Magyar Nemzet, 1996. november (59. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-01 / 255. szám

2 Magyar Nemzet KÜLPOLITIKAI HELYZET A NATO ÉS MOSZKVA kapcsolatát meghatározó szerződéssel meg kell várni Jelcin elnök felépülését, vélekedett Javier Solana Helsinki­ben. Az észak-atlanti szervezet főtitkára egyben cáfolta azokat a fel­röppent híreszteléseket, hogy az egyezség előbb megszületne, mint a döntés a kibővítésről. S ki is jelentette: reményei szerint e két aktus egy időben következnék be. Carsten Voigt, az Észak-atlanti Közgyűlés­ el­­nöke pedig már Prágában arról győzködte a cseh vezetőket, hogy a NATO békés és normális körülmények között semmi esetre sem szán­dékozik atomfegyvereket telepíteni az jövőbeni új kelet-közép-európai tagállamai területeire. Érdekes, hogy Voigt „szükségtelennek és hibás­nak" minősítette azokat az elképzeléseket, amelyek szerint a tagságról népszavazás útján kellene dönteni. Véleménye szerint (amellyel a cseh védelmi miniszter is teljes mértékben egyetértett) a NATO-tagság „olyan bonyolult nemzetközi kérdés, amelyben egy népszavazással aligha lehet érdemlegesen dönteni”. BOB DOLE KAMPÁNYA a széles nyilvánosság láttára, kínos mó­don hullik elemeire, miközben az idős politikus érezhetően felfedezte magának a hordószónok-politizálás előnyeit - ítélkezett a Financial Times. A befolyásos londoni napilap kíméletlenül jegyezte meg Clin­ton kihívójáról, hogy immár szinte felszabadítólag hat rá a vereség ér­zete, s találomra röpköd ide-oda az országban. Közben pedig komoly gondok mutatkoznak előadói képességével. A Financial Times szerint immár „bármiféle kapcsolat az előzetesen megírt és a ténylegesen el­mondott beszédek között pusztán a véletlen műve lehet”. AZ ENSZ BT kibővítésével nem értene egyet az Egyesült Államok, ha ez nem járna együtt Németország és Japán állandó tagságával. Az amerikai megbízott a Biztonsági Tanács reformjával kapcsolatos leg­utóbbi közgyűlési vitán azt hangoztatta, hogy nem lenne szabad a tes­tület tagországainak a számát húsz fölé emelni. Elvben ugyan az illeté­kes munkacsoport egyetértett a BT kiszélesítésével, de változatlanul viták vannak arról, hogy ez miképp történjék. További megválaszolat­lan kérdés, hogy ha bővítenék az állandó tagok számát, akkor kapja­nak-e az újak is vétójogot. Washington mindenesetre ellenzi a jelenlegi állandó BT-tagok státusának bármiféle megváltoztatását. (L. G. J.) Lezárult a román választási kampány Iliescu győzelmét jósolják (Folytatás az 1. oldalról) A november 3-án sorra ke­rülő romániai parlamenti vá­lasztások és elnökválasztási for­duló tekintetében így a közvéle­mény-kutatások is „minden igényt kielégítenek”. A szava­zók az urnáknál nemcsak a je­löltekről, hanem alkalmasint a közvélemény-kutatók szavahi­hetőségéről is döntenek majd. Mint az MTI jelentette, a vá­lasztási kampány­­csütörtökön éj­félkor zárult. Frunda György RMDSZ-elnökjelölt délután sajtó­­értekezletet tartott. A kormánypárt délben a bukaresti sportcsarnok­ban rendezett nagygyűlést, ame­lyet az Unirea térig tervezett me­net követett. A Konvenció délután 4-kor a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt onnan nem túl messze lévő székházából indí­tott felvonulást, és a Forradalom téren rendezett műsoros nagygyű­lést. A rendőrség nagy erőket vo­nultatott fel az incidensek meg­akadályozására. Este megtartották a 16 elnökjelölt három és fél órás, szigorúan szabályozott maratoni kampányzáró tévévitáját. Az Európa Tanács megfi­gyelőket küld a vasárnapi romá­niai választásokra - jelentette be csütörtökön az emberi jogok, a demokratikus intézményrend­szer tiszteletben tartását ellenőr­ző strasbourgi székhelyű szerve­zet. Az Európa Tanács parla­menti közgyűlésének képvisele­tében négytagú küldöttség uta­zik Romániába: a tagok között van Jeszenszky Géza volt ma­gyar külügyminiszter, valamint egy francia, egy finn és egy oszt­rák törvényhozó. Nemzetközi élet PÉNTEK, 1996. november 1. A pöstyéni hármas csúcs előtt Mohi ellen tiltakoztak Csütörtökön Pozsonyban a Földanyáért nevű polgári társulás a mohi atomerőmű befejezése el­len szóló nyílt levelet intézett Horn Gyulához, Vladimír Me­­ciarhoz és Franz Vranitzkyhoz, abból az alkalomból, hogy a há­rom kormányfő hétfőn a szlová­kiai Pöstyénben találkozik. A Földanyáért azt ajánlja a kormányfőknek, hogy Pöstyénben szenteljenek figyelmet a mohi atomerőmű befejezésével kapcso­latos aggodalmaknak, tekintsenek el Magyarország, illetve Szlová­kia atomenergia-programjának megvalósításától, helyette pedig az olcsóbb, hagyományos ener­giaforrások kiaknázásának módo­zatait válasszák. Még hét mandátumot nyerhetnek Az RMDSZ számít a külföldön tartózkodókra is A külföldön tartózkodó román állampolgárok turista- vagy szol­gálati útlevelükkel, illetve a kül­földi állandó lakhellyel rendelke­zők számára kiállított útlevéllel szavazhatnak romániai általános választások napján, november 3- án - ezt tudhatjuk meg a Romá­niai Magyar Demokrata Szövet­ség tájékoztatójából. Felhívják a figyelmet arra is, hogy aki 1996. október 26-a után hagyta el Ro­mániát, kizárólag személyi igazol­vánnyal (buletin de identitate) sza­vazhat. Magyarországon hat he­lyen - Románia budapesti nagy­­követségén, a Román Kulturális Központban, Debrecenben, a Ságvári'Tündré' Általános Iskolá­­ban, a pécsi városházán, a szegedi városházán és a nyíregyházi vá­rosházán - lehet szavazni. A külföldön tartózkodó ro­mán állampolgárságú magyarok szavazataira számít az RMDSZ: a szövetség ezekkel a voksokkal még két képviselői mandátumot szerezhet a román parlamentben. (8-i­­g­) Az EU korlátozásokat vezethet be Félmilliárd ECU a marhatartóknak Luxembourgból jelenti az MTI. Az Európai Unió mező­­gazdasági miniszterei háromna­pos folyamatos tárgyalás után félmilliárd ECU-s (635 millió dolláros) rendkívüli segélyt hagytak jóvá az EU válságban lévő marhaágazatának kiegyen­súlyozására. A mezőgazdasági miniszterek arra kérték a kül­ügyminisztereket, hogy vegyék ezt figyelembe az EU-n kívüli országokkal az importkiigazítá­sokról az idén folytatott tárgya­lásokon. Az ülésről korábban ki­­szivárgott értesülések szerint az agrártárcák birtokosai azt is ja­vasolják, hogy a tárgyalások so­rán az EU képviselői ajánljanak fel kompenzációt az egyébként önkéntes alapon történő export­­korlátozás ellenében. Juhász Endre nagykövet, az Európai Unió mellé rendelt ma­gyar misszió vezetője ezzel kap­csolatban csütörtökön elmondta: amennyiben efféle javaslat hiva­talosan is megjelenik a tárgyalá­sokon, a magyar illetékesek ala­posan meg fogják vizsgálni. A nagykövet leszögezte: a magyar álláspont nem automatikusan el­utasító. A válasz azonban a ja­vaslat részletes tartalmáról és az esetlegesen felajánlott kompen­zációtól függ. SZÉRIATARTOZÉKOK Állítható fin­frissagú vezetőülés, Fiat­­lotte, „Functionality” csomag (osztható hátsó ülés, hátsó fejtámlák), rádiómag­nó, légzsák (air-bag) a vezető oldalán*, fordulatszám mérő*, szervokormány 175/65 14 méretű gumiabronccsal*, blokkolásgátló rendszer (ABS)**, utastérből állítható fényszórók***, „Visibility” csomag (elektromos vis­szapillantó tükör, ködfényszóró)***, * 1.6 SX. 1.8 16v (JT éd a 2.0 20V típusokhoz **­­ 2.0 20V típushoz *** 1.8 16v (JT és a 2.0 20V típusokhoz Autóház Boldizsár Kft., 1112 Budapest, Boldizsár u. 1-3, tel.: 310-2970, fax: 310-2977 • Angyalföld-F Kft, 1139 Budapest, Fáy u. 45, tel./fax: 140-2378, 129-6262 • Koncz Márkakereskedés, 1161 Budapest, Batthyány u. 65, tel.: 405-4800, 405 4000, fax: 405-4249 • Néró M5 Kft, 1097 Budapest, Gyáli út 40, tel.: 280-73­90.. .92, fax: 280-7392 • Óbuda TSZ Autószerviz, 1037 Budapest, Bojtár u. 36, tel.: 168-9247, fax: 188-9745 • S.P.Q.R, 1085 Budapest, József krt. 35, tel.: 133 3322, 133-9761, fax: 113-3286 * NIKKO Kft, 1173 Budapest, Keresztúri út Pesti út sarok, lel.: 258-3819, fax: 257-1350* M 0 Autócentrum Kft. 1137 Budapest, Szent István krt. 16, tel./fax: 1M 8208 • M 0 Autócentrum 2314 Halásztelek Rákóczi út 98. tel.: 276-5464,276-0509, fax: (24) 374-132 • FIAT PREISZ, 2084 Pilisszentiván, , _____________ Bánki Dónát u. 2, tel.: (201344-119, 463-050, fax: (26) 367-020 A SZENVEDÉLY VEZET MINKET BOILIID 1 Kovác Brüsszelben bírálta Meciart A pozsonyi kabinet elmarasztalta az államfőt A TA SR szlovák hírügynök­ség csütörtökön teljes terjedel­mében közzétette a szlovák kor­mány keddi ülésén megfogalma­zott terjedelmes dokumentumot, amelyben a kabinet részletesen elemezte és felsorolta, miért tart­ja elmarasztalandónak azt, amit a szlovák államfő két héttel ezelőtt Brüsszelben Szlovákia EU-és NATO-tagságával kapcsolatosan Vladimír Meciar kormányának címezve mondott. Az államfő brüsszeli útját ér­tékelő dokumentum egyebek mellett azt veti Kovác szemére, hogy az elnök az EU, a NATO és a NYEU vezetői előtt „valójában azonosult a (szlovák) ellenzék­kel”, amikor kijelentette, hogy „én is bírálom, az ellenzék is bí­rálja a kormányt”. Elmarasztalja az elnököt, amiért a szlovák bel­politika majdani alakulását felvá­zoló előrejelzésében úgy véleke­dett, hogy a szlovák belpolitiká­ban az ország felvételét célzó megbeszélések kezdete és a fel­vételről szóló döntés közötti idő­szakban hajthatók végre az integ­rálódás feltételrendszerében sze­replő változások. A szlovák kormány „értéke­lésében” felsorolt elmarasztalá­sok között szerepel az is, hogy jóllehet védelmébe vette a kor­mány nemzetiségi politikáját, s kijelentette, hogy a nemzetisé­gekkel való szlovák bánásmód bármilyen nemzetközi elvárások­nak megfelel, brüsszeli nyilatko­zatában az elnök mégis hajlott a (szlovák) kormány címére szóló bírálatra is, amikor kijelentette, hogy a kormány bizonyos „hiá­bavalóságokat” is elkövetett, így például csökkentette a nemzeti­ségek kultúrájára fordítandó költségvetési támogatást, ami Kovác szerint állítólag felboly­gatta a magyar kisebbség és a szlovák kormány viszonyát. ff­­ A PR­ECONO Rt. mint a Prímás Bútoripari Szövetkezet „f­­a” (Veszprém, Juhar u. 10.) felszámolója nyilvános értékesítésre meghirdeti a szövetkezet 11 836 nm nagy­ságú telephelyét, 3311 nm fel­építménnyel. Irányár: 70 M Ft+áfa. Valamint 1120 E Ft névértékű Budapest Bank Rt. kamatozó részvényt. Felvilágosítást ad: Kajos István, 06-88/423-036. Az ajánlatokat 1996. november 11-ig kérjük a PR­ECONO Rt. (1132 Budapest, Alig u. 14.) címére eljuttatni. Felhívjuk a Prímás Bútoripari Szövetkezet „f. a” hitelezőinek figyelmét, hogy a nyil­vános értékesítésen élhetnek a módosí­tott 1991. évi IL. tv. 48. § (2) bekezdésében foglalt elővásárlási jogukkal. JLI A rendőrség tehetetlen Felgyújtották a millecentenáriumi kopjafát Zselizen POZSONY­­ Minden való­színűség szerint az éjszaka leple alatt gyújtották meg a millecen­­tenáriumi kopjafánál elhelyezett koszorúkat. A kopjafa nem gyulladt meg, így nagyobb kár nem keletkezett benne, leszá­mítva természetesen a felbecsül­hetetlen erkölcsi kárt - mondta lapunknak nyilatkozva Nagy Béla, a zselizi magyar tannyelvű iskola igazgatóhelyettese. A csütörtöki gyújtogatás nem volt egyedi, ugyanis kiderült, hogy a rimaszombati református temp­lom kertjében elhelyezett kopja­fa márványfeliratát - ugyancsak ismeretlen tettesek - vandál mó­don szétverték. A rendőrség Ri­maszombatban is tehetetlen az ügyben. A millecentenáriumi emlékművek elleni támadások közül még egyet sem nyomozott ki a rendőrség, holott a támadá­sok egyre gyakoribbak. N. S. Ötezer nap, megannyi kompromisszum A Kohl-korszak BONN -­A kancellár nincs is idehaza, inkább a Távol-Ke­leten gyűjtögeti a díszdoktori kalapokat. Szerényen megelég­szik mintegy kéttucatnyi tévé­műsorral és az újságok köszön­tőivel. A német parlament kép­viselőháza, a Bundestag rendkí­vüli üléssel ünnepelte Helmut Kohlt, amelyen a költségvetés katasztrofális hiányait hányták a kormány szemére. A jubileum persze nem éppen kerek: Kohl csupán az évszázad leghosszabb ideig kormányzó kancellárjává vált, lekörözve politikai „nagy­apját”, Konrad Adenauert, aki 14 évig és 31 napig irányította a szövetségi köztársaság ügyeit. Alkalom mindenesetre az összehasonlításra és a mérleg­vonásra. A mezőny persze erős: Adenauert, az öreg rókát, cso­dálni lehetett, Ludwig Erhar­­dot, a gazdaság atyját bámulni, Willy Brandtot tisztelni, Hel­mut Schmidt éles elméjét félni. Kohl velük összehasonlítva mindmáig szürkének tetszik, de hát éppen ez egyik erőssége - olyan ő, mintha a szomszédunk volna. Kevés olyan politikus akad, akit annyira alábecsültek volna, mint éppen őt. Provinciá­lis együgyű Jakabnak állították be, aki csupán átmeneti ideig áll a szocdemektől visszahódított kormány élén. Kohl azonban hallatlanul szívós ember, aki ért hozzá, hogy mindent a kezében tartson: a kormányt, a pártot, munkatár­sakat. A kancellár mestere a te­lefonálásnak, mesélte egy bizal­mas munkatársa, elmondva, hogy Kohl napi sok tucat tele­fonbeszélgetést folytat, és akkor is teljes áttekintése van minden­ről, főleg személyi ügyekről, ha ki sem mozdul hivatalából. Közhely már leírni, hogy a kimagasló intelligencia, a csil­logó szellem, az intellektuális elegancia nem az erőssége, ő nem az elméletek, hanem a gyakorlat embere. Legfőbb erénye a szívósság. Huszonhá­rom esztendeje áll a német ke­reszténydemokrácia és tizen­négy éve a bonni kormány élén. Túlélt megannyi pártbeli intrikát, kormányzati mély­pontot, zsebre vágott számos kegyetlen kritikát, igaz, sosem felejtette el, kinek a szájából hangzott az el. A kancellár a század egyik legnagyobb taktikusa. Ragyo­góan ért ahhoz, hogy csapatá­nak kudarcaiért sose őt tegyék felelőssé, míg a sikereket az ő javára írják. Helmut Kohl eddi­gi legnagyobb tette persze a né­met egység megteremtése volt, ami vitathatatlanul saját állam­férfiúi nagyságát bizonyította. Ez annál is inkább szembeszö­kött, mert ellenlábasaival szem­ben neki végig volt koncepció­ja. Tudta, hogy mit akar, s azt minden erejével meg is valósí­totta. Mindehhez pedig maga mögé tudta állítani az immáron - és akkor még - osztatlan né­met nemzet többségének támo­gatását. . Manapság épp a koncepció hiányát hányják a szemére: nap­jaink kérdéseivel nemigen tud mit kezdeni, minisztereire bíz olyan apró-cseprő ügyeket, mint minden idők legnagyobb munkanélkülisége és állam­­adóssága, a szociális jóléti ál­lam fenyegető visszaalakulása farkastörvényű kapitalizmussá, vagy az összes népszerűtlen és vészterhes intézkedést, például az egészségügy vagy az adózás reformját. A saját emlékművében gon­dolkodó Helmut Kohl a német, és a „hátramaradó időben” az európai egység megvalósítója­ként szeretne bevonulni a törté­nelemkönyvekbe. Bírálói sze­rint - márpedig megint ezek vannak többségben - ehhez nem elég az állóképesség. Per­sze nem először fordulna elő, hogy Kohl még mindig kancel­lár Németországban, amikor az illető kritikus már rég eltűnt a süllyesztőben. Józsa György (A C & W Sindycate rajza) REGINAPHARMA Gyógyszerkereskedelmi Részvénytársaság (8200 Veszprém, Kabay János u. 1.) értesíti részvényeseit, hogy 1996. december 2-án 9 órára rendkívüli közgyűlést hív össze. A közgyűlés helye: Veszprém Megyei Önkormányzat Szent István­­terem (Veszprém, Megyeház tér 1.) A közgyűlés napirendje: 1. Az igazgatóság­ tájékoztatója a gyógyszertárak privatizációjának állásáról és a nagykereskedelmi tevékenység értékesítéséről. 2. Tájékoztató a privatizációs bevételek felhasználásáról. 3. Alapítóokirat-módosítás. 4. Tájékoztató a Felügyelő Bizottság tagjaiban bekövetkezett változásról, felügyelőbizottsági tagválasztás. 5. Vezető tisztségviselők, felügyelőbizottsági tagok és könyvvizsgáló díjazása. 6. Egyebek. A részvényes a közgyűlésen személyesen vagy képviselője útján gyakorol­hatja jogait az alapító okirat­ szerint. Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlésre változatlan napi­renddel és változatlan helyen, 1996. december 2. napján 10 órakor ke­rül sor. REGINAPHARMA RT. igazgatósága

Next