Magyar Nemzet, 1994. november (57. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-01 / 256. szám

KEDD, 1994. november 1. Nemzetközi élet Maggyar Nemzet 3 A kínai kormányfő Peking segítheti a két Korea hírösszefoglalón. A két évvel ezelőtti diplo­máciai kapcsolatfelvétel óta először látogatott magas rangú kínai delegáció Szöulba Li Peng kormányfő vezetésével. Dél-koreai részről már megtet­ték az első lépéseket, 1992-től a hatalmat gyakorló két elnök, Ro Te Vu és Kim Jung-szám is járt már Pekingben, az MTI tu­dósítója meg is jegyzi: valójá­ban most hasonló rangú vi­­szontlátogatást vártak volna el, ami persze nem von le Li Peng vizitjének az értékéből. Külö­nösen hogy már hétfőn, a tár­gyalások első napján aláírtak fontos gazdasági megállapodá­sokat és kinyilvánították a kö­vetendő magatartást a Korea­­közi viszony kezeléséről. A dél-koreai elnök azt kérte a kínai kormányfőtől, vegye rá Phenjant, hogy álljon el nukleá­ris terveitől, s Peking játsszon konstruktív szerepet a Wa­shingtonnal aláírt észak-koreai egyezség betartatásában. Ehhez Szöul anyagi és technikai segít­séget is nyújtana, mint ahogy Pekinggel is a gazdasági kap­csolatok közvetítenek a legha­tékonyabban. Az 1992-ben meg­kötött kétoldalú egyezmény óta rohamosan bővül az árucsere a két ország között, s Kína Dél- Korea hatodik legnagyobb partnerévé nőtte ki magát, Pe­­kingnek viszont Szöul sorrend­ben a harmadik legnagyobb ke­reskedelmi ügyfele. Li Penget ez alkalommal is mintegy száz­ötven üzletember kísérte el öt­napos útjára, amelynek na­gyobbik részét gyárak s ipari lé­tesítmények megtekintése teszi ki. A többi között Ulsanban és Pusanban fölkeresi azt a három vezető céget, köztük a Hyndait, amely jelentős összegeket fek­tetne be Kínában. Szöulban közeledését A szakminiszterek már hét­főn kézjegyükkel láttak el több szerződést, s az egyik egy kö­zépnagyságú utasszállító repü­lőcsalád kifejlesztését irányoz­za elő. Nemzetközi segédlettel és közreműködéssel 1998-ig 50-100 repülőgépet építenének meg 1-1,2 milliárd dollárnyi befektetéssel. Aláírtak egy lég­ügyi egyezményt is, amely le­hetővé teszi, hogy a dél-koreai gépek Európa irányába hasz­nálhassák Kína légterét, kilenc­ven perccel lerövidítve ezáltal a menetidőt. A Reuter jelentése szerint a két külügyminiszter szintén aláírt egy egyezményt, amelyben kötelezték magukat, hogy a nukleáris energiát csu­pán békés célokra hasznosít­ják, s ennek ellenőrzésére elfo­gadják­ a Nemzetközi Atom­energia-ügynökség jogosítvá­nyát­ . (ze. e.) Li Peng megérkezik a dél-koreai főváros repülőterére (MTI külföldi képszolgálat ( AP) Börtönből a parlamentbe képviselő lett az MMM elnöke (Moszkvai tudósítónktól) A szavazók mintegy 29 szá­zalékának támogatásával sze­rezte meg a parlamenti mandá­tumot Szergej Mavrodi, a híres­hírhedt MMM részvénytársa­ság elnöke a Moszkva mityisi választókörzetében vasárnap megrendezett időközi képvise­lő-választáson. Az áprilisban máig ismeretlen körülmények között meggyilkolt Andrej Aj­­dzerdzisz megüresedett helyé­ért az állami dumában 12-en versenyeztek, s a Jelcin elnök által tavaly október elején ren­deletileg kihirdetett választási törvény szerint Mavrodinak a 32 százalékos részvételi arány mellett a viszonylagos többség, vagyis a voksok mintegy 28 százaléka is elegendő volt ah­hoz, hogy bejusson a szövetsé­gi gyűlés alsóházába. A dolog igazi pikantériája mégis az, hogy Mavrodi ellen jelenleg is büntetőeljárás folyik különösen nagy összegű adó­csalás gyanúja miatt, s mint a moszkvai főügyész hétfőn az Interfax kérdésére válaszolva kijelentette, ezt a megválasztása ellenére sem szüntetik meg. Mavrodi augusztus 4-től egé­szen október 12-ig vizsgálati fogságban volt, és csak azért en­gedték ki, mert közben sikerült jelöltetnie magát. Mavrodi le­tartóztatása a nyáron óriási tö­megfelháborodást váltott ki, az orosz fővárosban emlékezetes megmozdulásra is sor került, hi­szen az MMM példátlanul le­hengerlő és óriási hasznot ígérő reklámkampányának felülve kispénzű polgárok tízezrei fek­tették kevéske megtakarításukat az MMM részvényeibe. Az MMM kisrészvényesei társadalmi szervezetet hoztak létre érdekeik védelmére, sőt, aláírásgyűjtést kezdeményez­tek, hogy írjanak ki népszava­zást az elnökválasztás előre­hozásáról, amiben később összefogtak a hasonló akciót folytató kommunista párttal. Az MMM-ben rejlő politikai lehetőségekre felfigyelt Vla­gyimir Zsirinovszkij is, aki a dumában látványosan fellé­pett Mavrodi mellett. Pénz­ügyi szakemberek ugyanak­kor azért marasztalták el a kormányt, mert olyan sokáig tűrte az MMM agresszív rek­lámhadjáratát, pedig az első pillanattól kezdve világos volt, hogy a „pilótajáték” el­vét felhasználó szélhámosság­ról van szó. V. L. ·KOSSUTH tmm 1 BUDAPEST VI., BAJCSY-ZSIINSZKY ÚT 37 B­H-1399 BUDAPEST, Pf. 701/41B AT (36­ 1) 112 0650 · Fax (36 1) 111-3443 FELSZÁMOLÁSI HIRDETMÉNY A Kossuth Holding Vagyonkezelő Rt., mint a DUX Kötőipari Szövetkezet f. a. (1135 Budapest, Reitter F. u. 83.) kijelölt felszámolója, nyilvánosan értékesíti a gazdálkodószervezet eszközeit. Texti­la kötőgépek Kötőgépmeghajtók Egyéb gépek Irodai gépek, berendezések Varrógép-, kötőgép-, orsózógép-, szabászgépalkatrészek A felkínált eszközökkel kapcsolatban érdeklődni lehet Jáger Attilánénál a 129-1211 telefonon. Az értékesítésre felkínált cikkek listáját a DUX Kötőipari Szövetkezet f. a. irodájában (1135 Budapest, Reitter F. u. 83.) lehet beszerezni. Az eszközök megtekinthetők munkanapokon 7.00-14.00 óráig, a nyilvános értékesítés napján 8.30-ig a helyszínen. A nyilvános értékesítés időpontja: 1994. november 18-án 9.00 óra. A nyilvános értékesítés helye: 1135 Budapest, Reitter F. u. 83. Figyelem: Amennyiben egy-egy felkínált cikkre több jelentkező van, az értékesítés az árverés szabá­lyai szerint licitálással történik. A megvásárolt cikkeket csak a teljes vételár befizetése ellenében lehet elszállítani! A szövetkezet tagjai és hitelezői az elővásárlási jogukat az árverés keretében gyakorolhatják. Az EU és a hatok külügyminiszteri találkozója A társulások fokozott pénzügyi támogatást kérnek (Folytatás az 1. oldalról) „Az út ki van jelölve, a pá­lya szabad", mondta a tanács­kozás után Kinkel, Juppé fran­cia külügyminiszter pedig azt hangsúlyozta, a találkozó be­bizonyította, a tagországok „együttesen akarják előkészíte­ni a kelet-európaiak belépését, a lehető legjobb feltételek mel­lett”. Az AFP Kovács magyar és Olechowski lengyel külügy­minisztert idézte arról, hogy mindkét ország tagja szeretne lenni a közösségnek még az évezred vége előtt. „A történelmileg” is minő­sített luxemburgi eszmecserék a hat társult ország - a visegrá­diak, valamint Románia és Bulgária - lényegében elfogad­ta az unió csatlakozási straté­giáját. A „struktúrált dialógus” keretében a hat társult ország külügyminisztere ebben az összetételben először találko­zott az unió tizenkét országá­nak, valamint a négy váromá­nyos tagállam diplomáciai ve­zetőivel. Közülük csak Auszt­ria és Finnország helye biztos, Svédország és Norvégia még előtte áll a népszavazásnak. A „nagyon operatívnak” és „jó légkörűnek” minősített tanács­kozáson az unió részéről meg­ígérték, hogy - a társultak ké­rését teljesítve - a bizottság mellett olyan szakértői testüle­tet hoznak létre, amely segíti a közép-európai tagjelölteket belső jogrendszerük közelíté­sében az egységes európai piachoz gazdasági, pénzügyi és kereskedelmi téren. A tizenket­­tek fölvázolták a csatlakozás előtti stratégia főbb vonalait: ezek szerint a közép-európaiak garanciát kaptak arra, hogy rendszeressé válnak a külügy­miniszteri megbeszélések (más szakminiszterek találkozói mellett), az unió a törvényho­zások európai közelítésére bíz­tatja a tagjelölteket, előmozdít­ja a magánberuházásokat Ke­let-Európában és ösztönzi az együttműködést a leendő tagok között a közép-európai régió­ban. A bizottság hétmilliárd ECU-s támogatást indítványo­zott az EU külügyminiszterei­nek arra, hogy az elkövetkező öt évben megkönnyítse a tagje­löltek alkalmazkodását az in­tegrációs feltételekhez. A hétfő délelőtti két és fél órás eszmecserén több társult ország kért az eddiginél na­gyobb támogatást a piacgazda­sági átállás nehéz feladatának a végrehajtásához, egyebek kö­zött a Phare-program moderni­zálásával; Kovács László szó­ba hozta piacrajutási feltéte­leink könnyítését, fölvetette, hogy Ausztria csatlakozásával hazánk közvetlen szomszédja lesz az EU-nak; a határátkelő­­helyek ehhez kapcsolódó kor­szerűsítése ugyancsak többlet­erőforrásokat igényel; a cseh külügyminiszter arról beszélt, hogy az igazságügyi szervek munkájának összehangolá­sával a társultak az eddiginél hatásosabban működhetnek együtt az unióval a bűnözés el­len folytatott küzdelemben. Kinkel nyugtázta azt az általá­nos közép-európai kérést, hogy az úgynevezett emberi dimen­zió kiszélesítésére - a fokozott kulturális, oktatási együttmű­ködésben - nagyobb erőforrá­sok álljanak rendelkezésükre. A délelőtti ülésen a közép­európaiak egyetértettek azzal, hogy fokozzák a sokoldalú kooperációt egymás között, de hangsúlyozták, hogy ez nem helyettesítheti a tagfelvételt az unióba. A munkaebéden Ko­vács László vázolta az EBEÉ- utókonferenciával és a decem­beri csúcsértekezlettel kapcso­latos magyar stratégiát. Hétfőn reggel a magyar diplomácia vezetőjét fogadta Jacques San­ter, ezúttal még luxemburgi kormányfői minőségében, a megbeszélésen a kétoldalú kér­désekre helyezték a hangsúlyt. Két nappal a luxemburgi kül­ügyminiszteri találkozó előtt Santer az EU-bizottság jöven­dő elnökeként „elosztotta” a tárcákat, s a magyar külügymi­niszter luxemburgi sajtónyilat­kozatában reagált arra, hogy a kelet-európai dosszié gazdája jövő januártól Sir Leon Brittan helyett Hans van den Broek lesz. Kovács hangsúlyozta, a holland politikus jól ismeri tér­ségünket, s a hazánkhoz hason­lóan kis országnak tekinthető Hollandiában támogatják a kö­zép-európaiak majdani csatla­kozását az unióhoz. A hétfői, luxemburgi ran­devúnak nem az volt a célja, hogy döntést hozzon az esseni csúcstalálkozó résztvevőinek köréből - hangsúlyozták, ha­nem a decemberi német csúcs­értekezlet érdemi, tartalmi elő­készítéséhez kívánt hozzájárul­ni. Ennek az igénynek mara­déktalanul megfelelt a nagy je­lentőségű luxemburgi eszme­csere - hangsúlyozták az idé­zett körökben. (martin) A fehér házi merénylő halálos akcióra készült (Washingtoni tudósítónktól) Miközben Clinton elnök hosszabb kampánykörútra in­dult hétfőn, aznap délután bün­tető törvényszék elé vitték Francisco Durant, aki szomba­ton géppisztollyal rálőtt a Fe­hér Házra. Vádat emeltek ellene jogtalan fegyverviselés és szövetségi épület meg­rongálása miatt. A merénylő továbbra sem beszél, a nála ta­lált feljegyzésekből a nyomozó hatóságok arra következtetnek, hogy felkészült a halálra is, írásban előre intézkedett, mi történjék, ha lelőnék. Gépko­csiján olyan feliratokat talál­tak, amelyek támadták azokat a politikusokat, akik a fegyverek betiltását szorgalmazták. Kide­rült róla egyébként, hogy lakó­helyén ugyan nem volt priusza, de katonai szolgálata idején három és fél évet töltött börtön­ben. Kiderült közben az is, miért nem lőtték le Durant a tit­kosszolgálat tagjai. Ha fegy­vert használtak volna, akkor a járdán tartózkodó turistákat is veszélybe sodorták volna. Ám ha Duran újratöltött volna, ak­kor alighanem bevégezte vol­na. A járókelők fogták el és ad­ták át a rendőröknek, mielőtt tárat cserélhetett volna. A Fehér Ház északi kertje és a Pennsylvania sugárút to­vábbra is elzárt terület, a nyo­mozók kutatják át a környéket, a golyókat keresik, eddig csu­pán nyolcat találtak meg, de Duran húszat vagy harmincat eresztett ki a félautomata kézi­fegyverből. S a kérdés most már inkább az, hogyan védjék az egyébként biztonságos Fe­hér Házat. Ha zárva tartják a környéket, akkor az amerikai polgárokat is kár éri, akik kö­zelről gyönyörködhettek az el­nöki palotában. Ha nem tesz­nek semmit sem, akkor a Du­­ranhoz hasonló alakok állandó­an rettegésben tarthatják nem­csak az elnököt, hanem az itt dolgozó munkatársakat, újság­írókat s a békés nézelődőket. (blahó) Sir Leon nem mond le (Párizsi tudósítónktól) Az Európai Unió luxemburgi külügyminiszteri értekezletét használta föl Sir Leon Brittan, a bizottság külgazdasági minisztere arra, hogy bejelentse: a szombati osztozkodás után mégsem mond le és elfogadja Jacques Santer ajánlatát A januárban hivatalba lépő új bizottsági elnök felosztotta a külgazdasági kompetenciákat, s Sir Leoné maradtak a GATT- ügyek, valamint a fejlett ipari államokhoz fűződő kapcsolatok. A keleti dosszié azonban átkerült Hans van den Broek holland bizottsági taghoz. Az 55 éves brit konzervatív politikus emiatt fontolgatta távozását, de a luxemburgi bejelentés szerint mégis a helyén marad. A hétfői kommentárok szerint Sir Leon az új bizottságnak is „nehézsúlyú" tagja lesz, bár hatásköre kétség­kívül kisebb, mint a mostani, Delors vezette testületben. (m. j.) Szerbek és muzulmánok Lassan kialakul a stratégiai egyensúly ÚJVIDÉK - A boszniai szerbek nem fognak visszaadni területeket, ha a muzulmánok a boszniai válság katonai megol­dását részesítik előnyben a tárgyalásos rendezéssel szem­ben. Radovan Karadzsics szá­jából hangzott el a fenti fenye­getés. Kissé ellentmondásos volt a helyzet, a boszniai szerb vezető ugyanis fenyegetését a szerb menekültek tömegei előtt tartott beszédében mondta Bo­­sanski Petrovacon, amelyet a bosnyák csapatok szintén ve­szélyeztetnek. Az utóbbi napok fergeteges támadásai nyomán a bosnyák hadsereg több száz négyzetkilométert foglalt visz­­sza. (A hírügynökségek 300 négyzetkilométerről tesznek említést, de valójában nagyobb területekről van szó, s ami rendkívül jelentős: stratégiai előnyre tett szert.) A Karadzsicsnál jelentést tevő Manojlo Milovanovics al­tábornagy, vezérkari főnök azt hangsúlyozta, hogy megtörték a muzulmánok bihaci offenzí­­váját. A boszniai szerb hadse­reg vezérkarának tájékoztatási szolgálata közleményben erő­síti, hogy megállították az 5. és a 7. hadtest eddigi előrenyomu­lását, a frontvonal mögé bedo­bott diverzánscsoportokat pe­dig felszámolták. Az új front­vonal stabilizálódott, s a 2. szerb hadtest ura a helyzetnek, közölték. A hétfőre virradó éj­szaka megérkeztek a szabadsá­gon tartózkodó katonák is, de újak is jelentkeztek. A főpa­rancsnok ehhez csak azt az ígé­retet tette hozzá, hogy a szerb hadsereg „hamarosan felsza­badítja a megszállt északnyu­gati területeket”. „Az ag­­resszornak bűnhődnie kell!” - mondta a SRNA hírügynök­ségnek Karadzsics. Tanácsko­zásokat jelentett be, amelyeken katonai és polgári vezetők megvizsgálják azokat az oko­kat, amelyek a muzulmán had­erő áttöréséhez és gyors előre­nyomulásához vezettek. Nem kell nagy katonai szaktudás annak megállapítá­sához, hogy lassanként kiala­kul a sokat emlegetett straté­giai egyensúly Boszniában. A szerbek sorozatos vereségeit, s hogy a bosnyákok jelentős te­rületeket foglaltak vissza Nyu­­gat-Boszniában, egyrészt azzal magyarázzák, hogy a Jugoszlá­viával való szakítás után ki­sebb a szerbiai utánpótlás (a páncélosoknak nagyon be kell osztani az üzemanyagot). Az okok között hozzák fel, hogy a szerbek sokkal nagyobb terüle­tet foglaltak el, mint amennyit egy hasonló erejű hadsereggel szemben tartani tudnának, hi­szen ehhez nem elegendő a ne­hézfegyverek biztosította, de mostanára jócskán megingatott erőfölény, több katona kellene hozzá, amiből a boszniai szerb haderő a háború kezdetétől hiányt szenvedett Más elem­zők azt feszegetik, hogy a szer­­bek belefáradtak a háborúba. A szerbközi megoszlás a kilá­­tástalanság érzését váltotta ki a boszniai szerbek körében. A nélkülözés pedig csökkenti a harci kedvet A bosnyák erők szervezettebbek, mint voltak, motiváltabbak a szerbeknél, fegyverzetük pedig - az em­bargó ellenére is - mind kevés­bé marad le a szerbekétől. A zágrábi Vjesnik napilap moszkvai diplomáciai forrá­sokra hivatkozva azt írta, hogy az összekötő csoport követke­ző ülésén - amelyre egy hét múlva kerül sor - a boszniai szerbek írásos garanciákat kapnak, hogy ha elfogadják a felkínált tervet, konföderációs kapcsolatba léphetnek Jugo­szláviával. Erről a konföderá­cióról pedig éppen akkor kez­denek komolyabban beszélni, amikor bomladozik a soha élet­re sem kelt bosnyák-horvát szövetség, amely nélkül a Hor­vátországgal való konföderá­cióról szó sem lehet. Sebestyén Imre KÜLFÖLD TÖBB MINT SZÁZ amerikai harci repülőgép hadgyakorlatot tart kedden a kuvaiti sivatag fö­lött és a dél-iraki légi tilalmi övezetben - közölte az Egyesült Államok kuvaitvárosi nagykö­vetsége. A többnyire B-52-es és B-1 típusú bombázók egyenesen az Egyesült Államokból érkez­nek, és leszállás nélkül repülnek a gyakorlatok helyszínére. AZ IRAKI HADSEREG 16 tisztjét végezték ki a múlt havi iraki csapatmozgásokkal össze­függésben tanúsított engedetlen­ségükért. Ezt az ellenzéki Iraki Nemzeti Kongresszus (INC) kö­zölte hétfőn. A szervezet arról is beszámolt, hogy több száz iraki katonaszökevény menekült az ország északi részén lévő kur­­dok lakta térségbe, attól tartván, hogy megcsonkítják őket Egy elmenekült orvos adatai szerint szeptember első felében 1700 ilyen csonkítást hajtottak végre. VIETNAM és az Egyesült Álla­mok valószínűleg még az év vé­ge előtt megnyitja az összekötő irodákat egymás fővárosaiban. Erről a vietnami külügyminisz­ter beszélt a Nhan Dán vietnami napilap hétfői számában megje­lent interjújában. Nguyen Manh Cam vasárnap befejeződött ame­rikai és nyugat-európai útját ér­tékelve elmondta, hogy a kül­képviseletek kölcsönös megnyi­tása fontos lépés lesz az ameri­kai-vietnami viszonyban fennál­ló egyéb problémák rendezése szempontjából is. GÖRÖGORSZÁG november 16-án, a nemzetközi tengerjogi konvenció életbelépésekor még nem fogja kiterjeszteni 6-ról 12 mérföldre az Égei-tengerhez tar­tozó felségvizeit - jelentette ki Evangelosz Venizelosz görög kormányszóvivő. Az egyezmény - amelyet Görögország aláírt, Törökország viszont nem - a jö­vő hónap közepén lép életbe, és elvben valamennyi aláírójának megadja a jogot a felségterület említett mértékű kiterjesztésére. Törökország azonban többször kinyilatkoztatta már, hogy casus bellinek, háborús oknak tekinte­né, ha Athén a gyakorlatba ültet­né át a kiterjesztést.

Next