Magyar Nemzet, 1998. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-21 / 118. szám

1998. május 21., csütörtök Tudomány Kipusztulásra ítélt állatfajokat próbálnak megmenteni Aranymajmok klónozása Amióta megszületett a biológiá­ban a klónozás technikája és an­nak első látható eredménye Dolly birka, viták kereszttüzé­ben áll a módszer alkalmazható­sága. Különösen ez év elején csaptak össze a klónozást mint módszert megengedő és elítélő „táborok”. Az okot nem kisebb bejelentés szolgáltatta, mint egy chicagói fizikus terve: embere­ket klónozó klinikát szeretne létrehozni. Tervüket még az előtt szeretnék megvalósítani, mielőtt az amerikai kongresszus törvényt hozna a módszer betil­tásáról. Mint ismeretes, a klóno­zással genetikailag azonos utó­dokat lehet életre hívni. A mód­szer jelentős távlatokkal kecseg­tet, elsősorban a veszélyeztetett állatok kipusztulását megakadá­lyozó programban. Amerikai ku­tatók már előállítottak életképes sertés-, patkány-, bárány- és ma­jomembriókat. Az állatfajok örökítőanyagát (DNS) tehénből eltávolított petesejtbe ültették át. Kínai kutatók nemrég jelentették be, hogy rendelkeznek azzal a génsebészeti technikával, amely­­lyel különböző állatfajok kló­nozhatók. A Kunmingi Állattani Kutatóintézetben Ji Weizhi pro­fesszor a kipusztulás szélére ju­tott aranymajmok továbbélését szeretné biztosítani ezzel a mód­szerrel. A rezervátumok létesíté­se és a veszélyeztetett fajok fog­ságban tartása mellett a klónozás a harmadik módszer a védett fa­jok megmentésére. A yünnani aranymajmok vagy tompa orrú majmok a tartomány északkeleti részében élnek, de életterük egy­re kisebbre zsugorodik. Ezen kí­vánnak segíteni a klónozással. A klónozás mint módszer ugyanolyan vitákat vált ki, mint évtizedek óta az atomenergia felhasználása. A tudományban alkalmazott sok egyéb módszer is használható nemes célokra, de vissza is élhetnek vele. Egy ősi etikai alaptétel szerint: „Abusus non tollit usum” (a visszaélés lehetősége ne tegye eleve lehetetlenné egy hasznos gyakorlat alkalmazását). Méhek, darazsak, szúnyogok, kullancsok A rovarcsípések nem veszélytelenek Nyári kirándulások vagy kerti munka során gyakran előfordul, hogy valamilyen rovar megcsípi a gyanútlan napfürdőző vagy kertészkedő embert. Az ártalmatlannak lát­szó rovarcsípések nem veszélytelenek: komoly allergiás reakciót válthatnak ki az arra érzékeny embereknél. A leggyakrabban méhekkel, darazsakkal találkozunk. Vonz­za őket a szabadban elfogyasz­tott táplálék, különösen a gyü­mölcs és az édesség, de hívo­gató az élénk színű, főleg a sár­ga ruha. Talán alig van ember, akit ne csípett volna meg életé­ben egyszer-kétszer méh vagy darázs. Általában nem okoz problémát, a csípés helye kicsit ég, viszket, megduzzad, aztán elmúlik. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy a csípés után heves reakció alakul ki: duzza­nat az egész arcon vagy végta­gon, rosszullét, hányinger, há­nyás, sőt ájulás is bekövetkez­het. Az ok, hogy az illető aller­giás a méh- vagy darázscsípés­sel bejutott méreggel szemben. A heves reakció akkor alakul ki, ha az illetőt már érte méh­­csípés és a szervezetében már termelődött ellenanyag a mé­reggel szemben. Az újbóli csí­péskor az említett ellenanyag kapcsolódik a méreghez és be­indulnak azok a biológiai fo­lyamatok, amelyek akár halál­hoz is vezethetnek. Szerencsére az emberek többsége tudja, hogy érzékeny vagy sem ezek­re a csípésekre és háziorvosá­val megbeszélheti, hogy megelőzésképpen mit kell ten­ni, mit vigyen magával az al­lergiára hajlamos ember. Mit tegyünk, ha a súlyos tünetek váratlanul alakulnak ki? Amilyen gyorsan lehet, hívjunk or­vost, de amíg kiér­kezik, részesítsük elsősegély­ben a beteget. A fullánkot ki­­vájással távolítsuk el, külön­ben még több mérget prése­lünk a bőrbe. Ha a csípés va­lamelyik végtagon van, a csí­pés helye fölött kössük el a végtagot övvel vagy más arra alkalmas szorítóeszközzel. Ha elájult a beteg, fektessük víz­szintes helyre, a fejét fordít­suk oldalra. A többi már az orvos dolga. Az allergiás em­ber kerülje azokat a helyeket, ahol összegyűlnek a méhek és a darazsak (itatok, virágos ré­tek, gyümölcsösök, méhesek stb.)Nem veszélyes ugyan, de igen kellemetlen a szúnyogcsí­pés. Különösen a gyermekek szenvednek tőle és ha elkapar­ják, csúnya fertőzés is kialakul­hat. A szúnyogok ellen az egyé­ni védekezés a leghatékonyabb, tekintve hogy az önkormányza­tok szűkös anyagi lehetőségei egyre ritkábbá teszik a szú­nyogirtásokat. Az ügy azért is komollyá vált, mert egy brit or­vosi lap szerint húsz év óta először fordult elő Európában, hogy nem­ „importált”, hanem „hazai” szúnyog okozott malá­­riás megbetegedést. Olaszor­szágban egy idős asszony bete­gedett meg ebben a súlyos be­tegségben és a vizsgálatok azt tárták fel, hogy egy ottani szú­nyog vitte át a kórokozókat egy, a közelben lakó beteg, in­diai családtól. Visszatérve a nyári kelle­metlenkedőkre, talán nem min­denki tudja, hogy nem minden szúnyog szúr. Amivel szürkület­kor és éjszaka hadakozunk, az a törpenyúnyog nősténye. A szú­rás helyén piros folt vagy hó­lyag alakul ki. Mit tegyünk a viszkető szúnyogcsípésre? A népi patikaszereknek egész ar­zenálja áll rendelkezésünkre: bedörzsölhetjük citromlével, petrezselyem zöldjével, vörös­hagymával. Hatásos az Azulenol és Phlogosan kenőcs 1:1 arányú keveréke vagy a pa­tikákban kapható „rázókeve­rék”, ami hűsít is. Az üzletek polcain számos szúnyogriasztó sorakozik. Szabadban leghatá­sosabb a Metatox füstölő spirál, amely hat-nyolc órán át biztosít szúnyogmentességet. Zárt tér­ben igen jól bevált a konnektor­ba dugható Vape. Megcsíphetnek hangyák, pókok is, bár ezek ritkábban ke­rülnek emberközelbe. Nem így a kullancsok, amelyek igen sú­lyos betegségeket terjesztenek, ha fertőzöttek. Kettő - a fertőző agyvelő- és agyhártyagyulla­dás, valamint a Lyme-kór - ed­dig is ismert volt. Újabban egy harmadik betegséget is a kul­lancsok rovására írnak, szeren­csére ez rövid és enyhe lefolyá­sú. A fertőzött kullancsok meg­határozott természeti gócokban szaporodnak el, így nem árt tá­jékozódni, melyek a veszélye­sebb területek. Lehetőleg ruhá­zatunkkal védekezzünk ellenük, ha mégis kullancsot találunk a bőrünkben, négy-nyolc órán belül távolítsuk el, így a kór­okozók még nem jutnak a vér­áramba. Érdemes beoltatni ma­gukat azoknak, akik sokat jár­nak a természetben. Az oltás csak a kullancsencephalitis el­len véd. A Lyme-kór ellen még nincs védőoltás, de ha időben felismerik, jól gyógyítható. Kullancscsípés után jelentkező kokárdaszerű bőrpír, bőrgyulladás esetén forduljunk orvoshoz. Hatásos módja a kullancs­riasztásnak, ha a kirándulást megelőzően Polybé tablettát szedünk. A gyógyszer sajátos il­latát nem szeretik a kullancsok. Legfontosabb a test tüzetes át­vizsgálása naponta, és ha talá­lunk betolakodót, óvatosan tá­volítsuk el csipesszel, mert a potrohát megnyomogatva ma­gunk préselhetjük a kórokozó­kat a bőrünkbe. Az oldalt szerkeszti: Hankó Ildikó A dél-kínai tigrisek a turizmus áldozatai Harminc-ötven év múlva ki­pusztul a dél-kínai tigris, ha nem szervezik meg hatékony védel­müket. Ma már csak 20-30 egyed él ősi szálláshelyén, de Guangdong tartományban, ahol az iparosodás következtében egyre több erdőt irtanak ki, már csak öt tigris él. A dél-kínai tig­ris élettartama 20-25 év és a rit­kán szaporodó állatok száma a megzavart életkörülmények kö­zött egyre csökken. A tigrisek számának fogyása mindenütt az iparosodásra és a turizmus fej­lődésére vezethető vissza. Mes­terséges megtermékenyítéssel re­mény van arra, hogy a dél-kínai tigrisek számát a következő év­században 150-180-ra emeljék. Magyar Nemzet 21 A kínai kutatók bizakodnak Gyógymódok az AIDS ellen A hagyományos kínai gyógy­módokat sikerrel alkalmazzák szerte a világban. A több ezer éves kultúra olyan ősi tudás birtokában van, amely sok eset­ben felveszi a versenyt a „mo­dern” gyógymódokkal. Ugyan­akkor óvatos optimizmussal kell fogadni azt a hírt, amely szerint kínai kutatók sikereket értek el a szerzett immunhiá­nyos betegség (AIDS) gyógyí­tásában. A kínai hagyományos gyógyszerezés a gyógyfüvek al­kalmazását jelenti. Olyan dro­gokat találtak, amelyek megnö­velik azoknak a sejteknek a számát, amelyek erősítik a im­munrendszert és gyengítik a HIV-vírusokat. A kutatók kí­sérleteik során a kontrollcso­portokat a ma használatos AZT-vel kezelték. Az elmúlt évtized tapasztalatai szerint a gyógyfüvekre alapozott terápia is hatásosnak bizonyult. A kí­sérleteket végző Guan Chong­­fen professzor azon fáradozik, hogy eredményeit megismer­tesse a világgal. Kínai kutatók sikereket ér­nek el a naprakész tudományos kísérletek és alapkutatások terén is. A heilongjiangi tartomány­ban működő Harbin Intézetben fedezték fel, hogy a ló fertőző anémiáját okozó vírus szerkeze­te sokban hasonlít a HIV- víruséra és mindkettőre jellem­ző, hogy vér útján terjed. A ló fertőzéses vérszegénysége ellen rendelkeznek oltóanyaggal és ezzel próbálják gyógyítani az emberi AIDS-betegséget. A próbálkozás felkeltette amerikai kutatók érdeklődését is, ezért az Egyesült Államok Nemzeti Rákkutató Intézete munkakap­csolatot óhajt felvenni a Harbin Intézettel. Megállapodtak ab­ban, hogy eredményeiket kicse­rélik és további adatokat gyűjte­nek. A témával foglalkozó kínai akadémikus szerint ez a mód­szer reményekre jogosítja az or­vosokat. Az AIDS-hírekhez tartozik, hogy 1959-ből Kongóból szár­mazó vérplazmából elkülönítet­tek egy olyan vírust, amely a je­lenleg járványt okozó HIV-­ vírustól csupán néhány nukleo­­tidban tér el. Az újabb adatok azt feltételezik, hogy a HIV- vírus nem sokkal 1959 előtt je­lent meg az afrikai populáció­ban, egy „előd vírus” módosulá­sával. A Polo Classic Sport­ot, ezt a tágas csomagterű, dinamikus vonalvezetésű modellt a Volkswagen most a gazdag alapfelszereltsége mellett egyedülálló feltételekkel kínálja. Hogy hol van a helye ennek a páratlan kényelemnek? Talán éppen önnél! Számoljon rendkívüli ajánlatunkkal a Polo Classic Sport modellre május 16-31-ig a Volkswagen márkakereskedőknél! PORSCHE BANK RT Volkswagen információ Westel 900-on: 06-30-808-100 Volkswagen. Biztos lehet benne. m

Next