Magyar Nemzet, 1999. január (62. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-02 / 1. szám

2 Madar Nemzet KÜLPOLITIKAI HELYZET ÚJ VALUTAÓRIÁS SZÜLETETT az új esztendő első napján, amikor az Európai Unió tizenegy tagállama útjára bocsátotta az eurót. Előző nap, 1998. december 31-én délután az uniós pénzügy­­miniszterek Brüsszelben jóváhagyták a tizenegy nemzeti valuta egymás közötti és az euróhoz viszonyított, mostantól „kőbe vésett” és bízvást megváltoztathatatlan árfolyamait, amelyeket nyomban megerősített Wim Duisenberg, a közös valuta sorsa felett őrködni hivatott Európai Központi Bank (ECB) holland elnöke, s közzétett az Európai Bizottság. SZINTE A STARTPISZTOLY eldördülése pillanatában éppen Duisenberg személye körül bontakozott ki újra a korábban egyelőre lezártnak vélt vita - jelezve, hogy az euro születése és kezdeti lépései aligha lesznek teljesen problémamentesek -, a bankelnök Le Monde-nak adott interjúját ugyanis máris zokon vette a francia pénz­ügyminiszter, Dominique Strauss-Kahn. Az ECB első emberének mandátuma elvileg ugyanis nyolc évre szól, Párizs azonban csak az­után hagyta jóvá Duisenberg kinevezését, hogy a holland bankár megígérte, négy év után átadja helyét a francia Jean-Claude Trichet­­nek. Mostani nyilatkozata párizsi füllel a jelek szerint nem volt elég­gé egyértelmű, s sajtóértekezletén Dominique Strauss-Kahn igyeke­zett is intőleg leszögezni, az ECB-elnök korábbi ígéretei írásba fog­laltattak, ezért nem tart attól, hogy megszeghetné a szavát. AZ EUROSTARTHOZ KÉPEST azonban mindez csak vihar egy pohár vízben, most aligha figyel bárki is másra, mint a közös valuta debütálására. Azzal végtére is 292 millió európai polgár kap legkésőbb három és fél múlva új fizetőeszközt eddigi nemzeti pén­ze helyett, s az így egységesülő piac pedig vetélytársává válik az eddig egyeduralkodó amerikai gazdaságnak. A vélekedések szerint a közös pénzzel az európai együttműködés egésze új szakaszba lép - mint Ciampi olasz gazdasági miniszter fogalmazott: „megvalósul egy utópia”, s megvalósul egy békeálom is, véget vetve a világot korábban oly gyakran gyászba borító nacionalizmusoknak. Az olasz kormányfő, Massimo D’Alema azonban nem feledkezett meg az euróban rejlő kihívásról sem, leszögezve, hogy a közös va­luta sikerétől az Egyesült Államoknak nem kell félnie, ellenkezőleg, ezentúl úgy vállalhat továbbra is globális szerepet, hogy annak terheit nem egyedül viseli. A harmadik gazdasági vi­lághatalom, Japán máris üdvözölte az euro megszületését. Mi­­jadzava Kiicsi pénzügyminiszter például leszögezte, az gyorsabb növekedést, erőteljesebb integrációt és növekvő beruházási kedvet hoz majd Európába, ám a tokiói érdeklődést jelzi, hogy 1999-ben Obucsi Keidzo kormányfő első külföldi útja Európába vezet majd, ahol január közepén, Párizsban, Bonnban és Rómában tájékozódik majd az euro teremtette új helyzetről. (S. E.) Jelcin és Primakov továbbra is kemény munkát ígér Borús számvetés Moszkvában „Nem volt könnyű éve az or­szágnak, miként az elmúlt esz­tendő számomra is nehéz volt” - ismerte el Borisz Jelcin orosz elnök újévi beszédében csütör­tökön 1998-ról, amely során szertefoszlottak a gazdasági si­kerek, a rubel elveszítette érté­két, és az ország fizetésképte­lenné vált. Primakov kormányfő csütörtökön, az óév utolsó kor­mányülésen arról beszélt a tes­tület előtt, hogy milyen hatal­mas munka vár rájuk, hogy ki­húzzák az országot a válságból. „A kezdés nem volt könnyű. Nem vagyunk varázslók, és nem tudunk egy óra alatt min­den megváltoztatni, nem tudunk néhány hónap alatt sikeres és virágzó gazdaságot teremteni. Nagyon sokat kell még ten­nünk” - idézte Primakovot az Interfax. Nemzetközi élet Véglegesítették a közös pénz és a nemzeti valuták árfolyamait Elindult hódító útjára az (Folytatás az 1. oldalról) A pénzügyminiszterek rábólintá­­sa - a 292 milliós lakosú Gazda­sági és Pénzügyi Unió létrejöttét megelőző utolsó fázisként - azt jelenti, hogy az árfolyamok 1999. január 1-jétől visszafordít­hatatlanul véglegesnek tekint­hetők. Péntektől tehát az MTI jelen­tése szerint egy euro 40,3399 belga frankot, 1,95583 német márkát, 166,386 spanyol pesetát, 6,55957 francia frankot, 0,787564 ír fontot, 1936,27 olasz lírát, 40,3399 luxemburgi fran­kot, 2,20371 holland guldent, 13,7603 osztrák schillinget, 200,482 portugál escudót és 5,94573 finn márkát ér. Az euro és a nemzeti valuták egymáshoz viszonyított árfolyama ezentúl nem változik, miként mostantól állandó a pénzek egymás közti viszonya is. Változhat viszont az euro és a dollár rátája, amely csütörtökön 1:1,1685 volt. A brit font, amely nem tagja a valuta­uniónak, 1,42 eurót ért az óesztendő utolsó napján. A mi­niszterek csütörtökön hagyták jóvá az euro-dán korona és az euro-görög drachma középárfo­lyamot is 1:7,46, illetve 1:353 arányban - az EMU-ból egyelő­re szintén kimaradó két ország nemzeti valutája legfeljebb 15 százalékos sávban mozoghat az euróhoz képest. A bizottság csü­törtökön több kelet-európai valu­ta euroárfolyamát is megállapí­totta. A Dow Jones­ hírszolgálat adatai szerint egy euro ennek alapján 252,392 forintot, 4,08947 lengyel zlotyt, 35,1939 cseh és 43,2089 szlovák koronát, illetve 12813,90 román lejt ért. A tizenegy EMU-tagország nemzeti valutáira vonatkozó euroárfolyamokat azonnal üdvö­zölte Wim Duisenberg, a valuta­unió stabilitásáért felelős Euró­pai Központi Bank (ECB) elnö­ke. Kijelentette, hogy bankja fel­készült a feladatra, és biztos az áttérés gördülékenységében. Bár lehetséges kudarcról a közös euro pénz bevezetésének ünnepén senki nem beszélt, Wim Dui­senberg emlékeztetett arra, hogy az euro csak akkor lesz stabil va­luta, ha az őt működtető államok ragaszkodnak a szükséges költ­ségvetési szigorhoz. Olaszországban ezután csü­törtökön már meg is kezdték az europénzérmék készítését: az ál­lami pénzverde gépei húszezer darabot „köptek ki” az egy euro címletű fémpénzből, amely Car­­lo Azeglio Ciampi gazdasági csúcsminiszter kívánságára Leo­nardo da Vinci egy híres férfiraj­zát ábrázolja. A többi pénzérme motívumáról februárban televí­ziós szavazáson dönthettek az olaszok. Az itáliai pénzverdében nyolcmilliárd érmét nyomnak az euróból, nyolcféle névértékben, az egy eurocentestől a két eurós érméig. A közös európai pénz első példányai rangos vendégek jelenlétében készültek el, de a biztonsági őrség gondosan ügyelt arra, hogy a 2002. január 1-jei forgalomba hozatalig senki, „még Ciampi se” tehessen el belőle egyetlen darabot sem. A világon elsőként Indiában kezdték meg a kereskedést az euróval. A PTI­ hírügynökség szerint az eurót Bombayban pén­teken mintegy 50 indiai rúpiás árfolyamon jegyezték. Az első árfolyam szerint egy euro vala­mivel több mint 1,17 dollárt ért. Ezzel az euro értéke némileg nö­vekedett a dollárral szemben. A szilveszter napján Brüsszelben megállapított árfolyam szerint az eurót még valamivel kevesebb mint 1,17 dollárra értékelték. A nemzetközi tőzsdék január elsején zárva voltak, így az igazi tűzkeresztségen hétfőn, az auszt­ráliai Sydneyben esik át az euro. Háromezer EU-léggömb repült a levegőbe Brüsszelben csütörtö­kön az euro köszöntésére mti külföldi képszolgálat­­­a. Al Gore elnökjelölt Al Gore amerikai alelnök - a The Washington Post és a The New York Times pénteken kö­zölt beszámolója szerint - kitöl­tötte és postázta azokat az irato­kat, amelyek hivatalosan tanú­sítják, hogy szándékában áll az indulás a 2000-ben esedékes el­nökválasztáson - adta hírül az MTI. A jegyzékbe vétel ahhoz szükséges, hogy az induló sze­mély választási bizottságot hoz­hasson létre, kampányadomá­nyokat gyűjthessen, és kampány­alkalmazottakat fizethessen. Sáncokon belül és kívül IGAZA VAN örök szellemi kortársunk­nak: „Fut az idő, a mérföld, pillanat...” Mintha csak ma írta volna Shakespeare - s persze utódaink is így vélekedhetnek majd -, „pillanatnyi mérföldekből” áll össze évünk s földünk. Képzeletünket a most el­suhant óesztendő ismét megszégyenítette, lám, nemcsak az immár tízesztendős annus mirabilis, az 1989-es év dicsekedhet azzal, hogy megtörténtté tette, amiről túlnyomó többségünk azt gondolta soha nem, vagy csak nagy sokára fog megtörténni. Íme, egy hevenyészett és bizonnyal nem teljes felsorolás: ki gondolt volna arra két esz­tendeje, hogy a világ leghatalmasabb or­szágának egyik legsikeresebb elnöke az al­kotmányos felelősségre vonás rémével kénytelen szembenézni? - a nagypolitika megismerte Monica nevét. Kinek jutott eszébe, hogy a kelet-ázsiai kis tigrisek egy része elgyöngül, már-már kimúlik? Merte valaki jósolni, hogy az olaj ára hordónként tíz (!) dollárra csökken? Ki látta előre, hogy a komputerkirály Bill Gates csillaga elhomályosul, megbukik Suharto indonéz elnök, s a másik egykori teljhatalmú, Pino­chet chilei diktátor élete alkonyán, védeke­zésre kényszerül, méghozzá idegen föl­dön? Sejtettük-e, hogy éppen Soros György lesz az, aki a kapitalizmus veszé­lyeire s szélsőségeire figyelmeztet? A „mérföldes pillanatok” világával azért ne legyünk elfogultak: nemcsak meg­lepetések akadtak. Nem okozhatott na­gyobb feltűnést, hogy Szaddám Huszein is­mét megúszta, s nagy sokára végül bünte­tőbombákat kapott az egyetlen szuperhata­lomtól; a nehezen vagy éppen egyáltalán nem kiszámítható Oroszország eseményei sem mondhatók váratlannak: a reformerek menesztése, a politikai ortodoxiához köze­lebb álló csapat visszatérése, Jelcin elnök egészségügyi és politikai vergődése, a trón­örökösök fölsorakozása, a minduntalan fenyegető gazdasági krach - mind beletar­tozik abba a forgatókönyvbe, amellyel - mutatis mutandis - találkoztunk már. Az önsúlyát érző, de belső gondjaitól feszülő hatalmas ország „lenyeli” a NATO bővítését, mint ahogyan Irak bombázását is, miközben az év vége felé megint csak olyan kártyát vett elő a politikai pakliból, amelyet már ismerünk: Kína, India és Oroszország „stratégiai háromszögének” tervét teregette ki a képzeletbeli kártyaasz­talra. A világ állandó válságövezetében, a Közel-Keleten úgyszintén nem keltett meglepetést, hogy a Likud-koalíció vezére, aki egy kritikusa szerint minden hibát el­követett, amit csak lehetett, nem húzta ki a törvényhozási időszak végéig, s Netanjahu most előre hozott választásokon kénytelen ringbe szállni a hatalomért. Földrészünk, amúgy szerencsére, ugyancsak nem dicse­kedhet nagy meglepetésekkel. Kohl kan­cellár távozása tizenhat esztendő után nem mondható váratlannak, mint ahogy az sem, hogy a jórészt szociáldemokrata uniós kor­mányzatok Tony Blair vezényletével vala­miféle harmadik utat keresnek, a monetáris kapitalizmus és a nem eléggé szociálisnak talált piacgazdasági modell között, miköz­ben az euró útnak indításával, rengeteg vi­tával bár, új korszakhatár küszöbére érke­zett az integráció. AZ ÚJ ESZTENDŐ régi-új kérdései: lassul-e a megállíthatatlan technológiai fejlődés? Mi lesz Kubával, Észak-Koreá­­val s legfőképpen Oroszországgal, egyben marad-e Kína? Szorosan idekapcsolódik, hogy a látszat ellenére, a politikai szabad­ság értékeit még mindig az emberiségnek kevesebb mint a fele élvezi, sőt a haladás ebbe az irányba korántsem tekinthető gyorsnak: a Freedom House szerint ma a földlakók 39 százaléka él szabadságban, ami csak három százalékkal több mint ti­zenöt éve. A csigához vagy a teknősbékához ha­­sonlít-e a haladásnak ez a sebessége? S itt mindjárt a másik kérdés: az a bizonyos 39 százalék hogyan sáfárkodik a szabad­sággal? Nem háborúznak, mi több pró­bálják a békét menteni - például Koszo­vóban -, sőt William Pfaff szerint a küzdőtéren sem belpolitikai csata zajlik, hanem a kultúrák, a társadalmi értékek, s bizonyos értelemben a vallási - vagy azoknak tartott - elgondolások éles küz­delme, amely visszanyúlik a hatvanas év­tized általános értékváltozásaihoz. A fe­minizmus, az abortusz, a homoszexuali­tás, a sokkultúrájú - multikulturális - lét, a fundamentalizmus körül csapnak ma­gasra a szenvedélyek iskolákban, egyete­meken, a médiában, s persze a pártokban, amelyeket ott, Amerikában a szélsőségre hajló irányzatok tartanak markukban. MESSZIBBRE MUTAT az elemzés Amerika határainál. A kiváló közíró jog­gal jegyzi meg, hogy a kulturális háborúk nem tűrik a kompromisszumokat, ellenben szeretik az „ellenség” elgondolásainak meghódítását s teljes birtokbavételét. A politikai szabadság világaiban, legyenek nagy hagyományúak vagy történelmi mér­cével egészen frissek, sok helyütt virágzik a kérlelhetetlenség, a másik véleményére mit sem adó konok önfejűség. Amerika idővel kikerülhet ebből az állapotból, amely azonban addig az országnak káro­kat okoz. A szabadság sáncain kívül job­bára elvetemült, s hatalmukat féltő diktá­torok küszködnek öröknek hitt befolyásuk megmentéséért, s miközben alig remélt sebességre váltanak az integrációs folya­matok, ama sáncokon belül sokan a politi­kát a csatatérrel keverik össze, elfecsérlik az időt, megfelejtkezvén Shakespeare-ünk intelméről­ ,fut az idő.. Martin József 1999. január 2., szombat Idén is folytatják harcukat a koszovói albánok Milosevics újévi üzenete nem utalt belgrádi változásra ÚJVIDÉK - A szokásos fegyver­ropogással köszöntött be az új esztendő Jugoszláviában. A ko­szovói tűzszünet azonban átvé­szelte ezt az éktelen lövöldö­zést. Incidensek nem voltak. Igaz, Pristinában a vendéglők, mulatók - támadásoktól tartva - nem szerveztek szilveszterezést, csak a Grand Hotelből hallat­szott ki a szerb nótaszó. Az EBESZ-felügyelők is megerő­sítették, hogy a tűzszünet tartja magát. Koszovóban újév napján nyugalom volt. A Koszovói Fel­­szabadítási Hadsereg első idei közleménye is azt hangoztatja, hogy a szervezet tiszteletben tartja a fegyvernyugvást, ám 1999-ben is folytatja a felszaba­dító harcot. Az óév utolsó napja azonban nem múlhatott el me­rénylet nélkül. Vucitrnnél rálőttek a rendőrjárőrre, szeren­csére senki sem sebesült meg. Az albánok egyébként csalódtak az EBESZ-misszióban. A felü­gyelőktől ugyanis támogatást vártak, erkölcsi védelmet a szerb megtorlásokkal szemben. Most azt panaszolják, hogy a nemzetköziek nem értik a terepi helyzetet, külön nehezménye­zik, hogy szoros kapcsolatot tar­tanak fenn a szerb rendőrséggel. Ibrahim Rugova koszovói albán vezető az óévet nagyon nehéz­nek nevezte. A szerb etnikai tisztogatásnak, mint fogalma­zott, nagyon sokan estek áldo­zatául. Ám ez az év a nemzet­közi eltökéltség megerősödé­sének éve is volt. A világ segít­ségével vetettek véget az etnikai tisztogatásnak. Szlobodan Milosevics sze­rint az új esztendő meghozza a koszovói válság politikai meg­oldását. A Nyugat ugyanis vál­toztat majd politikáján, amelyet egyként utasított el Jugoszlávia népe. A demokrácia harcosának mutatkozni igyekvő jugoszláv elnöknek a Politika által közölt újévi üzenete az elmúlt év meg­próbáltatásairól, a nemzetközi nyomásról beszélt, s nem utalt semmiféle olyan belgrádi válto­zásra, ami valóban elősegítené a rendezést. Pedig szólt a világgal való kapcsolat erősítéséről, a gazdasági talpra állásról, ám hangsúlyozottabban a nemzeti egységről és a szuverenitás megvédéséről. Külügyminiszte­re - a régi nótát fújva - éppen arra figyelmeztetett, hogy a ko­szovói terrorizmus az ország in­tegritását és szuverenitását ve­szélyezteti. Jugoszlávia kiseb­bik tagköztársaságának kor­mányfője, Filip Vujanovics a nemzetközi közösségbe való visszatérést kívánta országának. Tart azonban attól, hogy a JSZK jövőre olyan országgá válik, amelynek két rendszere lesz. Djukanovics montenegrói elnök is ünnepi üzenetében a két köz­társaság feszült kapcsolatával foglalkozott, s kifejezte remé­nyét, hogy az új év megoldást hoz a gondokra. Nikola Poplasen, a boszniai Szerb Köztársaság radikális el­nöke közben a mérsékeltnek tar­tott Brane Miljust, a Dodik ve­zette Független Szociáldemok­raták Pártjának vezetőségi tagját bízta meg kormányalakítással, miután a keményvonalas Dra­gan Kalinics kénytelen volt visszaadni mandátumát. Az EBESZ korábban azt követelte, hogy Dodik maradjon a kabinet élén. A volt boszniai szerb el­nök asszony, Biljana Plavsics köré tömörült erők pedig azt ró­ják fel, hogy Miljus nem is él Boszniában, hanem Belgrádban, ahol a jugoszláv külügyminisz­tériumban dolgozik. Úgy lát­szik, attól félnek, hogy Milo­sevics az új boszniai szerb kormányfőjelöltön keresztül erő­síti befolyását. (Sebestyén).

Next