltókat, akár az egyetemig terjedhetett volna a tűz. Nem csupán fa, hanem sokféle, könnyen égő, robbanó vegyszer, festék is volt itt bőven. Ami nem égett el, azt meg szétverték, kilyuggatták a vödröket. Jöjjön, megmutatom. A föld olyan, mint egy óriási absztrakt festmény. Lila, fehér, sárga, vörös festékek tócsái dermedtek, fagytak egybe. A vandál látogatók kiborogatták a festékes tartályokat. Nem kímélték a ragasztós- és kátrányosdobozokat sem. Nem értek hozzá, de egészen biztos, hogy itt nagyon komolyan szennyezték a talajt - mutat körbe Gémes István. - Amikor majd végre nekilátnak előkészíteni a terepet, nem csupán a csöveket kell kiszedni, hanem ezzel a mocsokkal is csinálni kell valamit. Nincs kizárva, hogy komoly fertőzés nyomait is ki lehet mutatni. Iszonyatos rombolás, pusztítás zajlott itt. Talán még a volt szovjet laktanyákat is tisztább, jobb állapotban hagyták hátra a kivonuló csapatok. Ha arra gondolok, hogy ide akarják építeni a világkiállítást, igencsak meg kell erőltetnem a fantáziámat. Két, sohasem használt, hatalmas légforgató berendezés mellett megyünk vissza a kapuhoz. A villanymotorok helye üres. Valaki valamikor ezt is ellopta. A bejáratnál megzavarunk egy Opelben egymásba merült párt - Nem számít, hogy fényes nappal van... - kommentálja az „eseményt” a kísérőm. - Jöjjön el sötétedés után. Komoly, elegáns gépkocsikkal is érkeznek öltönyös urak és alkalmi partnereik.Végül is csak át kell szaladni a Petőfi hídon. Néhány percre van ide a Rákóczi tér... Reménykedő lengyelek A sportpálya tőszomszédságában fekete barakképület áll. Tövében krakkói rendszámú kis Polski FIAT-ok sorakoznak. Egy évvelezelőtt is találkoztam már Zbiegniew Nowakkal, a Rudostál Építőipari és Kereskedelmi Rt. kirendeltségvezetőjével. Irodájában mindent ugyanúgy találok, mint tavaly. Még a falra akasztott cserepes virág sem változott. Kitekintve az ablakon a telep képe is ugyanolyan, mint első látogatásomkor. Talán csak a szép rendben felrakott néhány friss gerenda jelzi, hogy nem állt meg az élet - Várjuk már, merre fordul a sorsunk - fogad a lengyel mérnök. - Lehet, hogy a környék nem a virágágyásokról és a szökőkutakról híres, de nekünk nagyon jó volt itt, hiszen valójában a város közepén van a telep. A közelmúltban alakítottunk egy kft.-t egy budaörsi céggel, Biatorbágy határában, közel az autópályához lesz az új telephelyünk. Tavaly volt munkánk a lengyel nagykövetség épületén, a Közgazdaság-tudományi Egyetemen. Reménykedünk benne, hogy a magyarokkal együttműködve jut nekünk is munka az expo építésén. Körbemegyek ezen a telephelyen is. A kutyaólból kitekintő hatalmas jószág meg sem mozdul, amikor megpillant. Talán már megszokta az idegeneket, de az sem elképzelhetetlen, hogy belátta: nincs itt már mit őrizni. A lengyel cég telephelye kevésbé romos és piszkos, mint a környék, de halomba dobált hulladék, használhatatlan építőanyag, rozsdás acélszerkezet itt is található bőven. Talán a gondosabb kezelés, raktározás következménye, hogy a szomszédban tapasztalt szennyezésekhez hasonló nyomokat itt nem látok. Ez már a világ vége, idáig a csavargók sem merészkednek el. Bizonytalanabbul érzem viszont magamat, ahogy átvágok a senki földjén. Az elszáradt, elfagyott bokrok, gazok között guberáló emberek ellenséges pillantásai között haladok lépésben a kocsimmal. Töprengek, meg merjek-e állni. - Mit keresnek? - erőltetek némi bátorságot magamra végül is, amikor félrehúzódom egy útkereszteződésben és megszólítom a rongyos, piszkos ruhás embereket. - Aranyat - röhögik el magukat. De bizonyítékul, hogy nem vicc a válaszuk, felmutatnak három ezüstvillát. - Hoznak ide mindent. Találtunk már használható televíziót, porszívót és papagállyal együtt madárkalitkát. A város szemetes telepévé lett ez a vidék, amióta sorra hagyják hátra a cégek a területet. Senki nem ellenőrzi, mit hoznak ide, ami jó nekünk. De nehogy azt higyje, hogy itt mi vagyunk az urak. Akad banda, amelyik csak azért jön ide, hogy megzavarjon minket. Ha nem vagyunk elég ügyesek és gyorsak, meg is vernek. Miért? Csak. Mert nekik ez így jó. Ez a szórakozásuk. Meg a tüntetés. Kínai kút A hepehupás úton megyek tovább, az Útvasút Budapest Kft. telephelye felé. Menet közben megdöbbentő tárgyat fedezek fel a jégen. Nem tévedés, egy géppisztoly tára fekszik előttem. Alaposabban körülnézek, de a fegyvert hiába keresem. Lehet, hogy azt gondosabban megőrizték? Az Útvasút Budapest Kft. ügyvezető igazgatója, Madlovics Tamás iratokat rendez az irodájában. - Költözünk - magyarázza a szétpakolt akták fölött. - Úgy tűnik, hogy nekünk lesz munkánk az expo építésén. Több mint egymilliárd forint értékű mélyépítési munkát kell itt elvégezni. Meghívtak egy tanácskozásra, amit a programiroda szervezett Nagy csalódás volt. Szakembereknek, vállalkozóknak nem szabad semmitmondó előadásokat tartani. Ráadásul még fizettünk is érte. Amikor pedig arról érdeklődtünk, hogy milyen szervezés, koordinálás várható a kivitelezési munkákban, végképp nem tudtak válaszolni. Olyan ez, mint a kínai kút... ahogy az építőiparban az ilyen kis területen, sok szereplővel elvégzendő munkát hívjuk. Lehet, hogy értetlenül nézek az ügyvezető igazgatóra, ezért megmagyarázza a képes beszédet. - Hiába megy el százezer kínai egy kútásáshoz, ha abba egyetlen ember fér bele, a többi csak bámészkodik, lábatlankodik. Félő, ha továbbra is áttekinthetetlen a szervezés, idecsődülnek majd a vállalkozók, és jobban akadályozzuk, mint segítjük egymást. Remélem, hogy tavasszal már tisztul a kép, mert tovább már nem lehet húzni. Ha valóban komolyan gondolják, hogy itt világkiállítást rendeznek, nagyon rövid időn belül hozzá kell látni a munkához. Ellenkező esetben majd kapkodunk, csúszunk, elkésünk, de nincs kizárva, hogy befuccsolunk. Nem vagyok a világkiállítás ellendrukkere, sőt komolyan szeretném, ha megvalósulna, túl az üzleti érdekeinken, de ami eddig történt, végtelenül pesszimistává tesz. A Petőfi híd felé haladva sokáig kísérnek a kóbor kutyák. Vigyáznom kell, nehogy elüssem valamelyiket Végül megunom a kergetőzést, kiszállok a kocsiból és visszazavarom őket a leendő világkiállítás területére. Támad egy ötletem, és utánuk kiáltok: Cézár, Néró, Expo, gyere ide! A három közül az egyik megfordul és mérgesen megugat. Vajon ő melyik névre hallgatott? Szendrei Lőrinc Egy falka kutya állja el az utamat. Bár a közelben tábla jelzi, hogy valahol errefelé található a Strázsa vagyonvédelmi cég kutyaidomító telephelye, nem tartom valószínűnek, hogy a kóbor ebek onnan szabadultak volna ki. Versenyfutás a régió fővárosaival Budapest öt kihívása A kamarai teendőkből fakadóan azzal is foglalkozott, hogy milyen kapcsolatokat építsünk ki más fővárosokkal. Ezzel kapcsolatban három fontos szempontot kellett szem előtt tartani: a kis országok szerepét az európai politikában, a fővárosok és más városok közötti összhangot, a fővárosok irányító szerepét az ország életében, s végül azt, hogy melyik főváros milyen pozíció betöltésére tör. Bécs a kelet-európai változások után felvette azt a szerepkört, amelyet voltaképpen 1955 óta már betöltött: az osztrákok fogadták be a legtöbb emigránst, és Európa két fele között a semleges állam funkcióját látták el. Most szeretnének e térség központjává válni, annak ellenére, hogy nem tartoznak ehhez a régióhoz. Az a város azonban - mint Budapest -, amely tagja ennek a térségnek, könynyebben juthat ilyen szerephez. Pénzintézeti és üzletközpont Az expo, illetve a magyar államiság 1100 éves évfordulója alkalmából 1996 egyfelől kiugró év lesz, másfelől olyan esztendő, amely meglehetős súllyal bír az európai egység megteremtése szempontjából. Ez idő tájt csatlakozhat Ausztria az EK-hoz, illetve a kelet-európai államoknak is ekkor nyílhat esélyük az egészen szoros integrációra az EK- val. Nagyjából tehát eddig az időszakig kell kialakítania Budapestnek azokat a koncepcionális elképzeléseket, amelyek lehetővé teszik, hogy a magyar főváros olyan szerepet töltsön be a régióban, ami sokak szerint megilleti. A hagyományokból kiindulva és a város földrajzi fekvésénél fogva öt olyan funkcióról van szó, amelyeket már korábban is ellátott Budapestnek reális esélye van arra, hogy 1996-ig felkészülhessen ezen szerepkörök betöltésére. Az első kettő voltaképpen összekapcsolható: a pénzintézeti és az üzletközpont jelleg. Azért kell a kettőt mégis külön kezelni, mert Budapesten a tőzsde szempontjából kialakulhat egy olyan típusú „city”, mint Londonban vagy Frankfurtban. A pénzintézeti központ tekintetében ugyanis Prága és Zágráb aspirálhat hasonló szerepkörre. Bécs nem, mert az ottani tőzsde már kinőhette volna magát, ha valóban ilyen szerepre törekedett volna. Az sincs kizárva, hogy valamelyik FÁK-beli város tölt majd be ilyen funkciót, a viszonyok arrafelé azonban még borzasztó kuszák. Arra azonban Bécsnek is komoly esélyei vannak, hogy kelet-európai üzleti központtá váljék, annál is inkább, mivel a tengerentúli országokban kétségkívül előnyt élvez ilyen szempontból. Ezen a téren tehát már velük vagyunk a legnagyobb versenyben, nem pedig Prágával vagy Zágrábbal. Vásárváros A harmadik pont a vásárvárosi jelleg. Ezzel kapcsolatban megint csak komoly hagyományokra tekinthetünk vissza, hiszen 1925 óta létezik a Budapesti Nemzetközi Vásár, amely napjainkban bizonyos fokig válságba került, mivel átalakuláson mennek keresztül a vásárok. Ezen a téren olyan versenytársak jelentkeznek, mint Lipcse, amely elvesztette korábbi funkcióját. A város vezetősége most arra törekszik, hogy kelet-európai vásárközponttá tegye Lipcsét. Ha sikerül, akkor esélyeink alaposan lecsökkennek, hogy a budapesti vásárral a rangos rendezvények sorába emelkedjünk. A logika pedig azt diktálná, hogy Budapest legyen ez a központi hely, ne pedig Lipcse, amely akkor már csupán egy német város lesz (annak minden anyagi előnyével együtt), és nem fog bírni olyan vonzerővel, mint korábban, amikor az NDK révén mégiscsak a KGST-hez kapcsolódott. Ugyanez a helyzet Münchennel is: lehetőségek tekintetében sokkal jobban áll, mint mi. Ma nagyon mobil vásárokat kell tartani. Tulajdonképpen egész évben sok kis szakvásár rendezése a cél. Minél több fedett létesítménnyel kell rendelkezniük a vásárterületeknek, komplett szolgáltatást kell nyújtaniuk, mint például Birmingham is teszi. Ilyen szempontból előnyös lett volna, ha mondjuk a Budapest Kongresszusi Központot és a Budapest Sportcsarnokot egy helyen tudtuk volna koncentrálni. Ezt meg lehetett volna valósítani az 1996-os expo területén. Ugyanakkor ott áll Kőbányán a BNV területe, amely jelenlegi formájában egy idő után használhatatlanná fog válni. Működő vásárközpontnak továbbra is kell lennie Budapesten. Ha ezt a funkciót elveszítjük, akkor még Pozsony is komoly eséllyel indulhat a vetélkedésben, de szóba jöhet Brno vagy Prága is. Ez a mi szempontunkból igen veszélyes, mert elveszíthetjük azt a közönséget, amely a keleti piacon érdekelt. Ez a funkció tehát sokkal fontosabb lenne Budapest számára, mint a pénzintézeti és üzleti központ jelleg. Hozzá kell tenni, hogy ennek a három törekvésnek találkoznia kell, hiszen egyiket a másik nélkül nemigen lehet megvalósítani: üzleti központ nélkül nem létezik komoly vásárváros és így tovább. Ebből a sorból egyedül talán a tőzsdei szerepkör lóg ki. De ha nem sikerülne elérni, hogy a budapesti is olyan összehasonlító tőzsde legyen, mint a frankfurti vagy a londoni - amire elméletileg megvan az esély, mert szükségszerű, hogy Európának a pénzvilágban legyen még egy ilyen központja, hanem a bécsi tőzsdével lesz egyenrangú, már az is sokat jelenthet a város számára. Kulturális központ A hátralévő két funkció Budapest termálturisztikai és kulturális központ jellege. Előbbi esetében a lehetőségek még nagyon kevéssé vannak kihasználva. Ez azért nehéz kérdés, mert összefügg a meglehetősen rendszertelen és hibás társadalombiztosítási rendszerrel. Ha nem tudunk kialakítani egy európai szintű társadalombiztosítást, akkor a termálturisztika nem tölthet be ilyen szerepet A mai rendszer erre képtelen. A termálturisztikának egyébiránt van egy sajátossága, amelyet előszeretettel neveznek „inkognitóturizmusnak”. Ennek lényege, hogy vannak olyan személyek, akiknek egyáltalán nem mindegy, hol töltik el pihenőidejüket, és nem szeretnék, ha tudnák, hogy merre járnak. Magyarországon rengeteg olyan létesítmény van, amelyek egykor például katonai területek voltak. Ezek meglehetősen nagy kiterjedésűek, és ellátottság szempontjából is megfelelnek ennek a célnak. Kis területen nagy hasznot hoznának. Olyan szempontból nem sokat fognak változni, hogy eddig is elzárt területek voltak, csak korábban nem származott belőlük pénz. A kulturális központi jelleg kapcsán abból kell kiindulni, hogy az ezeregyszáz esztendőre visszatekintő történelmi múlt és tradíció olyan európai történelmi értékeket hordoz, amire - különösen egy ilyen „történelemkereső” korszakban - szüksége van a világnak. Budapestet úgy természetesen nem lehet kulturális központtá tenni, ha ilyen szempontból nem jutunk valamiféle „egyezségre” a dél-európai fővárosokkal - Lisszabonnal és Madriddal -, hiszen azok vannak kijelölve kulturális centrumnak. Azonban 1996-ban mindenképpen kiemelt történelmi, kulturális szerepkört tölthetnénk be. Egyfajta akciójellegről volna tehát szó, hosszú távon ugyanis nem hiszem, hogy Budapest olyan főváros lehet, amely kulturális szempontból a legtöbb vonzerőt kínálja Európában. Látni kell, hogy ezen a téren a nyelv már eleve behatárolja a lehetőségeinket. Budapestet tehát nem lehet Európa kulturális fővárosaként eladni, annyit azonban elérhetünk, hogy a tavaszi és őszi fesztiválok nevet szerezzenek maguknak. A többi négy funkció megvalósíthatósága azonban elképzelhető, és gyakorlatilag a kultúra segítségével lehetne 1996-ban népszerűsíteni azokat. Ily módon ugyanis rengeteg embert meg lehet „fogni”, hiszen a gazdagok jelentős része például mecenatúrában gondolkodik. Nyíltan ki kell mondani, hogy a felsorolt öt funkció tekintetében komoly versenyben vagyunk más vásárokkal. Komolyan kell számolni Béccsel, Prágával, Zágrábbal és bizonyos értelemben véve Pozsonnyal is. A német városok közül elsősorban München és Lipcse jöhet szóba. Nem hiszem viszont, hogy komoly versenytárs bukkanhatna fel a volt Szovjetunió területén. A balti államok valószínűleg Skandinávia felé fognak tagozódni, Varsó pedig ilyen szempontból kiindulva az osztrákokkal és a csehekkel valamiféle gazdasági érdekközösséget szeretne létrehozni, és hasonlóra lehetne törekedni a szlovénekkel és a horvátokkal is. K. L. L Keszthelyi Péter, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára hosszú időn keresztül tanulmányozta a magyar fővárosnak a kiegyezéstől a harmincas évekig tartó fejlődését, amelynek csúcséve 1896 volt. Elsősorban az foglalkoztatta, hogy korábban milyen funkciókat töltött be a város, s milyen hagyományai vannak, amelyeket érdemes feltámasztani, illetve fokozottan előtérbe tolni.