Magyar Nemzet, 1993. június (56. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-02 / 126. szám
SZERDA, 1993. június 2. Nemzetközi élet „Hallom önöket, most engem is hallgassanak megΓ Clinton kínos percei a vietnami emlékműnél (Tudósítónktól) WASHINGTON - Egyszerűen elkerülhette volna Bill Clinton, hogy az Emlékezés Napján odamenjen a vietnami háború halottainak emlékművéhez, amióta (tizenkét éve) létezik az „Ismert Katona” mellbevágóan megható, az 58 ezer nevet az elesésük sorrendjében megörökítő, stílszerűen a föld színe alá süllyesztve megtervezett márványfal, elnök nem tisztelgett előtte a háborús áldozatok és a veteránok e május végi napján. A hagyománynak eleget tesz az elnök-főparancsnok, ha a Potomac-folyó túlpartjára látogat, s megkoszorúzza az arlingtoni nemzeti temetőben az Ismeretlen Katona sírját, kinek - a felirat szerint - „csak Isten tudja a nevét”. Clinton természetesen ide is ellátogatott, ám pár órával később az utóbbi félévszázad első egyenruhát nem viselt elnöke elszánta magát a vietnami emlékmű előtti tisztelgésre. S szónoklatra is, noha tudhatta előre, lesznek közbekiabálók: jól szervezett veteráncsoport szerette volna elriasztani az indokínai háborút ellenző, szerintük „a sorozás alól kibúvó” Clintont. Hetek óta aláírásokat gyűjtöttek, a sajtóban üzengettek a Fehér Házba: „Clintonnak itt nincs helye”. A politikai hullámvölgybe került elnök azonban dacosan csak azért is odament: „hol lehetne a mai napon egy főparancsnok másutt?!” - tette fel az egybegyűltek többségének tetsző szónoki kérdést Clinton. Ki a tőle gondosan, mintegy kétszáz méterre távol tartott tüntetőknek odakiáltotta: „Én hallom önöket, most azt kérem, önök is hallgassanak meg engem!” A közbekiabálás, huhogás persze — már csak a tévékamerák kedvéért is folytatódott, egy sor vietnami veterán tüntetőén hátat fordítva hallgatta az elnöki szónoklatot (némelyik tenyerét füléhez is szorítva), mások Clintont ócsárló tábláikat rázták. De amúgy békés és civilizált „nézeteltérés” volt az egész, Clinton meg is jegyezte beszédében, hogy ha olykor „a háború a szabadság ára, a nézetkülönbség a szabadság privilégiuma, s ma itt ezt is tiszteljük” (az óvatos hatóság mindenesetre az egybegyűlteket a fegyvervizsgáló fémdetektoros kapun át engedte be a terepre). S Clinton, ki annak idején a vietnami háború és az akkori elnök ellen tüntetett, most így fogalmazott: ,,Ha kell, folytassuk a vitát e háborúról, de ne hagyjuk, hogy továbbra is megosszon minket, mint nemzetet”. Inkább emlékezzünk a hazájukért meghaltakra - mondta, ő maga felidézve négy iskolatársát, kiknek nevét - ez is szép szokás - a falról le lehet másolni, mint Clinton is megtette beszéde után. Miként eleget tett az Indokínában eltűntek családjai régi kérésének, s bejelentette: felszabadítja az eddig államtitkot képező katonai iratok túlnyomó többségét, egy nemzetbiztonságilag vagy személyiségvédelmileg indokolt „töredék” híján. Avar János Charles Gátit a megelőző diplomácia foglalkoztatja (Folytatás az I. oldalról) A földrész biztonságának tartóoszlopaival. S ugyancsak remélem, hogy az én munkám is segíti a Clinton-kormány hangsúlyozott törekvését a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére, különösen a régió felzárkózásához fontos nyugati befektetésekre, figyelembe véve a térség politikai stabilitásának a megőrzését. Ebbe kiemelten beleértve annak a Magyarországnak a stabilitását, amelyben - a földrész nyugati felében is párját ritkítva - három éve egyazon kormány van hatalmon. A.J. New York-i levél A kulturális rovathoz kerültem gyakornokként. Még 19 éves sem voltam, amikor 1953 nyarán állandósítottak, s a Magyar Nemzet belső munkatársa, a lap Benjáminja lettem. Még Gábor Pista és Ember Mari is négy-öt évvel idősebb lehetett. Mint kezdő, a kulturális világ nagyjait nyilatkoztattam új produkcióikról, terveikről. Teljes nevem 1953 tavaszán vagy nyarán jelent meg először nyomtatásban. Csupán két igazi sikerre emlékszem. 1954-ben lehetett, hogy egy hosszú, háromhasábos cikkben bemutattam a híres Kodály-módszert. Nem a mesterről írtam, hanem a korai zenetanítás módszeréről és fontosságáról. Még a cikk megjelenése napján megszólalt a telefon. Kodály Zoltán: Köszöni a cikket, dicsér. S amit szinte mellékesen hozzátesz az (újságírónak) szimfónia: „Én magával hajlandó vagyok más témáról is elbeszélgetni.” Hűha! Kodály ugyanis akkoriban nemigen nyilatkozott. Lehet, hogy csal az emlékezetem, de azt hiszem másfél évig monopóliumra tettem szert. Magyarország leghíresebb embere csak nekem nyilatkozott. Még Gách Marianne-nak sem. Másik sikeremet szintén véletlennek - ezúttal szomorú véletlennek - köszönhettem. Amikor 1954-ben meghirdették Nagy Lajos új könyvét (vagy egy régi könyvének új kiadását), megkértem Sebestyén Györgyöt, a kulturális rovat helyettes vezetőjét, hogy írasson velem egy színest a kávéházi íróról. Révai már nem támadta, Horváth Márton sem, új szelek fújtak. Jó, de nem sürgős, így Sebestyén. Elmentem kedvenc írómhoz, olyan volt, mint a novellái: egyszerű, józan, fanyar. Az interjú utáni nap váratlanul meghalt. A vasárnapi Magyar Nemzet hosszú méltatást közölt egy szakember tollából, de a riporteri pálmát én vittem el. Cikkem a méltatás mellett jelent meg: „Az utolsó interjú Nagy Lajossal." Hétfő délelőtt Ruffy Péter átjött a szomszédos Béke és Szabadságtól (ez a képeslap volt az akkori „ÉS") és gratulált. Azért még izgultam, vajon mit mond Boldizsár a hétfő délutáni szerkesztőségi értekezleten? A vasárnapi szám, amely dupla példányszámban s nyolc oldalon jelent meg, volt a szívügye. Pontosan emlékszem, mit mondott. „Szerencsétlen véletlen," így kezdte. Aztán szemével megkeresett a hosszú asztal végén, s apáson azt mondta, aminek még ma is annyira örülök: „Fiam, magából egyszer még jó újságíró lehet." Néhány hónap múlva, 1955 tavaszán, Boldizsár mégis elbocsájtott a Magyar Nemzettől. Az utasítás, persze, a pártközpontból jött. Hivatalos indok: racionalizálás. Igazi indok: politikai megbízhatatlanság. Velem együtt távozott Magyar Pali, Mátrai-Betegh Béla, Dutka Mari, Matolcsy Karcsi, csupa pártonkívüli. A lap egyik szerkesztője, Gimes Miklós, behívott az irodájába s elém tette a délutáni lap elsőoldalas, nagybetűs címét: Hruscsov elvtárs Belgrádba érkezett. „Ne búsulj, pajtás" - így Gimes -, „hamarosan visszakapod az állásodat." Nyilván arra a fáziseltolódásra célzott, amely akkor a szovjet és a magyar politika között jött létre. Őszintén szólva akkor nem értettem. Egy hét múlva őt is, Boldizsárt is menesztették. Az új szakasznak, az első reformkísérletnek hirtelen befellegzett. Míg Belgrádban Hruscsov Titánok udvarolt, Pesten Rákosiék kitúrták Nagyot a vezetésből, és -főleg - a pártonkívülieket a Magyar Nemzettől. (Részlet Gáti Károlynak a Magyar Nemzet 1989-es emlékkönyvébe írt visszaemlékezéséből.) A szerb kemény vonalasok előretörését jelzi Csoszics leváltása (Folytatás az 1. oldalról) Ehhez azonban szükség volt a szocialisták beleegyezésére is. Azoknak kellett tehát rábólintaniuk, akik annak idején Csoszics alá tolták az államfői széket. Akkor ugyanis az új Jugoszlávia megalakítóinak szükségük volt a tekintélyes íróra, akadémikusra, akinek nem kis szerepe volt a nagy nemzeti felbuzdulást (s mindazt, ami ebből következett) elindító Memorandum elkészítésében. De akkor sem szántak neki önálló szerepet, amit, úgy látszik, maga Cseszics nem tudott felmérni. Ambíciói nagyobbak voltak. A hatalom valódi birtokosai számára azonban zavaróvá váltak fellengzős „atyai intelmei”, önmaga kreálta messiási szerepe, konfúz politikai lépései, de még inkább tárgyalásai Horvátországgal. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor Milosevics tudta és beleegyezése nélkül leült tárgyalni a katonai vezetéssel (Seselj puccsot kiáltott), mégpedig azokkal, akiknek szintén nem sziklaszilárd a pozíciójuk. Hogy mennyire báb volt csak a kisjugoszláv politikai porondon, abból is látszik, hogy amikor eldöntötték menesztését, azt szinte órák alatt végre is hajtották. A „nemzet atyja” - aki akkor is memorandumos maradt, amikor köpönyeget váltogatott - most már senkinek sem kell. Leváltásával sokkal egyértelműbbé vált a politikai helya boszniai válság, a krajinai kérdés. .. Eddig ugyanis az akadémikus államfő a mérsékeltebb politikai vonalvezetés látszatát keltette, s a világ - nem kis jóindulattal - így is ítélte meg. Ez pedig irritálta a megrögzött szerb nacionalistákat, akik nem tudtak a „zavarórepülések” mögé látni. Mindenesetre Cseszics leváltása, a azonban mégsem hagyhatták teljesen szó nélkül. A radikálisok és a szocialisták lépésének, valamint Csoszics politikai szerepének megítélése azonban nagyon eltérő. Egyesek szerint recsegnek a Kis-Jugoszlávia eresztékei is, s nagy hiba volt Csoszics eltávolítása. Az új elnököt egyébként egy hónap leforgása alatt kell megválasztania a parlamentnek. Addig a Köztársaságok Tanácsának, a felsőháznak az elnöke látja el ezt a tisztséget A jugoszláv parlament is folytatta ülésezését a rendes napirend szerint, mintha mi sem történt volna. Az ország külpolitikáját vitatta meg. Jovanovics külügyminiszter békepolitikáról beszélt, de ugyanakkor a szerbség jogairól az önrendelkezésre. Hangoztatta, hogy eleget tettek a követeléseknek, tehát meg kell szüntetni a szankciókat. Voltak azonban olyan feltételek, folytatta, amelyeknek nem volt módjában eleget tenni. Egyszóval semi olyasmi nem hangzott el, ami már nem lenne nagyon ismerős a külföldnek is. Sebestyén Imre A tagjelöltek még várnak OECD-csúcs Párizsban (Tudósítónktól) PÁRIZS - Két napra a világgazdaság valóságos fővárosává válik a Szajna-parti metropolis, minthogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szokásos évi miniszteri értekezletére a 24 tagállamból a gazdasági, pénzügyi, külügyi, külgazdasági és munkaügyi tárcák vezetőit várták Párizsba. A szerdán reggel kezdődő kétnapos találkozó egyik célja a felkészülés a hetek tokiói csúcsértekezletére. Mint a névtelenségét megőrizni kívánó magas rangú OECD-tisztségviselő elmondta, a napirend három téma köré csoportosul: növekedés és foglalkoztatás, kereskedelmi tárgyalások (GATT) és a viszony a kívülállókkal. Általában jólértesült OECD-források szerint a tagországok szakértői tudatában vannak a világgazdasági kihívásoknak és ezekre igyekszik majd választ adni a záróközlemény. Az első témában alighanem vita várható arról, hogy miért ilyen makacs a világgazdasági visszaesés; a második témában a szabadkereskedelem és a piacok megnyitásának hívei várnak megerősítést a fokozódó protekcionista nyomással szemben. A harmadik téma közelről érinti hazánkat is: a tagjelölteknek - Mexikónak, Koreának vagy a közép-európaiaknak - még várniuk kell a bebocsáttatásra. (m.j.) Szurkolók halála Szarajevóban Egy labdarúgó-mérkőzés alatt tüzérségi lövedékek becsapódása következtében Szarajevóban életét vesztette kedd délelőtt tizenegy szurkoló, köztük négy gyermek. Két lövedék robbant a közönség soraiban. Az AP jelentése szerint a hatvan néző közül negyven ember megsebesült a dobrinjai futballpályán. A pálya kormány ellenőrizte kerületben van. Egy évvel ezelőtt kenyérért sorban álló 16 polgári lakos életét oltották ki lövedékek Szarajevó belvárosában. A szerb erők immáron tizenhárom hónapja tartják ostrom alatt a bosnyák fővárost tet. A keményvonalasok, a szélsőség felé hajló irány képviselői kerültek túlsúlyba, következésképpen kiéleződik a politikai harc a szerb-montenegrói államközösségben, elhúzódik helyzet „tisztázása” a nacionalisták győzelmének könyvelhető el. Reagálások nemigen vannak. Maga a leváltott elnök sem fogadta az újságírókat A politikusok, pártvezetők Magyar Nemzet 3 André Fontaine a „magyar irredentizmusról” Vagy a Balkán európaizálódik, vagy Európa balkanizálódik - állítja a Le Monde (Tudósítónktól). PÁRIZS - A londoni Stratégiakutató Intézet jelentése után a Le Monde elemzése rövid időn belül másodszor jelzi, hogy a földrészünk nemzetközi politikai köztudatában milyen (tév)képzetek és elgondolások szivárognak át hazánkról. André Fontaine-nek, a tekintélyes elemzőnek a cikke - Fontaine 1985-től hat évig a lap igazgatója volt - nem Magyarországról, hanem a Balkán háborújáról szól. Az első oldalon kezdődő és a negyediken négy hasábon folytatódó, tanulmánynak is beillő eszmefuttatás az EK feladatait elemzi, és feltárja a washingtoni külügyminiszteri találkozó ellentmondásait. A hosszú és beható vizsgálódás végeredménye az, hogy végül is „Nagy-Szerbiáért” és az etnikai tisztogatásért a szerbek fogtak fegyvert, ezt nem lehet elfelejteni. De aki bármilyen módon kezességet vállal e hódításokért, azt kockáztatja, hogy a hódítók újrakezdik vagy mások „erre a félelmetes precedensre hivatkoznak”. Fontaine így folytatja: „Hogy ne is beszéljünk a máris hadban álló Örményországról és Azerbajdzsánról", majd India és Pakisztán következik a felsorolásban, amely „a legsötétebb tervekkel” szinte megszakítás nélkül vádolja egymást, aztán a „kurdokat ismét kirántó” Iránt és Irakot említi a szerző, majd „egy magyar irredentizmusról ír, amely az újvidéki, erdélyi és szlovákiai ,fontos magyar kisebbségek ügyében jut kifejeződésre”. : " Fontaine fölsorolása a következő bekezdésben folytatódik: az albánok nem lehetnek közömbösek Koszovó ügyében, semmi sincs szabályozva Ukrajna és Oroszország között, majd olyan kérdést tesz föl a szerző, amely hipotetikus mivoltában is a magyar irredentizmus (tér)képzetéhez hasonlítható és amelyben az idősebb nemzedékek hagyományos németellenes elfogultsága érhető tetten: ki lehet ezek után bizonyos abban, hogy egy napon Németország nem követeli vissza azoknak a hatalmas területeknek egy részét, amelyeket az 1918-as és 1945-ös veresége következtében elveszített? A történelembe vezeti vissza Fontaine némely mai hódítók étvágyát (Milosevics célzása az 1389-es rigómezei ütközetre), majd az elemzés végén azt állítja, vagy Európa balkanizálódik, vagy a Balkán európaizálódik, s azt vizsgálja, hogy ez ügyben mit tesz a Clinton-kormányzat, s miben rejlik a tizenkettek ereje és gyengesége. Az „E Európa vagy a Balkánok” című elemzésből azonban számunkra az az ijesztő nemzetközi névsor látszik a legmeg- és elgondolkodtatóbbnak, amelyben fölbukkan az „egy magyar irredentizmus” megjelölés. Maga az a tény, hogy ebben a sorban szerepel a „magyar” szó, újabb figyelmeztető lehet mindazoknak, akik teljesen nyugodtak hazánk nemzetközi megítélését illetően, és nem számolnak bizonyos belső viták külső kisugárzásával. Bár az is igaz - véli a tudósító -, hogy egyetlen cikk fontosságát soha nem kell rábecsülni. Martin József „A NATO Budapestre költözik” Négynapos konferencia a válságkezelésről (Munkatársunktól) Magyarország első ízben lesz házigazdája egy nagyszabású NATO-tanácskozásnak. Az esemény megrendezésével mindenekelőtt azt kívánjuk demonstrálni, hogy szorosabb kapcsolatokra törekszünk az észak-atlanti szövetséggel - hangsúlyozta lapunknak Gyarmati István nagykövet, a Külügyminisztérium Biztonságpolitikai és Leszerelési Főosztályának vezetője. Gyarmati István a csütörtökön kezdődő, négynapos NATO-kerekasztal-konferencia megrendezésén túl kiemelte azt is, hogy a szervezet brüsszeli központjában egyetértettek a napirendre vonatkozó magyar javaslattal. Magyar indítványra kerül tehát napirendre az európai válságok kezelésének témaköre, illetve a NATO szerepe a konfliktusok megoldásában. Természetesen ez nem zárja ki minden egyéb témakör megvitatását, köztük néhány kelet-közép-európai ország, így Magyarország törekvését a NATO-hoz való kötődés erősítésére, beleértve a biztonsági garanciák kérdését, valamint a csatlakozás különböző fokozatait. A tanácskozás előzményével kapcsolatban Gyarmati István elmondta, hogy ilyen jellegű konferenciákat tíz éve rendeznek. Kezdetben a NATO katonai szervezete, a brüsszeli székhelyű SHAPE volt a fő szervező, és akkoriban a rendezvény kifejezetten katonai jellegű volt. A NATO aktuális problémáival foglalkozó tanácskozás később kiszélesedett, és annak munkájában a tagállamok részéről politikusok is részt vettek. 1990-ben fordult elő először, hogy a találkozóra a volt Varsói Szerződés tagországaiból, így elsőként hazánkból is hívtak meg képviselőket Ebből kiindulva tettünk javaslatot még tavaly arra, hogy az idei tanácskozásnak - első ízben nem NATO-tagállam - Magyarország legyen a házigazdája, s Brüsszel elfogadta a javaslatot A budapesti konferencia fő védnöke a külügy-, illetve a honvédelmi miniszter, a megnyitó beszédet pedig Antall József tartja. A konferencián résztvevő országokat többnyire külügy- és honvédelmi miniszterek, vagy helyetteseik, valamint vezérkari főnökök és más magas rangú katonatisztek és diplomaták képviselik. Gyarmati István szerint eljön Budapestre De Franchis, a NATO főtitkárhelyettese, John Shalikasvili, a szövetség európai főparancsnoka, itt lesz az ENSZ politikai főtitkárhelyettese, továbbá Van Eekelen, a Nyugat-európai Unió főtitkára. A NATO tagállamain kívül képviselteti magát a konferencián az egykori Varsói Szerződés tagállamait tömörítő Észak-Atlanti Együttműködési Tanács több országa, köztük egyebek között Észtország, Litvánia, Lengyelország, Csehország, Románia, Oroszország és Ukrajna. A konferencia vasárnap Für Lajos beszédével és nemzetközi sajtóértekezlettel zárul. (pietsch) A lottó - ha csak egy ötös lesz - ezen a héten már több mint 33 MILLIÓT fizet! Szerencsejáték Rt.