Magyar Nemzet, 1994. július (57. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-09 / 159. szám

12 Magyar Nemzet Vendégriasztók Az üdülők nyugalmát zava­ró jelenség, hogy egyes telepü­léseken a fiatalok amolyan „motorkerékpár-versenyeket” rendeznek, a szűk, járda nélkü­li, sétálóutcákon száguldoznak. Bizonyára jó üzlet kismotoro­kat bérbe adni üdülő fiatalok­nak. Suttyó legénykék is rápat­tanhatnak, nem kell hozzá jo­gosítvány. Rá is pattannak, s ötös-hatos csoportokban ész­vesztő zajjal végigszáguldoz­nak az utcákon. A sétálgatók nem győznek elugrálni előlük. Amikor vad, felelőtlen csapa­tuk megjelenik az utcákon, a járókelők már menekülnek. Az ilyen tóparti motorversenyek aligha szolgálják az idegenfor­­galmat.Az üdülők testi épségét veszélyeztetik. (ia) Balatoni hírek Rendezvények Balatonfüreden július 9- én, a Művelődési Központban Kölyökváros - egész nap prog­ramok gyerekeknek (10-21 óráig); Balatonfűzfőn július 9-én 20 órakor az Árpád-kori templom­ban komolyzenei hangverseny; Balatonszentgyörgyön jú­lius 9-én 19 órakor a Gulya csárdában a Kis-Balaton tánc­­együttes folklórműsora; Felsőörsön július 9-én 8 órakor a Szabadtéri Színpadon Falunapok, térzene, műsoros bemutatók, szórakoztató prog­ramok; Taliándörögdön július 9- é­n 15­ órakor, a Játszóházban Taliándörögdi Művészeti La­pok, avagy útvége hétvége, Qa­­lambos Ferenc varázsló, és Sebő­ Ferenc műsora, 17 órakor a Mezei Színpadon Ciróka Báb- és Szekér Színház színjátéka, Taliándörögdi Asszonykórus és a Batsányi Néptáncegyüttes fel­lépése, 20.30-kor a Klastrom Színházban Moliére: Gömböc úr c. darabját a Merlin Színház mutatja be, 21.00 Budapester Klezmer Band - Kelet-európai zsidó népzene, Adro Drom - ci­gány népzene és néptánc; Tihanyban július 9-én 17 és 20.30 órakor a Bencés apát­sági templomban Ruppert Ist­ván orgonahangversenye; Vászolyban július 9-én 19 órakor a római katolikus templomban a Hóvirág Ének­­együttes hangversenye. Zánkán július 9-én 21 óra­kor a Gyermek Üdülő Centrum Stadionban könnyűzenei kis­­koncert. Előrejelzés szörfözőknek A hét végén a Balaton térségében északnyugati, majd északkeleti szél várható. A szél sebessége általában 20 km/ó, (3-as B fokozat). A széllökések sebessége gyakran 35-45 km/ó közön lesz (5-6 B fokozat) Szombaton is, vasárnap is kialakulhatnak zivatarok a tó térségében, ekkor a széllökés átmenetileg 5-60 km/ó erejű is lehet (7-8 B fokozat) A víz hőfoka: 23°C m DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS VÍZMŰ Rt víz·, csatorna­­siófok hibabejelentés DRV Rt. dél-balatoni üzemigazga­tóság Siófok (84) 350-122 DRV Rt. észak-balatoni üzemigaz­gatóság Balatonfüred (86) 342-610, 342-611,343-011 DRV Rt nyugat-balatoni üzem­­igazgatósága Keszthely (83) 348- 466,348-015,311-530 2379 Nyáron üdülő, télen iskola Újra nagyüzem a zánkai Pro Juventusban Ha mindenki áldását adja, a „keresztelőre", ismét új nevet kap a zánkai volt Úttörőváros. A rendszerváltás után gyorsan lecserélték a táblát a főépület homlokzatán a Gyermeküdülő Központ feliratra. Időközben azonban kiderült, hogy ez sem jó elnevezés. A tizen- huszoné­ves ifjak, akik itt koptatják az iskolapadot vagy éppen ide jönnek nyaralni, zokon is ve­szik ha gyereknek nézik őket. Megszületett a változás hozta kompromisszum: legyen Pro Juventus, ebből ért a külföldi aki erre jár vagy a prospektuso­kat lapozza, és a hazai ifjak hiúságán sem esik csorba. Az átalakulás nem szembe­tűnő, hiszen a külső megjelené­sen nehezen tudnának változ­tatni. Ahhoz kellett igazítani a tartalmat, amit a masszívra be­tonozott forma megenged. Ezt próbálják, immár negyedik éve Zánkán a volt Úttörőváros 220 hektárnyi területén, ahol éven­te átlagban 30 ezer gyerek for­dult meg a hetvenes-nyolcva­nas években. A vészharangot többször meghúzták igaz és rémhírek kaptak szárnyra pél­dául arról, hogy eladják az ola­szoknak vagy hogy egyszer s mindenkorra kiszorítják innen a magyar gyerekeket. A viták, támadások, ellentámadások úgy tűnik mára elsimultak. Kudron Nándor miniszteri biz­tos, akinek szintén kijutott a kritikából, úgy látszik talált megoldást, csak még azt nem lehet tudni, hogy milyen távra.­­ Az intézménynek kiala­kult az új profilja, amely bizto­sítja életbenmaradását - állítja a miniszteri biztos. A koncep­ció lényege, hogy kilenc hóna­pon át oktatási feladatokat lát el az épületegyüttes, három hó­napig pedig a fiatalok (gyere­kek és ifjak) üdülője. A­­Római­­parti Alapítvány idegenforgal­mi középiskolája már harma­dik éve „­tevékenykedik itt és­­ rendkívüli­ népszerűségre” tett­ szert Az idei tanévre például összesen több mint négyszázan jelentkeztek, holott csak 36 el­sőévest vehetnek fel. Van ér­deklődés a keceli központú Kertészeti Alapítvány kertész és parképítő szakiskolája iránt is, amely egyébként az idén in­dul Zánkán. Az érettségizett munkanélküliek továbbképzé­sére is biztosítanak oktatóter­meket és a hallgatóknak szál­lást. Tárgyalnak az Iparművé­szeti Főiskolával, amely ide­hozná a menedzserképzést, de „szemet vetett” a zánkai sza­bad tantermekre a Veszprémi Egyetem is, a tervezett testne­velőtanár- és jogászképzésre. A volt Úttörőváros azon­ban nyáron továbbra is üdülő­hely. Külön marketingcsoport toborozza a vendéget külföld­ről és itthonról. Érkeznek Zán­­kára diákcsoportok Németor­szágból, Ausztriából és várnak vendéget Hollandiából Belgi­umból is. Négy önálló épületet orosz diákoknak bérel egy otta­ni olajipari cég. Számítanak a hátizsákos magyar turistákra, akik félpénzen vehetik igénybe a szállást . Ez nem azt jelenti, hogy kétféle Sütik vam­fiáttérfi azt, hogy a költségvetési támoga­tásból juttatunk a hazai ifjak­nak, így ha mondjuk egy egye­temista itt akar tölteni néhány napot vagy hetet, és megelég­szik a hatágyas szobában egy hellyel, akkor az étkezéssel együtt akár napi 700 forintból is kijön - mondja a miniszteri biztos. - Jó lenne, ha többen jöhet­nének, hiszen nagyon ráférne a fiataljainknak az önépítés, a kondíciójavítás, amihez itt minden adottság megvan. Sportolhatnának vízen és a pá­lyán egyaránt. Nálunk a moz­­gásra nevelés szintje az óvo­dákban kiváló, az általános is­kolában elfogadható, de ami azután jön az bizony elmarad a nemzetközi színvonaltól - ma­gyarázza Kudron Nándor. Itt­hon a fiatalok sajnos teljesen kiszorulnak a szociális üdülési kedvezményekből. Persze azért jönnek hazaiak is. Egyhá­zi ifjúsági szervezetek hozzák ide a gyerekeket, és időnként megjelennek a ma már liberali­zált úttörők is, az utóbbiak sem a régi séma szerint, hartem megújulva, sokszínűen. A gye­rekek világa más, mint a fel­ötletteké, itt még Ssribil kipíű­szett­ vita az egyháziak és az úttörők között sem. Ők még tisztelet­ben tartják egymás álláspont­ját. A cserkészek viszont ritka vendégek Zánkán és ennek sem ideológiai oka van, ők in­kább a szabadba mennek köze­lebb a természethez. Jönnek vi­szont a nagycsaládosok, ré­szükre külön apartmanokat ala­kítottak ki. Mi maradt meg Zánkán a régi Úttörőváros szelleméből? A miniszteri biztos szerint nem sok. Ideológiai nevelés nincs, pedagógusokat nem foglalkoz­tatnak. A csoportos üdülések hangulatát, nevelési irányát mindig a kísérők határozzák meg. Változatlanul népszerű a Gyermekalkotások Galériája, amely 102 ország gyerekeinek szobrait, festményeit és más al­kotásait mutatja be. Az idén újabb nemzetközi pályázatot hirdettek, amelyre 52 ország­ból több mint 15 ezer mű érke­zett be. A zsűri most válogatja a díjazásra érdemeseket. Gyökeresen megváltozott az itt dolgozók helyzete is. A költségvetési ’ ’­* filtarn­írozás biztonságát és kényelmét a vál­lalkozási kockázat"­váltotta fel. "Wifialkotásseá"adták ugyanis az üdülőtelep éttermeit, üzleteit, gépjavító műhelyeit és a szál­lodáját is. Egybehangzó véle­mény, hogy ez csak használt a szolgáltatásoknak. Barta Éva A vízibicikli a legveszélyesebb Eddig tizenhárman fulladtak a tóba A balatoni szezon közepén sem tartunk, de máris tizenhárom ember fulladt a tóba, egy sze­mély pedig eltűnt. Lengyel Tibor vízrendészeti őrsparancsnok elmondta: a halált 85-90 száza­lékban a vízibicikli okozza. A déli parton sekély a víz, ezért két-három méterre, ahol már nyakig ér, vagy még mélyebb, az úszni nem tudó is leug­rik a vízijárműről és a vízben elmerülve, már nem tud kijönni. Csak Siófokon és Zamárdiban összesen nyolcan vesztették így életüket. Az új fürdőtörvényt kidolgozása folyamatban van. A legnagyobb baj, hogy a vízibicikli ma ugyan­úgy strandeszköznek minősül, mint a gumimatrac és nem sportjárműnek. A rendőrök szórólapok, több nyelvű propagandaanyagok terjesztésével igyekez­nek felhívni a veszélyre a fürdőzők figyelmét. Jelenleg 21 hajóval rendelkezik a Balaton­parti vízirendőrség, de ezek nem mindegyike használható bármilyen időjárási viszonyok kö­zött. Van viszont két Hamilton-jet vízsugárhajtá­­sos hajójuk, amelyekkel minden körülmények között tudnak manőverezni. Az egyik Balaton­­földváron, a másik pedig Siófokon segíti a vízi­­rendészek munkáját, életkoruk sajnos már meg­közelíti a tíz évet. Van egy olyan öreg hajójuk is, a hat nagyobb között, amelyik az ‘50-es években készült és két darab, harckocsimotor hajtja. A ha­jóparkjukra nagyon ráférne a felfrissítés. Két éve létrehoztak egy önsegélyező alapít­ványt, amelynek neve: Vízirendészet a Balato­nért. Az alapívány számlaszáma: 10­00-599 és a Balatonföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet­nél várják a segíteni tudók felajánlásait. (k. é.) & diaiadon okUo%gyá\ dU. "Ί Ji/afUhaJt&e ^H-8200 \feszprém. Budapest ill 1θΛ Széket, asztalt, étkezőt most 15% engedménnyel a Balaton Bútorgyár Rt. mintatermeiben. Tulipán '94 garnitúra 30-féle asztal közül, 40-féle szék közül pác- és szövetkatalógusunkból választhatja ki az ennek legmegfelelőbbel. Tekintse meg mintatermünket: Veszprém, Budapest út 10. (ARAL benzinkút mögött) Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9.00-16.30-ig szombaton 9.00-12.00-ig. Telefon: (88) 427-080 Balaton SZOMBAT, 1994. július 9. Hangos a diszkó az Ezüstparton Új diszkó nyílt nemrég Palace néven az Ezüstparton az Interpressel szemben. Már kavarog is a harag vihara kö­rülötte: túl hangosnak találja a környék, felerősített zene­kara zavarja az éjszakai nyu­galmat. A szórakozni vágyó vendé­geket - nagyrészt külföldieket­­ külön busz szállítja­­ Siófok központjából az Ezüstpartra, az új diszkóba.Természetesen kell a bevétel, hadd szórakozzon a vendég, de azért gondolni kellene azokra is, akik pihenni szeretnének. Utazzon a SIOTOUR-ral Portugáliába!­­ 13 nap - 12 éjszakás körutazás. Utazás különjáratú repülőgéppel Lisszabonig. Portugáliában autóbuszos országjárás, érdekesnél érdekesebb helyszíneken, fürdési, sportolási lehetőségekkel. Ellátás: félpanzió Elhelyezés: 2-3 ágyas zuhanyzós szobákban Időpont: augusztus 3—15-ig Irányár: 94 000 Ft személyenként Jelentkezni lehet: 1072 Budapest, Klauzál tér 2-3. Telefon: 1/122-6080 Szikrázó napsütés, csodálatos nyár! Üdülés Tunéziában, 8 nap, 7 éjszaka. Utazás: a MALÉV charter­járatával Budapest-Tunisz-Budapest útvonalon szombatonként június 11-től október 8-ig. Ellátás: félpanzió, svédasztalos reggelivel Elhelyezés: 2 ágyas, pótágyazható, zuhanyzós, telefonos szobákban a 3 csillagos Hotel Les Pyramidesben. Irányár: személyenként 1 hétre már 39 900 Ft-tól. Telex: 22-4520 Telefax: 1/142-1197 és valamennyi SIOTOUR utazási irodában. Tiszta Amerika Kezdődik a filmfőszezon A tóparti filmkínálat ez év­ben is gazdagnak ígérkezik, no­ha meglehetősen egysíkú, mert egy-két olasz filmen kívül csak­nem minden kertmoziban ameri­kai bűnügyi-, akció- és horror filmeket láthatunk. Bele kell nyugodnunk, hogy a piacot to­vábbra is az amerikai film uralja, s miután már beleuntunk a ko­pott és torz hangú videós filmek­be, csak-csak ráfanyalodunk egy originális filmre. Még akkor is, ha ezek többsége szinkronizálás nélkül kerül a nézők elé." Miután tíz év alatt több mint felére csökkent a balatoni nézőszám - azaz a nyaranként: 4-500 ezerről 200-220 ezerre -, tavaly óta mintha újfent élén­kebbé válna a mozinézés. Ez persze annak is tulajdonítható, hogy a három legnagyobb filmforgalmazó cég, az Inter­com, a Flamex és a Dunafilm prioritást ad a Balaton partnak, és a július 10-én kezdődő film főszezon hat-hét hete alatt a tó­parti kertmozik a legjobb fil­meket mutatják be. Az eddigi nézőszám­ ada­tok szerint népszerű az Apa csak egy van, a Robin Hood, a Beethoven, a Szökésben, a ro­botzsaru és a Schindler listája, a júliusi előrejelzés szerint pe­dig sikerre számíthat a Dzsun­gel könyve, a Csupasz pisztoly, az Oscar-díjas Philadelphia, az Ace Ventura, a Lángoló jég és az Apáca show. A tó északi és déli partján mintegy harminc mozi várja a nézőket. Ezek többsége kert­mozi. A déli parton - Siófokon, Zamárdiban és fonyódon - au­tóból is nézhetünk filmet, sőt, a film hangját autónk rádióján is hallgathatjuk. A Balaton déli partján az országos átlag alatt vannak a mozijegy-árak. Voltaképpen egy korsó sör áráért elmehe­tünk moziba: a kertmoziba már 150, az autósba pedig 120 fo­rintért válthatunk jegyet. Per­sze egy családi mozinézés így sem olcsó szórakozás, pedig hát a filmgyártók, a filmforgal­mazók egyre inkább arra töre­kednek, hogy úgynevezett csa­ládi filmek készüljenek, kerül­jenek vetítésre. Olyanok, ame­lyeket a nagymama és az unoka is szívesen néz meg. G. J. A. A virágos A legszebb tóparti település - véli sok hazai és külföldi uta­zó, aki nem csupán a balaton­­felvidéki országot távolából is­meri, s akinek nem csak a vár­romok sziluettje jelenti Szigli­­getet. Az öböl nádasaihoz lá­gyan simuló szőlőskertek, hosszan nyújtózó legelők fog­ják közre, a tanúhegyek festői környezete határolja a dombok között megbúvó, alig több mint ezer lelkes falut. Virágból összeállított or­szágzászló a bevezető utak ta­lálkozásánál levő terecske parkjában, ezer színben Pestbrn pázó, gondozott, tiszta előker­­tek, parkosított udvarok min­denütt. A Várdomb mágusán, Baji templom szomszédságában a kiállítóterem gondnoka fontos­nak érzi, hogy saját birodalmá­tól távol is meglocsolja a káni­kulában szomjazó virágokat. Látszik, hogy a virág, a park, a zöldterület igen becses érték a szigligetiek életében.­­ Korábban is így volt, az elmúlt esztendőkben azonban valóban igyekeztünk még több gondot fordítani arra, hogy szebb legyen a falu - mondja Mezey Artúr polgármester, aki az önkormányzat nevében pén­teken a település virágosításá­­ban élen járókat, több mint fél­száz helyi háztulajdonost viii­ Szigliget zárt a híres Eszterházy-pincébe. Tegnap helyezték el a község­háza oldalán azt az emléktáb­lát, melyet az Entente Florale nemzetközi zsűrije adományo­zott Szigligetnek, bizonyítván, hogy a Balaton-parti község a kontinens azon települései kö­zé soroltatott, ahol a virág az utcakép fontos része. Magyar­­országról Veszprém részesült még a nemzetközi testület elis­merésében, érthető tehát, hogy a szigligetiek ritka és becses ki­tüntetés ünneplésére gyűltek össze pénteken. I .TiirrrafWinfei­­fflfigyar faluban hagyomány v°lt, hogy az út közepéig mindenki tisztán, tar­­­totta,Ssportorítotti,­területet, s nem csak ’ a kerítésen belül ügyelt a tisztaságra. E szelle­met igyekszünk visszacsem­pészni a közgondolkodásba, hiszen valóban közérzetjavító tényező, ha a község vala­mennyi lakója magáénak érzi a település minden négyzetcen­timéterét. Úgy hiszem, a kör­nyezeti kultúránknak ebben az irányban kell változnia, s való­ban fontos, hogy ne csak az idelátogató turista találjon fényképtémát a szép utcarész­lettel, hanem az ott lakó is jól érezze magát, s gyönyörködjön a szépben. (á. e.) „Aranykagyló ” Ma gálaműsor Siófokon Július 9. (szombat) 11-17 óráig: Kihelyezett rendezvények Balatonföldváron (menettánc, önálló műsor az új Közösségi Házban. 15.00 órakor: Utcai néptáncbemutatók Siófokon. (Hajóállomáson, Nagy Strand területén, Hotel Ezüspart, Hotel Magister­). 21.00 órakor: Gálaműsor a szabadtéri színpadon. Műsorvezető: Fikár László. A rendezvényekre jegyek válthatók és részletes felvilá­gosítást adnak. A Dél-Balatoni Kulturális Központ jegypénztárában, na­ponta 10-től 18 óráig. Siófok, Fő tér 2. Telefon: 84/311-855, fax: 84/310-556. A Tourinform City Tours, Siófok, Fő u. 4. és a vízto­ronyban. Telefon: 84/310-117. A Sió tévé műsora Szombat Műsorkezdés: 20.00 - Hí­rek, időjárás-jelentés - Nach­richten - Tourinform - Hely­béliek fóruma — Tv-S toma - 20.35 Csak 14 éven aluliak­nak! Játék gyerekeknek - Mese - Kisfilm kaleidoszkóp - Film­­előzetes - Aktuális - 21.50 Töprengő! Játék felnőtteknek - Főzőcske - Finom zenék - A nap vendége - Hírek - 22.45 Hanta-palinta (francia film­­vígjáték, 99’ főszereplő: Ge­rard Depardieu) Vasárnap Műsorkezdés: 20.00 - Hí­rek, időjárás-jelentés - Nach­richten - Tourinform - Hely­béliek fóruma - Tv-S toma - 20.35 Csak 14 éven aluliaknak! Játék gyerekeknek - Mese - Kisfilm kaleidoszkóp - Film­­előzetes - Aktuális - 21.50 Töprengő! Játék felnőtteknek - Régi idők tanúi - Finom zenék - A nap vendége - Hírek - 22.45 Öböl akció (amerikai akciófilm 100’) Az oldalt szerkeszti: Keserű Ernő

Next