Magyar Nemzet, 1993. szeptember (56. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-01 / 203. szám

2 Magyar Nemzet Hitt' 91 HÉTFŐIG KAPTAK HATÁRIDŐT Genfben a boszniai szembenálló felek arra, hogy elfogadják a béketervet. Megfigyelők szerint teljesen bizonytalan, hogy a jelzett időpontig rákerül-e mindhárom boszniai vezető aláírása a tervezetre. A muzulmánok továbbra is határmódosításokat szeretnének elérni, s a közvetítő Lord Owen is figyelmeztetett: ha nem fogadják el a tervet, a szerbek kettévághatják Boszniát. Ezt Karadzsics boszniai szerb vezető is megerősítette, azt hangoztatva, hogy a muzulmán makacskodás a köztársaság horvát és szerb felosztásához vezethet. Az elemzők szerint a szerbek képesek beváltani fenyegetéseiket, ezért a muzulmánoknak nincs más választásuk, mint a béketerv elfogadása. CLINTON ELNÖK, mielőtt szárazföldi csapatokat küldene a várt boszniai béketerv ellenőrzésére, szeretne meggyőződni arról, hogy méltányos és kivitelezhető-e a megállapodás. Az amerikai elnök sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy döntése előtt mindenképpen szeretne tisztában lenni a részletekkel. Azt is tudni akarja, hogy a béketervet ellenőrző egységeknek menynyi ideig kell majd a köztársaságban maradniuk. Moszkva viszont kifejezte szándékát, hogy kész újabb csapatokat küldeni Boszniába, ha megszületik a béketerv. Kozirjev külügyminiszter erről tájékoztatta az ENSZ-főtitkárt Genfben, igaz, ő is a megállapodás részleteitől tette függővé Oroszország végleges lépését. MEGELÉGEDÉSSEL ÉS DERŰLÁTÁSSAL fogadták világszerte a várható washingtoni palesztin-izraeli egyezséget a Gáza-övezet és Jerikó autonómiájáról, amely elvezethet a jövőben a közel-keleti béke megszületéséig. Évtizedek óta az első reménysugár - hangoztatta az egyezséget üdvözölve Juppé francia külügyminiszter. A derűlátó vélemények sora mellett azonban több elemző fenntartásait is hangoztatja, s a közel-keleti válság összetettségét ismerve, helyesebbnek véli a visszafogottabb hangvételt a valóban fordulatnak tűnő fejlemények megítélésében. Az The Independent brit lap rámutatott arra a problémára, hogy valójában a palesztinoknak önmaguktól kell majd saját magukat megvédeni. Az autonómia ugyanis azt is jelenti, hogy palesztinok ellenőrzik a rendet a kijelölt övezetekben, s könnyen kirobbanhat a belharc a keményvonalasok és a békülékenyek között. Mindezt a „partvonalról” szemlélheti az izraeli hadsereg, ha szükségesnek érzi, akkor beavatkozhat, figyelmeztetett a The Guardian cikkírója. A The Times a megállapodást üdvözölve rámutatott: valójában a kommunizmus világméretű bukása vezetett az egyezséghez, hiszen emiatt a keményvonalas arab államok meggyengültek. (P. T. R.) iM 11 Pf iSSLn J Pl H n § £^iGete6tti Biiii ■ i Külügyminiszteri konzultációk Kozirjevvel Jeszenszky szeptemberben Bukarestbe látogat (Munkatársunktól) Szeptemberben Romániába utazik Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter. A látogatás pontos időpontját és a napirenden szereplő témákat később egyeztetik. A magyar kormány azt várja a megbeszélésektől, hogy azok egy fontos időszakban segítenek a kétoldalú kapcsolatok javításában. Mindezt Herman János külügyi szóvivő jelentette be keddi sajtóértekezletén. Elmondta, hogy a látogatásról az elmúlt héten Budapesten tartott külügyi szakértői konzultációkon született megállapodás. Az említett konzultációkra magyar kezdeményezésre került sor, és azok célja a kétoldalú kapcsolatok áttekintése volt. A szóvivő szerint a megbeszélések légköre nyílt és korrekt volt, a szakértők számba vették az elért eredményeket, és megvitatták a további feladatokat. Örömmel nyugtázták, hogy előrehaladás tapasztalható gazdasági, közlekedési, honvédelmi, belügyi és kulturális téren. Olyan kérdésekben viszont, mint a kisebbségi nyilatkozat és a vegyesbizottság felállítása, a főkonzulátusok újranyitása, az aradi emlékmű helyreállítása vagy az 1956-os forradalom dokumentumainak hozzáférhetősége, nem történt előrelépés. Véleménycsere folyt a magyarromán alapszerződés-tervezet nyitott kérdéseiről is. Herman János megerősítette, hogy Jeszenszky Géza szeptember 13-14-én hivatalos látogatásra Moszkvába utazik. Vendéglátójával, Andrej Kozirjev külügyminiszterrel áttekintik a magyar-orosz kapcsolatokat, s véleményt cserélnek időszerű külpolitikai kérdésekről. Jeszenszky ezenkívül a kétoldalú gazdasági-kereskedelmi kapcsolatokról is tárgyal az orosz kormány illetékeseivel. Egy kérdésre válaszolva a szóvivő elmondta, a moszkvai tárgyalásokon minden bizonynyal szóba kerül Magyarország célul kitűzött NATO-tagsága, amellyel kapcsolatban egyes sajtóértesülések szerint Moszkvának fenntartásai vannak. A külügyminiszter kifejti majd a magyar álláspontot, amelynek lényege, hogy tervezett NATO- csatlakozásunk nem irányul senki ellen. Jeszenszky Géza levelet intézett az ENSZ főtitkárához, amelyben Butrosz Gáli július 21-én kelt levelére válaszolt. A magyar diplomácia vezetője örömmel nyugtázta, hogy a Biztonsági Tanács foglalkozott azokkal a károkkal, amelyeket a Kis-Jugoszlávia elleni ENSZ-embargó okozott Magyarországnak. Hazánk egyébként továbbra is keresi a különféle nemzetközi szervezetek támogatását az országot ért károk enyhítéséhez. A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a szóvivő megerősítette azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint Jeszenszky Géza telefonon tájékoztatta román kollégáját, Theodor Melescanut a Horthy Miklós újratemetésével kapcsolatos hivatalos magyar álláspontról. Mindezt azzal a céllal tette, hogy elébevágjon bármilyen más értelmezésnek, megelőzze az akár a nyilvánosság előtt is jelentkező polémiákat, amelyek a jelenlegi helyzetben semmiképp nem lennének hasznosak. Más országok felé ilyen szinten nem történt hasonló lépés. Azt viszont - tette hozzá a szóvivő - természetesnek tartjuk, hogy ha bárki érdeklődik az ügyben, és tisztázni akarja ennek a kérdésnek bármilyen vonatkozását, a magyar politikusok megteszik azt. A kormány ebben az ügyben 1991 január végén kifejtette, hogy mi az álláspontja, amely azóta nem változott. Jeszenszky a közelmúltban egy televíziós nyilatkozatban is beszélt erről, utalva arra, hogy ő nem vesz részt a temetésen, de hozzátéve, hogy emberileg sokféleképpen lehet egy ilyen eseményhez viszonyulni. Többször is elhangzott már, hogy az újratemetés családi és nem politikai ügy - fejtette ki Herman János. Végezetül a szóvivő néhány személyi változásról számolt be. Elmondta, hogy felmentették tisztségéből Tomaj Dénes helyettes külügyi államtitkárt, aki a Magyar Köztársaság új hágai nagykövete lett. A további nagyköveti kinevezések sorában említést érdemel, hogy Boros Jenő személyében kijelölték hazánk első nagykövetét a Szlovák Köztársaságba. (p. I.) A lengyelek kiábrándultak a szakszervezetből Megemlékezés Szczecinben a Szolidaritás megalakításáról HÍRELEMZÉSÜNK A lengyel tengermelléki Szczecinben számos munkásküldöttség részvételével emlékeztek meg a Szolidaritás szakszervezet létrehozásáról, az 1980. augusztus 30-án a sztrájkoló hajógyári munkások és a kormány között létrejött megállapodások aláírásának tizenharmadik évfordulójáról. Az évfordulón a lengyel lapok részletesen foglalkoztak a legendás szakszervezet történetével s jelenlegi szerepével. Megállapították, hogy a tízmilliós, az ország jövőjét alapjaiban meghatározó szervezet tagsága alig kétmilliósra apadt, a mozgalom széttöredezett, s jelenleg azzal küszködik, hogy eldöntse, érdekvédelmi feladatokat lát el, avagy pártként működik. A legutóbbi kongresszus ez utóbbi mellett döntött, s a szervezet önállóan indul a szeptemberi választásokon, ám kétséges, hogy eléri-e a parlamentbe jutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt A még létező Szolidaritás több szárnyra szakadt, belső ellentétek feszítik, s nemrég megtagadta a szervezettel a közösséget Lech Walesa is. A jelenlegi elnököt, Marian Krzakrzlewskit rendszeresen támadja a szervezet varsói bizottságának vezetője, Maciej Jankowski, aki bírálatával nem kíméli az államelnököt sem, tüntetéseket szervez ellene, s láthatóan hozzá hasonló babérokra tör. A dolgozók ma nagyobb bizalommal vannak a posztkommunista szakszervezethez, az OPZZ-hez, ezt mutatja a taglétszám is. A kiábrándulást jelzi a Zycie Warszawy közvéleménykutatáson alapuló cikke is, amely a Szolidaritás társadalmi presztízsének alakulását próbálta felvázolni. 1980 végén a lengyel társadalom 92 százaléka feltétlenül támogatta az újonnan megalakult szakszervezetet. Egy évvel később még tovább nőtt az illegalitásba kényszerített Szolidaritás népszerűsége, amely a nyolcvanas évek végén érte el tetőfokát. Ekkor a társadalom a megalakulás időszakához hasonló gyors, látványos változásokban, az életszínvonal emelkedésében reménykedett. Ma legtöbben úgy vélik, a mozgalomtól maguk a munkások kapták a legkevesebbet, az igazi haszonélvezők a Szolidaritás vezetői - a mai politikai elit jelentős része -, a vállalkozók, az idegen tőke, illetve a régi kommunista nómenklatúra. Talán ezért is volt oly népszerű az elmúlt években a szervezet alapító tagjának, Zbigniew Bujáknak a könyve: „Bocsánatot kérek a Szolidaritásért”. (elter) Nemzetközi élet SZERDA, 1993. szeptember 1. Németország Nagy pártok ellentéte BONN - Helmut Kohl kancellárnak, a kereszténydemokrata unió elnökének és Rudolf Scharpingnak, a Szociáldemokrata ellenzék vezérének múlt heti találkozóját hosszas találgatás előzte meg. A bonni elemzők azt latolgatták, vajon nem egy esetleges nagykoalíció lehetőségeit próbálja-e kipuhatolni a két legnagyobb német párt elnöke. A megbeszélés azonban szemlátomást nem hozott közeledést a két pártelnök személye és álláspontja között. Az is kiderült, hogy még a konkrét kérdésekben - például a pártközi egyetértést igénylő személyi döntésekben, az új szövetségi legfőbb ügyésznek vagy az alkotmánybíróság leendő alelnökének jelölésében sem sikerült közeledést elérni, így aztán visszapillantva meglehetősen illuzórikusnak tetszenek a nagykoalíció iránti puhatolódzásról. Kohl és Scharping kapcsolatáról szóló okoskodások. Ha ugyanis belegondol az ember, a lényegi kérdésekben minden korábbinál szélesebb szakadék tátong a két nagypárt között. A kül-, a gazdaság- vagy a szociálpolitikában egyaránt fényévek választják el egymástól a kereszténydemokratákat a szociáldemokratáktól. A kormány takarékossági törvénycsomagját az ellenzék úgy, ahogy van, elutasítja. Az SPD-nek a szociális igazságosságra hivatkozó követelései élesen szembenállnak az Unió gazdaságpolitikai elképzeléseivel. Különösen élesen szembenállnak az elképzelések a szociálpolitika terén. Míg a kormány a nehéz gazdasági helyzetben és a keletnémet vívmányok öröklése következtében katasztrofálissá vált államadósságra hivatkozva a szociális kiadások radikális csökkentését tűzte programjára, a szociáldemokraták elkeseredetten harcolnak a sok évtized alatt elért eredmények, a szociális háló megőrzéséért. Igaz, az elmúlt napokban kissé elmosódtak a határok, mert a szabaddemokrata Günther Rexrodt gazdasági miniszter olyan témában is új frontot nyitott, amely eddig tabunak számított, a nyugdíjrendszert kezdte ki. Ezzel persze nemcsak azokat a kereszténydemokratákat ingerelte föl, akik komolyan veszik a CDU keresztény eszményeit, és akik a szociális piacgazdaság szociális oldalát is megőrzendőnek tartják, hanem azokat is, akik - mint a kancellár - nem szeretnék éppen az 1994-es választási szuperév előtt felbőszíteni a nyugdíjasok millióit. De a külpolitikában is ugyanezt lehet elmondani. A kelet-nyugati ellentét eltűnése óta a két nagypárt koncepciója homlokegyenest ellenkezik. Az Unió azt vallja, hogy a kétpólusú világ megszűnte után a földkerekség válsággócai csakis a katonailag erős nemzetek aktív ellenőrzésével oldhatók meg. Az SPD ezzel szemben egy „szolidáris világközösség” illúzióját kergeti, amelyet valamiféle megelőző diplomácia és enyhülés jellemez. Épp a napokban döntött úgy a szociáldemokrata párt elnöksége, hogy ragaszkodik a korábbi elutasító állásponthoz a kéksisakosok kérdésében, ami egyben Rudolf Scharping pártelnök és Hans-Ulrich Klose frakcióvezető megszégyenítő leszavazását is jelentette. És az elvi ellentétek felsorolása hosszan folytatható. A kereszténypártok a kelet-középeurópai elkötelezettség kérdésében is sokkal következetesebben viselkednek. Mivel a világkommunizmus összeomlását a német szociáldemokrácia mindmáig nem tudta megemészteni, a globális politika terén az SPD-t továbbra is egyfajta úttalanság, elvi bénultság jellemzi. Nem úgy a CDU/CSU-t, amelynek parlamenti frakcióelnöksége a múlt héten szállt síkra újfent a közép-európai reformállamok, Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország mielőbbi integrációja mellett. Az uniós honatyák szerint segíteni kell ezeknek az országoknak a politikai és gazdasági stabilizációját, ami csakis az Európai Közösséghez való minél előbbi és minél szorosabb kapcsolódásuk elősegítésével lehetséges. Hogy mindezen ellentétek végeredményben a háttérbe szorulnak majd és a pillanatnyi taktika diktálja a jövő évi döntéseket, az senkit sem lep meg. Jól mutatja ezt a Richard von Weizsäcker szövetségi elnök jövő májusban esedékes utódlásáról már most fellángolt vita. A szociáldemokraták most éppen Johannes Rau düsseldorfi miniszterelnököt emelték pajzsra, az FDP a magát körető Hans-Dietrich Genschert noszogatja, a kancellár pedig lázasan keres egy rátermett keletnémet kereszténydemokratát. Ennyit az elvekről. (Józea) Áttörést ígér az egyezség Derűlátás a washingtoni forduló nyitányán (Folytatáshoz 1. oldalról) Christopher amerikai külügyminiszter újságíróknak kijelentette, hogy az Egyesült Államok is megfontolja, felvegye-e a kapcsolatot a PFSZ- szel. Jelezte, ha a korlátozott palesztin önkormányzatról elkészül a dokumentum a következő napokban, akkor az aláírási ünnepségre meghívják Kozirjev orosz külügyminisztert is. Bátorítónak nevezte az események alakulását Bill Clinton is. Az amerikai elnök bizakodását fejezte ki a közel-keleti békét illetően, ugyanakkor nem válaszolt egyértelműen arra a kérdésre, hogy Washington felveszi-e a kapcsolatokat a PFSZ-szel. (klahó) Izrael és a PFSZ egymás kölcsönös elismerésére készül Tiltakozó akciók a palesztin önkormányzatok ellen HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Az izraeli kormány több mint ötórás tanácskozást követően hétfőről keddre virradó éjszaka 16 miniszter igen szavazatával és két tartózkodással elfogadta a „Gáza-Jerikó-tervet”. Izraeli részről úgy vélik, a tervezet aláírására a washingtoni közelkeleti konferencia kedden kezdődött fordulóján kerülhet sor. Az azonban egyelőre kérdéses, ki lesz palesztin oldalról az aláíró fél. Rabin izraeli kormányfő ugyanis ragaszkodik hozzá, hogy a megszállt területeket Washingtonban képviselő palesztin tárgyaló küldöttség lássa el kézjegyével a dokumentumot, míg az ellenkező oldalon azt akarják, hogy a PFSZ legyen az aláíró. Ehhez azonban Izraelnek és a PFSZ-nek előbb el kellene ismerniük egymást, s erre minden esély megvan. Az MTI által idézett jeruzsálemi fonások szerint Úri Szavir, az izraeli külügyminisztérium főigazgatója európai körútra indult, hogy PFSZ-politikusokkal tárgyalva tető alá hozza a kölcsönös elismerésre vonatkozó megállapodást. Az izraeli rádió úgy értesült, hogy az még azelőtt megszülethet, hogy Washingtonban alánják a gázai és jerikói palesztin autonómiáról a keretegyezményt. Izrael feltétele, hogy a PFSZ mondjon le a terrorizmusról és törölje chartájából a zsidó állam felszámolására felszólító paragrafusokat. Abu Serif, Jasszer Arafat politikai tanácsadója kedden ki is jelentette, a szervezet 1968-as alapokmánya immár érvényét vesztette. A gázai és a palesztinai önkormányzatok kialakíásának tervét vegyes érzelmekkel fogadták mind Izraelben, mind a különböző arab országokban. Szíria és Jordánia neheztel a palesztinokra, amiért a titkos oslói tárgyalásokról a PFSZ nem értesítette arab partnereit és nem egyeztetett velük. Egyedül Egyiptom üdvözölte a megegyezést. Amr Musza külügyminiszter - utalva a palesztinokat megosztó belső ellentétekre - kijelentette, amennyiben a palesztinok elfogadják, országa támogatja a megállapodást. Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője egyébként kedden Kairóba érkezett, hogy tájékoztassa Mubarak egyiptomi elnököt. (e. e.) Hogyan csillant fel a közel-keleti reménysugár? JERUZSÁLEM - Történelmi fordulópontnak néz elébe a világ. A zsidó állam évtizedek óta békét, a PFSZ önálló államot óhajtott, mind ez idáig hiába. Bár a végső megvalósulás még várat magára, soha nem állt a két nép olyan közel a megegyezéshez, mint napjainkban. A békefolyamatban bekövetkezni látszó, váratlan fordulatot elemzők alapvetően az izraeli fél rendkívüli rugalmasságának és nem kevésbé a PFSZ váratlan megrendülésének tulajdonítják. Mennyiben játszott szerepet a szervezet belső válsága, illetve Arafat helyzetének megingása a tárgyalások sikeres előrehaladásában? Hiszen aki figyelemmel kísérte az elmúlt évtizedekben a PFSZ-nek az önálló állam létrehozásáért folytatott küzdelmét - intifáda, figyelemfelkeltő, ám tragikus terrorcselekmények Izraelben és a világban -, láthatja, hogy amit nem sikerült egykor elérnie az ereje, az most most megvalósulni látszik a gyengesége által. A pénzügyi gondok különösen súlyosan érintik a mozgalmat, mivel az a hasonló szerveződésekkel ellentétben nem a nép által támogatott és azt képviselő szervezet, hanem fordítva. Ő tartja el a népet, amelyet képviselni akar. Arafat szerint a PFSZ nemcsak egy felfegyverzett hadsereg, hanem egy állam infrastruktúrával, hatalmas bürokráciával és költségvetéssel. Mint ilyen, fenntartása óriási pénzügyi támogatást igényel, amelyet a diktatórikus arab rendszerektől (valamennyi arab államtól, valamint Irántól is) megkapott. Egészen az 1990-es Öböl-háborúig, amikor is Jasszer Arafat az iraki diktátor mellé állt. Politikai döntése óriási hiba volt, amelyet a hátrányosan érintett arab államok a pénzügyi csatornák befagyasztásával toroltak meg. Ennek következtében lépett fel az a súlyos gazdasági válság a szervezetben, amely fennmaradását kérdésessé tette. A kapott dollármilliókból voltak hivatva finanszírozni a PFSZ fegyveres erőit, bürokráciájának dolgozóit, kádereit, a területeken működő egyetemüket, annak professzorait, az intifáda aktivistáit, valamint az áldozatul esettek családtagjait. Napjainkban több hónapos fizetéssel tartozik a szervezet híveinek, a Kelet-Jeruzsálemben megjelenő lapját (Al-Fajr) el kellett adnia, a líbiai PFSZ-káderek megrohanták a palesztin követséget járandóságukért, és a gázai övezet intifádaaktivistái, akik eddig fizetés ellenében támadták kővel a zsidó hadsereget, most munkát keresnek Izraelben. Az anyagi megrendülés megindította a belső bomlás folyamatát, és a kettő együtt erősen megingatta Jasszer Arafat helyzetét. Felszínre törtek a szervezeten belüli véleménykülönbségek, elsősorban a radikálisok mertek nyíltan színt vallani. Ezzel egy időben a területeken élő vezetők befolyása is egyre csökkent. Kapcsolatuk meggyengült az ott élőkkel, és a fundemantalista Hamasz egyre nagyobb tért nyert, olyannyira, hogy mii-mit veszélyeztette a PFSZ helyi jelenlétét. Mindezen tényezők együttesen vezethették el Jasszer Arafatot a felismeréshez: ha nem tanúsít a korábbiaknál nagyobb kompromisszumkészséget, és nem fogadja el az Izrael által nyújtott jobbot - az autonómiát és a vele járó 700 millió dollárt -, akkor vagy saját szervezetének radikálisai és a pénzügyi talajvesztés, vagy a Hamasz söpri el. Izraelben felismerték a PFSZ válságát, és a békét tartva szem előtt, félretették a tárgyalásokat akadályozó elveket, a rosszabb alternatíva - amit a Hamasz térnyerése jelentene - elkerülése végett. A politikusok és elemző szakemberek úgy látják, hogy az autonómia területén a PFSZ saját rendőri állományára vár majd a szélsőséges fundamentalisták megfékezésének feladata, akik már most kilátásba helyezték a fegyveres harc kiéleződését a területeken, ellenezve bármiféle Izraellel kötött megállapodást Ugyanakkor megnyílik a lehetőség az izraeli és más arab tőkének a térségbe való behatolására, s megindulhat Gáza és Jerikó gazdasági fellendülése. Mindezeken kívül a palesztin delegációval kötött egyezség másik, a békén kívül várható óriási nyeresége Izrael számára, hogy elindíthat egy olyan láncreakciót, amelynek során a Jordániával, Szíriával és Libanonnal kötendő béke is elérhető közelségbe kerül, beláthatatlan történelmi és gazdasági távlatokat nyitva meg Izrael és eddigi ellenségei, az arab államok előtt. (makrai)