Magyar Nemzet, 1996. július (59. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-13 / 163. szám

14 Magyar Nemzet Nézőpont SZOMBAT, 1996. július 13. Az atomizált többség védtelen a monopolista elittel szemben A kétpólusú társadalom és a demokrácia esélye Bár a politikai demokrácia intéz­ményrendszere­­ a politikai erők ver­sengésén, az általános, titkos választó­jogon, a szabad választásokon alapuló többpárti parlament, a parlament által ellenőrzött kormány, a törvényhozástól és a kormánytól független bíróság, a szabad sajtó, a széles körű jogokkal fel­ruházott helyi önkormányzat stb. — sok­féle társadalomra ráilleszthető, a de­mokratikus intézmények megfelelő, ön­magukat és elveiket folyamatosan újra­termelő működését nem képes akármi­lyen társadalom biztosítani. A demokrá­cia intézményei ugyanis nem maguk te­remtenek demokráciát, hanem - jó eset­ben - mozgásformát adnak a társada­lomban, politikában a demokratikus in­tézményektől függetlenül létező, egy­mást többé-kevésbé kiegyensúlyozó cso­portok és erők játékának. Ezeknek az erőknek az egyensúlya pedig minde­nekelőtt a társadalom jelentős részét el­foglaló erős középrétegek létéhez kap­csolódik. Némi egyszerűsítéssel: a nagytulaj­donosi, nagy jövedelmű csoportok nemcsak a piacon igyekeznek monopol­helyzetet és döntő erőfölényt kiharcolni maguknak, hanem a társadalmi élet minden területén, egyebek közt a gazda­sági pozícióikat befolyásoló politika te­rületén is. A társadalom alsó tartomá­nyaiba került csoportok, illetve az ezek nevében fellépő elitek viszont az újra­elosztás intézményeit kísérlik meg egy­szer s mindenkorra megszállni, hogy a társadalom aljára szorultak életszínvo­nalbeli, esélyegyenlőségbeli, életminő­ségbeli hátrányaikat folyamatosan ki­egyenlíthessék. Az egyik oldalon a tu­lajdon és a pénz hatalmával, a másikon a puszta tömegerővel igyekeznek a de­mokrácia intézményeit legyűrni, hatalmi helyzetüket véglegessé tenni. Elsősor­ban az anyagilag és szellemileg függet­len, saját anyagi, szellemi, kapcsolati tőkével rendelkező középrétegek, közép­­osztályok, az egységes szellemiségű kis- és középpolgárság az az erő, mely szük­ség esetén olyan mértékben képes saját iskolákat, saját tömegtájékoztatást, saját civil szervezeteket, saját érdekvédelmi és politikai szervezeteket működtetni, saját kádereket kinevelni, saját esz­méket kitermelni, hogy azok révén mind a nagytulajdon manipulációs gépe­zetét, mind az esetleges túlzó újraelosz­tást és az állami ideológiai monopóliu­mot ellensúlyozhatja, ehhez a demokrá­cia intézményeit megfelelőképpen mű­ködtetheti, s velük a társadalmat a foly­tonos anyagi, szellemi, politikai megú­julás dinamikus egyensúlyának állapo­tában tarthatja. Azt mondhatjuk, hogy a demokrácia - történelmi kialakulásának megfele­lően - a „nagytulajdonosok-középréte­­gek-alsó osztályok” háromelemű szer­kezetét mutató, hárompólusú társadal­mak tipikus politikai modellje, ahol is a demokrácia intézményeinek működését a társadalom belső erőszerkezete, ennek intézményi formái és a társadalom több­ségének szellemisége is támogatja. A mai Magyarországon viszont a „rend­szerváltás társadalmából” hiányoznak az erős középrétegek. Ez a társadalom mindinkább egy kis létszámú, a lakos­ság öt-tíz százalékát kitevő, de a társa­dalom tulajdonának és jövedelmének nagy részét birtokló nagytulajdonosi csoportból és egy, a társadalom túlnyo­mó többségét alkotó, tulajdonnal, va­gyonnal csak alig vagy egyáltalán nem rendelkező, bérből és fizetésből élő, el­szegényedő masszából áll. De ennek is mintegy fele, az összlakosság negyven­negyvenöt százaléka a gazdasági integ­rációból kiszorult vagy szélső helyzetbe került (munkanélküliek és családjuk, tartósan betegek, kisnyugdíjasok stb.). Azaz a mai magyar társadalom jelleg­zetesen kétpólusú társadalom. Ez az általános társadalmi helyzet, mind a jelen nagytulajdonosi csoport létrejötte, mind a társadalom további ré­szének függő helyzetbe kerülése és el­szegényedése tekintetében tudományo­san nagyrészt fel van tárva, számos részletében meg van fejtve, le van írva és publikussá van téve. A kétpólusú tár­sadalmat a berendezkedő szocializmus hozta létre a ’40-es évek végén és az ’50-es évek folyamán, elsősorban azál­tal, hogy a második világháború végére és különösen a földosztás utánra meg­erősödött és a társadalom több mint a felére kiterjeszkedett középrétegeket megsemmisítette, tulajdonukat államosí­totta vagy szövetkezetesítette, civil szer­vezeteiket, érdekvédelmi szervezeteiket és pártjaikat szétverte, értelmiségüket és politikusaikat emigrációba kényszerítet­te, kitelepítette, internálta, bebörtönözte vagy fizikailag megsemmisítette, kultú­rájukat, gondolataikat megbélyegezte, betiltotta, a gondolatok, eszmék fizikai hordozóit, a könyveket, folyóiratokat ugyancsak betiltotta, megsemmisítette vagy hozzáférhetetlenné tette. A szocia­lista uralkodó csoportok gyakorlatilag a társadalom minden tagját a munkaválla­ló helyzetébe szorították, s­­ a bőven al­kalmazott fizikai erőszak és a fizikai erőszak adminisztratív meghosszabbítá­sa mellett - az általuk birtokba vett szervezeti rend, tulajdon, jövedelem, tu­dás- és információtovábbítás segítségé­vel uralkodtak az ily módon kétpólusú­vá tett társadalom felett. Igaz, hogy ké­sőbb, a ’70-es évektől kezdve a Kádár­rendszer kényszerű politikai kompro­misszumainak következtében elkezdő­dött egyfajta új középosztály, a szocia­lista „kvázi-polgárság” kialakulása és megerősödése, a rendszerváltás gazda­sági és politikai folyamatai azonban leg­nagyobbrészt ezt a kvázi-polgárságot is visszaszorították a munkavállaló pozí­ciójába, a társadalmat pedig korábbi kétpólusú állapotába. Anélkül, hogy a kétpólusú magyar társadalom két jellegzetes csoportját a részletekbe menően leírnánk, megálla­píthatjuk, hogy a tulajdonnak és vele a jövedelmeknek mindinkább egy szűk csoport monopóliumává válása alapve­tően egyenlőtlenné teszi a különböző csoportoknak a társadalomintegráció intézményeihez s egyben a demokrácia intézményeihez való viszonyát, illetve a társadalomreprodukcióban való részvé­teli esélyeiket.­­ A nagytulajdonnal ren­delkező csoportok tagjai eleve benne vannak a gazdasági és a társadalomin­tegrációban (stabil, független, magas színvonalú egzisztenciájuk van), s ha ki­csöppennek belőle, munkanélküliség, betegség vagy öregség miatt, ez a tény az egzisztenciájukat, az életszínvonalu­kat nem érinti lényegesen; ezek a cso­portok a tömegtájékoztatástól független információforrásokkal rendelkeznek, s ezért a manipulációknak alig vannak ki­téve, míg ők maguk könnyebben tarta­nak fenn vagy támogatnak az érdekei­ket, értékeiket, nézeteiket, ideológiáju­kat megjelenítő sajtóterméket vagy könyveket, könyvkiadókat; ezeknek a csoportoknak a tagjai könnyebben tud­ják érdekeiket a jogrend intézményeiben megvédeni vagy érvényesíteni, köny­­nyebben tudnak informális vagy formá­lis szervezeteket, pártokat létrehozni vagy már meglévő pártokat támogatni, szakértőket alkalmazni, könnyebben jutnak hozzá a kultúra javaihoz vagy más szellemi javakhoz. Mindez nem­csak egyszerű egyéni „polgári” előnyö­ket jelent, hanem a tulajdon s vele a munkahelyek feletti, a jövedelmek, a ká­derek s velük a társadalmi és a politikai szervezetek feletti, az információterme­lés feletti stb. rendelkezés révén egyéni és csoporthatalmat is. De - mint mondtuk - nincs ez más­ként a társadalomreprodukció intézmé­nyeihez való viszony tekintetében sem. Magyarországon olyan helyzet állt elő, hogy a tulajdon és a jövedelem birtoko­sai (akik egyébként túlnyomórészt a Rákosi-rendszer és a Kádár-rendszer politikai elitjének tagjai vagy azok le­származottai) minden tekintetben jobb élet- és reprodukciós esélyekkel rendel­keznek, mint a társadalom nagy többsé­ge. Akinek tulajdona és pénze van, az jobban táplálkozik, jobb helyen lakik, tovább él, és megint csak­ könnyebben jut tudáshoz, információhoz, több gyer­meket tud nevelni, gyermeke jobb isko­lába jár, külföldön tanulhat nyelveket, hozzáfér a modern életgyorsító vagy életkönnyítő eszközökhöz (autó, számí­tógép stb.). Ez a csoport magasabb szinten reprodukálja magát biológiai­lag és szellemileg, a személyes és csalá­di reprodukciós előnyök pedig a követ­kező generációs ciklusban tényleges szellemi és kapcsolati tőkeként, azaz megint csak hatalomforrásként jelen­nek meg. Különös hangsúlyt kapnak a felso­rolt csoportelőnyök és azok hatalmi vo­natkozásai, ha tekintetbe vesszük, hogy a mai helyzetet nemcsak az erős közép­ső egyensúlyozó csoport hiánya jellem­zi, hanem az is, hogy napjainkban ezek­nek a csoportelőnyöknek felhalmozódá­sával, növekedésével párhuzamosan a másik oldalon mind nagyobb tömegek szorulnak ki a gazdasági integrációból s szegényednek el, miközben mind erő­sebben folyik a csoportelőnyök társadal­mi méretű kompenzálására hivatott álla­mi intézmények - az alsó-, a közép- és a felsőfokú oktatás, az öregségi, a beteg- és a balesetbiztosítás, az egészségügyi szervezetek stb. - lebontása, illetve anyagi terheiknek az elszegényedő vagy éppen a gazdaságintegrációból teljes­séggel kiszoruló lakosságcsoportokra való áthárítása. A társadalom ráadásul egyre védte­lenebb ezekkel, a sorsát meghatározó folyamatokkal szemben. Az egyes társa­dalmi és érdekcsoportok gazdasági és politikai szerveződése siralmas állapot­ban van. A szakszervezetek a rendszer­­váltás óta képtelenek a munkahelyi ér­dekvédelem megszervezésére, tevé­kenységük nagyrészt a központi újra­elosztás körüli egyre gyengülő küzde­lemre korlátozódik. A legfontosabb döntések az érdekegyeztetés legfőbb társadalmi szervét, az Érdekegyeztető Tanácsot elkerülik. A politikai pártok az anyagi esélyegyenlőség híján sok tekin­tetben gyengén töltik be szerepüket. A társadalom jelentős csoportjai meg van­nak fosztva az önkifejezés és a nyilvá­nosság eszközeitől, s emiatt nagymér­tékben manipulálhatók. A helyi közös­ségek önkormányzatai felett, a közigaz­gatás intézményei felett a társadalmi el­lenőrzés nem jött létre. Általában el­mondhatjuk, hogy az atomizált vagy atomizálódó társadalom a közvetlen gazdasági vagy politikai demokrácia egyetlen intézményét sem képes megfe­lelően ellenőrizni vagy működtetni (szö­vetkezetek, MRP-k, üzemi tanácsok, szakszervezetek, helyi önkormányzatok, helyi nyilvánosság, egyesületek és más társadalmi szervezetek, az iskolák társa­dalmi ellenőrzése stb.). De ugyanezt mondhatjuk el a közvetett demokrácia intézményeivel kapcsolatban is. Ugyanakkor a társadalom finom­szerkezetét jelentő szerveződések, mint az integráló erők részei, maguk is a folytonos bomlás állapotában vannak, vagy - még a szocializmus idején - tel­jességgel felbomlottak, eltűntek. A té­nyek itt is ismeretesek: cikkek, tanulmá­nyok, könyvek sora szól a család, a he­lyi és egyéb kisközösségek, a foglalko­zási vagy más csoportok, az öntevékeny állampolgári szerveződések, társaságok, egyesületek vagy éppen az egyházak, és nem utolsósorban a nemzet, mint átfogó közösség elégtelen állapotáról. Mindezen jelenségek mögött az egész társadalom morális és kulturális süllyedése, az összefogásra, az önszer­veződésre való képtelenség, az egyéni boldogulási stratégiákra való berendez­kedés is ott áll: az autonóm, belső for­mával rendelkező, értékek vezérelte személyiség eltűnése, a kizárólag anya­gi fogyasztásra beállított, az anyagi ér­dekeken, fogyasztási ígéreteken keresz­tül, kívülről vezérelhető és manipulál­ható cselekvésében morális korlátokat nem, csak fizikai korlátokat elismerő és tekintetbe vevő személyiségtípus eltö­megesedése. A társadalom finomszerke­zetének összeroppanása következtében a társadalom mind nagyobb része ato­mizált, alaktalan, szervezetlen és szer­­vezhetetlen masszává változott-változik, mindenfajta manipuláció lehetséges ál­dozatává, melyen egy kicsiny, tulajdoni, tudás- és információmonopóliummal rendelkező csoport könnyűszerrel képes uralkodni. Az erős középosztályok nélküli már a jelen állapotában is, de a mai változási tendenciái szerint a jövőben még hang­súlyozottabban kétpólusú magyar társa­dalomszerkezet azzal a következmény­nyel jár, hogy egy viszonylag kis lét­számú csoport kezében a politikai hata­lomgyakorlásnak olyan jelentős esz­közei halmozódnak fel, melyek nem­csak függetlenek a demokrácia intéz­ményrendszerében működő hatalomtól, de azzal szembe is fordíthatók. A kétpó­lusú társadalom egyik pólusán a demok­rácia intézményeinek védelmére, mű­ködtetésére és újratermelésére mind ke­vésbé képes többség; a másik pólusán a demokrácia intézményeinek működésé­ben nem, pusztán a demokrácia lát­szatainak fenntartásában érdekelt, a ha­talmat más eszközökkel, tulajdonnal, pénzzel, tudás- és információmonopó­liummal és tömegmanipulációs eszkö­zökkel is gyakorolni képes maroknyi ki­sebbség áll. Napjaink legnagyobb politikai el­lentmondása a kétpólusú társadalom­­szerkezet és a demokráciának erre ráhe­lyezett, de lényege szerint hárompólusú társadalomszerkezetet feltételező intéz­ményrendszere között feszül. A demok­ráciát Magyarországon - sokak állításai­val szemben - nem valamely szélsősé­ges eszmék reinkarnációja fenyegeti, hanem a demokrácia intézményein kí­vüli hatalmi eszközöknek - tulajdonnak, pénznek, tudásnak, információnak - egy kicsiny csoport kezében kialakuló kon­centrációja. Tellér Gyula­ ­ k A szerző szociológus, a Magyar Pol­gári Demokraták Társaságának elnöke ­ Mai „gyöngyök” a Moszkva téren •• ügynökeink szeretnek minket? Nem kis kérdés napjainkban, hogy mikor emelkedik száz forint fölé s mennyivel mindennapi kenyerünk kilogrammjá­nak ára. A kormányzat beavatkozással próbálja fékezni, las­sítani a további áremelkedést. Ki tudja, milyen sikerrel. Csak egy biztos. A választópolgárok nem az árak emel­kedését, hanem csökkenését várták, amikor két éve a na­gyobbik kormánypártra voksoltak. Az ő kampányuk kimon­datlanul ugyan, de sokak számára sugallta az egykori létbiz­tonságot jelképező régi jó 3,60-as fehér kenyeret... * Új felfedezéssel rukkoltak elő az APEH-nél. Eddig úgy tudtuk, hogy ott a feketegazdaságot tartják a fő ellenségnek. Úgy látszik - tévedtünk. Most arról kaptunk felvilágosítást, hogy az adózatlan jövedelmek nagyobbik fele - egyesek szerint 90 százaléka - nem a feketegazdaságban, hanem a le­gális adóalanyoknál jelentkezik. Ott is inkább a kis- és kö­zépvállalkozóknál, akik egy kimutatás szerint 1995-ben át­lagban 125 ezer forintos személyi jövedelmet vallottak be. (A kimutatás adós azzal, hogy az egyéni vállalkozók nagy része társasági adóalany, és nyeresége - amely szintén jöve­delem - után is adózik.) Fokozni kell az ellenőrzést - halljuk a hírt. Fogakat kap az APEH. A tájékoztatóból azonban az derült ki, hogy nem a nagy, hanem a kis halak ellen. A több száz milliós adó- meg vámcsalásügyekről nem hallani. Nem akad nagy hal az APEH horgára. Lehet, hogy elúsztak, vagy valakik úszni hagyják őket? Így hát rá kell fanyalodni az aprókra. Azokra, amelyeket pedig valamire való horgász mindig visszadob a vízbe...* Gazsó Ferenc szociológussal és Antal László közgaz­dásszal beszélgetett a minap a riporter a tévé egyik adásá­ban. A két tudós férfiú egyetértett abban, hogy az ország la­kosságának 40 százaléka a legszegényebbek közé tartozik. És hány százalékunk csak egyszerűen: szegény? Vélhe­tően további 40 százalék. Hol van akkor a középosztályi A nemzetfenntartó erő... * A régi-új pénzügyér, Medgyessy Péter valóban politiku­sabb alkat, mint elődje volt. Kerüli a látványos konfrontáció­kat. Még azt is megteszi, hogy szégyelli magát. Ezúttal a fél­­százalékos nyugdíjemelés miatt. Még tapsot is kap ezért a Nyugdíjas Kamarában összeverődött vagy háromtucatnyi nyugdíjastól. Azt is ígéri, hogy jövőre némiképp csökkennek az adók. Sőt hallani lehet a tb-járulék mérsékléséről is. Eközben a Pénzügyminisztériumban lázasan dolgoznak, hogy miképp lehet „ellentételezni” a beharangozott csökkentéseket. Újra felmerült a kiegészítő egyetemi tandíj terve és - megállapo­dás ide, megállapodás oda - közel ötezer felsőoktatási dol­gozó elbocsátása. A tb-járulékot adónak neveznék, hogy megkerülhető legyen az alkotmánybírósági döntés, miszerint biztosítási díjért szolgáltatás is jár. Elvégre, ha az állampolgár kijátszhatja a jogszabályt, ak­kor, tőle tanulva, miért ne tehetné ezt az állam­ az alkot­mánybírósági határozattal?...* Újból tervezik az egyészségügyben a vizitdíj bevezetését. Fontolgatják a járulékfizetésre kötelezettek körének kiter­jesztését az eltartottakra, így a gyerekekre, a munkanélkü­liekre és a gyesen lévőkre is. Járulékot kellene fizetni min­den, személyijövedelemadó-köteles bevétel után. És mi lesz a tőkejövedelmek járulékoltatásával? Mint hírlik, ez elmarad. A szocialista politikusok ellenzik. Hiába, ahol a pénz, ott a bölcsesség!... * Egy hónapja szóvá tettük, hogy nem hallat magáról a Nyilvánosság Klub. Kerestük az ügyvivői testületet is. Alig telt el tíz nap, megjelent. Mégpedig egy, a lapokhoz eljutta­tott közleménnyel, amelyben aggályát fejezi ki amiatt, hogy a jogsértően ellenőrzött különféle személyek közül csak azokat tájékoztatják, akiket az 1996-ban hatályba lépett törvény sze­rint ma is biztonsági ellenőrzés alá kellene vonni. Elfogadha­tatlannak tartják, hogy a tájékoztatást a képviselők korlátoz­zák, és így a megfigyeltek elől eltitkolják, hogy az állam jog­ellenesen gyűjtött róluk információt. A közlemény szerint ez bizalmatlanságot ébreszt a törvényes megfigyelés iránt. Hát igaz, ami igaz: mi eddig inkább a félelmet, mint a bi­zalmat szoktuk mindenféle titkosszolgálattal kapcsolatba hozni...* Nehezen akar megszületni az összeférhetetlenségi tör­vény, pedig ez a koalíciós pártok egyik fontos választási ígé­rete volt. Különösen a szocialistáknál mutatkozik - éppen a hatálybalépés ideje körül - nagy ellenállás, ami bizonyíték arra, hogy hol fonódik össze legjobban a politika a gazda­sággal. Egy friss kimutatás szerint március végén száz üzlet­ember volt parlamenti képviselő. Közülük 63 az MSZP frakciójában ül... * Budapest, Moszkva tér. Este kilenc óra. Már szürkület van. Az árusok, a lézengők, ácsorgók, meg munkát keresők már eltakarodtak. Néhány hazafelé siető ember szalad át a téren buszhoz, villamoshoz. Pontosabban átbotorkál a sze­méthalmazokon, az eldobált nylonzacskókon, újság- és cso­magolópapírokon, eltaposott műanyag poháron, elszórt rongydarabokon, ételmaradékon... A szemét szinte mindent eláraszt. A harmincas években így szólt a sláger: Budapest a Du­na gyöngye,­­ Budapest tündérek könnye. A gyöngy eltűnt régen. Maradt a könny. No meg a tündérek... Boross Imre

Next