Magyar Nemzet, 1993. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-25 / 20. szám
MAGYAR NEMZET/GAZDASÁG INTERJÚ/VÉLEMÉNY HÉTFŐ, 1993. JANUÁR 25. IN Szabad versenyfzeracs védett piacon A hivatal 1992-es mérlege A Gazdasági Versenyhivatalban az elmúlt évben 223 eljárás indult. Az év elején folyamatban lévő 32- vel együtt összesen 225 esettel foglalkozott, és 223-at be is fejezett. Ezek közül 104 esetet zárt le versenytanácsi határozattal, 44 esetben jogsértést állapított meg, amelyekre összesen 130 millió forint bírságot szabott ki. A büntetéseket a jogtalan előny vagy az okozott kár összegszerűsítéseként állapította meg. Az ügyek többsége kérelemre indult. Ezeket a versenyhivatalhoz magánszemélyek, cégek képviselői adták be. Két éve még az ügyek felét hivatalból maga a versenyhivatal indította. A kérelmek növekvő aránya, valamint a tényállások versenyjogi szempontból való mérlegelése a két éve működő versenyhivatal felértékelődését mutatja. A tisztességtelen versenycselekmények esetében kizárólag a bíróságnak, a kartell-, a fúzió- és az erőfölényügyekben a versenyhivatalnak, a fogyasztóvédelmi ügyekben viszont mindkét fórumnak van hatásköre. Az elmúlt évben nyolcan nyújtottak be fúzióengedélyezés iránti kérelmet a versenyhivatalhoz, ebből hármat engedélyeztek, öt esetben nem volt engedélyköteles a cégek egyesülése. A versenyhivatal határozata ellen az érintettek 48 esetben fordultak bírósági felülvizsgálatért a Fővárosi Bíróság közigazgatási kollégiumához, amely eddig 15 esetben hozott ítéletet. Tizenkettőben hagyta jóvá a versenyhivatali határozatot, és csak három alkalommal változtatta meg azt, de ezek is még csak első fokú ítéletek, tehát nem jogerősek. A múlt év legfőbb tapasztalata, hogy a tárgyalt esetek 20 százalékában a versenytörvény úgynevezett generálklauzulájának, általános szakaszának alkalmazására volt szükség. Ez teszi lehetővé, hogy azokban az esetekben, amelyekre nem illik a versenytörvényben pontosan meghatározott valamely tényállás, ám kétségtelenül sértik vagy korlátozzák a versenyt, a bírák a generálklauzula alkalmazásával járhassanak el. Az EK-szabályozás minket is kötelez majd Nem lehet akárhogyan árat megállapítani, nem lehet az árakat manipulálni a termeléssel, vagy felosztani a piacot, vagy mindezek érdekében partnereket szerződésekben kötelezni - egyebek mellett ilyen értelmű, ezekhez hasonló megállapítások szerepelnek a nyugat-európai közösség működési elveit szabályozó alapvető okiratban, a római szerződésben. S természetesen sok más is, hiszen a szerződésnek három cikkelye is foglalkozik a versennyel. Ugyanakkor elismeri, hogy a versenyre szükség van, mert az hozzájárul például a termelékenység növekedéséhez vagy a lakosság életszínvonalának emelkedéséhez. Egészséges versenyre van szükség, ezért a szabályozás lényegében áthatja az EK egész tevékenységét. A határok megszűnése utat nyitott a szabadabb vállalati összeolvadásoknak. A szabályozás kimondja: nem lehet akadályozni a versenyt vagy torzítani a feltételeit, nem lehet az uralkodó helyzettel visszaélni, nem lehet egyes vállalatot vagy terméket állami támogatással előnyben, részesíteni. Ha ilyen lenne Magyarországon, azt az EK római szerződésének megfelelő cikkei alapján kell elbírálni. A végrehajtási szabályok kidolgozására az ideiglenes társulási megállapodás országunknak hároméves időszakot adott. Utána a nyugat-európai szabályok szerint versenyezhetünk... (h· g·) A legvadabb támadás az illegális kereskedelem Az 1968 óta elindult piacosodási folyamat most azzal az eredménnyel jár, hogy Magyarországnak a kelet-közép-európai térségben talán a legjobbak a piaci esélyei - állapítja meg dr. Kovács István, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke. - Az európai integráció ugyancsak jelentős esélyt ad a gazdaságnak, de óriási versenyt is jelent, be kell rendezkednünk a jóval magasabb teljesítmény-színvonalra. Ezzel összefüggő számos kormányzati programról is tudni lehet, ám a deklaratív megnyilvánulásoknál nem sokkal több jut el a vállalkozókhoz. Megannyi haszna van számunkra is például a vámok lebontásának. Ugyanakkor tudjuk, az importliberalizáció negatívumai is megjelentek. Tény, hogy a nyugati nagy tömegszerűséggel - tehát olcsón - készülő termékek megnehezítik a magyar termelők versenyét. Ezzel együtt is azt mondom, hogy nem lenne szabad azonnal kiabálnunk a kellemetlen gazdasági hatások miatt, illetve azért, hogy nyomban változtassunk a viszonyokon. Hiszen az sem egészséges, hogy mesterséges védelmet kap a korszerűtlen termelés.Arra van szükség tehát, hogy a nemzetközi verseny jog szabályait alkalmazzuk következetesebben, a másik oldalon pedig a gazdaságpolitikai súlypontok megfogalmazását, érvényre juttatását szorgalmazzuk a magunk számára. Ezek lehetnek például munkahelyteremtő beruházások, avagy az ipar-, az agrárpolitikán, az élelmiszer-gazdaságon belül kiemelt programok. Ha e szempontokat a nemzetközi piaci lehetőségek szerint határozzák meg, akkor egy korszerű preferenciarendszeren keresztül valóban versenyképessé lehet tenni a gazdaságot. Egyébként ez nem újdonság, a nyugati kormányzatok ilyen hátteret teremtve orientálják a vállalkozások döntéseit, „helyzetbe hozzák” őket. A Vállalkozók Országos Szövetségének egyik új bizottsága sem véletlenül foglalkozik az ipar, a kereskedelem védelmét szolgáló nemzetközi jogszabályok feldolgozásával, s annak alapján az információszolgáltatással. A manapság már mérték nélkülivé fejlődött illegális kereskedelem ténye felveti a politika felelősségét is. Ez talán a legvadabb támadás a hazai legális gazdaság ellen. E „piac” szereplői nem fizetnek vámot, adót, társadalombiztosítást. Az illegális szektor tovább szűkíti a kereskedelem lételemét jelentő fizetőképes keresletet, s mert az áruk zöme külföldi, a hazai termelő cégek is kiszorulnak miattuk a piacról. Hosszú ideig alapvető versenykorlát volt az, hogy hiányzott a versenysemleges feltételrendszer a hazai gazdaságban. A magántőke folyamatosan háttérbe szorult. Megszűntek azonban a klasszikus monopóliumok, a 11 milliárd dolláros export pedig sok egyéb mellett azt is jelzi, hogy sok ezren foglalkoznak igen eredményesen kereskedőház jellegű nemzetközi üzleti tevékenységgel: hasznosítják kreatív készségüket, tudásukat, kihasználják azt a lehetőséget, hogy eltűnt a kereskedelem, a gazdaság csaknem minden részéből a monopoljelleg. Ugyanakkor az is igaz, hogy vannak még nagy területek, ahová nem mehet be a vállalkozói tőke, előjogok védik az infrastrukturális szolgáltatások nem kis részét. S innén kirekesztődik a verseny, sőt, olykor az államigazgatás centralizációs reflexei is visszavissza jönnek. Itt kellene mielőbb és minél gyorsabban változást elérni. így ) Ipari és Kereskedelmi Minisztérium. Nem az egész területet kell átlátni Köncse Tamásnéval, a tárca piaci főosztályának helyettes vezetőjével ezekről a kérdésekről beszélgettünk. A költségvetés helyzete olyan, amilyen, tehát az intervenciós alap csökkentése kényszerintézkedés volt - jelentette ki elöljáróban a főosztályvezető-helyettes. Másrészt számosan vitatják az elkülönített alapok létjogosultságát. A Pénzügyminisztérium illetékesei például azt mondják, hogy akkor, amikor a Világbank, illetve a Nemzetközi Valutaalap vizsgálja a költségvetés helyzetét, elsőként az elkülönített alapokat támadja azzal, hogy azok a piacgazdasággal összeférhetetlen támogatást adnak. Az igazság azonban az, hogy az Európai Közösségek országaiban a mi intervenciós alapunknál sokkal komolyabb támogatási rendszerek működnek, csak azokat nem elkülönítve, hanem más módszerek révén alkalmazzák. Mi éppen azért harcoltunk az intervenciós alap fennmaradásáért, mert nálunk még nem épült ki a piacgazdaság, átmeneti időszakot élünk. Az elmúlt év ékes példaként szolgált erre: ha ez az alap nem létezne, bizony nagyon komoly feszültségek alakultak volna ki számos áruféleségnél. Ez pedig a lakosság közhangulatának szempontjából egyáltalán nem közömbös, ezért nem lehet lemondani róla. Maga az intervenciós alap egyébként csak akkor jelent kiadást a költségvetésnek, ha ezeket a feszültségeket fel kell oldani. Más célra nem használjuk azt fel. - De vajon elegendő lesz-e a 150 millió forintos alap az esetleges feszültségek feloldására? - Az élet fogja bizonyítani, hogy elegendő lesz-e a pénz vagy sem. Ha kiderül, hogy nem, és súlyos gond orvoslásáról van szó, akkor a kormánynak kell döntenie, és ha még súlyosabb a helyzet, akkor nyilvánvalóan a parlament elé kell vinni a kérdést. Az alap pár évvel ezelőtt még 2,5-3 milliárd forinttal gazdálkodhatott, azóta viszont rengeteget változott a gazdaság szerkezete, a gazdálkodói kör, a piaci ellátásról nem is beszélve. Ma már nem használnánk fel például a műtrágyaimport fuvarköltségének finanszírozására az alap pénzét. Az ehhez hasonló kérdéseket manapság a piac rendezi. Lényegesen szűkült az az ellátási kör, az a terület, amelybe be kell avatkoznunk. Az előbb azonban arról beszélt, hogy átmeneti időket élünk, ami bizonyára azt jelenti, hogy a piacvédelem, a versenyképesség, illetve eleve a piacgazdaság megteremtése érdekében újabbnál újabb fogalmakkal kell megismerkednünk, a hazai gazdaságban eddig nemigen ismert intézkedésekkel kell együtt élnünk. Ilyen például a sokak által magasztalt, mások által kárhoztatott importliberalizáció, vagy bizonyos termékek esetében a meghatározott kvóták. Az intézkedések ellenére azonban - talán éppen az átmeneti állapot miatt - kaotikusnak tűnik a piaci helyzet, sőt, néha már-már anarchiáról is lehet beszélni bizonyos kereskedelmi területeken. Ön szerint mi várható: további liberalizálás, vagy az egykori korlátok némelyikének visszaállítása, esetleg idáig ismeretlen szigorító intézkedések bevezetése? - Visszafelé semmiképpen sem akarunk lépni. A jelenlegi és a folyamatosan alakuló szabályok mindenképpen sokkal szabadabb piacot teremtenek az idáig megszokottnál. Ez már csak azért is szükséges, mert a piac szereplőinek a száma az utóbbi években megtöbbszöröződött. Nyilvánvaló, hogy a változás számos esetben áttekinthetetlen helyzetet teremt a fogyasztók többsége számára, de nemegyszer számunkra is. Bár egyáltalán nem biztos, hogy át kell látnunk az egész piacot. Nekünk azt a kört kell meghatároznunk, amit muszáj áttekintenünk. Ilyen lehet az alapvető élelmiszerek vagy az ugyancsak alapvető közfogyasztási cikkek piaca, illetve az olyan termékek - közöttük a fegyver, az arany és a gyógyszerfélék - kereskedelme, amelyeknél az ellenőrzés jogát az állam fenn akarja tartani. Ezeken a területeken meg kell teremteni a piac áttekintésének feltételeit. Más a helyzet a kvótákkal, a piacvédelemmel és a liberalizálással. E területen összhangot kell teremtenünk az európai normákkal, attól eltérő szabályozást nem vezethetünk be, viszont az EK-ban szerzett lehetőségeinkkel is élnünk kell. Az EK ugyanis tudomásul vette, hogy hol tartunk a liberalizálásban, és melyek az engedélyköteles termékek. A megállapodásban azonban kötelezettséget vállaltunk arra is, hogy ezeket a korlátokat idővel - a kölcsönös előnyök alapján - lebontjuk. Önök nemrégiben összeállítottak egy anyagot, amelyben egyebek mellett a piac-, valamint a fogyasztóvédelem eszközeiről szóltak. Mint írták: megelőző, illetve követő eszközöket alkalmaznak. Mit takarnak ezek a fogalmak, s mennyire vannak hagyományaik idehaza? - Annyiban beszélhetünk új dolgokról, hogy idáig nem kellett iparés piacvédelemről beszélnünk, hiszen a korábbi időkben eléggé konzervatív módon, rendeletekkel, eljárási szabályokkal igyekeztünk megoldást találni az esetleg felmerülő problémákra. Holott a skála nagyon széles: az EK- ban és más országokban is hagyományos eszköznek számít a vám- és a dömpingeljárás intézménye és számos olyan finom eszköz - például az importáruk bevitelét lassító kijelölt vámhelyek, vámutak - alkalmazása, amelyeket nekünk még meg kell tanulnunk. Az iménti, megelőző rendszerek mellett léteznek az úgynevezett követő rendszerek. Ezek főként jogi eljárások, amelyekkel akkor kell élnünk, amikor komoly veszély fenyeget, esetleg a baj már be is következett. A piacvédelmi eljárásról szóló jogszabály - amely 1990 óta létezik -például azt mondja ki, hogy ha az import megnövekedett mennyisége a piacot megzavarja, kárral fenyeget, akkor lehetőség van a beavatkozásra, eljárás kezdeményezésére. Ezek közé tartozik a piacvédelmi vagy a dömpingeljárás. Az utóbbira valószínűleg most kerül sor - a cementipar kezdeményezésére - első ízben. A cementipar korábban piacvédelmi intézkedést kért, ám mivel így nem érték el a céljukat, most az importkorlátozás érdekében próbálkoznak a dömpingeljárással. Ezeket az intézkedéseket egyébként mindig a veszélyeztetett helyzetben lévőknek kell kezdeményezniük, rajtunk a bizonyítás, vagyis a „nyomozati munka” terhe van. Csakhogy a jelenlegi statisztikai rendszerben, a mai adatszolgáltatás mellett ez sem könnyű feladat. Valószínű, hogy a közvélemény nagy részét az iméntiek nem hozzák lázba, a fogyasztóvédelem azonban vélhetően senkit sem hagy hidegen. Annál is inkább, mert az átmenet időszakában, a piac átrendeződésével, a piaci szereplők és az áruk sokasodásával nehéz a „hétköznapi” vásárlónak eligazodnia. Egyértelmű, hogy ebben a folyamatban a fogyasztót fokozottabban kell védeni. Nem véletlen, hogy sokan várják már a fogyasztóvédelmi törvényt, illetve a minőség védelmét szolgáló intézkedéseket, amelyek a fogyasztók mellett az ipart is védik. Ezért kezdeményeztük például a vámszerveknél azt, hogy szerezzenek érvényt a vámjogszabályban foglaltaknak. Vagyis a kereskedelmi forgalomba szánt áruk vámolása előtt követeljék meg a forgalomba hozatali engedély bemutatását, a Kermi vizsgálatát igazoló dokumentumot. Ugyancsak a fogyasztók védelmét szolgálja az, hogy most folyik a belkereskedelmi joganyag felülvizsgálata. Jelenleg rendkívül sok olyan szabály él, amelyet korszerűsíteni kell, illetve az idő végképp eljárt felettük. Másrészt új szabályokra is szükség lesz, hiszen többek között hiányoznak a csomagküldő-kereskedelemre vagy az ügynöki tevékenységre vonatkozó rendelkezések. A jogi rendezés mellett viszont maguknak a vásárlóknak is szemléletet kell váltaniuk: ajánlatos megnézniük, hogy mit hol vesznek, milyen dokumentumokkal ellátott áruhoz jutnak. (pató) Az elmúlt napokban a tejhiány okozott gondot - igaz, főként a fővárosban korábban pedig hús- és étolajmizéria borzolta a vásárlók idegeit, hogy csak az utóbbi hónapokban történtekről beszéljünk. Az efféle problémák azonban időről időre felbukkannak. Nem véletlen, hogy enyhítésükre külön alap szolgál az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban. Kérdéses azonban, hogy az idén a tavalyinak mindössze egyharmadára, 150 millió forintra csökkentett alap meg tud-e felelni a rendeltetésének, illetve a régi és az új jogszabályok mire vezetnek az alakulófélben lévő piacgazdaságban. Agrártermékeink külföldön Azonos esélyeket az exportban! A magyar élelmiszerexport az elmúlt évben is meghaladta a vártat, annak ellenére, hogy a termelők túlnyomó részét súlyos pénzügyi nehézségek sújtják, nem is beszélve a nyári aszály kártételéről. De vajon növelhető-e a kivitel, képes lesz-e a hazai agrárium a nemzetközi versenyben helytállni? Rieger Lászlóval, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetőjével erre kerestük a választ. - Gyakran hallani, hogy míg az EK-országokban 45 százalékos az exporttermékek támogatási szintje, Finnországban körülbelül 70 százalékos, addig nálunk csak 10 százalék. Csak hát ezeket a százalékokat nem lehet egymással összehasonlítani, mert a támogatás mindig az adott ország belpiaci áraihoz szabott. Mindig van egy világpiaci ár, abban az országban pedig, ahol a belső ár jóval magasabb, mint a világpiaci, csak jelentős állami támogatással lehet a felesleges terméket eladni külföldön. A támogatási szinteket tehát nem lehet nézni, az ugyanis semmit nem mond a verseny feltételeiről. Kétségtelen, hogy a gazdag országok nálunknál jóval könnyebben tudják fedezni az export dotációját. Magyarországon, azon belül a Földművelésügyi Minisztériumban is több vonalon igyekszünk a magyar élelmicikkek piacra jutását segíteni, egyben a versenypozícióját javítani. Az egyik ilyen nagyon fontos terület az agrárdiplomácia. Mit jelent ez? Azt például, hogy megkötöttük az EK-val a társulási szerződést, szintén megállapodtunk a „visegrádi csoporttal”, illetve jól haladunk az EFTA-országokkal folytatott kereskedelmi tárgyalásokban: a szóban forgó országokkal olyan megállapodást kötöttünk, amelyek csökkentik bizonyos mezőgazdasági termékek piacra jutási korlátait, ami annyit jelent, hogy minden érintett magyar áruféleség versenyelőnyt kap a többi ország hasonló termékével szemben. Ez nagy lehetőség a magyar agrárium versenyképességének javítására azokban az országokban, ahol mi koncessziót kaptunk. A verseny szempontjából ugyancsak fontos terület az exportösztönzés. Ez a kivitelt serkentő eszköz külföldön nem úgy működik, mint nálunk. Magyarországon előre meghirdetik, meghirdeti az FM az exporttámogatási szinteket, és a termelő ennek alapján dönti el, hogy miből mennyit érdemes előállítania. Ebben az esetben azonban a gazdálkodó egy magas árat lát, hiszen az tartalmazza a világpiaci árat plusz az exporttámogatást, vagyis arra ösztönözzük, hogy növelje a termelését. A nagyobb haszon reményében ezt meg is teszi. Csak hát az így előállított többletterméket képtelenség itthon eladni, nő a kínálat, ami árcsökkenést eredményez. A fölösleg kivitele pedig az exporttámogatás miatt sokba kerül az országnak. Ugyanakkor az exportáló, pontosabban, aki kiadja a kiviteli engedélyeket, befolyásolja, a kezében tarthatja a belső árakat is. Ebből a szempontból igen fontos, ez versenyfeltétel is, hogy egyformán hatékonyak legyenek a termelők. Ha egy termelési vertikumban eltérő erejű vállalatok vannak - nálunk a termelők általában kicsik, a feldolgozók, kereskedők pedig viszonylag erősebbek -, akkor bizony a nagyok képesek az érdeküknek megfelelően alakítani a belső árakat. Elképzelhető ugyanis, hogy a jelentős gazdasági súllyal, befolyással rendelkező cégek képesek az exportengedélyek kiadását megakadályozni. Az elmúlt időszak jelentős változásokat hozott e területen. Számos fontos termék kikerült az engedélyköteles körből, ilyen pédául az élő állat, a cukor, az olajos magvak, vagyis ezek szabadon kivihetők az országból. Ettől a döntéstől azt várjuk, hogy megnő a termelési kedv, amire elsősorban az állattenyésztésben van szükség, mivel az állatállomány a múlt évben jelentősen csökkent. Az élelmiszer-ipari termékek túlnyomó része részesül dotációban, de a kivitelhez nem kell engedély. Van azonban egy harmadik csoport is, az ide tartozó termékeken - mint a kicsontozott hús, a feldolgozott húskészítmények, a vaj, a sajt, a bor - van állami támogatás, de ha erről lemond a termelő, akkor automatikusan megkapja a kiviteli engedélyt Ez mindenképpen lényeges változást jelent a korábbi, szigorú exportengedélyezési rendszeren, hiszen így azok a termelők is exportálhatnak, akik egyébként nehezen jutnának kiviteli engedélyhez. Az EK-ban, az USA-ban és az EFTA-országokban az exportot,elméletileg nem támogatják, hanem visszatérítik az exportáló veszteségét, ami abból ered, hogy a termelő a magas belpiaci ár miatt nem tudja haszonnal értékesíteni áruját. A kormányzat tehát az árkülönbözetet téríti meg. De ezt sem úgy teszi, hogy grátisz folyósítja a pénzt, hanem általában szigorú elemzés után, aminek során azt vizsgálják, hogy mennyi a tényleges különbség a belső és a világpiaci ár között. De az is gyakorlat, hogy meghirdetnek egy pályázatot - ez a gabona esetében mindennapos -, amely során azt nézik, hogy ki az, aki a legkisebb exportkompenzációval képes eladni. És aki a legkevesebb pénzt kéri, viheti ki azt az árut, amelyet az állam már korábban felvásárolt - Tudni kell, hogy a mezőgazdaság támogatását az EK-ban, de az USA-ban is a fogyasztók fizetik meg, egyrészt azzal, hogy megveszik az agrártermékeket, másrészt a különféle adókkal. Nyugat- Európában a belső árak általában jóval felette állnak a világpiacinak. Ezt az állam alakítja így, egyrészt a garantált árakkal, másrészt az importvámokkal. E mechanizmus eredménye: jóval az önellátási szint felett termelnek. A többletet pedig csak exporttal tudják levezetni. (K. L.)