Magyar Nemzet, 1999. július (62. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-10 / 159. szám
8 Mapi Nemzet H * b A rendszerváltás utáni első szabadon választott miniszterelnök, Antall József fektette le a magyar külpolitikának azt a három „prioritását”, három alapvető célkitűzését - az euroatlanti integrációt, a regionális politikát és a határon túli magyarok támogatását -, amelyre azóta is építkezünk. Az antalli hagyaték körül belpolitikai konszenzus alakult ki, és ez fennmaradt az előző kormányzati ciklus alatt is, még ha csak verbálisan jutott is érvényre. A valóságban azonban megbomlott az egyensúly a három célkitűzés között. A Fidesz külpolitikai programjának első pontja ennek az egyensúlynak a helyreállítása volt. Úgy gondoltuk, hogy mindhárom cél lényege akkor ragadható meg igazán, ha egy közös alapelvre helyezzük egész külpolitikai gondolkodásunkat és cselekvésünket: a nemzeti érdek képviseletére. Ha ez az alapelv hatja át koncepcióalkotásunkat és irányítja lépéseinket, akkor tudjuk megteremteni a valódi összhangot külpolitikánk három fő területe között. Az pedig meggyőződésünk, hogy csak e három célkitűzés közötti harmónia biztosíthatja hosszú távon a magyar külpolitika eredményességét. Értékrend és stratégia Az előző ciklusban a három terület közötti egyensúly megbomlását az okozta, hogy mindent az integrációs szempontnak vetettek alá. Távol áll a jelenlegi kormánytól, hogy leértékelné a nyugati integráció jelentőségét, inkább az volt a célunk, hogy a beteges igazolási kényszertől megtisztított integrációs politika szintjére hozzuk fel a másik két, eddig elhanyagolt területet. Nem feledkezhetünk meg széttagolt nemzetünk geopolitikai helyzetéről, regionális környezetéről. Magyarország ennek a régiónak a része, és mindig is az marad. Ezért értékeltük fel a térségpolitikát. A nemzeti érdek képviseletén alapuló külpolitikai cselekvésünket három szempont alapján jellemezhetjük: az első az értékszemlélet, a második a kezdeményezőkészség, a harmadik pedig a stratégiai szemlélet. Az értékszemlélet azt jelenti, hogy külpolitikai gondolkodásunkat jól körülhatárolható értékrendre alapozzuk, és ezen értékek mentén valósítjuk meg. A Fidesz a kormányzás minden területén arra törekszik, hogy pragmatikus, gyakorlatias kormányzást valósítson meg, amely mögött azonban szilárd értékrend húzódik meg. Ez mozgatja cselekvésünket, ez teszi tervezhetővé és kiszámíthatóvá lépéseinket. Ez a kiszámíthatóság különösen fontos a külpolitikában, mivel ez tesz megbízható partnerré bennünket. A második szempont a kezdeményezőkészség. Magyarország aktív külpolitikát kíván folytatni minden téren. Nem csupán reagálni akarunk az eseményekre. Nemzeti érdekeinket akkor jeleníthetjük meg a nemzetközi porondon, ha saját ötletekkel, kezdeményezésekkel lépünk fel. Amit mi szeretnénk, azt csak mi mondhatjuk el, és arról nekünk kell meggyőznünk partnereinket. A harmadik szempont a stratégiai szemlélet. Azt jelenti ez, hogy külpolitikai cselekvésünket nem máról holnapra alakítjuk, kapkodva, igazodva a napi eseményekhez és az aktuális nemzetközi széljáráshoz, hanem minél inkább kidolgozott, hosszú távú koncepciók alapján tervezzük meg lépéseinket. A stratégiai tervezés teszi lehetővé, hogy megfelelően tudjunk reagálni a napi eseményekre is. A kormány az itt vázolt módon igyekszik a nemzeti érdek képviseletét megvalósítani a külpolitika minden területén. Vegyük most sorra a legfontosabbakat. NATO, Európai Unió Magyarország számára 1999. március 12-e történelmi fordulópont. Azt jelenti ez a dátum, hogy hazánk intézményesen is a demokratikus, fejlett, stabil világ része lett. Több mint negyvenesztendőnyi kényszerű elszakítottság után, amelyet egy ránk erőltetett, tőlünk idegen rendszer alatt kellett eltöltenünk, és a XX. század oly sok viszontagsága után történelmi elégtétel ez számunkra. Fontos, hogy ennek jelentőségét súlyának megfelelően, hitelesen prezentáljuk a hazai közvélemény felé. Komoly erőfeszítéseket tettünk a korai csatlakozásért, hogy Cseh- és Lengyelország társaságában az eredetileg kitűzött dátumnál hamarabb nyerhessük el a teljes jogú tagságot. Törekvésünket siker koronázta. Ennek jelentősége akkor vált igazán világossá, amikor taggá válásunk után alig néhány nappal a maga teljességében kitört a koszovói válság, és a megindult NATO-bombázások alatt hazánk már élvezhette a kollektív védelemből származó előnyöket. Magyarország polgárai a közelben folyó háború ellenére is biztonságban érezhették magukat a NATO védőernyője alatt. A magyar kormány azt szeretné, ha ez a biztonság az egész térségre kiterjedne. Ezért támogatjuk szomszédaink NATO-csatlakozási törekvéseit. Valamennyiünk közös érdeke, nyugati partnereinké is, hogy ezáltal az egész térség stabilitása erősödjön. Az 1997 őszi népszavazás, de különösen a polgárok által a koszovói válság során tanúsított felelősségteljes magatartás megmutatta, hogy a nemzet elsöprő többsége támogatja tagságunkat az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében. Ugyanilyen egyértelmű volt a helyeslés a parlamentben is. Sajnálatos, hogy ennek ellenére az ellenzék nem támogatta az alkotmánymódosítást, amely lehetővé tette volna rugalmasabb együttműködésünket partnereinkkel. Az Európai Unióhoz való csatlakozás továbbra is legfontosabb konkrét külpolitikai célkitűzésünk. 1998 novembere óta folynak az érdemi felvételi tárgyalások az unióval. A csatlakozási dátum évek óta folyó számháború, és nagyon jól tudjuk, hogy legalább annyira függ az EU belső reformjától, mint a csatlakozni vágyók felkészültségétől. Azt azonban állíthatjuk, hogy a tárgyalások a vártnál jobb ütemben haladnak, és minden valószínűség szerint 2000 karácsonyáig befejeződnek. A 2002-es csatlakozási dátum tehát a mi oldalunkról teljesen reális elképzelés. Az EU-ban történt legutóbbi fejlemények (márciusi berlini határozat, a következő hét év költségvetésének tervezése) szintén bizakodásra adnak okot. Regionális politika Arra azonban fel kell készülnünk, hogy addig nehéz tárgyalások várnak ránk. A magyar kormány kész arra, hogy határozottan képviselje nemzeti érdekeinket a legérzékenyebb területeken is. Arra is figyelemmel kell lennünk azonban, hogy ha megfelelő eredményt akarunk elérni, mindig kellő körültekintéssel kell eljárnunk. Ha megvalósul az az álmunk, hogy a térség országai fokozatosan, előbb-utóbb az Európai Unió tagjává válnak, az gyógyírt jelenthet majd nemzeti traumáinkra is. Egy év elegendő volt ahhoz, hogy Közép-Európát, a térséghez fűződő kapcsolatainkat felértékeljük. Több oka is van ennek. Először is mindenképpen támogatjuk egy értékelvű öszszetartozás-tudat fenntartását, erősítését a régióban. Ez a térség történelmileg ezer szállal kötődik egymáshoz, és olyan sajátos színt képvisel Európa kulturális palettáján, amely nélkül az európai összkép szegényebb volna. Másrészt geostratégiai érdekünk, hogy az integráció folyamatában ne alakuljanak ki új választóvonalak a térségben, illetve a már meglévők ne bővüljenek szakadékokká. Harmadsorban pedig nemzetpolitikai szempontból is fontos érdekünk a regionális együttműködés fejlesztése, minél jobb két- és többoldalú kapcsolatok kialakítása szomszédainkkal. Éppen ezért nem véletlen, hogy Orbán Viktor miniszterelnök alkalmat talált arra, hogy a kormányzás első hat hónapjában találkozzon valamenynyi szomszédos ország vezetőivel. Ezek a találkozók nemcsak hivatalos megbeszélésekre adtak alkalmat, hanem személyes jó kapcsolatok kialakítására, informális találkozók lebonyolítására is. A többoldalú együttműködések közül a „visegrádi négyek” jelentőségét emelném ki. A tavalyi parlamenti választásokon bekövetkezett demokratikus váltás után Szlovákia is újra a nyugati szervezetek felé fordult. Ezáltal lehetett életet lehelni az évekig tetszhalott együttműködésbe. A Szlovákiát övező három országnak elemi érdeke, hogy az integráció során ne képződjön a térségben geopolitikai űr. A V4 együttműködés ugyanakkor túlmutat országaink EU-csatlakozásának időpontján is. Cseh- és Lengyelországgal egyéb tekintetben is rendkívül szoros együttműködés alakult ki. Nagyban elősegítette ezt közös törekvésünk a korai NATO-csatlakozás elérésére. A határokon átnyúló együttműködéseket előtérbe helyező regionális politikánk új távlatokat nyit meg. Olyan kisebb régiók „helyzetbe hozásáról” van itt szó, amelyeket ma határok szabdalnak szét, de történelmileg, kulturálisan, gazdaságilag erős szálak kötnek össze. Ilyen szubregionális együttműködéseket sokfelé találhatunk az Európai Unióban is, sőt úgy tűnik, hogy az új Európa a régiók Európája is lesz. Ezek a szervezetek komoly támogatásokat kapnak az EU közös forrásaiból. Számunkra is lehetőség nyílik arra, hogy pályázzunk ezekhez az alapokhoz, amelyek nagyban segíthetik a térségi fejlesztéseket. Magyarország számos téren komoly előnyre tett szert az integrációs folyamatokban szomszédaihoz képest. Meggyőződésünk, hogy akkor gazdálkodunk jól ezekkel a lehetőségekkel, ha igyekszünk az azokból fakadó előnyöket szétteríteni a térségben, szomszédaink felé. Ebben a folyamatban fontos szerepet játszhatnak a határon túli magyarok. Kettős hely- és nyelvismeretükkel, kapcsolatrendszerükkel, azáltal, hogy otthonosan mozognak két kultúrában, két jogrendszerben, komoly közvetítő szerepet játszhatnak, és az integráció fontos tényezői lehetnek országukban. A határon túli magyarság A határon túli magyarok ügyét kiemeltük a diszkreditált témák sorából. Az eredményes magyar külpolitika szempontjából alapvető fontosságú, hogy az állami és a nemzeti érdeket, tehát a magyar állam és az egész nemzet érdekét ne állítsuk szembe egymással, hanem megtaláljuk köztük a harmóniát. A nemzetpolitikát megszabadítottuk a köréje vont misztikus ködtől, és be kívánjuk bizonyítani, hogy ezen a téren is értékelvi alapon, de racionális eszközökkel, racionális célok érdekében lehet és kell politizálni. A határon túli magyarokkal való kapcsolattartásban fordulópontot jelentett 1999. február 20-a, amikor a magyarországi és a határon túli parlamenti képviselettel rendelkező pártok, valamint a nyugati magyarság képviselői megalakították a Magyar Állandó Értekezletet (Máért), az összmagyarság állandó egyeztető fórumát. Ezáltal új alapokra helyeztük és intézményesítettük a határon túli magyarokkal való kapcsolattartást. Ebben az újfajta kapcsolattartásban a legfontosabb, hogy egyenrangú partnerekként tárgyalunk, valamint, hogy intézményes keretek között és meghatározott rendszerességgel fogunk összeülni. A Máért munkáját szakbizottságok fogják segíteni, amelyek az oktatás, a kultúra, az egészségügy, a gazdasági és szociális, jogi és önkormányzati, valamint az európai uniós csatlakozással összefüggő kérdések területén fogják megvitatni a határon túli magyarok sorsát is befolyásoló problémákat. Az itt felmerült javaslatokat, elképzeléseket becsatornázzuk az államigazgatás döntéshozatali mechanizmusaiba. Külön öröm volt számunkra, hogy ebben a nemzetpolitikai szempontból oly fontos kérdésben teljes belpolitikai konszenzus alakult ki. A Máért megalakulásáról és az ezzel összefüggő kormányzati feladatokról szóló országgyűlési határozatot százszázalékos támogatással fogadta el a Tisztelt Ház. A határon túliakkal foglalkozó magyarországi intézményrendszerben is változások történtek. A Határon Túli Magyarok Hivatala a Miniszterelnöki Hivataltól a Külügyminisztérium felügyelete alá került. Azt kívántuk elérni, hogy korábbi parkolópályás helyzetéből kiemelve, ismét a kül- és nemzetpolitika cselekvési rendszerében helyezzük el a határon túli magyarok ügyét. Célunk, hogy a nemzetpolitikai gondolkodás értékrendszere hassa át a külpolitikai gondolkodás egészét, másrészt pedig, hogy a határon túliak problémáival foglalkozók tágabb külpolitikai összefüggésekben szemléljék a kérdéseket. A határon túliak támogatására hivatott alapítványi rendszerben is fontos átalakításokat hajtottunk végre. Egyrészt jelentősen megnöveltük a rendelkezésre álló forrásokat (főleg az Illyés Közalapítvány, valamint a felső- és szakoktatás támogatására újonnan létrehozott Apáczai Közalapítvány esetében, másrészt új elveket érvényesítünk a források elosztásában. Természetesen a határon túli magyarok drámai helyzete mögött meghúzódó folyamatok megfordítása nem sikerülhet egyik napról a másikra. Látszateredmények helyett hosszú távú identitásépítésben gondolkodunk. El akarjuk érni, hogy stratégiai jelentőségű projektek is megvalósulhassanak, és a támogatások valóban a szülőföldön való megmaradást és gyarapodást szolgálják. Magyarország különösen nehéz döntés előtt állt a déli szomszédunknál kitört újabb véres konfliktus és a NATO-beavatkozás következtében. A mérleg egyik serpenyőjében a beavatkozás elvi, erkölcsi alapjaival való egyetértés és szövetségesi kötelezettségeink voltak, míg a másikban a magyar-szerb viszony és a vajdasági magyarok sorsáért érzett aggodalom. NATO-partnereink megértették és elfogadták Magyarország álláspontját, és nem kívánták közvetlenebb, aktívabb részvételünket a konfliktusban. Az eredmény bizonyítja, hogy a magyar diplomácia kiállta a próbát. Ezért is volt érthetelen számunkra az előzőleg kialakult parlamenti konszenzus tisztán pártpolitikai indíttatású felrúgása az MSZP részéről. Egy ilyen „cserbenhagyási kísérlet” tanulsága, hogy az „elkövető” komolyan veszélyeztetheti az ország külpolitikai megítélését, szűkítheti mozgásterét. A konszenzus helyreállítása nemzeti érdek. A kormányon nem fog múlni! A koszovói válság után örömmel és megnyugvással fogadtuk, hogy megszületett az egyezség, véget értek a bombázások, lehetőség nyílik a békés rendezésre. Hangsúlyozni kell azonban, hogy csak az átfogó rendezés hozhat tartós békét a térségben. Meg kell akadályozni, hogy néhány hónap múlva a válság újból fellángoljon valahol másutt: Montenegróban, a Szandzsákban vagy a Vajdaságban. A valódi megoldást csak Jugoszlávia demokratizálódása jelentheti, ezért támogatjuk a Milosevics-rezsim ellen küzdő demokratikus erőket. Ennek jegyében fogalmazódott meg a Külügyminisztérium Délkelet-Európa-koncepciója, és fogadtuk a közelmúltban a szerb ellenzék több jeles képviselőjét. Magyarország aktív szerepet kíván játszani a tartós rendezés kidolgozásában és az újjáépítésben. Meghívtuk a délkelet-európai stabilitási egyezmény keretében felállítandó, az emberi jogok érvényesülésével és a demokratizálódás témakörével foglalkozó munkacsoportot. Felajánlottuk, hogy Budapest legyen az újjáépítéssel foglalkozó ügynökség vagy alap koordinációs központja. A vajdasági magyarok többször is kinyilvánították akaratukat az autonómiára. Az elképzelés részletes kidolgozását elkészítették, s a közelmúltban - a magyar kormány szakértői támogatásával - megszületett a történelmi megegyezés a vajdasági magyar pártok között az egységes autonómiakoncepcióról. Ez három pillérre épül: a magyar közösség perszonális (személyi elvű) önkormányzatára (amely a nemzeti megmaradás szempontjából legfontosabb nyelvi, oktatási, kulturális jogokra terjed ki); a területi önkormányzatra (amely a magyarok által többségben lakott települések szövetségét jelenti); valamint Vajdaság Tartomány autonómiájára (ennek megvalósítása leginkább a szerb többség szándékán múlik). A magyar kormány meggyőződése szerint a jelen helyzetben csak az autonómia jelenthet megnyugtató megoldást, biztosíthatja a vajdasági magyar közösség nyugodt létfeltételeit, jövőjét. E téren két módon segítjük a vajdasági magyarokat: szakértői támogatást nyújtunk a konkrét tervezetek kidolgozásához, és diplomáciai úton, kétoldalú megbeszéléseken és nemzetközi fórumokon támogatjuk megvalósulásukat. Meggyőződésem, hogy szilárd alapra építkezve a magyar külpolitika jó irányban halad. A nemzeti érdekek nyílt, őszinte és határozott, de körültekintő képviselete mind nyugati, mind szomszédos partnereink számára kiszámítható és megbízható tárgyaló féllé tesz bennünket. Ez járult hozzá legnagyobb mértékben ahhoz, hogy Magyarország külpolitikai tekintélye és súlya megnőtt az elmúlt egy év során. Németh Zsolt A magyar külpolitika elmúlt egy éve Nemzeti érdekképviselet és megbízható partnerség OROSZ ISTVÁN RAJZA I A szerző a Külügyminisztérium politikai államtitkára Fórum 1999. július 10., szombat