Magyar Nemzet, 1993. november (56. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-22 / 272. szám
HÉTFŐ, 1993. november 22. Világkiállítás Egykori jelmondat nyomán igényli Mohács ível-e új Duna-híd a jövőbe? Nemcsak az expónak, hanem utóhasznosításával az országnak is nagyon fontos lenne az a gyalogoshíd, amelyet a világkiállítás hónapjaira emelnének a Duna fölé. Ez derül ki az Uvaterv szakemberének és Mohács polgármesterének nyilatkozatából. Fölöttébb bizakodik az Uvaterv Rt. szakembergárdája a gyalogoshíd megrendelésében. Sigrai Tibor, a hídtervező iroda igazgatója elsősorban arra alapozza reményeit, hogy szerinte az expóhoz csaknem nélkülözhetetlen a híd fölállítása. Úgy véli, tumultus lenne nap mint nap a kiállítási telek körül e létesítmény hiányában. Ráadásul: „A híd áthozza az expót Pestre" - fogalmaz. Más kérdés, hogy kínálkozik-e pénz a megvalósításra. Az igazgató szerint mintegy 800 millió forint kellene a - később, utóhasznosításként - két nyomtávos, kerékpárúnál és gyalogosjárdával ellátható hídhoz. Mozgójárdával a költség 12 milliárd forintra emelkedne. Támogatókat lehetne találni. A Schindler cég például elkészítené a mozgójárdát - s mivel valószínűleg kihasználná a hirdetési lehetőségeket - olcsón működne az építkezésben közre. A hídon a kapuzat szolgálna előkelő hírverésre, továbbá 1200 négyzetméter szolgálna a kis üzletsor kialakítására. Ez utóbbi boltok bérlői is számottevő pénzzel járulnának hozzá a híd költségeihez. Maga a szerkezet az ország több pontján is örömest látott létesítmény lenne. A Tisza fölött például Lányánál ívelhetne át. Ott kompátkeléssel zajlik ma a járműforgalom, ekképp sürgős lenne hídra terelni a gépkocsikat. Felvetődött az is, hogy Budapest déli részén könnyítené a folyón történő átkelést a híd, 1996 után. A főváros belső részeiből terelődhetne át a forgalom egy része, mindenki örömére. A harmadik kezdeményezés tűnik a leggyakorlatiasabbnak. E szerint Mohács venné át a hidat, a ma is zsúfolt kompátkelés felváltásaként. Kuli István polgármester a szó legjobb értelmében lobbyzik a cél elérése érdekében. Mint mondja: két város van ma az országban, amely a Duna két partján fekszik. Budapest mellett a másik épp Mohács, mely - ellentétben a fővárossal - nem rendelkezik híddal. Alapítványt is létesítettek a híd pénzügyi hátterének megteremtése véget. Ebbe a helyi üzletemberek is busás összegeket fizetnek, belátva, hogy a hídverés elemi gazdasági érdek. Kuli István úgy látja: ha az expohidat a Tiszára telepítik át, akkor túl bonyolult szállítási feladatot kell megoldani. Szerinte ugyanis az elemeket le kell hajóztatni Titelig, s onnan a Tiszán Lónyáig vissza. Ugyanakkor Mohácsig hat óra alatt eljutnak a vasszerkezetek. A költségkülönbözet nem jelentéktelen - állítja. A polgámerster felhívja a figyelmet arra is, hogy a híd a mai kompforgalomnál is nagyobb járműmozgásnak adna teret, ugyanis most sokan elkerülik Mohácsot, tudván, hogy nem húzódik ott híd. Kibírják-e 1997-ig híd nélkül - vetődik fel a kérdés. Ám Kuti István rámutat: azon a ponton idáig soha nem emeltek hidat, így a létesítmény hiányában a következő három-négy évben sem lenne vész Mohácson... Szakemberi vélekedések szerint a legnagyobb esélye a Ganz Acélszerkezet Rt-nek volna a hídépítési feladat elnyerésére. Ez a cég építi ugyanis ma a lágymányosi hidat, közel a leendő gyalogoshíd helyszínéhez. Benne van tehát az expoüzletben, gyakorlata, kapcsolatrendszere alkalmassá teszi a munka elvégzésére. Vonzó ajánlatot említett a Dunaferr is: a dunaújvárosiak a ma valósnak vélt 800 millió forintos költségnél ISO millióval olcsóbban készítenék el reményeik szerint a szerkezetet. Kérdés azonban még az is, hogy lesz-e gyalogoshíd, hiszen a döntés az év végén megszületik. És ennek a fejlesztési programnak is számos ellenzője van, így a mesterségesen támasztott nehézségeket is át kell hidalni... (molnár) Sok nehézséget áthidalna Fábry János rajza A Mahart készül a látogatók utaztatására " Több hajóban evezünk... Nemrégen a Mahart Győr nevű motorosán tartott megbeszélést a Világkiállítási Programiroda szakértői kollégiuma. Két napirendi pontot tárgyaltak, elsőként egy úgynevezett utóhasznosítható gyalogoshíd felállításának lehetőségét, majd a Mahart vízi közlekedéssel kapcsolatos javaslatait, amelyet a világkiállítás látogatóinak szállítására dolgoztak ki. A két partot összekötő gyalogoshídról egyöntetűen megállapították, hogy annál megbízhatóbb- minden körülmények között használható - tehát jobb megoldás - aligha létezik, ám finanszírozó hiányában megvalósíthatatlan a hídra vonatkozó terv. Az eredeti elképzelések szerint a világkiállítás után ezt a hidat - amelynek építése 1,2 milliárd forintba kerül - áthelyeznék a Tiszára, s ennek gazdája 900 milliót fizetne az utóhasznosításért, így a költségvetést 300 millió forint terhelné. Csak hát éppen a fizető gazda hiányzik, s bár az előterjesztő Uvaterv úgy nyilatkozott, hogy ha ez év végéig valamilyen úton-módon mégis sikerülne a finanszírozást megoldani, akkor a világkiállítás időpontjáig technikailag kivitelezhető a híd felépítése, ám erre nem sok a remény. Második napirendi pontként tárgyalták a Mahart javaslatát, amely szerint a világkiállítás látogatóinak egy részét hajókkal - részben a társaság saját járműveivel, illetve bérelt hajókkal, valamint a BKV és az egyéni vállalkozók hajóival szállítanák az expo helyszínére. A Győrrel tett, ,hajókiránduláson” Jásoó György, a Mahart vezérigazgató-helyettese egyúttal bemutatta a társaság által kiszemelt hajótípusokat és a kikötők létesítésére alkalmas helyszíneket. A Mahart terveinek sarkalatos pontja, hogy jól megtalálják azokat a be- és kiszállóhelyeket a pesti oldalon, amelyek nem okvetlenül szemben vannak a világkiállítás területével, ám szárazföldi tömegközlekedés szempontjából csomópontnak tekinthetők. Éppen ezért beszállóhelyekként a már meglévő Mahart-hajóállomásokat javasolták elsősorban, nevezetesen a Vámház teret, a Belgrád rakpartot, a Vigadó teret, a Szent István parkot, s a budai oldalon - mint metró és HÉV csomópontot - a Batthyány teret. Mivel a parton nincs hely kulturált várakozóhelyek kiépítésére, a Mahart már korábban átalakított egy ezertonnás uszályt erre a célra. Hasonlóak kerülnének az összes többi pontra - a térképen jelzett helyekre is -, ahol az utasok esőtől, napfénytől védett, ülőhelyekkel ellátott kulturált környezetben, utasellátó szolgáltatás mellett várakozhatnának a hajókra. Ezek az úszóművek természetesen a világkiállítást követően is használhatók. Megtartva a hajókikötő jellegüket, a fedélzeten például vendéglők vagy kiállítóhelyiségek helyezhetők el. Jó példa erre az első elkészült darab, amelyet máris öt évre vett bérbe egy nyugati cég autószalon létesítésére. A Mahart elképzeléseit a szakértői kollégium tagjai jónak, kivitelezhetőnek tartották, s a Fővárosi Önkormányzat megbízottja bejelentette, hogy a megvalósításról részletes egyeztetést kívánnak folytatni a hajózási részvénytársasággal. Sőt mivel ezek az elgondolások beleillenek a főváros közlekedési koncepciójába, esetleg finanszíroznák is azt. A vízi szállítással való közlekedési megoldáshoz szükséges költségek egyébként jóval alacsonyabbak, mint amennyi a gyalogoshíd felépítéséhez kellene. Mintegy 180 millió forintra lenne szükség az úszó hajóállomások, s 60 millió a parti kellékek létrehozásához. A főváros már azzal is jelentős költségeket vállal magára, hogy megkezdte a rakpart rendbe tételét, s a sokmilliós költséggel járó rekonstrukciót a Szabadság híd és az Erzsébet híd között a jövő évben befejezik. A Mahart természetesen arra is rá szeretné bírni az önkormányzatot, hogy a jelenleg nem valami fényes állapotban lévő Belgrád rakparti nemzetközi hajóállomás felújításához járuljon hozzá, mivel pénzeszközök hiányában az eredetileg tervezett új nemzetközi hajóállomás építését törölték. A Mahart számára a kérdések kérdése azonban az, hogy mennyiért adhatja majd el a jegyeket. A hajójegyek ára ugyanis ma valóságos - és nagyon kemény - piaci körülményeket tükröz, egy fillér támogatást sem tartalmaz. Ebből következően meglehetősen borsos, és semmiképpen nem lehet versenytársa az egyébként számunkra ugyancsak magas, de ezzel együtt még jócskán támogatott közlekedési jegyeknek. Ugyanakkor miért ne kaphatna ezekre a járatokra - hiszen tömegközlekedési funkciókat látnak el - a társaság hasonló mértékű dotációt? - kérdezik a Mahartnál. Cibik István Kommunikálnak az épületek is A városrendezési, az építészeti, az „eszmeiségi” és a megvalósítási szempontok feldolgozása - ez a teendője Szegner Lászlónak a Világkiállítási Programiroda főépítészének. Átfogó a feladatköre, s így ismeretei sok érdekességre kiterjednek. - Milyen korlátokhoz kell alkalmazkodnia ? - A létesítés a részletes rendezési terven alapul, amelyet mind a IX., mind a XI. kerület esetében 1992 májusában hagytak jóvá az önkormányzatok. Ez kiindulási alapot adott arra, hogy a tervek megfeleljenek az egyetemnek, és illeszkedjenek a városfejlesztési szempontokba. A budai oldalon a zárt terület nagy része a BME és az ELTE kezelésében van. A kiállítás így egy felsőoktatási programot is megvalósítani kíván. - Ez milyen létesítményeket követel? -Egyrészt az ELTE-nek két nagy épülete fog felépülni - az északi a kiállítás előtt, a déli a kiállítás után. A Műegyetemen az építészkar, a műszaki tanárképzés és az informatika tanszék kap házat - ezek közül az első kettő a kiállítás előtt, a harmadik utána. A körúton kívül sport- és kulturális létesítmények valósulnak meg, egy részük végleges szerepben, másik részük belső átalakítás után használható fel véglegesen. - Mekkora beruházást igényel mindez ? - A felsőoktatási programhoz, a kiállítás céljaival összehangolva, tízmilliárd forint feletti összeg kell. - Mindehhez az alapot a városrendezési rend jelenti. Ám felmerültek gondok ezzel kapcsolatban. Miért? - Jelenleg folyik az átdolgozás, mivel igazolódott, hogy a végleges rendezési terv előírásai nem teszik lehetővé a kiállítás megvalósítását. - Mennyire okoz nehézséget az ideiglenes épületek utóhasznosítása? - A közművesítés természetesen adva van. A nagy létesítmények közül azok, amelyek ideiglenesnek minősülnek - a kereskedelem, vendéglátás, a nagy cégek pavilonjainak egy része - a jövőben csarnokként az ország más részeiben használhatók. A kiállítási csarnokpályázatot eleve úgy írtuk ki, hogy a kivitelező vállalkozónak az utóhasznosításról a pályázat benyújtásakor be kell terjesztenie elképzeléseit. Szeretnénk, ha olyan vállalkozók nyernék meg a pályázatokat, akik tudják, mennyit lehet megvalósítani esetleg saját hitelből, és a befektetésből várhatóan mennyi térül meg a rendezvény után. Az ideiglenes épületek egyébként mindössze 1,5 milliárd forintba kerülnek, ez a teljes költségnek kis tétele. - Hogyan kívánják kielégíteni a szállásigényeket ? - „Expováros” nem épül. Az egyetemeken rövidített szemeszter lesz, ami nagy kapacitásokat szabadít fel. Ez szintén illeszkedik a felsőoktatási szempontok előtérbe kerüléséhez, hiszen a felújítások - ahol szükséges - így megvalósulnak a kollégiumokban. Emellett fontos a közeli panziók feltérképezése, kihasználása. - Miképpen tudnak majd eljutni a látogatók az expo területére? - Nem tudtuk vállalni, hogy minden személygépkocsi a kiállítás közelében parkolhasson. A P+R rendszert tartjuk jónak, ami itt azt jelenti, hogy az addig megépült M0-ás úton kellene leállítani az autókat, onnan a Dunán hosszirányú hajózással vagy bevezető buszjáratokkal továbbközlekedni. A városi közlekedés az északi kapuhoz tudja eljuttatni a látogatókat - ennek kapacitását kell feljavítani. A csúcsidőszak a kiállításnál az esti kimenő forgalom ideje, ami 21-22 óra, s így nem esik egybe a városi csúccsal. - Mit tendeznek a dunai közlekedés körül? - A gyalogoshíd jövője nem dőlt el, az építészeti pályázat rávilágított, hogy végleges hidat itt nem érdemes, nem szabad építeni, és a főváros sem igényli azt. Ha az átjárást a gyalogoshíd oldja meg, finanszírozási lehetőséget kell találni, mivel a kiállítási alapból nem regedezhető a megépítése. Egyéb, olcsóbb megoldásokon is gondolkozunk - ilyen lehet egy libegő megépítése. - Ez változtatna a városképen is. Ide kapcsolódik: a Napkarika mennyire válhat szimbólummá ? - A lézerkarika színével, látványosságával egy építészeti ötletbörze eredménye. Messziről is jól láthatóan kijelöli a helyszínt. A kiállítás szimbólumára kiírt pályázat nem járt eredménnyel, ezért más oldalról, a beépítési terv kialakításával kapcsolatban kerestünk egy „szervező szimbólumot”. Születtek külföldi ötletek épített karika létesítésére, ez azonban hatalmas költség, másrészt az egyetemet később esetleg zavarná. Ezért döntöttünk csak a kiállítás idején létező jelkép mellett. A gondolatot Ferencz István építész hozta, szakmai körökben nagy sikert aratott. Rakonczai Szilvia — Helyben a világ — égi A trecento Petrarca után talán leghíresebb humanistája, akit Giovanni Malpaghini néven (13437-1417) is említenek. Budán született, ahol édesapja, Conversina da Fignano (vagy da Ravenna) Nagy Lajos király orvosa volt. Anyja halála után nagybátyjához, Ravennába küldték neveltetni. Nagy Lajos nápolyi hadjáratának idején a négyéves kisfiút a király elébe vitték, s emlékezése szerint a reggeliző uralkodó egy gerezd almával kínálta meg. Giovanni da Ravenna 1364-1365 között iratokat másolt Petrarca számára, s 1394-től a híres firenzei Studio tanára lett. (marafkó) üzletpolitikát vált az Eravis Az expo jó alkalom Miközben expoellenes hangok is hallatszanak a gazdaságban, folyamatosan alakulnak cégek, amelyek a világkiállításra építik a jövőjüket, mások pedig ennek jegyében dolgozzák ki üzleti stratégiájukat. Nem túl veszélyes vállalkozás már ma az expóra alapozni? - többek között ezt kérdeztük Karikás Györgytől, az Eravis Szálloda és Vendéglátó Rt. vezérigazgatójától. - Mi ma is azt valljuk, mint korábban: az expo az országnak, a fővárosnak egyaránt jó alkalom a fejlődésre, a cégnek pedig nagy üzleti lehetőség lehet - szögezte le a vezérigazgató, hozzátéve: az expóra való készülés náluk „csak” újabb lendületet ad a fejlesztési elképzeléseknek. Üzletpolitikát vált ugyanis az Eravis. Ennek lényege, hogy míg korábban elsősorban a munkásszállásra alapozták tevékenységünket, szálláshelyeiket a jövőben az idegenforgalomban értékesítik. - Szavaiból úgy érződik, mintha nem kívánnák a jövőben a munkásszállókat működtetni. - Ellenkezőleg. A minőség javítására helyezzük a hangsúlyt. Kevesebb helyszámmal, de magasabb színvonalon kínáljuk szállásainkat. Jelenleg mintegy 13 ezer ággyal 15 munkás-, illetve diákszállókomplexumot üzemeltetünk, 1995 végére viszont mintegy nyolcezerre csökkentjük az ágyak számát. - Ez drasztikus visszaesésnek tűnik. - A munkáshotelek színvonala az elmúlt évtizedekben sok kívánnivalót hagyott maga után. Új üzleti koncepciónk szerint úgy alakítjuk át ezeket az épületeket, hogy azok alkalmasak legyenek magasabb igényű munkavállalói szálláshelyeknek, de ugyanakkor diákszállónak és a turistahotelnek egyaránt megfeleljenek. Vagyis ezek a házak rugalmasan követnék a piaci igényeket, illetve a szezonális változásokat, így bővül az idegenforgalmi, kereskedelmi szálláshelykínálatunk is. Más épületeinkből kétcsillagos szállodaláncot alakítunk ki. Az Eravis eredményessége nagymértékben függ az építőipar helyzetétől. Nem tartanak attól, hogy az ágazat jelenlegi helyzetét figyelembe véve megcsappanhat a kereslet a munkáshotelek iránt? - Az építőiparral régi múltra tekint vissza a kapcsolatunk: korábban a szálláshelyek száz százalékát építőipari munkások lakták. A céget 1956-ban Építőipari Szolgáltató Vállalat néven az Építésügyi Minisztérium hozta létre azzal a céllal, hogy vállalatai részére munkásszállásokat, üzemi konyhákat, éttermeket, büféket üzemeltessünk. Ez határozta meg a cég üzletpolitikáját 1988-ig. Lehet, hogy még nincs fellendülőben az építőipar egésze - bár erről eltérőek a vélemények -, de bizonyos területein, mint például a mélyépítőiparban, az infrastrukturális fejlesztéseknél folyamatos a munka. Másrészt a fővárosban 8-10 százalékkal mindig nagyobb ütemben haladtak az építőipari beruházások az országos átlagnál. Úgy látjuk, hogy egyre nagyobb az igény a színvonalasabb, de megfizethető szálláshelyekre. - Vagyis ha nem lenne világkiállítás, akkor is ekkora fejlesztésbe fognának? - Igen, hiszen míg a világ más részein az olcsóbb szállodák többnyire a város külső területein helyezkednek el, különösen szerencsés a helyzetünk, mivel a főváros fellendülőben lévő részein találhatók a hoteleink. Aligha vitatható, hogy a dél-budai térség expo nélkül is fejlődés előtt áll. Itt kétcsillagos szállodáink, turistaszállásaink és diákkollégiumaink is vannak, Csepelen pedig egy kétezer helyes munkáshotelünk is van. Természetesen rendkívül előnyös, hogy mindez a világkiállítási terület közvetlen közelében helyezkedik el, így hiba lenne, ha nem azt az üzletpolitikát folytatnánk, hogy a világkiállításig alapvetően az építőipari vállalkozásokra számítunk, 1996-ban pedig az idegenforgalomra, a turistaforgalomra koncentrálunk. A sevillai tapasztalatok egyébként arra utalnak, hogy a dolgozók elszállásolásából és étkeztetéséből származó bevételek vetekednek a világkiállításra látogatók által elköltött pénzekkel. - Addig azonban a felkészülésbe nem kevés pénzt kell invesztálni. Miből finanszírozzák a fejlesztéseket? - Néhány épületünket eladjuk, illetve eladtuk, amelyek a város külső részein helyezkednek el, vagy amelyek méretüknél, állapotuknál fogva túl nagy befektetést igényelnének. Az így befolyó pénzből fedezzük a felújítást. Ezt tekintjük a vagyon reorganizációjának. Mennyire lehet erre a bevételre számítani? Hiszen az ingatlanpiacon általában csekély fizetőképes keresletre panaszkodnak a szakemberek. - A közelmúltban adtuk el három épületünket és két telkünket összesen mintegy kétszázmillió forintért. A kereslet élénk volt, nehézséget az okozott, hogy kevesebben tudtak készpénzzel fizetni. Azáltal viszont, hogy megjelentek a különféle készpénzkímélő formák, nagyobb mozgás várható a piacon. Nem véletlenül döntöttünk úgy, hogy a következő pályázatok kiírásakor kárpótlási jegyet is elfogadunk, hiszen azzal most is sok érdeklődő fizetett volna.rta figyelembe vesszük, hogy most kezdik a szálláshelyek átalakítását, s ugyanakkor jövőre esedékes a cég privatizációja is, nem túl sok idő áll a rendelkezésükre. Nem bizonytalanítja ez el önöket? - Jövőre hirdeti meg az ÁVÜ az 51 százalékos részvénycsomagját. Úgy gondoljuk, hogy a vagyonügynökségnek is érdeke, hogy ez a szálláshelykapacitás a fővárosban ne veszszen el, vagyis olyan befektetőket keressen, akiknek érdeke a hálózat további működtetése és fejlesztése. Füst Piroska