Magyar Nemzet, 1997. szeptember (60. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-01 / 203. szám

u­ftingjui i­niiii.ri KÜLPOLITIKAI HELYZET A LEGSÚLYOSABB KÖVETKEZMÉNYEKRE számíthatnak a paléi szerb vezetők, amennyiben nem változtatnak jelenlegi totalitá­rius magatartásukon, s továbbra is semmibe veszik a daytoni megál­lapodást, illetve folytatják terrorista taktikájukat. Ezt a határozottan fenyegető üzenetet vitte el Robert Gelbard amerikai megbízott a hét végén Boszniába. Gelbard szerint ugyanis Karadzsics és hívei tüzel­ték fel - a paléi állami rádiót és televíziót felhasználva - az erősza­kos, kődobáló tömeget az SFOR-egységek és más nemzetközi meg­bízottak elleni támadásra. A Palét és Banja Lukát is felkereső politi­kus kertelés nélkül kijelentette, hogy a Karadzsics-tábor képviselői­nek egy szavát sem hiszi, hazudnak, ahogyan azt Momcsilo Kra­­jisnik, a boszniai elnökség szerb tagja is tette, amikor a daytoni egyezmény iránti elkötelezettségéről biztosította őt. ALIGHA KAPKODJA EL a nemzetközi közösség a beavatkozást Algériában, ahol az öt esztendeje dúló polgárháború már több mint hatvanezer ember - túlnyomórészt ártatlan civil lakos - életét köve­telte. A velencei filmfesztiválon az ENSZ-ről szóló dokumentum­film bemutatójának díszvendége, Kofi Annan főtitkár ugyan arról be­szélt, hogy az algériai tragédia immár nem tekinthető az ország bel­­ügyének, a világ nem hagyhatja továbbra is sorsára az algériaiakat. Kofi Annan - akár a nyilvánosság kizárásával zajló - párbeszédet sürgetett, s hogy megbékélési felhívása meghallgatásra találhat, arra ad reményt Abbasz Madaninak, a betiltott Iszlám Üdvfront (FIS) nemrégiben szabadon engedett vezetőjének a hozzá címzett nyílt le­vele, amelyben leszögezi: kész a vérontás azonnali befejezésére és érdemi párbeszéd megkezdésére felszólítani honfitársait. Csakhogy az olasz lapok által idézett Lamberto Dini olasz külügyminiszter sokkal óvatosabban nyilatkozott az ügyben, kijelentve, a nemzetközi közösség egyelőre nem tudja, mit tehet az algériai dráma lezárására. Ott ugyanis elképzelhetetlen egy albániai mintájú közbelépés, hiszen míg utóbbi esetben az albán hatóságok maguk hívták a nemzetközi erőket, Algériában mind a kormány, mind a fundamentalista ellen­zék elutasítja fellépésüket. TELJESEN FORMÁLIS NÉPSZAVAZÁS várható Magyarorszá­gon a NATO-tagságról, miután az ország nyugati integrációját a po­litikai pártok és a közvélemény is támogatja - szögezte le szomba­ton a prágai Slovo. A cseh napilap a Gallup-intézet felmérésére hi­vatkozva rámutat, hogy Magyarországon a NATO-tagság lakossági támogatottsága egyre nő, s a kormányzat propagandaakcióit részle­tesen ismertetve leszögezi, november 16-án a politikai vezetők nyu­godtan hajthatják álomra a fejüket, ők mindent megtettek az ország atlanti csatlakozásáért. A Slovo szerint legalábbis sokkal nyugodtab­­bak lehetnek, mint prágai kollégáik, Csehországban ugyanis a leg­frissebb felmérések szerint csupán a lakosság alig ötven százaléka áll a tagság mellett. (S. E.) nuii£uu­uiji ch­i A vörös khmerek üdvözlik Szihanuk hazatértét Hun Sen együttműködést remél A hét végén is folytatódtak a szórványos összetűzések a Hun Sen kormányfőt, illetve a meg­buktatott második kormányfőt, Norodom Ranariddh-et támogató erők között - adta hírül az MTI. A 74 éves Norodom Sziha­nuk király - a hatalomból eltávo­lított Ranariddh apja - féléves kínai gyógykezelés után pénte­ken tért vissza Kambodzsába, az­zal a szándékkal, hogy a megbé­kélésen munkálkodjék és támo­gatást szerezzen a jövő évi vá­lasztások megrendezéséhez. Ál­lamfői minőségében Szihanuk ugyanakkor tartózkodik a politi­kai konfliktust érintő kérdések­ben az állásfoglalástól, bár min­denki számára nyilvánvaló, hogy fiát törvényes kormányfőnek te­kinti, és nem hagyja jóvá Hun Sen puccsát. Hun Sen viszont úgy értékel­te, hogy a király a hatalomban lé­vő kormánnyal való együttműkö­dés szándékával érkezett haza. Ő az uralkodó hazatérését a Reuter szerint kormányzatának legiti­­mizálására igyekszik felhasznál­ni: most csak egy koalíciós kor­mányunk van és nem kettő, „a ki­rály pedig itt van, hogy együtt dolgozzon velünk” - mondta még azelőtt, hogy elindult volna Norodom Szihanuk üdvözlésére. Az együttműködési szándékok­nak azonban némileg ellentmond az, hogy Szihanuk nem a főváros­ban, hanem Sziemreapban, az or­szág északnyugati részén tartóz­kodik, az itteni angkori szenté­lyekben vesz részt buddhista is­tentiszteleteken. Szihanuk Sziem­reapban fogadta Hun Sent és más kormányzati vezetőket, és egy órán át tárgyalt velük. A vörös khmer gerillák egyébként még szombaton üdvö­zölték a kambodzsai uralkodó hazatérését, és úgy vélekedtek, hogy ő az egyetlen személy, aki képes tenni valamit a kambo­dzsai válság rendezéséért. Az UNICORNIS-AGROIUOMIX Kft., mint a Fővárosi Patyolat Vállalat VA. végelszámolója, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. egyetértésével EGYFORDULÓS PÁLYÁZATOT HIRDET a Budapest XIII., Pozsonyi út 40-42. szám alatt levő vegytisztító szalon bérleti jogának megvásárlására, valamint a szalont üzemeltető Flóra-Szalon Textiltisztító és Kereskedelmi Kft.-ben levő 10%-os üzletrészre. Az üzletrészt mellékszolgáltatási kötelezettségként az üzlethelyiségnek a kft. részére történő használatba adása terheli. Az ingatlan helyrajzi száma: 25337/2/A/2, 25337/4/A/2 Tulajdoni lap száma: 514/2, 515/2 Tulajdoni lap szerinti rendeltetése: üzlet. Területe: 132 m2 Az üzlet nem profitkötött. Irányár: 13 000 000 Ft+áfa Az irányár az üzletrész vételárát is tartalmazza. A vételárat csak készpénzben lehet kiegyenlíteni. Az üzlet az Újlipótvárosban, frekventált helyen, a Szent István park közelében, egy ötemeletes lakóépület földszintjén található. Közműellátottsága: víz, csatorna, elektromos áram, telefon. A pályázatok benyújtásának határideje: 1997. szeptember 16-án 13-14 óra között. A pályázatok beadásának helye: Fővárosi Patyolat Vállalat, Budapest VII., Csengery u. 11. III. em. 304. szoba. A pályázatok benyújtása közjegyző jelenlétében történik. A pályázóknak 60 napos ajánlati kötöttséget kell vállalni. A vállalattal megkötendő adásvételi szerződés érvényességének feltétele a szerződésnek az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. általi jóváhagyása. A kiíró fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázattal kapcsolatban információt ad: Vesszős Istvánné a 322-2822-es vagy a 322-5602-es telefonon. FELHÍVÁS amely szerint a CN LIKVID Kft., mint a Balmazújvárosi Lenin Mgtsz f. a. (Balmazújváros, Veres Péter u. 1.) a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 4. Fpk. 499/1992/7 számú határozatával kijelölt felszámolója nyilvánosan értékesíti a felszámolás alatt álló gazdálkodószervezet alábbi ingatlanait: - hajdúböszörményi 0642/15. hrsz. 2 ha 8813 nm szántó - hajdúböszörményi 0564/35. hrsz. 2940 nm gyep, szántó - hajdúböszörményi 0564/33. hrsz. 2895 nm gyep, szántó - balmazújvárosi 188/9. hrsz. 4463 nm ipartelep - balmazújvárosi 188/13. hrsz. 2 ha 6861 nm telephely Az értékesítés helye: Debrecen, Piac u. 22. II. emelet 6. szám (ügyvédi iroda). Az értékesítés időpontja: 1997. szeptember hó 10. napján 10 óra. Érdeklődők az ajánlatukat az értékesítés megkezdésekor kötelesek a felszámoló megbízottjának írásban benyújtani. Az ajánlattétel feltétele, hogy ajánlattevők az értékesítendő ingatlanok részletes adatait tartal­mazó ismertetőt a felszámoló megbízottjától előzetesen megvásárolják 500,- Ft + áfa vételárért, és az abban foglaltakat külön nyi­latkozatukkal önmagukra nézve kötelezőnek ismerjék el. Az értékesítési feltételek e közlemény megjelenésétől számítottan az értékesítés helyén szeptember hó 9. napján 16 óráig vehető át. Az érvényes ajánlattétel feltétele, hogy ajánlattevő ingatlanonként 10 000,- Ft bánatpénzt helyezzen letétbe. Az ajánlattevők a nyilvános értékesítésen kötelesek személyesen vagy meghatalmazással rendelkező képviselőik útján megjelenni. Az 1991. évi IL. tv. rendelkezései szerint az elővásárlásra jogosul­tak elővásárlási jogukkal a nyilvános értékesítés napján élhetnek. Amennyiben az elővásárlási jogosult az értékesítésen nem jelenik meg, a felszámoló úgy tekinti, hogy elővásárlási jogával nem kíván élni. Kiíró a nyilvános értékesítést bármikor indoklás nélkül ered­ménytelennek nyilváníthatja. Az ingatlan meghirdetése, illetve a legkedvezőbb ajánlat kiválasztása szerződéses kötelezettséget nem von maga után a kiíró részéről. További felvilágosítást ad: Dr. Gaál Zsolt Debrecen, Piac u. 22. 11/6. szám. Tel.: 06-52-324-247, fax: 347-087. Egymáshoz közeli ajánlatok esetén, amennyiben a versenytár­gyalástól kedvezőbb ár elérése várható, a felszámoló az egyes ingatlanokat licitre bocsáthatja. Vesztésre áll a koalíció Mélyrepülésben a Kohl-kabinet A németek jelentős többsége szerint az országban megérett a helyzet a kormányváltásra. A Süd­­deutsche Zeitung szombati számá­ban ismertetett közvélemény­kutatás szerint az elmúlt hetek koalíciós belviszálya tovább ron­totta a kormány megítélését, és immár a megkérdezettek 71 száza­léka véli úgy, hogy Helmut Kohl kancellár keresztény-liberális kor­mányának távoznia kellene. Az elmúlt hetekben tovább tartott a kancellár pártja, a Keresz­ténydemokrata Unió (CDU), vala­mint testvérpártja, a Keresztény­szociális Unió (CSU) hanyatlása: csak a megkérdezettek 36 százalé­ka adná rájuk a voksát, ha most tartanának választásokat. Az el­lenzék vezető ereje, a Német Szo­ciáldemokrata Párt (SPD) ezzel szemben tovább erősödött, és a la­kosság negyven százalékának sza­vazatára számíthat. A keresztény pártok jelenlegi koalíciós partnere, a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) valószínűleg éppen átlépné a parlamentbe való bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt. Az SPD várható szövetségesének számító zöldek tízszázalékos tá­mogatottsággal számolhatnak. A megkérdezettek többsége biztos abban, hogy az 1998 szep­temberében tartandó országos vá­lasztásokat az SPD nyeri, és távo­zik az országot 15 éve kormányzó Kohl-kormány. Míg a szociálde­mokraták várható kancellárjelölt­jét, Gerhard Schrödert a lakosság 58 százaléka, Kohlt 32 százalék látná szívesen a jövőben a kancel­lári székben. nyiru, igy 1. szeptember 1. Az erő pozíciójából tárgyal az amerikai megbízott Gelbard megfenyegette Palét ÚJVIDÉK - Robert Gelbard amerikai különmegbízott a day­toni békefolyamatot igyekezett megmenteni belgrádi és boszniai tárgyalásain: figyelmeztette Milo­­sevicset, keményen megfenyegette Krajisnikot és támogatásról bizto­sította Plavsics asszonyt. Az amerikai diplomata - mi­után Belgrádban figyelmeztette Milosevicset Daytonban vállalt kötelezettségére, s arra szólította fel, hogy álljon egyértelműen és határozottan a megállapodás bosz­niai támogatói mellé, máskülön­ben országa nem számíthat a nem­zetközi közösségbe való visszaté­résre - Palába utazott Krajisnikék fejére olvasni. Ritka kemény han­gon fenyegette meg a paléi vezető­ket, „az elképzelhető legsúlyosabb következményeket" helyezte kilá­tásba Pale ellen a háromnegyed­órás kínos megbeszélésen, ha Kra­jisnikék nem változtatnak maga­tartásukon, amely bizonyítja, hogy egy cseppet sem érdekeltek a day­toni okmány megvalósításában. A Banja Luka-i és brckói eseménye­ket pedig egyenesen terrortevé­kenységnek minősítette. Krajisnik a tárgyalások utáni nyilatkozatában „eredményesnek” nevezte a találkozót, amelyen, mint fogalmazott, kemény és éles szavak hangzottak el. Szerinte a megoldást nem fenyegetésekkel, hanem a diplomáciai tárgyalások­kal kell felkutatni. Jogosnak ne­vezte azt, ha a nép védekezik, ami­kor megindulnak a tankok és a páncélkocsik. Még azt is kijelen­tette, hogy ők igyekeztek csillapí­tani a nép haragját. A felelősséget az SFOR-ra hárította, amely nem tartotta magát a mandátumában foglalt feladatához. De szerinte nemcsak az SFOR a hibás, hanem Plavsics asszony is, aki puccsista módszerekkel - a nép ellenében - akarja kezébe ragadni a hatalmat. Az amerikai diplomata Palé­ból Banja Lukába utazott, s Bilja­­na Plavsiccsal folytatott kétórás tárgyaláson ismét a nagyhatal­mak támogatásáról biztosította a Szerb Köztársaság törvényes el­nökét. Az alkotmánybíróság hatá­rozatát pedig politikai, nem jogi döntésnek nevezte. Az Egyesült Államok azok pártján áll, s csak azokat segíti, akik támogatják a daytoni rendezést, hangoztatta. Figyelmeztetett: Washington nem fog tolerálni semmiféle erőszakot a nemzetközi erők ellen, mint amilyen a brckói és bijeljinai ak­ció volt. A bujtogató paléi veze­tőséget és magát Krajisnikot ha­zugnak nevezte, mert daytoni el­kötelezettségről beszél, miközben lépései szöges ellentétben állnak az okmánnyal. Gyávasággal vá­dolta meg, mert asszonyokat és gyerekeket állított elő pajzsként a tankok elé. Plavsics asszony el­vetette annak lehetőségét, hogy a rendkívüli szkupstinai választá­sokkal együtt elnökválasztásokat is tartsanak a boszniai Szerb Köztársaságban. Szerinte Gel­bard körútja hozzájárul a válság rendezéséhez. Sebestyén Imre Albánia nem képes megállítani a menekülteket F­atos Nano hálás Rómának Az olasz kormány nemcsak a menekültek kérdésében adott ked­vező jelzést Albániának, de azt is megerősítette, hogy kész együtt­működni az ország újjáépítésében -jelentette ki az MTI szerint Fatos Nano albán miniszterelnök a La Repubblica című olasz lap szom­bati számában közölt interjújában. Az albán kormányfő nagyon elégedetten szólt arról, hogy Ró­ma lényegében három hónappal elhalasztotta az albán válság ide­jén Olaszországba menekült albá­nok hazatelepítésének megkezdé­sét. Nano üdvözölte, hogy ezzel egy időben az olasz kormány há­rom évre 210 milliárd líra értékű segítséget ígért Albániának. „Ez az összeg biztosan eléri majd a 300 milliárdot is” - tette hozzá ar­ra utalva, hogy Tirana már jelezte: legkevesebb ennyire lesz szüksége az elkövetkező három évben. Olaszország a menekülteknek adott haladékkal és az ígért gazda­sági támogatással abban segít, hogy Albánia bejusson Európába - szögezte le az albán kormányfő. „Ha normális európai ország le­szünk, nem lesz arra szükség, hogy az emberek a televízió előtt álmodozzanak, majd gumicsóna­kokra szánjanak és Pugliába me­neküljenek” - tette hozzá. A segítséggel Olaszország az olasz adófizetők pénzét is megta­karítja - folytatta Nano. Ha Albá­nia most nem kap segítséget, az Itáliának azt jelenti, hogy az örök­kévalóságig kell költenie a mene­kültprobléma kezelésére, az újabb albán zendülések megelőzésére. „Azt jelentené, hogy Olaszország megélhetné, Albánia mind a 3,4 millió lakosa megjelenik partjai előtt” - mondta. Nano elismerte, hogy az albán hatóságok jelenleg nem képesek megállítani azt, aki illegális úton akar Olaszországba távozni. „Nem tudunk munkát kínálni an­nak, aki külföldön keresi a megél­hetést, nincs elég rendőr ahhoz, hogy a 300 kilométeres tengeri határt ellenőrzés alatt tartsuk” - szögezte le. Mint mondta, valóban súlyos gondot jelent, hogy a me­nekültekkel együtt nagy mennyi­ségű kábítószer is érkezik. Szerin­te ezt a gondot sem lehet csak az­zal megoldani, hogy felszámolják az albániai kenderültetvényeket. Támogatás kell ahhoz, hogy az al­bán parasztok az indiai kender he­lyett mást termeljenek. „Emellett, ha annyi kábítószer kerül át a ten­geren, az azt is jelenti, hogy a túl­parton létezik a maffia, mely meg­vásárolja azt. Ezen a téren is meg kell tanulnunk az együttműkö­dést” - mondta Fatos Nano. Választási készülődés Ismét Kasza József a V MSZ elnöke ÚJVIDÉK - Ismét Kasza Jó­zsefet választotta meg elnöknek a VMSZ szabadkai tisztújító köz­gyűlése, amely egyúttal 25-ről 31- re bővítette a tanács tagjainak a számát, hogy a szórvány képvise­lői is jelen lehessenek a testület­ben. A másik ok pedig, hogy újabb alapszervezetek alakultak, és nőtt a tagok száma. A négy al­­elnököt és az elnökség tagjait a közgyűlés nem választotta meg, azt a tanács keddi ülésére bízta. Módosították az alapszabályzatot is: megszüntették a kollektív tag­ságot, ezután csak egyénileg lehet bekerülni a VMSZ-be. Ezzel a magát külön pártként is bejegyzett zentai Kereszténydemokrata Tö­mörülés kikerült a VMSZ-ből. A közgyűlés foglalkozott a vá­lasztási felkészüléssel is. Két kör­zetben, a szabadkaiban és a becskerekiben a VMSZ önállóan indul, a zomboriban, az újvidéki­ben, a verbásziban és a pancso­­vaiban pedig a Vajdasági Koalí­ciót támogatja. A közgyűlésen vendégként részt vett Törzsök Eri­ka, a Határon Túli Magyarok Hi­vatalának elnöke, Tóth János nagykövet, valamint az MSZP és az MDF képviselője. (Sebestyén) *­4P A CREDIT-AUDIT Üzletviteli Szolgáltató Kft. (4024 Debrecen, Wesselényi u. 6.), mint a Hajdú Megyei Általános Építőipari Vállalkozási Rt. Et. (4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 10.) felszámolója PÁLYÁZATI FELHÍVÁST tesz közzé a meglévő részvénytársasági vagyon (ingatlanok, eszközök) értékesítésére. IPARTELEPI IRODAHÁZAK, CSARNOKOK, MŰHELYEK, RAKTÁRAK, TÁROLÓK, DARUZOTT, BURKOLT TERÜLETEK GYÁRTÓESZKÖZÖK KÍNÁLATA! A pályázatok megvásárolhatók a Debrecen, Balmazújvárosi út 10. szám alatti irodaépület Pályázati Információs Irodáján. Telefon: (52) 342-127 Pályázati Benyújtási Pályázatok Pályázatok felhívások határidő bontása versenye időpontjai (bánatpénz fiz.) (1. forduló) (2. forduló) 1997.09.01. 1997.09.17. 1997. 09. 18. 1997.10.03. 1997. 10. 13. 1997. 10. 29. 1997. 10. 30. 1997. 11. 14. 1997. 11. 24. 1997. 12. 10. 1997. 12. 11. 1997. 12. 23. A hitelezők tulajdonosok és ingatlan társtulajdonosok elővásárlási jogukat a helyszínen gyakorolhatják. A felszámoló nyilvános pályázattal meghirdeti továbbá a HÁÉV Rt. Kt. peresített követelését. Az ajánlattétel előtt szakmai tájékoztatást lehet kérni, perenként 800,- Ft + ÁFA összeg befizetésével d­r. Ménes Tibor vezető jogtanácsostól a helyszínen, munkanapokon 9-12 óráig. A felszámoló ismételt Pályázati Felhívást tesz közzé az rt TÁRSASÁGI ÜZLETRÉSZEINEK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE IS. A pályázat a fenti feltételeknek megfelelően adható be. Közjegyző előtti bontás helye: Debrecen, Balmazújvárosi út 10. szám. A pályázatok nyilvánosak és két fordulósak A felszámoló fenntartja magának azt a jogot, hogy a pályázatot indokolás nélkül eredménytelennek nyilvánítsa. Minden hétfőn 9 órától 12 óráig nyilvános börzenap, illetve minden hónap harmadik hétfőjén 12 órakor nyilvános árverés az eszközök és egyéb készletek értékesítésére! Helye: Debrecen, Balmazújvárosi út 10. (tranzit raktár, konténer tároló). A lista hirdetőtáblán ,az értékesítési napok előtti héten megtekinthető. PÁLLAP­OT

Next