Magyar Nemzet, 1997. október (60. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-13 / 239. szám
10 Mat)ürNel Szegény ország szegény kulturális minisztériuma tekintélyes intézmények építésébe és átalakításába fogott. Többségüket évek, évtizedek óta várja, sőt követeli a társadalom, most azonban, hogy megvalósulásuk valóságnak látszik, aggodalommal és kétkedve fogadják, valóban az ezredfordulóra az új Nemzeti Színház új és szép háza lesz a magyar irodalomnak, és multimédia-központ nyílik a budai Várban, Neumann János nevével a homlokzatán? Magyar Bálint kultuszminisztert azzal a kérdéssel kerestük meg tehát, milyen ígéretei vannak a kormányról és a költségvetésről döntő parlamenttől nagyszabású vállalkozásainak megvalósítására. Vegyük sorra a három, ön által is említett legjelentősebb beruházást: a magyar irodalom házára több mint százmillió forintot különítettek el az idén a költségvetésből. A jövő évi költségvetésben ötszázmillió forint szerepel e tervünkre. Három éven át ötszáz-ötszáz-ötszáz millió forintot kap a magyar irodalom háza, ebből az összegből a tervezett föld alatti raktárral együtt újjáalakítható, és rendbe hozható a Károlyi-palota, a mai Petőfi Irodalmi Múzeum. A Nemzeti Színház fölépítésére jövőre kétmilliárd forint áll rendelkezésre, és körülbelül 1,8 milliárd forint gyűlt össze azon a számlán, amely az adományozók akaratából létesült sok-sok évvel ezelőtt. Ezt csak és kizárólag beruházásra lehet fordítani. A jövő évben legalább hárommilliárd forintot lehet beépíteni a Nemzetibe, oly mértékben indul el tehát az építkezés, hogy azt már nem lehet leállítani. Természetesen egy kultuszminiszter arra is számít, ha végre elindul a régóta áhított Nemzeti Színház építkezése, és a falak a föld felszíne fölé emelkednek, nem lesz olyan kormány, amely megengedhetné magának, hogy nem fejezi be. Ezzel együtt az országtól az ilyen típusú kulturális nagyberuházások óriási erőfeszítéseket követelnek. Kultuszminiszterként pénzforrásokért lobbyzni másképpen nem nagyon tudnék, csak ha a nemzet számára kulturális értelemben is vonzó közös célokat fogalmazok meg, és azokat a figyelem középpontjába állítva javítjuk a hazai művészet és művelődés pozícióit. A budai Várban létesítendő Neumann János multimédiaközpontról kevés szó esik a magyar irodalom házához és a Nemzeti Színházhoz képest. Pedig e téren egy kényszerhelyzetből lehet erényt és értéket „kovácsolni”. Az egykori honvéd-főparancsnokság épületével kezdeni kell valamit. Ha már ’96- ra, a millecentenárium évére nem lehetett rendbe hozni az épületet, akkor 2000-re ezt mindenképpen meg kell tenni. E beruházásnak közhasznú társaság lesz a gondozója, a társaságot a környezetvédelmi minisztérium, a művelődési minisztérium és az I. kerületi önkormányzat hozná létre. A volt honvéd-főparancsnokság helyén turisztikai információs központ is létesül. A beruházás összege a környezetvédelmi minisztérium költségvetésében fog megjelenni, így szól erről a kormány döntése. Az intézmény „alapsejtje” a volt karmelita kolostor épületében néhány szobában már most elkezdi a működését, vezetője Tószegi Zsuzsa, az Országos Széchényi Könyvtár egyik volt vezető munkatársa. - Az újjáépítés, az alapok lerakása e nemzeti jelentőségű intézmények létesítésénél csak az egyik fontos mozzanat. A másik, hogy milyen tartalommal töltik meg e kétségtelenül nagy áldozatok árán emelt kulturális objektumokat? Az új Nemzeti Színház majdani lakóiról máris sok hír kering a színészek között, nem is a legjobbak. Van, aki azt állítja, egy szűk szakmai kör kaparintja meg a Nemzeti Színházat. - Az új Nemzeti Színház nem az 1997-es esztendő színházi koncepciói szerint épül. A jelent nem lehet ötven vagy száz évre betonba önteni. A legmodernebb színházi elképzeléseknek éppúgy meg kell jelenni a majdani Nemzeti Színházban, mint a hagyományos színházfelfogásnak. Ezt a sokszínűséget a színpadtechnikának és a nézőtér mozgathatóságának is lehetővé kell tennie. A Nemzeti Színházba nem a jelenlegi Nemzeti mai társulata kerül be. Természetesen az örökös tagok jelen lennének az új Nemzetiben is. E tekintetben úgy látom, szakmai konszenzus született, mindenki elfogadja, hogy majd az új igazgatónak kell új társulatot szerveznie. Nem szeretnénk elkendőzni ezt a kérdést, nem akarunk zsákbamacskát árulni. Ezért azután a lehető legkorábban szeretnénk a majdani színházigazgatónak, művészeti igazgatónak a helyét az új színház építésének elkezdésével egyidejűleg kijelölni. A következő menetrendet képzeltük el a Nemzeti majdani sorsát illetően: ’99 nyarától a jelenlegi Nemzeti Színház Magyar Színház néven működik tovább a Hevesi Sándor téri épületben. (Természetesen nem azért fogják Magyar Színháznak nevezni, mert a miniszter vezetékneve is Magyar, hanem azért mert a Hevesi Sándor téri épület Magyar Színház volt egykor.) 1999-től 2000- ig egy esztendő áll rendelkezésre, hogy a megnyitón a társulat már otthonosan lépjen fel az új színpadon. Az új igazgató, aki miniszteri biztosként pályázat útján választanánk ki, és aki az építkezés kormánybiztosa mellett követné nyomon az új színház fölépültét, bármely társulatból válogathatna, a jelenlegi Nemzeti Színház csapatából is. Az új Nemzeti se befogadó színház nem lesz, se klasszikus értelemben vett nagy társulattal rendelkező színház, ahova más produkció nem férhet be. Valahol a kettő között fog elhelyezkedni, (Magyar Nemzet-archív) jelentős vendégjátékokra teremtve lehetőséget. Ezeknek az elképzeléseknek a jogi útja az lesz, hogy pályázatot hirdetünk. Aki a pályázatot elnyeri, ’99-ig „művészeti miniszteri biztosként”, későbbiekben pedig a színház igazgatójaként dolgozna tovább. Nem volna ugyanis méltányos, ha valakit a művészeti igazgatói szerepben az építkezés befejezéséig foglalkoztatnánk, majd új személyt neveznénk ki a helyére, mihelyt a színház megnyitja kapuit. - Vannak már nevek, amelyek a meghívásos pályázaton indulhatnának? - Magától értetődően nem merült fel senkinek a neve, nem úgy, mint annak idején Angliában Laurence Olivieré. Ezért úgy gondoltuk, hogy a pályázat egyszerre legyen meghívásos és nyitott, szeretnénk fölkérni jó néhány személyt, hogy pályázzon, de ez nem zárja ki, hogy mások ne jelentkezhessenek a Nemzeti Színház igazgatói posztjára. - Ellentmondást vélek felfedezni a két miniszteri állítás között: azt hallottuk, hogy az 1997-es állapotok nem betonozhatók be a jövő Nemzeti Színházának művészeti terveibe, s azt is, hogy az építkezést nyomon követő művészeti igazgatónak ,járt az új Nemzeti a jövőben is. - A színházi szakmából sehonnan nem jött kifogás emiatt. Egy ilyen jelentős intézménynél a lehető legjobb személyt kell megtalálni a vezetésre, és ha megtaláltuk, szabad kezet kell kapnia a társulat fölépítésére. Egyébként a színház épületének a szabadságot biztosítania kell a legkülönfélébb színházművészeti koncepciók befogadására. - Kézről kézre jár egy tanulmány, politikai elfogultsággal nem vádolható, liberális színházi szakember a szerzője. Azt állítja, szűk szakmai kör irányítja ma Magyarországon a színházi életet, rossz tanácsadók befolyásolják a jó minisztert. - Az állítással nem értek egyet, s ezt a „szereposztást” azért sem tudom elfogadni, mert én magam nem hiszek a , jó király, rossz tanácsadók” felosztásban. Akár a Nemzeti Színházról, akár másról hozott döntéseimért vállalom a felelősséget. - Az írótársadalom is aggodalmainak ad hangot. Újjáépül, átszerveződik a magyar irodalom háza, de csak az írók egy bizonyos csoportja érzi magát majd otthonosan benne, az írók társaságaként az írószövetségből kivált jeles személyiségek. - Természetesen ez sem lesz így. Tárgyaltunk a Magyarók Szövetségével arról, hogy átkerüljenek-e a Károlyi-palotába. Bennük azonban fenntartások fogalmazódtak meg, attól tartanak, ha elveszítik a Bajza utcai székházukat, a Károlyipalotában, a majdani irodalom házában nem kapnak megfelelő nagyságú alapterületet. Kétségeiket meghallgatva, a helyzetet újra átgondolva arra a belátásra jutottunk, nem érdemes csakugyan székházzá alakítani egy ilyen intézményt, hanem olyan módon kell üzemeltetni, hogy lehetőséget kapjanak benne az olvasók az írókkal való kapcsolattartásra. Az írószövetség székházügyét a minisztérium tíz évre magára vállalta, kifizeti a bérleti díjakat. Az írószövetségnek tehát megteremtettük a biztonságot. A magyar irodalom házának két szakmai főigazgató-helyettese lesz, egy a múzeumi és könyvtári résznek, egy a kortárs irodalmi résznek, a főigazgató pedig mintegy menedzserként működteti az új nemzeti intézményt. Közbeszéd tárgya mégis, hogy a miniszter pártpolitikusként központosító törekvésekkel irányítja a szellemi-művészeti életet, „ejtőernyőseit” a frissen létesített kulturális intézményeikben helyezi el. Hogy mennyire nincsenek bennem központosító törekvések, arra elég talán azt felhozni, hogy a különböző nemzeti intézmények kinevezési rendje semmit nem változott, ugyanolyan volt korábban, mint most. Sőt, bizonyos területeken igyekszem leadni miniszteri feladataimat, új hatalmi funkciót pedig nem gyűjtöttem magam köré. Jó néhány intézmény élén történt változás miniszteri kinevezésem óta, pályázatokat írtak ki, szerződések jártak le (Operaház, Játékszín, Néprajzi Múzeum, országos levéltár), senki sem állíthatja a pályázatok nyerteseiről, az új vezetőkről, hogy ezek a személyek a miniszter pártjának ejtőernyősei volnának, kizárólag a szakmai kvalitást vesszük figyelembe. Milyen sokan féltek attól is, hogy az új Nemzeti Színház épületére kiírt pályázat elbírálásakor is egyéni vagy pártrokonszenvek érvényesülnek! Nem így történt. A bírálóbizottság 15 tagjából 14 ugyanarra az egy pályázóra szavazott. Természetesen az ellenzék kedvéért nem vagyok hajlandó méltatlan vagy hátrányos helyzetbe hozni liberális gondolkodású művészeket vagy szakembereket. Nem kell tehát attól félni - a múltbéli hagyományok emlékével -, hogy megint pártszempontok irányítják a kulturális életet. Akiben mégis ilyen félelmek élnek tovább, annak konkrétan kéne megnevezni azokat az eseteket, amelyek aggályainak forrásául tekinthetők. Politikai jellegű aggályok, tévhitek árnyékában azután szinte teljesen megfeledkezik a magyar kulturális közélet arról a törvényről, a kulturális alaptörvényről, amely pedig számos fontos területet, a múzeumi és kulturális tárgyörökség védelmét, a könyvtárügyet és a közművelődést meghatározza. Ma tárgyalja először a parlament, s valójában senki sem tudja, mit nyer és mit veszít a társadalom, ha megszavazzák a miniszteri előterjesztést. A törvénytervezetbe foglalt három terület más és más jellegű szabályozást igényel. Komoly szakmai törvény lesz ez, amihez finanszírozási biztosíték is társul. Elhanyagolt központi feladatokra külön forrást biztosít a ’98-as esztendőben. Ennek birtokában gyorsított ütemben kezdődhet el a könyvtári informatikai rendszer fejlesztése, az archívumok anyagának konzerválása, műkincsek vásárlása, hazahozatala. Ezekre a feladatokra a hagyományos intézményi forrásokból nemigen tellene. Simán elfogadható törvénytervezet a mai, vagy jelentős ellenzéki kifogásokra számít a tervezetet előterjesztő miniszter? Nem hiszem, hogy jelentős ellenzéki kifogások merülnének fel, az ütközés a szakszervezetek és a kultusztárca között várható. Lőcsei Gabriella Ejtőernyők nélkül Magyar Bálint a 2000-ig felépülő nemzeti kulturális intézményekről Magyar Bálint: Az ellenzék kedvéért nem vagyok hajlandó hátrányos helyzetbe hozni liberális gondolkodású művészeket NAPLÓ FÁBRY ZOLTÁN, a száz évvel ezelőtt született szlovákiai magyar író és gondolkodó stászi szülőházának és sírjának megkoszorúzásával vasárnap befejeződött a Kassán immár huszonhetedik alkalommal megrendezett Fábry-napok eseménysorozata. Az idei Fábry-díjat Liszka József néprajzkutató kapta. A TÖRTÉNELEMTANÁROK Országos Konferenciája - elfogadva a Történelemtanárok Egylete Bizottmányának állásfoglalását - a nemzeti alaptanterv jövő évi szeptemberi bevezetésére irányuló kormányzati és tárcaszintű intézkedések felfüggesztését javasolja mindaddig, amíg a most még kidolgozatlan és összehangolatlan programok nem kerülnek olyan állapotba, hogy a NAT valóban a magyar közoktatás megújítását szolgáló program lehessen. Erre az elhatározásra jutottak a hét végén Budapesten az Életmód és történelemtanítás címmel rendezett tanácskozáson. A MŰCSARNOKBAN és a Nyílt Társadalom Archívum budapesti centrális kiállítótermében nyílt meg szombaton az a kiállítás, amely a világon először mutatja be együtt a szovjet „földalatti” művészet két legjelentősebb gyűjteményét, az amerikai New Jersey állambeli Zimmerli múzeum, illetve a moszkvai Caricino nemzeti múzeum kollekcióját, háromszáz festményt, rajzot, kollázst és szobrot, amelyek 1956 és 1991 között készültek. SZABADEGYETEMET indít ma a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége a budapesti Ward Mária Általános Iskolában (V., Irányi u. 3.). A képzések három témakörben (teológia, filozófia, magyarságismeret) november 12-ig tartanak. Információk a 319-2304-es telefonon (8-14 óra között) kaphatók. * FOLYÓIRATSZEMLE Magyar Szemle Kéthavonta dupla számokkal jelentkezik a hamarosan alapításának hetvenéves jubileumát ünneplő Magyar Szemle, amelynek új folyama a romló gazdasági körülmények között egyre inkább magára talál. Pedig nincs könnyű dolguk a szerkesztőknek, hiszen a reggelente a tévében pisztolylövésnyi szenzációkra ébredő, félinformációkból tájékozódó polgárt nehéz elmélyült gondolkodásra biztatni. A folyóirat múltjából erőt merítve Kodolányi Gyula főszerkesztő vezetésével arra törekszik, hogy az úgynevezett örök kérdések mellett az itt és most izgató gondokra keressen körültekintő választ. Nem véletlenül áll a folyóirat élén két vezércikk: egy új, napjainkra rímelőGróh Gáspár eszmefuttatása arról, hogy a nagy idő távlatában az elmúlt nyolc év „csak katasztrófákhoz elegendő, az igazi építéshez még kevés"), és egy régi, de napjainkban is érvényes, mert köznapi történéseinkhez távlatot teremtő (Sík Sándoré, aki szerint: „Az egész teremtés a Szeretet műve.") A friss szám igencsak időszerű kérdése: milyen lesz a televíziózás. Most, a kereskedelmi csatornák indulásának idején nem elég az, amit a fehér hollóként ritka amerikai tanítónő hirdet a San Franciscó-i kisdiákoknak: a televízió hálózati drog, óvakodjatok tőle. Az az igazi kérdés, miként tudjuk kezelni korunk leghatásosabb médiumát. „A mai állampolgár feladata, hogy kikerüljön a nemzetközi csoportok médiahatalma alól azért, hogy megőrizze saját ítélőképességét, és felfedezhesse a valóságot a színpadi beállítások mögött. Hogy ez megvalósulhasson, tiszteletben kellene tartani azt, amit Jacques Rigaud úgy nevez, az információ etikája. Ami szerinte azt jelenti, hogy »megfejtjük a médiák kódolt nyelvezetét a törvény parancsoló szigorával” - vallja a Francia Audiovizuális Bizottság elnöke, Jean Cluzel A tévénéző felelőssége című cikkében. Kézdi-Kovács Zsolt, a hazai televíziózás történelmi meghatározottságát elemezve úgy látja, óriási lehetőséget mulasztottunk el a rendszerváltozás első éveiben, de még mindig van mit megfontolni, mert „a nagy médiaháború a nézőkért most kezdődik igazán", most kellene felmérnünk, hogy „fikciós filmek nélkül nincs hosszú távú koncepció. És hosszú távú koncepciók nélkül nincsen nemzeti audiovizuális kultúra. És... nincsen nemzet.” Jankovics Marcell a gyakorlat oldaláról közelít: Mit lehetne tenni annak érdekében, hogy „a televíziózás kulturális és civilizációs szempontból ne igázza le az embert?” Hogyan lehetne rendet teremteni a káoszban? A tematikus műsornap (egyáltalán, az igényesebb szerkesztés) sokat segíthetne. Kérdés persze, hogy ki vállalkozna a mostaninál jóval nagyobb munkára, és hogyan reagálna a néző, akit Jankovics is jól ismer, hiszen írása végén megjegyzi: ,A tematikus televízió hatásosságának a kapcsolgató nézői szokás az egyetlen akadálya.” Szabados György a zene erejével szeretne jobbítani, megfontolandó programpontok alapján. A globalizálódó világ káros törekvéseinek csak úgy tudunk ellenszegülni, ha tisztában vagyunk örökségük minőségével és erejével. Ez adja a jelentőségét annak, hogy a lapban megszólal Novák Ferenc koreográfus („.. .nagyon fontos, hogy mindenfajta stílust befogadjunk, ami a világban létezik, hiszen erről szólt az ezeréves magyar kultúra, hogy mindent befogadtunk. De lehetetlen..., hogy ne maradjon meg a mi kultúránk. Itt párhuzamosságról van szó, nem egymás elleni hatásról”, hogy szó esik a száz esztendeje született Tamási Áronról, a különös sorsú erdélyi magyar tudós-politikusról, Bitay Árpádról. És legalább ilyen fontos, hogy tájékoztasson arról, mi történik az országban. Bodosi György (népességfogyás, agrárpolitika, vállalkozó kedv) egyetlen falu hiteles képének felmutatásával többet tesz, mint a sok mindenre gyógyírt kínáló ideológus. Neki elhisszük, hogy nem szabad mindent az Európai Unióhoz történő csatlakozásnak alárendelni. Ahogy Rabár Ferenc higgadt érvelését is magunkévá tesszük, aki a Dávid Körtön nagy hatású könyvéről szóló, jellegzetesen magyar vitát elemezve nem hallgatja el, hogy nagy baj van, hiszen „a megvalósult világ mélyen irracionális, elfogadhatatlan és - minden látszat ellenére - hosszú távon működésképtelen. Intézményei, mechanizmusai ugyanakkor nem alkalmasak a belső reformokra és pályamódosításokra". Osztovits Ágnes Kultúra HÉTFŐ, 1997. október 13. Iskolaavató Almádiban - közadakozással (Munkatársunktól) Vasárnap felavatták Balatonalmádiban a vörösberényi általános iskola új épületszárnyát, az alsó tagozat helyiségeit és a tornatermet. Az 1804-ben épült katolikus elemi iskolát felváltó intézmény többnyire közadakozásból valósul meg: magánszemélyek, egyéni vállalkozók, cégek és önkormányzatok már a most elkészült építményekhez mintegy hatvanmillió forinttal járultak hozzá. A társadalmi össszefogást az iskola egykori tanára, a ma már nyugdíjas Brandeisz Elza indította el - aki a háború végén, az üldöztetés napjaiban az akkor még ifjú Soros Györgyöt és édesanyját segítette, menekítette, az ismert pénzember kétszázötvenezer dollárral járult hozzá egykori jótevője kezdeti fényezéséhez. A herényi kisiskolások tegnap birtokba vették az első ütemben elkészült emeletes intézmény tantermeit, szertárait, s mostantól a város legnagyobb sportépületének számító tornacsarnokot. A végső méretében nyolcosztályos, számítógépekkel felszerelt, logopédiai és szolfézsteremmel, könyvtárral, nyári táborozási lehetőségekkel kiegészülő oktatási intézmény építésének a befejezését jövőre tervezik. s AZ APM GAZDASÁGI TANÁCSADÓ KFT. felszámoló ELADJA a TEL-ÉP-GÉP Kft. FA. (2509 Esztergom, Kolozsvár út 117.) tulajdonában lévő Tiszanána Dinnyéshát 2847 hrsz.-ú 22 082 m2 területű körülkerített zártkert ingatlant, melyen 3 db, összesen kb 300 m2 alapterületű félkész faház van. Az ingatlan a Tisza-parton a Tiszató közelében helyezkedik el. Az ingatlanról további részletes felvilágosítást ad Urbán Péter (telefon: 156-0621). A vételi ajánlatokat 1997. október 30-ig beérkezően az APM Kft. (1122 Budapest, Maros u. 36.) címére kérjük megküldeni. A nyilvános értékesítési tárgyalást 1997. november 3-án, 10 órakor tartják az APM Kft. fenti címén. A TEL-ÉP-GÉP Kft. hitelezőinek az ingatlanra elővásárlási joguk van, amelyet a nyilvános értékesítési tárgyaláson gyakorolhatnak. A felszámoló fenntartja a jogát, hogy megfelelő ajánlat hiányában az értékesítést eredménytelennek nyilvánítsa.