Magyar Nemzet, 1995. március (58. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-16 / 63. szám

8 Magyar Nemzet . „...a dolgot ét magát nézzük...” Ököljog A m­egyszékhely rendőrtisztje sokat tudhat az alvilágról. De - hírlik ró­la — nem pusztán nyomozói mivoltának köszönhetően, hanem azért is, mert bizonyos szálakon nem pandúrként került közel annak szereplőihez. Tud­ják róla némelyek, hogy előszeretettel nyújt uzsorakölcsönt, s ő az, aki közvetíti a kölcsönök fejében mélyen értékük alatt „beárazott” ingatlanokat addigi és leendő tulajdonosai között. A rendőrnek is élnie kell valamiből! - legyinthetnénk rá a nyomozó kisded játékaira. A belügyminiszter is pillanatok alatt pálcát törhetne felet­te, ha ez az ügy lenne az ügy­­ csupán. A kormánytagnak bizonyosan jóval nagyobb léptékű háborúra vannak esélyei, feltéve, hogy megtalálja az el­lenfeleket. Odadobták neki a kesztyűt, elegendő volt bekapcsolni a minap a televíziót. Mit látott? Azt, hogy a belvárosi sétálóutca kellős közepén meg­jelent néhány markos legény, és ököljogi feltételrendszerbe sorolták át a végrehajtás létező­­,nem létező jogszabályait. Talán egy fél éve annak, hogy hasonló igazságszolgáltató szabadcsapatok egy kenyérgyári rendte­remtésre vállalkoztak. Ott is az ingatlant bérbeadó tulajdonos, a bérbevevő és továbbhasznosító, valamint a bérlő albérlője került előbb jogvitába, ké­sőbb az őrző-védő-támadó sereg karmaiba. Nevezhetnénk a jogos önvéde­lem mintájára jogos (jogtalan?) öntámadásnak ezt a piacon megvásárolha­tó módit, melyhez még a rendőrség is felsorakozik, igaz, csupán csak fizi­kai mivotában. A gazdaság szereplői - tulajdonosok, bérlők, tovább-bérlők, védelmet, támadást kínáló (erő)szolgáltató cégek - és az államigazgatás intézményei, szervezetei, meglehet, időnként a húszas-harmincas évek Chicagójában találkoznak egymással. Mi mással magyarázható az, hogy az üzleti élet vitáit az egyenruhát levetett és magánzubbonyt húzott, cégbe tömörült emberek bérelhető öklével intézik el, s ehhez a főtisztekkel kivonuló rend­őrség segédkezet nyújt a be nem avatkozással, a visszavonulással? Szoli­daritásról van szó ilyenkor: engedik keresni egykori bajtársaikat? A két „behatolási-elfoglalási” eset egyikének folytatása is volt, üzleti ajánlattétel formájában. Jelentős összeg fejében - ugyancsak ,jogszerűen” - vissza is foglalták volna az éppen­ általuk elfoglalt ingatlant azok a bizo­nyos szabadcsapatok. Erre csak azért nem került sor, mert az ajánlatot ka­pó üzletember félt. És még csak nem is az őrző-védő-támadó cég emberei­től, hanem... Hanem az elmérgesedő „üzleti” vita modern lezárásától, azaz a kapulajban bordái közé dugott késtől, a géppisztolysorozattól, a családjá­ra rágyújtott lakástól. Visszakozott tehát, s az ügy rendeződött. Hol itt a baj? Sehol. A kenyérüzemben - egyelőre - sütnek tovább. A belvárosi üzletfoglalás is­­ alkalmi­­ egyezséggel végződhet. Az előbbi helyen nem kerültek utcára a pékek, nem terheli az ország büdzséjét az utánuk fizetendő munkanélküli-segély, termel tovább és fizeti az adót a cég is. A másik vállalkozás sem számolja fel magyarországi befekteté­seit, bár már játszott a gondolattal, így tehát továbbra is részese, gyarapí­tója a honi gazdaságnak. Látszólag nem sínylette meg az üzleti élet, a vál­lalkozói szféra a chicagói végrehajtást, elkerülte az ukrán géppisztolyt. Csakhogy az alkalmi rendet nem a rend őrei teremtették meg: bármennyi­re is közvetlen, testközeli szemlélői voltak a gazdasági önbíráskodásnak. S ez az, ami elgondolkodtató. Nem kellett nyomozniuk, titkokat felderí­teniük, szükségtelenné vált akták tömegét átlapozni, senkit sem kellett tetten érni. Elegendő volt a helyszínre érkezniük, majd egy titkos vezény­szóra tétlenné, mi több, cinkossá válniuk, és már helyre is állt­­ egy bizo­nyos­ rend. A megyeszékhely uzsorakölcsönökből (is) élő nyomozójának esetére valóban rálegyinthetnénk: a rendőrnek is élnie kell valamiből! Ha a lépték nem változna, nem nőne. De vajon nem az ellenkezője igazolódik akkor, amikor a rend őrei a feljebbvaló vagy a pénz parancsára vonulnak vissza, illetve nézik tétlenül a birtokháborításba torkolló ingatlanfoglaló exkollé­­gák szabadcsapatainak­­intézkedéseit”? Ez utóbbiak vajon milyen tarifá­val, milyen összegről kiállított áfás számlával teljesítik a megbízójuktól kapott feladatot, s mi az ára annak, hogy az erős kezű akciót szentesíti a ha­tóság? Vajon nem itt kezd szürkülni a fehérgazdaság? Ezeket az új árnya­latokat látja-e a belügyminiszter, amikor az éjszakai belvárosi üzletfogla­lást megörökítő képsorokat vetíti a televízió? Való igaz, filléres gondokkal küzd a Belügyminisztérium. A költségve­tés jelen állapotában kevés jut a rendőrség bérfejlesztésére. Meglehet, e szektorban is visszaigazolódik az, amit Rácz Margit minap megjelent ta­nulmányában olvashattunk: „A működő piacgazdaság egyben azt is jelenti, hogy a pénzügypolitika és az üzleti szféra ne egymás rovására működjön, és a pénzügypolitika egyensúlyi kívánalma, valamint az üzleti szféra jó profitlehetőségei ne kerüljenek kibékíthetetlen ellentmondásba. Már csak azért sem, mert ha ez az ellentmondás kialakul, akkor szükségképpen ter­jeszkedik a feketegazdaság.” Meglehet, ez az ellentmondás rendőri segédlettel már megérkezett a ke­­nyérgyárba és a belvárosi sétálóutcába. Ide is, oda is az éjszaka fekete leplébe burkolózva. Gergely László Magyar Nemzet SZERKESZTŐBIZOTTSÁG Elnöke: PETHŐ TIBOR Tagjai: BÁCSKAI TAMÁS, FÖLDES PÉTER, TÓBIÁS ÁRON Főszerkesztő: TÓTH GÁBOR Főszerkesztőhelyettes: SZÉNYI GÁBOR Szerkesztők: FEHÉR BÉLA, MARAFKÓ LÁSZLÓ, WINTERMANTEL ISTVÁN Vezető publicista: KRISTÓF ATTILA Rovatvezetők: SZENDREI LŐRINC (belpolitika), HORVÁTH L ISTVÁN (gazdaság) LŐCSEI GABRIELLA (kultúra), LAMBERT GÁBOR (külpolitika), KESERŰ ERNŐ (levelezés), ÁRVAY SÁNDOR (sport) Művészeti vezető: SZABÓ ATTILA Kiadja a Hírlapkiadó Részvénytársaság Felelős kiadó: DR. MOLNÁR PÉTER vezérigazgató Szerkesztőség: 1092 Budapest, Kinizsi u. 30-36. Telefon: 215-0141 Fax: 215-2540 Postacímünk: 1392 Pf. 276. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Budapesti Hírlapkereskedelmi Rt., a Nemzeti zyírlapkereskedelmi Rt. és a regionális részvénytársaságok, illetve alternatív terjesztők. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (Helir) 1900 Budapest XIII., Lehel u. 1­0/A, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a Postabank Rt. 219-9863­, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Külföldön tegeszti a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat H-1389 Budapest, postafiók 149. Előfizetési díj egy hónapra 400 forint, negyedévre 1200 forint, fél évre 2400 forint, egy évre 4800 forint. Eladási ár hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 19,50 forint, szerdán és szombaton 25 forint.­­ A Magyar Nemzet a T&AIESZ (Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség) tagja Szedés: Magyar Nemzet Kiadó Rt. Nyomás: QP Athenaeum Nyomda Rt., Budapest Felelős vezető: Vida József vezérigazgató HU ISSN 0133-185X HU ISSN 0237-3793 Nézőpont CSÜTÖRTÖK, 1995. március 16. Ötven éve történt a második honfoglalás Az ötven évvel ezelőtti mérték­adó társadalmi erők úgy ítélték meg, hogy akkor­tájt érkezett el az ideje a magyar falvak szegényes történelmi jóvátételének. Hiszen egyrészt erősen meggyengült a zselléreket és a­­kistermelőket szo­rongató, azok életfeltételeit eleve behatároló nagybirtokrendszer poli­tikai és gazdasági bázisa, másrészt a mezőgazdaság hangyaszorgalmú kisembereiben szinte a pattanásig feszült a saját föld birtoklása utáni vágy. Számos esetben előfordult, hogy­ a falvak egyszerű emberei minden veszélyt vállalva, felsőbb rendelkezések bevárása nélkül ön­hatalmúlag kezdték el a nagybirto­kok felosztását. E türelmetlen belső feszültség gyakorlati tettekké történő érlelődése jelentkezik például Mihály Sándor ópusztaszeri szegényember vissza­emlékezésében. .Ahogy elvonult fö­löttünk a front itt Ópusztaszeren, ta­nácskozni­­kezdtünk, mi, a szegé­­nyebbjei Mihály Józseffel, a testvé­remmel fél éjszakákat beszélgettünk, s úgy határoztunk, hogy januárban megkezdjük a földosztást. Nemigen mentünk máshova tanácsért. Úgy döntöttünk, hogy minden nincstelen család négy holdat kap, minden gye­rek után két holdat, így is kezdtük meg a mérést. Lépéssel, öllel jártuk az uradalmi földet és parcelláztuk. Rácz Lajos is velünk tartott, aki ké­sőbb a földosztó bizottság elnöke lett. Már február elejére felparcelláz­tuk a határt, hogy minél hamarabb szabdaljuk szét a gróf birtokát. Ele­get nélkülöztünk, eleget szenved­tünk, elérkezett az idő, hogy jussol­­junk...” Nos, az ilyen példák láttán a pa­raszti sors alakulása iránt érzékeny agrárpolitikusok is egyre intenzíveb­ben keresték: miként lehetne törvé­nyes keretek között kielégíteni a fal­vak népének erősödő földéhségét. Dr. Tóth István történész a közel­múltban a Politikatörténeti Intézet le­véltárában - Molnár Erik volt népjó­léti miniszter hagyatékából származó - agrártörténeti értékű dokumentu­mot fedezett fel. Ezen okmány Erdei Ferencnek, az egykori Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminiszte­rének a tervezett földreformról szóló elképzeléseit rögzítette. Sorsformáló gondolatai a legilletékesebbek tevé­keny közreműködésével készültek. Erdei Ferenc földreformjavaslatában ugyanis nemcsak a pártok közötti konzultációk eredményeit összegez­te, hanem abban a földművelő pa­rasztok véleménye is kifejeződött. A szegedi, majd a debreceni parasztok­kal sokszor elbeszélgetett, jónak ítélt javaslataikat megszívelte, s írásba foglalta. „Így alakult ki az az elkép­zelésem, amelyet az akkor működő Nemzeti Parasztpárt vezető szerve elé terjesztettem, s ott megvitattuk, hosszú vita volt... És így kialakult az egyetértés, és így jelent meg január 14-én Szegeden és valamelyik debre­ceni újságban.” - írta Erdei Ferenc. A későbbiek során természetesen tovább formálódtak Erdei elképzelé­sei, amelyek azután A Nemzeti Pa­rasztpárt földreform-javaslatában je­lentkeztek. E javaslat megállapította, hogy 1935-ben hazánk mezőgazda­­sági területének mintegy fele a nagy- és középbirtokos földesurak birtoká­ban volt. Ezen áldatlan helyzet csak nyomorúságos létfeltételeket enge­dett a föld nélküli parasztság és a tör­pebirtokosok millióinak, ennélfogva a magyar mezőgazdaság felvirágzá­sának bénító akadálya lett. A Nemze­ti Parasztpárt akkor úgy ítélte meg, hogy e nemzeti szerencsétlenségnek csak a földreform megvalósításával lehet véget vetni. E sorsdöntő elképzelések hama­rosan fontos kormányszintű döntés­ben jelentkeztek: 1945. március 15- én megjelent „Az Ideiglenes Nem­zeti Kormány rendelete a nagybir­tokrendszer megszüntetéséről és a földmíves nép földhözjuttatásáról.” Bevezetője szerint „A rendelet cél­ja, hogy az Ideiglenes Nemzetgyű­lés szózatában és az Ideiglenes Nemzeti Kormány nyilatkozatában lefektetett elvek és a megadott fel­hatalmazás alapján, a nagybirtok­rendszer megszüntetésével valóra­­váltsa a magyar földmíves nép év­százados álmát és birtokba adja ősi jussát a földet.” E rendelet részlete­sen intézkedett a földbirtokok el­kobzásáról, megváltásáról, a jutta­tás módozatairól, a birtokegységek nagyságáról, az igényjogosultság megállapításáról és a kártalanítás­ról. Az 56 paragrafusból álló ren­delkezést Miklós Béla miniszterel­nök és Nagy Imre földművelésügyi miniszter írta alá. Ezt követően mintegy varázs­ütésre, országszerte elkezdődött a földosztás. Többek között a föld­igénylő bizottságok, a Nemzeti Pa­rasztpárt és a Földmunkás Szak­­szervezet helyi szervezetei irányí­tották e munkát. Sz. Lukács Imré­nek köszönhetően Dóka Lászlóné visszaemlékezése így hangzik: „Urasági cselédek voltunk itt mind­annyian, ragaszkodtunk a földhöz, hogy ne cselédeskedjünk tovább. A major területéről egy-egy embert küldtünk, hogy intézze a földosz­tást, a Sándor-majorból az én férje­met. Még Pesten is megfordult a földosztás sikeréért. Fölmértük a határt, fogtuk a karókat és kiosztot­tuk a földet. Nekünk a Sándor-ma­­jor területén került, ahol laktunk. A tehénkét a fiatal üszővel összefog­tuk, hogy túrjuk a földet, megmun­káljuk valahogyan... Nem volt ve­szekedés, mindenki belegyőződött, hogy osszuk a földet. Nagyszéná­son a községi termelési bizottság­nak gondoskodnia kellett arról, hogy a gazdátlanul maradt uradalmi földeken ne álljon le a munka, ugyanakkor a cselédeket nyugtala­nította, kinek termelnek, ki fizet ne­kik ezután?” Az országos méretű, komoly problémákat sem nélkülöző föl­dosztás eredményeképp hazánkban gyorsan eltűnt a nagybirtok, s igen sok törpebirtokos lett. Főképp azok jutottak földhöz, akiknek korábban egyáltalán nem volt, valamint a me­zőgazdasági munkások és a törpe­­birtokosok. A földreformtörvény alapján 608 ezer család között kere­ken 3 millió 260 ezer kataszteri hol­dat osztottak szét, a falvak elesett népének évszázados álma ezzel be­teljesült. Bár a 600/1945. évi földreform­­törvény 1945. október elsejéig kíván­ta végrehajtani a földosztást, a Dél­­magyarország című napilap 1945. május elsejei számában már ezt ol­vashattuk: „... a földreformot tüne­ményes gyorsasággal végrehajtották, a magyar föld nagyrészben be van vetve, a kisebbik rész megmunkálás alatt áll.” Az új körülmények természete­sen új gondokat szültek. A helyben meg nem oldott problémák felső fo­kon az Országos Földbirtokrendező Tanácshoz kerültek, amelynek ügy­intézői jogvégzett emberek voltak. Dr. Balogh Bálint, aki Baranya és Tolna megye előadója volt, a követ­kezőképp emlékezik azokra az idők­re: „Az állatállomány pótlására pa­rasztságunk hőskölteménybe illő erőfeszítéseket tett. Néha többszáz kilométeres távolságból gyalogosan, biciklivel zsákban hozták a malaco­kat, és kötélen vezették napokon ke­resztül a növendékmarhákat, szeke­reken szállították a birkákat, a jószá­gokat, hogy állatállományuk legyen. Bátran mondhatjuk, hogy a második honfoglalást hajtották végre a ma­gyar történelemben.”­­ S a mi eredmény? A nagyszékelyi újgazdák a felosztott grófi szőlőbir­­tok hasznosításával oly sikeresen gazdálkodtak,­ hogy­ pár év­­ m­últva Budapesten, a Marx téren borkimé­rést nyitottak, s ebből úgy meggazda­godtak, hogy később az ottani há­romemeletes házat is megvásárolták. „Határozottan állítom - írja dr. Ba­logh Bálint -, ha ez a tendencia érvé­nyesült volna továbbra is hazánkban, ma Magyarország tejjel-mézzel fo­lyó Kánaán lenne, és túlszárnyalta volna Dániát is.” De sajnos nem­­így történt... E nagy történelmi vállalkozás 50. évfordulóján a hajdani földosztás irá­nyítóit köztársaságunk kormánya ki­tüntetésben részesítette. Ennek má­hoz szól­ó fontos üzenete is van: ra­gadjuk meg ismét a nagy történelmi lehetőséget, hogy a magyar föld ter­mése újra nemzeti gyarapodásunk fontos forrása legyen, a magyar pa­rasztságnak, vidéknek pedig ember­hez méltó életet adjon. Milassin Béla Szőnyi Gyula rajza usszkij jazik. Akárhogy nézem, ez egy orosz nyelvkönyv. Ez a Jóska, ez a Jóska! Talán ha félévenként találko­zunk, de akkor mindig kirukkol valami meglepe­téssel. Elképesztő dolgai vannak. Még élt Aczél, amikor egy eredeti József Attila-kötetet küldött ne­ki. Név nélkül, de könyvjelzővel ellátva, aláhúzva ezt a két sort: „Fasizmus és kommunizmus jegye­sek. Minden külön értesítés helyett.” Szegény Aczél, lehet, hogy ebbe az üzenetbe betegedett bele? - Oroszul tanulsz? - Dehogy. A fiamnak vettem. - Oroszra akarod tanítani? - Ide figyelj, pajtás... Az új cigarettát a régiről meggyújtva, hatal­mas füstfelhőket eregetve adta elő a magyarázatot. Minden idióta gyerek angolt, németet, eset­leg franciát tanul. A még idiótább szülők ugyan­is annyira megutálták a korábban kötelező oroszt, hogy hallani sem akarnak róla. A most felnövekvő generáció - köszönhetően a tévécsa­tornáknak, kazettáknak, nyelviskoláknak - már jobban beszél inglisül, meg dajcsul, mint ma­gyarul. Ahhoz pedig szinte konspirálni kell, hogy valaki oroszul tanuljon. Persze, kell az angol meg a német. De csak Nyugaton. Keleten továbbra is az orosz a hasz­nálható nyelv. Mire a túj srácaink üzletkötők, menedzserek, futballedzők lesznek, senki nem fog tudni oroszul. Márpedig a ruszkik meg a kí­naiak nem tanulnak meg a mi kedvünkért ma­gyarul. Világos, nem? !Ma,­­nonana... Mint a nap. Ha a sors Jóskát nem a fővárosba vezérli, nem végzi el a bölcsészkart, hanem megmarad egyszerű parasztfiúnak, az idén biztosan nem ül­tetne krumplit. Mert a nagy mizéria miatt most minden kárpótolt és kárpótolatlan krumplit fog ülteti, talán még a virágoskertet is burgonyával rakják teli, aztán ősszel annyi lesz az Ameriká­ból ideszalajtott gumósból, hogy fenékküszöböt lehet majd építeni belőle Nagymarosnál. Jóskát már akkor csodáltam, amikor - egye­temista korunkban - ő nem a Széchényi vagy az Egyetemi Könyvtárban töltötte a meleg délutá­nokat, hanem - egyedül - biliárdozott az Eötvös Kollégium nagytársalgójában. Nagyon jól meg­tanult biliárdozni. Félfenékkel a biliárdasztalra ülve, hátratett kézzel, dupla mandinerrel találta el a fehér golyót. Államvizsga előtt egy hónap­pal részt vehetett a caracasi biliárd-világbajnok­ságon. Egyetlen évfolyamtársam sem jutott ad­dig tovább Bécsnél. Hozott haza Caracasból va­lamilyen díjat is, de hirtelen elhatározással hűt­len lett a biliárdhoz. Régészettel kezdett foglal­kozni. Egy év múlva Egyiptomból küldött ké­peslapot, tudatva, hogy az arab nők izzadságsza­­gúak, sört pedig nem lehet kapni, csak a legdrá­gább szállodákban. Amikor hazajött, vett egy ócska vitorlásha­jót, azzal szelte a Balatont a kenesei partoktól Keszthelyig, meg vissza. A vitorlássuli nagy üzlet volt, ám a pénzt egy hét alatt elkártyázta. (A felújított vitorlást is.) Valamihez kezdeni kellett. Ő nyitotta meg Budapesten az első sza­tócsboltot. Mindent lehetett kapni nála atom­tengeralattjáró és érintetlen leányzó kivételé­vel. Nagy nyereséggel továbbadta az üzletet, befektetett egy hamburgersütödébe. Amikor már nyulak módjára szaporodtak a hamburger­üzletek, megszabadult tőle. Megint elment egy kicsit zsugázni, úgyhogy legközelebb már tő­lem kért kölcsön pár ezer forintot, rövid határ­időre. Valahol a Nyírségben vett két hold szilvást. Aszalt szilvában kezdett el utazni. Ez is bejött. De úgy látszik, az asszony már nem bírta a gyű­rődést, mert beadta a válópert. Ha már az eskü­vőjükön nem lehettem ott, elmenetem válóperes tanúnak. Szegény Éva zokogott, de kijelentette, hogy Jóska rendes ember, hajlandó megbocsáta­ni neki, csak végre nőjjön be a fejeságya. Jóska kifizette a perköltségeket, kibékült a feleségével, aztán elment az Északi-középhegy­ségbe aranyat kutatni. Talált aranyat, nem is ke­veset. De kiszállt az üzletből. Mert most fontosabb dolga van. Oroszul akarja megtanítani a fiát.

Next