Magyar Nemzet, 1994. február (57. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-10 / 34. szám

1956 dokumentálása a cél A Magyar Történelmi Filmalapítvány 350 millió forinttal gazdálkodik Szerdán, a 25. magyar film­szemle utolsó napján tartotta meg sajtótájékoztatóját a Ma­gyar Történelmi Filmalapít­vány történészekből és film­­szakemberekből álló kuratóriu­ma. Szakály Sándor hadtörté­nész elmondta, hogy a szakmai szempontok szerint ígéretes­nek mutatkozó történelmi já­tékfilmeket, forgatókönyveket, dokumentumfilmeket és kor­dokumentumokat támogatják. Gondot fordítanak a különböző történelmi dokumentumok ar­chiválására is. Az elmúlt esz­tendőben száz pályázó közül választották ki a támogatásra érdemeseket, '94-ben ennél jó­val több pályaművet kell átte­kinteniük. Elsősorban az 1956-os em­lékek filmes megörökítésére szánják a kuratórium gondjaira bízott, a költségvetésből elkü­lönített összeget. De önmagá­ban az, hogy a történelmi film­alapítványhoz 56-os témával foglalkozó pályaművet nyújt be valaki, még nem biztosíték arra, hogy a film ennek az ala­pítványnak a segítségével való­sul meg. A kuratórium dönté­seit ugyanis elsősorban szak­mai szempontok vezérlik. Ha­tározott szándékuk az elmúlt ötven év filmes feldolgozását és a dokumentumok megóvását támogatni. Az ily módon meg­örökített és archivált történe­lem kiváló segédanyag lehet a történelemkutatás és az oktatás számára is. Más alapítványokkal ellen­tétben a Magyar Történelmi Filmalapítvány nyomon követi azoknak a műveknek a sorsát, amelyeket támogatott. Minden egyes filmnek „felelőse” van a kuratóriumban, ily módon sze­retnék elkerülni, hogy nem születik mű azokból a tervek­ből, amelyekre közpénzekből jelentős összegeket juttattak. Az újságírók kérésére „ne­vesítették” eddigi döntéseiket a történelmi filmalapítvány kurá­torai. Megtudhattuk, hogy töb­bek között, Elek Judit filmter­vét, Kardos Ferenc, Kardos Ist­ván, Simó Sándor, Böszörményi Géza és Szőke András forgató­­könyvét segítették anyagiakkal az elmúlt esztendőben. Részvé­nyesként - ellentétben a Ma­gyar Mozgókép Alapítvány nemzeti kuratóriumával - sem­miféle filmvállalkozásban nem vesznek részt, azon azonban gondolkodnak, tudhattuk meg Sára Sándortól, hogy az anyagi sikereket hozó történelmi fil­mekből miként származtathat­nának vissza pénzeket,­­ újabb filmek támogatása érdekében. (so gY) Pax Romana - a szegénységről Tihanyban rendezik meg a 36. kongresszust Idén a tihanyi Aranypart Hotelben tartja 36. kongresszu­sát a Magyar Pax Romana Mozgalom, ezúttal Szegénység - gazdagság - gazdálkodás címmel. A hagyományokhoz hűen most is húsvét hétfőn kez­dődik a találkozó, és április 10- ig tart. A már szervezetileg is hazatelepült mozgalom no­vembertől bevezette a tagdíjat, hogy így is szorosabbra vonja a tagok és a szervet közti kapcso­latot. Az egyhetes tanácskozás központi témája a hazánkban egyre nagyobb méreteket öltő szegénység lesz. A konferencia résztvevői arra keresnek választ közgazdászok, szociológusok és szociálpolitikusok segítségé­vel, hogyan lehet szolidaritást vállalni a hajléktalanokkal, a munkanélküliekkel és a létmi­nimum alatt élőkkel. A kong­resszust Galambos Gyula nyit­ja meg. A tihanyi találkozó elő­adói között lesz Ferge Zsuzsa, Csáky Roger, Solt Ottilia, Ká­­nyádi Sándor, Rabár Ferenc és Kornis Mihály is. (1. d.) Az Életünk ma már több, mint egy folyóirat * Irodalmi est az írószövetségben „Kezdettől fogva minden stílusirányzatot átfogott az Életünk, így indulásától a leg­demokratikusabb irodalmi, művészeti és kritikai folyói­rat" — mondta Páskándi Gé­za, az Életünk című szombat­­helyi folyóirat rendszeres szerzője, az írószövetség épü­letében kedden este megren­dezett ünnepségen, amelyen a szerkesztőség a harminc évvel ezelőtti indulásra emlékezett. Az irodalmi esten részleteket hallhattunk Hamvas Béla írá­­saiból, Szőcs Géza, valamint Csokits János verseiből, Vál­lai Péter és Lukács Sándor színművész tolmácsolásában. Az Életünk múltjáról és jelenéről Pomogáts Béla be­szélt. A lap a hetvenes évek végétől, amikor Pete György került a szerkesztőség élére, hármas feladatot vállalt. Egy­részt kiszabadította a feledés homályából az avantgárd iro­dalmi irányzatot, Kassák La­jos munkáira hívta fel a fi­gyelmet. Másrészt tudatosan törekedett arra, hogy a hazai közönséggel megismertesse az emigráció irodalmát, ezért Határ Győző- és Vitéz György-írásokat közölt. Har­madik fontos terület, ahol az Életünk folyóirat szerepet ját­szott, a magyar szellemi ha­gyomány megőrzése, amelyre a bizonyíték Hamvas Béla műveinek megjelentetése. Hamvas Béla írásait nemcsak a folyóirat oldalain jelentette meg a szerkesztőség, hanem könyv alakban is. „1988-89-ben a megszű­nés veszélye fenyegette a fo­lyóiratot ellenzéki szerepvál­lalása miatt - mondta Pete György főszerkesztő. - Mára a helyzet teljesen megválto­zott. Nem a hivatalos kultúr­politika ellen kell harcolni, hanem az anyagi nehézsége­ket kell legyőzni, hogy fenn­maradhasson a szerkesztő­ség." A főszerkesztő örvende­tesnek mondta a folyóiratpia­con kialakult versenyt, még akkor is, ha ez az Életünket is nehéz helyzetbe hozta. Tavaly például pénz hiányában csak összevont számokkal sikerült a folyamatos megjelenés lát­szatát fenntartani, „Így nem tudunk új kezdeményezésekbe fogni, új szellemi frontokat nyitni. Tavaly vártuk a szebb jövőt, ami úgy tűnik, idén, re­ményeink szerint, eljön. 1994- ben kedvezőbb körülmények között dolgozhat a szerkesztő­ség." Pete György optimiz­musát arra alapozza, hogy idén önálló költségvetési té­telként szerepel támogatásuk a Vas Megyei Önkormányzat költségvetésében, és a Műve­lődési Minisztériumtól is ka­pnak támogatást. A főszer­kesztő kijelentette, hogy a jö­vőben sem vesznek tudomást a szellemi szekértáborokról, nyitott szellemi műhelyként akarnak dolgozni. A könyvki­adást is folytatni fogják, mert ahogy Pete György főszer­kesztő mondta: „az Életünk ma már több, mint egy folyó­irat" . (p. 1.) Soamper Árok mentén, kerítésen , a mindig járható úton Vargyas Lajos, nyolcvanéves ,fia röviden akarom megfogalmaz­ni, ami erre az életre általában jellem­ző, csak azt mondhatom: mindig keríté­sen kívül jártam. Nem mehettem be azokba a házakba, ahonnan az életet irányították, sem azokba, ahol jól éltek. Az út másik oldalán pedig ott volt az árok, amibe be lehetett esni. Szeren­csém volt, nem estem bele soha. "így mentem egy életen át a szűk, néha göröngyös, de mindig járható úton" - írja nemrégen megjelent emlékiratában a néhány napja nyolcvanadik születésnapját ün­neplő Vargyas Lajos zenetudós, népzenekutató, akivel ebből az al­kalomból beszélgettem. - Mit jelent a kerítés, és mit jelent az árok? - Csak e kerítésen vagy az ab­lakon keresztül láthattam kis ré­szét annak, ami odabent folyt, ahol a fontos dolgok eldőltek, ahol az ügyeket intézték. Szívesen bele­szóltam volna, ha a forradalom, il­letve az a mozgalom, amit képvi­seltem, sikerre jutott volna, de ez csak 1989-ben sikerült. Az árokba pedig sokszor beleeshettem volna, leginkább az ellenállás alatt, ami­kor zsidókat mentettem. Vagy amikor Zsdanov zenei párthatáro­zata ellen léptem fel. Ha kétszáz kilométerrel nyugatabbra születek, biztosan kevesebb küszködéssel, kevesebb felháborodással jártam volna valami sokkal simább úton. De sohasem jutott eszembe, hogy elhagyjam ezt az országot, itt nevelkedtem, mindig is itt akartam élni, és foglalkoztatott a ma­gyarság sorsa. Gyakran arra gondolok, hogyan nézne rám egy külföldi, aki ha­zájában tehetséggel és szorgalommal ki­válóan megtanulta a magyar nyelvet, amikor azt mondom neki: ,mig a napme­legtől a kopár szik sarja...” - Hogyan jött a vers és a zene az életébe? - Édesapám - még amikor fel sem foghattam - már A walesi bárdokat sza­valta nekem. Emlékszem, ahogy a Him­nuszt tanította és magyarázta, s másnap ugyanezt kellett tennem társaimnak az iskolában. Zongorázni ötéves koromban kezdtem, többnyire önszorgalomból. Egy átlag magyar középosztálybeli csa­lád tagjának tudnia kellett valamennyire zongorázni. Az első népdalokat pedig azoktól a lőrinckátai parasztlányoktól tanultam, akik gyermeklányként voltak mellettünk. - Miként ismerkedett meg Kodály Zoltánnal? - A Pázmány Péter Tudományegye­tem bölcsészettudományi karán mint magyar-német szakos hallgató azonnal fölvettem Kodály zenefolklór-gyakorla­­tát. Egy évig egyedül voltam a növendé­ke. Az első kérdése az volt: „Gyűjtött-e már valamit?" Szerencsére volt már „valami”: bogyiszlai, őcsényi dallamok. Meghagyta, hogy hozzam el a gyűjtést a következő órára, s azzal le is zárta az is­merkedést. Később pórul jártam a zene­­akadémiai felvételin. Énekkari karna­gyomhoz, Vaszy Viktorhoz fordultam tanácsért, aki felvetette, nem volna-e kedvem komponálni. Megpróbálkoztam vele, Kölcsey ,elervadsz, hervadsz sze­relem rózsája..." kezdetű három strófá­ját dolgoztam fel vegyes karra. Vaszy­­nak tetszett, biztatott a felvételire. Min­derről Kodálynak egy szót sem szóltam, sőt, amikor a felvételi előtt Vaszy azt ígérte, hogy beszél Kodállyal, megijed­tem, és kértem, hogy ne tegye. Nem gondoltam arra, hogy Kodálynak nem tetszik majd, hogy eltitkolom előle, nála akarok felvételizni zeneszerzésre. A nagy napon ketten ültek az asztalnál: Kodály Zoltán és Siklós Albert. Amikor Kodálynak nyújtottam a kottát, Siklós odahajolt hozzá és a fülébe súgta: ,fia Vaszy tanítványa”. Majd elsüllyedtem szégyenemben. Vaszy legalább nála be akart biztosítani, őt viszont Kodály sem­mire sem becsülte. Ekkor nem vettek fel. - Milyen volt az együttműködése Kodállyal? - 1939 őszén alakult meg az egyete­men a Magyarságtudományi Intézet, ahol Kodálynak nagy tekintélye volt. Neki kö­szönhettem, hogy komoly ösztöndíjat kaptam, és néhány hónapra kiszállhattam újba, a visszacsatolt felvidéki faluba, hogy falumonográfiát készítsek. Megbí­zást kaptam a Magyar Rádiótól népdal­­gyűjtésre, egy gramofonfelvétel előkészí­tésére. Kodályra bízták, hogy hová men­jek, ő elővette a térképet, és azt mondta: ,,Én elkezdtem végigmenni a nyelvhatá­ron. Rozsnyóig jutottam. Maga folytassa onnan!" És , rámutatott „Aj falucska” ne­vére. Aj falu zenei élete címmel így szüle­tett meg a világ első falumonográfiája, ami egyben a disszertációm volt (sajnos mára kihalt ez a műfaj). Kodállyal először azt hittük, az a jó módszer, ha valahová bekopogtatunk, és lejegyezzük a házigaz­dák teljes daltudását. Később rájöttünk, hogy ez lehetetlen. Nemcsak azért, mert óriási munka, hanem azért is, mert még a legkészségesebb dalos lányt sem lehet annyi ideig nyaggatni. Végül majdnem ezerkétszáz dallamot gyűjtöttem Ajon, közülük körülbelül ötszáz népdal volt. Munkám feltűnést keltett, innen számítha­tó komolyabb tudományos szereplésem. - Kodály Zoltánhoz szoros emberi kapcsolat is fűzte. - Megkülönböztetett barátsággal és fi­gyelemmel volt irántam. Olykor szembe­szegültem vele, és ha indokolt volt, ő elfo­gadta érvelésemet. Előfordult, hogy vala­miért keményen írtam neki, és ő bé­­kítőleg felelt. Az a merevség, ami sokak szerint jellemző volt rá, s ami­vel távoltartotta magától az embere­ket, szűrés volt, semmi egyéb. Akit befogadott - nem én voltam az egyetlen -, azzal bensőséges vi­szonyt alakított ki, s attól elfogadta az ellenvéleményt, a szembefordu­lást is. Egyetlen kérdéskör volt, ami­ben vitatkoztunk. Bár azzal fogadott kéziratom elolvasásakor, hogy kü­lönböző oldalról ugyanoda jutot­tunk, voltak fenntartásai, a Zrínyi­­ritmizálásomat kifogásolta A ma­gyar vers ritmusa című tanulmány­­kötetemben. Rendkívüli érzés szá­momra, hogy Kodály a halála előtt, a kórházba ennek a kötetnek egy ké­sőbbi összefoglalását vitte be magá­val, ezt olvasgatta s közben ceruzá­val bele-belejegyzett, hozzáfűzött különféle gondolatokat. Féltve őr­zöm a telejegyzett példányt, talán ér­ István­­semes volna megjelentetni. A tanul­mány így fejeződik be: ,,Ezek után ideje magára hagynom az olvasót: hagyja ő is az elemzést, a boncolgatást, ...és adja át magát a magyar nyelv és a magyar vers kimeríthetetlen szépségeinek." „Tanuljon meg verset olvasni, de ne a színészektől... - fűzte mindehhez Kodály. - Min dolgozik most, és milyen té­mával szeretne még foglalkozni? - Álmok már nincsenek. A nagy té­máimat befejeztem, megírtam. Arany János szavai találnak ide: „Az életet már megjártam.­ Többnyire,csak gyaláglár­­tam...’. Kerítésen kívül címmel napvilá­got látott emlékiratom a huszonegyedik könyvem, nagyon közel áll a szívem­hez. Korábbi könyveimben megjelené­sük után nem nagyon szerettem lapoz­gatni, ez azonban mindig itt van az asz­talon. Huszonkettedik kötetemet nem­rég fejeztem be, éppen most korrektúrá­zom. Az Európa Könyvkiadó diák­­könyvtár sorozatában jelenik meg már­ciusban, és a balladákról szól. (devich) Vargyas Lajos: Kodály Zoltán megkülönböztetett figyelemmel volt irántam ! MTI -fotó - Tóth Kultúra CSÜTÖRTÖK, 1994. február 10. 1 'V.*,' i- V- '* VAN-E ALKALMASABB helyszín a szállodánál egy ka­cagtató vígjáték számára? Hol tanulmányozhatjuk behatób­ban emberi fajtánk sokszínű­ségét, esendőségét, mint egy félig összezárt, véletlenszerű közösségben, a megszokott körülmények közül kiszakít­va? Bizton mondhatjuk: sehol máshol, ideális a helyszín, ide­ális a választás. És ki az, aki­hez apró-cseprő problémáik­kal fordulhatnak a vendégek, ki a szálloda lelke, motorja? Természetesen a recepciós. Ám csak akkor, ha nem hason­lít sem a gyezsurnajára, a moszkvai szállók fürkésző te­kintetű folyosóügyeletes höl­gyére, sem a francia bérházak concierge-ére, aki az éjjeliőr feladatát is ellátja. Ha egy kedves fiatalember köré épít­jük a történetet, a bonyodal­makat, készen áll minden a si­kerhez. Doug Ireland, az előkelő New York-i Bradbury Hotel fi­atal recepciósa kiváló szakem­ber. Nincs olyan kérés, amit ne teljesítene. Kutyát sétáltat, vál­ságban levő házaspárt segít hozzá az újrakezdés öröméhez, baseball- és színházjegyet sze­rez, maffiózó vendége névnap­jára szerenádot rendez. Lót-fut, telefonál egész nap. Mindezt nem önzetlenül teszi. A segítő­készséggel egyenes arányban nő a borravaló, a pénz pedig ál­mai megvalósításához kell. Az álom egy saját luxusszálloda, ahol a vendégek valóban ott­hon érzik magukat. Az élére ra­kott dollárokból már meg is szerezte az elővásárlási jogot, ám a kivitelezéshez komoly tő­ke és hitel szükséges. Szeren­csére a pártfogó is színre lép, a dúsgazdag Hannover úr sze­mélyében (Anthony Higgins). Meg is ígéri a segítséget egy kis szívesség fejében: megkéri hősünket, szórakoztassa barát­nőjét, Andyt. Doug addig-addig szórakoztatja, rejtegeti az ifjú hölgyet a milliomos felesége elől, míg egymásba nem sze­retnek. Pénz vagy szerelem? A film alcímében is jelzett konf­liktus szerencsésen megoldó­dik, mindkettő megadatik hő­sünk számára. MEGLEPETÉS a Szen­­záziós recepciós. Sokszor el­mondtuk már, hogy hiányzik az igazi vígjáték, a humort összekeverik a trágársággal, blődséggel, ízléstelenséggel. Most aztán megkaptuk. Barry Sonnenfeld filmje valahonan az ötvenes, még inkább a har­mincas évekből csöppent ide. Igazi szalonvígjáték, délutáni tévémozi, amit az egész család megnézhet. Senki sem beszél csúnyán, a legerotikusabb je­lenet a boldog véget jelző csók. Nyugodt tempóban ha­lad előre a nem túlságosan nagy igényű történet, egymás­tól meglehetős távolságban helyezték el az alkotók az in­kább mosolyt, mint nevetést kiváltó poénokat. A szállodá­ban a nyüzsgés helyett kimért­ség és nyugalom uralkodik, így is illik egy luxushotelhez. Az elegáns díszlethallban két­­három vendég üldögél. Hogy többen is lehetnek, azt pénz­ügyi szempontból gazdaságo­san, képi metonímiával sejteti a rendező. Föl-fölbukkan ugyanis az öregedő londiner, maga előtt tolva bőröndökkel megrakott kocsiját. A humor legfőbb forrása éppen az ő alakja, aki nem szeret már egy-egy csomaggal rohangál­ni. Egymásra rakja a poggyá­szokat - egyszer száztíz cso­magot vitt fel a liften, ez a vi­lágcsúcs - mi meg várjuk, mi­kor omlik össze a torony. Ha ez a legeredetibb ötlet, képzel­hetjük milyen ártalmatlan le­het a többi. Illedelmesen mo­­solygunk, amikor hősünk a forgalmi dugóból úgy szaba­dul ki, hogy lóra pattan, s így nem késik el a randevúról. MICHAEL J. FOX még mindig kisfiús bájjal, kedves­séggel alakítja a címszerepet. Szíve választottját az a Gabri­elle Anwar játssza, aki az Egy asszony illata című filmben tűnt föl, villanásnyi szerepében felejthetetlenül tangózott Al Pacinóval. Ez az első főszere­pe, ám most kevésbé meggyő­ző, nem valószínű, hogy a sztá­rok sorába lép. Szomorú vi­szontlátni a magyar filmek egykori sztárját, Udo Kiért je­lentéktelen szerepben. Holly­wood nem az ő világa. Szabolcs Imre —---------——............ . ·. . · ' 1 - |j| &§: x V ■· ΐ'' .....................^...... |.... Szenzációs recepciós Zenei pályázat önkormányzatokkal A Művelődési és Közokta­tási Minisztérium pályázatot hirdet a hivatásos zenekart és/vagy énekkart fenntartó ön­­kormányzatok számára. A tá­mogatásra minden olyan cél ér­dekében pályázni lehet, amely segíti a művészi színvonal eme­lését és egyúttal javítja a műkö­dés feltételeit. A pályázatnak tartalmaznia kell a támogatan­dó célok teljes ismertetését, részletes költségvetési igényét, a saját erőforrásokat, az egyéb támogatókat (ha vannak) és a kért támogatás összegét. A pá­lyázatokat 1994. március 5-ig az alábbi címre kell beküldeni: Művelődési és Közoktatási Mi­nisztérium színház-, zene- és táncművészeti főosztály, Buda­pest Pf.l. 1884. A pályázatokat szakmai testületek által delegált zsűri bírálja el 1994. március 25-ig. Az eredményről a Művelődési és Közoktatási Minisztérium színház-, zene és táncművészeti főosztálya értesíti az érdekelt önkormányzatokat. 0407 .Esély az Ön jövőjére Dinamikusan fejlődő cégünk talpraesett TERMELÉS­KÖNYVELŐT keres. Feladat: az elő- és utókalkuláció elkészítése, termeléskönyvelés és -kimutatás, költségfeldolgozás. Várjuk a mintegy ötévi, hasonló gyakorlattal, lehetőleg mérlegképes végzettséggel és nagy munkabírással rendelkező jelöltek pályázatát líkiíró­ BUDAPEST Kft. Budaörs, Iparos u. 3-5. 2040 Dr. Kanyó László I Építészmérnöki ,­­ I képesítéssel, I vezetői gyakorlattal I rendelkező fiatal, I energikus I­­ munkatársat I keresünk budapesti és I oroszországi építési­­ munkák irányítására. I i Tér és Forma Rt. i Tel.: 269-01-93,! iM16 111-26-23. i i_____________________I

Next