Magyar Nemzet, 1993. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-13 / 61. szám

12 Magyar Nemzet VÁROSHÁZA EMLÉKTÁBLÁT AVATTAK A XIII. kerüle­ti Szent István parkban Giancarlo Perlasca emlékére, aki a nyilas rém­uralom idején zsidók ezreinek életét mentette meg. Az ünnepélyes megem­lékezésen részt vett Demszky Gábor főpolgármester, David Kraus, Izrael nagykövete, Perlasca özvegye és több közéleti személyiség. POZSONY FŐPOLGÁRMESTERÉT, Peter Kresaneket és a Szlovák Keresz­ténydemokrata Mozgalom elnökét, Jan Carnogurskyt hivatalában fogad­ta Demszky Gábor. A két politikus a Madách Színházban pozsonyi művé­szek vendégszereplésével előadott Mária evangéliuma című rockopera megtekintésére érkezett a magyar fő­városba. Az előadást követően Buda­pest főpolgármestere állófogadást adott a vendégek tiszteletére. A „VÁROSLAKÓ" GYÓGYTEA k­skí­­sérletezője nem a Gyógyszerkutató Intézet - tájékoztatta lapunkat Kovács Gábor, az intézmény igazgatója. A Magyar Nemzet február 26-i és már­cius 6-i számában megjelent tudósítá­saink szerzőit eszerint tévesen infor­málták; az intézet gyógyteák előállí­tásával és vizsgálatával egyáltalán nem foglalkozik. Ezúton tájékoztatják tehát az érdeklődőket, hogy a gyógy­­tea tényleges hatásosságáról vagy esetleges mellékhatásairól nyilatkozni nem tudnak. A FŐVÁROSI DROGBIZOTTSÁGHOZ hetente érkezik megkeresés különbö­ző szervezetek részéről, akik szeret­nék a bizottság új, „Ne veszítsd el a fejed" című füzetét megkapni. A bi­zottság feladata, hogy össszehangol­­ja a fővárosi drogellenes szervezetek munkáját. E tevékenység keretében például a fővárosi őrezred katonái­­ számára is előadásokat tartanak. A drogfogyasztással kapcsolatos lakos­sági bejelentéseket továbbítják az in­tézkedésre jogosult szervek felé. AZ EXPO EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSÁ­NAK koncepcióját véleményezte a Városháza egészségügyi ügyosztá­lya. A főváros koncepciója szerint a világkiállítás egészségügyi ellátása a budapesti kórházakon kell hogy ala­puljon. Ezt egészítené ki az expo területén végzett elsősegélyszintű ellá­tás és szükség szerint a speciális intézményekben végzett szakellátás. A KRESZ MÓDOSÍTÁSA - azaz már­cius 1-je óta néhány arra alkalmas útvonalon az általában kötelező 50 km/óra helyett 70 km/óra sebesség­gel haladhatnak a személygépkocsik és a motorkerékpárok. Ezek az útvo­nalak: a Szentendrei út, a Váci út, a Kerepesi út (a Baross tér és az Örs ve­zér tere között), a Soroksári út, a Hel­sinki út, a Grassalkovich út, a Harasz­ti út, a Hungária körút, a Róbert Ká­roly körút, az Árpád híd, a Szabadki­kötő út és az 5-ös főút. A 3-as főúton marad a 80 km/órás sebességhatár. A HAJLÉKTALANOK SZÁMA február végén elérte a 110-et az eredetileg 40 férőhelyesnek szánt Dankó utcai éjjeli menedékhelyen. Ez úgy volt lehetséges, hogy matracokat fektettek a pincébe és a zuhanyozók előteré­be, a lépcsőházba is. Az Oltalom Karitatív Egyesület tagjai jelentős erő­feszítéseket tesznek azért, hogy senkit ne kelljen az utcára visszaküldeni, de a kisebb létszámra tervezett infra­struktúra és a zsúfoltság további lét­számemelkedést nem tesz lehetővé. A FŐVÁROSI KÖZVILÁGÍTÁS ellenőr­zésével kapcsolatban a közgyűlés ke­reskedelmi és fogyasztói érdekvédel­mi bizottsága azt javasolja, hogy a Városháza közműügyosztályának a közvilágítás ellenőrzésével foglalkozó dolgozóit - az adóbehajtáshoz hasonlóan - anyagilag érdekeltté kell tenni munkájukban. A NYILVÁNOS ILLEMHELYEK rekonst­rukciós programját és az angyalföldi szennyvizeknek az észak-budapesti szennyvíztisztító telepre történő felve­zetését tárgyalta meg és javasolta el­fogadásra a Fővárosi Közgyűlés kör­nyezetvédelmi bizottsága. Szintén az illemhelyekkel kapcsolatban foglalt állást a kereskedelmi és fogyasztói érdekvédelmi bizottság is; álláspont­juk szerint rekonstruálásukra a helyi adókból, az Országos Idegenforgal­mi Hivataltól és a világkiállítási alap­ból lehetne pénzügyi forrást teremteni. Pest-Buda ■ -. . ~ ■ . - - ■ SZOMBAT, 1993. március 13. Hitelajánlatokra várva Miért éppen ötmilliárd? A főváros zártkörű pályázatot hirdetett meg hat pénzintézet körében, és ennek keretében hitelajánlatokat kért - jelentették be egy pénteki sajtótájékoztatón, ame­lyet (hosszú idő után először) közösen tartott a budapesti közgyűlés SZDSZ- és Fidesz-frakciója, valamint a főpolgármester. A pénzintézetek ajánlataikat a napok­ban - valamennyi fővárosi frakció bevonásával - alakított Ideiglenes Finanszírozá­si Bizottsághoz juttathatják el, megadva, milyen formában és milyen feltételekkel tudják a főváros számára a szükséges ötmilliárd forintot meghitelezni. A pályázók­nak be kell küldeniük a cég részletes bemutatását és referenciáit, s be kell számol­niuk az önkormányzatok finanszírozásával kapcsolatos esetleges korábbi tevé­kenységükről. A bizottság egyébként 13 pénzintézet vizsgálata után döntött úgy, hogy négy bankot (Budapest Bank, Postabank, Creditanstalt, First Boston) és két hitelmene­dzselő céget (Profil, Lupis) kér fel ajánlattételre. Az anyagokat március 22-ig várják. Ugyancsak az említett pénteki sajtótájékoztatón esett szó arról, hogy miért éppen ötmilliárdnyi a felvenni szándékozott hitel. A tavaly elkezdett fejlesztések továbbvite­léhez körülbelül hárommilliárd kellene, a fővárosi intézmények fenntartása pedig to­vábbi egymilliárdot igényel. (E két cél elsődlegességéről február 4-én, a költségvetési irányelvek elfogadásakor döntött a közgyűlés.) Az SZDSZ és a Fidesz megállapodá­sa során került be a költségvetésbe a két párt 400-400 milliós módosító csomagja. To­vábbi 300 millió forinttal hozzák létre a vagyongazdálkodási alapot, amely a hatéko­nyabb vagyonhasznosítást hivatott elősegíteni, és amelynek szükségességében vala­mennyi párt egyetértett. (beth­y) Demszky: Elsősorban az infrastruktúrát kívánjuk fejleszteni Az eladósodás megkezdődött, de a főváros talpon marad Január végén fogadta el a Fővá­rosi Közgyűlés Budapest kétéves fejlesztési programját, amely szép terveket tartalmazott, átgondolt rendszerben. Igaz, sokan már akkor is tamáskodtak: vajon miből lesz minderre pénz? Mintha őket látsza­na igazolni a februárban elfogadott fővárosi költségvetés, amely több mint ötmilliárd forint hitelfelvételt irányoz elő, és senki sem áltatja ma­gát azzal, hogy ez a szám nem nőhet a többszörösére.­­ Eladósodik a főváros? - kér­deztük­­ Demszky Gábor főpolgár­mestert, aki az elmúlt hét végén a­­Magyar Nemzet vendége volt a saj­tófesztiválon. - Ez már nem kérdés, ez már tény, és nincs is más lehetőség. Az is nagy eredménynek tekinthető, hogy az el­múlt két évben nem adósodott el Bu­dapest, és ezzel sikerült megőriznie hi­telképességét. Világosan kell látnunk azt, hogy a főváros 286 intézményé­nek - elsősorban iskoláknak, kórhá­zaknak, szociális otthonoknak, gyer­mekintézményeknek - a fenntartása elviszi azt a pénzt, amit az állami költ­ségvetésből kapunk. Ez a pénz pedig ebben az évben sajnos kevesebb, mint amit vártunk, hétmilliárd forinttal. Ha figyelembe vesszük azt, hogy az el­múlt évben mintegy tízmilliárd forin­tot fordítottunk fejlesztésre, akkor ez azt jelenti, hogy bármiféle újabb beru­házást ebben az évben csak akkor kezdhetünk el, ha kölcsönt veszünk­­ fel A papokban elhatározott 5,2 mil­liárdos hitelfelvétel mm­indennekelőtt azt szolgálja, hogy megfelelő színvonalon üzemeltetni tudjuk a várost, tehát hogy járjanak a buszok, a villamosok, hogy a főváros köztisztasági vállalata tegye a dolgát, eltakarítsa a havat, felsöpör­jék az utcákat és így tovább. - Ezek tehát az úgynevezett „mű­ködési kiadások". Végül is erre kell a hitel elsősorban, vagy pedig az újabb beruházásokra? - A főváros vezetésének két fel­adata van egyszerre. Az egyik az, hogy fenntartsa ezeket a szolgáltatá­sokat, mégpedig nem romló színvo­nalon, a másik, hogy pótolja mind­azt, ami az elmúlt évtizedekben el­maradt, utat, hidat, közműveket. A hitelfelvétel ezt a célt is szolgálja. Ugyanakkor a hitel fedezete nem lehet más hosszabb távon - tehát néhány éves perspektívában­­ sem, mint az, hogy a város az ingatlanjait megfelelően hasznosítani tudja, és emellett adókból, privatizációs és egyéb bevételekből is megpróbál olyan forrásokra szert tenni, hogy vissza tudja fizetni ezeket a hiteleket. Kétségtelenül elkezdődött tehát az eladósodás folyamata, ami valójában a város teherbíró képességét - tehát vagyonát, adófizető képességét - nézve nem olyan teher, amit ne lehet­ne vállalni. Tehát nem fogunk eljutni oda, ahová az állami költségvetés el­jutott, ahol az államadósság már szinte kezelhetetlen. A főváros tal­pon fog maradni. - Tehát - ha jól értettem - a hitel visszafizetéséhez majd elsősorban az ingatlanokat kell hasznosítani. Nem lehetne már most egy hatékonyabb ingatlangazdálkodással megelőzni a hitelfelvételeket? - A fővárosnak mintegy négy­ezer - köztük néhány nagyon érté­kes, többmilliárdos­­ ingatlana van. Itt vannak például Közép-Európa legértékesebb ingatlanjai a Duna­­parton, vagy a Károly körúton, a Vá­rosháza hátsó részén levő telek. A probléma az, hogy amikor átvettük a hivatalt, még azt sem tudtuk, hogy mink van. Az ingatlanok felmérése, regisztrálása, felértékelése most van folyamatban. Lassan alakul ki az az intézményrendszer és az a szemlélet, amelynek révén nemcsak költeni ítéli az ingatlanokra, hanem azok bevéte­leket is­ hoznak.­­ A Közraktár utcai telkekkel nem volt sem intézményi, sem szem­léletbeli gond, mégsem sikerült elad­ni őket... - Ezek is a főváros legértéke­sebb telkei közé tartoznak. Eladá­sukból a Vásárcsarnok felújítását terveztük, de ezt most más források­ból kell megoldanunk, mert a telket eddig nem sikerült értékesíteni. Két probléma van itt. Az egyik az, hogy az ingatlanpiac alapvetően pang a városban. Ennek az a következ­ménye, hogy a befektetői szándékok sokkal gyengébben jelentkeznek, és nagyon nehéz realizálni a bevéte­leket. Gyakran amikor a tender vé­­gén kiderül, hogy ki a győztes, az is kiderül egyben, hogy nincs pénze. A főváros egyszer már ezzel az ingatlannal - pontosan ilyen módon - rosszul járt, és most másodszor próbálja eladni, 2-2,5 milliárdos áron.­­ Ha az ingatlanpiac netán még évekig pang, akkor mi a garancia ar­ra, hogy az említett kétéves fejleszté­si programból a lehető legtöbb meg­valósuljon? Másképpen kérdezve: mi az, ami ebből a fejlesztési program­ból egyáltalán még megvalósulhat?­­ Beszéljünk akkor a konkrét té­telekről. Az elkövetkező két évben 560 új buszt fogunk forgalomba állí­tani. Ezek a járművek - amelyek kö­zül a már közlekedőket zöld buszok­ként ismerte meg a város - DAF mo­torral' Cárinak"felszerelve, sokkal kör­nyezetkímélőbbek, és ez a mennyi- * -ség azt jelenti, hogy három év­ alatt lecserélődik az egész buszpark. Ezen túl száz új villamos vásárlását tervez­zük, és az EBRD-kölcsön lehetővé fogja tenni a főváros számára, hogy a villamospályáknak egy jelentős ré­szét felújítsuk. - Az EBRD-kölcsön újabb 15 milliárdos adósságot jelentene... - Igen, erről a napokban tárgya­lunk Szabó Iván pénzügyminiszter­rel, ugyanis a hitelfelvételhez állami garanciavállalás kell. De a kölcsönt a főváros kapja és a főváros fizeti vissza, tíz év alatt, három év türelmi idővel. További hitelre van szükség a Dél-Buda-Rákospalota metróvonal megvalósításához, amelyet szintén kilátásba helyezett a fejlesztési prog­ram. Ennek a beruházásnak a kezde­te is ere az évre esik. A tendert meg­hirdettük, 17 pályázó jelentkezett, és ezek egyenként négyezer dollárt fi­zettek ki pusztán azért, hogy a ten­derdokumentációt megkapják. Már­cius végén bontjuk fel a borítékokat, és az elbírálás valamikor a nyár kö­zepéig meg kell hogy történjen. A Kelenföldi pályaudvart a belváros­sal, a belvárost pedig majd Rákospa­lotával összekötő metróvonal körül­belül százmilliárd forintba kerülne a kamatterhekkel együtt. (Megjegy­zem, hogy nagyjából ugyanennyi a világkiállítás költségvetése is.) Tehát ez a két nagy projekt az, aminek az előkészítésével a város most foglal­kozik. Minden más, amit tervbe vet­tün­k,­­áfflil­á­kkövek,fejlesztés­­ prog­­ram tartalmazott, sokkal kisebb­ téte­lek. Ilyen a Hungária körút,­ a lágy­mányosi híd, ez utóbbinak csatrako­­zó úthálózata és a közműfejlesztések. A fejlesztési programunk tehát első­sorban az infrastruktúrára koncent­rál; itt az elkövetkező két évben mintegy 25-30 milliárd forintot kívá­ntunk beruházni. Bethlenfalvy Gábor Kiegyezéskori vízmű Lindley módra, vaskályhás kutakkal ,A boldog békeidők” - jutott eszembe, amikor egy 1920-ban épült, parti szűrésű csá­pos kutat nézegettem belülről. Irigylésre méltó székesfővárosi eleink vizét ma már úgymond rendkívül elavult technikával nyerték, és ezt kísérőm nem is győzi hangsúlyozni („szemben a mai modern technikával...”), szóval én még­iscsak őket tartom balga módon irigylésre mél­tónak és nem mai önmagunkat. Mint kísérőm elmesélte, a húszas években nem lévén elektronikus távvezérlés, a parti kutak vízkivételének szabályozása úgy tör­tént, hogy mindegyik kútban üldögélt egy-egy ember, és a mellette lévő kurblis telefonon kö­zölték vele a központból - ahol a vízszintjét állandóan leolvasták -, hogy most éppen ki kell nyitni a csapot, vagy el kell zárni. A zord téli napokra való tekintettel még vaskályhát is tettek az illető mellé. Ez a vaskályha felkeltet­te a fantáziámat. Igazi század eleji idill lehe­tett, amolyan Hrabal regényeibe illő. Igaz, vélhetően nem túl izgalmas sorsok bújhattak meg a sátortetős, kéménnyel is ellátott kutak­ban, de ha összehasonlítom békés eleink életét a miénkkel, azt hiszem, mégicsak az volt az igazi. Egyébként - megintcsak kísérőmtől, a cse­peli vízmű egyik alkalmazottjától tudom meg - annak idején azért építették meg ezeket a kuta­­tókat a vízművel együtt, hogy elláthassák ivó­vízzel a Wekerle-telepet. Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán - aminek egy részét meg is tisztították -, mindenesetre nőtt a lakosság, so­kasodott az ellátandó feladat, és nem utolsósor­ban a technika is fejlődött a maga útján. Az idillnek vége lett, viszont lett ivóvíz a megnö­vekedett lakosság számára is. Ma már a kétmilliós főváros vízigényének 35 százalékát termeli a csepeli vízmű. Ezt már a Fővárosi Vízmű igazgatójától, Cséry Páltól tudom meg, aki a vállalatnak nemcsak rejtel­meibe avat be, hanem elmeséli a történetét is. Megtudom, hogy miként a dualizmus korában oly sok minden, ez is rendkívül gyorsan készült el. A krónikák tanúsága szerint 1867. szeptem­ber 24-én született döntés arról, hogy meg kell építeni a vízművet. Csakhogy pénz - milyen is­merősen hangzik a dolog - már akkor sem sok csörgött a város zsebében, ezért kölcsönhöz voltak kénytelenek folyamodni a városatyák (a nők nem politizálhattak, ezért városanyák nem voltak). A 600 ezer forint felvétele után nem sokat haboztak (nem folyt hónapokon át áldatlan vita, hogy ez most kell-e vagy nem, hogy vajon nyereséges lesz-e vagy sem), ha­nem azonmód felkérték William Lindley angol mérnököt, hogy készítse el ez irányú elképzelé­seiről a terveket És jön. 1868 decemberében megkezdte mű­ködését az első pesti vízmű. Ki gondolná, hogy a mai Országház északi szárnyának a helyén in­dult el az első ideiglenes üzem. (Vélhetően még ma is működne, ha a demokrácia nem ott ütötte volna fel szerény hajlékát). Amíg viszonylag kevés embert kellett ellátni ivóvizel, kevesebb volt a környezetszennyezés, nem is volt külö­nösebb gond. Szinte ott lehetett találni vízadó területet, ahol csak akartak. Mégis, talán a leg­alkalmasabb erre a célra mind a mai napig a Szentendrei-sziget­­ lenne­­, csakhogy ott már minden hasznosítható hely foglalt. A Csepel­­szigeten létesített kutakkal viszont már a kez­detekben is baj volt az itt nyert víz viszonylag magas vas- és mangántartalma miatt. Egy új víztisztítóra volna szükség, méghozzá elég sür­gősen - mondja az igazgató. Hozzáteszi, hogy a megemelt vízdíjból 60 fillér jut köbméteren­ként a csepeli víztisztítóra, ez azonban nem lesz elég. A csepeli polgármester is támogatja a ter­vezett beruházást, mondván, hogy erre nem most, hanem már legalább hatvan éve kellett volna sort keríteni. Véleményük szerint az ál­lamnak kellene besegítenie, hiszen nem arról van szó, hogy egy veszteséges nagyberuházá­son törik a fejüket, hanem olyasmin, amire előbb vagy utóbb, de mindenképpen sort kell keríteni. Az „utóbb” pedig a világkiállítás miatt szóba sem jöhet. Ha igazak a számítások, mi­szerint Budapesten naponta több millió turista fog megfordulni az expo ideje alatt, akkor el sem tudják képzelni, hogy mégis mit, fognak azok inni (szerintem vizet semmiképpen sem, inkább tokajit...), mivel fognak fürödni, ha nem épül fel a víztisztító? (Bezzeg a dualizmus korában...! Nem sokat tamáskodtak, hanem megcsinálták.) Megmutatja a kijelölt területet is, ahová az új víztisztítót szándékoznak építe­ni. Egyelőre csak latyakos, füves rét. Megnézzük a „régit” is. Azért ez sem utol­só. Elektronikus vezérlésű géptermek, alattunk a szivattyúk dübörögnek, hogy alig értjük egy­más szavát. A vezérlőteremben elmondják, hogy innen tudják irányítani a város csőhálóza­tát. Ha például valahol csőtörés van (teszem azt, a Vámház téren), akkor innen le tudják ál­lítani az ott folyó vizet, méghozzá úgy, hogy a környék lakóházaiban mégis tovább csordogál az éltető nedű. A kijavítás után pedig ismét meg lehet indítani a nyomást. Igaz, ilyen „trükkökre” nem voltak képesek múlt századi eleink, bár nem is nagyon kény­szerültek rá. Azért én mégis a Lindley-féle el­avult, békebeli vízművel szimpatizálok, meg a vaskályhás kutakkal. Azok egy békésebb, nyu­­godtabb élet ittmaradt rekvizitumai. Dobos Tamás

Next