Magyar Nemzet, 1998. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-02 / 102. szám

4 ligk­ NM 1 Nemzetközi élet 1998. május 2., szombat A zsidó állam ötven éve Békétlen jövőkeresés a Szentföldön Nem igazán sikerül Izraelben fesztelenül ünnepelni, ahogy tervezték jó előre, büszkén em­legetve az államalapítás nagy tettét. A megemlékezéseket sok minden zavarja, a többi között a palesztinok újabb fenyegetése, hogy megtorolják az egyik fő robbantási szakértőjük néhány héttel ezelőtti titokzatos halálát. Ám nem ez a legnagyobb ve­szedelem manapság, amint az is már csak elkoptatott érv, hogy az arab világ, vagy ahogy Jeru­zsálemben mondják, az arab tenger egy napon elnyelheti a maroknyi zsidó népet. Valójá­ban Izrael maga tör az egykor megálmodott egysége ellen, s meglehet, egy napon semmi sem lesz abból, amit ötven év­vel ezelőtt megfogalmaztak. Sok minden hozzájárult, hogy 1948-ban az akkori vezető­jük, a patriarcha Dávid Ben- Gurion - továbbfestve a Theo­­dor Herz által először megfogal­mazott víziót - kikiálthatta az önálló zsidó államot. Évszázados üldöztetések és hontalanság, messiásvárás és asszimilálódási vágy, kegyetlenkedések és nagy­hatalmi igazságtalanságok mind végigkísérték a Szentföldre vis­szatalált zsidóság útját. Mint mondják, hatvankét emberöltő szenvedése alapozta meg a fél évszázaddal ezelőtti ünnepi pil­lanatot, amikor önálló hazát kap­tak. De alig kellett újabb két em­beröltő, hogy kitűnjék, múló áb­rándot kergetett az első minisz­terelnökük, Ben-Gurion a zsidó egységről és az ideális államról. A lengyel születésű ősz hajú vezető a pionírokkal érkezett Palesztinába, s elsők között ve­tette neki a vállát, hogy Kánaánt teremtsen a pusztaságban. Ben- Gurion és társai a kelet-európai programok hatására is hittek, amit a magyar származású Theodor Herz a múlt század vé­gén a „zsidók megváltására” ki­gondolt, hogy egy hazába összegyűjtve e szétszórt népet, országot kaphat­nak. S olyan államot ala­píthatnak, ahol már nem lesz részük üldöztetésben. Herz 1896-ban tette közzé az elméletét, amelyet nemcsak a korabeli királyi és császári udvarok moso­lyogtak meg, hanem a ve­zető zsidóság is. Ők haso­nulni akartak, nem kiválni és elszakadni, s idő kellett hozzá, hogy a húszas években megkezdődjék a kivándorlás Palesztinába. Legelőször is sorsül­dözöttek, főleg orosz és lengyel családok vállalták az új életformát, s a brit fennhatóság alatt levő te­rületen csak a hitleri holo­caust alatt szaporodott te­kintélyesre a számuk. A nélkülözést egymást segít­ve vészelték át, ebből adó­dott, hogy Ben-Gurion ideális társadalmat képzelt el, amely követné a nyuga­ti demokráciák gyakorla­tát, de az alapja az össze­fogást kifejező szocializmus len­ne. Emellett szekularizált és fel­világosult, amely azonban tiszte­letben tartja a vallási érzelmeket is. Ben-Gurion még egy lénye­geset kimondott: a társadalmi egyenlőséget, amely nem néz fa­ji, nemi, vallási különbségekre. S ezt úgy értelmezte, hogy a megszületendő új államban bé­késen élhetnek majd egymás mellett a zsidók és az arabok is. Elképzeléseit azonban rö­viddel az 1948. május 14-én ki­kiáltott önállóság után már fegyverrel próbálta elismertetni, amit a világ és persze az arabok máig sem bocsátottak meg Iz­raelnek. A békétlenség magját vetette el ugyanis azzal, hogy a kijelölt határokat egyoldalúan megváltoztatták, majd 1967-ben újabb területeket szereztek meg. Mindez háborúkhoz vezetett, s az örökös fegyveres készenlét meghatározója lett az életüknek. Izrael az utóbbi évtizedben ak­korát fejlődött, mint előtte soha, s ennek szemmel érzékelhető látványa mellett bizonyítanak a számok is. A gazdasági robba­nás 1996-ra a hazai termelés ér­tékét több mint kilencvenmil­­liárd dollárra növelte, szemben az 1979-es tizenhétmilliárd dol­lárral. Az egykori faluközössé­gek, az úgynevezett kibucok he­lyén szabályos „Szilicon-völgy” bontakozott ki, magas szintű technikát előállítva. E fejlődés értelemszerűen öntudatosabbá tette a vezetőréteget, elsőként az értelmiséget, amely a szekulari­zált társadalom motorja lett. A bajok forrását mindenki onnan eredezteti, ahogyan a világnéze­te diktálja. Alapvetően megosz­totta az országot az az elhatáro­zás, hogy megpróbálnak szót érteni a palesztinok­kal, s a szűnni nem akaró merényletek és egyéb összetűzések helyett jogi keretekkel határoznák meg az egymás mellett élést. Ez azonban azzal járt, hogy az ötmilliós Iz­raelben ki kellett jelölni a helyet az egymilliónyi arab lakosságnak, azaz területet, vagy rossz em­lékű kifejezéssel életteret kellett adni nekik. „A földet békéért” jelszó vi­szont - amit a Rabin-Peresz kettős fo­galmazott meg - csata­sorba állította a jobbol­dalt, amely mindent el­követ, hogy tapodtat se engedjenek a megszer­zett jogokból. A zsidó fundamenta­listák, akik gondolkodás­ban nem állnak távol a megegyezést szintén el­vető iszlám szélsősége­sektől, vért is képesek voltak ontani tiltakozá­sul, Jichak Rabin meg­gyilkolása után pedig 1995-ben ultrakonzervatív koalíciót segí­tettek kormányra. A már izraeli születésű Benjámin Netanjahu lefékezte a megegyezés mene­tét, amivel feltüzelte a palesztin szélsőségeseket. Ők viszont az ismétlődő merényletekkel az ortodox zsidók malmára hajtják a vizet: érvet adtak nekik, miért nem szabad alkuba bocsátkozni az arabokkal. E szemléletnek hevesen ellenállnak a haladób­bak, akik féltik a szekularizált Izraelt, a megkezdett fejlődést, a belső métely azonban esetleg mélyebben rág, semhogy meg­akadályozhatnák a társadalom kerekének átforgatását. A jobb­oldal kezére játszanak ugyanis azok a feszültségek, amelyek az afrikai országokból bevándorolt szefárdok és az orosz emigrán­sok elégedetlenségéből adód­nak. Ők majdnem annyira má­sodrangú polgároknak érzik magukat Izraelben, mint a pa­lesztinok, s elkeseredésük, de növekvő számuknál fogva is mind meghatározóbbak. E szél­sőség csapdát állított Netanja­­hunak is, aki maga sem tagadta, csínján akar bánni az arabokkal, de szándéka szerint nem kérdő­jelezte volna meg a korábbi megállapodásokat. Az ortodo­xok nyomására viszont rendre elodázta a kitűzött határidőket, a megjelölt területek átadását, míg foszladozni nem kezdett az oslói szellem. A menteni, ami még menthető szellemében Tony Blair, úgy is, mint az Eu­rópai Unió soros elnökségét be­töltő Nagy-Britannia irányítója,­­ most ugyan átvette a kezdemé­nyezést, s hihetőleg sikerül is­mét tárgyalóasztalhoz ültetni a feleket, de minden szóba jöhető ígéretnek a végrehajtás a pró­bája. Ezért vallják sokan Izrael­ben is: Ben-Gurion modern zsi­dó állam elképzelései ellen sen­ki sem véthetne annyit, mint sa­ját elvakult fanatikus rétegük. S ez az aggódás rávetül a fél év­százados ünnepségekre is. Zsigovits Edit Dávid Ben-Gurion, az újkori zsidó állam első miniszterelnöke 1948 május 14-én aláírja Izrael Állam kikiáltásának dokumentumát <mti-fotó: I­ A délkelet-ázsiai kis országokat sújtó pénzügyi válság nem veszélyezteti Ja­pánt - vélekedik Hernádi András, a Magyar Tudományos Akadémia Világ­­gazdasági Intézete Távol-Kelet-kutató Központjának vezetője. A szakértő úgy véli, hogy a szigetország súlyos gazda­sági problémákkal küszködik ugyan, de nem ért egyet azzal a nézettel, hogy az összeomlás szélére érkezett volna. A szigetországi problémák gyökerei Hernádi András szerint a szerkezeti aránytalanságokban rejlenek, a súlyos gazdasági helyzet a régóta esedékes re­formok elmaradásával magyarázható. Ennek ellenére nem áll fenn az a ve­szély, hogy az elmúlt év nyarán kezdő­dött délkelet-ázsiai pénzügyi válság megingatná a japán gazdaságot. Nyil­vánvaló, hogy a jelenlegi súlyos gondok kialakulásában ennek is van egy töre­déknyi szerepe, a nehézségek azonban mindenekelőtt az évek óta esedékes re­formok elhalasztásával magyarázhatók. A japánok amúgy sem híresek arról, hogy bármit is gyorsan csináltak volna. A régóta esedékes pénzügyi váltást, a pénzügyi rendszer teljes megreformálá­sát, az úgynevezett „big bang”-et, amit már két évvel ezelőtt beharangoztak, hi­vatalosan csak most, a pénzügyi évvel, 1998. április 1-jén kezdtek el. Ennek ki­futása szerintük négy-öt év, ami túlzott­nak tűnik, de tudomásul kell venni, hogy ilyen a japán döntéshozatali és cselekvési gyakorlat, ami szintén ma­gyarázza a jelenlegi problémákat. A helyzet súlyosságára utal, hogy a közelmúltban a szigetország egyik leg­nagyobb vállalatának, a Sonynak az el­nöke, Olga Norio kijelentette, hogy a japán gazdaság az összeomlás szélére érkezett. Hernádi András nem vitatja, hogy a Sony elnökének a véleménye nagyobb súllyal esik latba, s nehéz azt felmérni, hogy állásfoglalását milyen országos, illetve vállalati érdekek moti­válták, ennek ellenére nem osztja ezt a nézetet. Véleménye szerint ami most történik a szigetországban, az legin­kább a recesszió szóval jellemezhető, de ez is csak japán méretekben jelent feltétlenül recessziót. Ha igazak az elő­rejelzések, akkor 1974 óta az idei lesz az első olyan esztendő, amikor a japán növekedési ütem negatív lesz. Az pedig magától értetődő, hogy ebben a nehéz helyzetben ilyen szélsőségesnek tűnő nyilatkozatok is elhangzanak. A konkrét szerkezeti gondokat érintve Hernádi András azt emelte ki, hogy a japán gazdaság túlzot­tan iparosodott, megle­hetősen magas ezen be­lül az építőipar részará­nya, ugyanakkor a ko­rábban hagyományosan erős mezőgazdaság je­lentősen vesztett súlyá­ból, részaránya rendkí­vül csekély az össz bruttó nemzeti termék előállításában. Rendkí­vül erős ipari bázison olyan szolgáltatásokra épülő gazdaság jött lét­re, amelyben túl nagy a pénzügyi, a bankszféra, sőt az ingatlanszféra aránya. Egyébként ez rokon vonás a Távol- Kelet többi országával. Ezek a jelenségek a ki­sebb délkelet- ázsiai or­szágokban válsághoz vezettek, Japánban ugyanakkor a megúju­lás, a reform kényszerét eredményezték. A kü­szöbönálló reformok ezekre a területekre is kiterjednek, az említett szektorokat is liberalizálni fogják. A nemzetközi partnerek szempontjából ez igen kedvező folyamat lesz, Japánnak ugyanakkor óvatos magatartást kell ta­núsítania, hogy elkerülje a délkelet­ázsiai országokéhoz hasonló válságok kialakulását. A szigetországban régóta vita van arról, hogy adócsökkentéssel vagy ke­resletnövelő programokkal javítsanak a helyzeten. Hernádi András ezzel össze­függésben arra számít, hogy Japánban szokásos módon egyfajta kompromisz­szum születik. Ennek keretében a ma­gánszféra adóit valamelyest csökkente­ni fogják, az pedig már tényként is is­mert, hogy egy jelentős, majdnem 130 milliárd dolláros csomaggal a belső ke­resletet akarják ösztönözni. Egy ilyen pénzügyi csomag bepumpálása a gaz­daságba lehetővé teszi majd, hogy a je­lenlegi stagnálásból kikerüljenek. De tudomásul kell venni azt, hogy a jövő­ben nemhogy kilenc-tíz százalékos, de négy-öt százalékos növekedési üte­mekkel sem lehet számolni. A japán gazdaság fejlődésének hosszabb távon most már a 2-2,5 százalékos növekedé­si ütem felel meg. A reformok, a dere­guláció mindenképp kedvező hatással lesznek, mert a nemzetközi versenytár­sak is érzékelni fogják a japán piac, be­leértve az áru- és tőkepiacok liberalizá­lódását. Rövid távon ennek lehetnek ugyan olyan hátulütői, mint például a jen további gyengülése, ami átmeneti­leg a kereskedelmi feszültségek növe­kedésével járhat, hosszabb távon azon­ban e feszültségek csökkenése várható, és ezzel összefüggésben az, hogy Japán mindinkább belesimul a nyugat-európai és az amerikai kultúra által képviselt globális vi­lággazdaságba. Mindez nyilván hozzájárul ah­hoz, hogy a nemzetköziesedés fo­lyamata folytatódjék Japánban, és ezáltal a szigetjószág elfogadot­tabb partner legyen. Hernádi András úgy ítélte meg, a refor­mok elmaradásához hozzájárult az is, hogy belpolitikai téren nem sok változás követke­zett be az elmúlt évek­ben. A konzervatív Li­berális Demokrata Párt 1993-ban elvesztette ugyan 38 évig őrzött egyeduralmi pozícióját, de különböző osztódá­sokkal, koalíciós meg­oldásokkal lényegében még mindig a korábbi hatalmi elit van ural­mon. Mindez egyéb­ként távol-keleti és ezen belül különösen japán jellegzetesség, s ugyanakkor azt is jelzi, hogy a történel­mi hagyományoknak mekkora súlya van. A szigetországban ma is gyakoriak a korrupciós botrányok, annak ellenére hogy a jelenlegi politikai és gazdasági vezetők már óvatosabbak a személyes összefonódások terén. Várható azon­ban, hogy a trend ezen a téren is változ­ni fog, ezek a szokások Japánban is háttérbe szorulnak, s az ország ezen a téren is amerikanizálódni vagy európaizálódni fog. Japán régi törekvése, hogy a nem­zetközi politikában is gazdasági erejé­nek megfelelő súllyal rendelkezzen Hernádi András nem osztja azt a véle­ményt, hogy a gazdasági problémák erősödésével párhuzamosan a szigetor­szág nemzetközi politikai aktivitása is csökkent volna. Lehet, hogy a „siker­mutató” kevésbé pozitív, de nézete sze­rint sem a külpolitikai, sem a külgazda­sági diplomácia erőssége nem csökken. A japán-orosz kapcsolatok terén nem várható áttörés mindaddig, amíg az oroszok nem hozzák meg azt a bölcs döntést, hogy a Japán által visszaköve­telt négy, úgynevezett északi szigetet visszaadják Tokiónak, amiért cserébe hihetetlen gazdasági előnyökhöz juthat­nának. A japán-amerikai kapcsolatok továbbra is meghatározóak lesznek mindkét ország, sőt a világpolitika, il­letve a világgazdaság szempontjából is. Hernádi András szerint leginkább a ja­­pán-kínai viszonyra kell figyelni. A térségben Kína tekinthető Japán igazi, egyedüli versenytársának mind politi­kai, mind gazdasági téren. A nagy kér­dés az, hogy mindezt a két ország mi­ként tudja menedzselni úgy, hogy a kölcsönös félelelmek helyett az ameri­kai hegemón pozíciókat gyengíte köl­csönös érdekeiket tudják képviselni. Végezetül Hernádi András felhívta a figyelmet arra, hogy a japán gazdaság egyik vezető képviselője, Nakazava Kazuo, a Japán Gazdasági Szervezetek Szövetségének, a Keidanrennek egyik vezető képviselője lesz a szigetország új magyarországi nagykövete. Nem külpolitkusról, hanem gazdaságpoliti­kusról va szó, és ez mindenképp rend­kívül fontos fejlemény. Tükrözi azt a szándékú - amit mi remélünk -, hogy Japán magyarországi tőkebefektetései az elkötelezendő három-négy éven belül megduplázódjanak, elérve az egy­­milliárd dollárt. A kétoldalú gazdasági kapcsoloknak csak jót tehet, hogy egy profi gadaságpolitikus, a japán vállala­tok életére kiváló rálátással rendelkező szerveze egyik vezető tisztségviselője lesz az új magyarországi nagykövet - hangsúlyozta Hernádi András. Pietsch Lajos ‘ , j I v\ tb gátit dujbij} 1 -■ ’Ul: •'• Az ázsiai válságok nem veszélyeztetik Japánt A megújulás és a reform kényszere !

Next